Festészet és szobrászat Stiriában. Wastler Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Festészet és szobrászat Stiriában.
Wastler Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Wastler Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Schumann Adolftól
Keveset tudunk Stiriának román korbeli művészetéről, s az a kevés is homályos és határozatlan. A román korbeli építés emlékeinek száma is fölötte csekély, minthogy Stiriában a kolostorok aránylag későn alapíttattak; annál kevésbbé meglepő, hogy a törökök betörései, a belső viszályok és a századok pusztító ereje annyira megtizedelték a festészet és a szobrászat alkotásait, hogy ezeknek szinte nyomuk veszett. A csúcsíves művészet korából, a XIII. század közepétől a XV. század végeig, természetesen sokkal több emlék van; minthogy azonban Stiriának ebben az időben más tartományokkal, úgy mint Ausztriával és Krajnával közös fejedelme és az uralkodó székhelye nem Stiria fővárosában volt, tehát önálló és határozott jellegű iskola sohasem keletkezhetett. Az építés a bécsi építő műhely hatása alatt állott, a festészet és a szobrászat terén pedig a legkülönbözőbb irányokkal találkozunk a szerint, a mint egyik vagy másik tárgyat Olaszországból, vagy Kölnből, vagy Svábországból hívott művész készítette; a külföldön járt stájer művészek közűl pedig az egyik ennek, a másik meg amannak az iskolának hagyományai szerint dolgozott.
Azon festéstöredékeken kivűl, melyek Lichtenstein Ulrik dalnok Frauenburg kastélyának romjai között és a pürggi templomban láthatók, román korbeli festményt csak egyet ismerünk. Ez Szent Kristófnak kilencz méter magas képe a Murautól éjszakra fekvő Baierdorf kastély tornyán. Tekintve, hogy Stiriában még a csúcsíves művészet korából is igen kevés falkép van, mely Szent Kristófot ábrázolja, kétségesnek tarthatnók, vajjon az említett festmény csakugyan a XIII. századból való-e. A kételkedést azonban eloszlatja az egészen kezdetleges fölfogás, mely a mennyei óriást csaknem szörnyetegként állítja elő; ehhez járúl még a képet szegélyező lombdísz, mely határozottan román kori jellegű. E korból szobrászati művet is csak kettőt ismerünk: az aflenzi csontház sírboltjában egy fa feszűletet, melynek komorsága és a lágyékot övező ruha hosszúra húzott redői a XII. századra mutatnak, továbbá Mária-Czell búcsújáró templom híres Madonna szobrát, mely aranyhímzésű ruhába van öltözve.
Csúcsíves kori festmény meglehetős sok van Grácz fővárosban. A székesegyház külsején levő falképekkel kezdve, első sorban kell megemlítenünk a déli oldalon 1480 és 1490 között készűlt hat méter hosszú érdekes festményt, mely tartalmasan, nagy szabású elrendezéssel ábrázolja a pestist, a török betörését és a sáskajárást, e három csapást, mely 1480-ban a várost meglátogatta. A kép közepén három ifjú alak ábrázolja a Szentháromságot, az Atyaisten villámokat szór a bűnös emberiségre, a tróntól balra térden állva közben jár a Szent Szűz, jobbra Keresztelő Szent János, mögöttük az apostolok, a szentatyák és a főbb szentek. A mennyei jelenet alatt a föld hatalmasait látjuk: a pápát trónon űlve, Szent Ferenczet, Szent Domonkost, a papi rend minden fokát és a világiak rendjét le egészen a kézművesig és koldúsig, mindannyit élénk mozdulatokban előállítva. Legalúl pedig a török háború, a sáskajárás és a pestis ábrázoltatik. Valószínű, hogy Olaszországban járt német művész festette e képet, melyen minden olaszos: a dogmatikus fölfogás, mely az egészet jellemzi, továbbá Szent Ferencz és Szent Domonkos szembe állítása, a mi a német művészetben soha sem volt szokásos, végül pedig az ábrázolás technikája is olaszos úgy, hogy e képet csak olyan művész festhette, a ki a Domonkos-rendiek olaszországi falképeit tanúlmányozta. A székesegyház nyugati homlokzatán az 1448-ban elhalt Eggenberg Ulrik emlékére festett fogadalmi kép, mely Mária védasszonyt ábrázolja, annyira romlott állapotban volt, hogy az 1885-ik évben történt kijavítása alkalmával egészen elpusztúlt. Ugyanez évben a keleti oldalon egy epitaphiumot eltávolítván, egy gyarló színezésű, művészietlen falképet fedeztek föl, mely Krisztusnak töviskoszorúval való megkoronázását ábrázolja.
A gráczi Leech-templomban deszkára festett nehány szép kép van. Ilyen a Margit, Katalin és Borbála szűzeket ábrázoló szárnyas oltárkép. A rajz még fogyatékos, a test színe gyöngéd, kevéssé sápadt, de az alakok kifejezése bensőséggel teljes. Nem szenved kétséget, hogy a XV. század elejéről való kép a kölni iskola hatása alatt készűlt. Továbbá Stuchwitz Konrádnak, a német rend parancsnokának 1449-ből való fogadalmi képe, melyen Mária a gyermekkel rózsalugasban, tőlük balra Szent Kristóf és térdelő helyzetben az ajándékozó ábrázoltatik. Pompás festmény, melyen az idomok domborúsága és a természetesség flandriai hatásra mutatnak. Legjelentékenyebb ilynemű festmény a gráczi székesegyházi kép 1457-ből. E kép valószínűleg főoltárkép volt a III. Frigyes császár által épített székesegyházban. Krisztus fölfeszítését állítja elénk számos alakkal és olasz iskola hatására mutat; úgy látszik, olyan német művész festette, a ki Paduában Jacopo Avanzo iskolájában tanúlt. Az egyik katona kulacsán olvasható Laib név valószínűleg a művész neve.
A gráczi székesegyház déli oldalán levő falikép közép része.
Eredeti után, Groh Jakabtól.
Számos, még most is a mészréteg alatt lappangó maradvány bizonyítja, hogy Stiriában sok csúcsíves templomot falképek díszítettek; az ilyenek közűl csak a gössi, eisenerzi, vordernbergi, rauteni és drachenburgi templomokat meg a judenburgi Szent-Magdolna-templomot említjük. A XIV. századbeli legrégibb művek közé tartoznak a muraui Szent-Anna-templom szentélyét díszítő szép festmények, melyek Mária koronázását, s alatta nyolcz szent nő és két szent férfi alakjából álló szent társaságot ábrázolnak. A nemes, karcsú alakok hosszú uszályos ruhájának hajtékai, kerűlve az éles töréseket, igen szép, hajlékony vonalúak. E képen ismét olasz, még pedig a sienai iskola hatására ismerünk. A gráczi székesegyházi kép után legjelentékenyebb az ausseei kórházi templom szárnyas oltára 1449-ből. A középső mezőn a Szentháromság a tizenkét apostol és zenélő angyalok által környezve, ábrázoltatik. A szárnyaknak négy képre osztott belső oldalain harminczkét szentet látunk, külső oldalain pedig négy jelenetet Mária életéből. A ruházat hajtékainak alakítása, kivált pedig pompás világító színei flandriai hatásra mutatnak. Kétségtelen, hogy a képet stájer művész festette, ki a tartomány fehér-zöld színét még az angyalok szárnyaira is alkalmazza; csudálatos azonban, hogy az aranyos csillámú flandriai színezést nem volt képes a testen is utánozni, mert az alakok arcza általában sápadt és keményen van festve. Nem lehet biztosan állítani, vajjon Stiriában készűlt-e a pettaui templomnak a XV. század közepéről való öt szárnyú oltárképe, melynek technikája a gráczi székesegyházi képéhez hasonlít, egyéb sajátságai pedig, példáúl a rákvörös fejű angyalok egyenesen olasz hatásra mutatnak.
Az Enns-völgyben fekvő Niederhofen templomának szentélyében a falképeket 1495 és 1499 között Schörndl János festette, 1499 után pedig egy admonti szerzetes folytatta és fejezte be. E festményeket 1884-ben fedezték föl a mészréteg alatt és Hohenlohe herczeg közbenjárására Probst bécsi művész állította helyre, de úgy, hogy az egészen elpusztúlt részeket merőben újból festette. Mindazáltal e falképek rendkivűl érdekesek, mert Stiriában ez az egyedűli szentély, mely egészen ki van festve. A boltozat 24 süvegjében Mária életének főbb jeleneteit látjuk; az oldalfalakat az ó- és új-testamentomból vett nagyobb ábrázolások díszítik; az alakok nagy sokasága a kereszténység eredetét, a megváltás művét, az egyház és a mennyei választottak életét tűnteti föl. Egyes ábrázolások megindítóan naivok, mások, példáúl a gyermekek meggyilkoltatása, drámai hatásúak. Ebből az időből való egy deszkára festett eredeti kép az obdachi kórházi templomban. E képen Szent Florián és III. Frigyes császár egymás mellett állva, mindegyik dicsfénynyel ábrázoltatik, az előbbi mint a tűzvész elhárítója, az utóbbi mint olyan, a ki az általa megerősített Obdach várost a török pusztítástól oltalmazza (lásd 117. lap). Végűl megemlítjük még az 1505-ből való Rottal-féle szép fogadalmi képet a gráczi tartományi képtárban; ez Madonna a gyermekkel Szent Katalin, Szent Borbála és két asszony társaságában; az utóbbiak ama korban dívott ruhát viselnek. A gazdag elrendezésű ruhák, melyek éles ránczokban terűlnek el a padlón, a gyermek szögletes, sovány formái, a szürkén árnyalt halovány arczok Schongauer Márton iskolájának hatása alatt álló művészre mutatnak. Szép üvegképek maradványaira is akadunk a tartományban, így példáúl a Leech-templomban, a leobeni Mária-templomban, a St.-Michael melletti St.-Walburg-templomban, a judenburgi Magdolna-templomban, a st.-lambrechti kastélykápolnában és Breitenauban, az utóbbi helyen a XIV. század végéről való és a művészetek történetében nevezetessé vált ablak van, melyen III. Albrecht herczeg két neje társaságában varkocsosan ábrázoltatik.
A csúcsíves kori szobrászati művek közűl először is a kőanyagból öntött szoborcsoportokat említjük meg: egy Pietát és egy Madonnát a gyermekkel, mindkettő az admonti apátsági templomban van és az előtt a legenda szerint Szent Thiemo salzburgi érsek művének tartották, ma azonban már kétségtelenűl tudják, hogy a XIV. század elejéről való művek. A kőből faragott szobrok közűl megemlítjük a Mária-czelli templom kapuja fölötti oromfalnak számos alakból álló csoportját (lásd 111. lap), a pürggi templom karzatának káváján azt a szép, élénk kifejezésű mellszobrot, mely valószínűleg az 1442-ben elhalt Zeidlerer Konrád prépost képmása, Vas Ernő herczegnek jól kimunkált sírfödelét Reinban (lásd 113. lap), továbbá Uberägker György püspöknek 1477-ből való gazdag sírkövét a seckaui székesegyházban. Felső-Stiria magas hegyi vidékén még ma is nagy számmal vannak a csúcsíves szárnyasoltárok, melyek közűl nem egyen szép faragványokat látunk. Ámbár egy művészt sem ismerünk név szerint, mégis megemlítjük a gröbmingi oltárt, s rajta a tizenkét apostolnak élénk természetességgel alakított alakját, a st.-lambrechti kastélykápolnában azt a csoportot, mely Mária koronáztatását állítja elénk, a Knittelfeld melletti St.-Martha oltárának szép alakjait, s a Murau fölötti St.-Georgenben Szent Katalin nemes alakját, a két utóbbi a XVI. század elejéről vall és már megérezte a renaissance művészet hatását.
Az új művészet, a renaissance, Stiriába nehány kiváló festészeti alkotással köszönt be, hogy aztán évtizedeken át mélyen szunnyadjon. 1518-ból való a Morva melletti Bruck kórházi templomának becses festménye, mely Szent Mártont lovon űlve ábrázolja, a mint köpenyét a szegénynyel megfelezi. A szép elrendezés, a természeti hűséggel ábrázolt koldúsok és a ló, de kivált a Dürerre emlékeztető pompás tájkép, arra a föltevésre jogosítanak, hogy a képen látható I. A. kezdőbetűk alatt valamely kitűnő német festő lappang. Az 1518-ban Altdorfer Albrecht által festett reiflingi szárnyas oltár, melyen Krisztus szenvedésének tizenkét jelenete ábrázoltatik, bár nem stájer munka, de arról tanúskodik, hogy abban az időben félreeső hegyi vidékek is kiváló festőket hívtak meg a templom díszítésére. Vajjon Altdorfer ezt a képet Reiflingban festette-e, azt nem tudjuk, de bizonyos, hogy ez időtájt Dürernek egy tanítványa Felső-Stiriában foglalkozott, e mellett tanúskodik a Pirner Bálint apát által 1524-ben fölajánlott pompás Madonna-kép a St.-Lambrecht apátság folyosójában, a mely kép határozottan a Dürer-féle iskola jellegével bír, továbbá Mária-Czell búcsújáró templomnak egykori, sajnos, már csak volt festménye, melyen Mária csudatettei negyvenhét jelenetben ábrázoltattak. E festmények nyomán készűlt fametszetek, melyekbő1 25 darab Regensburgban őriztetik, föltétlenűl Dürer iskolájának hatására mutatnak. A Rottenmann melletti St.-Georgenben levő szép szárnyas oltárnak egyes képein, példáúl azon, mely az Egyiptomba menekűlést ábrázolja, szintén fölismerhető a nürnbergi mester hatása. 1525 és 1530 között készűltek az eisenerzi plebánia-templom támpillérein a szép festmények, fekete alapon szentek alakjai, melyeknek csak megrongált maradványait látjuk.
Ez időtől kezdve Stiriában a festészet terén csudálatos pangás állott be; az egész tevékenység abból állott, hogy Gráczban nehány kézműves festő a várkastély újabb épületeit és az országház termeinek fa mennyezetét bemázolták. Ilyen körűlmények között nem meglepő, hogy Mária herczegasszony, a művészeti gyűjteményeiről híres V. Albrecht bajor herczeg leánya és 1571-től kezdve II. Károly felesége, Gráczból fivérének írt leveleiben ismételten panaszkodik, hogy Gráczban senki sincsen, a ki képes volna jó festményt előállítani. Hofmann, Strechau művészi érzékű tulajdonosa, a várkápolna mennyezetének kifestését 1579-ben valószínűleg olasz művészekre bízta. E kis terjedelmű mennyezet az Alpeseken innen a legbecsesebb művek közé tartozik. A sarkokat az erényeket jelképező, stuccóból készűlt domború alakok foglalják el, a mennyezet huszonegy mezőjében a festmények ó- és új-testamentomi jeleneteket ábrázolnak, köztük groteszk díszítmények és bibliai mondások váltakoznak. Az alakok, de kivált a mezítelen alakok előállítása gyöngéd és az apróbb részletekben is gondos. A művész nevét nem ismerjük ugyan, de följegyezzük, hogy közeli rokonság van e festmények és Florenzben az Uffizi-palota folyosóját díszítő festmények között, mely utóbbiak Bernardino Poccetti művei.
II. Károly főherczeg trónra léptekor belátván, hogy szülővárosában a művészeti élet mily fogyatékos, 1575-ben Giulio Licinio császári udvari festőt, Pordenone unokaöcscsét és tanítványát meghívta Gráczba, s vele nejét lefestette, egyúttal pedig megbízta, hogy a várkastély udvari kápolnájába oltárképet fessen. E kép Krisztusnak angyalok által őrzött holttestét ábrázolja és jelenleg a gráczi székesegyházban van. A főherczeg a seckaui mausoleum kifestését 1587-ben Teodoro Ghigio mantuai festőre bízta. A falképek a mennyezeten, az olajfesmények az oltáron, a falakon és a pilléreken az ő művei. Közűlök különösen az evangelisták kötik le figyelmünket jellemzetes, szép fejök, nemes elrendezésű ruházatuk és leginkább kifejezően festett kezeikkel. A főherczegnek 1590-ben bekövetkezett halála után az özvegy folytatta férje művészeti törekvéseit. Spanyolországi követe, gróf Khevenhiller által Madridban számos művészeti tárgyat, festményeket, szobrokat, házi oltárokat, ereklyetartókat, díszedényeket, keleti szőnyegeket, gróf Attimis által Faënzában majolika edényeket, fia, Ferdinánd által Velenczében drága selyem és arany kelméket és festményeket vásároltatott, és mindezzel a várkastély művészeti gyűjteményeit gazdagította. Valószínűleg ő volt az, ki a Ferdinánd főherczeg szolgálatában állott Peter de Pomist 1596-ban Gráczba hívta. De Pomis, kit mint építészt már ismerünk, nagy tevékenységet fejtett ki mint a fiatal főherczeg udvari festője. Fő művei: az Attems-féle gyűjteményben levő szép kép, mely Mária főherczegnő mennybe fogadtatását ábrázolja, a Mariahilf templom híres oltárképe, a paduai Szent Antalról nevezett templom oltárképe, jelenleg Schleinitz várban levő allegoriai ábrázolás, a mint Ferdinánd főherczeg a Bölcseség által vezetve lefegyverzi a Hazugságot, a Krisztus követését ábrázoló kép a székesegyházban, végűl számos képmás a főherczegi családban. Nem lehet tagadni, hogy sokféle elfoglaltsága miatt gyakran igen nagyolva dolgozott és festményei híjával vannak a velenczei aranyos árnyalatú világításnak és a szép vonalú szerkesztést is hiába keressük rajtuk. Ilyen példáúl a páduai Szent Antalról nevezett templom főoltárának képe, mely az ellenreformáczió apotheosisa akar lenni. E képen Krisztus és a szentek fölötte izgatott mozdúlattal vesznek részt a jelenetben, midőn a Religio a kereszttel, karddal és püspöki bottal fölfegyverzett főherczeget harczra szólítja a katholikus egyházért. A sokoldalú művész, a ki a fehérhegyi győzelem emlékére pompás érmet is vésett, igen nagy kegyben volt a főherczegnél, a ki akkor is, midőn már mint II. Ferdinánd császár Bécsben lakott, elhalmozta őt jótéteményekkel, s hogy az aranygyapjas renddel is kitűntette, azt bizonyítja sírirata és saját maga festette képmása. De Pomis 1633-ban márczius 6-ikán halt meg; kiváló tehetségű művész volt és a mausoleum, valamint azok a képek, melyek festésénél tehetségét összeszedte, kiváló helyet biztosítanak neki az osztrák művészek sorában.
De Pomis Péter: Mária főherczegnő mennybe fogadtatása.
A gráczi gróf Attem-féle képtárban levő eredeti után, Groh Jakabtól.
Grácz ötvenöt évig volt székváros. Az udvari művészet első kezdete már megvolt, midőn II. Ferdinánd székhelyét áttevén Bécsbe, a stájer művészet csirájában kiveszett. A tartományi rendek, a kolostorok, egyes előkelők, kiknek a művészet iránt volt érzékök, ezentúl is úgy, mint eddig, tettek megrendeléseket, de a szellemi középpont hiányzott, Grácz ismét vidéki várossá lett. A század második felében itt működött Weissenkircher József Ádám, ki jelentékeny festő volt, 1615-ben Felső-Stiriában született; herczeg Eggenberg Olaszországba küldte, ott magát kiképezvén, visszatért, s mint az Eggenberg család udvari művésze egészen annak szolgálatában állott. Fő művei közűl megemlítjük az Eggenberg kastély nagy termének festményeit, az Attems-féle gyűjteményben az angyali üdvözletet ábrázoló képet, a páduai Szent Antalról nevezett templomban az ínségben segítő tizennégy szent, a Grácz melletti Szent-Vitál-templomban e szentnek vértanúságát ábrázoló kép, az algersdorfi kápolnában a Szeplőtlen Szűz, végűl a tartományi képtárban Venus és a satyr. Weissenkirchert az első hely illeti meg a stiriai születésű barokk ízlésű festők közt. Művészete a római eklektikusokéhoz hasonlít, az anatomiában teljesen járatos, alakjai, kivált a nők és az angyalok előkelőek, nemes tartásúak. Weissenkircher nem festett fresko-képeket; általában úgy látszik, hogy a festés e technikáját a XVII. században Stiriában alig gyakorolták. Az Enns-völgyben fekvő Trautenfels-kastély freskóit 1670-ben egy olasz festő, Caropharus Tincala festette; a frauenbergi plébániában, a minoriták és az irgalmasrendiek gráczi házában az ebédlők falképei Antonio Maderna, a Meerschein villa (1708) mennyezete Giulio de Quaglia ismert freskofestő művei. Az utóbbi igen ügyesen, de a német festőknél modorosabban oldotta meg föladatát.
De Pomis Péter maga festette arczképe.
Fényképmásolat után, Hecht Vilmostól.
Hackhofer János Czirjék: Csoportozat a festenburgi vártemplom mennyezeti falképéből.
Fényképmásolat után, Groh Jakabtól.
A század vége felé Vorau apátságban ismét egy jelentékeny művész tűnik föl: Hackhafer János Czirjék. Innsbruck melletti Wiltenben született, Rómában állítólag Carlo Maratti vezetése alatt tanúlt, 1700 körűl Vorau apátságba kerűlt, hol mint apátsági festő számos olajfestményt festett a templom és az apátsághoz tartozó plébánia-templomok számára. Művészi jelentőségét azonban a falképeknek köszöni, melyekkel a káptalanházat, a sekrestyét, a helység templomát, a temetőbeli templom kápolnáit és a wenigzelli templomot díszítette. Főműve a festenburgi templom mennyezetét díszítő festmény. Ugyanott a főoltár képe Szent Katalin mennybe fogadtatását ábrázolja; e jelenet aztán mintegy folytatódik a mennyezeten, t. i. örvendező angyalok és szűzek csoportjai ünnepiesen fogadják az érkezőt, középen Czeczilia, a ki lelkesedéstől elragadtatva az orgona billentyűire teszi újjait, szende szépségű alakok egész sokasága, mely mennyei örömmel ünnepli a szentnek fölmagasztaltatását. Hackhofferrel egyidőben működött a közel Pöllauban a görczi származású Mátyás festő, ki, úgy látszik, Velenczében tanúlt, s igen járatos volt a fresko-festésben. Ő festette az apátsági templom falképeit, melyek közűl különösen szép az angyalok kara a kupolában.
A század elején Gráczban dolgoztak Remp Ferencz Károly, Hauck János Vitál és Flurer Ferencz Ignácz. Az Attems-palota belsejének festészeti dísze Remp műve; Flurer festette a székesegyház főoltárának képét, mely Szent Egyedet ábrázolja, továbbá Toblbad gyógytermének mennyezetén az olympust a tizenkét főistennel. Az osztrák művészet I. József és VI. Károly uralkodásának idejében volt legtermékenyebb. A nemesség a városban pompás palotákat, a vidéken pedig kastélyokat és villákat építtetett; a festőknek is akadt elég dolguk; az ő föladatuk volt a nagy termeket és lépcsőcsarnokokat olympiai és allegoriai jelenetekkel díszíteni, a kertek és barlangok díszét pedig a szobrászok készítették. E korszak művészei Scheit János, Vogl János, Laubman F. Károly és Jelousek, továbbá Mayer János a gráczi úgy nevezett kifestett ház mestere, a ki a homlokzatra díszűl könnyű ecsettel római lovas vezéreket, sasos jelvények alatt küzdő harczosokat, bilincsre vert foglyokat, hadi zsákmányokat és fegyvereket festett. A XVIII. század második felében a tiroli születésű, Mölki János Ádám lovag festett Stiriában, és 1764-től 1777-ig nem kevesebb, mint tíz templomot díszített falképekkel; továbbá Schiffer János, ki által a fresko-technika átszármazott a XIX. századba. Működésének utolsó korszaka a franczia császárság idejébe esik; e korbeli alkotásait a kecses és érzelgős istennők és simára fésűlt homérosi hősök jellemzik.
Bellona; a tartományi fegyvertár kapuja mellett álló szobor Gráczban.
Fényképmásolat után
Jenet Sebestyén és Manasserék, XVII. századbeli rézmetszők, csakis helyi jelentőséggel bírnak. A XVIII. században a Kauperz rézmetsző-családból Kauperz János Vitál, Schmutzers bécsi mester tanítványa, művészi magaslatra emelkedik. Vonalas és hántó modorban egyaránt dolgozott és 140 lapot készített, melyek közűl a nagy alakúak ama kor legjobb műveivel is kiállják a versenyt.
A kora renaissance szobrászat köréből, minthogy egy művész nevét sem ismerjük, csakis két, határozottan német jellegű művet említünk meg: a fából faragott, színesre festett, szép Madonna-szobrot a Waldstein-féle kastélyban, melynek fínoman kimunkált részletei és lengő ruhájuk hajtékai Riemenschneider Tillmannra emlékeztetnek; továbbá a Solenhofersteinből való és az arnfelsi templomban egy barokk ízlésű oltárba falazott domborművű sírkövet, melyen a feszület előtt térdelő lovagcsalád tagjainak fínom alakítású feje Holbein művészetét juttatja eszünkbe. A II. Károly által Gráczba hívott olaszok között voltak szobrászok is, névszerint Filiberto Pocapelli és Sebastiano Carlon. Az utóbbi készítette a seckaui mausoleum szobrászati díszét, az ő műve a márvány koporsó, melyet négy angyal tart s melynek tetején Károlynak és nejének alakja nyugszik. Olasz hatás alatt állott Franck Jeremiás ez időbeli német szobrász, a ki 1590-ben Rachnitz Gallusnak Berneggben a templom előtt álló hat méter magas fehér márvány emlékszobrát készíté. A XVII. századbeli kiválóbb szobrászati alkotások olaszok művei. Ilyen példáúl a gráczi mausoleum szobrászati dísze, azután a tartományi fegyvertár kapujától két oldalt az 1644-ben készűlt Mars- és Bellona-szobor, melyeken fölismerhető ugyan, hogy a modorosság korából valók, de van bennök erély, s arról tanúskodnak, hogy mesterüknek volt plastikai érzéke. A XVIII. században végre nehány német művész tűnik föl, így Schoy János Jakab. Művei, névszerint Krisztus a gráczi kalvária úgy nevezett szent lépcsőjén, nepomuki Szent János életnagyságot meghaladó szobra Toblbadban és a fából faragott, színesre festett Pietŕ a polgári kórház külső kápolnájában, mind azt bizonyítják, hogy mesterük alapos anatomiai ismeretekkel bírt és hogy igazi drámai hatást tudott elérni. Schoy tanítványa Stammel Tádé utóbb Rómában tanúlt, a honnét visszatérve Admontban apátsági szobrászszá lett. Mint hegyes vidék szülöttje, mindig fafaragó maradt. Mondhatjuk, igazi faragó Hans Sachs, kinek képzelő tehetsége kiapadhatatlan; van érzéke a szép iránt, de különösen szereti a tréfát, a gúnyt, és azért mindig népszerű. Az admonti templom és az apátsághoz tartozó plébániák számára számos szobrot, domborművet és oltárt faragott; egyik műve volt a maga idejében annyira bámúlt Universum, mely az apátságot 1865-ben pusztító tűzvész alkalmával elégett. Nevezetes alkotása az admonti könyvtár középső pavillonjának sarkain a halált, az utolsó ítéletet, a poklot és a mennyországot ábrázoló kolosszális négy szobor, melyeken ugyan sokféle barokkízlésű részlet van, de egészben szellemesen van kigondolva és nagyszerűen előállítva. Stammel értett a monumentális faragáshoz.
Schoy János Jakab: Pietŕ
Fényképmásolat után
A XIX. századhoz jutottunk. Az 1786-ban Kauperz által Gráczban alapított rajzakadémia Stiriában mindig középpontja volt a művészeti életnek. Az 1816-ban elhalt alapítót, mint az intézet igazgatói követték Hardter András, Hofer Ignácz, kitűnő állat- és virágfestő, Stark Ágost, ki Füger tanítványa volt és számos történeti és vallásos képet festett, Tunner József, ki egykor Rómában Overbeck, Veit és Führich festőkkel az úgy nevezett nazarenusok kötelékébe tartozott, végűl Schwach Henrik. E század első felében Gráczban működtek még Wachtl János arczképfestő, Kreuzer Konrád tájfestő, Kuwasseg József aquarell-festő. Megemlítjük még Rungaldier Ignácz rézmetszőt és Loos Frigyes tájfestőt és réz-maratót.
Az 1850-dik év utáni korban Gráczban föltűnt Prinzhofer Ágost arczképfestő, Mallitsch Ferdinánd és Moser Ernő genre-festők, Königsbrunn Hermann báró tájfestő, végül Bank Henrik aquarell tájfestő. Idegen földön éltek vagy élnek még most is: Raffalt Ignácz tájfestő, ennek fia Raffalt János Gualbert genre-festő, Perko Antal tengeri tájfestő, Kaiser Ede aquarell-festő, azelőtt kőmetsző, húsz év óta a londoni Arundel Society számára Olaszországban a közép- és renaissancekori híres falképeket másolja, végűl Hackl Gábor, Mayr Károly genre-festők Münchenben és Holweg Gusztáv.
Stammel óta a szobrászat terén kiváló tehetség nem mutatkozott. Óhajtandó, hogy a Brandstetter János tehetséges kezdő munkáihoz fűzött remények megvalósúljanak.
Schumann Adolftól
