KÁRMÁN JÓZSEF ÉS AZ URÁNIA (1794–1795)
KÁRMÁN JÓZSEF ÉS AZ URÁNIA (1794–1795)
Az a rövid, az időszaki sajtó fejlődése számára kedvező fél évtized, amely a Magyar Museumot és még három jelentős folyóiratunk megindulását eredményezte, tulajdonképpen már lezárult, amikor e korszak megkésett, de egyszersmind utolsó magyar folyóirata, Kálmán Urániája megindult. E lap nemcsak időrendben volt utolsó képviselője egy nagy korszaknak, hanem tartalmilag is összefoglalója az elődök irányainak és eredményeinek, de egyszersmind összekötő kapocs is lett a 19. század felé.
Kármán folyóirata 1794 közepén, tehát I. Ferenc berendezkedő reakciós uralmának egyik legsötétebb időszakában indult meg, akkor, amikor a többi folyóirat, a „vidéki igyekezetek” orgánumait már elnémította a cenzúra.
Kármán József, aki a kor hazai lapszerkesztői közül a legfiatalabb volt, sikerrel használta fel az elődök: Rát, Batsányi, Péczeli és Kazinczy publicisztikai tapasztalatait; majd Pesten megismerkedett a fővárosi írókkal, tudósokkal, és kezébe kerültek a korabeli német irodalmi folyóiratok is. Bécsben alkalma volt Görögék és Szacsvay szerkesztői tevékenységébe bepillantást nyerni éppen akkor, amikor ők a nemesi mozgalom lendületét az anyanyelvi kultúra művelése érdekében igyekeztek felhasználni. Visszakerülve 1790 őszén Pestre, a Beleznayné által kialakított irodalmi szalon egyik kiemelkedő tagja lett. A szintén e körhöz tartozó Schediusnak egyik estélyén vetődött fel állítólag első ízben az Uránia megalapításának terve, egyidőben Kármánnak azzal a programjával, hogy Pestet irodalmi központtá kell fejleszteni. Elismeréssel nyilatkozott ugyan a bécsi, a komáromi, a kassai és az erdélyi társaságok törekvéseiről, de az volt a véleménye, hogy Pestnek kell megragadni a kormányt ahhoz, hogy a dialektusokból irodalmi nyelv, az ízlésbeli és egyéni különbségekből nemzeti irodalom születhessen.
1794 elején kezdett hozzá Kármán, szerkesztőtársával, Pajor Gáspár orvostanhallgatóval az indítandó folyóirat hírveréséhez.
A Magyar Asszonyi Nemhez címzett írásuk a nőknek a nevelés terén betöltött fontos szerepével és művelésük jelentőségével foglalkozik. Tervezett folyóiratukkal, annak erkölcsi, történelmi, természettudományi, esztétikai és gazdasági vonatkozású cikkeivel, valamint egyéb közleményeivel elsősorban a nők erkölcsi nevelését és műveltségének fejlesztését akarták elérni. A negyedévenként megjelenendő 224folyóirat kiállítását is a női ízléshez igyekeztek szabni: azt ígérték, hogy csinos és szép papíron, új és tiszta betűkkel nyomtatott füzeteket rózsaszín borítékban fogják megküldeni az előfizetőknek. A következő hónapokban újabb híradásokat adtak közre a bécsi Magyar Hírmondóban. Ezekben tervezett folyóiratuk távolabbi célját az olvasás és a józan ismeretek terjesztésében, az ízlés nevelésében és a nemzeti karakter erősítésében jelölték meg.
A folyóirat első füzete 1794 májusában már sajtó alatt volt; novemberben pedig már napvilágot látott a második szám is. Mivel az előfizetési felhívások és maguk a folyóiratszámok nem tüntették fel sem a szerkesztők, sem pedig a kiadó nevét, Kármán szerepe az Uránia körül sokáig feledésbe merült egészen addig, amíg csaknem fél évszázaddal később Toldy Ferenc, Schedius információi nyomán rá nem mutatott az Uránia szerkesztőinek személyére. Ma már számos újabb bizonyítékkal is rendelkezünk, melyek alapján bizonyosan állíthatjuk nemcsak azt, hogy Kármán József és Pajor Gáspár szerkesztette a folyóiratot, hanem azt is, hogy a cikkek legnagyobb részét maga Kármán írta, illetve fordította. Rajta kívül csupán Pajor, Schedius, Csokonai és Verseghy írtak még az Urániába.
De tisztában vagyunk ma már azzal is, hogy Festetics György gróf volt az az „ismeretlen hazafi”, akit Kármánék az első számban hálával emlegettek, mert „titkosan”, anyagilag – mint később kiderült: Nagyváthy János útján – támogatta az Uránia kiadását.
A szerkesztők, cikkírók és a mecénás nevének eltitkolása mögött nemcsak a szabadkőművesi titkolódzás, hanem az I. Ferenc-kori politikai és cenzúraviszonyok is magyarázatul szolgálnak. Ugyancsak a mostoha viszonyok teszik érthetővé minden valószínűség szerint azt a jelenséget is, hogy az Urániát nem Pesten, hanem Vácott nyomták, ahol talán kedvezőbb körülmények kínálkoztak a cenzúra megkerülésére. Ez pedig valószínűleg úgy történhetett, miképp ez az Uránia kiadása ügyében 1796–97-ben lefolytatott hivatalos vizsgálat alapján feltételezhető, hogy a közlemények közül Beresovich József cenzor csak egyeseket kaphatott kézhez: kétségkívül az ártalmatlan tartalmúakat. Ez indokolja meg egyébként a folyóirat szürkébb cikkeit, sőt mindjárt az első szám élére elhelyezett és Kazinczy által kárhoztatott Schedius-cikket is: A vallás szeretetre-méltó-voltá-ról. Csak ilyesféle módszerek adhatnak magyarázatot arra a jelenségre, hogy egyáltalán hogyan jelenhetett meg 1794–1795 folyamán még olyan folyóirat, mint amilyen az Uránia volt.
