A tiroli ladinok tájszólásai és tájszólási költészete. Alton Jánostól, fordította Katona Lajos.
A tiroli ladinok tájszólásai és tájszólási költészete.
Alton Jánostól, fordította Katona Lajos.
Alton Jánostól, fordította Katona Lajos.
A ladin övet, a mely az Alpesek kanyarodását követve hol keskenyebb, hol valamivel szélesebb szalagban húzódik a Szent-Gotthardtól a Karsztig, éjszak felől kizárólag német nyelvterület, dél felől pedig jobbára lombardiai és velenczei tájszólások határolják. Az Etsch-völgy és a Piave medenczéje ez övet három, egymástól kisebb-nagyobb távolságra eső részre szeli: egy nyugatira, mely a Szent-Gotthardtól az Ortler-csoportig terjed és Graubünden legnagyobb részét foglalja magába; aztán egy keletire, mely a Tagliamento forrásaitól az Isonzóig ér s a melyet röviden Friaulnak nevezhetünk; végűl a középsőre, mely az Etsch vidékétől a Piave folyóéig nyúlik. Ebbe a középső ladin nyelvterületbe esnek Tirol ladin tájszólásai. Régebben a ladin nyelvterület úgy éjszak, mint dél felé messzebbre ért, a mint részben hangtani jelenségekből, részben román helynevekből világosan kitűnik, hogy valamikor a mai velenczei nyelvterületnek jókora része, nemkülönben majdnem az egész tiroli tartomány föl Vorarlbergig, továbbá a svájczi Tessin kanton is a ladin nyelv-övhöz tartozott. A ladin és a felső-olaszországi tájszólások egymásba olvadásának folyamata egyébiránt még ma is tart, s a két tájszólási terület között nem lévén földrajzi választófal, bizonyára még jó darab ideig el fog húzódni.
A ladin területről az olaszra, helyesebben a lombard-velenczeibe való átmenet épen nem hirtelen, hanem lassú és fokozatos, melyet némely közvetítő tájszólások készítenek mintegy elő. Ezek hangtani jelenségeikkel sem az egyik, sem a másik csoporthoz nem sorakoznak szigorú következetességgel, hanem majd az egyikhez, majd a másikhoz csatlakoznak. Ezektől az úgy nevezhető átmeneti vagy elegyes tájszólásoktól merőben különböznek a német nyelvszigetek, nevezetesen a nyugati és a középső ladin területen, továbbá a szlávok az öv keleti részében, mely nyelvszigetek csak annyiban fontosak, hogy szintén állandóan hozzájárúlnak a nyelvterületek ingadozó határvonalainak folytonos elmosódásához, hang- és alaktani tekintetben azonban kevés hatással vannak a velük érintkező ladin területekre. Ezzel szemben annál erősebb a lombardiai és velenczei elemnek, bár inkább rejtve, de annál biztosabban haladó térfoglalása főleg Tirol ladin nyelvjárásaiban. A legfogékonyabbnak mutatkozik e hatás iránt Tirolban a Noce- és Sarca-vidék, tehát egy felől a Sulzberg és a Nonsberg, más felől meg Judicaria. Azok a ladin nyelv-jelenségek, melyek e völgyekben vidékről-vidékre változó mértékben még ma is mutatkoznak, arra vallanak, hogy a ladinság itt valaha kétségtelenűl igen szépen virágzott. Különösen a Nonsbergről könnyű ezt kimutatni, s ime mégis mind a három völgyben már akkora haladást tett a lombardiai és velenczei nyelvhatás, hogy az ottani tájszólások ma már alig tekinthetők igazában elegyes nyelvjárásoknak. Nem sokkal másként áll a dolog Trienttel is, a hol pedig szintén egészen világos nyomaira akadunk még a vidék egykori ladinságának. Körűlbelűl hasonló természete az alsó Avisio-vidék tájszólása is; a Cembra-völgyben tapasztalható hangtani jelenségek majdnem teljesen megegyezők a Sulzberg- és a Nonsbergben találtakkal. Mint itt, úgy amott is mind erősebb a velenczei elem. A Fleims-völgy, különösen fő helye, Cavalese lakóinak tájszólása alig tér el valamiben a Trientben hallhatótól. Jó része lehet a két