A lengyel nyelvjárások Malinowski Lucziántól, fordította Katona Lajos
A lengyel nyelvjárások
Malinowski Lucziántól, fordította Katona Lajos
Malinowski Lucziántól, fordította Katona Lajos
A galicziai lengyelség nyelve azon nagy terűlet egy részén honos, a melynek már a történelem előtti időkben is körűlbelűl ugyanazok valának a határai és nagyjában ugyanaz volt a környezete, mint ma; csupán azzal a különbséggel, hogy éjszakon és nyugaton századok folyamán a pomerániai szláv és porosz szomszédság helyébe részben, vagy egészen is németek kerűltek. Történelmi korába a lengyelnyelv már teljesen kifejlett sajátszerűségeivel (jellemző orrhangzóival és az ě-nek ia, ie ejtésével) lép. E nyelv legrégibb írott emlékei a XIV. századból valók. Egészen a legújabb időkig általában a felső-ausztriai St.-Florian apátságban fölfedezett úgy nevezett Margit-zsoltárt tekintették a lengyel nyelv legrégibb írott emlékének. Az államéletben teljesen a középkori latin volt ugyan a hivatalos nyelv, azonban a szükség csakhamar megkövetelte a köz- és magánjog legfontosabb emlékeinek lengyelre fordítását. A legnevezetesb ilynemű, de egyúttal nyelvtudományi tekintetben is igen fontos emlék a Świętosław z Wojcieszyna és Maciej z Rożana 1449-ből való munkája, melynek eredeti kézírata, a Codex Wislicki, jelenleg a krakói múzeumban van. A kézírati szövegek írásmódját és írásjegyeit változatlanúl vették át az első nyomtatott művek is, mint egyebek közt példáúl a legrégibb lengyel nyomtatványnak tartott „Beszélgetés Salamon király és Marchold között” (15219 czímű könyvecskében látható. A mai helyesírás lassankénti megállapítása a XVI. század műve, a melyben a latin betűknek a németek helyett való használata is kezdődik.
Ezen általános megjegyzések előrebocsátása után lássuk már most rövid áttekintésben a Galiczában élő lengyel nyelvjárásokat.
A St.-Floriani „Margit-zsoltár” kézírata (XIV. sz.) egy lapjának hasonmása.
A felső-ausztriai St.-Florian apátságban levő eredeti után.
A lengyel és rutén nyelvterűlet határait Galicziában nem könnyű megvoni. Az ide vonatkozó adatok olykor meglehetősen eltérnek egymástól. Tatomir L. szerint e határ vonala azalsó San melletti Ulanówtól délnek Leżajskon át és Grodziskót megkerűlve, Jarosław, Przemyśl, Bircza kerületeken át Brzozówig húzódik. Innen aztán Wróblik królewski, Zarszyn és Rymanów felé kanyarodik, aztán pedig inkább nyugatnak tartva Żmigródon, Gorlicén, Grybówon át a Poprádig halad. A Porádon túl még magába foglalja Roztoka, Szlachtowa, Czarnawoda, Białawoda és Jaworki falvakat; majd pedig Piwniczna alatt megint a Poprádhoz kerűlve vissza, e folyó mentén vonúl mindaddig, a míg Leluchówon felűl az országhatárt el nem hagyja.
E nyelvhatár mentén többé-kevésbé széles öve húzódik a vegyes, vagyis rutén-lengyel nyelvű faluknak. Ez övben a görög-szláv szertartásúak vannak többségben, de a lakosság már lengyelűl beszél. Hanem azért magában a keleti, rutén országrészben is találni úgy egyenként, mint csoportosan lengyel falvakat, így példáúl Lembergtől keletre Bilka és Zuchorzyce környékén, Sokolniktól délre Hodowica, Zubrzy és Czysek, továbbá Brody környékén és egyebütt. E mazur gyarmatok némelyike még megtartotta ugyan a latin szertartást, de már elsajátította a rutén nyelvet. Általában a lengyelségnek bár igen lassú, de folytonos előrehaladása tapasztalható kelet felé.
