Bor-, gyümölcs- és selyemtermesztés Tirolban és Vorarlbergben. Mach Ödöntől, Mader Károly (gyümölcstermesztés) és Gerloni Ferencz… | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Teljes szövegű keresés

Bor-, gyümölcs- és selyemtermesztés Tirolban és Vorarlbergben.
Mach Ödöntől, Mader Károly (gyümölcstermesztés) és Gerloni Ferencz lovag (selyemtermesztés) közreműködésével, fordította Katona Lajos.

E három termesztési ág a legjellemzőbb Dél-Tirol gazdaságára, kivált az Etsch-völgyben és ennek melegebb mellékvölgyeiben honos gazdálkodásra nézve. A baromtenyésztés mellett ezek a tartomány fő jövedelemforrásai, s termékeik a legfontosabb kiviteli czikkek sorába tartoznak. Alapjáúl szolgálnak egyúttal nem egy iparágnak, nemkülönben ezekre támaszkodik első sorban Dél-Tirolnak több tekintetben élénk és eléggé fejlett kereskedelmi forgalma. Ezeknek köszönheti mindenekelőtt az Etsch-vidék sűrű lakossága megélhetését és jóllétét.

A bortermesztés, melyet nemzetgazdasági fontosságánál fogva az első hely illet meg, Tirol déli részében mindenesetre régi eredetű. Hogy a szőlőmívelés mikor honosúlt meg az Etsch-völgyben, arra vonatkozólag nincs ugyan semmi biztos adat; de nagyon valószínű, hogy az a mai Dél-Tirolban, az ó-kori Rhätia ezen egyik részében, már a mi időszámításunk kezdete előtt divatozott. A római hatás e részben itt is elég korán érvényesűlt. Hogy Rhätiában Augustus császár korában már virágzott a szőlőmívelés, arról történeti adatok is tanúskodnak. Rhäti borok, még pedig alighanem valteliniek, a császár kedvelt italaként említvék, s föltehető, hogy e korban már a verőfényes Etsch-völgyben sem volt ismeretlen a szőlővessző. Mint a Rajna-vidéken és Pannoniában, úgy Tirolban is tetemes lendűletet nyert a bortermesztés Probus császár ösztönzésére. S a népvándorlás viharai sem pusztíthatták el, mert az V. századbeli Szent Severin csodálattal emlékezik Rhätia kiterjedt szőlőmíveléséről. Határozott említésére a tiroli bor termesztésnek azonban csak egy 855-ből való okiratban akadunk legelőször, a mely a bauzenai (bozeni) szőlőhegyekről szól s a melyből kiviláglik, hogy itt ekkortájt már régideje virágzott a szőlőtermesztés. 967-ből már a Vintschgau, valamint a Merantól keletnek fekvő vidék bortermesztéséről is hallunk hírt; egy 965-i okirat pedig már Sautens, egy Innsbruck kerületében fekvő falu borairól is emlékezik, a miből kitetszik, hogy Tirolban is, mint annyi más helyütt, jóval túl terjedt a bortermesztés annak mai határain.

Azon időkben főkép a kolostorok ápolták Dél-Tirolban a szőlőmívelést. Így azt halljuk, hogy 1060 táján 25-nél több bajor kolostor és apátság bírt Bozen környékén szőlőket, s ismételten szólnak ez időből való okiratok egyes bel- és külföldi kolostoroknak, vagy templomoknak adományozott, vagy örökűl hagyott szőlőkről. Prágai Vincze I. Frigyesnek 1158-ban Olaszország ellen folytatott hadjárata leírásában dicséri a bozeni bort, melyért Eschenbach Wolfram is lelkesedett. A XV. században pedig Wolkenstein Oswald tiroli költő sovárogva emlegeti idegen földön a tramini bort. A XVI. század folyamán kivált a tramini, griesi, lanai, kronmetzi, trienti és iserai borok örvendtek messze földön elterjedt jó hírnek.

Újabb időben úgy egyes derék férfiak részéről, a kiknek sorában első helyen János főherczeg említendő, mint egyesűletek útján sok történt Tirol bortermesztésének föllendítése érdekében. Némely kevésbbé kedvező, magas fekvésű helyen, így Klausen vidékén és a Vintschgauban, a szőlőmívelés tért vesztett ugyan s több helyütt a gyümölcstermesztés lépett nyomába, ezzel ellentétben azonban az Etsch-völgy s nevezetesen az olasz nyelvű vidékek bortermesztése igen nagy mértékben emelkedett és nagy területi hódítást is tett, a mi első sorban az ötvenes és hatvanas években föllépett selyemhernyó-betegség folytán hanyatlásnak indúlt selyem-termesztés alábbszállásával függ össze. Tirol és Vorarlberg szőlőmívelésnek szánt egész területe 17.083 hektár, a miből 244 Vorarlbergre, 6.139 Német-Tirolra és 10.700 Olasz-Tirolra esik. E mellett megjegyzendő, hogy Dél-Tirolban sok helyütt, nevezetesen a völgylapályon, a vegyes gazdálkodás honos, így különösen Olasz-Tirolban, a hol a 10.700 hektárnyi, szőlővel beültetett területből 6.436 hektárt tesznek az olyan szőlők, melyeket a legutóbbi telekadó-szabályozásnál ugyan szőlőkűl becsűltek, azonban e mellett nagyobbrészt mezőgazdasági és gyümölcstermesztési czélokra is szolgálnak.

Tirol átlagos évi bortermése kerekszám 380.000 hektoliter; Vorarlbergé csupán 4.500 hektoliter. Némely évben azonban tetemes ingadozás mutatkozik, úgy, hogy míg olykor a fenti mennyiség 600.000 hektoliterre is felszökken, addig nagyon rosz években 150.000-re száll alá.

Jóllehet kétségtelen, hogy a szőlővessző a tartománynak úgy olasz, mint német lakosságú részeibe délről, Italiából kerűlt be a római gyarmatosítás útján, a miről már a szőlőmivelésre vonatkozó számos latin eredetű szó is tanúskodik, – mégis tetemes különbséget látunk e két tartományrész bortermesztésében úgy az uralkodó szőlőfajok, mint a mívelés egész módját és a borkezelést illetőleg. Míg Bozen és Meran vidékén jobbára világos vörös, kellemes zamatú, könnyű asztali borokat termesztenek, addig Trient és Rovereto környékén inkább a sötét, erősebb s a szomszédos olasz vidékekéihez hasonló borfajták a gyakoriabbak.

