A római korszak. Pichler Frigyestől, fordította Boncz Ödön
A római korszak.
Pichler Frigyestől, fordította Boncz Ödön
Pichler Frigyestől, fordította Boncz Ödön
A rómaiak idejében a stiriai alföldön következő városok és állomások voltak: Celeja (Cilli), Poetovio vagy Petabio (Pettau), Solva vagy Flavium Solvense (Leibnitz-Wagna), ad Medias (Heilenstein mellett), ad XX. lapidem (Radkersburg mellett), Colatio (Windischgrazon felűl), Lotodos (a Gonobitz melletti Kreuzbergnél), Pultosia (Pragerhof mellett), Ragando (Losnitz mellett), Upellae (Weitenstein mellett). A krajnai Atrans helységhez tartoztak a Sachsenfeldtől nyugatra eső területek, Neviodunumhoz néhány Lichtenwaldon alúli terület, Stiria keleti oldalának némely része pedig a magyarországi Sallehez és Savariához tartozott. Az egész gráczi földön Semeringig és nyugatnak Judenburgig egyetlen régi helységnév sem maradt fenn. Ott, a mindenkor Noricumhoz számított hegyvidéken feküdtek: Ad Pontem (St.-Georgen, Unzmarkt mellett), Gabromagus (Pyrn), Monate (Enzersdorf), Sabatinca (a Hohentauern melletti St.-Johann), és (mindjárt előtte délnek) Surontium, Stiriate (Rottenmann), Viscellae (a Pölsbach melletti Sauerbrunn).
Az ország mostani 5.270 helysége közűl több, mint 900, már 1800 évvel ezelőtt is népes volt; jóformán néptelennek tűnnek azonban föl a Kapfenberg- és Neubergtől nyugatnak Trofaiach és Admont felé eső területek, továbbá a Mura völgye Muraun és St.-Georgenen alúl, hasonlókép az Enns melletti felvidék Pyrnig, Lassingig és a merész Tauern-út körűli pontokig. Kietlennek tűnik föl továbbá Aussee, Grubegg, Wörschach vidéke és Maria-Zell körűl egy egész nagy környék.
A szégyenkő Pettauban.
Charlemont Húgótól
Celeja a Savusba ömlő Adsalluta partjain, főkép a Vogleina torkolatánál, éjszakra a Margarethen előtti Galgenbergig, keletre a Josephi- és Kalvarienbergig, délnek az erdős hegyoldalakig, nyugatnak pedig a Wabnán túl terjedt, és az ősidőkben a Sann jobb partján jelentékenyebben ki volt fejlődve. A megduzzadt vizek által nem ritkán szorongatva és elárasztva levén, a csatornák és vízlevezetők jól átgondolt hálózatával bírt, s az ezek fölött állott útczai kövezetet, mozaikpadlókat, ereszeket, oszloplábakat nem egy helyen ássák ki manapság a rajta fekvő félembermagasságnyi mostani földréteg alól. Miként Pettaunál és Altenburgnál a Dráva folyam, itt a Sann vize fehér márványból készült emlékköveket és sírládákat mosott ki a halottak útczájából és a szomszédos berkekből, a Schütt-útczában pedig a vizek összefolyása körűl és távolabb fürdőcsarnok állott. Oszlopcsarnok vezetett a főtérről az Úri-útczába, a Rann külvárosban pedig mindenféle iparos építmény terjeszkedett. A góczpontban kétségtelenűl ezen, a claudiai czéhhez sorozott városnak palatiuma, magasabb helyen pedig a procuratorok erőssége állott, kik utóbb védelmi és adóügyekben (a későbben délire megosztott) Noricum előljárói voltak. Ismerjük neveiket, bár hézagosan, a Kr. u. 41. évtől a 249. és 337. évig. Magasabb rangú katonák laktak itt, a 10., 13. G. vagy 2. italiai, a 7., 8., 20. legiónak, továbbá a rätiák 6., a breukok 7. cohorsa egyik-másik szárnyának harczosai, beosztott veteránjai, szolgálatban és azon kivűl, itt voltak táborokban elhelyezve. A várhegyről védelmi torony tekintett a Galgenbergen levő tornyocskára, s azon innen a templomok és szentelt helyek csillagos ormózatai fénylettek, milyenek Jupiter, Hercules, Mars, Mercurius, Mithras, Neptunus, a Celeiák, Epona, Fortuna, Isis, Noreia, Virtus, a Geniusok és Laresek tiszteletére szentelve állottak itt fenn. Emlékek hirdették itt Trajanus, Marcus Aurelius, Severus, Crispus császárok dicsőségét, egészen le Constantinusig és Constantiusig, sőt a fél-világbirodalomban szolgálatot teljesítő T. V. Clemensnek is (ki 105-ben született Celejában és 169–180 körül halt meg), volt itt emlékoszlopa.
