Az Alpesek vidéke. Schweiger-Lerchenfeld Amand bárótól
Az Alpesek vidéke.
Schweiger-Lerchenfeld Amand bárótól
Schweiger-Lerchenfeld Amand bárótól
Az Alpesek hegyrendszerének legszélsőbb délkeleti részén, a hol a déli Mész-Alpesek legvégső magas csúcsai a Karszt kőtörmelékes földére, a tengerre és a velenczei síkságra tekintenek, emelkedik a hatalmas Triglav (2.864 méter). Ez a hegy a Juli Alpesek kimagasló csúcsa s egyúttal Krajna főbástyája, melynek jégmezővel koronázott csúcsáról áttekinthetjük az egész vidéket a „krajnai kapuk”-tól Weissenfelsnél (Ratschach) és Predilnél a Száva-völgy áttöréseiig Laibachtól keletre és a Karavankák szikfalfalvonalától a Karszt-vidék zöld dolináiig. De mindennél sokkal több torlódik össze a kép keretében. Éjszaknyugat felől még fölcsillámlik a Tauern jege, éjszak felől pedig a keleti Közép-Alpesek végtelen hullámvonalainak megdermedt tengere terjeszkedik szét. Távol délen csillámlik a tenger s a látóhatár elhalványúló homályából a partvidéki Karsztok kopasz csúcsai merűlnek föl. Egy másik tengerhez hasonlít távol keleten a végtelen síkság, melyet elképzelhetetlen régi időkben a pannoniai beltenger hullámai borítottak.
Tekintsük meg most álló helyünk szűkebb keretbe foglalt képét. A Juli Alpesek egész hegycsoportjának képe a Krajna és Tengermellék közt levő határon egy nyugat felől elvonúló főhegylánczczá domborúl, mely a Triglav felé délkeletre, ettől a középponttól pedig délnyugatra és azután délre fordúl. A főhegyláncztól éles gerinczű ágak sugároznak ki dél és éjszak felé, egy csomó forrás-völgyet kerítve be, melyek az éjszaki és keleti oldalon a Száva, a déli és nyugati oldalon pedig az Isonzo vízrendszeréhez tartoznak. Csendes, magános hegységi völgyek ezek havasi legelőkkel és sziklamezőkkel, itt-ott kis tavak ezüst fénye által ékítve.
A magas hegylánczok gerinczéből mindenütt kopasz csúcsok emelkednek föl a Triglavval csaknem egyenlő magasságba: a Mangart (2.678 méter), melynek napfényben tündöklő csúcsa a két pompás Weissenfelsi-tóban tükröződik vissza; a Jalouc (2.655 méter), a Moistroka (2.367 méter), a Razor (2.601 méter), a Velika Tičerca (2.319 méter) és a regékben gazdag Bogatin velki (2.008 méter) délnyugaton. A Juli Alpesek tengermelléki hegylánczait itt-ott kőfalszerűleg emelkednek az Isonzo forrás-vidéke fölött. A Jalouctól délkeletre fekszik a hátsó Trenta, e magános tanya, annak a vadásznak otthona, a ki egykor elég merész volt az aranyszarvú zerge magas virágos kertjei védő szellemének, a „Zlatorog”-nak, élete ellen törni. A ki elejti – mondja a rege – a Zlatorogot, megnyeri a kulcsot a Bogatin sziklarejtekeiben levő kincsekhez. Mi lett vége a „Trentai vadász”-nak, azt Baumbach Rudolf beszélte el híres havasi meséjében. Az eltűnt virágos kertek a kopár szikláknak azon helyén lehettek, mely a Hribarce fensík és a Komarza nevű kőfal között a „hét Triglav-tó” körűl terűl el.