nyelvjárás egyöntetűvé fejlődésében az élénk kereskedelmi összeköttetésnek, melyben a trientiek a caveleseiekkel állanak. Predazzo és Moëna nyelvjárásai ellenben már határozottan az elegyes tájszólások közé sorakoznak s átmenetűl szolgálnak a dél-tiroli olasz nyelvjárásoktól a ladinokhoz. Mentől közelebb jutunk innen a völgyben fölfelé haladva az Avisio forrásaiig, mentől világosabban tűnnek ez útunkon szemünkbe a háttérben hatalmasan kiemelkedő fölséges Sella-csoport kőrvonalai, annál tisztábban jelentkeznek s annál épebbek a ladin nyelvelemek. Különben is a Sella-csoport jelölendő meg azon hegytörzs gyanánt, melynek lábánál koszorú-alakban sorakoznak Tirolnak még mind e mai napig majdnem egészen tisztán és épen maradt ladin nyelvjárásai. A déli meredek lejtők alján kezdődik a felső Fassa-völgy, nyugaton Gröden, éjszakon pedig a Gader vagy az Enneberg nyelvterülete. E három völgyben beszélik még ma is a legtisztábban a Iadin nyelvet; Buchenstein vidékén ellenben, mely a Sella-hegytömeg délkeleti lejtőinek tövében kezdődik és onnan délkeleti irányban, meredek lejtők alakjában húzódik a Cordevole mindkét partján egész a velenczei területig, – már oly tájszólást hallunk, a mely egészben még kiválóan ladin jellege mellett, különösen a szóhajlításban és a szókincsben tetemes velenczei hatást mutat. Kiválóan elmondható ez Colle Santa Lucia tájszólásáról, mely a Boita-vidék és Ampezzo nyelvjárásaival, meg a cadorói elegyes tájszólásokkal egyetemben a friauli nyelvterületre szolgáló átmeneti állomásnak mondható.
Tirol ladin nyelvű lakosságának a száma, ha az elegyes tájszólásokat beszélőket mellőzzük, mintegy 15.828-ra rúg, a miből 4.000 Fassára, 3.679 Grödenre, 6.067 Ennebergre és 2.082 Buchensteinre tehető, ha ebből Colle Santa Luciát kiveszszük.
Tirol azon alpes-vidékei, a melyeken még ma is többé-kevésbbé tiszta ladin nyelvjárások honosak, valaha a rómaiak Rhätia nevű s a rómaiak idejövetelekor már itt talált őslakosságról így nevezett provinciának egy része volt. Tirol ladin lakosságú fenvölgyeinek elrománosodása időpontjáról ugyan nincsen semmi biztos tudomásunk, de az kétségtelen, hogy a bajuvaroknak a VI. század közepén történt bevándorlásakor már teljes volt. Az is igen valószínű, hogy a bajuvarok betörése következtében Tirol fő völgyeinek római telepesei a rhäti fenvölgyekbe szorúltak vissza, s ezzel csak erősbítették az itt már is meghonosodott román elemet és teljesen magukba olvasztották a rhäti őslakosságnak netán még meglévő maradványait, a mi annál könnyebben történt, minthogy ugyanezen idő táján a gótok és byzantiak közt Italia földén dúló ádáz harczok következtében számos olaszországi menekülő is oltalmat keresett Rhätia nagyobb biztonságot nyújtó hegyei között. Hogy pedig a románság a germán bevándorlás áradata ellenére is mind e mai napig fenn tudta magát a rhäti hegyekben tartani, az az alpesi völgyek elzárt voltán kivűl főkép a lakosság ősi hagyományaihoz és eredeti jellegéhez való szívós ragaszkodásának tulajdanítható. Ugyanez azonban egyúttal annak is az oka, hogy a ladin nyelvjárások, jóllehet valamennyi a népies latinság közös forrásából ered és ennek folytán közeli rokonságban is áll egymással, mégsem jutottak egységes nyelvalkathoz, a miben természetesen annak is nagy része van, hogy e szétszórt néptöredékecskék minden közös politikai és művelődési középpont nélkűl valának kezdet óta az őket körűlözönlő, náluknál számban és műveltségben is jóval erősebb népek közé ékelve, a melyeknek elmaradhatatlanúl nagy hatást kelle gyakorolniok az ő nyelvükre.