Miután háromszáz éven felűl, jóformán Augustus működésétől kezdve – kinek itteni kortársa a tisztelettel elhalmozott C. J. Vepo volt – Celeja épületei jó gondozásban részesültek, e város, kivált Magnentius és Constantius háborúi óta, a sarmaták rabló támadásai, a városok iránt kevés kegyelettel viseltető szlávok betódúlása által ép úgy, mint a sulzbachi vizeknek el nem hárított árja miatt megrendült. Mindamellett bizonyos püspökség-féle egyházi megtelepűlés s annak byzanti irányú építési buzgalma által tovább is eltengődött. Gyérek mindazáltal ezen ó-keresztény korszak maradványai, minők a szent monogrammal ellátott mécsesek s a Petroniák (Maximilla, Nigellia és mások) sírföliratai.
A délkeleti síkföldön, a széles, szürke Dravus folyam mellett feküdt Pannoniának komoly hídőrzője és kapuja gyanánt Poetovium, mely Trajanus alatt s így kissé későbbi korban lőn gyarmatosítva, mint Celeja. A papiriusi tribusba lőn beosztva, s már a 69. évtől kezdve a 8. és 13. kettős legio téli szállása volt. A várhegyen császári palotája fénylett messzire. A szlávpannon szakasz arra járó három evező-soros hajói (triremis), mint hajóállomást, gyakran fölkeresték e várost, hol hat irányból érkező három útvonal egyesült. Haidin mellett volt e városnak a vámhelye. Éjszak felől szőlővel beültetett halmokra dőlt, keletre messzebb terjedt, mint a mai Kanischa-külváros és az Oswakl-templom kerítése, dél felé a folyampart területének jó részét elfoglalta, nyugatnak pedig a Weitschach déli lejtőin végződött. A Turnisch melletti palatiumon, melyben (354) Gallus császár véletlenül foglyúl esett, továbbá különféle császári, állami, városi hivatalok épületein kivűl Jupiter, Mithras, a Geniusok, Isis, Zeus s a Nimphák imaházai és keresztúti szentelt helyei emelkedtek itt. A sírok útja, melyeknek sírjai közt görög föliratosak is akadtak, a város körűletének szélén vonúlt el, s a temetőt olykor a Dráva el is öntötte. Fenmaradt egy dekuriónak gazdag domborművű sírköve is, kinek családjához bizonyos Verus is tartozott; merengve áll e kő a piaczon; 1848-ig pellengérnek használtatott. A szomszédos Ragosnitzból pedig igen sajátságos, bronzból készült keresztény fogadalmi kerekek származnak.
A római városok közűl legéjszakibb volt Solva. Nem feküdt közvetlenül a Murus jobb partján, s így biztosabb volt, mint testvér városai, menedékesebb hegyrészen levén elhelyezve a seckaui erdőhátat szép ívben körűlfolyó Sulm felé. Valószínűleg a Leibnitztől (plébániatemplom) lefelé, Altendorf-Wagna irányában fekvő tért foglalta el. Éjszak felé védő fallal volt ellátva, a csatornával átszelt Wagnától a Landscha hídjának és Leitringnek irányában pedig erődítési művei voltak. Túl a vízen, halom tetején, tekintélyes hegyi várkastélya díszelgett, melynek előtte a tágas, ligetekben gazdag róna terűlt, mögötte pedig az inkább erős mint édes bort termő középhegyek emelkedtek. Mindez még a középkor legelején egy Zulp nevű szegényes vend faluvá törpült. A 13., 14. G., továbbá a 15. legiónak, később az italiai 2. legiónak voltak itt jobbágyai, s itt állottak a Jupiternek, Marsnak szentelt épületek mellett a régi bennszülött Latobius, Harmogius, Toutates templomai is. A Quirina osztályzatába kebelezett lakosság a császároknak egészen Maximianig, továbbá magas rangú katonatiszteknek emlékeket emelt. Azon időn túl, midőn a pettaui kanczellár, Orestes, Attila mellett Olaszországban nagy szerepet játszott, itt omladékot és pusztaságot találunk.
Mindezen városok épületmaradványai közt mozaik- és padlóburkolatokra, csont-, üveg-, fém-, főképen pedig bronz leletekre akadunk. Legcsinosabbak a fibulák (a pápaszemszerűleg hajlítottól az íjjalakúig), köztük csaknem kar nagyságú darabok csavart tűvel (Sulin-völgy). Ezen eszközökön kakas, lovagló alak, vagy suastika-rajzok is fordúlnak elő. A kardok bizonynyal többnyire külföldi műhelyekből kerűlhettek. Sajátságosak, csaknem korai román módra szélesen díszítettek a Krungelben talált tőrtokok. A régi, elavúlt alak, fokos és buzogány a sírokban és lakóhelyeken, mint ősi szent háziszer előfordúl ugyan, de azért még nem kell ezen lelőhelyeket ős-koriaknak tartani.
A fémöntést a római bizonynyal az országon belül is űzte, miről a Cillitől Plabutschig talált leletek tanúskodnak. Legkülönben állított elő mindenféle alakú vas-eszközöket, de ezek a legrosszabb karban maradtak fenn. Aranytárgyak gyéren kerültek elő, néhány lapocska, fibula, fülönfüggő, gyűrű, felírással vagy a nélkül (a Kugelsteinból származó utere felix, hasonlóan a wagnai bronzkulcshoz), egy éremfoglalás és effélék. Ismerünk ezenkivűl ezüst karpereczeket, fibulákat, fülönfüggőket, kanálkákat, tűket, néhány gyűrűt ékkővel és a nélkűl. A márvány, mely többnyire a Bacher- és Kainach-hegységből fejtetett, s melyből domborúbban vagy laposabban faragott képeket készítettek, főképen drága elhúnytak emlékének volt szentelve. A sír feliratokhoz legörömestebb használt alak a férfi, női, vagy gyermek mellszobor, nemzeties viseletben, vagy pedig különféle állásúak teljes alakja megkülönböztető jelvényökkel. De a monda hősei, s maguk a félistenek is föllelhetők itt, így Achilleus és Chiron, Ceyx és Halcyone, Europa a bikán (Nereida), Orpheus a dala által elbűvölt állatok közt, Menelaos, Patroklos holttestét védve, Perseus és Andromeda, Theseus, Thetis és Achilleus, aztán Amor és Psyche, Aurora, Centaurusok, Ganymedes, Herakles és Iphitos, Leda a hattyúval, Luna, Mithras, a bikaáldozatűző, Venus és Adonis. Szoborművekben több olyan öltözetes darab maradt, fenn, mely jobban sikerülhetett volna, így a Cilliben talált merev nori harczos és a gráczi várhegyen lelt nőiesen öltöztetett Liber; szabadabb munka néhány Ikarus, és a leibnitzi Marcus Aurelius-fő. Legjobbak mégis a bronzművek, így a Lavaról kerűlt pompás Silenus-álarcz mellett kellő távolban említésre méltók Jupiter, Zeus, Juno, Mercurius, Bacchus, Bacchans, Priapus alakocskái, ezenkivűl a trónon ülő, megkoronázott Pomona vagy Celeja szobrocskája és néhány állati alak.
Számos föliratos kőre is akadni úgy nyílt völgyben, mint szűk hegyszorosban és magas őrhelyeken. A fogadalmi kő, részben oltárformában, vagy a Legfőbbnek, mint a rosz elhárítójának, Arubinusnak, megtartónak, magasságbeli uralkodónak, Dolichenusnak és Uxellinusnak állíttatott, vagy az istenek körének: Marsnak, Fortunának, a Geniusnak, a Nympháknak, Eponának, Noreiának, Herkulesnek (Steinbrüchen mellett); ritkábban Celejának, Junonak, Latobiusnak, Mercuriusnak és Neptunusnak volt szentelve, s csak egyes esetekben állíttatott az Adsalluta, Britannia, Minerva, Valetudo, Victoria, Virtus, végre Harmogius, a Laresek, Mercurius, Mithras, Savus, Toutates és Vulkanus tiszteletére. Tisztelő föliratok a császárokról is megemlékeznek, kezdve Vespasianus császártól egészen Valentinianusig, sőt más érdemekben gazdagokról is.
A holtaknak többnyire a hideg kő adta át a meghagyottak forró, megemlékezéssel teljes panaszát. Nemcsak magába az erdei szirtbe vágva (mint Donawitz mellett a Verviciusé), hanem gondosan lesimított, sőt körülrámázott lapokra vésve is hirdeti az ilyen fölírás, mely előbb nagyobb és előkelőbb, majd szétesőbb volt, mint maga a világbirodalom, és hol klasszikusan rövid, hol pedig modern módon terjengős, sok befejezett életnek álmát. Ezen síríratokon, melyek közűl csakis egy, a Hartberg melletti löffelbachi van agyaglapra írva, több mint 76 család tagjainak nevét, származását, állását, korát hirdetik hozzátartozói. Cilli, Szt.-János és Trifail mellett százéveseket temettek el; versbe szedett panaszokat látunk a Bachern melletti Altendorfban; keresztény szellemű van legkevesebb köztük (Cilliben). E föliratok általában nem terjednek a Kr. u. 400. éven túl. Az idők folyamán a kőkoporsók (sarkophagok) majd nagyobbak (Lichtenwald), majd kisebbek (Wagna).
Római leletek.
Charlemont Húgótól
A sírhalmok utóbb laposabbakká lettek; Constantinus korszakától visszafelé még mint tumulusok voltak fölhantolva; 150 helyen (a Sulm-Saggau-völgynek részben Enkel által folytatott 1.500 fölásásán kivűl) találtak ilyent. Az eddig ismertek legtöbbje a Száva, Sann (Gomilsko nagyanyja) és a Mura mellett Landschától Mureckig, továbbá Radkersburgban, a Sass-völgyben, Gleichenberg, Landberg körűl, a Grácz melletti erdős szirthegyeken, végre Hartberg mellett fekszik. Azon körűlmény, hogy római érmek és eszközök azokban nem találtattak, nem teszi ezen helyeket a rómaiak előtti korba, hanem csakis városon kivűlieknek, póriasaknak, szegényeseknek jelzi azokat. A lapos sírok, mint Alla-ban, Arnfels-ben, Mária-Rast-ban, Strassengel-ben, későbbi korra (népvándorlás, szláv település) csakis az azokban lelt tárgyak által (koponyák, sárgaréz, széles formák) mutatnak. Hogy a rejtvények száma még szaporodjék, Attila sírja is Pettau, Luttenberg, vagy Heimschuh mellett fekszik. Végül a VII–XII. század halottainak emlékét a feledés sűrű fátyola fedi. Igazi halottak azok! Nem szól róluk sem dal, sem kő!
Ezen komor időszakban, mely hosszabb volt mint a római uralom egész ideje, még az agyag, a félvad elődök ősanyaga is hiányzik; utolsó cserepei csak ekkorig beszélnek. A népvándorlás korától visszafelé azonban előkerül az mindenféle edények és eszközök alakjában, a félembernyi nagyságtól kezdve a borsónyi apróságig; egy-egy darab majd szürke, majd vörhenyes, fekete, fénylő fekete és pecsétviaszvörös színű, olykor tiszta csengésű, más meg csengés nélkűli, anyagára nézve finomabb vagy durván iszapolt és idomított cserép s a Sigillaták valóságos képeskönyvén kivűl legalább is 50-féle díszítés fordúl elő rajtok. Alakra nézve találhatók: billikom, palaczk, kanna, korsó, csésze, tál, tálcza, tégely, fazék, fülekkel és fedővel vagy a nélkül (gyakran hármas lábon), továbbá veder (olykor belé karczolt irással pl. MATIIRIA vagy VENERI), váza és egyéb efféle. Ki ne ismerné azokat a festői, egy- és többkanóczú mécseseket, felfüggesztő bronz lánczaikkal és eloltó kupakcsáikkal? E lámpácskákon fazekasneveket, mindenféle jelentős domborműveket láthatunk, s nem hiányzik róluk a keresztény jelvény sem. A legiói téglákból a legrégiebbek Pettauban készültek (13. sz.), az italiai 2. sz. legió téglái Cilli mellett találtatnak (Heilenstein, Loschitz); Maria-Raston, Leibnitzben és a Sulm völgyén a 14. kettős legió téglái kerülnek elő.
Hadi és postai czélokra széles, jól czementezett útak szolgáltak. Az egyik vonal lent haladt Emonából Cillibe, innen előbb együttesen húzódott körülbelül a Rötschach-Grabenig s ott szétágazott nyugatnak Juenna és Virunum (Jaun-völgy, Zolfeld), keletnek pedig Poetovium felé; az utóbbi helyen csatlakozott hozzá a Sirmiumba, Savariába és Aquincumba vezető út. A marburgi mezőn át az út iránya Solva felé tartott, de ez már kevésbbé volt fontos, mint a keleti vonal. Fönt a felvidéken át azonban a Dunához vezető legrövidebb út vonúlt, és ez volt köztük a legmerészebb. Áthaladt ez a Scheifling melletti hatalmas fensíkon, a Pölshalson, a Hohentauern zord vidékein, a Trieben melletti szoroson és Hasseck mellett bukkant ismét ki. Mindamellett nagyon is kevés mérföld-oszlopot és útféli követ sikerűlt itt találni; a felvidékről egyetlen egyet ismerünk, a tartomány alsó részéből pedig összesen 17-et. Ezek Trajanus császár korától Gratianus koráig vagyis Kr. u. 98-tól 368-ig valók.
Ezen időn túl rohamosan pusztúltak az útak. Elképzelhetjük, hogy hosszú idők gondozása által az útak mellett levő helységek – ellentétben a falvakkal, mint pl. Stubalm-szoroson 2.773 lábnyira a völgy talajától – mindenek előtt pedig a postai állomások milyen jól el voltak látva vendéglőkkel, poetoviobeli és solvai bort mérő korcsmákkal, úgy szintén a vidéken szokásos gabnafélék rakodó helyeivel, menedékházakkal, kocsiszínekkel, ló- és öszvéristállókkal, továbbá postahelyiségekkel és irószobákkal, melyeket különféle polgári és katonai felügyelők és szolgálattevők, főképen feszes veteránok láttak el.
Római érmeket 250 különböző helyen ástak ki, a mennyire ezen leletekről mintegy száz év óta tudomást szerezhetünk. Részint tömegesen lelték e pénzeket, mint példáúl Cilli, Frasslau, Anderburg kastély, Zirkowitz (aranykincs, melyet Kr. u. 87. évben ástak el), Dornfeld mellett, továbbá Pichla-Perbersdorfban, a Sass-völgyben, az Anger melletti Rosseggben, Pregben (268. után) és Mürzzuschlagban (243. után elrejtve), majd pedig és gyakrabban egyenként találták. Természetesen a városokra esik a legtöbb. Celeja Augustustól Justinianusig mutat föl érmeket, Poetovium meg épen Caesartól IX. Mihályig (1329), Solva pedig Augustustól Andronicusig. A 29 családtól származó köztársasági pénzek közűl legrégiebbek kerűltek Celejában elő, 114 vagy talán 233 évvel Kr. előtti időből, ha ugyan ezen érmek épen újdonatúj korukban kerűltek ez országba. Itt találkoztak azok ősrégi előzőikkel, a kelta tetradrachmákkal, a makedon-illyr ezüstpénzzel. A legszámosabb és legkülönfélébb érmeket I. Constantius császár uralma terjesztette itt el; Nerotól vissza felé már minden éremnem ritka. Igen számos lelőhelyen elszórva, a legnépszerűbbnek tűnik föl, hogy úgy mondjuk, Trajanus. A legrégibb aranypénzek Tiberiusig vezetnek vissza, a legtöbb pedig Vespasianusig; egy fölötte ritka darabon Gallienus neve van. A stiriai föld mindössze több mint 2.300 különféle éremfajt takart, köztük 118 császári és 25 császárnéi érmet. Nem ritkán találunk e mellett viminaciumi rézfajokat, melyeket alkalmasint moesiai katonák költöttek itt el; egyiptomi Ptolomaeus-féle pénzek is akadtak Hohenmautenban, továbbá Alexandriában vert császári érmek, sőt ó-szicziliai pénzek is voltak a pettaui határban elrejtve.
Legutoljára lehetett a megromlott byzanti pénz használatban. Egész nemzedékeknek semmi sem volt a zsebökben; sem Attila szörnyű, sátánfejes pénze nem volt meg akkoron, sem pedig a szlávok, hacsak nagyon nem csalódunk, saját készpénzzel nem bírtak megtelepedésükkor. Városok, útak, érmek nélkül kezdődött a középkor.
Bronz Silenus-álarcz; Cilli melletti lelet.
Charlemont Húgótól