Hasonló az a monda is, mely a Juli Alpesek pompás gerinczcsúcsát dicsőíti. A kőtörmelékeken még virítanak a „Triglavi rózsák”, fehéren és szűziesen, de csak a vasárnap szülöttek láthatják meg őket. A délnyugati és nyugati sziklavadon borzalmait keleten és éjszakkeleten a sötét erdők tengere ellensulyozza, melyek közt vannak a Száva-völgy felső részébe nyúló völgyek. Ugyanannyi bejárat van itt a Triglavhoz, melynek kiindúló pontja Moistrana község Lengenfeld mellett: a Vrata-völgyön keresztűl és a Luknia-szoroson át (1.779 méter), a honnan az Isonzo forrásvidékén levő „Triglav-kunyhó”-hoz (Zajaui alpesi kunyhó) ereszkedünk; a Kot-völgyön át az Emir (2.391 méter) és a Rjovina (2.534 méter) hatalmas oszlopai között a „Deschmann-kunyhó”-hoz; a Kerma-völgyön és a Sedlo vrh nyergén (2.025 méter) át a Belopolje havasig s majd ismét fölfelé s a gerinczen át a „Mária-Terézia-klub” kunyhójáig. A Belopolje Alpesnél torkollik be az a fölvezető út, mely a Wocheini völgyben kezdődik.
A Triglav csúcsa és jégmezője az éjszaki oldalról.
Benesch Lászlótól
A Triglavra való fölmászást a legújabb időkig rendkivűli vakmerőségnek tartották. A természeti veszélyeket a képzelődés nyújtotta réműletek borzalmasan megnagyították. A Triglav nemcsak valósággal a fellegek közé emelkedett, de egyúttal istenség otthona is volt, az ó-vend mythologia háromfejű istenségeé. Most már minden másként van. Tisztelet tárgya ugyan még mindig a Triglav csúcsa, de a tiszteletadás módja megváltozott. Az ily őrtornyokon gyönyörködünk a látókép kiterjedésében, a valódi tünemények gazdagságában, melyekben a mindennapi élet észleletei salak gyanánt vesznek el. Az oltártüzek, melyek jelképileg a napfény felé törnek, most a legtisztább élvezetnek, a természet és az ő el nem múló nagysága élvezetének szolgálnak. Igaz, hogy ennek az élvezetnek elnyerése, ha a Triglavról van szó, nem fáradság nélkűli. A ki a Mária-Terézia-klub kunyhójától hág föl, a „Triglav kapuját” találja maga előtt, e széles vízmosást mesterséges sziklalépcsőkkel, beékelt fadorongokkal és vaspálczákkal, melyeken és melyek mellett az útas a Kis-Triglavig kúszva mászik föl. Ezután következik a Schneide”, száz lépés hosszú, itt-ott csak egy lépésnyi széles sziklagerincz mindkét oldalt szédítő mélységekkel, de szerencsére egészen vízszintes irányú. Ezzel azonban még nincs vége, még egy másik emelkedő s hasonlólag mászó készülékekkel ellátott sziklaélen kell keresztűl hatolnunk, hogy a Nagy-Triglav csúcsára jussunk. A legmagasabb (középső) csúcs éjszaki oldalán, az Alpesek legdélkeletibb pontján, meredek lejtőn egy jégmező függ, melyet hibásan „jégár”-nak is neveznek.
A kopár sziklák és sziklafalak vidéke, a csúcsok és gerinczek alatt torkolnak a Szávának föntebb említett és más, erdő-árnyazta oldalvölgyei csergő patakokkal és vízesésekkel, buja növényzetű havasi legelőkkel és regényes tavakkal. Az utóbbiak között a legkisebb a hét Triglav-tó, melyek még a sziklavidéken vannak a Triglavtól délnyugatra. Legmélyebben fekszik e kis medenczék közűl a „Fekete tó” (Černi Jecero), a Velika Tičera éjszaknyugati alján, sötét fenyőerdőtől körűlvéve. A többi tavak között a hómezők nyár derekáig megmaradnak. A „Ferencz-Ferdinánd-főherczeg-klub” kunyhója a második és harmadik tónál vendégszeretőleg várja az útast.