Az egységes nemzetiség öntudatának hiányán múlt egy önálló s egységes ladin irodalmi nyelv kifejlődése is. Mert, habár a legtöbb ladin tájszólás részesűlt is az illető vidékek egyes buzgó fiainak igyekezeti révén némi irodalmi művelésben, azért mégis csupán a nyugati, a bündeni nyelvterületen fejlődött, kétségtelenűl e vidék politikai önállósága következtében virágzóbb irodalmi élet, mely mai napig épségben is tudta magát tartani, míg a friauli és tiroli ladinek vagy az olasz nyelvet használták irodalmi eszközűl, vagy pedig mindenik a maga külön tájszólásával élt, melyek közűl egyik sem bírt általánosabb érvényre vergődni. De épen az által, hogy a ladin nyelvjárások nem jutottak egységes irodalmi alkathoz, hanem a féktelenűl tova rohanó hegyi patakhoz hasonlóan, szabadon és korlátlanúl fejlődött mindenikük félreeső völgyhonában, s hogy többnyire csak a műveletlen paraszt nép ajkán élve, sajátszerű és ingadozó alakjukban öröklődtek jobbára csak a szájhagyomány útján tovább, – épen ez által válnak a nyelvészre nézve kiváló érdekűekké, mint a kinek így annál több alkalmat nyújtanak változatos sokféleségükben a legtanúlságosabb megfigyelésekre; még pedig annyival inkább, mivel a bennök első tekintetre mutatkozó nagy szabálytalanság és sok ingadozás alapjában véve s közelebbről nézve, mint minden élőszóban öröklődő nyelvnél, itt is csak a legszebb törvényszerűségnek derűl ki. E korlátlan fejlődésnek egyik következménye az, hogy a ladin tájszólások számos hang- és szótani jelenség tekintetében nem a szomszédos olasz, hanem a távolabbi franczia és provencei nyelvvel egyeznek. Így az ennebergi só (ejtsd: sző) fré, sorëdl a franczia soeur, frčre, soleil szavakkal találkozik hangzásában, nem pedig az olasz sorella, fratello, sole hangzásával; s ha a ladin nyelvjárásokat az ó- és új-franczia tájszólásokkal egybevetjük, amazokban vajmi kevés oly nyelv jelenséget fogunk találni, melynek valamely franczia vidék nyelvjárásában tökéletes mására ne akadnánk. Így mindenesetre igen érdekes megfigyelni, hogy az ennebergi, a grödeni és más ladin tájszólások is bizonyos igék jelen idejének képzésénél ugyanazon szabályokat követik, mint Lüttich wallon nyelvjárása, úgy, hogy pl. a wallon battheie (keresztelek) szótani képét tekintve, tökéletesen egybevág az ennebergi batiëiě szóval. A zárt e-nek ei-vé s továbbá ai-vá törése Tirol és Graubünden némely vidékein szintén találkozik egy jellemző franczia hangtani jelenséggel. E pontra nézve csak egyetlen tájszólást vetve össze, pl. az ennebergi trëi (tres), parëi (* paretem), crëi (credit), tökéletes mása az ó-franczia treis, pareit, creit szavak hangtani állapotának. A mássalhangzó előtti nyílt e-nek ie-vé fejlődése meg, mint pl. a grödeni píene (pecten), síes (sex), tiéra (terra), fiér (ferrum), iérba (herba), – egy felől a rumén piepten, sies, tieră, fier, ierbă, más részt meg a spanyol tierra, hierro, yerba és a wallon tierre, fier hangzatára vezet. Épen összehasonlító nyelvészeti szempontból tehát megbecsűlhetetlen értékűek a ladin tájszólások a romanistára nézve.
