Vas-kor.
Vas-kor.
Míg Magyarországon a vaskorban általában kiváltképen a La-Tčne-korszak formái uralkodnak, a hallstatti tipusok meg észrevehetőbben csakis Somlyón vannak képviselve. Horvátországban épen a hallstatti művelődési körnek az alakításai jönnek elő s csak aránylag későn csatlakoznak hozzájuk a La-Tčne művelődés tipusai. E két művelődési irány egy ideig együtt fejlődött tovább, míg végre a La-Tčne művelődés bizonyos, a történelmi kutatás által már megközelíthető időben teljesen elborította a hallstattit.
Ennek a két művelődésnek létrehozója két nagy népcsoport volt, melyek egyikét illyr, másikát kelta (gall, galati) néven jelölik. Az illyr törzs csoportjai, a mennyire történeti ismereteink tudnunk engedik, az Adria partvidékének voltak az őslakosai; a keltáknak mozgékony és mégis aránylag magas műveltségű néptömegei pedig sugárszerűen terjedtek szét az Alpesek vidékein és Pannoniának nagy részét szintén birtokukba vették. A határ, mely ezt a két népcsoportot egymástól elválasztotta, a mai Horvátországon ment keresztűl, a miből önként kinálkozik az a föltevés, hogy itten e két elem közt így ethnikai, mint művelődési keveredésnek kellett végbe mennie, a melynél az illyr elemet a hallstatti formák, a keltát pedig a La-Tčne kör alkotásai képviselik.
Ezt különösen az őskori sírleletek egyik legnagyobbjánál, a Prozor melletti Vital hegyen találtnál figyelhetjük meg behatóan.
A hallstatti korszak horvátországi alkotásai, melyeket két rokon művelődési övnek, éjszakról a hallstattinak és délről a glasinacinak, közbeeső tagjaiul jelölhetünk meg, abban a tekintetben is általánosabb érdeklődést kelthetnek, hogy honi fórmák mellett olyanokat is mutatnak föl, a melyekből délről való behozatal következtethető. Ez alaknak kiváló példánya a Korana egyik sziklabarlangjából került elő, mely úgy gondos munkájánál, mint szokatlan nagyságánál fogva egyetlen Európa hasonló lelt tárgyai között.
Italiai hatásra vall az a horvát partvidékről, Grižaniből származd fibula, melynek egészen kivételes alakja egyedűl Italiára nézve jellemző, a hol ennek számtalan példánya a bronzkorból a vaskorba való átmenetet jelzi, és a mely az említett régibb Peschiera-fibulán kivűl szintén az italiai behozatal mellett tanúskodik. Hasonló fibulát Jablanacban (Zenggtől délre) is találtak.
Horvátország legkiválóbb őskori temetője kétségtelenűl a „Vital” hegyen levő, Prozor mellett, nem messzire Otocačtól, Lika-Krbavamegyében. A lelt tárgyaknak nemcsak hihetetlen tömege teszi azt kiválóvá, hanem sokfélesége is, a mely ritkitja mását az őskori temetkező helyek között s már ezért is közelebbi méltatást érdemel. Összeállításukra nézve ezek a tárgyak nemcsak arra alkalmasak, hogy Horvátországnak egyik terjedelmes őskori művelődési korszakát földerítsék, hanem becses tájékoztatásokat nyújthatnak a szomszédos területek rokon leleteinek a megítélésénél is.
A vitali, temető, hasonlóan a hallstattihoz, síkföldi temetkező hely volt. A fölkutatott sírok számát még csak megközelítőleg sem ismerjük; több százra mehetett az. A fölásásnál azt vélték megfigyelhetni, hogy a csontvázak három földrétegben feküdtek, a melyek mélységök szerint három különböző művelődési korszakot jelezhetnének. De ha meggondoljuk, hogy síkföldi temetőkben a sírok különböző mélysége épen nem lényeges, hanem többnyire a véletlentől függ az említett megfigyelés egymagában épen nem elégséges. Fontosabb az, hogy hullatemetés és halotthamvasztás példáira egyaránt akadtak, mert – a mennyire ezen, egykor illyrek lakta nagy terűletnek, melyhez Likamegye is tartozott, őskori emlékeit ismerjük, – a hullatemetés volt a régibb és a halotthamvasztás az újabb szokás, melyet főképen a La-Tčne művelődés tér foglalása segített elő. De még ez sem elég arra, hogy a prozori temetkező hely korát meghatározhassuk, mert azt, a mi a szomszédos vidékeken szokásos volt, még nem okvetetlenűl szükséges Prozorra nézve is érvényesnek tartanunk.