Meg kell még említeni, hogy a határőrvidéki övben a völgyek lengyel nyelvjárása nem sok mazur jellemvonást mutat, így pl. nincs meg benne az a hangtani sajátság, a melynél fogva a ž, dž, č és š hangzok helyébe z, dz, c és s lép, továbbá hiányzik a szűk ejtésű á is. Ellenben a hegyvidéken már mást látunk. Így a szczawnicai hegylakók, a kik pedig tőszomszédosak a ruténekkel, már dz-sítenek és a szűk ejtésű á is járatos nálunk; mind oly jelenségek, a melyek egész Nyugati Galicziában megvannak. E különbség okát abban látjuk, hogy a völgyekben a lengyel nyelv évszázadokon át hatott a rutén lakosságra, melynek nyelvét ellengyelesítette ugyan, de azemlített sajátságok az ősi nyelv hangrendje ellenében nem birtak érvényesűlni. A hegyvidékek ellenben később népesedvén be, a két törzs ott nem volt oly régóta egymással érintkezésben, s így e tájakon a lengyel nyelvjárás megőrizhette a maga sajátszerűségeit.
Nyugati Galiczia összes nyelvjárásai a mazur csoporthoz tartoznak, a melyben az š, ž, dž, č hangokat s, z, dz, c pótolja (ellentétben a nagy-lengyel és kujawiai nyelvjárással). Továbbá a lengyel irodalmi nyelvtől a galicziai, valamint más nyelvjárások is különböznek némely oly hang- és alaktani sajátságokban, a melyek közűl némelyek régiességeknek tekintendők. Így (az említett kivétellel) megtartották a szűk ejtésű á hangot, valamint az u-t e kifejezésekben: lutość, lutovać się (litość stb. helyett). Továbbá y (i) lép az e helyébe e szókban: syr (sér h.), śtyry (cztery h.), śckira, śekyra (siekiera h.), vagy i (y) ezekben: syroki (szeroki h.), śirota (sierota h.). Az félmagánhangzó nyoma gyakrabban elűljárós kifejezésekben mutatkozik, minők: ve vodźe, ze Zákopanego. Az o-tövű hímneműeknél az egyes szám birtokos esetében még gyakoribb a régi a, mint az irodalmi nyelvben, így dvora, klástora, stb. A -ja végű nőnemű főnevek egyes számú birtokos esete e-ben végződik, pl.: studńe, psenice, stb. (irodalmi lengyel: studni, pszenicy). Sok nyelvjárásban a bych, byk aoristus is megmaradt, a melyet az irodalmi nyelvben a bym pótol, pl. pisał bym. Ezen aoristusra való hajlásnak tekintendők az ilyen népnyelvi alakok is, mint movitech (móvitem és ez megint móvit jeśm helyett), sőt jezdech (vagyok), stb. A gyakorító igék, melyek a régi lengyelben -avać végűek voltak, az irodalmi nyelv -yvać végződése ellenében a nép tájszólásaiban -ovać képzőt mutatnak.
A szókezdő e, a elé j, vagy h járúl, az o pedig uo ejtésű. Aj szótag ej-be megy át, így: dej, dejće. A kt hangpár gyakran cht-nek hangzik, és valamennyi nyugati galicziai nyelvjárásban volgi-t mondanak velki (írva wielki) helyett. A ć az ść csoportban rendesen elenyészik: přoś (prząść helyett), třo,ś (trząść helyett), koś (kość h.); ugyanígy az ł is elenyészik mássalhangzók után a II. cselekvő alakú melléknévi iganév múlt idejében: ńós, vód, plót, pók, stb. Sok tájszólásban a szótagvégi ń is j-vé változott, a mi mellett még a megelőző magánhanzgó is orrhanggá válhatott: koj, vagy koj e helyett: kón. Néha e mellett egy henye j is fejlődik a szó belsejében: kojn. Pieśń helyett pieś-t ejtenek, stb. Viszont oł, ęł ęła helyében on, ón, ena, éna léphetett, pl.: vźon, vźena (wziąt, wzięta helyett, płynon, stb. A sajátszerű alakok közűl beres, bere említendő bierzesz, bierze helyett, a mely a többes szám harmadik és az egyes szám első személyének b’erę, b’ero, (az irodalmi nyelvben biorę, biorą) alakjaihoz simúlva fejlődött. A többes szám első személyének ilyen alakjai, mint bedemy (będziemy h.), bieremy (bierzemy h.), szintén az egyes szám első, illetőleg a többes szám harmadik személyéhez való simúlás által jöttek létre. Végűl az egyes és többes szám első személyének e-je a többi alakok hatása alatt fejlődött, a melyekben ez a hang nem változott; így lett pl. ńese, ńesą, ńeśe és b’ere, b’ero, a b’eŕę stb. mintájára.
