Várak és kastélyok. Zahn Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Várak és kastélyok.
Zahn Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Zahn Józseftől, fordította Pasteiner Gyula
Stiriában a XII. században kezdtek várakat építeni. Ennek oka az általános közműveltségi állapotokban rejlik, nem különben abban a körűlményben is, hogy Stiriában a rendezett államiság fejlődése megkésett. Tudjuk, hogy ez utóbbi csak akkor következett be, mikor az úgy nevezett Felső-Márka az anyaországtól, Krajnától elszakadt és önálló birodalmi területté lett.
A vár közönséges értelemben tulajdonképen nem egyéb, mint átmeneti forma a védelműl szolgáló épület és a lakó ház között, s eredete körűlbelűl ezer éves. Mert nyilván való, hogy korábban is kellett lenni megerősített lakó helyeknek, a mint más részt idők múltával a váraknak is voltak alakra nézve tőlük különböző utódaik. A várak a germán nemesi udvarokból fejlődtek, ősi szokásokon alapúló berendezésüknek Stiriában legjellemzőbb és legnépszerűbb része a törzsek és községek védelméűl szolgáló körsáncz. S a mennyiben minden kor saját szükségletét saját eszközeivel elégíti ki, a szerint a várak rideg és elzárt jellemét a későbbi idők haladása lassankint enyhítette, sőt utóbb egészen megszűntette. E hatás alatt keletkeztek az átmeneti és az újabb korbeli kastélyok, melyek mind inkább-inkább mellőzték az egykor föltétlenűl szükséges védelmi készűlékeket, míg végre idő folytával az átalakúlások sorozata oda jutott, a hol kezdődött, t. i. a XVII. századbeli földesúri kuriához, mely valóban föltűnően hasonlít a Karolingok idejebeli nemesi udvarhoz. A fejlődésnek e menete nyomon kisérhető Stiriában és egyebütt is. Az egyes alkotások szoros kapcsolatban vannak egymással úgy, hogy a későbbi mindig finomabb utódja a megelőzőnek, fínomabb pedig azért, mert valamennyiben kifejezésre jut a haladottabb közműveltség és a tökéletesebb állami szervezet minden jó tulajdonsága.
A várépítés tehát a történelem előtti időben kezdődött. Ez nem is meglepő, mert a várak legfőbb és legjellemzőbb részei megvannak ama régi századok durva védelmi művein, az utóbbiak czölöp- vagy sövénykerítéssel ellátott árokból és sánczból, az előbbiek pedig árokból és bástyából állanak; emitt fából ácsolt, amott kőből épített öregtorony van, mindegyik jellemző része az igazi várnak, s mint látjuk, csak anyagra nézve különböznek, czéljuk azonban megegyező. És akárhányszor volt rá eset, hogy mielőtt a vár elkészűlt volna, czölöpkerítés pótolta a bástyafalat, s ismét akárhányszor már elkészűlt a várnak a bástyafala, az öregtorony azonban még mindig csak fából volt.
Mikor 800-ban Kr. u. a frankok a Karst és a Semering közti területen letelepedtek, sem nem találtak ott várakat, sem nem hoztak magukkal várépítési rendszert. Új hazájukban, Francziaországban, sem volt alkalmuk a várat megismerni. A frankok az itt lakó vendek földén körsánczokat, vagy más efféle sánczokat találtak. Ez a vend nép különben a római kő építmények maradványait sem tudta kellően hasznosítani. A számos szláv helynév, melyben e szavak fordúlnak elő: grad (sáncz, sövény); obramba (torlasz) és straže (őrszem), világosan mutatja, hogy Stiriában a szlávok idejében sok ilyféle népies erődítmény lehetett. Ezeken kivűl a frankok és a bevándorló bajorok saját lakó helyeket építettek maguknak, melyek az építkező állásához és vagyonához képest az akkori idők szerint voltak fölszerelve. Az ilyen lakó helyet körűlbelűl olyannak kell képzelnünk, mint a nemesi udvart a germán hódítás leghaladottabb országában, Francziaországban: bástyával és czölöpkerítéssel övezett nagy térség, közepén állott a fából épűlt; szintén árokkal védett öregtorony, mely az úrnak egyszersmind lakásúl is szolgált, vagy esetleg magán a sánczon volt a fából ácsolt lakó ház, az udvaron szétszórva állottak a szolgák és a szolgálók kunyhói, a csűrök és az élelmi kamrák, az istállók és a kemenczék; a legelőkelőbbek udvarán volt kápolna is. E magán jellegű erődítményekkel kapcsolatban voltak a törzsek és a falvak régi és új menedékhelyei, a hol a fenyegetett lakosság nagyobb része védelmet talált.