Termésének mennyiségével Dél-Tirol éjszakibb, német részében először is a bozeni bortermő-vidék válik ki, nevezetesen Gries, Zwölfmalgreien, aztán az Etschen túli községek, név szerint: Kaltern, Eppan, Girlan és Tramin, melynek borai már régi időben is jó hírűek voltak a külföldön, továbbá Auer, Neumarkt, Salurn, Margreid és Kurtatsch, melyek együtt véve a tartomány egész bortermésének majdnem egy harmadát adják. Ezekhez csatlakozik Meran vidékének bortermése a következő kiválóbb helységekben: Algund, Gratsch, Tirol, Marling, Riffian, Mais, Schönna, Lana, Nals és Andrian. Kevésbbé nevezetes az Eisack-völgy szőlőmívelése, mely átmenetűl szolgál a kis brixeni bortermő-vidékhez, a hol a szőlőtermesztés és borkezelés, valamint ezek termékei is már inkább az éjszaki bortermő országokéihoz hasonlók s az Etsch-vidék melegebb tájaiéval ellentétben a fehér bor az uralkodó. A brixeni terület átlagos évi termése mintegy 5.000 hektoliter, de eddigelé csak helyi fontosságú.

A tiroli bortermő vidék délibb részeiben Mezzolombardo és Mezzotedesco nagy szorgalommal mívelt környéke emelendő ki első helyen, a melyhez St. Michele és Lavis, majd Giovo, Meano és Cembra hegyoldalainak szőlői csatlakoznak, továbbá a trienti termékeny síkság, a Campo Trentino, nemkülönben a nevezett város körűl lévő kedvező fekvésű dombsorok, aztán az Etsch-völgyben Calliano, Nomi, Mori, Lizzana, Aldeno, Pomarolo, Nogaredo, Ala és Avio, s valamennyi fölött a remek fekvésű Isera, melynek borai a legjobbak közé tartoznak a tartományban; végűl a Sarca-völgy és a Garda-tó környékének szintén igen jeles bortermő vidékei.

Az Etsch-völgy déli mellékvölgyeiben, a Nons-völgyben (Cles, Revň) és a Sugana-völgyben (Borgo, Strigno) szintén tetemes mennyiségű bort termesztenek még; azonban a szőlőmívelés itt már mégis veszteni kezdi lassankint azt a nevezetességet, a melylyel az Etsch-völgyben annyira kiválik.

Vorarlbergben különösen a Rajna-völgy déli és délnyugati lejtői, a Bregenzi-erdő délnyugati lejtősége és a Bodeni-tó partvidéke szolgál szőlőmívelésre.

A tiroli bortermő vidékek talajalakúlata nagyon sokféle. Az Etsch-völgy dombjain porphyr és kevéske granit mellett kivált nagy kiterjedésű mésztalaj mutatkozik. Néhány helyen, mint Iserában és a Trient melletti Madernóban, a szőlőnek annyira kedvező bazalttal is találkozunk a talaj fölszínén. Az Etsch-völgy lapályán leginkább az őskőzet elmállásából és hozzá elegyűlt mészkőtörmelékből alakúlt alluvialis talajon terem oly buján a szőlő. Némely becsesebb szőlőfajták, így a Teroldigo és a Lagrein nagyobb tömegben való termesztésének kiváltképen kedvez a homokos alluvium, ha, mint több helyütt Bozen környékén és Mezzolombardo hegyoldalain, laza kavicsos az alapja, s ha e mellé a forró nyári időn át való öntözéshez kellő mennyiségű víz is van. Említendő még a Valsugana csillám- és zsírpala-földje, meg a Nons-völgy márga-talaja.

Dél-Tirolban a bortermesztés 700, sőt néhol egész 900 méternyi magasságig emelkedik a tengerszín fölött. A tartományrész éghajlata ugyanis fölötte kedvez neki. Az Etsch-völgy évi középhőmérséke 11–12° C. A nyár többnyire igen meleg, s szép őszszel még a legkésőbben érő szőlőfajták is eléggé megérnek. A tél rendesen nagyon enyhe, csak ritkán száll a hőmérő 11° C-ra a fagypont alá. Sőt a tartomány egy kis része, a Garda-tó környéke, meg a Sarca-völgy, egészen a Rivieráéhoz hasonló éghajlatú, úgy, hogy itt az olajfa is jól megterem. Mindazonáltal nem egy helyütt megesik az is, hogy szigorúbb télben a szőlők elfagynak. Már annál ritkábbak; egyes magasabb fekvésű helyeket kivéve, a tavaszi fagyok, jóllehet némely esztendőkben, így pl. 1875-ben, ezek is tetemes károkat okoztak.

Nem igen kedvez a szőlőmívelésnek az Etsch-völgyben az esőzés mennyisége és elosztódása. St. Michelében az évi esőzés az utóbbi 15 éven át 570–1.371 milliméter között ingadozott s ez idő átlaga 1.044 millimétert tesz. Az elmúlt évtized folyamán nem kevesebbszer, mint hatszor az 1882., 1885., 1888. (kétszer), 1889. és 1890. években öntötte el a víz az Etsch völgyének nagy részét. Többnyire május és június, meg szeptember és október hónapokban állanak be tartós esőzések, míg július és augusztus hónapokban inkább a túlságos szárazság árt némely helyeken a szőlőnek. Az őszi esőzések gyakran korai szüretelésre kényszerítik a gazdát, hogy a szőlőt a rothadástól megmentse. Olyan kései szüretek, mint a Rajna mentén, s a szőlőnek a tőkén mézédes aszúvá érlelődése, mint a tokaji Hegyalján, Tirolban lehetetlenség.

Az Etsch-völgynek meleg és egyúttal nedves éghajlata gombanemű élősdiek tenyészetének is igen kedvez. Az Oďdium Tuckeri nevű szőlőbetegség az ötvenes években teljes elpusztítással fenyegette Tirol szőleit, míg 1862-ben végre, nevezetesen a „kénapostol”-nak elnevezett bozeni Comini buzgólkodása folytán, e betegség ellen a kénpor használata mind általánosabban el nem terjedt, s 1865-ben ismét rendes termést lehetett nyerni.

Ujabb időben pedig a Peronospora viticola nevű penészgomba fenyegette nagy veszedelemmel a tiroli szőlőmívelést. E betegséget itt először 1880-ban tapasztalták. Eleintén csak őszszel és csupán a nedvesebb helyeken mutatkozott. Azonban évről-évre korábban kezdett jelentkezni s mind jobban növekedett az általa okozott kár, úgy, hogy némely vidéken már a szőlőmívelés teljes abbahagyására gondoltak. De ezt az ellenséget is sikerűlt 1886 óta legyőzni. Csakhogy az ellene való küzdelemben, ép úgy, mint a kénpor használatában, újabb teher hárúlt a tiroli bortermesztésre. Végűl nem feledkezhetünk meg az itt „Gosse” nevezetű szőlőpusztító kis hernyóról sem, a mely mint már száz meg száz évvel ez előtt, még ma is rengeteg károkat okoz Tirol szőleiben.