A Száva vízkörnyéke csaknem a tartomány éjszaknyugati határáig terjed. Ott, Ratschachnál, különíti el a talaj alakzatában alig észrevehető alacsony vízválasztó (848 méter) a Száva éjszaknyugati forráspatakját (Wurzeni Száva) a Weissenbach forrásvizeitől, mely a Gailitzba ömlik, s tehát már a Dráva vízkörnyékéhez tartozik. Maga a Weissenbach a Römerthalból ered és főforrása a Versic (1.918 méter) éjszaki lejtőin fekszik, mely hegy Krajna nyugati határoszlopa, Karinthia, Krajna és a Tengermellék hármas határánál. Weissenfelsnél a Seebach ömlik a Weissenbachba. Ez a két Weissenfelsi-tó közűl az (alsó) éjszakinak kifolyása, melynek hátterét a Mangart alkotja. A „Mangart-tavak” – a mint e kis tó-medenczéket néha nevezni szokták – a déli Mész-Alpesek valódi gyöngyei. Földalatti források törnek útat a törmelékek és sziklahasadékok természetes szűrőin át és csodálatosan tisztává teszik az éjszaki tó vizét. A legmélyebb helyen is fölismerjük az elsülyedt fatörzseket, meglátjuk a fehér kavicszátonyokat és a sziklás partot. Ennek a sugártörő folyékony gyémántnak színjátékához hozzájárúlnak a Mangart fehér hószigeteinek tükrözése, a napfényes felhők képe és a vízmedenczét körűlkerítő erdő árnyéka. A völgyfenéken a két tó között van a „Rudolf-szikla”.
A Planica-völgy (a Wurzeni Száva eredete).
Benesch Lászlótól
A tavak alatt természetes parkot találunk mohamezőkkel, zuhogó vízzel, fűrészmalommal és vashámorral. Előtte kanyarog a Rudolf-trónörökös-vasút sínje a völgy zöld alján. Ha a vasút irányában kelet felé megyünk, csakhamar elérünk Ratschachba és a vízválasztón át egy harmadik völgy torkolatához, melyet Planicának hívnak. Ennek hátsó részében fakad a Száva forrása sziklás meredekből 1.203 méter magasságban, de csakhamar eltűnik a kőgörgetegben, hogy azután a völgy éjszaki felén újból napfényre jusson. Ezután még egyszer eltűnik ez a víz Wurzen mellett egy mocsártóban, melyet még egy másik forrás táplál. A két forrás közűl melyik a tulajdonképi „Száva-forrás”, könnyű eldönteni, ha a valóságos vízválasztót alkotó vidék helyi körűlményeit tekintetbe veszszük. Ezek szerint a Wurzeni forrás, nem pedig a Planica-völgyi patak a Száva eredete.
Kronaunál egy negyedik völgy nyílik, a „Pišenza”, két forrásvölgygyel, melyek a Prisanig vagy Prisenska spica (2.555 méter) – a Triglav-vidék egyik legvadabb helye – és a Skerlatica (2.643 méter), a Juli Alpeseknek nagyságra nézve negyedik csúcsa, sziklavadonaiig nyúlnak. A nyugati ágon keresztűl egy meredek hágó visz a Moistroka-szoroson (1.616 méter) át a tengermelléki Trenta-völgybe.
Nagyobb fontosságú a távolabb kelet felé fekvő, Lengenfelddel szemközt nyíló három völgy, melyeknek közös torkolatuk van. E torkolatnál fekszik Moistrana. A fővölgy a Vrata-völgy, melynek kezdetén a Luknia-szoros (1.779 méter) közvetíti az összeköttetést az Isonzo felső völgye és az alsó Trenta-völgy között. A Vrata-völgy alján a Bistrica habjai legelők és kavicsos partok között haladnak, a lejtőkön fenyők és bükkfák állanak. A zöld sűrűjéből itt-ott egy szénégető boksa szürke füstoszlopa emelkedik. Valódi havasi völgy ez lakóhelyek nélkűl, kivéve a magános kunyhókat, melyekbe zerge- és fajdtyúk-vadászok szoktak betérni. A völgy alsó felében a Peričnik vízesése omlik alá a sziklafalból tág ívben 40 méter mélységbe.
A Peričnik vízesés a Vrata-völgyben.
