A szlovének nyelve. Suman Józseftől
A szlovének nyelve.
Suman Józseftől
Suman Józseftől
A szlovének a magok nyelvét „slověnski jezik”-nek nevezik. A szomszéd németek ajkán „windisch”, a tudományos iratokban pedig új-szlovén nyelv a neve. Windisch, szlovén és új-szlovén három elnevezése ugyanannak az egy dolognak. Csakhogy minden elnevezés más-más szempontból jelöli. Helyén való lehet tehát, ha mindenekelőtt azt vizsgáljuk, mi ez elnevezésekben a lényeges s ha annak alapján magát a nyelvet jellemezzük.
E név: „windisch”, magyarúl vend, a wende főnévtől származik. A VI. századtól a XII.-ig a szlávokat wendeknek, windeknek (latinúl venedi, vinidae) nevezték a nyugati, de különösen a német írók. Sőt még ma is írnak és beszélnek a Spree-melléki vendekről, a lausitzi vendekről, úgy szintén a stiriai, karinthiai, krajnai és tengermelléki vendekről. Mennyire terjed a történelemben vissza a vend elnevezés, erről a következőket mondhatjuk. Már Plinius Secundus, Tacitus, valamint Ptolomaeus és a Peutinger-féle táblák is említenek egy, Európa keletén lakó népet venedi, ουενεδαι név alatt. Tacitus nem tudja, a germánok, vagy a szarmaták közé sorolja-e őket.
Ó-szlovén nyelvemlék: Régibb glagol írás (X. század).
A mai néprajzírók nem haboznak az említett venedi-ket szláv néptörzsnek ismerni el. S minthogy továbbá tudjuk, hogy a vendek a VI. században vándoroltak be keletről a Duna és Dráva mentén Pannonia és Noricum területére, nem nehéz a Krisztus utáni első század venedi népét a későbbi venedikkel, vinidaekkel s így a mai vendekkel hozni kapcsolatba. E szóval „wend” tehát a németek általában a szláv néptörzset nevezték s így nevezik Ausztriában ma is a stiriai, karintiai, krajnai és tengerpart-vidéki szlovéneket. Ez a magyarázata a „windisch” szónak, valamint számos oly vidék és helység nevének, melyekben vendek laknak, vagy laktak valaha. Így pl. a történelemben a „windische Marken”, aztán a mai windische Bühel, Windisch-Feistritz, Windisch-Graz stb. Még Tirolban is van egy Windisch-Matrei nevű falu, úgy szintén Felső-Ausztriában is Windisch-Garsten.
Ó-szlovén nyelvemlék: Újabb glagol írás (XI. század).
A „slověnski jezik” név saját elnevezése a szlovén nyelvnek, a slověnski melléknév a Slověn tulajdonnév származéka. E nevet Truber és Dalmatin már a reformáczió idejében is így használták irataikban, egy a szlovén néphez tartozó egyén jelzőjeként. Ma e jelzőt a „Slověnec” alak pótolja. Egyébiránt ez a név különböző alakváltozataiban némi valószínűséggel egész Ptolomaeusig, Kr. u. 175-ig, s teljes bizonyossággal názianzi Caesarig, Kr. u. 525-ig nyomozható. A slověnski melléknévnek, mint e nyelv saját jelzőjének, törzse tehát e név Slověn. A Slověnnel hasonló hangzásúak a következő népnevek: szlovák, szláv és Szlavonia tartomány neve. Mind a három név ugyanazon szótörzsből származik. Sőt tovább mehetünk. A szlovák a maga nyelvét szintén slovenský jazik-nak nevezi, tehát ép úgy, mint a szlovén. A szlovénekkel és szlovákokkal közös slověnski jezik nevezet ennélfogva a nagy morva birodalom meg Szent Cyrill és Method, e két szláv apostol idejére mutat, kik Pannoniában és Morvában a saját nyelvén hirdették a népnek az evangeliumot s úgy Morvában, mint Pannoniában megértették őket. Annak a nyelvnek is, melylyel Cyrill és Method éltek, slověnbskyj językb a neve. E „slověnski jezik” nevezetből tehát egy darab történet beszél, ha meggondoljuk, hogy a mai szlovének és szlovákok jelenlegi nyelve a IX. század morva-pannon lakosságának nyelvével együtt e névvel jelöltetik.
A IX. század története világosan tanúsítja, hogy Cyrill és Method testvérek Pannóniában 867-ben prédikálták a kereszténységet Kocel pannon fejedelem udvarában s hogy Method a 869-ik évtől a 885-ikig mint Pannonia és Morva érseke működött. És Method nemcsak prédikált a nép nyelvén, hanem a szent mise is és az egész liturgia, a mint másutt latinul, úgy itt szlovén nyelven olvastatott. II. Hadrian pápa 879-ben világosan megengedte a szláv liturgiát s VIII. János 880-ban megújította az engedélyt.
Ó-szlovén nyelvemlék: Régibb cyrill írás (XIV. század).
Hogy a szláv liturgia alkalmazásba jöhessen, az ide vonatkozó könyveket és iratokat szlovénre fordították. Cyrill maga találta föl e czélra, vagy legalább kiegészítette a szlovén nyelvnek megfelelő betűket, a glagolicákat, a cyrillicák elődjeit s így fejlett ki a IX. században a morva-pannon földön egy szlovén, vagyis ó-szlovén nyelvű egyházi irodalom.
Ó-szlovén nyelvemlék: Újabb cyrill írás (XV. század).
E nyelv emlékei nyelvészetileg nagy érdekűek, beszélő tanúi annak, a mit a történet Cyrill és Method pannoniai és morvai viselt dolgairól ránk hagyott. Ez emlékek sajátszerűségüknél fogva ugyanis azt erősítik meg, hogy Cyrill és Method liturgiai nyelv Pannoniában született. Ezért pannoniai emlékeknek is nevezik, értvén alatta ó-szlovén nyelvemlékeket. Ezek régibb nyelvet tartalmaznak, mint más egyházi szláv emlékek, melyek későbbi időkből származnak s melyeket bolgár, horvát, szerb, orosz nyelvűeknek ismerünk föl és jelölünk. Ezen legrégibb egyházi szláv emlékekben oly liturgiai műszók fordúlnak elő, melyek arra mutatnak, hogy ezek az emlékek nem ott keletkeztek, a hol a görög nyelv uralkodott, hanem itt, a hol a latin liturgia divatozott, már akár itt benn az országban, akár a tőszomszédjában: Ez a fölismertető jel csak Pannoniára alkalmazható, hová Bajorországból és Karantainából hatoltak be a német hittanítók. E liturgikus műszókon kivűl továbbá a pannoniai emlékek nyelvének magának is vannak bizonyos ismertető jelei, melyek e nyelvnek nemcsak régiségét tanúsítják, hanem annak a mai szlovén nyelvvel való összefüggését is, tehát eredetének talaját is fölismertetik. Ily ismertető jel a többi közt az orrhangú ą és ę. Ugyanis csak a pannoniai emlékeken találjuk helyesen alkalmazva az orrhangú magánhangzókat. S a szlovén nyelvben ma is minden ą-szlovéns-t o-val, minden ę-t e-vel jelölnek és nem máskép, habár ma már maga az orrhangon ejtés, némi jelentéktelen maradvány kivételével, egészen elenyészett.
A jó szerencse azonban még egy más, ékesen beszélő tanút is állított, a ki bizonyítja, hogy Szent Cyrill és Method liturgiai nyelvének Pannoniában kellett keletkeznie. E tanú egyúttal egy ódon-ó időből, a X. századból származó műemlék: a Freisingi emlékek. Ezek két szlovén gyónó imádságot és egy, a bűnről szóló szlovén homiliát tartalmaznak, még pedig az akkori karantán-szlovének nyelvén. Mivelhogy e műemlékek kétségtelenűl szlovén eredetűek s a pannon emlékek nyelvéhez oly közel állanak, mint egyetlen más szláv emlék sem: világos, hogy megfordítva, magokra a kérdéses pannon emlékekre is új világosság-sugár esik, mely fölismerteti, hogy, miután nyelvük a Freisingi emlékekhez oly közel esik, helyileg is közel kellett hozzájok keletkezniök. E sajátszerű szláv emlékeknek tehát, melyek nem bolgár, nem horvát, nem szerb, nem orosz emlékek, de melyek a Freisingi emlékekben ránk maradt szlovén nyelvhez oly közel állanak, lehetetlen volt egyebütt keletkezniök, mint Karantania közelében, vagyis Pannoniában. Tehát nemcsak a történelem, de a nyelvészet is arra mutat, hogy Pannoniában a IX. században a kérdéses liturgiai nyelvet, vagyis az ó-szlovén nyelvet beszélték s hogy Cyrill és Method idejében az isteni tisztelet e nyelven tartatott.
Egyébiránt a fejlődésnek ez az iránya Pannoniában csak múló természetű vala. Method halála után tanítványait kiüzték Pannoniából s az idők árja elborította a tartományt, keletről előnyomúltak a magyarok, éjszaknyugat felől a német törzsek. Szlovének mai nap Magyarországnak csak nyugati szegélyén laknak s Radkersburg vidékén érintkeznek Dél-Stiria szlovéneivel.
Ezek a szlovének tehát, a mennyiben az egykori Pannónia területén laknak, azaz a magyarországi, továbbá kelet-stiriai szlovének, végre a szlovén népnek Horvát-Szlavonországban lakó maradványai: ezek tartoznak a régi pannoni szlovének ivadékaihoz. Most is, mint akkor, ugyanazt a szlovén nyelvet beszélik. Csakhogy a nyelv valamennyire változott; mert a nyelv sem ismer megállapodást, hanem változik; „mint a lomb a fákon, mely őszszel lehull s tavaszszal újra sarjad”. A tudósok azért a mai szlovének nyelvét új-szlovén nyelvnek nevezik, megkülönböztetésűl a IX. századbeli szlovének nyelvétől, melyet ó-szlovénnek neveznek. Természetes, hogy még másra is kell figyelemmel lennünk, ha az új-szlovén nyelvről beszélünk. A mennyiben tudniillik ma az új-szlovén nyelv valamennyi szlovénnek írási nyelve is, ki kell emelnünk azt a tényt, hogy a nori-karantán meg a pannon szlovének nyelve nyelvjárásilag már Cyrill és Method idejében is különbözött. E különbség már a Freisingi emlékekből is kiderűl. Így tehát az új-szlovén nyelv voltaképen dialectus, mely már korán kifejlett a noricumi, vagy különösen karantán talajon és pedig eredetileg a pannon szlovének nyelvjárása mellett s aztán túlnyomó hatást gyakorolt a mai szlovén irásos nyelv fejlődésére.
Szemünk előtt kell tehát tartanunk, hogy a szlovén nyelv legközelebb áll Cyrill és Method liturgiai nyelvéhez s hogy a szlovén nyelvvidék keleti lakói még ma is e nyelvet beszélik, természetesen egy évezred folyamán keresztűl kifejlett változásokkal és egyszerűsítésekkel. S az se maradjon érintetlen, hogy a néven és az ó-szláv nyelvről itt előadott véleményen kivűl még egy más tudományos vélemény is tartja magát, mely abban áll, hogy a IX. század liturgiai nyelvének Bulgária volt a bölcseje s hogy ezért ó-bolgár nyelvnek is nevezhető. De az e téren működött legkiválóbb búvárok, mint Kopitar, Miklosich, s életének utolsó éveiben Šafarik is a liturgiai nyelv pannoniai származását védelmezték és bizonyíták be történelmi adatokkal s a nyelvemlékek jellegével. S minél inkább terjed ez emlékek ismerete, ez a nézet annál inkább felűlkerekedik.
A szlovének ennélfogva erősen ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő hazájokban ringott az egyházi szláv irodalom bölcseje, s hogy Method halála után innen terjedt el ennek tanítványai által a kereszténység, a liturgiai nyelv s talán maga a néptörzs neve is a többi szlávok közé. Míg tehát első hazájában csak rövid ideig tarthatá fönn magát a liturgiai nyelv s kedvezőtlen viszonyok korán kiszorították innen: addig a keleti keresztény világban Montenegrótól egész Pétervárig hosszú időn keresztűl kizárólagos könyv-nyelvvé lett utóbb, s csak újabb időkben engedett a profán irodalomban a népies nyelvjárásoknak helyet. Első és eredeti hazája azonban e nyelvnek Pannonia volt s a pannoniai szlovének maradványai szintén egyenes maradékai közé tartoznak ama szlávoknak, kiknek nyelvén szent Cyrill és Method liturgiai könyvei szerkesztettek és első izben irattak.
A mi a szlovén nyelv jellegét illeti, vannak bizonyos sajátságai, melyek a többi délszláv nyelvekkel közösek, s ismét mások, melyek egészen sajátszerűnek tűntetik föl. Így egyetlen délszláv nyelv sem lágyítja meg a d, t mássalhangzókat az egyszerű i előtt. Így tehát úgy a szlovén, mint a többi délszláv nyelvben e szóban: voditi (vezetni) tisztán hangzik a d meg a t, nem úgy, mint az éjszaki szláv nyelvekben, melyek a fog-hangokat az i előtt meglágyítják. Ugyan ez az eset áll az r-nél is: e szóban tehát pri (-nál -nél, mellett) tisztán kell kiejteni, nem pedig při-nek vagy przy-nek, mint a csehben, vagy lengyelben. A szlovák (tót) r e tekintetben szintén a szlovén szabályt követi. Továbbá a rě és lě szótag, ha mássalhangzó előtt áll, a mennyiben e szótag er vagy el gyökérből származott, közös szabály alá esik a szlovén, a többi délszláv és a cseh nyelvekben: tehát e szó „Berg” brěg-nek hangzik. Az l közbeszúrása az ajakhang és az elűl j-vel toldott magánhangzó közé a szlovén és a szerb-horvát nyelvnek a közös sajátsága, melyek a föld nevét így mondják: zemlja, míg a cseh és bolgár nyelv země. A fog-hangok azonban a j- és s magánhangzók előtt már egész másként alakúlnak a szlovénben, mint a többi délszláv nyelvben. A míg ugyanis a tja gyökérből összefolyó szótag a horvátban és szerbben ća-nak hangzik (vagyis magyarosan lágy cs-nek, körülbelül d-nek), addig a szlovénben általánosan ća-nak (teljes kemény cs-nek) ejtik. Összevethető pl. a szerb-horvát hoćete (ti akarjátok) szó a szlovén hoćete-vel. Az ó-szlovén írásmód št, pl. hoštete, a hangok helycseréjével mutatja ezt a szótagot. A dja szótag még messzebb menő különbséget mutat. Míg ugyanis a horvátban és a szerbben a ća-hoz hasonlóan d’a-nak (magyarosan gya-nak) hangzik, a szlovénben a fog-hang elesik; a lágyítója pedig tisztán ejtetik ki, ja. Ez az a hangjelenség, melyet mindig emlegetnek, ha az ó- és új-szlovén nyelv közti összefüggés kétségbe vonatik. Az ó-szlovén nyelv ugyanis a kérdéses szótagot žda-val jelzi. Ennél fogva a j az ó-szlovénben ž-vé változott s az előtte álló d-vel helyet cserélt, holott az új-szlovénben, mint említettük, a d a j előtt a kimondásnál elmarad. Az ó-szlovén roždenb (született), a rodjenb-ből az új-szlovénben rojen, holott a szerb-horvátban rod’en, a bolgárban szintén rožden, az oroszban rožen, a csehben és lengyelben végre rozen.
Mint egyedűl álló jelenséget kell említenünk a g-ből lágyított ž-nek r-ré változását. Ez az eset fordúl elő a morem (tudok, nekem lehet) igénél, ó-szlovénül moga, možeči; aztán az uboren (szegény) szóban, mely ubožen-ből származik; úgy szintén že-ből származó re ragnál, pl. tore (onnan) tože. Ennyibe foglalhatók össze a mássalhangzók sajátosságai.
A mi a magánhangzókat illeti, azoknál általában egyszerűsítés állapítható meg. Az ó-szlovén félhangzókat, a b, b-t az új-szlovénben hangsulyozatlan szótagoknál többnyire elhagyják, a hangsulyozottakban ellenben a-val vagy e-vel helyettesítik. Így az ó-szlovén dbnb (nappal) den-nek vagy dan-nak hangzik. A kemény (hosszú) y és a lágy (rövid) i csak egy hanggal, i-vel jelöltetik. A kemény y részben még fölismerhető a hangszabályokban, de a kiejtésben már alig, pl. otroci (gyermekek) és a z otroky-ból származó z otroki (gyermekek-kel). Az e betű háromféle. Van egy rövid hangsulyozott, meg egy hangsulyozatlan e s a hangsulyozott szótagokban egy hosszú kétszeres e, melyek közül az egyik az i-hez (a magyar é-hez) hajlik, a másik pedig némely vidékeken nyújtott mély e-nek, másokon az a-hoz hajlóan hangzik. Példáúl svět (világ) és svet (szent). Ez utóbbi ę a hangsulyozott szótagokban az ó-szlovén en orrhang maradéka, mint a hogy az i-hez hajló ě hangsulyozott szótagokban az ó-szlovén jat-ot helyettesíti. Hangsulyozatlan szótagokban az ó-szlovén en és jat az első helyen említett rövid e-vé törpül. Az e-nek e három faján kivűl van még egy néma e, mely a végszótagokban némileg az ó-szlovén b és b félhangzókat pótolja. Pl. dober (jó) močen (erős). Még az ó-szlovén orrhang ą is, mely a szerbben és horvátban u-vá változik, hosszúságával sokszor különbözik a nyomatékos szótagokban az egyszerű o-tól, habár nem tagadható, hogy az egyszerű o is, ha nyomaték esik rája, hosszúvá válhatik s hogy nyomatékos szótagokban bizonyos vidékeken mind a kettőnek uo vagy u hangzása van. De nyomaték nélkűl és röviden ejtve egyszerű o-nak hangzik.
Karintiában, Velencze szlovénjeinél s néhol e nyelvvidék keleti tájain részben megvan még az orrhang is. Karintiában e szót veči (nagyobb) venči-nek, dob (tölgy) dombnak ejtik. Ilyesminek találjuk a velenczei nyelvjárásban St.-Peter kerületben a venči, Resiában vinči szót; Stiriában pedig e szó mesec (hold) mesenc-nek hangzik.
Mint a hangjelenségekben, úgy az alakképzésben is jelentékeny egyszerűsítéseket mutat az új-szlovén nyelv az óval szemben. A mai nyelvben az ónak majd minden alakfajai megjelölhetők, noha némelyik csak mint kihalóban levő maradék. Ellenben mindenütt fölismerhető az egyszerűségre való törekvés úgy a névragozásnál, mint az igehajtogatásnál. A szláv declinatio sajátos, t. i. hely- és eszközhatározóinak ragjai a vocativus-szal együtt még megvannak, úgy szintén a három szám is: egyes, többes és kettős. De a vocativus már csak nehány szóra szorítkozik, a kettős számban már nincs sem genitivus, sem helyhatározó eset, ezeket már a többes számmal pótolja. Az elébb-elébb haladó egyszerűsítés kedveért még egyes hangtani törvények is megszűnnek. Így pl. az ó-szlovén a-declinatioban kemény gyökmássalhangzó után az egyes szám genitivusának s a többes szám nominativusának és accusativusának y végzete van, ellenben a lágy mássalhangzójú törzsekben e: rąky (kézé), dušę (léleké). A mai szlovén nyelvnek ellenben csak egy végzete van, e: roke, duše s nem törődik a hangtani szabálylyal, melyet pedig szóképzésnél s máshol is figyelembe vesz, s mely szerint a k az ę és e előtt meglágyúl. Ugyanez az eset a b-declinatio többes szám accusativusánál. Az i-declinatio pedig először is az egyes számban a nőnemű főnevekre szorítkozik. A mássalhangzós declinatiók végzetei végre nagyobbára a b- vagy az a-declinatio szerint képződnek s így az ejtegetés egyszerűsíttetik. A kemény és lágy névmási törzsek ejtegetési végzeteiben is megtörtént már a kiegyenlítés és pedig úgy, hogy a lágy törzsek szerinti ejtegetés lett a győztes, a toga-ból (azé) tega lett, mint a vsega (minden) szónál. A nyelvvidéknek csak a keleti határán maradt meg a kemény ejtegetés nyoma e kérdő névmásban koga (kié).
Hasonlókép a melléknévnél is elmaradt a kettős ejtegetés. Míg ugyanis az ó-szláv nyelvben a melléknévnek egy nominális meg egy összetett declinatiója van, melyek közűl ez utóbbi más nyelvek névelőjének a használatát helyettesíti, a mai szlovén nyelv csak az összetett declinatiot ismeri. Csak a hímnem egyes szám alany- és tárgyesetében maradt meg mind a két ejtegetés. – Úgy szintén az igehajtogatás is egyszerűbbé lett. Az imperfectumot ma valamely imperfectiv ige múlt idejével fejezik ki, hasonlóan az aoristushoz, melyet valamely perfectiv igének részint a jelen, részint a múlt idejével pótolnak. Ez által az imperfectum és az aoristus fölöslegessé vált s jóformán ki is veszett. Azonban megvoltak az új-szlovén nyelvben is, a mint ezt nemcsak a freisingi emlékek, hanem a XV. és XVI. század későbbi iratai is bizonyítják, sőt az imperfectum némely nyelvjárásban ma is megvan. Az igetörzsek sokfélesége megmaradt s a hajtogatási végzetek is. Csak az egyes szám első személyében találjuk meg mindenütt az m személyragot. A míg tehát az ó-szlovénben meg kellett különböztetni, pl. a nesą (viszek, hordok) és a věmb (tudok) végzetet, ma mind a két igében egyformán ott az m: nesem, věm. Az igenevek közűl csak a szenvedő jelen veszett ki; ennek származékai, pl. a ženim (vőlegény), főnevekké váltak. Az igenévi jelen időt most az imperfectiv igék múlt idejű igeneve pótolja. Bár e szerint a szlovén nyelv fejlődésének a formák egyszerűsítése és egyesítése a jellemvonása: a nyelv lényege megmaradt úgy a tőszavak kincsében, mint a főnévi és igetörzsekben. Sőt a szláv igetörzsek azon sajátsága, mely szerint a cselekvés pillanatig vagy hosszan tartónak, ismételtnek; egy vagy több izben tartósnak, kezdődőnek vagy bevégződőnek tűntethető föl, – az évam képző által még gazdagodott is, rendszerinti ismétlődés értelmét kölcsönözvén a cselekvésnek. A közönséges határozó szók nem a helyhatározó esetből képződnek, mint az ó-szlávban, hanem a köznemű melléknév accusativusából: tehát nem lěpe (szépen), hanem lepo. Egynémely névmási törzs kihalt s csak közmondásokban, vagy összetételekben maradt fönn. E kifejezésben: do sih mal (egész ez ideig), vagy letos (ez idén) megmaradt a sb, si, se névmás, holott egyebütt már föl nem található. E helyett keletkeztek új névmások, pl. a kaj (mi) kérdőnév az ó-szláv čbto helyett. Hasonló újítások találhatók némely kötő szavaknál és particuláknál.
A szlovén nyelvnek két nyelvjárása van: az éjszaknyugati és a délkeleti csoporté. Az éjszaknyugati Stiriában azt a vidéket foglalja magában, mely az egykori pannoniai határtól nyugatra terül, kivévén a Száva völgye azon részét, mely a Száva és Sotla alsó része között terűl, továbbá Karintiának szlovén vidékeit, Felső-Krajnát, Görcz éjszaki részét s Velencze szlovén részeit. A délkeleti csoport a többi szlovén vidékekre terjed, így az egykori Pannoniában a magyar, aztán a stiriai és horvátországi szlovéneket s a Beli Krajnci-t a Černembl-kerületben, továbbá Alsó- és Belső-Krajnát, aztán Isztria és Trieszt vidékeinek szlovén részeit s Görcznek déli részét foglalja magában. Jellemezni e nyelvjárások sajátságait nehéz, mivel az eltérés gyakran jelentéktelen s még annak is vannak árnyalatai. Az eltérés leginkább a magánhangzók s részben a mássalhangzók különböző kiejtésében áll, a ragozás és szókincs kevésbbé határozó.
Az említett két csoport nyelvében a különbség mindenekelőtt az ó-szlovén jat (j) kiejtésében áll. Míg ugyanis e hang azokban az esetekben, a mikor hosszú, a délkeleti csoportban ě-nek, vagyis az i-hez hajló nyújtott e-nek (hosszú é-nek) vagy ej-nek, sőt néha aj-nak is hangzik: az éjszaknyugati csoport nyelvjárása je-nek, ie-nek és i-nek ejti. E szó: zvězda (csillag), a magyar szlovéneknél és a szomszéd stiriaiaknál, valamint az alsó-krajnaiaknál zvejzda-nak, ellenben Karintiában zvjezda-nak, Tolmein mellett zviezda-nak, Görczben Cirkno mellett s Velenczében is zvizda-nak mondatik. Hasonló változatokat mutat a besěda (szó, beszéd), cvět (virág) és mindazon szók, melyekben hasonló hosszú ě van.
A másik különbséget a dl és tl hangoknak a melléknévi igenévben való alkalmazása mutatja. Az éjszaknyugati csoportnál a foghang az l előtt megmarad, míg a délkeletinél legtöbbször elmarad. Így Karintiában ezt mondják: padla je (ő – nőszemély – elesett), a pannoniai és alsókrajnai csak pala-t mond. Hasonlókép pletla sem (fogtam) amott, plela emitt, s több más ily eset. Továbbá az éjszaknyugati csoport h-t mond ott, a hol a délkeleti g-t. Pl. a hegy amott hora, emitt gora, amott horeti (égni), itt goreti s több hasonló. A fölhozott három ismertető jel föltűnteti a két csoport nyelve közti különbséget. De vannak még mások is, melyek az egyik vagy másik csoporthoz tartozó egyes részek sajátságai. Így pl. Stiria pannoniai részében s a magyar szlovének között az u néha ü-nek mondatik duh (lélek) düh-nek, kruh (karajkenyér) krüh-nek hangzik. Ugyanezt találjuk Alsó- és Belső-Krajna és Görcz egyes vidékein. A b és b ó-szlovén fél-hangzó a hangsulyos szótagokban Karintia és Stiria szlovénjeinél, a Száva-síkság és a Sann-völgy kisételével, e-nek, a többi szlovéneknél a-nak hangzik. Így az ó-szlovén dbnb amazoknál den-nek, Krajnában, Görczben, Velenczében és a Száva stájer rónán, meg a Sann-völgyben dan-nak ejtetik. Ép így a bv sb (falu) amott ves, emitt vas vagy vzemem vzamem (veszek), meša maša (mise) stb. A Resia-völgyben a dan forma mellett a din is előfordúl, legalább a közmondásokban, mint din anu nug (nappal-éjjel).
A *skj vagy *stj-ből származó šč hangcsoport a pannoniai Stiria, Alsó- és Belső-Krajna legtöbb vidékein teljesen (cs) kiejtetik, egyebütt azonban csak élesebb š-nek mondatik. Puščam (bocsájtok) amott pus-csam-nak, emitt azonban pušam-nak (pussam) hangzik. Tolmein körűl smetišče (szemétdomb), a Száva stiriai síkján smetiše.
E példákból kiderűl, hogy egyes sajátságok az egyik csoport bizonyos vidékeire szorítkoznak, néha azonban átmennek a másik csoport némely részeibe is. Talán nem egészen véletlen, hogy az ó-szláv félhangzót épen azokon a vidékeken helyettesítik e-vel, melyek közelebb feküsznek az éjszaki szlávokhoz – a kiknek nyelvében ugyancsak hasonló fordúl elő, – ellenben a-val azokon, melyek a horvátokkal határosak.
Hogy végre még nehány szóval jellemezzük az egyes nyelvjárások nyelvét, a pannoniai szlovének nyelvéről méltán állíthatjuk, hogy a hangzókat és mássalhangzókat a legtisztábban tartotta fönn. Ugyanez áll a hajtogatás formáira nézve is. A -noti végzetű igék csak itt maradtak meg eredeti alakjukban, egyebütt ez az alak -n’tivé; -nz’tivé gyöngült. A pannoniai szlovének tehát még használják a mignoti (inteni, kacsintani) és polnoti (tölteni) igéket, holott másutt migniti-nek, polniti-nek mondják. Ha az ejtegetésben a nép szája az u végzetet i-vé enyhíti, annak oka az lehet, hogy az u-t gyakran mondja ü-nek is: s így a njemi (neki) njemü-ből lesz.
A felső-krajnai nyelvjárásban a kemény s részben a közép l-t nemcsak a szó végén s nemcsak mássalhangzók előtt, hanem magánhangzók előtt is u-nak vagy v-nak mondják. E szó glava (fej) guava-nak, lehek (könnyű) voh’k-nak hangzik. Az élesített hangsulyozás s az utolsó szótagra alkalmazott hangnyomaték úgy hozza magával, hogy több tagú szókban némely magánhangzó egészen elmarad. Sőt ez gyakran még a szó végén is megesik, mint dobr vin’ (jó bor) dobro vino helyett.
Az alsó-krajnai nyelvjárást a délkeleti csoport általános ismertető jelein kivűl még az is jellemzi, hogy a nyomatékos o-t u-nak mondják. Alsó-Krajnában tehát gospúd (úr), búg (Isten). Így járatos Velenczében és a Resia-völgyben is. Egyebütt ez az o tisztán, a magyar és a szomszéd stiriai szlovéneknél pedig ou-nak, Velencze St.-Peter kerületében uo-nak hangzik.
Az Alsó-Krajnában divatos nyelvjárás uralkodik nagyban és egészben Belső-Krajnában is, Isztria szlovén vidékein, a trieszti területen és Görcz déli vidékén. Isztria szlovénjeinek nyelvjárásán fölismerhető a horvát hatás. Általában a határszéli nyelv tisztaságát a szomszédok idegen nyelve zavarja St.-Peter kerületben az -ac végzet dívik a szokásos -ec helyett; pievac (énekes, dalos), jazbac (borz), a mi már horvátos; úgy szintén a č a reči (mondani) szóban, mely recj-nek hangzik.
A Karintiában járatos nyelv végre a felső-krajnainak bír a sajátságaival. Ehhez járúl még, a mi pedig a krajnai nyelvét fölötte nehezen érthetővé teszi, hogy a k hang a kiejtésben csak jeleztetik: kako (hogyan) úgy hangzik, mint ’a’o. A magánhangzó gyakran határozatlan úgy, hogy e mondat: koze pase (kecskéket legeltet) úgy hangzik, mint ’aze pose. A karintiai dialektusnak ez a jelensége, melyhez a Jaun-, a Rosen- és Gail-völgy még egyéb helyi sajátságokat is fűz, a nehézkes hegyi lakók beszédének többé-kevésbbé használt sajátsága.
E sajátságokhoz még érdekes archaismusok és localismusok is járúlnak, melyeknek itt előfordúlása meglepő. Ez utóbbiakhoz számítandó a cseh és szlovák nyelvben előfordúló vi előrag, melyet Karintiában, Velenczében, szórványosan pedig Stiriának Karintiával határos vidékein is használnak. Az archaismusokhoz volna sorozandó a bě, běsta segédigének imperfectumi formája, mely Karintián kivűl még a horvát szlovéneknél is előfordúl.
A mi végre a stiriai nyelvjárások megoszlását illeti, a Bacher-hegység, a felső Windisch-Bühel, a Posruk, a felső Dráva- és Mies-völgy lakóinak nyelve a karintiai dialektusban osztozik, ellenben a Sann-völgy lakóié a felső-krajnaihoz, végre a Száva-menti síkság lakóié az alsó-krajnaihoz csatlakozik.
A karintiai, felső-krajnai s a vele szomszédos stiriai szlovének nyelve ama nyelv folytatásának tekinthető, mely a Freisingi emlékekben maradt fönn.