Fedeles lugas.
Charlemont Húgótól

Az Etsch-völgyben, különösen pedig ennek német lakosságú részében majdnem kivétel nélkűl ernyős lugasokon („Pergel”) nevelik a szőlőt. Bármit mondanak is a szőlőnevelés e módja ellen, az e vidéken eddig nemcsak főnmaradt, de még tovább is terjedt, főkép Trient környékén, a hol mellette még igen sok helyütt az ú. n. scarozzi-nevelést is látni. Ez abban áll, hogy a többé, vagy kevésbbé magasra növesztett szőlőtőke ágait a földbe ültetett s rendesen jó sokáig elevenen zöldelő fűzfagalyakra fonják akként, hogy félkörívekben hajolnak az egyik karóról a másikra s lehetőleg egyenletes magasságban húzódnak az így alkotott vessző-sorfal hosszában. Azonban a gondosabb mívelést engedő lugasos nevelés mind jobban kiszorítja a scarozzikat, különösen mióta az ernyős lugas rácsozatáúl szolgáló költségesebb faléczezetet (olaszúl filetti, németül Stallein, Hacken) olcsóbb vasdróttal helyettesítik. A tömegben való nevelésre, a mely a Tirolban uralkodó, valamint a magasb növést kívánó honi fajták termesztésére nézve valósággal igen alkalmasnak is mondható a lugasra futtatás, minthogy a lugason is egészen jól megérnek s e mellett nem is rothadnak meg oly könnyen a fürtök, mint az alacsonyabbra vágott venyigén. Mindenek fölött pedig tekintetbe veendő, hogy a lugason nevelés jóval kevesebb munkával jár, mint az Alsó-Ausztriában, vagy a Rajna mentén dívó alacsony karókon, vagy kereteken nevelés.

Más nevelésmódokat az Etsch-völgyben csak kivételesen és csupán némely, Tirolban meghonosítani próbált idegen, Rajnamenti, vagy franczia szőlőfajok kedveért látni. Ellenben már a magasb fekvésű mellékvölgyekben, mint pl. a Nons-völgyben, a Valsuganában, valamint Brixen vidékén is az alacsony mívelés az általánosan uralkodó, minthogy itt a talajból kiáradó meleg a kevésbbé kedvező éghajlati körűlmények között nagyon is fontos föltétele a szőlő megérésének. A tartomány határai felé, az olasz földdel szomszédos vidékeken ellenben mind általánosabbá válik a magas mívelés s lassanként egészen az éjszakolaszországi fűzéres nevelésbe megy át, a melynél a venyige régi római mód szerint „a szilfára fonódik” s így húzódik fürtökkel megrakottan egyik fától a másikig.

A szőlőket az egész Etsch-vidéken általán véve igen gondosan, sőt helyenként mintaszerűen mívelik. Az ültetett fajok minőségére nézve lényeges különbség van az olasz és a német lakosságú vidékek közt. Azonban mind a kettőben a fekete szőlőfajok az uralkodók. Bozen vidékén mindenekelőtt a kevés festőanyagú Vernatsch-fajták, a nagy, közép és kis Vernatsch, meg a Rossara (másként „der Geschlafene”) a kedveltek, s ezek szolgáltatják azt a könnyű, kellemes zamatú, világos rubin-vörös asztalibort, mely kivált Éjszak-Tirolban, de a vele szomszédos országokban is igen jó névnek örvend s általában a legjellemzőbb tiroli bor.

A nevezett fajokon kivűl főleg Bozenben a nagyon sötét Lagreint is termesztik, mint a mely kiváltképen a közönségesebb borok javítására és színük erősbítésére szolgál, s ezért igen jó áron kél. Meran környékén a nagy, vagy nemes Vernatsch az uralkodó, a melyből csak gyenge, savanykás bort szűrnek ugyan, de annál becsesebb asztali szőlő minőségében, a mivé puha, épen nem fanyar héja és kellemes, húsos, nem túlságosan édes íze igen alkalmassá teszi; ezért Meranban gyógyhatású szőlőképen is tetemes mennyiségben kerűl fogyasztásra s e mellett nevezetes kiviteli czikkűl is szolgál. Fehér fajok közűl a német Etsch-völgyben kivált a fehér Vernatsch, a Blatterle és Muskatály-Blatterle, továbbá csekély mennyiségben a Brattraube és Terlan vidékére szorítkozólag a nem igen szapora termésű Terlani honosak. Az Etsch közelében fekvő nedvesebb helyeken az említetteken kivűl még egy amerikai fajt, az Izabella-szőlőt is termesztik, mely a Labruscának egy alfaja és úgy az Oďdium, mint a Peronospora ellen aránylag nagyobb ellenálló erejű, a mellett igen bőven termő bora silány minősége s kivált kellemetlen zamatja miatt csupán házi használatra való.

Az Etsch-völgy olasz részében mindenekelőtt a Teroldigo érdemel említést, a melyet kivált Mezzolombardo, Mezzotedesco, St. Michele, Lavis és Sorni mellett termesztenek. Ennek igen sötét, kellemesen erős ízű nedve ép úgy, mint a Lagrein, főkép gyengébb borok javítására szolgál, de kellő kezelés mellett jeles palaczkos borok szolgáltatására is alkalmas. Továbbá itt is honosak a Rossara, valamint a közép- és nagy Vernatsch, melyeknek Olasz-Tirolban Schiava és Schiavone a nevük. Azonban mégis a legelterjedtebb Olasz-Tirol dombvidékein a Negrara, mely jó helyeken erős, élénk színű, becses bort ád. E mellé sorakozik a nagyon sötét Marzemino, mely kivált Rovereto környékén igen elterjedt, továbbá a Gropello, a Nons-völgy uralkodó szőlőfaja, meg a Marzemino-Padovano és a savanykás, de sötét és bőtermő Pavana, mely a Valsugana leggyakoribb szőlőfaja. Fehér fajok közűl itt is a fehér Vernatsch az uralkodó s mellette még említendők a Nosiola (Durello), mely a Sarca-völgyben terem s kitűnő pecsenyeborok előállítására szolgál, továbbá a Bianchetta, Peverella, Maor és mások.