Lichtenfels Edétől
Nagyszerű a völgy hátsó része a Triglav-jégmezővel. Az éjszakkeleti Triglav-előhegységek második, Moistranánál kezdődő bemélyedése a Kot-völgy. Hátterét a Cmir és a Rjovina gerinczei, üstje és csúcsai alkotják. Előttük vezet föl az ösvény az új „Deschmann-kunyhó”-hoz. Kelet felé következik a harmadik bemélyedés, a Kerma-völgy. Közvetlen összeköttetésben Moistranával, miután baloldalt Kosmacnál összefut a Kot-völgygyel, a Kerma-völgy a Rothwein-völgybe megy át, a midőn éjszakkeleti irányából délkelet és éjszakkelet felé kanyarog. A Rothwein-patak, mielőtt a Szávába ömlenék, az úgy nevezett „Rothweinfall” habzó zuhatagait alkotja. A Száva már a Rothwein-patak torkolata előtt délkeleti irányt vesz, midőn a felső völgyfokból a kis síkságra lép, melynek déli szélén Radmannsdorf fekszik. A határoló magaslatok nyugati előhegyei közt van a Veldes-tó (területe 0.32 kilométer, tengerszín fölötti magassága 478, legnagyobb mélysége 45 méter), egész Krajna gyöngye, és e hírnévben még mindig gyarapodó nyári üdülőhely a wocheini Száva vadregényes völgyszorosának a kezdetén. Veldes egyike a vizektől élénkített zöld hegyi tájak azon újabb sanatoriumainak, a melyek körűlbelűl két évtized óta itt, majd amott keletkeztek az Alpesek rejtett zugaiban s kezdetleges állapotuktól hovatovább kényelmesedő nyári üdülő helyekké alakúlnak, nyaralókkal és vendéglőkkel, vízgyógyintézetekkel s természetes gyógymódokkal, regattákkal s más sportmulatságokkal hasznára s üdvére szolgálva úgy az egészséges, mint a szenvedő emberiségnek. Veldes nevezetességei: az ősrégi vár egy függőleges sziklamagaslaton (604 méter) és a „St.-Mária im See” nevű szigeti kápolna. A hatalmas Stol (Stuhl), a Karavankák kimagasló csúcsa, kéklő ködös távolból nyúlik be a kép keretébe. Veldes község kissé oldalt fekszik a tó éjszaki partjától. A déli parton Seebach házai vannak szétszórtan. A partokat számos nyaraló díszíti. Míg a Veldes-tó partján nyári éjeken az undinák játéka ragadja meg képzeletünket: ha a csevegő víz mentében a Wocheini-völgy árnyas nyílásaiba sétálunk, valóságos vízi nymphák otthona tárúl föl előttünk. Nincs pompásabb valami, mint egy ily órák hoszszáig terjedő séta a siető Savica habzó zuhatagai fölött az erdős zöld szorosokon át, a melyekbe itt-ott egy-egy pirosló sziklacsúcs tekint be. Ha elhagynók a völgyi útat s fölszállanánk a keleti fensíkra, órák hoszszáig terjedő vándorlás állana előttünk a pompás Ilovca-erdőn át, mely ott végződik, a hol Kropp vashámorai kalapálnak. A wocheini-völgyi út azonban mindenek előtt Freistritzba (Bistrica) vezet, mely egyik kiindúló pont a Triglav megmászására. Itt nyílik délnyugat felé a Freistritz-völgy, melyen a gyors Bistrica fut végig, vashámorok kerekeit hajtva zuhatagaival. Az út további része a Wocheini-tó magányába vezet (területe 0.834 négyszögkilométer, magassága a tenger fölött 526 méter, legnagyobb mélysége 69 méter). A messzire látszó tornyáról és csinos új turista-lakjáról ismert St.-Johann am See községnél csillámlik föl először a zöldeskék víztűkör, a Szentlélek kápolnánál pedig már a vízi tündérek által élénkített regényes vidék középpontján vagyunk. De még ezután jő a legszebb, ha elérjük a tó nyugati végét és a Savica habzó zuhatagai mentén fölszállunk a vízeséshez, nagyobbára erdő árnyékában, végűl pedig falépcsőkön a magas messzelátóhoz.
Már messziről jelentkezik a Savica erdő helye. Tompa dörgés hangzik a nyíláson át. Az egész vidék teljesen elhagyatott. A zöld hullámok habzó zuhatagokban törnek útat a bükkfa koronák és széles fenyőgalyak árnyéka alatt. A nedves talaj félhomályában, a hol haraszt és szeder buján tenyész s vadrózsa szolgál díszűl a vízi tündéreknek, el-elröppen a jégmadár és sikong a tarka tollú harkály. Az út felső részén azonban nedves köd terűl el és az utolsó tisztásnál fölcsillámlik a hatalmas vízesés, a Savica, mely 60 méter magas sziklalyukból mennydörögve zuhog alá a kőtörmelékekkel borított völgyüstbe. A Savica-vízeséssel szemközt levő messzelátón emléktábla hirdeti az alpeskedvelő János főherczeg 1807-dik évi látogatását.