Midőn ezek után Nyugati Galiczia néhány nevezetesb nyelvjárásának jellemzésére térünk át, előljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a tájszólások vizsgálata e tartományban még nem gyűjtött oly dús és kimerítő anyagot a melynek alapján a galicziai lengyelnyelvjárásokról teljes képet nyújthatnánk. A lengyel nyelvjárások búvárlatának alapjait e vázlat szerzője vetette meg értekezéseinek a sziléziai oppelni tájszóláson kezdődő sorozatával, s az ő nyomában és útbaigazításai szerint haladnak ez idő szerint tanítványai és más tudósok e téren. De még nincs minden vidék egyaránt átkutatva. Így példáúl a Tátra-hegység tövében fekvő Podhale nyelvjárását Kryński A. A. írta le (Gwara zakopańska, Rozprawy X. Krakó 1883); a Beszkidek hegylakóinak tájszólásait dr. Kosiński V. és dr. Kopernicki J. tanárok ismertették (Spostrzeżenia nad właściwościami jęczykowemi w mowie górali Bieskidowych. Rozprawy III. Krakó 1875); a sandomieri puszta (az ú. n. „Puszcza Sandomierska”) nyelvjárását Matusiak S. (Gwara lasowska s okolicy Tarnobrzega. Rozprawy VIII. Krakó 1880), Ropczyce és környékeét Zawiliński R. (Gwara Brzcińska w starostwie Ropczyckiém. Rozprawy VIII. Krakó 1880), Noskoét Blatt G. (Gwara Indowa we wsi Pysznica, Roprawy XX. Krakó 1894), Kalwarya és környékeét Biela J. (Gwara Zebrydowska. Rozprawy IX. Krakó 1882), Biała és Oświęcim tájszólásait Kosiński V. (Nicktóre właściwości movy pisarzowickiéj. Sprawozdania Komisyi jęczyk. Akad. Um. IV. Krakó 1891) tanúlmányozták alaposan; más vidékekről vagy épenséggel semmi anyag sincs összegyűjtve, vagy csak igen kevés.
De már az eddigi gyűjtések alapján is megkülönböztethetjük a kövektező nyelvjárásokat: 1. a kárpát-podhaleit (nevezetesen Zakopane körűl) Saibusch (Żywiec) környéki árnyalataival; 2. a Beszkidek hegylakóinak (górale) ehhez legközelebb álló nyelvjárását; 3. a krakói tájszólások csoportját; 4. a sandomierit; 5. a rutén-lengyel határvidék nyelvjárását, a mely természetesen több árnyalatra oszlik, a milyen pl. a jarosławi. Ropczyce és rzeszów környékének tájszólásai kevéssé különböznek egymástól. Az Oświęcim, Zator és Biała vidékén honos nyelvjárásokban már a sziléziainak sok sajátszerűsége megvan, a melyek némelyike különben a Podhale tájszólásában is megtalálható.
A Czartoryski-féle gyűjtemény Wislici-codexének (1449) egy lapja.
A krakói Czartoryski-múzeumban lévő eredeti után.