A brixeni vidéken a régi tiroli fajok az utóbbi időben meghonosított idegenek mellett mindinkább háttérbe szorúlnak, minthogy amazok későn érők lévén, itt, a tiroli szőlőmívelés e határvidékén kevésbbé alkalmasok. Ily idegenből kerűlt fehér fajokúl kivált az Ortliebi, az Elbling, a fehér Burgundi, a vörösek közűl pedig az Oporto és a kék Burgundi honosúltak meg.

Tirol elsőrendű bortermő vidékén, az Etsch-völgyben, ismételten megkisérlették idegen, így német, osztrák és franczia szőlőfajoknak finomabb borok előállítására czélzó meghonosítását. Az első ösztönzést erre János főherczeg adta. Elszórtan még ma is találni ily régibb keletű ültetvényeket, melyekben rendesen nem egy bizonyos faj, hanem keverten egy-egy vidék több faja van (Strareben). A hatvanas években a fínomabb szőlőfajok meghonosítása ügyében a klosterneuburgi vinczellérképző-iskola és ennek növendékei buzgólkodtak, s az ő fáradozásuk eredménye a ma látható számos Rizling-, Tramini- és kék Burgundi-telep. A St. Michelében 1874-ben alapított tartományi gazdasági tanintézet és mintagazdaság kiválólag egyes bordeauxi fajok meghonosítására törekszik, minthogy nemesebb vörös borok termesztése czéljából ezek későn érő és szívósabb természetüknél fogva itt, az Etsch-völgyben, jóval alkalmasabbak, mint a burgundi vesszők. Itt-ott vörös és zöld Veltlinit, Furmintot, Kadarkát, Blaufränkischt is találunk, a mely főleg a Valsuganában kedvelt, továbbá csemegeszőlőképen a korán érő Portugalit és szórványosan a Chasselast. Vorarlbergben leginkább a kék és korai kék Burgundiból készűl az a kellemes, kissé savanykás, de zamatos asztali bor, melyet e kis tartományban minden másnál jobban kedvelnek, csakhogy a termesztett mennyiség korántsem elégséges a szükséglet fedezésére.

A borkészítésnél szokásos eljárást illetőleg Tirol nem egy sajátszerűséget mutat. Még mintegy 200 évvel ez előtt a leszedett szőlőt azonnal kisajtólták s a mustot úgy erjesztették itt is, mint Alsó-Ausztriában. Csak a XVII. század első felében honosodott meg Olaszországból Quarinoni H. orvos kezdeményezésére az itt ma általán dívó kezelésnek az a módja, melynél a mustot a szőlő héjával, sőt csutkájával együtt erjesztik. Régibb okíratok és úrbéri könyvek ezt a törkölt (Praschlet, vagy Maische) nem is említik, hanem mindig csak mustról szólnak. Az olyan boroknak, a melyek, hogy édesebbek legyenek, csak rövid ideig erjednek a törköllel együtt, vagy még azon édesen, a szőlőből sajtóltatnak, karczos (Kretzer) a nevük.

Szüretelés Bozen mellett.
Charlemont Húgótól

Minthogy a fehér bort is nagy részt ezen a, csupán vörös boroknál szokásos módon készítik, Tirol fehér borai, melyek különben csakis az utóbbi néhány év óta kezdenek számbavehetőbben szerepelni, kevéssé alkalmasak a forgalomba hozatalra. Újabb időben azonban sok helyütt már a must erjesztése útján előállított fehér bort is kezdenek készíteni, a mint hogy egyáltalában igen tetemes haladást tapasztalhatni a borkezelés terén az egész tartományban. Kiválóan feltűnő ez a tartomány olasz részében, a mely e tekintetben ez előtt nagyon mögötte állt a német lakosságú vidékeknek, a melyek már évszázadok óta nevezetes borkereskedéssel dicsekedhettek, míg az olasz részeken régebben a jóllét fő forrásaúl a selyemtermesztés szolgált, a bortermesztés pedig jobbára csak a helyi szükséglet födözésére szorítkozott. Napjainkban azonban már mindenfelé pinczéket látunk épülni, s mind nagyobb gondot kezdenek fordítani a hordók tisztántartására is.

A tiroli borok csekély ideig való eltarthatóságáról régebben joggal általánosan elterjedt vélemény ma már nem alapos. Ma már ugyanis Tirol is termeszt, ha nem is nagy mennyiségben, de egészen jó palaczkos borokat is. A termesztés java tömege azonban még ma is csak könnyebb asztali borokból áll, melyek rendszerint még azon évben kerülnek fogyasztásra s hosszabb állás útján, ha nem romlanak is meg, de nem is igen javúlnak.

A tiroli asztali bor nemcsak egész Tirol, hanem a vele szomszédos országok területén is általánosan elterjedt és kedvelt itala a népnek, s igen kedvelik a határos osztrák tartományokon kivűl főleg Svájczban, kivált a keleti kantonokban, valamint Bajorország déli részében, a Bodeni-tó környékén és Württembergben, úgy, hogy Tirolban elég tekintélyes borkereskedés fejlődött. Nevezetes kiviteli czikkűl szerepel újabb időben őszszel az édes, lassú erjedésű must, melyet kivált Svájczba szállítanak ki nagyobb mennyiségben, a hol „Suser”, vagy „Sauser” néven ismerik és igen kedvelik, de Vorarlbergbe és Württembergbe is sokat visznek ki belőle.

A forgalomba kerülő borok kezelése többnyire egyes nagyobb termesztők és nagykereskedő czégek jövedelemforrása. Dél-Tirolban azonban ilyeneken kivűl egyes borászati egyesűletek is foglalkoznak vele, melyek a kisebb gazdák termését a törkölylyel együtt, vagy még szőlő alakjában suly szerint megvásárolják s minthogy kellő eszközeik vannak, czélszerű kezelés mellett igen szép haszonnal értékesítik. Csak kevés vidéken, így pl. Meran környékén s néhány mellékvölgyben, valamint a brixeni és klauseni vidéken szűri le rendesen a gazda maga a borát. A borkereskedés ezen, itt általános módjának is megvan a maga jó és rosz oldala. Borászati szövetkezetek alakúlása útján azonban idővel a kis gazdáknak is mind nagyobb számban lehető lesz borukat saját kezelésben értékesíteniök. Házi használatra számos helyütt ú. n. törkölybort vagy csigert (Tresterwein, Vino piccolo) készítenek akképen, hogy tiszta, vagy czukros vizet öntenek a már kisajtólt törkölyre. A törkölyt különben nagyobbára pálinkafőzésre s ennek lepárolása után még a marha hízlalására is használják.