Minden egyes ladin völgynek megvan a maga sajátszerű tájszólása, sőt gyakran egy és ugyanazon völgy egyes községeiben is más-más színezetű nyelvjárást találunk. Különösen az Ennebergben van ez így, a hol pl. Colfoscban és Corvarában oly hangtani eltérések mutatkoznak, a melyek annál feltűnőbbek, mennél közelebb fekszik a két helység egymáshoz. Ily eltérés a többi közt a latin u-nak épségben maradása Colfoscban, holott Corvarában ü-vé változik. Szinte azt mondhatná az ember, hogy a lombardiai nyelvhatás e fönséges dolomit-óriásoktól körűlzárt szűk völgykatlanban egy helyütt diadalt aratott, másutt meg vereséget szenvedett a tisztább román elem elleni küzdelmében, a minek eredményei az egyik részen a mur (murus), úa (uva), segú (securus), un (unus), dur (durus), stb. hangzású szavak, ellenben Corvar a tájszólásában: můr, ůa, segů, ůn, důr. Az ennebergi tájszólás ez eltéréseinek Colfoseban, melyek a nyelvész figyelmét oly nagy mértékben fölkeltik, részben legalább a szomszédos grödeni nyelvjárás hatása is oka lehet. Az ennebergi völgyben egyébiránt nem is két, hanem tulajdonképen három, hangtanilag egymástól tetemesen eltérő tájszólási változatot lehet megkülönböztetni, ú. m. a colfoscit, az abteiit és a szó szorosabb értelmében vett ennebergit. Kétségtelenűl mind a három közűl a legelső a legtisztább, ha az alapnyelv hangjainak legépebb megőrzését és az idegen nyelvhatástól való mentesség legnagyobb fokát tekintjük a tisztaság mértékének. Hogy épen St. Vigil és Enneberg egyházas falu, melyekben pedig némelyek a legtisztább ladinságot vélték föllelhetni, szókincsét nem is említvén, már hangtani jelenségeiben is a szomszédos német lakosság nyelvének erős hatását mutatja, azt könnyű igazolni, s más részt viszont elég csak egy pillantást vetnünk a térképre, hogy rajta azon vidéket megtaláljuk, a mely joggal nevezheti magát a legtisztább ladinság honának. Épen így van a dolog a grödeni völgyben is, ahol szintén nagyon tévedne az, a ki az itt beszélt tájszólást egységesnek és teljesen egyöntetűnek vélné. Ha ugyanis megfontoljuk, hogy St. Ulrich, a völgy fő helye, 1.590 lakost számlál s hogy az egész Gröden-vidék összesen 760 főnyi, nem ide való illetőségű népességének a legnagyobb része épen St. Ulrichban lakik; ha e mellett még azt is figyelembe veszszük, hogy a németekkel való közlekedés majdnem kizárólag szintén a völgy fő helyére szorítkozik: akkor már ebből is könnyen beláthatjuk, hogy az itteni tájszólás, kivált szókincsében nem lehet olyan ép és hamisítatlan eredetiségű, mint pl. az, a melyet St. Christinában, s még inkább az, melyet Wolkensteinben beszélnek. Hogy azonban még csak száz és egynéhány esztendővel ennek előtte is, a mikor e vidéken még nem volt oly nagy a faragott faárúk kivitele és az idegenek forgalma, mint mai napság, – hogy akkoriban az itteni tájszólás még minden tekintetben teljesen egy színezetű lehetett, azt ezzel korán sem akarjuk tagadni. Hasonló árnyalatszerű eltéréseket látunk az alsó és felső Fassa-völgy, meg a Buchenstein és Colle Santa Lucia tájszólásai közt, nem is említvén az ampezzói, fleimsi, sulzbergi és nonsbergi keverék-nyelvjárásokat.
De, mint már említettük, az egyes ladin tájszólásoknak egymástól való eltérései kevésbbé érintik a mondattant s inkább csak a hang-, legfölebb az alaktan és a szókincs terén észlelhetők. Már a mi legelőbb is e szókincset illeti, bíz’ az általán véve meglehetősen tarka és sokféle eredetű elemek keveréke. Természetes, hogy az alap-anyaga mégis a népies latinság, s így e része a többi román nyelvekével közös. Önként értendő azonban, hogy azért a latin irodalmi nyelvből is kerűltek a ladinság szókincsébe egyes elszórt szavak, melyek az élettel szorosabb viszonyban álló dolgokat jelölnek, így kiváltképen az egyházi és a jogi élet műszavai köréből valók. De a népies latinból került szavak sem mondhatók mind valamennyien az összes ladin tájszólásokkal közöseknek; némelyikük ugyanis több ladin nyelvjárásban, más részük már csak egyesekben, ismét mások pedig csak egyben-egyben vannak meg. Továbbá az is eléggé érthető, hogy ugyanaz a szó is különböző hangzással van meg a ladin nyelvjárás-öv más-más vidékein, sőt hogy e mellett még az értelme is változó árnyalatot mutat vidékenként. Ha a három nyelvjárás-csoport ketteje a harmadiknak kizárásával közösen bír valamely fogalom jelölésére egy-egy szót, akkor Graubünden és Tirol rendesen együtt tartanak Friaul ellenében, mely ily esetekben többnyire az olaszhoz csatlakozik. Ugyancsak a földrajzi helyzetből következik az is, hogy Tirol ladinsága több esetben találkozik valamely jelenség dolgában a friaulival és a graubündenivel, mint e kettő ismét egymással. A tiszta ladin nyelvjárásoktól a keveréktájszólások leginkább a velük határos olasz nyelvterületről átvett kölcsönszavaikban ütnek el.