A podhalei nyelvjárást mindenekelőtt az jellemzi, hogy cseh-tót hatás látszik rajta. Így ę és ą helyett u hallható benne az ily kifejezésekben: na moj dusu, duć, suk (lengyel sęk) stb. A cseh szótagképző r itt yr-nek hangzik, mint az ó-csehben is gyakran, pl.: hyrb, hyrbik, hyrcz, kopyrtać, stb. Cseh-tót módra némely szóban h helyettesíti a g-t, pl.: hubić, hyrb, honem, stb. Az eredeti tort, tolt hangcsoportból lett ro és ło helyett ra és ła, pl.: hraść, hrastek (cseh chrast, ellenben lengyel chrost), hladzić (lengyel chłód, cseh chlad), stb. De e jelenségek csak szórványosan mutatkoznak és nem sorolhatók a podhalei nyelvjárás főbb jellemvonásai közé. Cseh-tót szavakat is hallani e nyelvjárásban, minők: chaśnik (chłopiec helyett), satrzyć (cseh šetřiti), truhla, stb. Mint a tótban (de a csehben már nem), az egyes szám első személyében az -em végzet járja: mogem, pojdem, jidem, stb.; a többes szám első személyében pedig –my mellett -me: máme, páline. Ugyancsak cseh hatás folytán śçdę, śędźes, śeść helyett śeduç, śeduo,ć hallható. A többi sajátságok közűl még a következők említendők: A II. cselekvő melléknévi igenév múlt idejének -ił vége helyett -eł: słuzet, kupet, a mely azonban olykor -ół-nak hangzik: prośótł, rob’ół. Az y e-vé változik a reba, bedło, gospodeni, dem, to be me daly, me (my), ve (wy), stb. szavakban és kifejezésekben. A szókezelő u elé h járúl, pl.: huzda. a többes 3. személy ą-ja o,m- vagy óm-nak hangzik: sóm, kupóm. A II. cselekvő melléknévi igenév múlt idejének o,ł-jából o,u és on lett: stanon, zacon, vźon. Az ęla, ęli is ęna-, ęni-be megy át: minęni. A szóvégi -em, -ym és néha az –en is ę-vé változik: casę, za sklę za okuę, za tę (tym). Az ym, in szótagból is orrhangú y, i válik: sósty, cárny, długi, pod velgi. A ch-t vagy erősen hangzó h-nak vagy hehezetnek ejtik a szó belsejében magánhangzók előtt: hléb, hłop, přehodźili. A szók végén ellenben k lesz belőle: tyk (tych). Sajátságosak e nyelvjárásban a muchów, ćmów birtokos esetek (Alwernia környékén és egyebütt, sőt serców stb. is); továbbá a tob’e sajátító (ciebie helyett). Ilyen alakokat, mint vidźałech, vidźáłek, már az imént említettünk. A do-val járó sajátító helyett ku-val kapcsolt tulajdonítót használnak és végűl przez helyett bez-t. A Kárpát-vidékek nyelvjárásaiban egyes oláh szavak és járatosak, melyek az ide bevándorlott oláh pásztorok útján kerűltek, s így leginkább a pásztorkodásra és az azzal kapcsolatos dolgokra vonatkoznak, minők pl.: wałach, baca, kyrdel, hurma, turnia, brymdza (juhsajt), żenczyca s még mások. A házi eszközök és a ruházat díszítésében is mutatkozik az oláh hatás. A Podhale nyelvjárásában továbbá magyar kölcsönszók is vannak, mint: bojtar, lanovać kogo (nyugtalanítani, a magyar bántani igétől), gierka, baga, falat, bugar, hasen, hyrny és mások. Egyébként a lengyelben a magyar kölcsönszók száma nagyon csekély, ilyenek: giermek, szereg és mások.
Limanowa környékén s a szomszédos Beszkid-vidéken és Wadowice, meg Biała mellett némely falukban csak egy o, orrhangzót használnak.
