A tiroli olaszok tájszólásai és tájszólási költészete. Demattio Fortunatustól, fordította Katona Lajos.
A tiroli olaszok tájszólásai és tájszólási költészete.
Demattio Fortunatustól, fordította Katona Lajos.
Demattio Fortunatustól, fordította Katona Lajos.
Olasz-Tirol tájszólásainak vizsgálata és tájszólási irodalmának ismertetése terén már a múlt században érdemeket szerzett magának a roveretói Vannetti József Valérián, újabb időben pedig leginkább Ascoli, Azzolini, Boehmer, Gartner, Malfatti, Perini Ágoston, Schneller, Sulzer és több trienti tudós buzgólkodott ez irányban, a kiknek dolgozatait az „Archivio Trentino” és az „Annuario della societŕ degli alpinisti tridentini” közölte időről-időre. E két folyóirat magvas irodalomtörténeti tartalmával is becsületére válik a tartomány olasz részének.
Kisebb német nyelvszigetek kivételével Olasz-Tirol lakói hol csekélyebb, hol nagyobb helyi eltéréseket mutató, de alapjukban annyira mégis megegyező tájszólásokat beszélnek, hogy valamennyit az olasz nyelvjárások családjába sorozhatjuk, jóllehet nem kis részük oly sajátszerűségeket őrzött meg, a melyek azon rhätoromán tájszólásokkal való közelebbi és régi rokonságukra vallanak, melyeket Ascoli a ladin nyelvjárások neve alá foglalt egybe s következőképen osztályoz: legelőbb is a nyugat trienti csoportra, mely az Etsch-völgy középrészének jobb partjára esik és a Sulzberg (Val di Sole), Nonsberg (Val di Non) és Rum-völgy (Val di Rumo) vidékeit foglalja magába; továbbá a kelet-trienti csoportra, melyhez az Avisio medenczéjének alsó, középső és felsőrésze, t. i. a Cembra-völgy (Valle di Cembra), a Fleims-völgy (Valle di Fiemme) és a Fassa-völgy (Valle di Fassa) tartozik. A ladin elem e tájszólásokban annál inkább gyarapodik, mentől közelebb jutunk az Avisio forrásvidékéhez.
Az egész Etsch-völgyben San Michelétől Borghettóig, a perginei kerület legnagyobb részében, a Valsuganában és a Tesino- meg a Primiero-völgyben, továbbá Vezzano, Arco és Riva kerületekben, valamint a Ledro-völgyben és Judicaria három völgyében is oly olasz tájszólásokat beszél a lakosság, a melyek szintén nem egészen mentek a ladin nyomoktól, csupán azzal a különbséggel, hogy némely kelet felé eső tájakon, mint az alsó Sugana-völgyben és a primierói kerületben már a velenczei tájszólások hatását mutató hangtani jelenségeket és szavakat is hallani, míg ellenben a nyugati völgyek inkább a lombardiai tájszólások hatása alatt állanak.
Olasz-Tirol összes tájszólásainak az olasz irodalmi nyelvvel és a többi román nyelvekkel közös alapjuk a latin népnyelv, a lingua romana rustica.
E közös alapnak köszönhető, hogy bármily különböző eredetű elemekből verődött is össze a lakosság, tájszólásainak egymással és az olasz irodalmi nyelvvel való egybevetése a közük mutatkozó eltérések mellett is testvérekűl ismerteti föl őket.
Nevezetes részük lehetett még a latin elem előtt a tájszólások képződésében az etruszk hatásoknak, ugyannyira, hogy némely tudós kiválóan ezek előkészítő munkájának tulajdonítja a mai Olasz-Tirolnak római provinciává alakúlása idején a latin nyelvnek e tartományban való gyors meggyökeresedését. Messzire kiterjedt és megszilárdúlt latinságról tanúskodnak a trienti vidéken az itt talált nagy számú felíratok is. Azon arány, a melyben a legrégibb rhäti elem a latinnal keveredett, a helyi és egyéb körűlmények szerint változó volt. Így Közép-Rhätiában a régi népelem szívósabb ellenállást tanúsított, mint a mai Olasz-Tirolban, sőt itt sem mindenütt egyenlő erővel érvényesűlt a római hatás. A római állandó táborok és országútak közelében, mint az Etsch- és a Sugana-völgyben, e hatás nagyobb és gyorsabban működő volt, de lassúbb a Sarca-, a Noce- és az Avisio-völgyben. Bármint folyt is le azonban a hol lassúbb, hol gyorsabb átalakúlás, annyi mégis valószínű már az Italia határos területeivel való sűrű érintkezésnél fogva is, hogy Dél-Tirol olasz tájszólásai körűlbelűl egy időben keletkeztek az olaszországiakkal. Ebből érthető egyúttal Olasz-Tirol tájszólásainak a lombardiai és a velenczei nyelvjárások között elfoglalt középhelye is, jóllehet mégis inkább emezekhez szítanak.