Stiriában tehát az első három században, mióta ott németek telepedtek le, a szó közönséges értelmében vett várat nem találunk. Ha ennek daczára fordúlnak elő e korszakban „purc” szóval jelölt helyek: ez elnevezés csakis magán jellegű menedéket, vagy hegyi búvó helyet jelenthetett, nem gondolva kőből épűlt magas toronyra és pártás falakra. Ilyen megerősített helyekről ugyan tétetik említés: így említtetik 895-ben Reichenburg a Száva mentén és 1060 körűl Dietenpurch és Primarespurg, most már nyoma veszett két megerősített hely, a Kainach-völgyben. Azon kivűl mások is merűlnek föl, s nevök bizonyítja, hogy szláv eredetű védelmi művek, ilyenek Strassgang és Strassengel Grácz mellett, továbbá a felső Sann-völgy egyik zugában Obernburg, mely azonban csak 1140 körűl említtetik. Legjelentékenyebb erődítmény lehetett azonban a Hengistburg, melynek leégett maradványain a XII. században Wildon várkastély épűlt. Ez az erőd grófi székhely és valószínűleg fő őrhelye volt az alsó Márka egész nyugati részének. A XI. században a krajnai herczegi trón két követelője küzdött érte, hogy hatalmába kerítse. Az egyes erődítmények helyzete általán véve kétféle, a mennyiben vagy kiemelkedő és a völgyek fölött uralkodó pontokon állanak, vagy pedig völgyszorosokban a szomszéd vidékekre vezető útakat védelmezik. Azért majdnem hajlandók volnánk ezeket országos intézményeknek mondani, mert a hely előre látó megválasztásánál fogva valóban olyan jellegük van, a mi a tulajdonképeni várak korszakában csak igen ritkán szokott előfordúlni.
A XII. században a dolgok állása teljesen megváltozott. A Mürz és a felső Morva vidéke a Krajnától való függés alól fölszabadúlt. Miután e vidéket a stájer őrgrófok megszerezték, a korábbi községi alkotmány megszűnt. A korábbi több gróf helyébe most egy lépett, ennek érdeke háttérbe szorította a közérdeket, és a határozottan demokratikus kormányzatot a hűbéres úr uralkodása váltotta föl. Kíséretében számosan jöttek az ó-bajor vidékekről, a kiknek szolgálatukért és hűségükért földbirtokot ajándékozott; kik már korábban letelepűltek, azok is hozzá szegődtek az uralkodó hatalmához és annak védelme alatt és akarata szerint hozzá fogtak lakóhelyeik megerősítéséhez. Mert az ilyen erődítmények az uralkodónak, az országnak és a közjónak hasznára szolgáltak. Az a csudálatos eset történt, hogy az elkülönített grófi hatalmak egy kézben egyesíttetvén, az ország ez által mintegy földaraboltatott, és így minden földbirtokos, lett légyen akár hűbéres, akár szabad, kénytelen volt maga gondoskodni a saját darab földje és alattvalói biztosságáról. Stiriában ez időtájt keletkeztek a tulajdonképeni várak. A közműveltség, mely már századok óta nyugatról keleti irányban halad, lassú lépésben ide hozta a várépítést Normandiából és Bretagneból; hol 900 körűl honosodott meg.