A ladin szókincs egyik legfontosabb eleme a német, vagy helyesebben germán szavak csoportja. A ladin az összes többi román nyelveket fölűlmúlja germán nyelvelemeinek számára nézve. Ezek közt azonban jól meg kell különböztetnünk a többi román nyelvekkel közös kölcsönvételeket azoktól, melyek csak a ladinság sajátjai. Amazok ugyanis régibb időből valók, s a román és germán hangrendszer nem épen nagyon térvén el egymástól, átvételüket nem is gátolta valami nagyon nagy akadály. A második csoportba oly szavak tartoznak, melyek már az új-felnémet nyelvből valók, vagy pedig, mivel itt különösen csakis a tiroli ladinságról szólunk, Tirol német tájszólásaiból szivárogtak be, s mivel már nem igen illeszkedhetnek a ladin nyelv hangtörvényeihez, még a laikus előtt is azonnal kölcsön-szavakúl ismerszenek föl. A három ladin nyelvterület közűl könnyen érthető okokból a graubündeni a leggazdagabb germán elemekben; már valamivel szegényebb a tiroli és a legszegényebb a friauli, melyben azonban ezért mintegy kárpótlásúl a szláv kölcsönvételek foglalnak el ha nem is épen túlságosan nagy, de mégis eléggé felötlő helyet, míg Tirol ladin nyelvjárásaiban alig van a szlávságnak nyoma. Arra a kérdésre, vajjon vannak-e nyomai a ladin nyelvben a római elemeket megelőző nyelvnek is, határozottan igennel felelnek azon nem csekély számú ladin szavak, melyek eredete nem nyomozható ismert forrásokig. Azonban ez elemeket valamely egyes nyelvnek, mondjuk, a rhätinek tulajdonítani annyiban mégis fölötte bajos, hogy magáról e rhäti nyelvről majdnem semmi biztos ismeretünk sincs.
A szókincs változatosságához járúl az egyes ladin nyelvjárások megkülönböztető elemeként az alaktani jelenségek sokfelé ágazása. Ide tartoznak az egykori kétesetűségnek még főnmaradt nyomai, a minőkkel Tirol ladinságában is találkozunk. Ilyenek az ennebergi fonz (fundus), pavël (papilio), a grödeni páster (pastor), a melyek a latin alapszó nominativusi alakjára vezetnek, holott egyébként az egyes szám fönmaradt esete az accusativus szokott lenni. Nem kevésbbé fontosak a változó hangsulyozással járó esetképzés nyomai, minők az ennebergi lérě (latro), a nagyító képzős ladron (lator) mellett, vagy můt (fiú) mitóns többese, és můta (leány), melynek mitáns a többes száma; így só (soror) s mellette többese sorús (sorores); hasonlót Grödenben és Graubündenben is tapasztalunk. A személytelen franczia on, ném. man névmást Tirolban és Graubündenben unus, Friaulban ellenben a többes szám harmadik személye vagy a visszaható névmás fejezi ki. Tanúlságosak és érdekesek az egyes vidékek határozatlan névmásainak különböző alakúlatai, így az ennebergi inzáo (ego-non-sapio-ubi = nem tudom, hol: valahol), zacó (non-sapio-quo: valahogyan), zacán (non-sapio-quando: valamikor), insachí (ego-non-sapio-quid: tudj’ isten, mit), invalgó (in-v-alicubi: valahol). Tirolban az egyes és többes szám harmadik személye mindig egyenlő hangzású, a miért is pl. az ennebergi pórta = latin portat és portant is, portŕ = portabat és portabant. Friaulban ez már csak részben van így.
