Mezőgazdaság és állattenyésztés. Walcher Rudolftól és Micklitz G.-től, fordította Katona Lajos
Mezőgazdaság és állattenyésztés.
Walcher Rudolftól és Micklitz G.-től, fordította Katona Lajos
Walcher Rudolftól és Micklitz G.-től, fordította Katona Lajos
Sziléziának, habár Ausztria legkisebb tartományainak egyike, mégis oly változatos a talajalakúlása és a növényzete, a milyennek ily csekély területen másutt alig akad párja. Hegycsúcsokkal, a melyeken csak a gyalogfenyű és satnya fű terem meg, néhány négyszögmérföldnyi térségen termékeny széles völgyek, sötét erdős magaslatokkal a síkföld mocsaras lápjai váltakoznak. De a tartomány legnagyobb részét mégis középhegyek és dombvidékek borítják. A magas hegység övébe emelkedő hegycsúcsok épen oly ritkák, mint a teljes síkság.
Az Odera völgyét, vagyis azt a széles bevágást nem számítva, melylyel a Beszkidek és a Szudetek közt Morvaország Sziléziába beékelődik, e tartomány délkelet felől éjszaknyugat felé csúcsosodó éket alkot, a melynek délnyugati, déli és részben keleti oldalát is egy, az ország legmagasb ormait magába foglaló hegyláncz köríti. Ez a hegylánczolat a tartomány belseje felé, éjszaknak lejt, részben messzire elnyúló, néhol a túlsó oldalon lévő határig érő kiágazásokat bocsátva magából, részben pedig lassanként alacsonyodván, a középhegységbe lankásodik és dombvidékbe megy át, majd alább síkfölddé lapúl.
Mind a két országrész fő folyói – nyugaton az Oppa, keleten pedig a Visztula – a déli hegygerinczczel egyközű irányúak; legtöbb mellékfolyójuk pedig e hegyoldalról a föld felé, éjszaknak és éjszakkeletnek tart.
Az ország fölszíni alakúlata irányadó annak gazdasági mívelésére nézve. A hegységben az erdőgazdaság az uralkodó, az előhegyeken ellenben már egyenlő részben osztozik a mezőgazdasággal, a dombos és sík vidéken pedig mind inkább háttérbe szorúl emez elől. Az ország nyugati része, Felső-Szilézia, általában sokkal hegységesebb, mint a keleti, Alsó-Szilézia, a melynek területéből csak egy negyedrész esik a tulajdonképeni hegyvidékre.
Szilézia keskeny földsávját, a mint már mondottuk, a morvaországi Gesenke vágja ketté. Keleti-Sziléziát majdnem csupa szláv népesség lakja, míg Nyugati- és Keleti-Sziléziát egymástól elkülönítve fogjuk e helyütt tárgyalni.
Nyugati-Szilézia jóval nagyobb részében hegy- és erdővidék; csupán mintegy negyedrésze dombvidék és síkföld.
A termelési föltételek ez országrészben a mezőgazdaságra nézve általán kedvezőtlenek. Nem is szólván a földmívelésre kevéssé alkalmas talajalakúlásról, már a magasb fekvésű tájakon igen hosszan tartó telek és a többnyire uralkodó éjszaki meg éjszaknyugati szelek következtében is, a melyek elé az ország egész nyiltan tárúl, – zord, sőt még a síkföld kedvezőbb fekvésű részein is csak alig mérsékelt az éghajlat.
A mívelés alatt álló föld, mely az éjszaknyugati országrészben granit és gneisz, a délkeletiben pedig grauwacke és agyagpala elmállási terméke, közepes kötöttségű könnyű agyag és szerves anyagokban szegény, miért is kivált a fensíkokon a nedvesség túlságosan nagy, vagy túlságosan kis mennyiségéhez képest végletes magatartású. Áradási talaj csupán az Oppa-völgynek Jägerndorf és Troppau közötti részén, meg a Weide alsó folyásánál, Weidenau környékén találkozik csekély mértékben; ezek Felső-Sziléziának különben is a legtermékenyebb vidékei.
A különféle magasság szerint három övet, a magas hegységit, a közép-hegységit és a síkföldit kell megkülönböztetnünk. Az elsőben a mezőgazdaság jobbára a kis- és középbirtokosok kezében van, s a talaj és az éghajlat csupán a tavaszi rozs, zab, burgonya, lóhere és más zöldtakarmány termesztését engedi meg. A talaj megmunkálása igen vesződséges és kevéssé jutalmazó; a meredek lejtőkön a szántás és trágyázás ép oly nehéz, mint a termés betakarítása. Ily vidékeken a kisbirtokos magát és családját többnyire nem is tarthatja el pusztán mezőgazdasági jövedelemből; ezért tehát háziipari vagy napszámos munkával igyekszik növelni keresményét. Talál is elég foglalkozást a körűlötte lévő uradalmak erdőségeiben. Még nagyobb parasztbirtokok gazdái is kénytelenek mellesleg fuvarozással, vagy terménykereskedéssel is gyarapítani a keresetüket. A mezőgazdaság tehát ezen övben inkább mellékes foglalkozás.