Hogy az államnak mily nagy szüksége lehetett ez intézményre, azt megítélhetjük a gyorsaságból, melylyel Stiriában a várak most egymás után épültek, ámbár a közbiztonság hiánya is nagyban elősegíthette a gyors építkezést. Közűlök azonban csak nagyon kevés van meg némiképen eredeti állapotában. Sok elpusztúlt a föld színéről, sok pedig föl sem ismerhető romokban hever, mások úgy be vannak építve, hogy a régi épület magvát csak nehezen lehet kifejteni, s ismét mások helyén most templomok állanak. A stájer dynasztiából való őrgrófok idejében épűlt az Enns-völgyben Greischern vár, az őrgróf székhelye, midőn törvényt látni e vidéken utazott; mostanság csak sánczok jelölik helyét Pürg fölött a Burgstallstein hegyen. Úgy látszik, hogy Lassing nemesi udvar is ebben az időben alakúlt át az általánosan ismert Strechau várrá. Ezek az idők látták Saurau várat a Morva folyó felső vidékén az akkori Stiria és Salzburg határán, továbbá Frauenburg és Lichtenstein várakat; a Pels-völgyet Offenburg őrizte, Eppenstein pedig a Morva-völgyből a Lavant-völgybe való átjárót. A közép Morva vidékén állottak Rabenstein és Peckau, a Feistritz-völgyben Waldstein, Henneberg és Altenburg, és tovább lent Gösting és Grácz, mely utóbbiaknak szlávos hangzású neve régibb vend eredetre vall. Ott, hol a Rába és Weiz folyók a magasan fekvő Passeil-völgyből előtörnek, a váraknak valóságos fészke volt; ott állottak a most már elpusztúlt Altenburg, Gutenberg, Radmannsdorf, Weiz, Trennstein, Ernfels, Rabeck és Stubeck, és a Rába folyó pompás dombos tája közepén elkülönített sziklamagaslaton emelkedett Riegersburg, másfelől az osztrák határon Thalberg, épen úgy egy zugba építve, mint az előbb említett várfészek. Azonban e két egymással átellenes pontról csikarták ki I. Ottokár alatt a Rába folyó vidékét Stiria részére. A tartomány alsó vidéke várakban kevésbbé gazdag. Az őrgróf oda csak későbben jutott. De meg ott részben más urak parancsoltak, mint példáúl a salzburgi érsekek (Leibnitz, Landsberg és Pettau voltak váraik), a Drávától délre fekvő vidék pedig akkor még nem tartozott Stiriához.
A keresetten vakmerő elrendezés föltűnő jellemvonása e várak egy részének. Ez a vakmerő elrendezés azonban csak bizonyos időre szorítkozik. Az így épűlt várak igazi képviselői szorongatott koruknak. Így Eppenstein egy magában álló hegyes kúp tetején emelkedik, Lichtenstein szédületes meredekség fölé sziklahasadékokba van építve. Ugyan ezt mondhatjuk a Frohnleiten melletti Rabenstein várról is. Az épületek belseje szűk; híjával van minden kényelemnek és még inkább a pazar fényűzésnek. Ilyen Alt-Weitenstein is Gonowitz mellett és Königsberg Rann fölött. De a várnak igazi ismertető jele az öregtorony, mely soha sem hiányzik, s azzá teszi, a minek gondoljuk. Ellenkező esetben az akkori emberek csak háznak nevezték, habár nevében benne volt a „vár”, mint példáúl Frauenburg. A tér minőségéhez képest az öregtorony a középen, de leggyakrabban a körfal mellett áll, épen úgy, mint a városokban, hol a vár rendszerint az egyik sarkot foglalja el. Ritka, hogy egy várnak két öregtornya volna; ha van, akkor mindegyik más és más irányban őrködik. Néha, mint példáúl Waldstein várában, a második öregtorony külön áll és a föld fölött nincs összeköttetése a várral; ez esetben az öregtorony elővédűl szolgál, vagy pedig tűzjelek segítségével közlekedik a szomszédos várakkal.
A Friedberg melletti Thalberg várnak szintén két öregtornya volt, a mennyire fölismerhető a tartomány e legrégibb várán, melyet valószínűleg Pütten gróf alapított 1140 és 1150 között. Terjedelmes, de nem igen magas dombon áll, melyet háromnegyed részben az országút, egynegyed részben pedig a Lafnitz folyó övez. Alaprajza a régi nemesi udvarok módjára hosszúkás négyszögű, a keleti oldalon szokatlanúl magas kapu szolgál bejáratúl, melyből később egy ölnyit befalaztak; e mellett emelkedik a faragott kövekből épűlt öregtorony, melyet magasságának feléig kőfaragó jegyek borítanak; az udvarra nyíló kapuja magasan a föld színe fölött van; szép román tagozatok és faragványok díszítik; az első emelet be van boltozva és onnét a falba elhelyezett lépcső vezet a második emeletbe. Nyugat felé volt a lakóház; most romokban hever, de egyes ajtók és ablakok maradványain fölismerhető a XII. század. Nyugat felől egy második, épen oly régi, de kevésbbé gondosan épűlt öregtorony fejezi be az egészet.
A legrégibb vár: A Hartberg melletti Thalberg.
