Kertészet. Molnár Istvántól és Törs Kálmántól
Kertészet.
Molnár Istvántól és Törs Kálmántól
Molnár Istvántól és Törs Kálmántól
A „mezei gazdaság költészete”, mint báró Prónay Gábor e tárgyról szóló akadémiai értekezésében a kertészetet nevezi, honunkban is a lakások állandósításával vette kezdetét, melyek közelében itt is azonnal kertek keletkeztek. A rómaiak művelődés-terjesztő hatása ez irányban is érvényesűlt s Septimius Serverus említtetik olyannak, mint a ki pannoniai proconsul korában a kertészetnek nagyobb lendűletet adott. A kertészet körébe beletartozott az oly növények mívelése is, melyeket gyógyerejök tett becsesekké. Ilyenűl Plinius Pannoniára nézve a saliunca-t (nárdis fűvet, Narde) említi különös dicsérettel. Természetes, hogy a kertészettel a gyümölcsfatermelés szintén lépést tartott s az Antoninusok óta felső Pannoniában 26, az alsóban 25 tekintélyesebb város épűlt, hol a kiirtott erdők és lecsapolt mocsarak helyén gyümölcstermeléssel is foglalkoztak. S ha Galienus császár a IV. században nem talált szebb és míveltebb tartományrészt, melyet nejéről nevezzen el: föltehetjük, hogy „Pannonia Valeria” kertmívelés tekintetében is előkelő helyen állott.
Az alcsuthi díszkertből: A tó partja.
Klotild főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
A népek vándorlása természetesen pusztasággá taposta a kerteket is, a gazdaság e fejlettebb ágának azonban nem törűlte el minden nyomait. Hazánk azon részében, mely az avarok leveretése után a frank birodalomhoz csatoltatott, Nagy Károly híres capitularéjának („de villis”) szintén oltalma alá tartozott, s legalább a királyi biztosok székhelyei, melyeken a gazdaság intézője és a többi gazdasági tiszt lakott (Wenzel szerint Nyerges-Újfalu és Zircz) s a hozzájok kapcsolt majorsági épületekkel, „curtes”-nek, udvaroknak neveztettek, épen e capitulare rendelkezése folytán üzemükhöz számították a szőlők és kertek mívelését is. Nem nehéz kimutatni, hogy a bevándorló őseink az országnak ezt a részét sokkal fejlettebb gazdasági míveltség állapotában találták, mint egyéb részeit.
A mint a honfoglaló magyarok lassankint állandó lakhelyhez szoktak s a kellemes otthon életszükségletükké vált, természetes, hogy ennek tényezői közűl a kert sem hiányozhatott. Útmutatóik ez irányban leginkább a szerzetesek voltak. A benedekrendieknek szerzetszabályzatuk a kézi munkát különös kötelességökké tette s ezt a rendelkezést a premontreiek és cisterciták, valamint a johanniták is követték. Szent-Benedek említett szabályzata szerint a monostornak úgy kellett épülni, hogy a mi a szerzet számára szükséges, ezek közt névszerint a kert is, mind egy helyütt, tehát annak falai közt együtt legyen, „ut non necessitas vagandi foras”. Ennél fogva minden itt keletkezett kolostornak, nemcsak túl a Dunán – a hol a szentmártoni apátság kertjét, a „hortus Pannoniensis”-t külön is említve találjuk, – hanem a Tisza mentén, a hegyvidékeken s az Alföldön is házi kertje volt s a voltaképi kertészkedésnek hazánkban első ápolói és terjesztői gyanánt méltán ismerik el a szerzetrendeket.
Kertekről azonban egyebütt, így a király várainál, s magánosok, sőt kisbirtokosok lakhelyeinél is találunk említést az Árpád-házi első királyok korából. IV. Béla egy 1256-ban kelt adománylevelével a Hontmegyében fekvő Zud (mai Szúd) községet a zólyomi királyi kerteket gondozó nyolcz felügyelőnek – custodes horti nostri de Zolyom – ajándékozza. Egyébiránt a „pomarium” meg a „hortus” számtalan magánbirtokviszonyokra vonatkozó okmányban előfordúl.