A nyugati nyelvjárások csoportjában (Krakó, Bochnia és Wadowice vidéke), de egyebütt is megvan a másodrendő orrhangzók képzésére való hajlandóság. Így Brzesko mellett az á, e és o hangokat m és n előtt zárt és nyílt szótagban az orron át ejtik.: do,m, jęm, slo,ma, stb. Továbbá itt – igaz, hogy csak bizonyos esetekben – a ž, dž č, š megtartja rendes hangzását. A jezdech jelenidejű alakot itt is hallani. Ajakhang előtt orrhangzók gyakran még egy m-mel erősbödnek, más hangok előtt pedig n-nel, pl.: zęmby, potęmpić, śvénto, péné; holott az -a végű nőneműek egyes számú eszközhatározó esetének –ą-ja, valamint a névmásoké is, -om lesz: flaszkom, z muodom, śuom. Hasonlóképen a jelen idő többes számú harmadik személyében: kuadom, b’ijom. Krzęcinben a II. cselekvő melléknévi igenév múlt idejének ił, yt végződése ół-lá változott, mint még sok más nyelvjárásban; lub’ót, chodźoł, rob’ót, de a többes szám uozpedźeli. A többes számú helyhatározó és birtokos eset ch végződése k-vá lett: staryk, tyk, dobryk, dwok, třrek. Szókezdő a elé j járúl: japtyka, jadvent. A felső fok naj-ja mellett ná is járatos: nálepsy, nágorsy. A bez és přez előljárók itt is pótolják egymást. A ku előljáró helyett elég sajátszerűen pu-t ejtenek: pu domu, pu kośćuu. Az összetett névragozás egye számú nőnemű birtokos, tulajdonító és helyhatározó esete y, i végű: dobry vody, v mauy chauße. A többes szám 1. személyében itt jadema, stoima, máma járja. Bych e nyelvjárásban nem kerűl elő, csak az általánosan használt bym. Zebrzydowicében a szókezdő u-nak nincs meg az egyebütt gyakori ajakhangú előtéte. A múltban itt is hallani vlogem-et vloklem, řegem-et rekłem-et peklem helyett; épen így jezdem-et jestem helyett, a mely azonban egyebütt is több más nyelvjárásban előfordúl.
Némely nyelvjárásokban, így pl. Alwernia környékén, a hangsuly sem állandó. Az utolsó előtti szótagon van ugyan a rendes hangsuly, de az utolsó is nyomatékos; sőt hogy ennek a nyomatéka fölűl is kerekedhetik, pl.: dźis (’vidźis), će (’vidźicie). Alwernia mellett is svęnto, peńé, de gęmba, zęmby hallható; továbbá: flaskom, ś ńom. Itt jeleń helyet leleńt, řodźca helyett řojca-t, de rajca-t is mondanak; továbbá gřeb’ej-t gřeb’en, řcńej-t řeńeú, přyj-t plyń, kojski-t koński helyett és mauzejstwo-t ejtenek. Megjegyzendők még stuc (stluc helyett) és dugi. Mint sok más nyelvjárásában, itt is uo,z válik a roz-ból.
Érdekes a Dzików (Tarnobrzeg) körűli erdővidék nyelvjárása is. Ebben m, m’, n és ń előtt a nyílt a helyett nyílt e-t (ä) ejtenek: mämka, päna, päni, zämkoć, s ugyanígy a niskói nyelvjárásban is. Az eredeti ě helyén álló a is ä-nak hangzik n előtt: śäno (śano), päna (piana), päjstwo (państwo). Szókezdő u ajakhangú előétet kap: uucho, uujek, stb. Az ę helyébe itt 1. ö lép: jözyk, gřöda, vjöty, gös, döby; 2. e: tárgyesetű röke, rybe, m’e, će. Az o’ helyett 1. tompa ö, 2. nyílt o, 3. om hallható, pl. gözva, vös, jödro, egyes számú nőnemű tárgyeset duobro, staro, egyes számú eszközhatározó eset z dobrom, ze mnom. A ch és h közt nem tesznek különbséget és chalas-t ejtenek halas, chäjba-t hańba helyett. Az igeragozásban fönmaradt a kettős szám: muo’zeva, gádáva, stb. itt is hallani a p’egem, p’egeś, ŕegem, stb. alakokat.
Nisko nyelvjárásában um, un helyett om, on hallható: tromna, gront. A szók belsejében ajakhangzók előtt az orrhangú magánhangzók helyett tiszták és m, másféle mássalhangzók előtt pedig ugyanilyen magánhangzó és n hallatszik: demba, grembuo’w, bende, genś, ćeknonć, monka. Az összetett névragozás egyes számú nőnemű tárgyesetében az o’ helyett o-t ejtenek: p’ekno, dobro; ép így az egyes szám eszközhatározó esetében is és a többes szám 3. személyében: p’ejo, kochajo. A zárt é a német ö hangja felé hajlik: gřeb’ej, ě helyett pedig i, y járja: śp’ivka, śp’ivać; az ó-t uo’-nak ejtik. Az r z-vé változott, de néma mássalhangzók előtt, valamint utánuk is s-nek hangzik: zem’ej, kozouck, ksak, ksyvda. Az ł helyébe u lép: uad, ueb, ez az u pedig a szó belsejében mássalhangzók után és u, o előtt elvész: stuc, chodny (chłodny). A kettős szám első személye itt is megvan: gáwozywa, dostańeva, stb.