Dickel Jánostól
Hogy a várépítés Stiriában a XIII. században miként fejlődött, azt nem lehet pontosan megállapítani. Számos vár épűlt többé-kevésbbé jól vagy roszúl; de nincs elég bizonyíték arra, hogy megmondhassuk, vajjon miben állott a haladás. Ellenben a várépítés révén megismerjük a törvényhozók nézeteit, föltéve, hogy az osztrák jogról Stiriában is hasonlóképen vélekedtek. E szerint a nyugodt időkben is rosz szellemek tanyáztak a várakban. Azért a várépítés korlátozva volt; kiterjedését oly nagyra szabták, a mennyi elégséges volt a lakók közönséges védelmére. Még a független nemesnek sem volt szabad az uralkodó fejedelem engedelme nélkűl „nemesi házat vagy várat” építeni, hanem szabadságában állott két emeletes magas házat vagy tornyot, de erkély és párta nélkűl építeni, s ezt törvényes mélységű és széles árok övezhette. Ime tehát ismét találkozunk a régi nemesi udvarral, mely elég védelmet nyújthatott, föltéve, hogy az uralkodó hatalma erős volt. A XIII. században azonban épen ez hiányzott és az uralkodó nélkűli idők zavaraiban támadtak ama várak, melyeket az ellenséges felek egymás nyakára építettek, és melyeknek lerombolását Rudolf király 1277-ik évi országos békéje elrendelte. Tény, hogy a XIII. században legalább ötvennel szaporodott a várak száma és közűlök egynémelyik alapításának ideje biztos, vagy legalább valószínű. Ekként mindjárt 1230 után keletkezett Forchtenstein vár Neumarktban. Elrendezése egyszerű; jobbágyak számára épűlt, de azért bevált az igazi nemeseknek is, kik nem szoktak kényelmesebb lakáshoz és védelmükről sem tudtak jobban gondoskodni: szűk terjedelmű hegytetőn magas fallal övezve áll a szerény lakóház, a legalkalmasabb sarkán pedig zömök torony emelkedik. Körűlbelűl ugyan ebben az időben építette a seckaui püspök Wasserberg várat a Gal-völgyben és 1263-ban olmützi Bruno püspök, Ottokár cseh király stiriai helytartója, Landskron várat Bruckban. De sem ennek, sem Wasserberg várnak nem volt öregtornya, a mint általán nem volt öregtornyuk a városok fölött épített váraknak, a mennyiben maguk e várak voltak a városok öregtornyai. Rudolf király 1278 körűl megengedte Admont kolostornak, hogy várat építhessen Szent-Gallenben és egyebütt is birtokain, a hol a biztonság megkívánja. Igen jellemző példája az e korbeli egyszerű elrendezésű várnak Thurn kastély Baierdorfban, nem messze Murautól. A véletlenség, mely oly sokat elpusztít, e várat megőrizte majdnem abban az állapotban, a milyen volt 1290-ben, mikor Albrecht herczeg csapatai leégették.
Thurn csak egy toronyból áll, a milyen sok volt az országban, de csakis fontos pontokon. A hol ez áll, ott vezetett egykor a gyalogösvény a Morva-völgyből a Katschon keresztűl az Enns-völgybe, más felől pedig Rantenen át Lungauba. Nyilván való, hogy a kereskedelmi közlekedés biztosítására épűlt a völgyben; alakja négyszögű, sekély árok és alacsony fal övezte és övezi most is. A kapu, melyet nem védelmez torony, meg a falkerítés, melynek sarkain nincsenek tornyok, arra mutatnak, hogy az árok mögött eleinte és sok ideig csakis czölöpkerítés volt. Az udvarban egy kis lakó házon kívűl csak egy gazdasági épület van. Az őrség az udvar közepén álló négy emeletes toronyban lakott, melynek azt a sarkát, hol az első emeleten a fából ácsolt folyosó a kapuhoz vezet, egy jó állapotban megmaradt XIII. századbeli Kristóf-szobor díszíti. A szobákat fapadozat választja el, a lépcső a torony belsejében van. Ha e torony nem a salzburgi érseké, hanem nemes uraké lett volna, ezek bizonyára hozzá építenek és kibővítik, s így eltűnt volna az eredeti elrendezés, melyből látjuk, hogy akkoriban körűlbelűl miként keletkeztek a várak.
Már emítettük, hogy a politikai helyzetek milyen nagy hatással voltak ez építményekre. Háborús időkben szaporodtak és megőrizték védelmi jellegüket; békében pedig inkább a kényelem és a lakályosság követeléseihez alkalmazkodtak. A Habsburgokkal, legalább Stiriában, hosszú béke ideje köszöntött be, melyet csak I. Miksa atyjának uralkodásakor zavartak meg a magyarok. Most új átalakúlás kezdődik. Miután már régen megszűntek nehezen hozzá férhető sziklákon építeni, most gazdasági tekintetekből a várakat kibővítették, toldalékokat építettek hozzájuk, de szem előtt tartva, hogy védelmi képességök ne szenvedjen. Az állam élete nyugalmasabb volt, az uralkodó hatalma erősbödött, a társadalom fínomúlt, és ahhoz képest kényelmesebb lakóhelyet kivánt magának.
Egyszerű vár a XIII. századból: Vártorony Baierdorfban.
Fischel Hartwiktól
A védelem és a kényelmesebb lakás érdekeit legjobban sikerűlt összeegyeztetni a cilli-i váraknak. E kettős érdek kielégítése jellemzi Heckenberg, Hartenstein, Packstein, Süssenheim, Widerdries és Wöllan várakat. Részben a XIII., részben a XIV. századból való várak ezek. Építőik már az alapításnál kényelmesebb lakásra törekedtek, s ez az egyformaság egy bizonyos irányadó hatás eredménye lehet. E hatás forrását a hűbéres urakban, Cilli grófjaiban, találjuk meg, a kik épen a XIV. században emelkedtek hatalmuk délpontjára. A felvidék merev és szűk, majd ismét föltűnően darabonkint bővített váraival ellentétben ezeken a munka egyöntetű, elrendezésük tágas és kényelmes a nélkűl, hogy kárára volna a védelemnek. A felvidéken csak egy vár van, mely ezekhez hasonló, ez Stein, a Lichtenstein nemzetség vára Neumarkt mellett. Mintha csak Cilli vidékéről való építész tervezte volna: a terrasseok szép elrendezése, a gondosan készűlt párták és a Morva-völgyben egészen szokatlan henger alakú tornyok sejtetik a rokonságot.
Ellenkezőleg a szűk hegytetőre épűlt fölvidéki várak kénytelenek voltak a helylyel gazdálkodni, és a Gleichenberg mellett ma is egész épségben levő Kapfenstein váron meglátszik, miként ragasztottak hozzá új épületeket, és ennek következtében miként tágítottak a régi övön. Akár hányszor megtörtént, hogy a régi várat elhagyták, a nélkűl azonban, hogy föláldozták volna, és alacsonyabb helyen kényelmesebb várat építettek, de mindig öregtoronynyal és tekintettel arra, hogy alkalmas legyen a védelemre. Ilyenek Sturmberg, Weitenstein és Rabenstein, az előbbi Weitz, az utóbbiak Fronleiten mellett. Előfordúlt az is, hogy nem építettek kettős várakat, milyenek az előbbiek, hanem a réginek területét úgy nagyobbították, hogy hozzá vették a közelebbi dombot, sőt még egy második dombot is, vagy a lejtőn árkok segélyével külön álló elővédeket alkottak. Önként értetik, hogy ez a terjeszkedés még a XVI. században sem szűnt meg, azonban már a XIV. és a XV. században keletkeztek az áthídalt várak Hohenwangban és Neubergben, a XV. században Strechau, Arnfels, Schmierenberg, Montpreis, sőt Gutenberg mellett is.
Természetes, hogy az alacsonyan fekvő várak sokkal könnyebben terjeszkedhettek. Ezek a várak többnyire a középkor későbbi idejében keletkeztek és mintegy átmenetűl szolgáltak a kastélyokhoz. Mert ámbár az efféle kiválóbb építményeknek is mindig volt öregtornyuk, de mégis azt bizonyítják, hogy a magaslatot már nem tekintették a várépítés mellőzhetetlen föltételének. A várat övező eredeti árkot csak későbben látták el állandóan vízzel, a mi által fokozták védelmi képességét. Stiriában számos ilyen mélyföldi vár van. Ezek között kiváló Ilz mellett Feistritz vára, melynek minden részletén ma is fölismerhető a terjeszkedés a XIV. századtól egészen a XVII. században keletkezett pompás építményekig. Még tágasabbak voltak Burgau és Neudau határerődök; de ezeket utóbb részint összébb szorították, részint egészen kiépítették; igazi várnak tekintélyes látszatával birt a kis Reutenau Hartberg mellett; Stadel, Trautmannsdorf, Lankowitz és Feistritz Marburg mellett eredetileg ingoványi, utóbb vízi várak voltak.
Újabb építményeken is tapasztaljuk, hogy kényelemre törekedve a régi fölfogás szerint a védelmi képességet sem tévesztették szem elől; ilyen a Mürz-völgyben Lichteneck vár, mely körűlbelűl 1400-ban keletkezett; négyszögű lakóházát, melynek hatalmas öregtornya is volt, saroktornyokkal ellátott fal övezte, továbbá Aflenz mellett Schachenstein, melyet Schachner János st.-lambrechti apát 1465-ben sziklamagaslaton épített, de a tornyok között sok lakóhelyisége volt.
Mélyföldi vár a XIV. századból: Feistritz vára Ilz mellett.
Vischer helyrajzának fölhasználásával, Dickel Jánostól.
Ha már a XII. században, számos példa bizonyítja, hogy a magaslaton épített úgy nevezett „Haus” (ház) egyszersmind erős vár lehetett, akkor nem meglepő, hogy ugyan ez az irány ismétlődik a késő középkorban, midőn megkivánták a kényelmesebb lakást. Jellemző, hogy a „Burg” (vár) elnevezés, mely különben is ritka volt, és a „Feste” (erőd) elnevezés, mely közönséges volt, a közönséges használatból kiveszett. 1450-től fogva úgy szólván kivétel nélkűl csak „Schoss”-t és „Geschoss”-t (kastélyt) emlegetnek. Síkságon, völgy mélyében emelték ez épületeket. Az építés új formái itt jobban kifejlődhettek. De a formák kivűlről kerűltek ide, onnét, a hol a fényezés több eszközével és nagyobb kedvelésével nagyobb buzgalmat fejtettek ki az építés terén, valószínűleg első sorban Francziaországból. Ekkor kénytelenek voltak az öregtornyot egészen mellőzni és a védelem eszközeit magába az épületbe, t. i. annak saroktornyaiba, erkélyeibe és pártáiba helyezni, kivűlről pedig ugyan e czélra szolgáltak az épületet övező árkok, falak és tornyok. Eltűnt a vár régi ismertető jele, az öregtorony, mely négy századon át oly fontos volt, s a kastélyokon saroktornyokká és erkélyekké alakúlt át. A védelem szempontjából nem volt nagy jelentőségük, utóbb ezt is elvesztették, s inkább az volt a hivatásuk, hogy a kastélyt díszítsék, jelezzék annak úri voltát; az öregtorony sovány maradványaként most egy kis óratorony, vagy egyszerű nyeregtorony szerepel. Az átmeneti korbeli kastélyok tanúlságos példája Gabelkofen Judenburgtól éjszakra a Pels mellett. Az épület második emelete valóságos vár, s vízi árkok, falak és ezekhez épített saroktornyok teszik teljesebbé ellenálló képességét.
XV–XVI. századi, átmeneti modorú vár: Gabelkofen vár Judenburg mellett.
Fischel Hartwiktól
Paraszt vár: A feldbachi Tabor.
Fischel Hartwiktól
A vár ez alakja, mely négyszögű épületből és körűlzárt udvarból áll, lehetővé tette, hogy az újabb kor valamennyi hajlama és művészetének minden iránya érvényesűljön: a nemesség fényűzése, az olaszos ízlés az építészetben, végűl pedig a franczia életmód utánzása a kastélyépítésben. Ezzel karöltve járt, hogy az alacsony fekvésű kastélyokat vízvezetékekkel és hatalmas sánczokkal nagyobb mértékben megerősítették; kivált a sánczok néha igen jelentékenyek, mint Racktisch, Kranichsfeld és Aheim kastélyoké, nemkülönben néha a vízi árkok is, a mire példa Brunnsee kastély. Az e fajta számos kastély előképe a Grácz melletti Eggenberg, mely 1606-ban épűlt és valamennyi között a legnagyobb. S minthogy a XVI. századtól a XVII. századig, körűlbelűl 80 éven át olaszok állottak az ország e kiterjedt építészeti tevékenysége élén, magától értetik, hogy a kastélyoknak jó része olasz építésű: így Obersteinach és Friedstein; továbbá Schwamberg, a szertelenűl czikornyás Limberg, részben a később épűlt marburgi vár is.
A stájer várak és kastélyok megerősítésére és kibővítésére a gráczi és nyugati határvárosok újonnan épített erődjei is gyakoroltak hatást. A nyilvános építmények költséges rendszerének a magánépületre való indokolatlan alkalmazásából oly művek keletkeztek, melyek bátran különcz váraknak nevezhetők. Hogy egyes építményeket, mint példáúl Gleichenberget és Neuberget, bástyákkal erősítettek meg, az megérthető és elégséges is. De Riegesburgot czikkelyes bástyákkal övezni, melyeken át hét kapu vezetett egészen föl a sziklamagaslatra, csakugyan valóságos építkezési düh volt, melyben kedvét lelte egy országosan ismert perlekedő asszony, a ki különben ezt be is vallotta egyik szobájának mennyezetére irott eme verssel:
„Bauen ist ein schöner Lust,
Was es mich kost’ ist mir bewusst.”
Was es mich kost’ ist mir bewusst.”
(Építeni szép kedvtelés,
Hogy mimbe’ van, magam tudom.)
Hogy mimbe’ van, magam tudom.)
Gróf Trauttmannsdorff Nándor nem kevésbbé különcz módon építette újjá 1660-ban Neuhaus kastélyt, ezzel adván kifejezést főúri önérzetének. Oly vidéken, mely 1290-től mai napig nem látott háborút, bástyákból épített roppant terrasseos olaszos kastélyt emelt, s ez építményt Trautenfelsnek nevezte el.
A XVI. században nehány népies jellegű erődítvény épűlt, melyeket a nép várainak lehetne nevezni. Ez építmények csirája a nép ama régi szokásában rejlik, hogy a támadó ellenség elől a templomba menekűlt és a fallal övezett temetőből védte magát. Mivel pedig a törökök támadásainak fő vonala a Rába folyó mentén volt, e vidéken Fehringben, Feldbachban és Weizban a templom körűl állandó erődítvényt építettek s ezt a hussziták idejében meghonosodott Tabor néven nevezték, noha az különben csak ideiglenes sánczot jelentett. E Taborok a templomot négyszögben övezték, itt-ott erős tornyaik voltak. Belűl a falhoz házikókat építettek, melyekben a menekvők kis vagyonkájukkal meghúzódtak. Ez erődítvények mégis elég erősek voltak, úgy, hogy egy portyázó csapat első támadásának ellenállhattak. Legérdekesebb és legjobb állapotban van a feldbachi erődítvény, melynél a házikók hátulsó falai képezték a külső falat. Az eisenerzi erődített templom, mely a törökök 1480-ik évi betörésekor keletkezett, sokkal szűkebb terű, inkább hasonlít várhoz, de jobb építésű és festőibb hatású.
Az eisenerzi erődített templom.
Bernt Rudolftól
E szerint tehát a védelműl és lakásúl szolgáló építményekben, melyek oly hosszú ideig megőrizték egyformaságukat, az új korral bizonyos változatosság támadt. Ezentúl kevesebb gondot fordítottak a védelemre, s inkább érvényesűlt az egyes építkezők kedvtelése és vagyonossága. Csakis a négyszög alakú elrendezés, a sarok- és erkélytornyok, vagyis pavillonok maradtak meg közös sajátságúl. De a nemesek száma megszaporodott a tisztviselők és az iparűzők sorából; mind ezek földbirtokra vágytak, földesurak akartak lenni a nélkűl, hogy kastélyok építéséhez olyan vagyonnal rendelkeztek volna, mint az ország régi nemessége. Így történt, hogy a stiriai nemesi társadalomnak ez újonczai jó fekvésű parasztbirtokokat vásároltak, és azokat nemesi udvarokká változtatták. Ezek olyan új alakzatok, melyek a várak és kastélyok mellett nagyra törekszenek, s melyekből alkalmilag valóságos kastélyok fejlődhettek. Ezeknek is van közös alapformájuk; egyszárnyú épületek, de tulajdonosaik gazdagsága és ötlete szerint mégis igen változatosak. Az ilyen egyszerű épületnek rendszerint van nyeregtornya; hisz a birtok egy kis uradalom és a tornyocska ennek a jele. Találkoznak olyanok, melyeknek sarkain is vannak tornyok. Mások meg egymás mellé építettek két szárnyat, némelyek az egyik szárnyat keresztbe építik a másikkal, ismét némelyek a két szárnyat derékszögbe állítják, vagy a főszárnytól hátra felé építenek két szárnyat, majd ismét két szárnyat egymástól bizonyos távolságban párvonalosan építenek és a két szárny keskeny oldalát folyosóva1 kötik össze, melynek közepén tornyos kapu van. Találkoznak olyanok is, hogy az épületet hossza, vagy keskeny oldalára emelt toronynyal látják el, néha két tornyot is építenek akár a hosszú, akár a keskeny oldalra, vagy pedig egyet az épület elején, s egyet a végén, vagy az épület három sarkára egyet-egyet; néha még erkélyt is ragasztanak hozzá. Mind ez épületek rendszerint igen csinosak és kifejezik a falusi jólétet. A csín néha valóban meglepő. Ilyen példáúl Klingenstein, melynek építőmestere a maga nemében egy kis remekművet alkotott. Az országban sok ilyen épület volt és még ma is sok megvan a maga eredeti szépségében.