Végűl még megemlítjük egynéhány jobb hírű tiroli bornak a nevét. A vörös asztali- és pecsenyeborok közűl nevezetesebbek a Magdalena, a leitachi és st. justini Bozen mellett, a girlani, a kalteri tómelléki és az Etschen túli tramini, a Nalsi és Küchelbergi Meran mellett, a mezzo-lombardói, sornii, trienti, callianói, nomii és iserai Olasz-Tirolban. Jó fehér asztali és pecsenyeborok a terlaniak, finomabb ó-borokúl a Meran környékéről való goyeni, a kreuzbichli, a Magdalena, a leitachi, a torlani rizling, továbbá St. Michele, Maderno, Castel Aquilo, a Trient melletti St. Donato borai, a callianói Negrara, valamint az iscrai, villai és marapói említendők Rovereto mellett, végűl pedig a kitűnő csemegeborként ismeretes castel-toblinói a Sarca-völgyben.

Lugasritkítás Olasz-Tirolban.
Charlemont Húgótól

Vorarlbergben Ardetzenberg, Kapf, Blasenberg, Gais, Vaduz, Boch és Gutenberg szőlőültetvényei a legjobbak.

A selyemtermesztés kivált Olasz-Tirolra nézve egyikévé lett a legfontosabb gazdasági keresetágaknak, és még ma is nevezetes, míg Német-Tirolban sohasem tudott általánosan meghonosodni, s ma már csak oly helyeken foglalkoznak vele, a hol a lakosság tetemes százaléka olasz nyelvű, mint példáúl Salurn-, Branzoll-, Leifers-, Gargazonban, stb. E sajátszerű jelenség mindenesetre szoros összefüggésben van az olasz és a német lakosság különböző életmódjával, szokásaival és hagyományos erkölcseivel.

A selyemtermesztésnek Dél-Tirolba való bevitelét illetőleg csak igen kevés történeti adatunk van. Az első eperfákat állítólag a velenczei köztársaság főnhatósága alatt, 1416-ban ültették Rovereto város kerületében. Loredano Lőrincz velenczei dogénak egy rendeletéből kitetszik, hogy Alában, a mely akkor tájt szintén a velenczei köztársasághoz tartozott, 1505-ben már meglehetősen kiterjedt selyemtenyésztés virágzott. 1548-ban keletkezett a mai Dél-Tirol területén az első selyemfonó gyár. Trientben a selyemtenyésztés csak később honosúlt meg, minthogy a herczegpüspökök e városa kevésbbé volt fogékony ipari és kereskedelmi mozgalmak iránt, mint Rovereto, Ala és Riva. A Nons-völgyben csak e század elején, Primieróban pedig épenséggel csak 1860-ban kezdtek vele foglalkozni.

1667-ben a selyemtermesztés különben már annyira el volt terjedve s a gubó-termés oly tetemes volt, hogy Rovereto községe évi árszabás elrendelését látta szükségesnek, a mely nem volt ugyan törvény erejével kötelező, de mégis irányadóúl szolgált a gubó-kereskedelemben.

Tirol selyemtenyésztése 1848 és 1852 között érte el virágzása tetőpontját. Ekkor tájt kétségtelenűl a legfontosabb keresetága volt a tartomány olasz nyelvű részének. A „mag”, vagyis a selyemhernyó petéje minden nagyobb vesződség és gondozás nélkűl könnyen volt kapható s rendesen maguk a parasztasszonyok tartották készletben; az eredmény egészen biztos volt úgy, hogy a termelő rendesen még az évi tenyészidő lejárta előtt könnyen túladhatott rajta; minden faluban dolgozott a nyári és őszi hónapokon át legalább egy-két kisebb selyemfonó gép, még pedig többnyire künn a szabad ég alatt; minden felé hallatszott a gombolyítók duruzsolása s a fonó lányok víg danája.

A negyvenes évek átlagos gubó-termését Staffler (Tirol und Vorarlberg, 1848) egészben 5,367.000 kis, vagyis 3,220.000 bécsi fontra becsüli, a mi 1,803.312 kilogrammal egyenlő. Ebből 974.600 bécsi font Rovereto kerületére, 2,144.250 pedig a trientire esett, míg Német-Tirolra csak 101.250 bécsi font, a miből 50.000 a kalterni, 30.000 a neumarkti kerületre és 250 font Brixenre jut. 1852-ben a gubó-termés 3,713.930 fontra, vagyis 2 millió kilogrammnál többre rúgott.

A termelés a gubók olcsó ára mellett is folytonosan emelkedőben volt mindaddig, míg 1855-ben Tirolban is ki nem ütött a selyemhernyók szemölcs- vagy foltbetegsége. A régi becses sárga faj áldozatúl esett e kórnak. Az egész Keletet át meg átkutatták, mindenfelé egészséges petéket keresve, míg végre a többi selyemkereskedőkhöz hasonlóan a távoli Japánban találták meg, a mit kerestek. Főkép a derék Don Grazioli ismételt utánjárásának az érdeme, hogy a tartomány újra egészséges petékre tett szert, habár az ezekből tenyésztett hernyók kevésbbé nemesek. Az akkoriban szervezett segítség-nyújtó mozgalom gyümölcse az a 100.000 forintot meghaladó alap is, melyet a trienti országos gazdasági tanács kezel s a mely még ma is tetemesen hozzájárúl a selyemtermesztés föllendítéséhez.

1869-ig e keresetág ugyancsak keservesen tengődött. A tenyésztési költségek szaporodása és a tenyésztés gyakori balsikere nagyon is kérdésessé tették a jövedelmezőségét. A selyemtermesztés valóságos sorsjátékká lőn, a melyen egyes szerencsések nyertek, a nagy többség azonban veszített. Végre 1870-ben új reménysugár csillant föl a termelők számára: A górcső segítségével fölfedezték a hernyók betegségének mibenlétét, s nem sokkal utóbb sikerűlt a kórral meg is küzdeni. A kormány támogatásával a roveretói kereskedelmi kamara és gazdasági egyesűlet (Consorzio agrario) végre egészséges petékre tehettek szert. Egyidejűleg általában kisebb, de jobban igazgatott tenyésztő telepeket rendeztek be mindenfelé, a melyek biztosabb eredménynyel is műkődnek.

Sok helyütt ugyan utóbbi időben a bortermesztés elől meghátrált a selyemtermelés, minthogy amarra most nagyobb figyelmet fordítanak; azonban még mindig egyike emez is a tartomány legfontosabb keresetforrásainak, legalább az olasz népességű vidékeken, míg Német-Tirolban ma már jóformán szóba is alig jöhet.