Így pl. a roveretói tájszólásnak a velenczeivel közös sajátsága az -arius (ol. -ario, -ajo, -iero) főnévképző hangsulyos a-jának e-vé változtatása, mint pl.: ferrér (kovács), murér (kőműves), molinér (molnár), pomér (almafa), sat., holott a trienti tájszólásban e szavak ferrár-, murár-, molinár-, pomár-nak hangzanak. Közös tulajdona a roveretói tájszólásnak a velenczeivel még a d-nek két magánhangzó közti kilökése is, pl. battúa (ütés), bevúa (jó korty), préa (kő) sat., míg a trienti tájszólásban e szavak battúda, bevúda, préda alakúak. A trienti tájszólás egyáltalában kevésbbé jóhangzatú a roveretóinál, és számos szóvégi mássalhangzója, hangsulyozása és hangja közös a lombardiai nyelvjárásokkal.
Többé-kevésbbé ugyan mindenütt, leginkább azonban mégis az Avisio és a Noce völgyében érzik az olasz-tiroli tájszólásokon a rhätoromán hatás. Hogy e ladin hatásnak úgy hang-, mint szótani jelenségei közűl legalább csak a legfőbbeket említsük, különösen a következők azok, a mik Tirol olasz tájszólásait az olaszországi nyelvjárásoktól ily alapon leginkább megkülönböztetik: a) a latin ca és ga szótagok helyébe, torokhangjuknak az illető ínyhangba való átmenete útján, ća és ga (ejtsd csa, dsa) lép, pl. gasa (ház), vaća (tehén), gal (olaszúl gallo, kakas); ellenben a Noce-vidéken ezek helyett ismét két más, sajátszerű ínyhangot ejtenek, melyeket ca- és ga-val jelölve, körűlbelűl tz- és dya-val vehetünk egyenértékűeknek, pl. caval (ol. cavallo, ló), castel (ol. castello, kastély), cantar (ol. cantare, énekelni), legam (ol. legame, kötelék); b) az l-nek u-ba való feloldása az ald és alt alakokban, pl. ćáud (ol. caldo, meleg), sáut (ol. salto, ugrás), áuter (ol. altro, más) sat.; c) a latin-olasz u-nak a franczia és lombardiai ü-vel egyező hanggá változása, pl.: ün (ol. uno, egy), dür (ol. duro, kemény), venü (ol. venuto, jött), sat.; d) a franczia zárt ö-vel (pl. e szóban: peu) és a szintén franczia nyílt ś-vel (pl. ebben: peur) egyező keverék-hangok, pl.: fiöl, többese fiöi (ol. figliuolo, -i, fiú, gyermek), nöo, noef (ol. nuovo, új), coega (ol. cuoca, szakácsné), foego (ol. fuoco, tűz), loego (ol. luogo, hely) sat.; e) a latin hangsulyos rövid ö-ból lett ué (vagy ö) kettőshangzó, pl.: fuéć (ol. fuoco), luéć (ol. luogo), scuéla (ol. scuola, iskola); f) az ié kettőshangzó az -ello végződésű főnevek többesében, pl. fradiéi (ol. fratelli, fitestvérek), biéi (ol. belli, szépek), sat.; g) az nd-nek n-né gyöngűlése: pl. domanár (ol. domandare, kérdezni), responer (ol. rispondere, felelni), grani (ol. grandi, nagyok), sat.; h) az l megmaradása a latin bl, cl, fl, pl, sat. hangcsoportokban, pl.: blastamar (ol. bestemmiare, káromkodni), recla és orecla, egyebütt reća és rega (ol. orecchia, fül), vecla és veća (ol. vecchia, öreg), flor (ol. fiore, virág), flama (ol. fiamma, láng), plövia és pluevia (ol. pioggia, eső), sat.; i) az egyes szám 2. személyének s ragja az igehajlításban, pl. das (ol. dai, adsz), fas (ol. fai teszesz), séntes (ol. senti, hallasz), sat.