Másként van a dolog a középhegység övében, a hol a mezőgazdasági termelés már jóval fontosabb. Itt megvannak még az ú. n. „örökös bírói” jószágok is, a melyeknek 60–80 hektárnyi mezősége és erdejével többnyire az iparűzhetés némely kiváltságai is jártak, csakhogy ezek az iparszabadság óta már részben vagy egészen is megszűntek. Ezen öv mezőgazdasági termesztményei a rozs, árpa, zab, burgonya, lóhere és len, sőt már a czukorrépa is mind előbbre halad a síkföldről a középhegység felé. A lentermesztést azonban, a mely a közepes nagyságú birtokokon elég kiterjedt volt, utóbbi időben az orosz verseny nagyon csökkentette. A tetemes rétterűlet itt a mezőgazdaság sikeresebb űzhetésére igen kedvező hatással van.
A domb- és síkvidék sokkal alkalmasabb a mezőgazdasági művelésre, mint az előbbiek. Mérsékeltebb éghajlata, hosszabb érési időszaka és termékenyebb talaja egyaránt csupa kedvező feltételek. A czukorrépa itt már teljesen otthon érzi magát s évről-évre nagyobb területet hódít, mind jobban kiszorítván a többi kapásnövényeket, nevezetesen a burgonyát, melyet sokhelyütt már csak házi szükségletre termesztenek. Ellenben a repczetermesztést szűkebb területre szorítja az ásványolajokkal való versenye óta csekélyebb jövedelmezősége. Ez öv főbb gazdasági növényeinek évi termése a következő határok közt ingadozik.
| búza | 13–30 hektoliter hektáronként, |
| rozs | 18–32 hektoliter hektáronként, |
| árpa | 23–40 hektoliter hektáronként, |
| zab | 27–50 hektoliter hektáronként, |
| burgonya | 100–175 hektoliter hektáronként, |
| czukorrépa | 250–360 hektoliter hektáronként, |
| lóhere (szénának számítva) | 26–50 hektoliter hektáronként. |
A nagybirtokosság többnyire saját kezelésében mívelteti földjeit, csupán a czukorgyárak közelében vannak nagyobb birtokterületek bérbe adva. A talaj javítására sok helyütt műtrágyát használnak, de a mészszel való javítás is nagy mértékben folyik, kivált a mióta az ország éjszaknyugati részén kitűnő minőségben és bőven található mészkövet az utóbbi évek során keletkezett vasútak olcsón szállítják a mezőgazdaság szükségletére. Az alagcsövezés is mindinkább terjed. A vízlecsapolás eszközlésére való tervezeteket szövetkezetek és kisbirtokosok számára ingyen készíti el az ország kulturmérnöki hivatala. Mezőgazdasági szakismeretek terjesztéséről két országos gazdasági iskola gondoskodik: az ober-hermsdorfi gazdasági középiskola és a troppaui téli tanfolyam.
Általában mindenfelé jó szerkezetű gazdasági eszközöket látni. A már régebben elterjedt szecskavágón és cséplőgépeken kivűl újabb időben sorvető- és aratógépek is vannak még a parasztgazdáknál is használatban.
A réteknek és szántóföldekhez való aránya csak a folyamvölgyekben kellő s a rétek mívelése jóformán elhanyagolt. A kisgazda rendesen nem trágyázza a rétjeit, természetes elárasztás alá pedig csak egy részük esik. Dicséretes kivételek a rétmívelés tekintetében a Wigstein-, Leitersdorf-, Schönstein-féle és egyéb nagybirtokok, a melyek nagy értékű öntözési hálózatát csak az méltányolhatja, a ki e javítási munkálatok fejlődését figyelemmel kisérte. Ezek által sikerűlt is e rétterületek jövedelmét megháromszorozni s a zord éghajlat ellenére is háromkaszálású réteket létesíteni.
Nyugat-Szilézia lótenyésztése ugyan nincs valami nagyon kedvező természeti föltételek között, de azért mégis elég jól halad. A lóállománynak egész Sziléziában való javítására czélzó törekvések a Troppauban 1809-ben fölállított állami méntelep megalapításával kezdődnek. A 60-as évekig többnyire keleti fajtájú apaállatok voltak használatban, a melyektől a tulajdonképeni tenyésztő területen, Jägerndorftól le Troppauig és a határos fensíkon középnagyságú, jó testalkotású, fürge és kitartó, határozottan felismerhető fajta-jellegű lovak származtak. Az ipar és mezőgazdaság mind nagyobb fejlődésével a lovak ereje és munkaszolgáltatása iránti követelmények is mind jobban fokozódtak; ennek folytán tehát a tenyésztés újabb irányba volt kénytelen térni, a mihez képest most már inkább a hidegvérű, nehezebb fajtából választották az apaállatokat. Jelenleg a vércsere nehézségei már le vannak győzve s mostanában a Troppau körűli tulajdonképeni tenyésztő terűleten, – nevezetesen Jarkovitz és Vlastovitz községekben, – erős, jól megtermett fajtát találunk. Kiválóan jó hírnek örvend jelességeinek átöröklődés miatt a „The great gun” nevű állami Norfolk-tenyészcsődör. A német lovagrend nagymesterének smolkaui méntelepe ismert nemes lófajtával dicsekedhetik, nemkülönben nevezetes hírű a hennersdorfi ménes is tisztavérű lippizai lovainak tenyészetéről.