A Savica-forrás (837 méter) éjszaki oldalán emelkedik a Komarca-Wand. Ezen túl egy meredek sziklaösvényen – a krajnai ipartársúlat fa-szállító siklóvasútja mellett – a hét Triglav-tó vidékére jutunk. E tavak, mint már említettük is, a Hribarce-fensík kopár lejtőin s dél felé eső lépcsőzetein vannak. Ezzel bezáródik a kör, melyet a Triglav-tető körűl vontunk. Veldes alatt, félórányira nyugat felé Radmannsdorftól, egyesűl a Száva két forráspatakja – a wurzeni és a wocheini Száva – és a főfolyó most kanyarogva halad a magas hegység keleti előrészén át, kisérve a vasúttól, melylyel az alpesi folyó a távolban mutatkozó Laibachi síkság felé vonúl. Mindenütt csinos templomok látszanak az erdőtlen magaslatokon, itt-ott észrevehető a Karavankák hegylánczának egy-egy darabja vöröslő sziklagerinczekkel s a Steini vagy Sannthali Alpesek magaslatai közelebb húzódnak. Itt köszönt bennünket az ősrégi, meredek partmagaslaton trónoló Krainburg is, ez egykori sziklafészek, melyben az Ortenburgi II. Henrik lakott. A Kanker, mely itt a Szávába ömlik, a Grintouc, a Kanker-Kočna magaslatairól s a Steini Alpesek más magas csúcsairól jő, melyek csaknem az egész keleti láthatárt elfoglalják.
St.-Johann am See (a Wocheini-tó mellett).
Benesch Lászlótól
A krajnai alpesvidék második részét a Juli Alpesek Triglav-tömbje mellett a Karavankák alkotják. Ezek nyugaton kezdődnek a Gailitznál (Tarvis mellett Karinthiában), mely a Dráva vízhálózatához tartozik és mély áttörésével a tiroli Sextenthaltól idáig nyúló Karni Alpeseket a Karavankáktól elkülöníti. Ezek borítják az egész területet, melyet éjszakon a Dráva, délen a Száva, keleten a Eisenkappel-völgy (Karinthiában), a Seebergi nyereg és a Kanker-völgy, nyugaton pedig az elébb említett Gailitz patak határolnak. A hegyláncz főgerincze a határ Karinthia és Krajna között.
A Karavankák hegyrajzi jellege nem egységes. Nyugati harmadrészükön egyetlen, nyugatról keletre húzódó s csaknem kőfalszerűleg alakúlt lánczolatból fejlődnek a Karavankák s alapjuk azon arányban szélesbedik, a mint keletkezési pontjuktól mind messzebbre távolodnak. Egyszersmind keleti részökben érik el legnagyobb magasságukat a Stol-ban (2.239 méter). A délkelet felől hozzájuk csatlakozó Steini Alpesek, melyek önálló hegycsoportot alkotnak, töltik be előhegyeikkel együtt a Kanker és a Sann közötti területet.
A Karavankák hegyláncza a Dráva-völgyéből – tehát Karinthiából – sokkal nagyszerűbbnek látszik, mint a Száva-völgy bármely pontjáról. Különösen a Steini Alpesek a hatalmas Grintovc- vagy Grintouc-czal, mely azok legmagasabb csúcsa (2.559 méter), közel Karinthia, Krajna és Stiria hármas határához – és a csak kevéssel alacsonyabb Kanker-Kočna-val, csodálatos képet nyújtanak a laibachi síkságról, mely kép a tiroli dolomitokéhoz hasonlít. Oly kép azonban, minő a napfénytől ragyogó Karavankáké, példáúl a Wörthi-tó partjairól, alig található valahol az Alpes-vidék összes keleti részében. Mindamellett érdekes a Karavankákban az éjszak és dél közötti ellentét. A kép egész pompája, melynek középrészén a magas messzelátó csúcsok vannak, csaknem egyszerre tűnik föl. A hatalmas Dráva s ellenében a jelentéktelen Száva, Karinthia tótükrei éjszakon, és a Triglav-tömb sziklavadonjai délen, zöld völgysíkok a sziklafal mindkét oldalán: ezek a tájképi elemek eléggé jellemzik Karinthiának és Krajnának a Karavankákra dűlő határrészleteit.