Azon fibulák között, a melyek Prozorból a zágrábi nemzeti múzeumba kerűltek, számos olyan is van, a melynek díszítő eleme drótból font kettős tekercs. Ugyanezt a motivumot azután részint hagyományos ősalakjában, részint további formálódásaiban a következő őstörténeti korszakok is öröklik, úgy, hogy az egyszerű tekercs kormeghatározásra egyáltalán nem alkalmas. Csakis ott, a hol ez az ősmotivum bizonyos tárgyakon fokról-fokra bizonyos leszármazó fejlődési menetben figyelhető meg, szolgálhat az bizonyos ipari tevékenység ismertető jele gyanánt, s lehet a körűlményekhez képest a kormeghatározásnál is irányt adó. Ez állítható a prozori tekercses korongfibulákról is.
Fibulák Prozorból.
Medović Czelesztintől
A tekercs-fibulának három legegyszerűbb neme az „S” alakú, a pápaszemfibula és a csőforma középrészű, a prozori leletben csak néhány példányban található, ellenben az az alak, melyen a két tekercskorong közt 8-as alakú középső tag van, számosabb s ebből a zágrábi nemzeti múzeumban 35 darabot őriznek. Idővel a korongokat és a hozzájuk erősített 8-as alakú középső tagot is bádogból készítették, az eredetinek csak vázlatos formáját tartván meg.
Ez a tipus, melyet a zágrábi múzeumban 9 példány képvisel, sajátos helyi alak, és végső lánczszeme annak a fejlődési menetnek, a melyen az általános ősforma idők folytán helyi alakítássá formálódott át.
A prozori korong-fibula azonban még azért is érdekes, hogy bár származása helyén további változásokon nem ment át, dél felé és pedig Boszniában még tovább is fejlődött. Bosznia több helyén, de főképen a glasinaci temetkező terűleten a korong-fibulát már egy darabból öntve találjuk. A régibb példányok még prozori mintájukhoz hasonlítanak, de már fokozatosan elmosódik annak tudata; hogy az alapgondolat a tekercs-korong volt, és a fibulák fölszinét csomókkal, széleit pedig lemezszerű toldásokkal díszítik. Ezek a glasinaci korong-fibulák, tekintve, hogy Glasinacon hiányzanak az ősformából való átmenetet jelző fibula-alakok; azt bizonyítják, hogy az illyr belföldre valamely éjszaknyugati művelődési gócz volt hatással. Mivel azonban a glasinaci tárgyak általában a hallstatti; vagy helyesebben a korai vas-korba tartoznak, ebből azt kell következtetnünk, hogy a leleteknek az a sorozata, mely a prozori korongfibulákkal együtt kerűlt elő, föltétlenűl a hallstatti korszakból való.
Különféle egyéb bronz ékszereken kivűl ebbe a korszakba tartoznak még azok a vitali sírmezőt különösen jellemző, félgömbszerű bádogsüvegek is, a melyekét változatosan csoportosított apró, trébelt bütyök-gombocskák díszítenek; s a melyek alsó szélein sűrűen felaggatott bronz fityegők is vannak.
Ezen régibb korszak bronz-kovácsainak művészi tehetségét főképen egyes vert díszítésű bronzbádogokról ítélhetjük meg. Láthatunk ezeken teljesen etruszk művészeti stilusban kivert pajzsos és sisakos harczosokat, paripákon nyargaló lovas alakokat, továbbá az egyik bádogon olyan ábrázolást, a mely, mint őskori istentiszteleti kép, megbecsűlhetetlen értékű.