A lótenyésztésnél azonban jóval nagyobb fontosságú Felső-Szilézia mezőgazdaságára nézve a szarvasmarha-tenyésztés. Több rendbeli párosító kisérlet után, melyeket a 70-es években az alpesi és a partvidéki fajtákkal tettek, végre is leginkább a kuhlandi és a schwytzi fajták javára dőlt el a választás. A nagybirtokosság jószágain a szarvasmarha-tenyésztés jobbára a juhtenyésztés helyébe lépett, a parasztbirtokokon pedig főleg az államköltségen fölállított bika-állomások útján javúlt. Az 1889. év takarmány szűke a szarvasmarha állománynak 1.800 darabbal való csökkenését idézte elő. A tejgazdaság a városok közelében többnyire csak a tejnek eladására, ezenkivűl pedig csupán vajkészítésre szorítkozik, s árúit nagyobb részben közvetítő kereskedés útján juttatja a városokba. Csak néhány nagybirtokon készítenek sajtot. A tejgazdaság általában nem áll a kor színvonalán.
A nemes juhok tenyésztése már a 20-as évek vége felé is nagyon csökkenőben volt, ma pedig már mindenütt megszűnt, s a hajdan híres hennersdorfi (a morvaországi beszögellésben), herrlitzi és olbersdorfi juhászatok nevei ma már csak történelmi emlékezetűek. Ellenben a kecsketenyésztés a magas- és középhegységben fokozatosan terjed. A legutóbbi állatszámláláskor, 1890 végén, az ország nyugati felében kerekszám 3.000-nyi többlet mutatkozott. A kecskének különben sokkal nagyobb a közgazdasági fontossága, mint közönségesen vélik: nevezetesen a szegény hegylakóra nézve igen nagy becsű.
Sertéstenyésztés, nehány kisebb vállalaton kivűl, Nyugat-Sziléziában tulajdonképen nincsen, csak házi sertéstartásról lehet inkább szó. Az állatokat legnagyobb részt Galicziából szerzik be fiatalon s a parasztgazdák házilag hízlalják meg.
A mezőgazdaság mellett mellékkeresetként s vele a legszorosabb kölcsönhatásban állva, nagyobb birtokokon a burgonyából és gabonából való szeszfőzés kiváló helyet foglal el. A répatermesztésre nem eléggé alkalmas területeken a burgonya igen jól fizet kapásnövény. A kapásnövények termesztése pedig nagyon javára válik a talaj jó megmunkálásának, továbbá a kitűnő marhahizlalóúl szolgáló moslék útján a földbe ismét visszaszármaztatja az összes becsesebb növénytápláló anyagokat. A burgonyából főzött szesz így piaczi termék helyére lép. Sajnálatos azonban, hogy a fönnálló adórendszer és a nagyban való termelés emelkedése miatt a kisebb gazdasági szeszfőzők száma Sziléziában 130-ról 80-ra szállt alá.
Keleti-Szilézia. – A mily eltérő a nyugati országrészétől Keleti-Sziléziának a talajalakúlata, épen oly különböző az ottanitól emitt a földmívelés helyzete is. A mezőgazdaság természeti föltételei különben jobbára kedvezőtlenek. A tartomány e része éjszak és nyugat felé nyilt, kelet és dél felé pedig átlag 1.000 méter magasságú hegylánczczal van elzárva, a melynek magaslatán az éjszaknyugatról érkező esőfelhők megtorlódnak és csapadékukat Keleti-Szilézia dombvidékére és síkföldére öntik. Az éghajlat ennek folytán nedves és zord s az évi csapadék mennyisége oly rendkivűl nagy, hogy e tartományrész a monarchia legtöbb esőzés vidékei közé tartozik. Legjobban kitetszik ez az itteni esőmennyiségnek a szomszédos Morvaországéval való összehasonlításából. Míg Morvaországban az évi csapadék mennyisége átlag 517 milliméter: addig Keleti-Sziléziában az évi csapadék átlaga 992 milliméterre rúg. Ehhez képest alakúl az esős és esőtlen napok évenkénti aránya is, a mely több évi átlag szerint Morvaországban 128, Keleti-Sziléziában pedig 162 csapadékos napot mutat. A sok esőzés annál károsabb, mivel a talaj nagyobb részt nehéz, átszivárgást nem engedő agyag, mely fölött csupán igen sekély (15–25 centiméternyi) televényréteg van. Kivételt e tekintetben csak a folyamvölgyek tesznek, a melyekben az alluvium vízáteresztő kavics fölötti vastagabb televényréteg. Ezek a legtermékenyebb területek, a hol nagyon nedves években sem csökken túlságosan a termés. Általán véve a száraz esztendőkben legjobbak a termések, míg a – sajnos – igen gyakori nedves nyarak a legfontosabb terményekben rosz aratással járnak, s e miatt a földmívelő nép szűkölködést szenved. A hosszú zord tél nagyon megrövidíti a mezei munka idejét, a mit a gazda annál jobban megérez, mivel a szívós, agyagos talajt többnyire négyes fogattal kell fölszántania. Az igavonó állatok számának itt tehát nagyobbnak kell lennie, mint a milyen kedvezőbb körűlmények közt lehetne. Keleti-Szilézia mívelhető földje a hegyvidékeken az alluvium területén túl szürkés agyag, mely a tescheni pala elmállásából keletkezett.
A kisbirtok 30–50 holdas nagyobb parasztgazdaságokat, 20–30 holdnyi ú. n. „kertész”-telkeket és 19–20 holdas zsellértelkeket foglal magába. Keleti-Szilézia összes területéből (39.5 négyszögmérföld) a nagybirtokra 16.9 négyszögmérföld, tehát mintegy 43 százalék esik, míg a többi 57 százalék a kisbirtok, meg az országútak és folyamok, stb. közt oszlik meg.
Keleti-Sziléziát talajalakúlása szerint három övre oszthatni. A délkeleti hegyvidék övéhez északnyugat felé szélesen eléje sorakozva a dombvidék és az ebből lassan aláereszkedő síkföld csatlakozik. Ez országrész éjszaknyugati határai az Odera, Olsa és Visztula völgyein húzódnak végig.
E természeti föltételek a mezőgazdaságot különféle mívelési módokra kényszerítik; miért is a gazdaság helyzetének e vázlatában a fenti övek szerinti tagozódást állandóan szem előtt fogjuk tartani.
Jóllehet ez országrészt délen és keleten övező hegykoszorú jobbára erdős: a hegyoldalak alsóbb részén, sőt néhol a hegyhátakon és kúpokon is mezőgazdasági mívelés alatt áll a föld. Az erdőség és a szántóföldek közt sok helyütt tágas legelők terjednek, a melyeknek fával gyéren benőtt területe többnyire nem egyes birtokosoké, hanem a községek vagy „szállás”-szövetkezetek tulajdona. A „szállás”, a sziléziai havasi legelő, mely többnyire az erdőív fölött kezdődik, csak sovány füvet teremés tehenek, juhok meg kecskék nyári legelőjeűl szolgál. A „szállás” pásztora, a ki gyakran maga is gazda, a gondjaira bízott közös nyájat, mint az alpesi pásztorok, tavaszszal föltereli a hegyre s onnan csak őszszel hajtja le ismét a völgybe.
A hegyvidék tulajdonképeni mezőgazdasága igen silány, minthogy a köves talajból csak a legkeservesebb fáradsággal lehet egy kis zabot, árpát és burgonyát kicsikarni. A burgonya, Szilézia szegényebb vidékeinek e legfontosabb terméke, egyben a nép legfőbb tápláléknövénye, a melynek jó vagy rosz termésétől függ a lakosság többségének jólléte vagy insége. Burgonya, tej és káposzta a szegény hegylakó reggelije, ebédje és vacsorája, s a jó burgonyatermő évek annyira hozzájárúlnak a szegényebb nép jóllétének fokozásához, hogy a statisztikai adatok világos tanúsága szerint az ily esztendőkben a házasságkötések száma is észrevehetően emelkedik. A burgonyán kivűl még a „placek” nevű kerek, lapos, tenyérnyi nagyságú, zabdarából sült kenyér is egyik fő eledele a népnek. Ennek a daráját egyszerű kézi malmon őrlik s a belőle sült kenyeret visz magával délebédűl az erdőbe a szegény favágó.
A földnek megmunkálása a mostoha hegyvidéken fölöttébb kezdetleges módon történik. Minthogy csak a jómódú parasztnak van egy vagy két lova: a szegényebb, a kinek nincs módja, hogy a gazdagabbtól béreljen igavonó állatot, a szántást és boronálást a télen át lesoványodott kis tehénkéivel, sőt néha emberi erővel végezi. Sokszor a tárgyát is háton hordja föl a meredek hegyoldalra. Gazdasági gépeket még hírükből sem igen ismer a hegylakó, a ki csak a legtökéletlenebb munkaeszközökkel dolgozik.
A déli hegyvidék öve után a középső dombvidék következik, mely legnagyobb a fönt elsorolt három közűl. Ebbe esnek hullámos fensíkok közé ékelve a termékeny árterűletű folyamvölgyek. Ezen át vonúlnak a tartomány főbb útjai, s ugyanitt alakúltak a tartomány nagyobb városai. Itt már helyenként többé-kevésbbé kikerekedett községeket találunk, a minőket Keleti-Szilézia terméketlenebb részein hiába keresnénk. Míg ugyanis a hegyvidéken többnyire egymástól távol elszórt házakból állnak a falvak: addig az ország belsejében mindig legalább nehány gazdasági udvar csoportosúl egymás mellé. De teljesen egybekapcsolt házcsoportokból álló helységek itt is csak nagy ritkán akadnak. A parasztházak e szétszórt építése a tartomány tájképeinek egyik jellemző vonása.
Mivel az ország középső öve a legszélesebb, és ebben a mezőgazdasági termelés az első sorban álló: azért egész Keleti-Sziléziának a földmívelés tekinthető a legfőbb kereset forrásáúl. A kis- és nagybirtokon folyó gazdálkodás azonban itt is nevezetes különbségeket mutat. A parasztgazdaságok vetésforgója, kivéve a hegyvidékieket és a magasb előhegyeken levőket, rendesen a következő: burgonya és káposzta trágyázott földben, aztán őszi rozs vagy búza, utána vörös here és végűl zab. Jellemző, hogy még nagyobb parasztgazdaságokban sem vetnek vagy ültetnek be egyféle terménynyel egy egész tagot, hanem ugyanazt a birtok különböző helyein termesztik egyidőben.
Minthogy a paraszt nép fő tápláléka a burgonya és káposzta, kivált e kettőnek termesztésére fordítanak nagy szorgalmat s ezek épen azért aránylag jó termést is szolgáltatnak. Eladásra rendesen csak zab, legfölebb még széna kerűl a paraszt gazdaságokból: míg a nagybirtokos búzát és rozsot visz a piaczra, ellenben a zabot takarmányúl használja el, a burgonyát és árpát pedig szeszfőzőjében dolgozza föl.
Paraszt ház Weichselben.
Russ Róberttől
A tömérdek csapadék és a vizet át nem bocsájtó talaj a sziléziai gazda két legnagyobb ellensége. Csak akkor tud velük sikeresen megküzdeni, ha elég pénze van hozzá. A kisbirtokosnak a körűlményei nem engedik meg a talaj alagcsövezését; úgy segít tehát magán, hogy földjét két méter széles, magasan domborodó ágyakba osztva bogárhátra szántja. A termés csak ez ágyak közepe táján jó, s a föld területének egy részét – a közbülső barázdát – föláldozza, hogy az ágy domborúlatát szárazon tarthassa. Csak a legutóbbi időben akadnak már a paraszt gazdák közt is hívei az alagcsövezésnek.
Sok kisbirtokos elköveti azt a hibát, hogy tavaszszal, tehát alkalmatlan időben szántja föl a földjeit, holott csak az őszi szántás útján válik a talaj a téli fagyok hatása következtében kellően éretté. Ellenben ha a szántás csak tavaszszal történik, akkor az agyagos talaj túlságosan nedves és szívós marad s kárára lesz a vetésnek vagy ültetvénynek. A talaj termékenysége fokozásának kitűnő eszköze a földek meszezése, a mely a nagybirtokokon már általános és sok helyütt már a kisgazdáknál is terjed, kivált ott, a hol a mész nem kerűl túlságosan sokba. A föld megmunkálására általában jó szerkezetű ekéket és boronákat használnak.
Meglehetős fontosságú a sziléziai parasztgazdaságokban az állattenyésztés, a mely leginkább szarvasmarha- és sertésnevelésben áll. Csak a nagyobb parasztbirtokosok foglalkoznak lótenyésztéssel is, mert csak azok mívelik földjeiket lóerővel. A kisgazdák nagyobb részt csak tehenekkel munkálják földjeiket.
A sík- és dombvidék állami mének által nemesített lófajtája jónak mondható. A hegyvidéki ló ellenben kicsiny, de erős, szívós és kitartó.
A síkföld tehenei többnyire közepes nagyságúak és elég jól tartottak; ellenben a hegyvidékiek takarmány szűke miatt gyakran elmaradnak a fejlődésben s ennek folytán kevesebb a tejelésük. Naponként átlag három liter tejet ad egy-egy tehén. A tejnek legnagyobb részét saját háztartásában használja el a kisgazda, s csak a maradékot dolgozza föl vajjá és küldi a városba.
Takarmányúl a vörös-here szolgál, mely Sziléziában elég megbízható termésű s néha igen jól fizet. Rétek jóformán csak a hegyvidéki övben vannak. Újabb időben a nagybirtokosság által meghonosított amerikai lófogú tengeri termesztését a parasztjószágokon is utánozzák. E takarmánynövény nagyban való termesztésének kedvez a nedves éghajlat.
Kiváló fontosságú Keleti-Szilzia kisebb gazdaságaiban a sertéstenyésztés. Néhány év óta főleg a műveltségben előrehaladottabb tájakon a belföldi fajtát angol Yorkshire-kanokkal nemesítik s igen jó sikerrel. A legtöbb birtokos kettőtől ötig menő magkoczát tart, a melyek mindenike kétszeri ellés mellett évenként 15–20 malaczot vet, s ezeket jobbára a szomszédos Morvaországba viszik vásárra. Az árak átlag páronként 10–12 forint közt ingadoznak. A sziléziai gazda, hogy a sertés nyári legelőjével gazdálkodjék, a disznót naponként rendesen más-más helyen hosszú kötélre kipányvázza.
Általában véve a kelet-sziléziai kisbirtokos anyagi helyzete nem valami kedvező. Esős évek és gyakori elemi csapások, kivált jégeső és árvizek, többnyire tönkre teszik egy-egy előző jobb esztendő dúsabb aratásából nagy fáradsággal szerzett hasznát, úgy, hogy nem igen tud megvagyonosodni. A megélhetésért való nehéz küzdelem nem igen engedi meg neki, hogy a földje javításához kellő pénzt, vagy a szűkebb évekre való tartaléktőkét félretegye.
A nyomasztó anyagi helyzet a legnagyobb akadálya minden haladásnak, és csak a tartomány középső, termékenyebb övében, meg a városok környékén mutatkozik a parasztságnál nagyobb művelődési törekvés. Az ilyen vidékek parasztgazdái a Teschen melletti kotzobendzi földmívesiskolába küldik fiaikat és ezzel is tanúsítják, hogy mennyire méltányolják a czélszerű gazdálkodás alapjáúl szolgáló szakismereteket. Az a 300 fiatal gazda, a ki ez iskolát 1872-ben történt alapítása óta látogatta, bizonyára hatással volt a mezőgazdaság fejlesztésére.
A nagybirtokos könnyebben meg tud a föld és az éghajlat mostohaságával birkózni, mint a kisgazda. Anyagi eszközei megengedik neki az alagcsövezés, meg a műtrágya alkalmazását, valamint a gőzlépcső és egyéb tökéletes gazdasági gépek megszerzését. A fő tényező továbbá, a mely a nagybirtokosság gazdálkodási rendszerét a kisbirtokosénál eredményesebbé teszi, a termények egy részének gazdasági szeszfőzők útján való értékesítése.
Az alagcsövezés Anglián kivűl talán sehol sem oly fontos, mint Sziléziában, a hol az első ilynemű munkálatokat a negyvenes években kezdték, s már a következő évtized folyamán a nagybirtokosság jószágain jókora nagyságú terűleteket alagcsöveztek.
A mezei gazdaság jobbára repcze, búza, rozs, árpa, zab, burgonya, czukor- és takarmány-répa, paszuly és lencse termesztésére szorítkozik; takarmányfélékből leginkább vörös-herét vetnek fű-elegygyel, továbbá baltaczimet, luczernát, keverék-takarmányt és csalamádét.
A következő számok általános képét adják a kelet-sziléziai kis- és nagybirtokosság földjein termő főbb gazdasági növények területhez arányított termésének:
A termény neve:
|
Az egész szántóföld terület százaléka:
|
Hektáronkénti termés:
| |
repcze
|
1
|
7–14
|
métermázsa,
|
búza
|
9
|
10–25
|
hektoliter,
|
rozs
|
11
|
12–35
|
hektoliter,
|
árpa
|
8
|
15–35
|
hektoliter,
|
zab
|
25
|
20–40
|
hektoliter,
|
burgonya
|
22
|
50–150
|
métermázsa,
|
czukorrépa
|
1
|
140–380
|
métermázsa
|
lóhere
|
19
|
25–50
|
métermázsa
|
borsó, lóbab, tatárka, len, takarmányrépa, káposzta, keverék-takarmány és ugar
|
4
|
–
|
métermázsa
|
A takarmányfélék adják általában a legbiztosabb termést; csakhogy ezeknek megint a betakarítására van az időjárás mostohasága gyakran káros hatással. Meglehetősen megbízható termést szolgálatnak még a burgonya és a czukorrépa is.
A nagybirtokosság uradalmain többnyire nagy a baromtenyésztés. Tulajdonképeni ménes csak kevés van, de azért majdnem minden nagybirtokos nevel igás kanczáitól ellett csikókat. Legnagyobb gondot a szarvasmarha tenyésztésére fordítanak, még pedig leginkább hollandi, schwytzi, pinzgaui, allgäui és kuhlandi marhát tenyésztenek. A tejet vagy azonnal eladják, sokszor messzire elszállítják, vagy pedig groyi és limburgi sajttá dolgozzák föl. A tejnek literje 4 1/2–6 krajczárjával, sajttá készítve pedig egy-egy liter 3–4 1/2 krajczárjával kél. A sajtkészítéssel gyakran húsnak való angol sertések tenyésztését is összekötik, a mennyiben a savót ezek táplálására használják föl.
A Visztula és az Olsa síkságain tágas területeket szentelnek a haltenyésztésnek, a mely kizárólag pontyokra szorítkozik. Sziléziában a halastavak úgy vannak berendezve, hogy a gátakkal kerített tóterületek fölváltva néhány éven át víz alatt állnak, azután pedig pár esztendeig mezőgazdasági czélokra szolgálnak. A tavak kiszárítása, fölszántása és bevetése egyúttal azon élőlények előteremtését is lehetővé teszi, a melyek az utóbb következő elárasztási időszak alatt a halak élelmére valók.
A többnyire igen nehezen szántható talaj megmunkálására jó szerkezetű gazdasági eszközök kellenek, a minők minden nagyobb jószágon csakugyan meg is vannak. A gőzerővel való cséplés általános.
Kiváló fontosságú a mezőgazdaságra nézve a szeszfőzés, mely alig hiányzik csak egy nagyobb sziléziai uradalomban is. A nagybirtokok burgonyatermésének legnagyobb részét szeszszé dolgozzák föl s így változtatják kivitelre alkalmas, értékes árúvá. A szeszégetéssel azonban még az a haszon is jár, hogy hulladéka, a moslék, kitűnő tápláléka a marhának, a melynek tartását ilyenformán a szeszfőzés nagyban elősegíti. Az egy hektárnyi burgonyaföld után számítható moslék körűlbelűl 20 métermázsa széna tápláló-értékével egyenlő. A sziléziai nagybirtokosok a föld termőképessége fokozásának ezen eszközét mindenfelé föl is karolták és jószágaikon mindenütt gazdasági szeszgyárakat rendeztek be, a melyek a birtokok terjedelme szerint naponként 15–35 métermázsa burgonyát dolgoznak föl. A takarmányszükséglethez képest a szeszfőzők a zordabb évszakok alatt 6–8 hónapon át dolgoznak. Az 1890–1891. üzletévben keleti Sziléziában összesen 54 szeszégető volt működésben és 21.000 hektoliter szeszt főzött, körűlbelűl 300.000 forint értékben. Mielőtt ez a szesz forgalomba kerűlt, 740.000 forint fogyasztási adót nyert belőle az állam, úgy, hogy egy üzletév termelésének forgalmi értéke egy milliónál is többre rúg.
Műszaki tekintetben is kielégítők a szeszfőzők eredményei, a mennyiben 100 kilogramm burgonyából 11–13 liter szesz kerűl ki. A gyárak nagyobb része jó berendezésű, s mindenütt Henze-féle párolókat, keverő és hűtő készülékekkel ellátott czefrekádakat, valamint jó szerkezetű lepároló készülékeket találunk. Mindezen berendezési tárgyak nem csekély költségbe kerűltek, a mely áldozatokra a birtokosokat csak annak megfontolása vette rá, hogy Keleti-Szilézia mostoha talajának és hideg éghajlatának következtében csekély jövedelmezőségű mezőgazdaságát haszonhajtóbbá tehetik a szeszégetők által.
Szilézia mezőgazdaságának üdvös fejlődése úgy a nagy-, mint a kisbirtokosra nézve majdnem egyedűl az állattenyésztés emelkedésétől függ. Az általában is kedvezőtlen helyzetű gabonatermesztés még nagyobb bajokkal küzd oly országban, a minő Szilézia, a hol a gabonafélékre nagyon kedvezőtlenek a természeti föltételek. Ellenben épen ezek a föltételek, kivált a nedves éghajlat, szerfölött kedvezők a takarmányféléknek, a mi már egymaga is természetszerűen első sorban a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére serkent.
Kiváló, sőt épenséggel jellemző fontosságúak Keleti-Szilézia mezőgazdaságára nézve a nagy uradalmak. Valamennyi közűl kiválik s valódi mintagazdaság a tescheni kamarabirtok, a melynek óriási jószágcsoportja jelenleg Frigyes főherczeg tulajdona, ez előtt pedig majdnem félszázadon át néhai Albrecht főherczegnek, az ipar és földmívelés e buzgó előmozdítójának kezeiben volt, a kinek gondoskodásából remekűl fejlesztve, kiváló nevezetességűvé emelkedett. A tescheni kamarauradalom, a mely Keleti-Szilézia egész területének 28 százalékát teszi, több mint 11 négyszögmérföldre terjed, a miből 2.2 négyszögmérföld mezőgazdasági, 8.9 négyszögmérföld pedig erődgazdasági terület, s az egész Keleti-Szilézia déli és keleti részén fekszik. Az uradalom erdőségei többnyire a hegységet borítják; a domb és sík vidéken pedig egészen a porosz határig húzódva vannak az egyes majorok. A tescheni kamarauradalomban foglalkozó munkások száma, a kik részint a mezőgazdaság, részint az erdészet szolgálatában állanak, továbbá a bányákban és különféle gyárakban dolgoznak, az évszakok szerint 15.000–20.000. Míg régebben a birtokkerületek fele bérbe volt adva: addig ma az egész uradalom 16 intézőségre tagolva saját kezelésében áll.
Jellemzők a tescheni kamarauradalom gazdasági életére nézve a következők.
Az alagcsövezés majdnem teljesen megszűntette a régebben szokásban volt domború ágyakban való mívelést. Főkép az újabb időben végzett alagcsövezések a földeknek teljesen sima megmunkálását teszik lehetővé. Az alagcsövezéssel ellátott földek termései eleinte nem voltak ugyan egészen kielégítők, a miért is egy ideig abbahagyták az alagcsövezést. Csak az utóbbi évtized folyamán változott módszerrel végrehajtott alagcsövezéseknek volt meg a jó és sikeres eredményök. A régi módszer ugyanis egyközű fölszívó csövekkel hálózta be a földeket, a melyek mind egy gyűjtő csatornába ömlöttek. Ennek a föld legmélyebb részén kellett húzódnia s a legcsekélyebb eséssel is be kellett érnie. A szívó csövek ellenben a lehető legnagyobb esésű helyeken valának; lapos hátú földön tehát a dűlőn le a mélyedés felé húzódtak, míg a gyűjtő cső magán e mélyedésen át húzódott. Az esővíz a szívó csövekbe kerűlt s ezeken keresztűl a gyűjtő csőbe, majd innen egy nagyobb nyilt árokba vagy csatornába jutott. Minthogy azonban a gyűjtő csövek gyakran földdel tömödtek el, a fölöttük lévő terület a víznek visszatolódása következtében igen nedves maradt s az elposványosodás veszedelme fenyegette. Ez végűl arra a belátásra vezette a kisérletezőket, hogy talán czélszerűbb lenne az alagcsövekkel kiszikkasztandó földek esését a szívó és gyűjtő csövek rendszere között megosztani, hogy ezzel az esés hirtelen megszűntének elejét vegyék, a minek következménye volt a gyakori földlerakódás és a gyűjtő csövek eltömődése. Az új módszerű alagcsövezés különben még azzal a haszonnal is jár, hogy a fölszínen lefolyó víz gyorsabban letakarodik a földről, mert csakhamar a gyűjtő csövet éri útjában, a mely nyomban levezeti. A régebben egymástól 10–12 méternyi távolban elhelyezett szívó csöveket most csak nyolcz méter távolságban rakják le. Ez a valamivel drágább, de jóval tökéletesebb alagcsövezés valósággal csodákat művelt. A legnedvesebb és legtömörebb földeket is termőkké tette, és kétségtelen, hogy a legközelebbi jövőben a talajjavítás e módja a kisbirtokosra nézve is lehetővé lesz, mi által a földmívelés nagy előhaladást fog tenni. Alagcsöves földeken a gőzzel való szántás is lehetséges, azonban a televényföld rétegének csekély vastagsága miatt csak ritkább helyeken.
Gross-Herrlitz.
Russ Róberttől
A vetésforgóval való mívelésben a földek fekvése és jósága szerint a répa- vagy a burgonyatermesztésnek jut a fő szerep. Ehhez képest aztán a répavagdalék, vagy a burgonyamoslék a marha téli táplálékának fő része. A szarvasmarha nagyobb részt fejős tehenekből áll, mert a hízlalást csak néhol gyakorolják. A régebben oly kiterjedt sajtkészítés ma már csak igen kis mértékben folyik, minthogy a vasútvonalak mai napság a tejnek egyenes szállítását is lehetővé teszik, a mely jobbára a szomszédos szénbányakerületek és a főváros irányában történik.
Az ötvenes évek folyamán Ausztriába behozott németalföldi (keleti friz) marha ma már a tescheni kamarauradalomban is más fajtáknak engedi át a teret. Ma már ugyanis kevésbbé megvesztegető a tejelés bősége, a mióta évtizedek tapasztalatai a németalföldi fajta hibáinak fölismerésére vezettek. E hibák a nagy takarmányszükségleten kivűl a tüdőbajokra való hajlandóság és az elöregedett állatok rosz testi állapota, a mik miatt e fajta tartása kevésbbé jövedelmező. Most megint az alpesi fajták: az allgäui, a felső-innvölgyi, a pinzgaui és schwyzi a fölkapottak; ezekkel népesítik be az istállókat. A lótenyésztésben a norfolki ügetőknek két évtized óta történő meghonosítása határozottan jó eredményt mutat. A lovak törzse és lábai megerősödtek, és az állatok sokféle hasznavehetőségükkel is kitűnnek.
A tógazdaság terén is lényeges változás állott be az utolsó 25 év alatt. A Dubisch-féle módszer alkalmazása nagyban fokozta a halak szaporodását. A petékből kibújt pontyok a leggyorsabban az első nyár folyamán fejlődnek s így természetes, hogy e korban növekedésüket bőségesebb táplálékkal mentűl inkább elő kell segíteni. Ezt akként eszközlik, hogy a pontyokat már az „első nyáron” ismételten más-más tóba helyezik át. Ez úton sikerűl a pontyokat már három nyár elteltével darabonként 1–1 3/4 kilósokká nevelni.
Így, a mint látnivaló, minden téren újításokra volt szükség, hogy a mezőgazdasági élet mind jobban növekvő nehézségeivel meg lehessen küzdeni. S még így, ez uradalom minden rendű segédeszközei mellett is van annak egy oly területe, a hol a természeti föltételek oly kedvezőtlenek, hogy a nagyban való gazdálkodás nem téríti vissza a költséget. A Visztula melléki hegységre támaszkodó dombok szántóföldjeinek befásítása már is megtörtént, mivel a serény iparú Sziléziában az erdőgazdaság jövedelmezőségének sokkal kedvezőbbek a föltételei, mint a mezőgazdaságénak, a mely sokszor a reá fordított nagy mívelési költségek mellett sem jutalmaz arányos bőségű aratással.
A többi nagyobb uradalmak között kiváló helyen áll a Larisch-Mönnich grófi hitbizomány birtoka. A 6.194 hektárnyi szántóföldet és rétet, meg 1.874 hektár erdőt magában foglaló uradalom az éjszaknyugati dombos és sík vidéken fekszik. Itt már ötven évvel ezelőtt megkezdték angol mintára az alagcsövezést, a mely most már e birtoknak majdnem egész területén végre van hajtva. A vezetékhez kellő agyagcsöveket az uradalmon lévő deutsch-leuteni alagcső-gyár készíti. E kiszárítási munkálatok nyomában azóta a gazdasági haladás minden eszköze, még a gőzeke is használatba vétetett. Az uradalmon nagyon tökéletesített szarvasmarha-tenyésztés folyik, a melynek fejős állatai közé a régibb kuhlandi és németalföldi fajták mellé újabban a pinzgaui járúlt. A vetésforgó hét vagy nyolcz nyomásos kétéves füves here, repcze- és burgonyatermesztéssel. Kilencz gazdasági szeszégető dolgozza föl az uradalom burgonyatermését, s a szeszfőzőkből kikerűlő nyers szeszt egy finomító tisztítja meg. Kiváló nevezetességű a régi jóhírű Larisch-Mönnich grófi telivér-ménes Deutschleutenben. Az ezen telepen folyó telivér-tenyésztés mellett azonban ez uradalmon az egyes majorokban is nevelnek nemes vérű lovakat, minthogy a mezőgazdasági munkára használt kanczák is kivétel nélkül mind jeles és nemes vérűek.
Jóllehet a legtöbb nagybirtok mintaszerű kezelésben van, a fönt vázolt kedvezőtlen gazdasági körűlmények folytán mégis csak igen szerény a jövedelmezőségük. De azon nagy nehézségek mellett is, a melyekkel a mezőgazda Keleti-Sziléziának még legkedvezőbb fekvésű helyein is kénytelen megküzdeni, az ország középső övében a föl legnagyobb része mégis mezőgazdasági mívelés alá van fogva. Mentűl jobb e föld, természetesen annál kevesebb tér jut a fölszántott mezőség mellett az erdőnek, s a legjobb fekvésű helyeken jobbára csak a völgyszakadékok, meredek patakpartok és más efféle területek vannak befásítva.
Végűl még csak az országrész legalsó, legéjszakibb s egészen keskeny övének épen nem örvendetes gazdasági életéről kell néhány szót szólanunk. E tökéletesen sík terület Szilézia legszélső éjszaki határvidéke, a melynek legnagyobb részét igen gyakran elönti a Visztula, Odera és Olsa vize, minek következtében a földmívelés ott nagyon kezdetleges és a lakosság soha sem bir szűk anyagi helyzetéből némi jóllétre vergődni. Tágas területek csak sovány legelőűl használhatók, a föld többi részén pedig csupán a zab és burgonya terem meg. Itt már az erdő is megint jogaiba lép, mintegy sánczolatot alkotva az árterület és a délibb, áldottabb vidékek között. A nagy legelőterületeken meglehetős kiterjedésű az állattenyésztés, minthogy majdnem minden, – még a legszegényebb telkes gazdának is van egyéb jószágai mellett pár lova is, a melyeket azonban nem annyira a saját gazdaságában mezei munkára, mint vállalt fuvarozásra használ, a mire a különféle gyárak és erdők elég alkalmat adnak.