A mi védelemre szolgál, mint a fal, a tornyok és az erkélyek, már csak távolról emlékeztetnek ez épületeken a régebbi időkre. Most már nagyobb a biztosság, a közhatalom gondoskodik a védelemről, a mi az előtt a várakra és kastélyokra hárúlt. És íme, bekövetkezett az a sajátszerű eset, hogy az ilyen földesúri ház helylyel-közzel föltűnően hasonlít a frankok idejebeli nemesi udvarhoz: alaprajza hosszúkás négyszög, sekély árok mögött szerény fal húzódik, mely a lakóházat, a gazdasági épületeket, a veteményes kertet és díszkertet keríti. Így a Radkersburg melletti Freudenau nemesi udvar, mely a XVII. században épűlt, egészben és nagyjában hasonlít egy IX. századbeli francziaországi nemesi udvarhoz, a különbség csak az, hogy az előbbi a mai idők eszközeihez mérten kényelmesebb. Majdnem ugyan ezt mondhatjuk Gleinstettenről.
Ez épületeken tehát a védelem mind inkább háttérbe szorúl, és a várak lassankint elzárt lakóházakká váltak. Ez az irány ezen túl állandó maradt annál is inkább, minthogy kedvezett neki a főnemességnek a franczia fényűzést mindinkább utánzó hajlama. A XVII. század második felében Stiriában a tágas és igen kényelmes franczia kastélyok építését kezdték utánozni: ekkor alakították így át a Deutsch-Landsberg melletti Frauenthalt, Ebensfeldet is és a kicsiny, de csinos Kilbel kastélyt. Ellenben jelentékenyebb alkotás a hűbéres korra emlékeztető Burgfeistritznak franczia főúri kastélylyá, nemkülönben, Tannhausennek újabb ízlésűvé átalakítása is.
XVIII. századbeli franczia ízlésű díszkastély: Neu-Stattenberg.
Wagner Adolftól
Ez időtől kezdve Stiriában hanyatlik a kastélyépítés, a mi kapcsolatban van a stájer nemesség elszegényedésével. Az emberek szívesen laktak a városban, ott alkalmilag palotát építettek, a falun pedig takarékoskodtak, legfölebb a kastélyok belsejét alakították át. Ez időből csak két olyan épület van, mely becses és jellemző a korra: Neu-Stattenberg, melyet 1723-ban Attems gróf épített, és Kirchberg a Rába mellett, melyet a XVIII. század második felében egy Kazianer nevű gróf épített. Az előbbi egy főhomlokzatból áll, melynek hátra felé két szárnya van, azok közt kettős nyílt lépcső vezet a boltozatos kapu fölé; a szárnyakhoz folyosók csatlakoznak, melyek az emeleten nyíltak, az egész udvart övezik és az udvarba vezető kapunál végződnek. A kapunak nincs tornya. Kirchberg is egy főhomlokzatból áll; előtte nagy kert, mögötte hosszú udvar terűl el, a mellékszárnyak földszintesek, az udvart egy terrasse úri és gazdasági udvarra osztja. Itt tehát a kastély eredeti négyszögű alaprajza már nincs megtartva, ellenében a földesúri ház szolgál mintáúl. Míg a földesúri ház rendszerint igen szerény és nem egyéb, mint paraszttelken épűlt nemesi udvar, e későn épűlt kastélyok a gazdaságot bevonták a lakó ház pompájába és a szerint rendezték be. Ennél fogva nem oly nehézkesek, mint Ebensfeld, Frauenthal, Premstetten és Burgfeistritz, a kastély elnevezés sem oly jogosúlt, mint az előtt. A XVI. és XVII. századbeli földesúri lakokhoz képest e kastélyok főnemesek pompás kényelmes lakhelyei, melyekben nyáron és szüret idején tartózkodtak.
Utóbb már nem építettek kastélyokat, vagy a mi azokat megközelítené. A finomabb erkölcsök és nagyobb közbiztonság mind inkább-inkább fölöslegessé tette a régiek szűk, rideg és barátságtalan építkezését, a haladást e tekintetben úgy mérhetjük meg, ha Thalberget vagy Thurnt és Stattenberget egymással összehasonlítjuk.
Schumann Adolftól