Jóval tarkábbak azonban a szókincs és az alaktan eltérő jelenségeinél a hangtaniak. Ezek ugyanis csak részben igazodnak valamennyi ladin nyelvjárással közös törvények után, részben pedig olyakat követnek, a melyek csak egyes tájszólásokra érvényesek. Az olaszszal ellentétben a szótag végén mássalhangzótól nem zárt a a ladinban általán véve e felé való hajlást mutat, mely azonban különféle színezetet ölthet, a mint pl. az ennebergi chiér (carus), pér (parem), laldé (laudare, laudatum) mutatják. Az al + d, t, s, hangcsoport az l előtt fejlődött u következtében zártabb hangzásra való hajlást mutat, a melylyel az l hol megfér, hol kiesik, így pl. Graubündenben a latin alter-ből aulter vagy oter lesz, míg a Münster-völgyben, valamint Ennebergben is ater-t ejtenek, a mivel szemben Fassa, Buchenstein és Gröden tájszólásaiban az a helyén au, Ampezzóéban pedig ou hangot hallunk. A Münster-völgy és Enneberg közötti egyezés is egyik bizonyítéka a ladin nyelvjárások önálló és szabad fejlődésének, mely gyakran az egymással szomszédos tájszólásokban egészen eltérő úton haladhat, míg esetleg valamely távolabb esővel megegyezik hangtani jelenségeit illetőleg. Továbbá az is igen jellemző, hogy a ladinság az imént említett két hangtani jelenségben, t. i. az a = e és az al + t = au(l)t dolgában találkozik a francziával. Ugyanígy van ez az ínyhangok előtti a-val is, melyből úgy a ladinban, mint az éjszaki és déli francziában ie lesz; pl. v. ö. az ennebergi chié (caput), mangié (manducare), paié (pacare) szókat. Az a-nak m és n előtti részleges o-vá zárúlása, mint kiváltképen Graubündenben, úgy rész szerint a Nonsberg és St. Vigil vidékén, meg az ennebergi egyházközségben is előfordúl, így pl. a nonsbergi Vigóban: on (annus), gront (grandis), giomba (* camba), mon (manus): Főhangsulyos nyílt latin e-ből Tirolban csak némely esetekben, és pedig, a mint látszik, reá következő u vagy i hatása folytán, de a követő mássalhangzók minősége- és mennyiségétől függetlenűl válik ie. E hangtörés megvan Grödenben és Buchensteinben, de nem történik a közbenső Ennebergben, a miért is a grödeni inviärn (hibernum), piärder (perdere) szavakkal ennebergi invér, pérdě áll szemközt. Zárt e (latin e, i, kivált mássalhangzótól födetlen szótagvégben, úgy, mint az éjszaki és déli francziában és a rumunban, többé-kevésbbé az egész ladinság területén ei- vagy ai-vé változik, mely azonban megint nem ritkán zárt vagy nyílt e-be vonódik össze; így ennebergi avëi (habere), vëi (verum), nëi (nivem), de már avëna (avena), stëla (* stela). Sajátszerű jelenség a nyílt vagy zárt e-nek mp, nt, ng és nc előtt o-vá változása az éjszaki Enneberg-vidéken, mint pl. ciont (centum), tomp (tempus), arjont (argentum); holott nd előtt nyílt e-be való átmenetet látunk, pl. véně (vendere), téně (tendere). A nyílt o a nyílt e-hez hasonló magatartást tanúsít; de kettős hangzóra oszlásának föltételei nemcsak az egyes nyelvterületek szerint, hanem gyakran völgyről-völgyre változók, s Tirolban az eredeti, o hang megőrzése mellett uo-, ue- és oe-ra való törést eredményeznek, így az ennebergi cur, coeur, cür (cor), joebia (Jovia), incú, incoe, ncú (* anc hodie), pórta (portat). Zárt o (latin o, u többnyire változatlan marad, de v. ö. mégis ezzel az ennebergi flu (florem), fůrchia (furca), fůr (furnum) szavakat. A latin u Sulzbergben, részben Nonsberg, Judicaria, az Avisio-völgy és Predazzo vidékén, meg az Enneberg nagy részében is ü felé hajlik, így az ennebergi tü (tu), plü (plus), scür (ob-scurum).