Brzezinyben, valamint keleti Galicziában is, egy sajátságos kettős magánhangzó hallható, a mely az ěa összerántásából eredt. Ajakhangok után ez ia-nak hangzik: chfiac, viac. Továbbá az s-t itt megkettőzik: do lassa, m’ęsso, s ugyanígy tesznek Gdów és Bochnia környékén, meg a Raba mellékén is. A névszó kettős számának maradványai itt: dwa korca, garca; az igeragozásban pedig: béřva, de egyúttal ily alakok is: dajma, veźma.
Figyelemre méltó továbbá az, hogyan bánnak el egyes nyelvjárások az o-val. Így pl. egy Tarnów melletti nyelvjárásban minden szókezdő, valamint torok- vagy ajakhangot követő o-ból ue lesz: uegon,uekue (oko), kuelano, kuevál, skuero, dźeckue, guerzki, guespuedárz, chuep, chuedźuu, chueć stb. Fog- és inyhangok, valamint r után pedig e válik az o-ból, pl.: debře, destáu, terba, tep’ić, paneve, nega (noga). Néha az orrhangok előtt és a szóvégen az o változatlan is marad: uegon, tron, dzwonek, vrona, moment, domu, spuero, skuero, houeto, toto, toćto, jakto, co, stb. A Kalwarya melletti (Wadowice kerűlete) Zebrzydowice nyelvjárásában minden szókezdő és mássalhangzót követő nyílt o uo-vé változik: uoćeć, uögeń, uökap, kuöuo, puöle, muöva, stb. A folyékon l, ł (u) és r hangok után megmarad a tiszta o: chuop, strona, sirota królova, stb. Iwkowa nyelvjárásában (Brzesko kerűlete) a szókezdő és mássalhangzókat követő o-ból uo lesz: uorać, kuopać wuorek, stb.; r után pedig e lesz az o-ból: rebuota, mrezu, grebu, de mróz, grób, stb.
A „Salamon királynak Marcholddal való beszélgetései” czímű könyv két lapjának hasonmása. (1521)
Varsóban a Przyborowski József tanár könyvtárában lévő eredeti után.
A rutén határvidék és keleti galiczia lengyel nyelvjárásait, mint már említettük, az š, ž, dž, č hangok ejtése jellemzi; továbbá a keskeny ejtésű á elenyészése. Az e–o, ě–a inyhangok (palatalisok) előtt itt az ajakhangok nem lágyúlnak meg, mint egyebütt a lengyelben; e helyett azonban a magánhangzókat kettőshangokúl ejtik, így: ie, ia, io (je, ja, jo), pl.: bielić, vieře, pieknyj, bialyj, viara, stb. A szóvégi hangsulytalan e (e–é) i-nek hangzik: ńeśi (niesie), tobi. De az is megtörténik, hogy i helyébe is e kerűl: on chwale a chvali és on czynie a czyni helyett. A melléknevek rutén végződésűek: pieknyj, rownyj. A múlt időt is rutén módra képzik: ja miał, ty chodził, stb. A zárt ó néha rutén módra y-nek hangzik: Byg (Bóg), rutén Bih. A szóvégi o’ helyett u áll: su, bedu, ju (jo’). A szó belsejében pedig un: buńdź. Jellemző rutén teljesebb hangzós alakok is kerűlnek már elő, minők: perebenda, čerešńa (třeśńa), zamoroka, toropić śé, strimbhołov. Ugyanígy vovk (vilk helyett). A hangsuly néha az utolsó szótagra is esik: nimá, pošév (pošeł). Még az ú. n. betoldott l is előfordul: zemla, konople, grable. Magánhangzó után a szóvégi ł, mint a ruténben, v lesz: byv, pošew, vidzav. Ép így: čovno, vovk (vilk). Nie viem helyett nie zuam járja. Természetes, hogy e tájakon már sok rutén szót is használnak, így sobaka (pies), sorokoviec (cwancygier), stb.