A tartomány olasz és német része folytonosan érintkezvén egymással, ennek elmaradhatatlan következménye lett az, hogy számos német nyelvelem hatolt be Olasz-Tirol egyes tájszólásaiba s azokban aztán idő haladtával meg is gyökeresedett. Figyelembe veendő azonban, hogy e hatások a nyelv szótanát nem érintik, valamint az is, hogy a tiroli olasz tájszólásokba bekerűlt német szavak jó része a lombardiai és velenczei nyelvjárásokban is megvan, sőt hogy némelyikük az olasz irodalmi nyelvben is polgárjogot nyert. Itt csak az Olasz-Tirol különböző vidékein a népnél legjáratosabb német szavak egynémelyikét kívánjuk fölemlíteni, minők: bágerle (németűl Wagen, kocsi), bóro (ném. baar ebben: baares Geld, készpénz, pl. e szólásmódban: togh ’o ’n bóro, egy krajczárom sincs), canéderli (Knödel, gombócz), canóp (Knappe, inas, apród, bányászmunkás), cheller -a (Kellner, -in, pinczér, -nő), chiznér (Kindsdirne, pesztonka), cúcer (Kutscher, kocsis), finferli (Pfifferlinge, vargánya-gomba), garbár vagy garbér (Gärber, tímár), ghimpel (Gimpel, vörösbegy és mamlasz), grobián (grob, goromba), marlós (Markschloss, középfelnémet malsloz), peclin (Bückling, sózott hal), pínter (Fassbinder, kádár), pússol (Büschl, bokréta, schéi, schéo (Scheidemünze, váltó- v. aprópénz), fillér értelemben, példáúl no aver ’n schéo, egy fillérrel sem bírni, scizzer (Schiesser, lövő), slippegár (schlüpfen, schlüpfrig, csuszamlani, csuszamlós), slósser (Schlosser, lakatos), smalzár (schmalzen, zsírozni), smuzzegón (schmutzig, piszkos), snoll (Schnalle, csat), stéora (Steuer, adó), stofiss (Stockfisch, tok-hal), stond (Schiessiand, lövőállás), tísler (Tischler, asztalos), tónco (Tunke, mártás), zecchenár (zechen, Zeche, borozni, számla), sat.
A rendenai önostorozók egyik laude-jának hasonmása.
Az „Archivio Trentino” (anno II.) másolata után.
A mint a Dél-Tirol olasz irodalmáról szóló fejezetből is kitetszik, a tartomány olasz tájszólásaiban szerkesztett írásművek első példái elég régi időből valók. Mint egyebütt, úgy itt is a honi nyelvjárásokon szólalnak meg az első irodalmi kísérletek, és csak fokozatosan tisztúl és fejlődik művészibbé a nyelvnek eleinte ingadozó és nehézkes használata. A rendenai önostorozók laude-i mindenesetre a dél-tiroli olasz tájszólási költészet legrégibb emlékei sorába tartoznak.
Mint más olasz vidékeken, úgy Olasz-Tirolban is akadtak egyes írók, a kik műveikben szívesebben használták szülőföldjük tájszólását az általánosabb elterjedésű irodalmi nyelvnél, már akár honi nyelvjárásuk velük született szeretetéből, akár pedig választott tárgyuk természeténél fogva, melyhez a tájszólási alak jobban illett az irodalmi nyelvnél, akár végűl azért, mert kiváltképen földieikhez fordúltak műveikben s így első sorban arra kelle törekedniök, hogy ezek könnyen és jól megértsék őket. A tájszólási irodalomban a dolog természeténél fogva a költészetet illeti meg terjedelem tekintetében az első hely. Azonban jóllehet Olasz-Tirol tájszólási írói közel egyik-másik tagadhatatlanúl elismerésre méltó költői tehetséget tanúsít, nézetünk szerint még sem állítható egyikük sem példáúl a milanói Portával, a római Bellivel, vagy a siciliai Melivel egy sorba. De a tartomány olasz nyelvjárási irodalma azért mégis érdemes helyen áll Tirol szellemi életének jelenségei között. Olasz-Tirol majdnem mindenik tájszólásának akadt legalább egy-egy, többé-kevésbbé termékeny és ismert költője; az a két nyelvjárás azonban, a mely e tekintetben valamennyinél előbbre való, a roveretói és a nonsbergi.
Az első, a ki a roveretói tájszólásban költői kisérleteket tett, a roveretói Givanni József Felix, a kit Vannetti József Valérián 1761-ben megjelent „Lezione sopra il dialetto roveretano” (a roveretói nyelvjárásról szóló előadás) czímű munkálatában „a honi tájszólás mestere és atyja” nevével tüntet ki. Többnyire nyolcz soros szakokban írt tréfás elbeszélései közűl kiválóan említésre érdemesek: „El remit de San Biasi” (A Rovereto melletti San Biagio remetéje), „La donna fa l’om” (Férfi sorsa a nő), „El legat dei bisi” (A borsó végrendelete), „Moda nova de nar a cena” (A vacsorára menetel új módja) és még egyéb novellák, melyek vonzó előadása elmés ötletekkel és szellemes tréfákkal van fűszerezve. Még nagyobb érdemeket szerzett magának a roveretói tájszólás művelésében Turrati Joákim Antal, a Rovereto melletti Lizzanella falucska plebánosa (szül. 1755-ben), kit általában a roveretói költészet tulajdonképeni mesterének tartanak. Ő tisztította meg a tájszólást kezdetben hibás rímelése gyöngéitől is. Két igen sikerűlt szatírát írt, melyek 1828-ban jelentek meg Velenczében. Az egyiknek „El mondo en maschera” (Az álarczosok) a czíme, melyben a költő mulattatva tanít meg arra az igazságra, hogy nem kell a látszatnak hinnünk. A másik „El mondo dal cul en su” (A fölfordúlt világ) czímű s alapgondolatában találkozik az elsővel. Ebben a „régi jó időket” dicsérő szerző fájlalja, hogy a világ sora akkorát változott s egészen fölfordúlt, még a természet és az évszakok rendje is megzavarodott csak úgy, mint a társadalmi és erkölcsi életrend.
Turrati barátja és tanítványa Azzolini Keresztelő János (szül. 1777-ben), kiről azt mondják, hogy egy napot sem engedett elmúlni a nélkűl, hogy legalább egy szonettet vagy másféle költeményt ne írt volna roveretói tájszólásban. A szótárát is megírta (de ki nem adta) a trienti és roveretói nyelvjárásnak; ennek kivonatát utóbb Bertanza János adta ki e czímen: „Vocabolario vernacolo-italiano pei distretti Roveretano e Trentino, opera postuma del prof. Giambattista Azzolini, prete Roveretano”. Derék költője e tájszólásnak, ki simán és könnyedén írt különféle versmértékekben s kinek egyúttal az is egyik érdeme, hogy szilárd törvényekbe foglalta a nyelvjárás addig ingadozó használatát, Zanolli Domokos, roveretói pap (szül. 1810-ben). Több elbeszélést adott ki Givanni hagyatékából a „Florilegio scientifico-storaico-letterario del Tirolo Italiano” czímű gyűjteményben s ugyanott közölte „La donna ląva” (A torkos nő) czímű, nyolcz soros szakokban írt kedves elbeszéléskéjét is.
Ugyan ő tőle való a „L’offići de donna Checca serva de Dom Bastiam” (Sebestyén tisztelendő úr gazdasszonyának napi ájtatossága) czmű elbeszélés is, mely elmondja, mint lett a nevezett pap gazdasszonya napról-napra elbizakodottabbá, míg végre a gazdája kénytelen volt őt a házától elküldeni. Továbbá egy hat soros szakokban írt nászvers, meg az „El Remit de S. Martím” (A lagervölgyi S. Martino remetéje) czímű, érdekes költői elbeszélés, mely még ma is él a nép emlékében. Fordítását Schneller Keresztély közli „Skizzen und Culturbilder aus Tirol” czímű munkájában.
A nonsbergi tájszólásnak tudomásunk szerint legrégibb költeményei, melyek még ma is kedvelt olvasmányai e vidék lakóinak, amaz ünnepi versezetek, melyek 1776-ban jelentek meg Thunn Péter Vigilius grófnak a trienti herczeg-püspökség székébe való beigtatása örömére. A legrégibb költemény szerzője Nardoleo Circio-nak nevezi magát, a mi valamely irodalmi-társasági álnévnek látszik.
A másiknak a clesi Doctor Sieli a szerzője. Ebben a költő az új herczeg-püspök jeles szellemi és szívbeli tulajdonait, családjának régi nemességét és ama jeles hőstetteket és magas méltóságokat dicsőíti, melyekkel a Thunn grófok minden időben kitűntek, s azon óhajtását fejezi ki, vajha az új egyház-fejedelem uralkodása hosszú és boldog lenne s akkora öröme telnék benne, a milyet hódoló alattvalói éreznek, kik fényes ünnepélyekkel, mozsárdurrogással és harangszóval, sat. üdvözlik urokat birtokának minden helységében, a legzajosabban mégis szülőföldén, a Naunia (Nonsberg) völgyében. Végűl pedig ott, a hol költeményétől mintegy elbúcsúzik, azt mondja neki a költő, hogy ha netán azon főrangú uraságok színe elé kerülne, a kiknek ajánlotta (az ünnepelt fitestvérei), hajtsa meg magát előttük illőképen s aztán kérje elnézésüket azért, hogy szíve érzelmeinek őszinte kifejezésére szülőfölde nyelvjárásán mert megszólalni, a melyben jártasabb, mint a toscanai vagy a római nyelvben. Ugyanezen Sieli-től 1777-ben egy csinos nászköltemény is jelent meg, Thunn Máté grófnak Sinzendorff Marianna grófnővel való egybekelése ünnepére.
A Sieliével mérkőző ügyességet tanúsítanak a nonsbergi tájszólásban való verselgetés terén Tonzazzoli Bertalan, a rallói Cristiani báró, a nanói Giuliani József és főkép a clesi Scaramuzza Péter, az El Nones zivzlizzŕ (A pallérozott nonsbergi) czímmel, 1862-ben megjelent költemények szerzője. Scaramuzza ugyanis eredetileg tiszta nonsbergi tájszólásban írta volt verseit, de utóbb, hogy szélesebb körben is érthetőbbekké tegye őket, némi trienties mázzal vonta be, vagyis, a mint ő mondja, „czivilizálta” e verseket.
Említést érdemel továbbá a casezi Manincor József Ciantica en linga nonesa. Olinda da Caldes (Nonsbergi nyelvű ének. Caldesi Olinda) czímű, szép költői elbeszélése, mely Olindának egy troubadour iránti szerencsétlen szerelmét regéli el. A corredói Sicher József pedig En viaz attorn la Val de Non (Körút a Nons-völgyben) czímmel 267 négy soros szakban bájos leírását adta e vidéknek, melynek előszava is nonsbergi tájszólású.
Valóságos gyöngye végűl a nonsbergi tájszólási költészetnek az a költői levél, a melyet a corredói Sicher Bertalan intézett 1874-ben Sardiniából, a hol akkoriban gymnasiumi tanár volt, a nonsbergi Sfruzban élő Gilli József barátjához (Trento 1884.). A negyvennyolcz, nyolcz soros versszak közűl a legmeghatóbbak a tizenharmadik és tizennegyedik, melyek azon szegény fiúk keserves életét írják le, a kik évenkint több hónapon át kénytelenek hazájuktól távol nyomorogni, hogy mint kéményseprők tengessék magukat.
Hona tájszólási prózáját művelte a rallói Pinamonti József (született 1783-ban), a ki egyúttal az olasz nyelvű, „La Naunia descritta al viaggiatore” (A Nonsberg leírása a benne útazó számára) czímű munkának is szerzője. Tőle való a névtelenűl megjelent s a Nonsberg mai nyelvjárásának ismeretére nagyon fontos „Le strade e i ponti de la Val de Non. Comedia d’un sol atto e d’una sola sena’ (A Nonsberg útjai és hidjai. Vígjáték, egyetlen felvonásban és jelenetben) czímű iratka is, melyben az egész vidék minden helyéről való férfiak és nők mind a maguk sajátos helyi tájszólásában mondják el nézeteiket a Nonsbergben akkor tájt tervezett út- és hídépítésről. Ő a szerzője a szintén névtelenül kiadott, „El puever balós. Istoriella nonesa” (A szegény ficzkó. Nonsbergi történetke) czímű, megható elbeszélésnek is.
Érdekes honi népmondát dolgoz föl nonsbergi tájszólásban a cunevói Lucchini Keresztelő János, mely egyéb nonsbergi szövegek között Boehmer Ede „Romanische Studien” czímű folyóiratában jelent meg (1878).
A trienti tájszólásban Chinolt Keresztelő János aldenói lakatos-mester verselt (1834.). S még mai napság is elég számosan akadnak oly tiroli olaszok, a kik, többnyire ugyan csak a maguk gyönyörűségére, szülőföldjük nyelvjárásán írogatnak és verselnek.
Mint honuk nyelvjárásának kitűnő ismerői s egyúttal tájszólási írókúl is kiválóan említendők egyebek közt: Mor G. a trienti, Tonolli Róbert a roveretói, a castelnuovói Longo Emanuel a valsuganai, Bolognini N. és Lucchini G. B. a judicariai s végűl a caranói Rasmo Rikárd a fleims-völgyi tájszólást illetőleg. Az utóbbi 1879-ben két igen ügyesen és természetes elevenséggel írott elbeszélést adott ki („’L Baosadro” és „’L Galantomo”) Velenczében.