Már e vázlatosan ismertetett jelenségekből, melyek még csak a magánhangzókat érintik, eléggé kiviláglik, mily kevéssé lehet valamennyi ladin nyelvjárással közös hangtörvényekről szó. A hangtani jelenségek ugyanis többnyire völgyről-völgyre változnak, azonban mindenütt megvan ama sajátszerű hangtani törvényekben a magyarázatuk, melyek egy-egy tájszólás keretén belűl szigorú következetességgel uralkodnak. A mi a mássalhangzókat illeti, mindenekelőtt a román ca és ga ínyhangúvá változását említjük meg, mint a ladinságnak a franczia és a provencei nyelvvel közös olyan vonását, a mely egyike a ladint az olasztól a legélesebben megkülönböztető jeleknek. Azonban az ínyhangúsítás egyes fokai (chia, gia; cia, ya, a) ismét mások és mások az egyes völgyek szerint, és még az is megjegyzendő, hogy az ínyhang a ladinban rendesen csak a hangsulyos szótagra szorítkozik, holott a francziában e tekintetben a hangsuly nem tesz különbséget. A mi Tirolt illeti, Nonsberg, Vigo, Gröden, Enneberg, Buchenstein a ca szótagot chia-vá váltják, így chiasa (casa); Felső-Fassában és Ampezzóban ca = cia, míg a Sulzbergben olasz hatás alatt ca = ca mutatkozik. A latin *gattus-ból giat lett a Nonsberg, Vigo, Felső-Fassa, Gröden, Buchenstein és Enneberg nyelvjárásában (az éjszakiban azonban yat), míg az ampezzóiban žato, a sulzbergiben pedig gat; a latin pacare szó paié-vé változott Enneberg- és Buchensteinben, holott Gröden nyelvjárása paiä-nak ejti, Nonsbergben meg paiar-nak mondják s paér-nak Felső-Fassában, ellenben pagá marad Ampezzóban és pagár a Sulzberg vidékén. Graubündenben és rész szerint a Nonsbergben az inyhangúság a cu és coe szótagokra is kiterjed, mint példáúl a nonsbergi chiurat (plebános) mutatja. Szóvégi inyhangúság, minőt a nonsbergi fuóch és foech mutatnak, lombardiai hatásnak tulajdonítható, míg a többes-számi fuch (foci); sach (sacci), sëch (sicci) alakok inyhangja Ennebergben a ragbeli i-nek c-hez járúlása útján keletkezett. További jellemző vonásuk a ladin nyelvjárásoknak az olasz nyelvvel szemben a cl, gl, pl, bl, fl hangcsoportok l-jének megmaradása, pl. ennebergi tlé (clavis), glacia és dlacia (* glacia), plëgn (plenum), blastemé, flama; Sulzbergben már némi olasz hatás is mutatkozik, így: chiaf, de glach, plén, flámo; még több Vigóban, a hol már kiáf, giácio, pién, biastemar, fiámo e szavak hangzása; Felső-Fassában: kiéf, yáció, pién, fiámo; Colle Santa Lucia-ban: chiéf, yas, pién, fiáma; Ampezzóban: ciáe, žazo, pién, fiáma. Graubündenben és Friaulban e hangcsoportok majdnem kivétel nélkűl épségben maradnak.
Hátra van még, hogy Tirol ladin részének népköltészetéről is szóljunk pár szót. Sajnos, hogy e részben vajmi kevés az, a mit mondhatunk, de legalább érthetők az okai. A népköltés csak ott virágozhatik, a hol megvan az egyűvé tartozás érzete; már pedig ez Tirol ladinjainál a fent említett okoknál fogva hiányzik. Meg aztán, – legalább úgy látszik, – nem is igen kerültek elő e néptöredékek múltjában sem olyan események, a melyek történelmi népdalok anyagáúl szolgálhattak volna. Még a szerelmi népdal, mely pedig más országokban a dalok zömét szokta tenni, még ez sem talált a ladin vidékeken ápolásra. Ugyanígy a vadász-dal sem. Még a legnagyobb keletük volt az alkalmi költeményeknek, melyek majdnem mind csupán a nonsbergi és az ennebergi tájszólásra szorítkoznak és legfölebb nyelvi szempontból lennének fölemlíthetők. Az egyetlen, valamennyire kimagasló irodalmi jelensége Tirol ladin nyelvjárásainak az 1885-ben Innsbruckban kiadott „Rimes Ladines”. Az említett költői kísérletek rímes versalkotása olasz mintákra van szabva.