Az utolsó évtized gubó-terméseit a következő táblázat mutatja:

1881	1,400.000	kilogramm	1886	1,800.000	kilogramm
1882	1,350.000	”	1887	2,000.000	”
1883	1,600.000	”	1888	2,150.000	”
1884	1,275.000	”	1889	1,800.000	”
1885	1,500.000	”	1890	1,500.000	”

Nagy átalakúláson ment keresztűl az utóbbi 20 év folyamán a selyem további földolgozása úgy, mint a gubók legombolyítása. A régebben fa-tűzzel és kézimunkával külün-külön minden faluban dolgozó s a legombolyított selymet külön-külön értékesítő kisebb fonószékek lassanként eltűntek. Nem tudtak már a selyemkereskedés követeléseinek a fonál finomsága és erőssége tekintetében eleget tenni. Helyüket a gyári földolgozás foglalta el. Néhány nagyobb fonógyár gyűjti ma egybe az egész tartomány termését, s ott ügyes és hozzá értő munkavezetők felügyelete alatt száz meg száz, részben még serdűlő parasztlány foglalkozik a selyemfonással, a mely iparág felé csakúgy tódúlnak. Egyébiránt, mint majdnem minden országos csapás, úgy a selyemtermesztés említett akadályai is hozzájárúltak ez iparág fejlődéséhez. A jó tenyészet eredménye ma legalább sokkal kedvezőbb, mint régebben. A petéket ma már nem az egyes kis tenyésztő szaporítja, hanem hozzá értő petekereskedőktől, első sorban a tartományi gazdasági tanács mintatelepéből szerzi be jobb minőségben és olcsó áron. S a tenyésztés maga is, habár még mindig sok javítani való van rajta, egészben jóval nagyobb gonddal történik, mint az előtt.

Mai napság a tartományban évenként átlag másfél millió kilónál több gubót termelnek, mely mennyiség – kilóját 1 forint 30 krajczárnyi átlagos árral számítván – mintegy két millió forint évi jövedelmet képvisel, a mi annál nevezetesebb, minthogy e bevétel mindössze 30–35 napi vesződség és aránylag nem nagy befektetés gyümölcse. Oly keresetág ez tehát, a mely minden esetre a legnagyobb figyelmet érdemli, s csak áldására válik a tartománynak, főleg ha a tenyésztést nem terjesztik ki a kellő határon túl, s ha az eperfa csak ott lombosodik, a hol más gazdasági ágaknak, nevezetesen a szőlőmívelésnek nem áll útjában.

Gyümölcstermesztés. A szőlőmivelés mellett, kivált Dél-Tirol német részében, nagy fontosságú gazdasági tényezővé emelkedett a gyümölcstermesztés. Jóllehet már ősidők óta foglalkoztak vele a tartomány legtöbb völgyében, Dél-Tirol német lakosságú vidékein mégis csak e század elején emelkedett magasabb színvonalra s nagyobb hírre az által, hogy mindinkább finomabb csemege-gyümölcsfajok termesztésére és kivitelére fordítottak gondot. Az utóbbi két évtized folyamán különben az olasz lakosságú vidékek is mind élénkebben versenyeznek e téren német szomszédaikkal, s mind általánosabbá válik a gyümölcstermesztés nagy fontosságának megértése.

A hegyes-völgyes tartomány éghajlati és talajalakúlati tényezőinek nagy változatossága okozza, hogy Tirol a legkülönfélébb gyümölcsfajokkal dicsekedhetik, s ehhez járúl még az is, hogy az egyes változatok mind más-más időben érvén, nem is oly nehéz e helyütt a narancs, füge, szőlő, gránátalma, gesztenye és a késő őszi gyümölcsök érésével egy időben előteremteni a másutt már a nyár elején érőket, mint pl. a ribiszkét, cseresznyét, kajszínbaraczkot. Nem is szólván a narancsról és czitromról, melyet kertekben sokfelé, a Garda-tó környékén már szabadban is nevelnek, télen át pedig üveg-, vagy deszkafalakkal védenek meg az ilyenkor itt mégis csak elég zord időjárás ellen, – a főbb középeurópai gyümölcsfajokon, úgy mint körtén, almán, cseresznyén, meggyen, kajszín baraczkon, szilván, őszi baraczkon, mandulán, birsalmán, naspolyán, somon, ribiszkén, pöszmétén, málnán, különféle erdei bogyókon, epren, gesztenyén, mogyorón és dión kivűl a következő déli gyümölcsfák tenyésznek a tartományban: japáni naspolya, olajfa, mandolafenyű, eperfa, a valódi lótusz-szilva (Diospyrus lotus), az amerikai lótusz-szilva (Diospyrus virginiana) és a japáni lótusz-szilva (Diospyrus Kaki), stb.

Jóllehet a tiroli gyümölcstermesztés régebbi történetét illetőleg úgy szólván semmi adat sincsen, annyi kétségtelen, hogy az igen régi keletű. Általános lendűletre azonban a gyümülcskereskedést s így a gyümölcs-termesztést is a vasútak megnyílta segítette. Míg régebben München felé az országúton a hagyományos alakokká vált taligások és házalók, Bécs felé pedig többnyire vízi úton szállították a gyümölcsöt aránylag csekély mennyiségben, addig az új közlekedési eszköz birtokában most már derék bozeni és bécsi kereskedők vették kezükbe a gyümölcsszállítást, mi által mind az árak, mind a forgalom emelkedtek s ennek révén aztán a gyümölcstermesztés is minden irányban nagyobb tért hódított. Sajnos, hogy a magas árak nem maradtak állandók, s kiváltképen az Oroszország felé való kivitel, a hol eddig a finomabb fajoknak, különösen a fehér rozmarin-almának annyi jó vevője akadt, úgy a rubel értékcsökkenése, mint a tetemes vám folytán nagyon alászállott. Az utolsó évtizedben gyakori nagy árvizek, így nevezetesen az 1882-iki, szintén sok ezer fának okozták pusztulását.

Azon férfiak közűl, kik a tiroli gyümölcstermesztés és kertészet ügyében kiváló érdemeket szereztek, első sorban néhai Rainer főherczeget kell említenünk, ki az akkoriban jeles és szakértő emberek vezetése alatt álló bozeni kertészeti egyesűletet hathatósan támogatta törekvéseiben és maga is nagyobb mintatelepeket rendeztetett be.