Különben dr. Wenzel Gusztáv „Magyarország mezőgazdaságának története” czímű művében már az Árpád-házi királyok idejére nézve is különbséget tesz a házi, a gyümölcsös kertek s a díszkertek között, kimutatván, hogy hazánkban a kerteknek mind e három neme mívelésben részesűlt. A díszkertekről az okmányokban még ez időből kevés van. De a konyhakertekről már biztos tudósításaink is akadnak. Nagyobb terjedelmű kerteknek példáit a komlókertekben – horti cumulorum – találjuk; kisebbek pedig még a parasztházaknál is találkoztak s azokban párhagymát, vöröshagymát és fokhagymát, mákot, paprikát, méhlegelőnek való és gyógyerővel biró más hasznos növényeket, továbbá hüvelyes veteményeket, zöldséget, lent, kendert, s egyebeket termesztettek.
A gyümölcsös – frutectum, pomarium, hortus fructifer – már ez időben is nagy szerepet játszott s gyümölcsfákat a szőlőkben is termesztettek. A gyümölcsfák közűl első helyen említendő a diófa, mely mint a magyarok „nemzeti fája”, nagy elterjedésnek örvendett s a kerteken és udvarokon kivűl egész erdőszámra is – silva nucum – termesztetett. Az alma-, körte-, cseresznye-, meggy-, szilva-, berkenye-, a „frutex salicis”, gesztenye-, somfa, a „fructus berocum” (talán baraczk), a szederfák stb. már ez időbeli okmányokban szerepelnek s hogy a jeles gyümölcsöt méltányolni tudták s a gyümölcstermelés már a XIII. században bizonyos virágzásban állt, mutatják a „pomarium valde bonum”, „arbores fructiferae optimae” s hasonló kifejezések s hogy a gyümölcs már korábban is oly szerepet játszott, hogy kereskedés tárgya lehetett, arról az 1198-ról fönmaradt „esztergomi vámtarifa” tanúskodik, melyben a többi kereskedelmi czikkek között a gyümölcs is fölemlíttetik.
Az alcsuthi díszkertből: Lugasok és virágágyak.
Klotild főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
Hazánk a XIV. század óta az európai országok közt a legtermékenyebbek s mezőgazdaságilag legnevezetesebbek egyikének hírébe jutott. Egyes, eddig inkább csak a kertekben termelt növények, mint a len, kender, káposztaneműek stb. kiszorúltak a mezőre; a házi kertészet voltaképi tárgyai főleg a hüvelyes vetemények (legumen), répák, retkek, a sáfrány; továbbá orvosi czélokra szolgáló növények, s a már a csemegezöldséghez tartozó fajok maradtak.
A renaissance a díszkertek iránti hajlamot is általánosabbá tette s közvetetlenűl terjedvén át Olaszországból hazánkba, a királyaink és főuraink székvárainál támadt díszkertek is kiválóan olasz izlésűek lettek. Szorosabb értelemben vett díszkertészetre tehát az Anjouk idejében találunk először.
Első helyen említendő a visegrádi királyi vár díszkertje, melyet Róbert Károly valódi királyi fénynyel rendezett be. Az itt ápolt virágokból készítteté Erzsébet királyné azt a világhírű illatos vizet, mely még napjainkban is „aqua reginae Hungariae”, „l’eau de la reine de Hongrie” név alatt ismeretes. Nagy híre volt e kertnek még Zsigmond korában is; Mátyás azonban még nagyobb hírre emelte, midőn nemcsak nagyszerűen szépítteté, hanem különféle építmények által csodás művek és természeti jelenetek színhelyévé is tevé. Oláh Miklós érsek, ki a Salamon tornya irányában elvonúló e kertet mint szemtanú irja le, nem győz elég elragadtatással szólni annak virágairól, szőlőiről, gyümölcsfáiról, hársainak lombos árnyékáról és illatáról, növényházairól, függő kerteiről, az ezekhez vezető 7–10 rőf széles és 40 lépésnyi magas márvány lépcsőről, vörösmárványból faragott s a muzsák szobraival díszített kútjairól (fons Musarum), melyekből rendesen kristály forrásvíz, ünnepi alkalmakkor azonban fölváltva vörös és fejér bor fakadt s melyek fölött Cupido szobra állt, stb.