Ezen a lapon az előtérben két, csónakjuk orrában álló, dárdával és pajzszsal fölfegyverzett harczos ront egymásra; fölöttük s magasan az egész környezet fölött szárnyas fej képében emelkedik az istentiszteleti alak, a napisten, a ki lefelé számos sugarat bocsát és a harczosokra világosságot áraszt. Ezt az alakot olyan alakítás koronázza meg, a mely több tekintetben hasonlít az egyptomi napkoronghoz, s melynek legközelebbi hasonlatosságait ó-etruszk domború faragásokon találhatjuk föl. A tengert az előtérben halalakok, az eget pedig két, az istenképnek mindkét oldalára helyezett csillag és madarak példázzák. E domború képnek a párja egészen hasonló volt, csakhogy az előtérben a két sisakos, pajzsos harczos földön áll, az ábrázolásnak felső része pedig elveszett.
A kor szobrászati érzékéről a fityegőknek egész sorozata tesz tanúságot, a melyek sajátságos fölfogással és szigorúan stilizált ábrázolással lovakat, kakast, tyúkot és más állatokat, továbbá számos emberi alakot is mutatnak.
A prozori, meg a művészi tekintetben az összes többi országoknak mintáúl szolgált etruszk képes ábrázolatok feltűnő hasonlatosságánál fogva föltehető az a kérdés, vajon e képes ábrázolásokban, miként a hallstatti temetőből előkerűltekben is nem egyenesen etruszk behozatali czikket kell-e gyanítanunk?
Római faragványok és szoborművek.
Medović Czelesztintől
A prozori tárgyak közűl a hallstattiból a La-Tčne korszakba való átmenetet a korai és középső fokozaton csak két fibula jelöli, ellenben későbbi fokozatú sok van; és több jellemzetes helyi alakú is előfordúl.
E korszak tárgyai a hallstattiaktól a dúsabban használt nagy, szépen díszített borostyánkő- és zománczgyöngyök által különböznek. Amazok a Keleti-tengerrel való kereskedelmi összeköttetésre vallanak, emezeket pedig phöniciek útján való keleti behozatalnak tartják, a mely egész Európában és így Horvátországban is jelentékeny volt. A vitalihoz legközelebbi rokonságban levő temetkező helyek közűl a boszniai Krajinában három helyet kutattak át, és pedig Sanski Most, Jezerine és Ribić közelében.
Számokban kifejezve tehát a prozori korszak a kereszténység előtti V. századtól az I. századig tartott.
A prozorihoz teljesen hasonló temetkező helyre találtak újabban a Gospić mellett levő Vrebacban s részben már ki is. zsákmányolták.
A La-Tčne korszak nemcsak a vitali temetőre szorítkozott, hanem elterjedt első sorban egész Lika-Krbavamegyére s innen a tengerparttal egyközűleg haladó széles csíkban messzire Boszniába is. Horvátországba eső részében még más, ismeretessé vált lelő területeire is hivatkozhatunk, ilyenek a likavármegyei Kula, Oblajac (Gornji Lapac mellett), Trnovac és Sv. Juraj (Zengg mellett). De a régi japodok határszélein túl is messze elterjedt a La-Tčne művelődés. A legtöbb emlék urnasírokból való, a melyek e terűleten a jellemzetes kelta temetkezési módot képviselik. A Vinkovci melletti Neudorfban és a Mitrovicában föltárt urnasírokon kivűl találtak ilyeneket még Károlyváros mellett Trešerovacban, Ozalj mellett Poljicében és Krupacéban, csakhogy ezek a régibb hallstatti korszak urnatemetői. Az e sírokbol napfényre kerűlt tárgyak közűl különösen értékes a Mitrovicában talált kardhüvely boriték-része, bizonyára csak töredék, melynek kiváló érdekessége a nyílás szegélyzetének jellemzetes kanyarúlata s az alatta levő vésett díszítés, ezen a vidéken ritka La-Tčne forma, mely ennek a déli Pannoniában virágzott régibb művelődési fokozatnak délkelet felé való elterjedését bizonyítja, s a mely ezenkivűl egész kiállításában oly igen hasonlít a Marne-vidék hasonló tárgyaihoz, hogy a La-Tčne művelődés nagyszerű kiterjedésének legjobb bizonyságáúl szolgálhat.