A tartomány éjszaknyugati szögletében a Karavankák krajnai vidékére lépünk. Legjobb ez útra azt a vasútat használnunk, mely Tarvistól Laibach felé vezet. Épen Weisenfels előtt lépünk át a határon egy pompás, 38 méter magas és 128 méter hosszú vasúti hídon. A sínek magas gáton haladnak úgy, hogy a szétszórva fekvő házak játékdarabok gyanánt feküsznek lábainknál. A völgy keskeny és zord. A Römerthalból a Weissenbach tajtékzik elő. Még inkább alpesi jellegű Ratschach község a vízválasztónál. A wurzeni Száva-forrás tágas völgyét országút metszi át, mely éjszak felé emelkedik és 1.071 méter tengerszín fölötti magasságban átmegy a Karavankákon s egyúttal a tartomány határán. Ez a Wurzen-szoros, az úgy nevezett Die Wurzen. Bejáratának kapuoszlopai kelet felől a Kamnat vrh (1.658 méter), nyugat felől a Petelinegg (1.547 méter). A kilátás a szoroson túl a Dobračra (Dobratsch), a Gail-völgyre, a Federaunra és a többi helységekre, ide értve a villachi síkságot is, rendkivűl élvezetes.
A Száva-völgy regényes jellege Kronaunál kezdődik. Ily hely méltó volna, hogy a havasok barátjainak gyülekező pontja legyen. A Pišenza-völgy zord szépségű és elhomályosítja az itt csaknem csekélyeknek látszó Karavankákat. A legközelebbi vasútállomásnál, Lengenfeldnél, a Triglav-tömb és a Karavankák már egyenlő magasak. A Triglav előcsúcsainak versenytársaként lép föl a Nagy Mittagskogel (2.144 méter), a nyugati Karavanka-lácnz domalakú főcsúcsa. Igaz azonban, hogy annak, ki a Wurzeni forrás felől érkezik, a Vrata-völgy hátterében rögtön a Triglav jégmezővel borított csúcsa tűnik föl, s ezzel a látványnyal a Nagy Mittagskogelé nem mérkőzhetik. Joggal mondják, hogy e Legenfeld melletti hely a legszebb pont az egész Rufolf-vasút mentén.
A Karavankák Asslingnál kerekednek felűl. A Száva-völgy felső részének e szakaszán nevezetes ősrégi ipar a vas bányászata és földolgozása. Már kétszáz évvel ezelőtt írhatta a belföldi krónikás, Valvasor, hogy Jauerburgban gyártják a „krobatische Stahl”-t (horvát kardot), mely „oly örömest iszik török vért és az ellenségnek orra előtt rettenetesen villog”. Jauerburgban az érczet kohókban tüzesítik, Asslingban már gépóriások kalapálnak. A Jesenica-patak völgyén át, mely Asslingtól éjszak felé a Karavankák hegylánczába nyomúl, az idylli Heiligen Kreuz in den Alpen (Planina) község és egy vasbánya aknái mellett vezet az út a Kočna (1.552 méter) csúcsára. A Karavankák hegyláncza mind hatalmasabban bontakozik ki. A Kočná-nál délkeleti irányt vesz s a Stolban (2.239 méter), mely egyúttal a legmagasabb csúcsa is, legdélibb kanyarúlatát nyeri. A Stol épen a Radmannsdorfi síkság éjszaki részén emelkedik.
Jauerburg és Karnervellach, Asslingtól délkeletre, még hegyek közt feküsznek, közel a felső Száva-szoros nyilásához, szűk erdős völgyekkel a Karavankák főlánczának előhegyeiben. Karnervellach völgyszurdoka jelöli az útat, mely a Stol csúcsára vezet. A kilátás itt csaknem oly szép, mint a Triglav csúcsán. Elnyúlik a Grossglocknerig és a Dachsteinig, a tiroli dolomitok tömkelegébe, éjszak és dél kék tó-tükreiig és a vidám laibachi síkságon át a tengerig.
Fontos részlet a Karavankákban a Loibl-szoros (1.370 méter) nyerge a Stol keleti részén. A Loibl-szoros már a rómaiak idejében fontos átjáró volt Aquileja és Virunum között Nauportus középállomással a laibachi síkság déli részén. A középkorban kevéssé használták, de az országút megnyitása után III. Károly idejében (1728) ismét jelentőségre vergődött. A szoros magaslatát eredetileg egy rövid alagút törte át, mely később beomlott. A jelenlegi sziklavágás mintegy 130 méter hosszú és 3.4 méter mély. A két, még fennálló oszlop eredetileg az alagút szádájához tartozott, mely szintén eltűnt.
A tulajdonképi Loibl-chaussée Laibachtól és Krainburgtól vonúl fölfelé. Közelebbi kiindúló pontok Podnart-Kropp, továbbá Radmannsdorf és Lees vasúti állomások. Podnart alatt torkollik a Feistritz, mely az út irányát jelzi. Az első megálló hely az előhegységben Neumarktl. Itt ömlik be a Loibl-szorostól jövő St.-Anna-patak a Feistritzba. Erről a patakról nevezték el a völgyet. Neumarktl körűl alpin szépségek egész sorát találhatjuk. Említésre méltók a Feistritz kitörési medenczéje a regényes „Ördöghíd”-nál, a följáró a Košutára, melynek legmagasabb pontja a Kušutnik-torony (2.135 méter), a Neumarktl és Vigaun közötti vidék, mely utóbbi fölött Katzenstein romjai uralkodnak, a Kankerbe és a Grintouc-völgyekbe vivő országút s több mások.
A főnevezetesség természetesen a Loibl-út. A ki nyár kezdetén útazik erre, a völgyzárlat magaslatain még láthatja a hószigeteket s gyönyörködhetik a virágokban, melyek az elfutó víz mellett virítanak. Mindenütt zúgnak a malmok vízzuhatagai. A képes oszlopok és keresztek körűl méhek zümmögnek, lakhely lakhelyet ér. Végre elhaladunk a Košuta zuhatagai előtt és elérjük a St.-Anna nevű tanyát, a honnan megkezdődnek az út csigavonalú emelkedései a Loibl-szoroshoz. A fenvölgyet köröskörűl kopasz sziklacsúcsok kerítik. Legnagyobbszerű köztük a Košuta messze nyúló meredek fala, mely az országút délkeleti részén emelkedik. Délnyugat felől a Bogunčica (2.063 méter) csipkés csúcsai és gerinczei barnúlnak, míg törmelékmezői és omladékai messze lenyúlnak. Így a Košuta és Bogunčica valóságos oszlopai a Loibl-szoros alpesi kapujának. A magaslatoktól körűlzárt medenczében van St.-Anna község, melyet szép fekvése és az épen mellette fekvő sziklakeret egyaránt nevezetessé tesz.
A Loibl-szoroson át megy el a Karinthia és Krajna közötti határ. Azon túl az országút csigavonalai 734 méternyire sülyednek, később azonban ismét 1.004 méternyire emelkednek föl a „Kis Loibl-szoros”-hoz. Kevéssel előbb az „Ördöghíd”-on, a Loibl-chaussée legregényesebb pontján megyünk át. Az út ezután Unter-Loibl mellett halad el, s hosszú nyereghídon át visz Hollenburg magasan fekvő vára alatt a Dráván keresztűl és Klagenfurtban végződik.
St.-Anna és a Loibl-szoros.
Benesch Lászlótól
Meg kell még emlékeznünk Krajna tartomány legutolsó alpin hegyrészletéről, a Steini Alpesekről, melyeket Sannthali Alpeseknek is neveznek, s melyek a Kankerbach és a felső Sann között emelkednek. Nagyon kis területük van ugyan, de hegyrajzi jellegük szerint a tiroli dolomitokéhoz hasonlag rendkivűl pompás és regényes csoport. Ezt a vidéket rendesen Krainburgból látogatják. De nem kevésbbé jó kiindúló pont Stein kies városka a laibachi síkság éjszakkeleti végén. Steintól a Feistritz-patak völgyén át megy az út a Grintovc vagy Grintouc sziklavadonjába és a „Steini nyergen” át a Sann forrásvidékére. – Jobban dicsérik a Kanker-völgyet, mely nagy bemélyedés a Karavankák és a Steini Alpesek között és a melyen keresztűl országút visz Krainburgból Eisenkappelbe a karinthiai Seebergen át. Ennek a bemélyedésnek a nyílásánál van a Kankeri templom, mely több festőnek föltűnt mint staffage a Storžič és Grintouc közti völgy egyik festői részletében. A „Poschner” és „Cunder” nevű jó hírnevű vendéglőkhöz vivő út vonzóbb, mint bármely más a Karavankák vidékén. Az utóbbi vendéglő fölött van a határpostaállomás és a gyárépület. Az országút legmagasabb pontja azonban Karinthiában van a Seeberg (1.218 méter) nyereg tetején, a honnan a pompás Vellach-völgyön át fut át Eisenkappel felé. Ez az út kétség kivűl a legszebb hegyi út a Karavankákban; a mi különösen a Vellach-völgyet illeti, ez a déli Mész-Alpesek völgyeinek leghíresebb festői pontjaival mérkőzhetik.
Azonban a Steini Alpesek krajnai része sem áll hátrább. A „Poschner”-nél kezdődik a Suhadolnik nevű „árok”, egy lépcsőzetesen emelkedő rövid völgy, melynek hátterét a Steini Alpesek óriásai: a Kanker Kočna (2.484 méter), a Skuta (2.530 méter) és a Grintouc (2.559 méter) zárják be. Mindezt a pompát már részben a Suhadolnik tanyánál megláthatjuk. Föntebb pompás bükkök árnyékában megyünk; először elérjük a „Frischaufhütte”-t, s végre szakadékok mellett a Grintouc törmelékfedte csúcsára jutunk el. Az innen látható kép alig kisebb valamivel, mint a Triglav csúcsáról nyíló. A Grintouc-csúcs közel van Krajna, Karinthia és Stiria hármas határához. Három pompás völgy alkotja az árkokat, melyeken át a vizek a három tartományba folynak: éjszakon a karinthiai Vellach, keleten a stiriai Sann, délen a krajnai Feistritz. Az alpin magasvölgyeknek három tartomány határán való ilynemű egyesűlése sehol sem található a déli Mész-Alpesekben. A Sann forrásvidékét és a pompás „Rinka-Fall”-t találóan hasonlították össze a Pyrenaeusok magaslatai közt levő híres „Cirque de Gavarnie”-val.
Részlet a Száva-völgyből Sawa mellett.
Benesch Lászlótól
A hegyláncz, mely a Grintouc-nál kezdődik és a Sann meg Száva közt folytatódik, délkeleti irányban lassanként sülyed le és a Trojana (609 méter) melletti nagy mélyedés átmegy a Laibachtól Cillibe vezető úton. Az út vonalával egyközű völgyárok déli részében emelkednek a Száva-völgyet kisérő magaslatok. A folyó, mely számos homokzátonyával, kavics- és törmelékszigeteivel s mellékágaival rendes vízállásnál a laibachi síkságban széles medrét csak részben tölti be, Laibachtól keletre egy szép, a jobb parton a déli vasút sínjeitől átmetszett folyamvölgybe lép. Littainál, hol a vasút kissé fölebb megváltoztatja a partot, a völgy kiszélesűl. Sawa mellett új szorúlat kezdődik, mely Sagor vasúti állomásnál kissé félbeszakad.
Ez a szoros, melyet Trifail vasútállomásnál a sínek kőfalgátjai, a folyó medrének sziklaromjai, s a zátonyok közt zúgó habok jellemeznek, a bal parton nem egész kiterjedésében tartozik Krajnához, hanem a nevezett állomástól vízmentében a stiriai területhez. Ott – Sagor és Trifail vasúti állomások között – van a krajnai barnaszén-vidék. A szénkormos vizű Medübach oldalvölgyén át Gallenegg várához jutunk, melynek híres barlangja hévvízű fürdőjével s gőzzel telített levegőjével gyakran fogad gyógyúlást keresőket. Sawa közelében említendő még Watsch, mely kiválóan híres ősrégészeti lelőhely.
A Száva jobb partján a gyér erdejű s szelíd vonalokban hullámzó hegyek rétlejtőikkel, bokorcsalitjaikkal és patakjaikkal a folyóig nyúlnak, de meredek eséseket nem alkotnak, míg Trifail vasútállomástól kezdve mindenütt a folyó bal oldalán lépnek föl. Itt is, ott is havas zuhatagok sziporkáznak a mohszőnyegeken át. A Száva hoszszában keskeny ösvény vezet s a folyó vize, zátonyok és sziklatömbök által föltartóztatva, habzó zuhatagokban tör előre: oly kép, mely a stiriai Enns-szoros „Gesäuse” nevű részéhez hasonlít, bár hiányoznak belőle a hatalmas sziklatömegek festői színfalai.