A mezőgazdasággal kapcsolatos gyümölcstermesztés Éjszak-Tirolban és Dél-Tirol magasb fekvésű mellékvölgyeiben nagyobbára a ház körűli belsőségek befásítására, vagyis ú. n. fás kertek (Bangart, vagy a mint az olasz vidékeken hívják: broili) ültetésére szorítkozik. E többnyire sűrűn s magasra nevelt fákkal beültetett és bekerített gyümölcsösökkel ellentétben Dél-Tirol tulajdonképeni gyümölcstermesztő vidékein a fákat nagyobb távolságra ültetik egymástól s egyenletesen osztják el a szántóföldeken és réteken, sőt az őszi baraczkfákat részben a szőlőkben is nevelik. Hogy a szél ellen megóvhassák, Dél-Tirolban majdnem egész általánosan csak ú. n. félmagasságig, vagyis 1–1.40 méternyire növesztik a fák törzseit.

A rendezett gyümölcsös kertekűl használt telkek vagy már a természettől némileg nedvesebb helyeken vannak, vagy ha olyanok nincsenek, kivált a jobb gyümölcstermesztő vidékeken, mesterséges öntözést alkalmaznak. A gesztenye-ültetvények többnyire a gránit-, porphyr- és bazalt-kőzetű verőfényes hegyoldalakon terülnek el erdőszerűen, s gyakran ezek is öntöző csatornákkal látvák el, minthogy a gesztenyefának, főleg virágzása idején nem szabad vízben szükséget szenvednie, ha jó termést óhajtanak róla.

Jóllehet a tartomány természeti tulajdonságai általában kedveznek a gyümölcstermesztésnek, azért mégsem szabad azt hinnünk, mintha itt az emberi szorgalom hozzájárúlása nélkűl, csak úgy ingyen osztogatná Pomona bőséges ajándékait. A károk ugyanis, melyeket főleg az élősdi gombák nedves években okoznak, valamint a rovaroktól eredők is tetemesek, s kivált a finomabb gyümölcsfajokat dézsmálják meg kegyetlenűl. Főképen a Fusicladium dendriticum és a Fusicladium pyrinum nevű gombák említendők, melyek a fa táplálkozási szerveinek megsértésén kivűl a gyümölcsöt is fekete foltossá s így csemegéűl haszonvehetetlenné teszik. Ezen élősdieknek rézoldatokkal való pusztítása a fák magassága miatt elég nehéz, mindazonáltal egyes kisérletek igen jó sikert mutattak. Ezeken kívűl az Oďdium pomorum nevű ragya rongálja a fiatal hajtásokat és leveleket, még pedig némely fajoknál oly mértékben, hogy ezek ültetése néhol egyáltalában nem is érdemes. A fáknak kénporral való szorgalmas behintése által ugyan sikerrel lehet ez ártó penészgomba ellen küzdeni, csakhogy e védekezés tetemes költséggel és munkával terheli a gyümölcstermesztőt.

A gyümölcsfák ápolása és nevelése általában okszerű és nagy gondossággal történik, minthogy csakis így tud a termesztő valóban jó minőségű gyümölcsöt vásárra vinni. A mezőgazdasági gyümölcstermesztés mellett a legtöbb nagyobb helységben igen gondos és nagy kiterjedésű kerti mívelést is találunk, így jelesűl Meranban, hol a jó nagy minta gyümölcsös kertekben, főkép a fehér téli Calvill-almát és az értékesebb körtefajokat termesztik.

Gyümölcspiacz Bozenben.
Grubhofer Antaltól

A nagyobb mennyiségben ültetett fajok száma különben igen csekély; és épen ebben rejlik részben a tiroli gyümölcstermesztés fő ereje, minthogy ez által abban a helyzetben van, hogy egy-egy fajtából tetemesebb tömeget tud szállítani. Míg a magasb fekvésű helyeken termő gyümölcs kissé nyersebb és durvább, addig a Dél-Tirolban termők, nevezetesen a finomabb galamb-, rózsa- és Calvill-almák szép formájukkal, gyönge héjukkal, puha, kellemes, könnyen emészthető és nagy részt erős zamatú húsukkal s mindenekfölött eltarthatóságukkal válnak ki.

A honi fajók közűl első helyen említendő a fehér rozmarin-alma, mely elsőrangú minőségével a többi tiroli fajtának is útját egyengette s e mellett még valami csodálatos hatás hírében is áll. Méltán sorakoznak mellé rokonai, a piros és a fehérpíros rozmarin-alma, a nélkűl azonban, hogy jóságuk híresebb testvérükét elérné; továbbá a joggal „Köstlichster”-nek (vagyis legfinomabbnak) nevezett, mert valóban gyönyörű szép külsejű, valamint a remek színű és zamatos Edelroth nevű alma, melynek rendkívűl gyöngéd s finom illatú a húsa, nemkülönben a mosolygó külsejű mantuai, a csehországi és a kecses „Schlatterer”, mely benne csörgő magvaitól kapta a nevét. Újabban meghonosított fajták közűl, kivált a kerti mívelésűek sorából különösen az almák királyát, a világhírű fehér téli Calvillt kell kiemelnünk, mely némely kedvező helyen igen szépen tenyészik.

Körték közűl említendők a Virgouleuse, a téli czitrom-körte, a császárkörte, a nyári czitrom-körte, a Spina Carpi, az édes Sorbetto, a befőttnek valóúl ismeretes kis, hosszúkás muskatály-körte, a Passa tatti, a Palla-, nyári Kálmán- vagy török-körte néven ismeretes régi gyümölcsfajta, valamint a csak később meghonosúlt, de igen elterjedt Vilmos-körte, a Diel vaj-körtéje, a téli esperes-körte, az Esperen-Bergamotte, a Hardenpont téli vaj-körte, az Olivier de Serres és mások.

Csontmagú gyümölcsök közűl a legtöbb figyelemben az őszi és kajszín baraczk, a Reineclaude és cseresznye részesűl. Gesztenyét kétfélét termesztenek, a világosabb korán érőt, a Rossarát, és a később érő sötét Maronit.

A legkiválóbb gyümölcstermesztő vidék az Etsch völgye, nevezetesen ennek a középrésze, Meran, Bozen, Lana, Kaltern és Neumarkt környékével. E területen ugyan a legtöbb egyéb gyümölcsfajta is előfordúl, legnagyobb mennyiségben azonban mégis almát, körtét és gesztenyét termesztenek. Csontmagú gyümölcsöt, főképen szilvát, leginkább a középhegységen s a városok környékén találni, őszi baraczkot és Reineclaudeot pedig a szőlőkben. Az Alsó Etsch-völgyben Trient és Rovereto, azután Mezzolombardo, Lavis és Mori a főbb gyümölcsös területek, melyeken kivált körtét, de almát és cseresznyét is, még pedig nagy szeműt és kemény húsút termelnek, mely némi hírre is vergődött már.

