1564-től a legújabb időkig. Zwiedineck-Südenhorst Jánostól, fordította Acsády Ignácz
1564-től a legújabb időkig.
Zwiedineck-Südenhorst Jánostól, fordította Acsády Ignácz
Zwiedineck-Südenhorst Jánostól, fordította Acsády Ignácz
A Ferdinánd rendelte osztozással Stiria főországa, Grácz pedig fővárosa lett egy olyan államköteléknek, mely ugyanazon közjogi önállósággal bírt, mint a német birodalomnak bármely más közvetetlen területe. A német birodalmi gyűléseken ismételve szóba hozták, hogy az ausztriai uralkodó ház három szavazat gyakorlására jogosúlt: az ausztriaira, a belső-ausztriaira vagy stájerre és a tirolira. De a stájer csoport hamar elvesztette jelentőségét, mert már II. Ferdinánd alatt personal unióval csatoltatott Ausztriához, míg Tirolt még a westpháliai békealkudozásokban is saját követe képviselte. A fejedelmi hatalom ügykörébe eső kormányzati teendőket a belső-ausztriai titkos tanács, az udvari kamara és a hadi tanács végezte, mely hatóságok alá voltak rendelve Görcz grófság, Istriának habsburgi részei s az utóbbi évek folyamán keletkezett „határőrségek”, a weitschawari, tót, horvát és tengermelléki generalatusok is. Ellenben Stiria, Karintia, Krajna és Görcz országok autonom kormányzata az országgyűlések s az azokon választott követek kezében volt, kiknek élén a főkapitány állott. A három ország összetartozandósága az úgy nevezett kiküldött gyűlésekben (Auschusslandtag) nyert kifejezést, melyeket az egyes országgyűlések képviselői közös, főkép katonai és vallási ügyek tárgyalására tartottak.
A rendek jogosítványai a belső-ausztriai kormány alakúlásakor még igen lényegesek voltak, a közigazgatás teendőit majdnem kizárólag ők végezték, mindennemű adó az ő megszavazásuktól függött, sőt a honvédelem is az ő hatáskörükbe tartozott.
Mikor Károly főherczeg 1564 tavaszán, még atyja halála előtt, a reá szálló herczegségek hódolatát fogadta, minden egyes országgyűlésen a protestáns rendek többségével találkozott, kik hitvallásuk elismerését igyekeztek tőle, habár nem nagyon szembeszökő módon, kieszközölni. Az ő határozott vonakodásával szemben semmire sem mehetvén, meghódoltak ugyan, de a vallás dolgában fentartották maguknak a további lépéseket. A főherczeg viszont már trónra jutásakor el volt tökélve, hogy a vallásegységnek katholikus szellemben való visszaállítása érdekében mindent elkövet. A legnagyobb mértékben buzdította az elhatározásában felesége, Mária bajor herczegnő, kit, minthogy azon törekvések, hogy Erzsébet angol királynővel vagy Stuart Máriával lépjen házasságra, már az alkudozások elején meghiúsúltak, 1571-ben nőűl vett. Mária főherczegasszony erélyes asszony volt s férjének, utóbb meg fiának politikai irányára a legnagyobb hatást gyakorolta; ő volt a katholikus reactio főtámasza Belső-Ausztriában. Vele egyszerre jelentek meg Stiriában a jezsuiták s az 1573-ban Gráczban alapított gymnasiumban, melyhez csahhamar nevelőintézetképen a convictus járúlt, kezdték meg a versenyharczot a tanuló ifjúságért a protestáns rendektől alapított (1571–1573) iskolával, melyen neves német tudósok, mint a rostocki Chyträus Dávid, a lipcsei Osius Jeromos, a hassziai Homberger Jeremiás működtek. Uralkodása első szakában a főherczeg nem tett nagyobb izgatottságot keltő lépést a protestáns nemesség ellen, mert nem nélkülözhette közreműködését a törököktől folyton fenyegetett Belső-Ausztria katonai biztosításánál. Sőt a mura-brucki kiküldött gyűlésen egész odáig ment, hogy megengedte az evangelikus isteni tiszteletet állandóan alkalmazott lelkészek által és belenyugodott, hogy evangelikus iskolák tartassanak fenn Gráczban, Judenburgban, Laibachban és Klagenfurtban, sőt a polgárok lelkiismereti szabadságát általában elismerte, ha a prédikátorok a katholikus egyház ellen való minden támadástól tartózkodnak; a rendek, mint eddig történt, ezután is szabadon gyakorolhatják vallásokat; de ez engedmények irásbeli szövegezésétől megtagadta aláirását. Azon kijelentést pedig, hogy az engedményeket a maga és utódai nevében tette, a rendek által készített s eléje terjesztett jegyzőkönyvben kihúzta. A megütközés, melyet a brucki események a katholikus világban keltettek, a diadal öröme, melyet ez után a protestánsok tanúsítottak, Mária főherczegné és stájer rokonsága sürgetései Károlyt arra indították, hogy uralkodása tíz utolsó évében több erélylyel karolja fel a katholikus érdekeket. Udvartartásából teljesen kizárta a protestánsokat s megtiltotta a gráczi polgároknak, hogy gyermekeiket a protestáns iskolába küldjék. Az elégedetlenség tehát egész haláláig nőttön-nőtt, s több ízben erőszakos kitörésre is jutott.
Károly főherczeg volt a határőrvidék szervezője. Rendezte az a mögött fekvő belső-ausztriai országoknak az őrvidékhez való viszonyát; az őrházak egész sorát állította föl, elegendő őrségökről gondoskodott, a róla elnevezett Károlyváros várát fölépítette s Grácz „fővárat” szilárd bástyák és kapuk építésével erősítette meg. Mindezen vállalataira és intézményeire a rendeknek jelentékeny összegeket kellett megszavazniok. A pénzen kivűl az ország ellenséges támadás esetén bizonyos számú lovas és gyalog katonát volt köteles kiállítani. A földesurak birtokaikhoz képest 643 lovat, és 2.000 gyalog puskást, nagyobbára karabélyost bocsátottak a honvédelem rendelkezésére. De a XVI. század utolsó tizedétől kezdve a csapatokat már nem a birtokosok állították ki; toborzás útján állíttattak elő, míg a rendek pénzbeli járúlékot fizettek. Stiriában akkor még igen nagy birtokú családok éltek, úgy, hogy jószágaikhoz képest kiállított banderiumaik vetekedtek némely birodalmi fejedelemével. A Stubenbergek 52 lovas és 162 puskással szálltak táborba; az admonti apát e tekintetben egy fokon állt a speieri vagy passzaui püspökkel, egy Windischgrätz, Saurau vagy Herberstein a badeni őrgróffal vagy a braunschweig-lüneburgi herczeggel. Azon összegekből, melyeket a német birodalmi gyűlés olykor-olykor a török háborúra s a határvédelemre megszavazott, Stiriának semmi sem jutott. Az ország fejedelme és rendei ismételve keservesen panaszolták, hogy a birodalom úgy szólván elhagyja és föláldozza őket.
Ferdinánd császár és fiai egyik kipróbált tanácsosa, Cobenzl János, azon tervvel állt elő, hogy a német rendnek, melynek ő volt comthurja Laibachban, a tót vagy horvát végvidék bizonyos területét (esetleg Kanizsát vagy Kapronczát) engedjék át, hogy a rend ott kellő számú lovaggal megtelepedjék s kötelességéhez képest ismét folytassa a hitetlenek ellen való küzdelmet. Az eszme azonban a rend délnémet és rajnai lovagjainál, kik kényelmes és élvezetekben gazdag életökben nem akarták magukat zavartatni, nem keltett viszhangot s noha 1577-ben Miksa császár is erélyesen támogatta, valósúlatlan maradt.
Ez időben a háborút a törökök már nem Szulejmán modorában folytatták; minthogy a császár és a szultán közt a fegyverszünet évről évre megújíttatott, a hadakozás a szomszédos pasák magánügyének tekintetett, kik fosztogató betöréseikkel szakadatlanúl fenyegették Horvátországot, Stiriát és Krajnát s csaknem minden esztendőben költséges készülődést és sereg-összpontosítást tettek szükségessé. 1578-ban Károly főherczeg vette át a főparancsnokságot a Drávától az Adriáig terjedő egész határőrvidéken. Ez reá és országaira új terhet és gondot rótt ugyan, de lehetővé tette, hogy végül rendszer hozassék a védelembe s az erődített helyek jó karban tartásával a lakosok az ellenségnek legalább első rohama ellen oltalmat nyerjenek, míg Belső-Ausztriából a hadjutalék a határra érkezik. A harczosok fölfegyverzéséről a stiriai rendek hathatósan gondoskodtak s a gráczi fegyvertárban tömegesen halmozták föl a fegyverkészletet, melyet a hadjutalék mozgósítása esetén nyomban föl lehetett használni. Károly főherczeg uralkodásának utolsó éveiben az ellenséges betörések némileg csökkentek s így az uralkodó ismét a béke műveire fordíthatta figyelmét. Ide vágó alkotásai közt a legjelentékenyebb a gráczi egyetem alapítása (1586 ápril 14.). Az új intézet kezdetben nagyon tökéletlen volt ugyan, mert csupán a hittudományi és bölcsészeti karból állott s hatásköre is korlátolt maradt, mert vezetése s az összes tanszékek betöltése kizárólag a jezsuita rendre ruháztatott. Mindazonáltal az ország olyan művelődési tényezőt nyert benne, mely a következő kétszáz évben megakadályozta szellemi életének teljes elsatnyúlását.
Fegyvercsoportozat a gráczi tartományi fegyvertárból.
Charlemont Húgótól
Károly főherczeg korai halálával (1590 július 10) gyámsági kormány alakúlt, melynek élén 1591-től 1593-ig Ernő, azután 1596-ig Miksa főherczeg – mindketten Rudolf császár és király testvérei –, állottak. Ez időben a küzdelmek a törökkel néha oly fenyegető jellemet öltöttek, hogy Mária főherczegnő két ízben közel állt ahhoz, hogy nagy számú családjával eltávozzék az országból s Tirolban keressen menedékhelyet. A stiriai hadjutaléknak 1592-től fogva évről évre táborba kellett szállania. Eggenberg Róbert stiriai nemes úr, a ki Farnese Sándor alatt Németalföldön sajátította el a hadviselés tudományát, alig 5.000 harczosával Sziszeknél megverte (1593 június 22) a boszniai pasának 20.000 emberből álló seregét; bevette Petrinia várát; 1589-ben bárói rangot nyervén a magyar harcztéren fontos állásokban működött és Győr várának is volt főkapitánya. 1611-ben halt meg Ehrenhausen kastélyban, hol pompás mausoleumot emeltetett magának. Teuffenbach Kristóf és Herberstein János Zsigmond is szerencsével harczoltak Nógrád vármegyében és Kapronczánál, de az ötször-hatszor oly nagy ellenséggel szemben foglalásaikat meg nem tarthatták.
Grácz 1594-ben.
A legrégibb nyomtatvány után, Pehaim Györgytől.
Mikor Ferdinánd (született 1578-ban) Károly főherczeg és Mária bajor herczegnő tizenöt gyermeke között a legidősebb, ki 1595-ig a jezsuiták egyetemén Ingolstadtban tanúlt, a következő év végén három tartományának kormányzatát átvette, a határon nagy veszélyek merültek föl. De Ferdinánd nem tulajdonított nekik fontosságot s sürgetőbbnek találta gyors cselekvéssel fejezni be a küzdelmet, melyet legközelebbi elődei folytattak az új keresztény tan ellen. Búcsúra ment Lorettóba s ott vállalkozásához VIII. Kelemen pápának külön áldását kérte ki. Erre 1598 szeptember 13-án kiadta a rendeletet, hogy az összes protestáns iskolákat zárják be, az ott alkalmazott tanítók és prédikátorok két hét alatt az országból távozzanak el, a városok és mezővárosok összes polgárai pedig a régi vallásra térjenek vissza. Parancsának kellő nyomatékot adott néhány zászlóalj zsoldos katona, ki az ország különböző részeibe küldött vallásügyi biztosokat kisérte. Az ellenállás igen csekély volt, a rendek megelégedtek némi előterjesztéssel és tiltakozással, a polgárok átszolgáltatták bibliáikat, melyeket halomszámra elégettek s beletörődtek a katholikus isteni tiszteletbe. A megtelepedett lakosságból ez alkalommal, úgy látszik, kevesen vándoroltak ki, minthogy a nemesi családokat ekkor még nem kényszerítették az áttérésre. Szabad volt kastélyaikban jobbágyaik részvételével szerény házi isteni tiszteletet tartaniok, de hittudományilag képzett lelkész közreműködése nélkül, mert ezeket még a nemesek váraiban is üldözték. Azon bevándorlott protestánsok közt, kik akkor vallásuk miatt Stiriából távozni kényszerűltek, a legkiválóbb egyéniség Kepler János csillagász volt. Tübingából, melynek hittudósaival a stájer rendek szoros összeköttetésben álltak, a mennyiségtan tanáráúl hivatott meg a gráczi protestáns iskolához, utóbb országos mathematikussá neveztetett ki, s naptár kiadásával is megbízatott. Kepler 1597-ben kelt egybe mühlecki Müller Borbálával, kinek családja a Grácztól délre fekvő Mühleck jógászot bírta. A jezsuiták szívesen megnyerték volna egyetemöknek, de, mivel nem akart katholikussá lenni, távoznia kellett új hazájából.
II. Károly főherczeg.
A bécsi cs. és kir. Ambrasi-gyűjtemény festménye után, Jasper Győzőtől.
Már 1600 végén csaknem egészen befejeztetett Stiriában az ellenreformáció; csupán a nemesség nagyobb része tartotta meg evangelikus hitét, és Felső-Stiria nehány félre eső völgyében, főleg az Enns meg a felső Mura völgyében nem lehetett azt soha sem végképen kiirtani. Nem oly könnyen ért czélt Ferdinánd a török háborúban, mint a felekezeti politikával. Ellenkezőleg, ott több érzékeny veszteséget kellett szenvednie. Kanizsa várát 1600 október 20-án az ellenség bevette, mert a vár parancsnokát, Paradeiser Györgyöt, sokáig támogatás nélkűl hagyták. Mercoeur herczegnek a vár fölmentésére tett kísérlete meghiúsúlt, s gyászosan végződött az a hadjárat is, melyet a főherczeg a következő évben Kanizsa visszafoglalására indított, noha szokatlanúl nagy hadsereg: 23.000 gyalog és 4.500 lovas gyűlt össze s indúlt Radkersburg mellől a török ellen. Fosztogató török csapatok a következő években gyakran beütöttek Stiriába, míg a zsitvatoroki béke (1606), egy időre félbe nem szakította az ellenségeskedést.
Eggenberg Ruprecht.
A Grácz melletti Ehrenhausen várkastély mauzoleumában levő festmény után, Hecht Vilmostól.
A harmincz éves háború szenvedései megkímélték az alpesi országokat, a mennyiben ellenség nem nyomúlt területökre, s csak adót és katonát kellett szolgáltatniok. Mikor Thurn és Bethlen Gábor Bécs alatt megjelentek, a stájer rendek is fölszólíttattak, hogy csatlakozzanak a cseh fölkeléshez. De a fölhívás nem keltett viszhangot; az ország rendei ragaszkodtak fejedelmökhöz s nem igyekeztek kellemetlen helyzetét, melybe többi országainak elpártolása juttatta, a vallásszabadság javára kiaknázni.
Mikor Ferdinánd II. Mátyás király és császár halálával a Habsburg-ház német ágának fejévé lőn s összes országait a császári boronával egyetemben a saját személyében egyesítette, Belső-Ausztria önállósága is véget ért. Ezután a császár és családja ritkán s csak rövid ideig tartózkodván Stiriában, Grácz elvesztette székvárosi jellemét, ámbár a főhatóságok szervezete nem változott, és a Habsburg-monarchia egyes részei közt az egyetlen alkotmányos kapocs továbbra is csak a personál-unió maradt.
VI. Károly esküje.
Störcklin H. J. rézmetszetének fölhasználásával, Hamza Jánostól.
A császár és szövetségesei győzelmeinek, melyek a fehérhegyi csatával kezdődtek s Gusztáv Adolf föllépteig csaknem megszakítás nélkül követték egymást, Stiriára az a következménye lett, hogy az ellenreformáczió, mely csaknem két évtizeden át szünetelt, most végleges befejezést nyert. 1625 óta minden isteni tiszteleti cselekmény, evangelikus szertartás szerinti keresztelés, házasság tiltva volt, a külföldi egyetemek látogatását nem engedték; s 1628 augusztus 30-án a rendi nemességnek is, mely eddig a vallásszabadság némi maradékát megtartotta, kötelességévé tették a katholikus valláshoz való visszatérést. Csak akkor vándorolt ki a belső-ausztriai családoknak valami 800 tagja, köztük több tekintélyes stájer nemes is, példáúl Dietrichstein, Eggenberg, Gleispach, Herberstein, Lamberg, Prankh, Rackhnitz, Saurau; Schärfenberg, Stubenberg, Treufenbach, Tannhausen, Trauttmansdorff, Windischgrätz és Wurmbrand. De közűlök sokan, utódaik pedig nagyobbára mind haza tértek, fölvették a katholikus vallást s visszakapták jószágaikat. A katholikus nemesség azon tagjai közűl, kik már az ellenreformáczió előtt a fűherczegi udvarhoz csatlakoztak s később a császári pártfogás kegyelmének dús bizonyítékaiban részesűltek, a legnagyobb tekintélyre és befolyásra Eggenberg János Ulrik tett szert, ki nagybátyjával, Róberttel egyszerre (1598) kapta a bárói czímet, a titkos tanács igazgatójává, főudvarmesterré és Belső-Ausztria kormányzójává emelkedett, Krumau herczegséget s az örökös herczegi rangot nyerte és rendkivűl nagy gazdagságot gyűjtött. Wallensteinon kivűl, kinek politikáját hosszú ideig helyeselte s a császárnál támogatta, a cseh jószágelkobzásokból és a császár számos pénzügyletéből senki sem húzott olyan roppant hasznot, mint János Ulrik, kit II. Ferdinánd személyesen kedvelt s föltétlen bizalmával ajándékozott meg. Fia, János Antal, ülést és szavazatot nyert a birodalmi fejedelmek tanácsában, egy brandenburgi herczegnőt vett el, s III. Ferdinánd trónra léptekor rendkivűli nagyköveti minőségben Rómába küldetett, hol olyan pompázást vitt, mely még a kereszténység fővárosában is nagyon feltűnt. Két fia megosztozott a családi vagyonon, s egy cseh és egy stájer ágat alapított, melyek azonban már a XVIII. század elején mind kihaltak. Csehországban a Schwarzenberg-család, Stiriában a Lesliek és Herbersteinok lettek örököseik.
A török háborúk 1640 óta ismét sok bajt okoztak a stájereknek; pénzben és emberben sokat kellett áldozniok. A hadjutalék többé nem a rendi fölkelésbe, hanem a császári ezredekbe egyesíttetett, melyek a harmincz éves háború után többé föl nem oszlattattak, hanem a számokra külön-külön kijelölt kerületekből egészíttettek ki. 1664-ben Achmed Köprili nagyvezért Montecuccoli a stájer határhoz közel, Szent-Gotthardnál megverte. A mozgalomban, mely a kedvezőtlen vasvári béke miatt a magyar főurak közt támadt, gróf Tattenbach János Erasmus, Stiria egyik leggazdagabb földesura s a belső-ausztriai kormány tagja is részt vett; de az összeesküvést elárúlták s Tattenbach vérpadon halt meg (1670). Az 1683-ki dicsőséges hadjáratban az ország határait, melyek védelméről nem gondoskodtak, a törökök s magyar szövetségeseik portyázásai gyakran pusztították. Végre Savoyai Jenő győzelmei állandóan megszabadították az országot e sanyargatásoktól.
A gráczi polgárok és a francziák a főőrségen Gráczban 1797 április havában.
Mathieu rézmetszetének fölhasználásával, Mérode Károly bárótól.
A későbbi események sorában a legkiválóbb VI. Károly császár pragmatica sanctiójának elfogadása, mi 1720 június 10-én ment végbe az országgyűlésen. 1728-ban fogadta a császár neje, Erzsébet Krisztina és leánya, a tizenegy éves Mária Terézia főherczegnő kíséretében a rendek hódolatát Gráczban, mely alkalommal egyszersmind utóljára fogadták Stiria rendei küldöttségök útján uralkodójoknak alkotmányukra tett esküjét. Ezután már csak csekély részt vettek az ország kormányzatában. VI. Károly egészen megszűntette a belső-ausztriai kormányt, s teendőit az örökös tartományok részére akkor alkotott udvari kanczelláriára ruházta, minek következtében a kormányzás sulypontja Bécsbe jutott s akkor is ott maradt, midőn Mária Terézia alatt a stájer gubernium, mint alsóbb hatóság, fölállíttatott. Az összpontosító áramlat a pragmatica sanctioval elválhatatlanoknak nyilvánított osztrák tartományok kormányzatában II. József alatt érte el tetőpontját, ki még a főkapitányi állást sem töltötte be, s Bécsbe vitette a stájer herczegi süveget is, mely régóta egyszerű történeti emlékké vált. A rendi reactio, mely utódjának, II. Lipótnak annyi bajt okozott, Stiriában is kitörésre jutott, de némi izgatott viták után a kormány teljes győzelmével végződött, mely a rendeknek egy parányit sem adott vissza azon jogokból, melyeket lassanként tőlök elszedett.
A vallási mozgalom, mely a XVII. század második felében úgy szólván kihaltnak látszott, a salzburgi protestánsok kiűzésével új lángra lobbant, s mindenek előtt az Enns völgyében éledt föl, hol egyszerre egész községek (Ramsau) evangelikusoknak nyilvánították magokat. Azzal igyekeztek a mozgalmat elfojtani, hogy a német birodalomból jövő izgatókat nyomozták, azon egyéneket pedig, kiket sehogy sem lehetett a katholikus vallásra visszatéríteni, Erdélybe való kényszerű áttelepítésre (transmigratio) itélték, hol külön községeket alkottak. Mária Terézia alatt is többször történtek ily átköltöztetések. Csak II. József türelmi pátense (1781) fejezte be a kétszáz esztendős küzdelmet, mert megadta a protestánsoknak a jogot, hogy egyházközségeket alakítsanak s ott vallásukat háborítatlanúl gyakorolják.
A mausoleum Seckauban.
Bernt Rudolftól
A XVIII. században – kivéve a kuruczok 1704-ki betörését – Stiriát nem pusztította külső ellenség. Csak a század végső éveiben zavarták meg békéje boldog korszakát a francziák. Az a hadsereg, melylyel Bonaparte Napoleon 1796-ban és 1797-ben egész Felső-Olaszországot meghódoltatta s az osztrákokat számos csatában és ütközetben visszaszorította, a régi császári úton Karintiából nyomúlt az országba. 1797 április 4-én Bonaparte stájer földön Scheiflingban állott. Április 7-én Judenburgból fegyverszünetet kinált Bellegarde és Merveldt osztrák tábornokoknak, de már előbb, Klagenfurtból intézte Károly főherczeghez az úgy nevezett „bölcselő” levelet, melyben a békekötésre való készségét a humanitás szempontjából igyekezett bizonyítgatni. Bécsben Thugut miniszter és Károly főherczeg fővezér meggyőződése ellenére elfogadták Bonaparte ajánlatait; egyelőre 6 napi fegyverszünet jött létre, mire Göss klastromban értekezletek tartattak, s végűl április 18-án az Eggenwaldok kerti lakában Leobenben aláírták az előzetes békét. E közben a francziák előnyomúltak a megállapított határvonalig s megszállották az ország fővárosát, hol az összes császári hatóságok távoztával a közügyek vezetésére ideiglenes országos bizottság alakíttatott. Maga Napoleon két napot töltött Gráczban s főhadsegéde, Beaumont útján az országházban ülésező országos bizottságot, melynek szónokaképen gróf Arco seckaui herczegpüspök szerepelt, a hódolati eskü letételére szólította föl. A bizottság, mely törvényes fejedelmének tett eskűjére hivatkozva, erélyesen visszautasította e fölhívást, föloszlattatott. A főváros és a vidék a francziák eltávozásáig, ami május elején történt, sokat szenvedett az ellenség túlságos követelései és sarczolásai alatt.
1799 márczius havában Suvaroff orosz vezér 28.000 főnyi hadával Felső-Stirián keresztűl vonúlt Olaszországba s a következő évi háború ismét megnyitotta a francziák előtt az útat Stiriába. Ez alkalommal éjszakról jöttek. A Moreau vezetése alatt működő németországi hadsereg jobb szárnyából, Lecourbe hadtestéből Montrichard tábornok Salzburgból Leobenig nyomúlt, melyet csak 1801 márczius 19-én, a lünevillei béke megkötése után hagyott oda. 1805 november havában Davoust és Marmont hatoltak be Stiriába s a fővárost hét hétig megszállva tartották. Az 1809-ki hadjáratban az ország meglehetősen fontos műveletek színhelye volt s ez alkalommal történt a gráczi várhegynek első és eddig utolsó, nagyon ismertté vált ostroma. Mikor a déli hadsereg János főherczeg alatt visszavonúlt, Beauharnais Jenő, Olaszország alkirálya, megszállotta Karintiát, hogy onnan egy részt Napoleon császárral Bécsnél, más részt a délről előnyomúló Marmonttal fogjon kezet. János főherczeg, mikor Villach elveszett s a parancs, hogy Kolowrat hadtestével Lincznél egyesüljön, későn adatott, Klagenfurtból Grácznak folytatta a visszavonulást. A várhegyet védhető állapotba helyeztette. Mindenek előtt azonban azon igyekezett, hogy Jellasich altábornagynak valami 10.000 főnyi hadtestét, mely az Enns völgyén vonúlt föl, magához vonja. Jellasich a Liesing és a Mura völgyének összeszögellésében St.-Michaelnél május 25-én ütközött össze az alkirály előhadával, mely Judenburgból érkezett; még idejekorán Leobennek fordúlhatott s a St.-Michael és Leoben közti Mura-szoros hathatós védelmével fedezhette volna tovább nyomulását. E helyett azonban állást foglalt s ott tétlenül várakozott, míg a francziák délután öt órakor sokkal nagyobb erővel megtámadták és szép seregét annyira szétugrasztották, hogy csak ügygyel-bajjal tudott 3.000 emberrel Leobenbe eljutni. Az osztrákok e szerencsétlen ütközetben 426 halottat, 1.137 sebesültet és 4.973 foglyot vesztettek. Erre János főherczeg is elhagyta gráczi állását s Magyarországba húzódott, hogy az ott keletkezőfélben levő nemesi fölkelő sereggel egyesüljön. Május 30-án Macdonald tábornok megjelent Grácz alatt s Eggenberg kastélyba szállott; de már június 6-án a fősereg szaporítására Bécsbe indúlt s csak Broussier tábornokot hagyta hátra egy kis sereggel a várhegy ostromára. A vár parancsnoka Hackher Ferencz őrnagy volt; az őrség különböző ezredek legénységéből s a stájer honvédség 120 emberéből állott. Június 13-án kezdődött a bombázás s hét napon át szakadatlanúl folyt, de a legcsekélyebb eredmény nélkül. Sőt Gyulay tábornok közeledtére Broussier kénytelen volt az ostromot abbahagyni. Junius 26-án a francziák Gyulay csapataival véres ütközetet vívtak, mely az osztrákok visszavonulásával végződött. A várhegy másodszori ostromába a francziák nem bocsátkoztak; de a schönbrunni béke után a várat oda kellett hagyni s átadni a francziáknak, kik az erődítményeket lerombolták. A gráczi polgárok 2.840 forint lefizetésével mentették meg a szép, magas harangtornyot. Napoleon Stiriától 44 millió frank hadi sarczot követelt s midőn e roppant összeget lefizetni nem bírták, számos előkelő nemes urat és polgárt túszúl elfogatott. 1810 január 4-én távoztak a francziák Gráczból s azóta nem járt ellenség stájer területen. A politikai élet azután nagyon csöndes folyást vett; még az 1848-iki viharos év sem hagyott itt élénkebb emlékeket hátra; a stájer ezredek akkor Radeczky tábornagy vezetése alatt vitézűl harczoltak Olaszországban. A szellemi és gazdasági fejlődést Stiriában a század első felében különösen János főherczeg mozdította elő, ki állandóan az országban lakott s nagy tan- és nevelőintézetek (Joanneum), a gazdasági és a tűzkár-biztosító társulat s számos tudományos és jótékony egyesület alapításával az egész népnek maig is nyilvánuló tiszteletét vívta ki.
Eggenberg kastély Grácz mellett.
Bank Henriktől
Mikor az 1860-ki októberi diploma s az 1861-ki februári pátens Ausztria népeit az állam törvényhozásában való közreműködésre szólította s az önkormányzat elve a község, a járás és a tartomány ügyeiben ismét érvényre jutott: Stiriában tehetséges és hazafias érzésű férfiak akadtak, kik az állami ujjáalakúlás művében tevékeny részt vettek. Az 1885-ben elhúnyt tartományi főnök, Kaiserfeld Móricz, egyike volt azon politikai irány eszményi képviselőinek, mely a németek nemzeti érdekeinek az osztrák-magyar monarchia nagy feladataival való tartós összekapcsolását tekinti legfőbb czéljának. Stiria, Alsó- és Felső-Ausztria főherczegségekkel a Habsburg-család legrégibb, ősi birtokai közé tartozik s hogy mennyire tudatában van annak, minő körűlmények közt fejlődtek és szilárdúltak Stiria és felséges uralkodó háza között a viszonyok, hogy e viszonyokban bízva minő megnyugvással néz a jövő elé, bizonyítja a Habsburg-ház uralkodásának hatszázados évfordulójakor tartott nagyszerű ünnepély, melyet 1883-ban Ferencz József császár és király jelenlétében országszerte lelkesedéssel ültek meg.
A gráczi várhegy.
Wüst Ferdinándtól