A visegrádi kerteknél alig voltak kevésbé nagyszerűek és pompásak a budai királyi várpalotához tartozó kertek, melyeket szintén Mátyás alapított. Bonfinius leirása szerint a vár körűli fák egész labyrinthust képeztek. Pazar fénynyel kiállított kalitkák álltak köztök, s azokban ritka bel- és külföldi madarak tanyáztak. E madárházak oly nagy terjedelmű vassodrony-szövedékek voltak, hogy alattuk egész bokrok, gyümölcsfák, sőt egész ligetek is elfértek. E kert a mai Krisztina-város helyén feküdt s híres volt szép sétaútjairól, gyönyörű fasorairól, szökőkútjairól, halastavairól, mesterséges barlangjairól s ama kor ízlésének megfelelő kerti építményeiről. Mátyás királynak azonfelűl a pesti részen is volt egy másik díszkertje, melyben nyugvó idejét szokta volt tölteni. E kert a ferencziek telke mögötti részt foglalta el s a Hatvani-utczától déli irányban terűlt a Reáltanoda-útczáig, mely csak a főváros egyesítésekor nyerte e nevet s egész addig, minden valószinűség szerint Mátyás e helyen terűlő kertje emlékére, Zöldkert-utcza nevet viselt. A kert helyén talált szobortöredékek, föliratos táblák és emlékkövek maradványai ma is megtalálhatók a ferencziek épületének a falában.
A visegrádi és budai díszkerteken kivűl a király egyéb várai és mulatóhelyei körűl is nevezetes kertek voltak, melyek között leginkább kivált a tatai és a diósgyőri.
A főpapok és a főurak a királyok példáját követve, nemcsak rendes székhelyeiken tartottak díszkerteket, hanem mikor Budára, a király szék- és udvarhelyére kezdtek telepedni, ott is fényes lakokat tartottak, hol hasonló fényű kertek díszelegtek.
A gyümölcstermesztés e korszakban valóságos iparággá fejlődött. Nagy számú gyümölcsösök boríták az ország minden részeit. Nemcsak a nagy uraknak, de a közép- és kisbirtokosoknak, sőt a jobbágyságnak is voltak gyümölcsösei és pedig nem csupán házi kertekben, hanem a falun kivűl a külső telkeken is. Különösen a Csalló-köz gyümölcstermelése állt kiváló hírben, s a Duna e legnagyobb szigetét „arany kertnek”, „gyümölcsös paradicsomnak” keresztelte a régi példaszó; míg egy régi krónikás az egész országról szólva mindenféle legjobb fajtájú gyümölcsök mérhetetlen sokaságáról – frugum et omnis generis optimorum fructuum infinita copiaról – beszél. Alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, kajszi és őszi baraczkok mellett erdőszerű nagy csoportokban álltak dió- és gesztenyefák, melyekhez a gyümölcstermő bokrok számos neme járúlt. Raznan Péter Mátyás koráról szólva, Erdély gyümölcstermelését említi különös dicsérettel, kiemelvén a legkitűnőbb fajták között a damascéna szilvákat, s az almák, cseresznyék és körték rendkivűli nagyságát.
Hogy a kertészkedés s vele a díszkertészet a XVI. századtól kezdve még az után is sok ideig virágzásban állott, arról az egyes várakra, főúri kastélyokra vonatkozó följegyzésekben számos bizonyítékot találunk. Thurzó György nádor bicskei kertjeinek, a Pálffy grófok vöröskővári díszkertjeinek és orangériájának országos híre volt. Pozsony, Sopron, Selmecz stb. városok kertjei szintén gondosan és nagy szakértelemmel ápolt kertek gyanánt említtetnek. Verancsics Antal, majd meg Lippay György esztergomi érsekprimások pozsonyi kertjének híre pedig napjainkig is fönmaradt abban az irodalmi és nyelvészeti tekintetben is fölötte érdekes három kötetre menő munkában, melyet „Jezsuiták rendjén” való P. Lippay János irt, s melynek a virágok ápolásáról szóló első kötete Nagy-Szombatban, a veteményes kertről szóló második kötete Bécsben 1664-ben, a gyümölcsfa-termesztést tárgyaló harmadik kötete szintén Bécsben 1667-ben látott napvilágot s az első ily tárgyú munkának tartatik, mely magyar nyelven jelent meg. De ebben az érdemes szerző már keservesen panaszkodik az ország s benne a kertek ama siralmas pusztúlásáról, melyet a török hódítás hazánk kétharmadrészében okozott.
A törököktől megkimélt vidékeken a gyümölcstermelés is megmaradt még egy ideig azon a magaslatán, melyre a XV. században fölemelkedett. A dunántúli egyes megyékben oly kitűnő gyümölcs termett, mely jóságra fölülmúlta az ausztriait, miért is nagy kereslete volt az oszták városok piaczain. Nyitra és Bars megyék prunellái (Brunner Zwetscken), s különösen Német-Próna híres aszalt szilvája pedig már távolibb piaczokra is megtalálták az útat. A XVII. században, mint már Lippay is panaszolja, a szomszéd országokénál még a XVI-ikban fejlettebb gyümölcsészetünk is sokat vesztett korábbi jelentőségéből, a XVIII. század óta azonban a népesebb vidékeken, pl. Sopron vidékén, a bányavárosok körűl s az egész Tiszaháton újabb lendületet vett. B. Prónay Gábor fölemlíti, hogy „a jelenleg külföldieknek ismert nemes, jeles fajok közűl nem egy épen hazánkból vette eredetét; miután sok gyümölcsfajaink a szentföldről visszatérő vitéz-zarándokok által hazánkba hozatván, először itt honosúltak meg s innen terjedtek el egész Európában”. Czukor János hírneves pomologusunk, ki egész életét annak szentelte, hogy az ősmagyar gyümölcsöket összeszedje, már e század elején, mikor még vajmi kevesen foglalkoztak nálunk e szakmával irodalmilag, úgy találta, hogy van 76 alma, 61 körte, 21 szilva és 12 cseresznye őshazai fajtánk.
Az ú. n. csendes évek korszaka után, mely alatt a pangás és hanyatlás a kertmívelés terén is sajnálattal volt tapasztalható, különösen József nádor volt az, kinek áldásos munkássága és példája ezen a téren is elevenítőleg hatott. A Margitszigeten s különösen az alcsúthi puszta halmokon telepített kertjei már e század közepén fölkeltették a kedvet a kertészet minden ágának meghonosítása iránt. A főurak egymásután állították föl kastélyaik körűl a díszkerteket, a melyben a franczia barokk-ízlés csak kivételesen s csak részleg talált alkalmazást, míg a természet-utánzó angol modor, mint a magyar műizlésnek inkább megfelelő, majdnem mindenütt érvényesűlt.
Kezdtek egyes vidékek úgy a felföldön, mint a Duna és Tisza közti homoksíkon óriási gyümölcsösöket telepíteni; Budapest főváros több teret ültetett be díszfákkal, cserjékkel és virágokkal; e példát követték a vidéki nagyobb városok is. Egyes jobb és alkalmas talajú helyeken a konyhakertészet egyes különleges terményeit igyekeztek nagyban előállítani.
Újabban főuraink versenyezve állítottak fel díszkerteket, más részt igyekeztek a régieket jó karban fentartani és felújítani. A művelt középosztály és földbirtokosság is csakhamar utánozta a nemes és hasznos kedvtelést s igyekezett háza környékét díszkert által tenni vonzóbbá.
Baraczk-vásár Kecskeméten.
Mednyánszky László bárótól
Majd időközben a fővárosban főleg az Andrássy-úton s a főváros környékén, különösen a városliget táján s a Svábhegyen terjedni kezdő nyaralók körületén talált a díszkertészet számos ápolót; s igyekeztek a természet kedvenczeit, a dísznövényeket, a műipar magasabb ízlést mutató dísztárgyaival is összeköttetésbe hozni s emelni.
Nagyobb díszkertjeink tetemes számmal vannak már az ország minden részében; egyes kertészetek, mint pl. József főherczegnek gyönyörű részletekben gazdag s kiválóan gondozott alcsúthi parkja, szép nagy pálmaházával, Fehérmegyében, továbbá gróf Zichy Ferencznek ritka keleti és délszaki növényeket tenyésztő vedrődi kertje, Pozsonymegyében, úgy szintén a fóthi, tatai, újszászi, somlóvásárhelyi, keszthelyi kertek egészen európai színvonalon állanak s némelyeknek pálmaházai európai hírnévnek örvendenek.
De nemcsak a főurak és az értelmes középosztály bír érzékkel a díszkertészet iránt; maga a városi polgári osztály is, mely többnyire iparűző és kereskedő, nagy szeretettel viseltetik a virágok iránt, melyek ritkán hiányzanak a városok lakosainak ablakaiból. A városi polgárok úgy a cserepes, mint a levágott virágoknak szorgalmas vásárlói s egyáltalában a virágok jó értékesítésének tulajdonítható azon örvendetes jelenség, hogy az utolsó évtizedben úgy a vidéki nagyobb városokban, mint különösen a fővárosban a virágkertészek, rózsatenyésztők s a virágkereskedések igen fölszaporodtak.
Végűl a magyar nép, a földmíves osztály, bár a díszfák és cserjék iránt nem viseltetik nagy vonzalommal s a díszfa és díszcserje helyén szivesebben látna egy-egy szép terebélyes gyümölcsfát, mindazonáltal a virágokat nagy becsben tartja s kiváló kedvvel ápolja. Nincs oly földmíves, kinek házi kis kertjében virágágy ne volna, s a hajadon hiányosnak tartaná vasárnapi öltözékét, ha az Isten házába menve keblét rózsával vagy egyéb bokrétával föl nem ékesítené.
A mi a magyar gyümölcskertészetet illeti, e tekintetben főleg a Duna és Tisza köze, a felső megyék, Vasmegye s az erdélyi részek azok, melyeknek oly nagy gyümölcstermelésük van, hogy termésük nagy részét jó években külföldre is szállítják. Míg éjszaki Magyarország, Vasmegye és a Királyhágón túli részek főleg a nemes és fínom fajú alma és körte által váltak híresekké, addig az éjszak-nyugoti és déli részeken főleg a beszterczei szilva és a Duna-Tisza közti homokos területen, főleg Kecskeméten és Nagy-Kőrösön termő magyar kajszi vagy sárga-baraczk, meg a híres kőrösi meggy termeltetik oly óriás mennyiségben, hogy baraczkérés idején a naponkint éjjel 3 órakor kezdődő kecskeméti baraczkvásár, melyről az osztrák-magyar államvaspálya külön vonatokon szállítja a gyümölcsöt Bécs, Berlin és Szent-Pétervár felé, páratlan az egész Európában, s az évenkint kivitetni szokott kajszi, sárga-baraczk és meggy sok ezer métermázsára rúg.
Az erdélyi részek almái és körtéi fínomságra nézve versenyeznek a legnemesebb angol és franczia fajokkal s a mellett, hogy nagyra is fejlődnek, zamatosságuk és húsuk fínomsága bárkit is kielégíthet. Főleg a batul és pojnyik azon két ősrégi erdélyi almafaj, melyre a Királyhágón túli gyümölcstermelők méltán büszkék lehetnek.
Dunaparti gyümölcs- és dinnye-piacz Budapesten.
Vágó Páltól
Az ország felső, hidegebb égaljú részében, továbbá a horvát-szlavon területen fekvő Szerémmegyében, majdnem erdőszámra találni a szilvafát és pedig a beszterczei hosszú szilvát, mely sok helyen muskatály-féle illatot is nyer s mely óriási termést ád úgy, hogy a termés egy része szilvaszesznek szokott feldolgoztatni, egy részéből íz főzetik és nagy része megaszaltatik. Van ezenkivűl Nyitramegyében egy igen fínom aszalványt szolgáltató szilvafaja, a gajdeli szilva, mely a franczia ageni szilvával is kiállhatja a versenyt.
Kitűnő eredeti magyar faj végűl a felső megyékben szintén nagy mennyiségben termesztett ú. n. nyakas szilva, mely úgy csemegének, mint piaczi elárúsításra és gazdasági czélokra is kiváló figyelmet érdemel. A magyar szilva-aszalvány az egész Európában ismeretes; sőt újabb időben Éjszak-Amerikába is nagy mennyiségben szállítják.
A cseresznye és meggy főleg a Balaton mellékén díszlik; a badacsonyi óriási cseresznye a világ legnagyobb és legzamatosabb cseresznyéje s a baltavári ökörszem is mérkőzik a külföld legszebb és legnagyobb cseresznyefajaival. A Dráva-melléki, zempléni és pozsonyi dió, a somogyi és baranyai gesztenye nemcsak szépségük, de kiválóan ízletességük miatt már is keresettek s főleg a dió újabban már kivitelnek is örvend.
Az országban úgy a sárga-, mint a görög-dinnyét nagy vidékeken termesztik. Hevesmegye és az Alföld televényes homokja czukorban igen dús és zamatos sárga- és görögdinnyéket nevel, melyek közűl a sárgadinnye utóbbi évek óta jelentékeny kiviteli czikké is vált. Főleg Németországban az, mely a magyar cantaloupokat, de kivált a csak Ázsiában édesebb turkesztánokat kedveli. A magyarországi görög-dinnyét a külföld nem ismeri s így az inkább csak itthon talál fogyasztókra; pedig a rekkenő nyári melegben egy jó Fogarasy- vagy Marsovszky-féle görög-dinnye fínom czitromsavas édessége által minden hűsítőnél és fagylaltnál kellemesebb és egészségesebb. Úgy a sárga-, mint a görög-dinnye főpiaczai Budapest, Debreczen, Szeged, Nagy-Várad, hol a dinnyék a gyümölcspiaczokon gúla-alakban halmoztatnak fel; Budapesten a Dunaparton július- és augusztusban a dinnye-piacz igen érdekes látványt nyújt, mely a külföldiek előtt sem lehet érdektelen, a mennyiben ily sajátszerű piacz seholsem található. A görög-dinnye magyar nemzeti gyümölcs. Termését már a külföldön is megkisérlették, de csak melegágyakban s épen nem kielégítő sikerrel.
A konyhakertészetet háromféle irányban űzik hazánkban, és pedig a főváros és a vidéki nagyobb városok közelében konyhakertészek foglalkoznak vele, kiknek száma csak Budapest mellett meghaladja a hatszázat s a kik a piaczon keresett zöldségfélék minden nemét termesztik. Vannak továbbá egyesek, kik spárga, csiperke-gomba, torma és karfiól termelésével foglalkoznak kiválóan, s ismét vannak egész községek, sőt vidékek is, melyeknek lakosai csakis egy-egy kiváló zöldségfélét termelnek és pedig óriási területeken úgy, hogy mellettük egyesek versenyre nem is kelhetnek. Így pl. a pápaiak, győriek zellerje és petrezselyme, az uszódiak, pozsonymegyeiek káposztája, a szegediek és fajsziak paprikája, a debreczeniek tormája, az ó-budaiak paradicsomalmája, a nagykőrösiek ugorkája, és a tiszolcziak mákja az egész ország területén ismeretes; sőt a magyar rózsapaprika külföldre is napról-napra nagyobb kivitelnek örvend.
A mi a konyhakertészet általános elterjedését illeti, el lehet mondani, hogy kisebb városokban és községekben kevés oly ház van, mely mellett egy, vagy legalább is egy negyed hold kertben annyi zöldséget ne termesztenének, mennyi a háztartásra szükséges; sőt a vidéken igen sok ügyes házi asszony nagy részben a fölösleges zöldségfélékből fedezi háztartási kiadásait.
Hogy a népnél már inkább terjedni kezd a kertészkedés iránti érzék, arra részben a városi kertek adnak példát; de nagy hatással vannak erre a gazdasági tanintézetek, földmíves iskolák, vinczellérképzőintézetek és a tordai telep kertjei, honnét ezer meg ezer gyümölcscsemete kerűl a nép- és újabban a községi faiskolákba. Haladás most is észlelhető és ez szembetűnőbb, a mióta számosabb szakiskola, továbbá lapok és folyóiratok s a helyi viszonyok tanúlmányán alapúló munkák is terjesztik az e szakmába vágó ismereteket, és ezért hazánkban a kertészet jövője elé a legjobb reménynyel nézhetünk.