A felső Etsch-völgyben, a Vintschgauban is meglehetősen kiterjedt még a gyümölcstermesztés, kiváltképen a Schlanders melletti Laaser-tetőig, s részben még fínomabb csemege-gyümölcsöt, gesztenyét és diót is termesztenek, mindenekelőtt azonban az itt nagy mennyiségben termelt kajszin-baraczk e völgy különlegessége.

Egyéb igen jeles gyümölcstermő területek, hol a gyümölcstermesztés főleg az utóbbi évtizedekben tett nagy haladást, még az Eisack völgye (Klausen-Brixen), továbbá a Nons-völgy, nemkülönben a Sugana-, Avisio- és Sarca-völgy is, az emezekhez csatlakozó Garda-vidékkel. A többi gyümölcsfajokon kivűl az említett három vidéken a gesztenyefa és a Garda-tó környékén az olajfa is szépen tenyészik. Az Inn völgye is meglehetős terjedelmű gyümölcsös területtel dicsekedhetik, melyen leginkább cseresznyét, szilvát, almát, körtét s részben kajszín baraczkot is termesztenek.

A gyümölcstermesztésnek Tirolra s főképen Dél-Tirolra nézve kiváló nagy fontosságát semmi sem világítja meg jobban az alábbi számadatoknál. Tirol, a gesztenyét és diót is beleértve, átlag kerekszám 146.200 métermázsa gyümölcsöt termeszt évenként; ebből a német nyelvű tartományrészre mintegy 100.000, az olasz nyelvűre pedig 46.000 métermázsa jut. Német-Tirol egész évi gyümölcskivitele körűlbelűl 85.000 métermázsára becsűlhető, a miben Éjszak-Tirol mintegy 5.000 métermázsával vesz részt. Míg azonban 1870-ben még Bozenból 4.000 láda fehér rozmarin-almát, 2.500 láda piros és félfehér rozmarin almát, Edelroth, cseh és mantuai fajtát s mintegy 5.000 láda egyéb almafajt szállítottak ki, addig 1888-ig a legfinomabb fajok kivitele mindössze 4.000, átlag 55–60 kilogrammos ládára csökkent, ellenben a közepes minőségű gyümölcs kelete emelkedett. Az említett időszakban az árak is hanyatlottak; így 1870-ben még az eredeti bozeni fehér rozmarin-alma egész ládájáért (450–500 darabjával) 40 frtot fizettek, az utóbbi években pedig ládája már csak 24–28 forintjával kelt. A közepes finomságú árú kilogrammját 6-8 krajczárjával lehet átlag számítani. Jóllehet Dél-Tirol gyümölcstermesztése nem valami tetemes, e mellett tekintetbe veendő, hogy a fölmutatható gyümölcsmennyiség aránylag csekély területen terem s így is szép értéket képvisel, mely bátran tehető mintegy 700.000 forintra.

A gyümölcstermést, kivált régebben, gyakorta már virágjában eladták. Ez az előre való eladás azonban ma már mind ritkább, s ezen nincs is semmi sajnálni való. Ellenben gyakori a gyümölcstermésnek több évre való bérbeadása, a melynél a legtöbb esetben a bérlő vállalja magára a gyümölcs ápolása gondjának egy részét, így pl. a fák kénezését is.

Az összes kereskedelembe kerülő gyümölcsöt kézzel szedik le; az ebben jártas „szedők” (Klauber), kik többnyire hegylakók és gyakorlott mászók, a szüretelésnél fölötte egyszerű létrákat használnak. Ezek a „Lehn” (támasztó) nevű létrák egy gyertyánfából faragott, félhold alakú s mozgatható talphoz erősített rúdból s ebbe illesztett fenyőfa keresztléczekből állanak. Az alma- és körtefélék szedésénél igen alkalmas, két pánton függő kötényt, (Klaubschürze) is használnak. A leszedett gyümölcsöt kibélelt kosarakban viszik, vagy kétkerekű talicskákra téve tolják az elcsomagoló helyiségekbe, vagy kisebb-nagyobb kocsikon szállítják, ha nagyobb távolságokról van szó.

A rakásokba halmozott gyümölcs ekkor a válogató nők keze alá kerűl, kik a megszabott nagyságú s teljesen hibátlan gyümölcsöt első és második minőségű ládaárú gyanánt szemelik ki és osztályozzák. A többi egészséges, de kisebb, vagy kevésbbé finom árú hordósárúként, a még apróbb, vagy hibás gyümölcs pedig mustnak valóként kerűl forgalomba. Egyes, kiválóan becses fajtákból a kicsinyben való elárúsításnál még legeslegfinomabb (Hochprima), vagy ú. n. kabinet-árút is válogatnak ki.

A kabinet- és ládaárút kétrétű selyempapírba göngyölik és térfogata szerint vagy az eredeti-egész (1/1), vagy az eredeti-fél (1/2) bozeni ládákba csomagolva adják el, melyek közűl amazok 38 centiméter magasak, 35 centiméter szélesek és 83 centiméter hosszúak s 450–500 darab fér beléjük a gyümölcs nagysága szerint. A hordósárút ellenben nem göngyölik papírba, hanem suly szerint rakják el bizonyos meghatározott nagyságú hordókba s így juttatják forgalomba.

A gyümölcs különféle értékesítési módjai közűl utóbbi időben kivált a mustkészítés terjed, némely völgyekben pedig a gyümölcs aszalása és a pálinkafőzés is. Szintén így emelkedik évről-évre a finomabb befőttek gyártása. Ez a neme a gyümölcs-iparnak mintegy 30 évvel ez előtt honosodott meg a tartományban, s ma két ily nagyobb gyár működik Bozenben, melyek, minthogy főzelék- és húskivonatok készítésével is foglalkoznak, állandóan nagy számú munkásnak adnak keresetet. A déltiroli gyümölcs- és húskivonatok különben jó hírnek és állandóan emelkedő forgalomnak is örvendenek.

A gyümölcstermesztéshez hasonlóan a kertészet is általánosan föl van karolva, mint ezt Bozen és Meran gyönyörű kertjei eléggé bizonyítják. Említést érdemelnek a trienti konyhakertek, a morii spárga-, meg a brocoli-, vagy spárgakel-termesztés a Garda-tó melletti Torboléban.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem