Szláv irodalom. Bílý Ferencztől, fordította Katona Lajos
Szláv irodalom.
Bílý Ferencztől, fordította Katona Lajos
Bílý Ferencztől, fordította Katona Lajos
Midőn a IX. század folyamán a Mojmir véréből való fejedelmek alatt Morvaország egy nagy államalakúlat középpontjává emelkedett, Rastislav 1863-ban messze délvidékről országába hívta Cyrillt és Methódot, a szlávok dicső apostolait. El is jöttek hívására néhány tanítványuk kíséretével s magukkal hozták szláv bibliafordításukat, már a mennyire készen volt (mert csak később fejezték be) s a szükséges egyházi szertartáskönyveket, a melyek a Cyrill alkotta új írásjegyekkel voltak írva. Az isteni tiszteletet görög szertartás szerint szabályozták, Krisztus tanát szláv nyelven hirdették, a mely azóta is az összes keleti szlávok egyházi nyelve maradt egész napjainkig.
Morvaország területén azonban irodalmi működésük közvetlen nyomai csakhamar veszendőbe mentek, s csak az általuk alkotott egyházi szókincs egy része él még ma is, valamint hogy az ősrégi Hospodine, pomiluj ny kezdetű ének, mely még ma is föl-fölhangzik a cseh-szláv templomokban, szintén azon idők kegyelettel őrzött tanúja.
A nagy morva birodalom hirtelen szétzüllése Szvatopluk egyenetlenkedő fiai alatt Morvaország politikai önállóságának véget vetett (907), s e tartomány sorsa ezentúl mind szorosabb kapcsolatba kerűl Csehországéval. A szláv liturgiát a templomokból száműzték s az egyházi és világi hivatalos nyelv a latin lőn. A XI. és XII. század számos kolostorában (Raigernt 1045-ben alapította Břetislav „Achilles” a benczések számára, Hradisch 1078-ban, Trebitsch 1089-ben keletkezett, stb.) és ezek iskoláiban (a melyek anyjáúl a már 1063-ban oklevélben említett olmützi tekintendő) ugyanannyi góczpóntjai támadtak a szellemi munkásságnak; csakhogy ez teljesen latin köntöst öltött és csupán a hívek lelki szükségleteire való tekintettel cserélte föl azt olykor a cseh nyelvvel. Egyidejű krónikák, évkönyvek, legendák, sorközi glosszák (szövegmagyarázatok), halottjegyzékek (minő pl. a raigerni martyrologiumban lévő), urbéri könyvek, egyéb okiratok s a XIII. század kóbor énekeseinek költészetéből egy s más emlék az, a mi e legrégibb szellemi élet névtelen tanújeleiképen ránk maradt. Sajnos, hogy az emlékek nagyobb része a gyakori háborúk és tűzvészek pusztításainak martalékává lett. Másfelől pedig a cseh irodalom föllendűlésének az utolsó Přemyslidák alatt az udvar, a nemesség s a városok részéről mind jobban fölkapott és terjesztett német nyelv és szokás állta az útját.
Újabb virágzásra fejlődött Morvaország irodalmi élete IV. Károly alatt. Prága ekkoriban az összes tudományszomjas morvákat új egyetemébe csalta, a honnan ez időben mindenfelé s így a szomszédos testvérországba is elhatottak a szellemi világosság sugarai. Morva eredetre vall kivált nyelvjárási sajátszerűségeivel az ó-cseh irodalomnak nem egy emléke, így pl. az első cseh evangélium-fordítás (a bécsi evangelistariumban), nemkülönben a seitenstetteni és az ifjabb olmützi evangeliarium, a melyek némi összefüggést mutatnak az ősi egyházi-szláv evangélium-fordítással, a mi aligha lesz a puszta véletlen játéka; a nyelvtudományi szempontból igen fontos Clementinus zsoltárkönyv, valamint Krisztus kínszenvedésének raigerni kézirata szintén alighanem morva ember műve; több egyházi ének és költői színezetű legenda (mint a Szent Györgyről, a 10.000 lovagról, a Szent Katalinról, Borbáláról és Margitról szólók, stb.) ugyancsak a morva papok vallásos ihletének termékei. Költői tehetségre vall a Krisztus ifjúságáról szóló krumaui töredék és a Spor duše s tělem (A lélek harcza a testtel) czimű vitázó versezet is, a mely azonban nem sok elmeélt és elevenséget mutat. A Nagy Sándorról való romantikus eposznak (Alexandreis), Castilionei Valter latin eredetije ez elég önálló utánzatának szintén van néhány morva eredetre valló töredéke. Marco Polo ázsiai utazásának, továbbá John Mandeville útleírásának fordításaiból is maradtak ránk morvaországi másolatok. A sziléziai Magister Conrad saját szerzeményű cseh glosszákkal ellátott Sequentionariusa is Morvaországra mutat, a hol Bzenecký Václav másolta le. E munkás korszak legszebb dísze azonban a nagy Katalin-legenda, melynek ismeretlen, de üde költői tehetséggel megáldott szerzője valószinűleg szintén morva volt. E költeményre alkalmúl IV. Károlynak Szent Katalin iránt tanúsított áhítatos tisztelete szolgálhatott. Nem egy terjengős részlet mellett egészben e mű igen szép költői képét adja a hanyatló pogányság ellen diadalmasan előre nyomúló kereszténységnek, az érzéki szerelem és az angyali tisztaságú vallásos érzűlet küzdelmének, valamint a vértanúi hősiességgel párosúlt alázatos önmegadásnak. I. Ferencz József Ő Felsége kegyes közbenjárására e nyelvtudományi tekintetben is igen nagy becsű irodalmi emlék egyetlen kézírata évszázados rejtekhelyéről, a stockholmi könyvtárból két, addig ismeretlen és gyönyörű írású bibliafordítással együtt visszakerűlt honába s most a brünni országos levéltárban őrzik.
De IV. Károly nemcsak a tudományt és irodalmat pártolta, hanem alattvalói anyagi jóllétét is szívén viselte. Mint mindig és mindenütt, úgy itt is szabadabb erkölcsök s fényűzőbb élet léptek az emelkedő vagyonosodás nyomába, a mi egyes elmélkedőbb vallási rajongókat és erkölcsprédikátorokat arra indított, hogy az elvilágiasodó korszellem ellen tiltakozzanak s a való élet és az eszményi erkölcsök közt tátongó űrt kiméletlenűl föltárják. Elsőűl említendő ezek közűl a kremsieri Milič János, a királyi kanczellária iktatója, ki a cseh népet ismét a tiszta hitre s szigorú erkölcsökre visszatéríteni buzgólkodott s igen sok tanítványra és követőre is talált (köztük volt a cseh bölcselet megalapítója s a legkiválóbb ó-cseh prózaíró, Štítnéi Tamás is), s így a huszita mozgalom úttörője lőn.
Fametszetű kép és szöveg a „Hádání prawdy a Lži” czímű könyvből (1539).
A cs. kir. bécsi udvari könyvtárban levő eredeti után.
A huszita harczok viharai Morvaországban nem okoztak nagyobb károkat. Husz tana itt is számos követőre talált, kik a későbbi morva és cseh testvérek felekezete számára készítették elő a talajt. A cseh nyelv ismét uralomra vergődött a hivatalokban, törvénykezésben, egyházban és iskolában, a nemességnél úgy, mint a városokban. A törvényszékek ezentúl ismét cseh nyelven vezették jegyzőkönyveiket és jegyezték föl ítéleteiket (az 1405-tel kezdődő olmützi és brünni Knihy půhonné a nálozové Brandl V. kiadásában jelent meg). Poděbrad György bölcs uralkodása alatt Morvaország közművelődési állapotai igen örvendetesek. E kor kiváló szellemeinek fényes sorát Cimburki Tovačovsky Ctibor nyitja meg, Tovačovsky Jánosnak, Morvaország főkapitányának a fia s ez állásában utódja, Csehország főkanczellárja. Körűltekintő államférfiú, vitéz hadvezér, a tudományok és művészetek áldozatra kész istápolója és szellemes társalgó volt egy személyben. György király, majd Vladislav és Corvin Mátyás csaknem királyi hatalommal ruházták föl, s kortársai a „bölcseség kútforrásá”-nak tekintették. S valóban talált is bokros elfoglaltsága mellett még az irodalom művelésére is időt. Utraquista lévén, egy György királynak 1469-ben ajánlott allegoriai költeményt írt Hádání Pravdy a Lži czímmel, melyben a maga hitvallásának (az „Igazság”-nak) a katholikus tanítás (a „Hazugság”) fölötti diadalát személyesíti meg: 1481-ben a rendek unszolására megírta a Kniha Tovačóvská czímű könyvet, mely a korabeli jog- és életszokások s az összes társadalmi osztályok akkori állapotának hű képe s a néprajzi, jogtudományi és művelődéstörténelmi adatok valóságos kincstára. E könyv később utánzásra serkentette Drnovitzi Drnovsky Ctibort, a honi jog kitűnő ismerőjét, s ez úton jött létre 1540 körűl a Kniha Drnovská. Tovačovsky előtt már Holeschaui János brevnovi szerzetes állította egybe az egykorú karácsonyi szokások érdekes gyűjteményét; utána pedig Mirotický János kremsieri polgár, ki egy, a törökökről szóló munkát is fordított: Aubanus „Minden népek jogszokásai és erkölcsei” czímű könyvének cseh kiadása mellé Cseh- és Morvaországról szóló érdekes néprajzi értekezést függesztett. Tovačovsky Ctibor érdeme, hogy a rendi gyűlésen a latin nyelv helyébe a cseh lépett (1480); ő maga az udvari kanczelláriával és a rendekkel való levelezését leginkább cseh nyelven folytatta, a mi által ez igen kicsiszolódott. A főnemesség, nevezetesen a Sternbergek, Waldsteinok, Pernsteinok és mások XV. és XVI. századbeli levelezése egyáltalán a cseh-morva irodalomtörténet legbecsesb emlékei közé tartoznak.
De Morvaországba is eljutott Olaszországból a humanismus és vele a régi classicus nyelvek tanúlmánya. Kiváló előmozdítója volt ennek Boskovitz Ladislav, Morvaország főkamarása, ki trübaui várának a morva Athén hírnevét szerezte meg. Trübauról e hírnév Olmützre szállt át, melyet püspöke, Thurzó Szaniszló (1497–1540) tett a tudományos törekvések és munkásság nevezetes székhelyévé. Itt éltek és működtek, mint a Sodalitas Danubiana tagjai, Ctibor András, Olomucensis (Käsebrot) Ágost, Zvolci János kanonokok, továbbá Vilhartitzi Venczel prépost, a később püspökké lett Dubravius János (1542–1553) és még sok más. A latin nyelv ismét annyira meghonosúlt, hogy még némely társaskörökben is divattá lett, sőt a polgári családokba is behatolt a latinúl beszélés. A jó modor e korban azt kívánta, hogy nevezetesb családi események latin nyelvű költeményekben ünnepeltessenek. A cseh irodalom művelése ilyenformán a katholikusoknál háttérbe szorúlt, vagy csakis a latin nyelv ápolásának eszközévé lett. Így Dubravius latinra fordította Libočani Hájek Venczel krónikáját, Pavlovsky Szaniszló püspök pedig Rožmitáli Leo nevezetes műveltségtörténelmi adatokkal telt követi jelentését. Emez különben azzal is érdemet szerzett magának a cseh irodalom iránt, hogy Paprocký Bertalan lengyel száműzöttnek lehetővé tette Morvaország első történelme megírását, mely cseh átdolgozásban Zrcadlo markrabství moravského (A morva őrgrófság tükre) czímen 1593-ban jelent meg Olmützben, s nem egy fogyatékossága mellett is sokaknak szolgált forrásúl és Pfeifer Kr. által németre is lefordíttatott.
Míg a humanismusnak Morvaországban inkább katholikus és némileg arisztokratikus jellege volt, addig a vele egyidőben fellépő, cseh-morva testvériség reformátori és demokratikusabb irányt követett. A nép kebeléből támadván s arra törekedvén, hogy a huszita harczoknak legalább vallási és nyelvi eredményeit megmentse, fő támogatását ismét a népben találja, jóllehet a nemességből is kerűlt számos híve. Minthogy a testvériség az őskeresztény egyszerűség, szigorú erkölcsi tisztaság és békés munkásság szellemének ápolásán kivűl a cseh nyelv művelését tűzte ki föladatáúl, mindenfelé iskolákat állított (így Eibenschitzben, Kralitz-, Namiescht-, Gross-Meseritsch-, Lulč-, Chropin-, Prerau-, Leipnik-, Weisskirchen-, Ungarisch-Brodban és egyebütt), nemkülönben számos könyvsajtót alapított s ezzel valósággal a tanítók, papok, írók és könyvnyomtatók szövetségévé szervezkedett. Természetes azonban, hogy sem a kelyhesek, sem a katholikusok e részben nem akartak mögöttük elmaradni (az utóbbiak kivált a jezsuita rendnek Prusinovshy Vilmos olmützi püspök által 1566-ban történt betelepítése óta). E versengés folytán a Magister Bacháček részéről kitűnő szervezettel ellátott iskolaügy eladdig példátlan virágzásra fejlődött, a mely a cseh nyelv és irodalom javára is igen gyümölcsözőnek ígérkezett, jóllehet az iskolákban még mindenütt a latin nyelv volt a fő tantárgy és Bacháček törekvései semmiféle felsőbb hatóság nyomatékosabb támogatásában nem részesűltek.
Sem szeri, sem száma a többnyire vallási, történelmi és vitázó tárgyú iratoknak és azok szerzőinek, a kik az egész XVI. századot és a XVII-nek elejét betöltik a nélkűl, hogy a legtöbbje akár bölcselkedése mélységével, akár szelleme költői szárnyalásával kitűnnék. A név szerint elsorolni fölöslegesek nagy sokaságából itt csak Zástižli Prakšicky Henriknek és György nevű fiának az ország műveltségtörténelmét fontos adatokkal megvilágító emlékiratait és Konitz Albrecht levélmásolónak a cseh testvérekre vonatkozó becses följegyzéseit emeljük ki, (valamint Ottersdorfi Sixt Ambrus törvénymagyarázatát, a ki IV. Károly önéletrajzát is kiadta cseh nyelven, nemkülönben Humpolecý Jánosnak és Doubravitzi Osofský Smilnek a brünni országos törvényszék panaszleveleit és ítéleteit 1575-től 1612-ig tartalmazó gyűjteményét, s végűl a rendek határozata folytán 1530 óta följegyzett országgyűlési naplókat. Az egyházi ének terén csak a cseh-morva testvériség alkot maradandó becsűt s az ő énekeiket németre is lefordítják. A legjavát kétségtelenűl a samotuli és eibenschitzi énekeskönyvek foglalják magukba, melyeknek Blahoslav János, századának egyik legműveltebb embere (1524–1571) a megalkotójuk. Blahoslav Prerauban születet; külföldi egyetemeken tanúlt s aztán mint levéltárnok, diplomacziai ügyvivő s végül püspök és kivált mint író elévűlhetetlen szolgálatokat tett a testvériségnek. 28 munkája közűl az új testamentomnak a görög eredeti nyomán készűlt mintaszerű fordításán és az időmértékes cseh verselés alapvonalain kívűl nevezetesebbek: a testvériség története, melyben kivált annak eredetét deríti föl, továbbá a sok szenvedés és tizenöt évi fogság után Welser Philippina közbenjárására kiszabadított Augusta János püspök és énekköltő életrajza, valamint a cseh nyelvnek egy számos tájszólási vagy régies különösségét megvilágító, igen gazdag tartalmú grammatikája (a Grammatika česká, a Theresianumban lévő kézirat alapján kiadták Hradil és Jireček J.).
A „kralitzi biblia” czímlapja (1579).
A cs. kir. bécsi udvari könyvtárban levő eredeti után.
Bibliafordításával Blahoslav vetette meg a testvériség halhatatlan főművének, a kralitzi bibliának az alapját, mely Žerotíni János pártfogásával kitűnő szakemberek munkájából kerűlt ki (az ótestamentomot az eredeti szövegből hatan fordították és vetették egybe a többi szövegekkel) s kitűnő magyarázattal együtt 1579-től 1593-ig jelent meg hat díszes kötetben. Azóta is e bibliafordítás a legjelesebb s jóllehet sok üldöztetésnek volt kitéve főleg az ellenreformáczió korában, máig is számos példányban van még meg a népnél.
Žerotín János után fiában, Károlyban támadt Morvaországnak újabb halhatatlan dicsőségű sarja. Ez 1564-ben született Brandeisban s egész élete szorosan hozzá fűződik hona sorsához, melynek ügyeit a legválságosabb időkben szakavatott biztos kézzel vezette. A kardot ép oly jelesűl forgatta, mint a tollat, s többnyire jogi, vagy történelmi tárgyú iratai magvas, határozott és előkelő stílusukkal egészen az ő kiváló egyéniségére vallanak, míg levelei (3 kötet, a morva tartománygyűlés támogatásával kiadta Brandl V. országos levéltári igazgató) nemes szívét tárják elénk. Minden sorukból a hű hazafi, világjártas emberbarát, szerető férj és apa s a gondos gazda szól. Hitéhez törhetetlenűl ragaszkodván, ő volt az egyetlen, kire II. Ferdinánd kiutasítási rendelete nem vonatkozott, mivel minden csábítás és fenyegetés ellenére hű maradt a Habsburg-házhoz s az 1618. évi fölkelésnek is elejét igyekezett venni tanácsával. Hitsorsosait azonban mindenkor erélyesen védelmébe vette. Így nevezetesen az ifjú Komenský János Amos (született 1592 Nivnitzben) élvezte kegyes pártfogását, kinek mindjárt a herborni és heidelbergi egyetemről való hazatérte után állást szerzett a preraui iskolánál s utóbb, midőn a fehérhegyi szerencsétlen ütközet következményei Morvaországban is érezhetőbbekké kezdtek lenni, Brandeisben nyújtott menedéket. E rejtekhelyén elég alkalma volt Komenskýnek a világi küzdelmek hiúságáról való elmélkedésre, s itt szerzette a zsoltárok időmértékes fordításán és a Centrum securitatis-on, valamint néhány mélyen átérzett épületes iraton kívűl 30 esztendős korában halhatatlan allegoriai költeményét, a Labyrint světa a ráj srdce (A világ útvesztője és a szív édene) czíműt, melyben a világot nagy városnak tűnteti föl, hol a különféle emberi foglalatosságok és társadalmi állások megannyi útczákba sorakoztatva, mind a középütt álló Fortuna vára felé tartanak. A műnek, melyben remekűl rajzolja saját tapasztalatai s részben Andraeen János Bálint hasonló munkája nyomán a korabeli iparosok, tudósok, orvosok, lovagok stb. életét, – az az alapgondolata, hogy sehol a világon az ember nyugalmat és békét nem lelhet, csak a saját szívében és Istenben. De pártfogója iránt sem volt Komenský hálátlan. Írt egy munkát a Žerotín család eredetéről és tetteiről. Morvaország régiségtanát oltalmazójának ajánlotta, ennek unokaöcscsét pedig, Žerotíni Velent, Morvaország kitűnő rajzú térképe ajánlásával tisztelte meg, a melyet azóta számtalan utánnyomatban sokszorosítottak s mely pontosságával még ma is csodálatot kelt: Honi földön termett még Komenský neveléstani főműve, a cseh Didactica is, a mely azonban csak latin átdolgozásában teljesíthette üdvös hivatását. E könyv gazdag eszmei tartalmát, valamint egész rendszerét csak a legújabb kor tudta teljesen felfogni és méltányolni. Az egész világ egyedűl helyes és természetes alapelvekűl ismeri ma már el, hogy a gyermeket csak anyanyelvű és egységes alapon álló tankönyvek szerint, nem csupán a nyelvismeret, hanem tárgyi ismeretek elsajátítása czéljából is, a könnyű- és ismertről a nehezebbre haladva s a testet a lélekkel egyenletesen képezve kell oktatni és nevelni. Ámde ez elveket a didaktikában Komenský állapította meg legelőször megczáfolhatatlan szilárdsággal és foglalta egybe kellő rendszerességgel. Ugyanitt mondotta ki az általános iskolakötelezettség követelményét, még pedig fiúkra és leányokra vonatkozólag egyaránt; ugyanitt a tanítók számára fölűlmúlhatatlanúl jeles és örök időkre szóló utasításokat ád.
Amos Comening.
Egy Kleinhard J. del. 1772 jelzésű és egy Balzer J.-féle régibb metszet után, Hecht Vilmostól.
Az Informatorium školy mateské-ben, melyet azonban már a számkivetésben írt, ő említi először a kisdedóvók fölállításának szükséges voltát s hirdeti az anya nagy nevelői föladatát. A Janua linguarum reserata, melyet török, arabs és mongol nyelvre is lefordítottak, az idegen nyelvek megtanúlására mutat könnyű útat, a későbbi képes Orbis pictus-ban pedig összeállítja a reális tudományok ismeretanyagát. A kívánatosaknak jelzett iskolakönyveket is megírta ő maga; személyesen szervezte Lengyel-, Német-, Svéd- és Magyarország, meg Németalföld iskolaügyét s ezzel halálos csapást mért a latin nyelvnek, mint a tanítás nyelvének kizárólagos uralmára. De Komenský szellemének merész szárnyalása itt még nem állott meg. Agyában megfogamzott egy kora összes ismereteit egybefoglaló bölcselet, a „pansophia” eszméje; továbbá ki akarja békíteni az összes felekezeteket, sőt a törököket is a keresztény hitre szeretné téríteni; az örök béke érdekében fáradozik; földolgozza a cseh nyelv szókincsét egy nyelvtani és szólásmódok szerint rendezett szótárban (Poklad jazyka českého), a mely azonban, sajnos, a pansophia nagyobb részével egyetemben a lissai 1656-ki tűzvész alkalmával megsemmisűlt. E mellett hívei anyagi boldogúlását is szívén viselte. Lelki szükségleteikről meg egy énekeskönyv, egy bibliai egyeztető szöveg, valamint áhítatos íratok szerkesztése által gondoskodott. Mikor pedig látta, hogy a sors őt a testvériség utolsó püspökévé rendelte, honába való visszatérhetésének minden reményét elvesztvén s a testvériség szétzüllését tapasztalván, emlékezetes panaszhangját hallatta (Kšaft umíraí ednoty bratrské) s Unum necessarium czímű iratában mintegy elbúcsúzott a világtól. Végre a költő bölcselő, népnevelő, hittudós és nyelvész, tanító és író minőségében egyaránt nagy férfiú, ki az emberiség javáért annyit tett, tűrt és szenvedett, – ki a korabeli legnagyobb tudósokkal összeköttetésben állt s kitől parlamentek, fejedelmek és államférfiak kértek tanácsot, és második Aristidesként mégis csak hirükből ismerte a földi javakat, – minekutána megszerezte magának a praeceptor mundi díszes czímét s 78 esztendőt szűntelen munkában, gondban és vándorlásban töltött el, 1670-ben Amsterdam városának őt vendégeűl szívesen látó falai közt tért örök nyugalomra. 40 cseh munkája, melyeket mintegy 100 más nyelvű mellett írt, remek nyelvükkel és becses tartalmukkal mindenkor dicsőségére fognak válni a cseh irodalomnak.
A Žerotínok mellett még a Pernstein nemzetség tűnik ki az anyagi és szellemi haladás minden ágának hathatós támogatásában. Már Pernstein Vilmos, morvaországi főkapitány (meghalt 1524), ki vagyonosságra nézve messze fölűlmúlta Cseh- és Morvaország összes főurait s vallási türelmességgel, valamint ipari vállalataival egészen újkori szellemet árúlt el, leveleiben örökké emlékezetes tanújeleit hagyta nemes lelkének és kiváló írói tehetségének az utókorra. Pernstein Vratislav (szül. 1530 Gross-Meseritschben) szintén a tudományok és művészetek Maecenásának nevére érdemesűlt. Pernstein Albrecht (szül. 1532), Luther követője s a „testvérsége kérlelhetetlen ellensége, tollal is küzdött hiteért, két cseh védőiratot adván ki, melyek Červenka Mátyásnak, a cseh testvérek hírneves preraui püspökének czáfoló iratára adtak alkalmat. Červenka a csehországi Čelakovitzból való volt, irodalmi munkássága szerint azonban Morvaország jelesei közé számítandó s itt is halt meg Prerauban (1569). Blahoslavval állandó összeköttetésben állt s több adalékkal járúlt a „testvérség” történetéhez; jelesűl fordította le a zsoltárokat; néhány egyházi éneket szerzett és – a mi igazán meglepő a vallási viták e korában – egybegyűjtötte a nép közmondásait. Egy másik, szintén időmértékes zsoltárfordítás a weisskircheni testvéri hitközség fejétől, a hohenstadti Streyc Györgytől való, ki gyermekek, nők és hitvestársak számára való erkölcsi oktatásokat és több hittudományi munkát is írt.
A felekezeti vitázó íratok tengeréből csak Rudolf császár korával kezd egy-egy természettudományi és orvosi mű is fölbukkanni. Igaz, hogy ezek is csak átdolgozások, melyeknek II. Rudolf udvari orvosa, Rysenpachi Huber Ádám (szül. Gross-Meseritschben 1546), egyetemi tanár a szerzőjük. De kortársai Mattioli füvészkönyvének és Rantzovius egészségtani munkájának cseh kiadásaért is hálásak valának iránta. Csillagászati naptára és „Házi gyógyszertár”-a is nevezetes szakértelemre és a közszükségletek iránti érzékre vall. Dačzcký Matouš Philomathes, kit II. Rudolf latin költeményeiért poeta laureatus-szá nevezett ki, egyéb érdemeiért pedig lovaggá avatott, a nap szerepéről, a nők termékenységéről és az „emberi test tagjainak csodálatos alkotásáról” írt, de hit- és erkölcstani íratokat is szerzett.
A XVII. században Morvaország szellemi mozgalmai egészen katholikus jellegűek. II. Ferdinánd kiutasító rendeletei, melyek Morvaországban egyáltalán nem tűrnek meg más vallásúakat, természetesen a legműveltebb családok ezreit is kivándorlásra kényszerítették. A nem-katholikus írók könyveit vagy elpusztítják (a miben kivált á cseh származású Drachovský jezsuita, egy cseh nyelvtan szerzője (Olmütz 1660 buzgólkodott), vagy a kolostorok könyvtáraiba rejtették. A nemzeti öntudat lassanként egészen elszunnyadt, a cseh nyelv a németnek engedett helyet. A történelmi érzék ápolásához csak a történetírók járúltak némiképen, kik közűl kivált Pešina Venczel prágai főszékesegyházi esperes, a cseh történetírás atyja, említendő. Pešina a morva határ közelében Počátekben született 1629-ben; a történettudományt a hazafias érzésű Škornitzi Balbín Bohuslav jezsuita kedveltette meg vele, ki a brünni és olmützi gymnasiumokban tanított. Tanúlmányai első gyümölcsét Prodromus Moravographiae, Predchůdce Moravofisu (1663) czímen adta ki, időrendi sorban elmondván benne Morvaország egyházi és politikai viszontagságait egész 1658-ig. Művével az ország múltja iránti érdeklődést annyira sikerűlt felkeltenie, hogy a rendek őt a tartomány első történetírójává választották. A Prodromus-t 1677-ben a Mars Moravicus I. része követte, mely Morvaország hadi eseményeit tárgyalja 1526-ig. A II. rész azonban nem jelent meg, mert a rendek alighanem elejét vették annak, hogy a szerző a cseh fölkelést és következményeit előadja. Ugyanitt említendő a megújított morva tartományi kormányrend mintaszerű cseh fordítása is, melyet Engehauzi Komínek János készített 1632-ben Eibenschitzben.
Ez idő óta Morvaország történelmének buvárlata nem hevert többé parlagon. Obitecký János Jézus-társasági atya, a Mária-tisztelet és a búcsújárások fáradhatatlan terjesztője, Bolelucký Mátyás, Pešina barátja, Bisatto Miklós, Trebitsch városának jegyzője és mások, kivált pedig Středovsky János György atya (szül. 1679-ben Krumauban), „a morva Hájek”, e téren keresték dicsőségüket. Az utóbbi majdnem kizárólag latinúl írt s a költészet és valóság határát nem nagyon szigorún vonja meg, de azért tudományos czélokat tartott szeme előtt. A XVII. és XVIII. század többi íróinak nagyobb része ellenben (mindössze 60-an), kik közt a jezsuiták állanak az első sorban, csupán a nép vallási szükségleteire volt figyelemmel. Kroměřížký Kosmus, ki a harminczéves háború óta az első cseh munka (egy búcsújáróknak való énekeskönyv) kiadója, vagy Jelínek Tamás atya, a „poeta laureatus”, csak szánakozó mosolyt kelthetnek.
Csak Mária Terézia és fia, II. József alatt javúlt az iskolázás, a vallási türelem, és a pórnép terheinek könnyítése, kapcsolatban a mind jobban előre törő nemzeti eszmével, rázták fel százéves álmából a népet, holott a Nyugat lázas forrongása egyébként alig hagyott nyomot annak lelkében. Első sorban a papok szereztek maguknak a cseh népszellem újjászületésében érdemeket; s e mozgalom Cseh- és Morvaország lelki közösségét jobban mutatja, mint bármely előző a múltban. A történelmi érzék fölkeltése után az első gond a nyelv művelésére volt fordítandó. Öntudatlanúl is érezte mindenki, hogy nyelvében él s véle hal a nemzet. Mária Terézia e törekvésektől nem idegenkedett. Mielőtt még a holeschaui születésű Hankensteini Hanke János Alajos tanár szavát a cseh nyelv és irodalom érdekében fölemelte volna (1782: „Empfehlung der böhmischen Sprache und Literatur”), a nagy császárnő már tanszéket állított a cseh nyelvnek a nevét viselő bécsújhelyi katonai akadémiában s utóbb a bécsi egyetemen is (1775) és amarra a morva Zlobicky József Bálintot hívta meg (szül. 1741, Velehradban), ki jeles nyelvtudományi, irodalomtörténeti és jogtudományi ismereteivel a legjelesb prágai tudósok barátságát szerezte meg magának. Midőn utóbb Zlobický a bécsi tanszékre kerűlt, Bécs-Újhelyben a stájerországi születésű, de Morvaországban nevelkedett Simek Miksa atya lett az utódja, ki azonban cseh nyelvtanában olyan újításokat és szabálytalanságokat követett el, a minők a szláv philologia megalapítóját, Dobrovský Józsefet egy cseh nyelvű ellenirat kiadására indították (1791). Ugyanez alkalomból írta később (1799) „Über die Bildsamkeit der slavischen Sprache” czímű német művét is, mely Šimek és társai nyelvrontásnak hirtelen véget vetett.
Dobrovský élete-sorsa szoros kapcsolatban áll Morvaországgal. Brünnben lépett a morvaországi jezsuita-tartomány kötelékébe. Olmütz melletti Hradischban a josephinista papi szeminárium igazgatója volt s szelleme gyújtó szikráival lángra lobbantotta növendékei lelkesedését. 1786-tól 1790-ig ismét Brünnben élt s ugyanott tért örök nyugalomra is (1829). A cseh nyelv rendszerét, valamint történetét s irodalmi életét tárgyaló úttörő munkái, nemkülönben Cyrill és Methódról szóló s egyéb dolgozatai Morvaországot ép úgy érdeklik, mint a szomszéd cseh földet.
A mít Dobrovský a cseh nyelvbuvárlat terén tett, ugyanazt művelte Palacký Ferencz (szül. 1798.) a cseh történetírás tudományában. Dobrovský halála után ő vállalkozott a délibábos morva nyelvújítók túlkapásainak (főkép Ziak Vincze és Trnka Ferencz tanainak, kiknek másodika egyebek közt Tasso „Megszabadított Jeruzsálem”-ét is lefordította) megfékezésére. Kisebb széptani, kritikai, nyelvtudományi és politikai dolgozatait a szülőhelye (Hodslavice, Hotzendorf) fölött magasló mondakoszorús Radhošt hegy nevével czímezte, s lendületes ódát írt eléjök ó-kori versmértékben, melynek védelmére Safaříkkal együtt külön iratban is sikeresen küzdött. Ha az egész cseh nemzet „a nép atyját” tiszteli Palackyban, szűkebb hazája Komensky után benne látja legnagyobb fiát, jóllehet mindketten honukon kivűl működtek és haltak meg. Palacký írta meg különben Comenius első, a nagy ember érdemeit méltató életrajzát.
Most végre valahára a természettudományok művelése is sorra kerűl. A buchlaui Berchthold Frigyes gróf volt e téren az úttörő. Ő maga ugyan csak keveset írt (a prágai „Krok” czímű folyóiratban), de a hírneves Pressl Svatopluk cseh természetbúvár, ki néhány évig az olmützi akadémia tanára volt, neki köszöni nagyszabású növénytani munkái kiadását.
A költészet is készséggel szegődik a nemzeti ujjászületés művének szolgálatába. Szárnyai azonban eleinte még lankadtak. A költőkben sok a jóakarat, de kevés a tehetség. Weisshirchenben a sokoldalú műveltségű Galaš I. H. nyug. törzsorvos hazafias érzelmeit a Musa Moravská czímű gyűjteményben fejezi ki, a mely idylli, vallásos és honfiúi költeményeket tartalmaz. Brünnben eredeti költemények és fordítások (Lessing, Gresset, Andrée s mások) jelennek meg Kynský Domokos piarista tanár tollából. Trebitschben egy másik ügyes fordító él, a meseköltő Chmela József tanár, ki mellett még Fryčaj Tamás, Štěpnička F. B., Sychra J. és mások irogatnak verseket. Maradandóbb hírnévre azonban csak Sušil Ferencz tett szert (szül. Neu-Raussnitzban 1804, megh. Bystritzben 1868 s eltemették Brünnben). Püspöke a brünni hittudományi intézet tanárává nevezte ki. Szelleme minden téren, a hová elhatott, nevelő és ihlető hatású volt. Szentírás-magyarázata nagy értékű. Egyenlő kitűnőséggel fordította a szentatyák és a pogány költők (Ovidius, Horatius, Catullus) műveit, s évről-évre beútazta az országot, hogy a nép kihalófélen lévő dalainak még megmenthető maradványait összegyűjtse, a miben finom zenei hallása és a tájszólások alapos ismerete nagy segítségére volt. Írt eredeti költeményeket is, melyek közűl különösen néhány legendája és szonettje még ma is népszerű. Értékesítette az időmértékes és hangsulyos verselési vita eredményeit s verstani munkácskájában mind a kettőt tanította. Tanítványai fogékony lelkébe a munka és az anyanyelv lángoló szeretetének nemes magvait hintette, és sírköven e párvers:
Církev a vlast, ty v mojich milují sestersky se ňadrech:
Každá půl, každá ná moje srdce celé.
(Két testvérként él haza és egyház a szívemben:
Melynek úgy a fele, mint az egésze övék.)
Každá půl, každá ná moje srdce celé.
(Két testvérként él haza és egyház a szívemben:
Melynek úgy a fele, mint az egésze övék.)
méltán lett azóta az ifjabb cseh-morva papi nemzedék jelszava.
Morvaország irodalmi életének idylli kora az 1848. évvel véget ér. A szabad és alkotmányos eszmék ide is elhatottak, sőt ép ez ország lett küzdelmük színterévé, mert a birodalmi tanács Kremsierbe tette át gyűlését s a császár hosszabb időn át Olmützben tartózkodott. Számos folyóirat és hírlap támadt, a melyek az összes írói tehetségeket szolgálatukba hajtották. Ohéral és Klácel a Týdennik-et Klácel és Šembera az ország kiadásában megjelent hivatalos Moravské Noviny-t szerkesztették. Helcelet János a Holomoncké Noviny-t, Rozehnat és Ohéral a Moravské Nár. Noviny-t, Procházka M. a Hlas-t és Königsbrunn Arthur báró Bečák pater és Lyska J. társaságában a Cyrill a Method czímű lapokat adták ki. Mivel azonban ezek csakhamar ismét megszűntek, Sušil támogatásával a nép műveltségi szükségleteinek kielégítésére megalakúlt a Szent Cyrill és Method társasága, a műveltebb körök számára pedig a Matice Moravská létesűlt. E két egyesűlet munkássága önálló művek és naptárak (1851–1871 a Moravan, 1851–1858 a Koleda) kiadásában állott, melyek a legjelesb írók dolgozatait tartalmazták s a forradalom utáni évek szellemi pangása idejét tisztességgel igyekeztek betölteni. Klácel F. Mátyás Ágoston-rendi szerzetes, ki a harminczas években magas röptű gondolatokkal telt lyrai költeményeivel (Lyrické básně) elragadta az ifjúságot, a negyvenes években pedig az érzésről és észről, a nyelvről s az erkölcsi jóról és más tárgyakról szóló bölcseleti műveivel keltett általános figyelmet, 1848-ben cseh nyelvre fordította az ó-német „Reinecke Fuchs” állateposzt, azután azonban letette a tollat és egészen a tanításnak élt. Furch Vincze főszámtanácsos is csakhamar elnémúlt, miután előbb a nép szemét tűzes dalaival a regés Hostein-hegyre irányította s a régi morva történelmi emlékek mellett a lengyel és magyar szabadságharczokat is megénekelte.
Csak a hatvanas évekkel áll be a monarchia alkotmányos átalakúlása s ezzel a népnek a közéletben való részvétele folytán az egyetemes szellemi élet terén is nagy fordúlat. Kivált a nemzeti öntudat lobbant nagy lángra az egész országban, midőn Cyrill és Method bejövetelének ezredik évfordúlója (1863-ban) elközelgett. Ekkor a Velehrad s véle az egész dicső múlt ismét kilépett a hosszú feledés ködéből, s, varázsa hozzászegődött, a Hostein-hegy mondakoszorújához, és mindenek szívét eltöltötte a két nagy múltú hely iránti kegyeletes érzés. A számos alkalmi írat és ünneplő versezet (így kivált dr. Bilý János nagy műve, Pluskal íratni, Brandl és Dudik Béda vitázó munkái a Velehrad fekvése kérdésében, Balcárek és Soukup költeményei, Křížkovský zeneművei, stb.) egész Morvaországban a legfélreesőbb helyekre is eljutottak. Ismeretterjesztő és mulattató folyóíratok nyomon követték egymást (így a Zábovné Večery, Bestdka čtenářská Brünnben, a Hvězda Olmützben s mások). Midőn aztán az 1866. évi hadjárat után az uralkodó atyai gondoskodása Morvaország fiainak is lehetővé tette, hogy anyanyelvükön sajátíthassák el a középiskolai műteltséget s a magas helyről jött buzdító példa a városokat is újabb meg újabb intézetek alapítására serkentette: akkor épenséggel örvendetes fölpezsdűlés támadt a szellemi élet minden terén s az addigi műkedvelői próbálkozások helyébe rendszeres munka és haladás lépett. Ez kivált a Matice Moravská működésében mutatkozott a legszembetűnőbben. A társúlat magvas munkákat ad ki; 1869-ben negyedévi tudományos folyóiratot indít meg Royt Venczel tanár (jelenleg országos tanfelügyelő) szakavatott szerkesztésében, ki már Znaimot illető s egyéb történelmi buvárlataival is kitűnt. Írt Brünn szláv őskoráról, valamint az ó-morva műveltségi élet némely ágairól is. Legbuzgóbb dolgozótársa Brandl V. (szül. 1834 Brünnben) országos levéltárnok lőn, ki szintén Morvaország műveltségtörténelmével foglalkozott kiváltképen, de e mellett jogtörténelmi, oklevéltani, helyrajzi és irodalomtörténeti tanúlmányokra is talált időt. Kiadta Žerotín Károly, Cimburki Tovačovsky Ctibor és Drnovitzi Ctibor iratait és levelezéseit, továbbá a legrégibb cseh jogi emléket: a Kniha Rožmberská-t, a Libri citationum-ot, Morvaország diplomatariumát, melybe már előde Boček Antal belefogott; írt még két nélkülözhetetlen kézikönyvet egy történelmi, néprajzi és helyrajzi munkát (Kniha pro každého Moravana) meg egy műveltségtörténelmi szótárt (Glossarium illustrans bohemico-moravicae historiae fontes), végül Dobrovský József, Šafařík Pál J., Erben K. J., Klácel és Sylva-Taroucca gróf kimeritő életrazait, s e mellett behatóan foglalkozott a népdalokkal és a politikai életben is részt vett tollával. Saját útjain haladt Dudih Beda, az ország történetírója, raigerni benczés, ki Morvaországnak legalaposabban írta meg a történelmét, mindenütt kellő figyelemmel a műveltségi állapotokra. E férfiak köré az ifjabb erők egész csapata sorakozott, kik szintén derekas munkát végeztek. Közűlök csak Slavík F. A. igazgató, dr. Kamaníček Fr., dr. Šujan Fr., Dvořák Fr. Rypáček Fr. Hlavinka Al., Bauer Fr., dr. Eichler, id. Sembera A. V., Müller F. B., Korínek F. B. és Lepai J. neveit említjük meg. A földrajzírók közt kivált Kořistka lovag és a monographiákat írt Werner említendő. Nagy számmal jelentek meg az Európát és egyéb világrészeket illető útleírások is.
A nyelvtudomány terén is serény munkásság folyik. Előtérben áll a nép lelkének legbelsejét tükröző mondattani sajátságok buvárlata. Ezeknek szentelé beható tanúlmányait Bartoš Ferencz, jelenleg tanfelügyelő (szül. Mlatcovában, Zlín mellett, 1837) és eleinte csak egyes mondattani kérdéseket dolgozott ki, utóbb pedig az egész mondattant (Skladba, 6 kiadás); mellette még Kotsmích V., Prasek V. igazgató, Bodička Tivadar tanár, Mittner plébános, Vymazal F., Popelka B., Vasek A., dr. Jokl Ferdinánd és mások foglalkoztak nyelvtudományi kérdésekkel. Vymazal az összes szláv nyelvjárások nyelvtanait megírta; Blazek Mátyás alaktant adott ki. Ritka éleslátással és mélyreható nyelvismerettel vizsgálta a szláv nyelvek idegen szavait és eredetüket az elhúnyt Matzenauer brünni tanár. A szláv nyelveknek egész a cyrilli korba visszanyúló régiségeit földeríteni Pastrnak Fr. egyetemi tanár törekszik derék igyekezettel. Morvaországból indúlt ki a nyelvnek az idegen elemektől való megtisztítására irányúlt törekvés is. A nyelvtisztaság fő szószólója és legéberebb őre Bartos Fr., ki a Kosina János olmützi gymnasiumi igazgató (s későbbi orsz. tanfelügyelő), Prasek V. és Havelka János társaságában kiadott „Komensky” czímű tanügyi folyóíratot tette e kirostáló munkásság mezejévé. Korina eszméinek szolgálatára később még egy folyóíratszerű vállalatot adott ki, a nagy általános műveltséggel szerkesztett Hovory Olympské czíműt (Brünn 1879). Bartoš az egész országot bejárta, hogy az egyes morva törzsek nyelvjárásait leírhassa, melyeket aztán Dialektologie moravská czímű pályadíjat nyert munkájában ismertetett. Bartoš példáját követvé, aztán Neoral J., Bartocha J, és Hosek lgnácz tanárok még részletesebben és behatóbban taglalták szülőföldjük tájszólásait. Bartoš azonban egyúttal a folklore összes elemeit is újabb vizsgálat és rendezés alá fogta, s e munkájának eredményeűl a legszebb népdalok két kötetnyi gyűjteményét adta ki (melynek zenei értékét Janáček Leo tanár méltatta alaposan), továbbá a morva nép- és gyermekélet teljes rajzát (Moravský lid és Naše děti = „A morva nép” és „Gyermekeink”). A nép és nemzet fogalmáról külön tanúlmányt írt, melyben az uralkodó osztályoknak alárendeltjeik nyelvjárására gyakorolt hatásáról is értekezik s egyáltalán behatolni igyekszik a néplélek munkálkodásának szövevényes műhelyébe. A középiskolák számára pedig kitűnő olvasókönyveket és egy költészettant írt (Malá Slovesnost, az első kiadást Kosinával együtt szerkesztette). Szorgalmasan bírálgatott is; kiadta Božena Némcová klasszikus műveit, s így mindenütt a népből indúlván ki s hozzá térvén ismét vissza, minden téren buzdítva és lelkesítve működött. Kivált a néprajzi tudomány köszönheti neki nagy föllendűlését. Igaz is különben, hogy egyetlen tudományágnak sem kedvezett oly mértékben, mint ennek, a morvaországi népélet tarka eredetisége, mely napjainkig megőrizte a maga teljes üdeségét. Nevezetesen a mondákat, meséket, játékokat és dalokat gyűjtötték nagy szorgalommal Bayer, Peck, Stránecká, Vrána és mások s így kiegészítették és folytatták Kulda, Mikšíček és Menšík régibb gyűjtéseit. Dr. Herben J. humorosan színezte ki a tót nép- és gyermekéletet, Václavek Mátyás pedig a morvaországi oláhság életéből festett hasonló képeket.
A nép lelke mélyén szunnyadó művészeti érzék, melyről számtalan aprófestés, díszítmény és hímzés tanúskodik ruhán, fehér neműn, hímes tojásokon és könyvekben, valamint az épületeken és bútorzaton stb., szintén megérdemlett figyelemben részesűlt. Havelková Vlasta asszony, Bakešová Lucia és Wanklová Madlenka (dr. Wankl régész leányai), Walterova Anna, Havelka J. tanár, Klvana József, Houdek V. miniszteri titkár és mások versengve méltatják e néprajzi anyag fontosságát és szélesebb körben is érdeklődést igyekszenek iránta kelteni. A történelemelőtti idők homályában dr. Wankl, Maška K. J. igazgató, dr. Kříž M., Klvaňa J. tanár, Hladik J. tanár, Palliardi Jaroslav, dr. Dvorský Ferencz, Popelka B. szerkesztő, Knies K. és mások törekszenek világot gyújtani. A folklorenak saját folyóirata is van, a Havelka J. alapította s az ő halála óta Houdek V., most pedig Palliardi J. szerkesztésében megjelenő Časopis vlasteneckého muzejního spolku Olomuckého (Olmützi honismereti múzeum-egyesűlet folyóírata). De a klasszikus ó-kor régiségtudománya sem hever parlagon. Fišer Al., dr. Korec, Krippner Pál, Vařeka J. tanárok és mások tudományos komolysággal és teljes szakavatottsággal dolgoznak e téren. A többi tudományágak művelői közűl megemlítjük Palacky Ferenczet, mint a bölcselet képviselőjét, ki Kant-féle alapon az aesthetika egy elméletét alkotta meg s egyben ugyanannak maradandó becsű történetét is megírta. Éles ítéletű fő volt a cseh születésű s már említett Klácel-en kívűl dr. Hošek is.
Napjainkban kivált dr. Masaryk Tamás G. (szil. Kloboukban 1851) szerzett magának az öngyilkosságról való iratával, valamint concret logikájával, gyakorlati bölcseletével és társadalomtudományi tanúlmányaival meg széptani és egyéb dolgozataival hona határain túlra is elszárnyalt szép hírnevet. Aristoteles legalaposabb ismerői közé tartozik dr. Vychodil Pál raigerni benczés, a görög bölcs cseh fordítója, ki az ő tanai alapján álló poetikát is írt s a kereszténység tanainak kitűnő apologiáját szerkesztette egybe. Aquinói Szent Tamás bölcseletének magyarázatával pályadíjat nyert dr. Pospíšil János kanonok. Kapras brünni tanár lélektani búvárlatokkal tűnt ki. Dr. Kadřávek Jenő és Rudolf is e téren dolgozgatnak. Az aesthetikát és irodalomtörténetet becses adalékokkal gyarapították Šmidek Károly (Shakespeare-tanúlmányok és egyebek) meg Cech Leander, valamint Bayer Fr., Bílý Fr., Blokša János (Dante-tanúlmányok), Kabelík J. tanár, Kořínek K., Koceluha János, Loriš J. tanár, Vávra Vincze tanár, Vrzal Ágost (orosz irodalomtörténet) és mások; tömérdek anyagot gyűjtött s hagyott hátra ez ágban már az öreg Cerroni. A fölvilágosodás történetéhez dr. Melichar Péter járúlt dolgozatával.
A jogtudomány művelése érdekében Brünnben Zapletal lovag elnöklete alatt jogászegyesűlet alakúlt (Právnická jednota), mely időnkénti felolvasásokkal ápolja ez ismeretágat. A prágai cseh egyetemen a német jog előadója, dr. Hanel Miloslav, trebitschi születésű. Mezník lovag udvari tanácsos, Nečas János járásbíró, dr. Brzobohatý Fr. s mások inkább gyakorlati irányú jogi műveket írtak. A nemzetgazdaságtan, államtudomány és pénzügytan kiváló képviselői Mezník lovag, Mathon Fr. igazgató, dr. Bráf Albin, dr. Sovadina, ki Národní hospodář (Nemzetgazda) czímű szakfolyóíratot adott ki, Dvořák H. s még többen. A nemzetgazdaságtannak különben még több folyóirata is van s Adamec János igazgató, Macalik tanár, Rozkosný képviselő, dr. Kahovec és még számos mások a kitűnő munkásai. A jogtudományhoz hasonlón az orvosit is eddigelé kevésbbé egyes elméleti buvárok, mint inkább kiváló gyakorlati szakférfiak művelik. (Amazok sorából mégis említendők dr. Janošík és dr. Spína). A természettudományok terén kivált dr. Koláček Fr. egyetemi tanár, Navrátil B. igazgató, dr. Formánek, Klvaňa J. tanár, Úlehla J. tűntek ki egyebek mellett. Neveléstani folyóírat is jelenik meg Morvaországban egynéhány, a melyekbe a tanítóság szorgalmasan dolgozik. Önálló paedagogiai munkákat írtak Šmídek igazgató, Macháč tanfelügyelő, Krček, Funtíček, Sadofshý és mások.
Feltűnően gazdag jeles munkásokban a hittudomány mezeje. Ilyenek dr. Kohn herczegérsek, Bauer püspök, Procházka M. kanonok, dr. Pánek tanár, dr. Mlčoch, dr. Škorpik, dr. Pospíšil, dr. Kadeřávek, dr. Vychodil, Kulda kanonok, Štastný, Hrudička s még többen, kik részint egyes czikkekben, részint önálló művekben is értékesítették tanúlmányaikat.
Sajátszerű, hogy a különben oly költői lelkületű morva népnél a műköltészet nem igen akar felvirúlni. Még az újabb költőiskola vezére s Hálek és Neruda társa: Moravský Pfleger Gusztáv (szül. Bystritz melletti Karaseinban, 1833 s meghalt 1875) is, ki Byron költői elbeszéléseit elég ügyesen utánozta „Pan Vyšinský”-jében s kivált vígjátékaival aratott nagy tetszést (holott szomorújátékaiban nincs elég élet), nagyobb a prózában, mint verses műveiben. Kiválóbb becsű Z malého světa (A kis világból) czímű regénye, mely már a hatvanas években feltűnteti a gyáros és munkásai közti ellentéteket. Társa, Dvořák Henrik korán a hirlapírói térre lépett át. Költői munkásságot egyébként majdnem csakis néhány szépirodalmi folyóíratban látunk, melyek közűl az 1876-ban Kosina és Havelka alapította Koleda élt valamivel hosszabb ideig (6 évfolyam) Olmützben. Kedvezőbb sorsa volt az Obzor (1878 óta, szerkeszti Štastný Vladimir szerzetes-tanár Brünnben) és Vesna czíműeknek (az utóbbi 1881 óta, szerkeszti Dlouhý Ferencz tanár ugyanott). Igaz, hogy időközben a nemzeti újjászületés mozgalma az egész országot magával ragadta, s az ország értelmisége számban nagyot emelkedett. A hetvenes évek óta a pezsgőbb szellemi élet lüktetése Morvaországban mind észrevehetőbb. Az említett két folyóirat mellé újabb versenytársak szegődtek, így a brünni Niva (szerkeszti dr. Roháček Fr.), mely a jelenkori irodalmi áramlatok szolgálatába szegődött, továbbá az olmützi Náš Domov (szerkeszti Vévoda József), ki meg a tágabb körű olvasóközönség szükségleteinek akar megfelelni. Újabban a katholikus haladópárt is alapított egy folyóíratot; a Nový Život (Új élet) czíműt, melynek Dostal-Lutinov Károly és Skalík Fr. szerzetesatyák a kiadói. Ezek mellett a különféle politikai lapok is tért nyitnak a költői termékeknek, míg a raigerni Hlídka literární (1883 óta, szerkeszti dr. Vychodil Pál benczés) és a brünni Literátní listy (1879 óta, szerkeszti Dlouhý F.) kritikai és publiczisztikai értekezések mellett irodalmiaknak is juttat helyet. A morva Urbánek F. A. alapította Véstník bibliograficky nem bírt boldogúlni. Mindezen időszaki irodalmi jelenségek tanúsága szerint a prózai műfajokat több szerencsével művelik Morvaországban, mint a kötött beszédűeket.
A morva költők berke csak lassacskán népesűl, de azért már is új meg újabb útakat egyengetnek benne, jóllehet a régibbek sincsenek minden báj híjával. Isten és haza! ez a vezérigéje Štastný Vladimir jóhangzású s kedves lyrai és epikus költeményeinek, míg tanító versezetei az egész emberiséget a szép, igaz és jó szolgálatára szeretnék nevelni. Táborský Ferencz és Procházka F. Csehországba költöztek ugyan, de morva hazájuk természetét s népét éneklik meg (ép így Mistecký is) és Štastný Vladimirhoz hasonlón a múltba mélyednek el. Újabban Táborsky a prágai diák- és szalonélet megfigyelőjévé lett s humorral, részvéttel s itt-ott szatirikus oldalvágásokkal rajzolja tanúlmánya tárgyait. Procházka meg Morvaország újjászületését szereti allegoriai képekben feltűntetni s a szerelem és a természetélet festésében keres új színeket. SchoIz Leo a morva történelem mystikus múltjába mélyed, Chlumecký Ádám pedig az allegoriát műveli nagy kedvteléssel. Kyselý F. szerzetesatya mély érzésű dalaiból a szlávok apostolainak fon koszorút, Kallus József meg a Beszkídek alján lévő szülőföldjét és annak népét dicsőíti. Nečas János ügyesen fordít lengyelből. Havelka és Tichy Jaroslav hazafias dalokat s komoly intelmeket írnak, Hrubý József V. népmondákat sző takaros versekbe, Lutinov a népköltést utánozza, Vymazal minden szláv nyelvből átültetett költeményeket válogat össze nagy gyűjteményébe. A folyóíratokban egész sor derék ifjú erő törekszik a cseh Parnassus magaslatára.
A drámai múzsa évek hosszú során át hallgatott. Pfleger Gusztáv és a vígjátékíró Sokol után e csendet Preisová Gabriela asszony szakította félbe. Merészen belenyúlt a tót nép életébe s annak társadalmi összeütközéseit nagy színpadismerettel tudta feltűntetni (Gazdina roba, Její pastorkyňa). Követte őt Mrštík Vilmos, kinek Maryšája a prágai országos színházban is bevált. A brünni cseh nemzeti színház remélni engedi, hogy a drámai költészetnek is meg fogja immár adni a kellő támogatást.
A szépprózában az elsők közt Kosmák Václav páter mellett Pleisová Gabriela és Stránecká Franciska asszonyok állnak. Kosmák tekintendő a morva nép Homerosának. Fölűlmúlhatatlan jellemfestései és eleven pezsgésű humora a szatíra maró erejét sem kimélik s mindig fínom költői lelkületről tanúskodnak. A morva népéletnek úgy a fényes, mint árnyékos oldalait egyenlőn megragadó művészettel tudja feltűntetni, a mely jelessége könnyen elnézhetővé teszi műveinek laza szerkezetét. Sajnos azonban, hogy újabb műveiben az erkölcstanító pap a művész rovására nagyon előtérbe lép. Stránecká asszony (Körschner brünni országos törvényszéki tanácsos neje) meleg érzelmességével, kitűnő jellemzéseivel és előkelő írásmodorával válik ki; Preisová asszony pedig a mélyebb lélektani kérdéseket, szenvedélyesebb jellemeket szereti bonczolgatni s erősebb színezést kedvel. A hozzávaló anyagot bőven megleli a morvaországi tót nép életében. A morva népélet egyáltalán szinte kimeríthetetlen forrása az évről-évre gyarapodó szépirodalmi munkások lélektani buvárlatainak és vonzó leírásainak. E népélet egynémely typikus alakja szinte önként kinálkozik a humoros ábrázolásra: így a vagyonos, kényelmeskedő hanák (Sokol, Bystřina Ottokár, Křen, Spáčil-Zeramovský rajzaiban); mások társadaloméleti hanyatlásukkal már inkább elégiai hangúlatot keltenek, mint pl. az oláhok (Slavičínský). Érdekes kísérletet tett dr. Herben János, ki nagy terjedelmű elbeszélésében, melynek Do třetiho a čtvrtého pokolení (A harmadik és negyedik nemzedékig) a czíme, szülőfalujának, Brumovitznak és környékének tót népéletét II. József császár korától napjainkig eleven színekkel igyekezett lefesteni. A Mrštík testvérek elég tehetséggel képviselik a naturalista irányt s orosz mintákat követve, lelkük legmélyéig hatolva elemezgetik morva hőseik benső életét. Ugyanez útat különben már Večeřa József is egyengette volt elbeszéléseiben. Pitnerová Vlasta asszony a saari hegyvidéket rajzolja legszívesebben bájos színeivel. Komoly igyekezettel és meleg részvéttel mélyed el, de e mellett művészi kézzel világít be Methaut József a társadalmi és nemzeti küzdelmekben gazdag brünni életbe s hatásos képeket tud belőle kialakítani, a miben Roháček F. a hűséges társa.
Morvaország szépirodalma tehát, mint látható, a való élet szilárd talaján áll s újabb tárgyakkal és színekkel gazdagítja a cseh elbeszélő művészetet. Igaz ugyan, hogy a mennyiben Morvaország üdébben őrizte meg népélete szláv jellegét, mint az idegen műveltségi hatásoknak jobban kitett cseh szomszédország, annyiban a nemzeti sajátszerű jellem kialakúlásának erősebb támasztékot is tud nyújtani, a mi napjainkban mind nagyobb mértékben meg is történik. Egyáltalán az egész nemzet politikai és irodalmi életét dús forrásokkal táplálja a morva föld és népe, mint azt már Palacký bizonyítja, ki nemcsak nagy múltját tárta fel a cseh népnek, hanem jelene és jövője elé is irányt szabott. Az ő munkásságával együtt a cseh nyelv megtisztítására irányúló törekvések is Morvaországból indúltak ki, s innen kerűltek ki az újabb irodalmi áramlatok legkiválóbb előharczosai.
Görlich Máriától és Zsófiától