Mert az Uránia síkraszállt mindazokért a célkitűzésekért, amelyekért a korábbi, közben betiltott vagy elnémított magyar lapok harcoltak. Kiderült ez az eddigieken kívül Kármánnak az első füzet elé írt Bevezetéséből is. Ebben először az időszaki sajtónak az ismeretek terjesztése terén betöltött fontos szerepével foglalkozik. Pope és Addison folyóiratának, a Spectatornak, valamint az enciklopedistáknak a példájával bizonyítja, hogy az ilyen munkáknak milyen nagy szerepe van egy-egy nemzet kulturális fejlődésében. De kiemeli, akárcsak korábban Révai és Péczeli, e folyóiratoknak azt a hasznát is, hogy „nem zárják az Értelmet a Tudósok kevély Kő-falai közzé”, hanem széles körben terjesztik az ismereteket. Kármán ezzel kapcsolatban elítéli a régimódi pedantériát, a „sivatag Tudósságot”, a „szőr-szálhasogató 225Eszeskedéseket”és a „hasznavehető Tudományok”-nak az „élet, Jóerkölts”, és a „Köztársaság” céljai érdekében történő felhasználása érdekében száll síkra.
A korabeli magyar viszonyok között folyóirata szerepét először is a nemzetet létében megőrző nyelv fejlesztésében és a nemzeti karakter erősítésében látja. Másodszor a nálunk még csak bölcsőjében fekvő tudományok terjesztését tekinti az Uránia feladatának. Ehhez kapcsolódik az olvasás és a könyvek népszerűsítésének programja. Végül az ízlésnek, a „jó erkölcsök szülő annyának” a szépség által történő fejlesztését ígéri Kármán lapja segítségével, folyóirata Bevezetésében.
Az első füzet élén, Kármán bevezetése után Schediusnak A vallás szeretetreméltó-volta című cikke állt. Kazinczy erről úgy nyilatkozott, hogy Schediustól mást várt; de minden valószínűség szerint taktikai okokból helyezték Kármánék e cikket az Uránia elejére, ezzel akarván a cenzor jóindulatát és bizalmát vállalkozásuk irányában felkelteni. Az első füzetben jelent meg Kármán híres szentimentális regényének, a Fanni hagyományainak első része, valamint A fejveszteség című, valószínűleg német lovagdrámából készült átdolgozás, amelyet egyesek szintén Kármán művének tartanak. A többi közlemény – melyek közt még több Kármántól származik – részben erkölcsi tanulsággal (mesék, anekdoták), részben természettudományi és földrajzi ismeretekkel, részben pedig irodalmi és esztétikai hatásukkal kívánták olvasóik érdeklődését felkelteni. Petrarca- és Kleist-fordítás is található az Uránia első kötetében, de a többi cikk jó része is fordítás. Ebben a tényben egyesek ellentmondást láttak Kármán eredetiség-programjával szemben. Az igazság azonban az, hogy a munkatársakkal alig rendelkező Kármán nem is győzte volna lapját kizárólag eredeti munkával ellátni. Így bár az Uránia cikkeinek legnagyobb része fordítás, de a legjelentősebb írásai, köztük a Bevezetés, a Fanni hagyományai, és A nemzet csinosodása Kármán eredeti munkája volt.
Volt bizonyos visszhangja az Uránia első kötetének, de ez messze elmaradt a Magyar Museum fogadtatásától. Kármán nem rendelkezett olyan szervezői képességekkel, mint Batsányi, de az is igaz, hogy 1794-ben sokkal nehezebb helyzetben volt egy folyóiratszerkesztő, mint 1788 – 89-ben. Jellemző, hogy még a minden szellemi kezdeményezésre azonnal felfigyelő Kazinczy is tájékozatlan volt Kármánék folyóiratával kapcsolatban. Amikor pedig megjelent az Uránia első füzete, meglehetősen kimérten nyilatkozott róla, bár azt is hozzáfűzte: tiszteli a szándékot, és igyekezni fog azon, hogy Kármán, akitől sokat lehet várni, ha vezető barátai lesznek, többet nyújtson. Kazinczy is ekkoriban foglalkozott ismét Orpheusa folytatásának tervével. Ez a körülmény, valamint Kármán irodalmi koncepcióinak az övéitől való részleges eltérése okozhatta azt, hogy csak mérsékelt lelkesedést mutatott Kármán folyóirata irányában.
Az erdélyi nyelvművelő társaság körében osztatlanabb elismeréssel találkozott az Uránia megjelenése, bár Arankáék sem hallgatták el bizonyos, főleg stilisztikai és nyelvi jellegű megjegyzéseiket. De az is figyelemre méltó, hogy a folyóirat előfizetői között a nevesebb írók közül nem is igen találkozhatunk mással, mint Kazinczy és Aranka nevével. Kármánék főleg a Beleznay-ház révén, viszonylag sok főrangú előfizetővel rendelkeztek. Ezért írták, hogy a „Főbb Rend” már megszűnik csak 226idegen munkákat olvasni; de a középrend még egyáltalán nem olvas. Pedig, miként a morális folyóiratok általában, ők is főleg a középrétegeket szerették volna elsősorban olvasóikká tenni. A második kötet elején még reménykedve írták, hogy már távol vannak azok a szégyenletes idők, amikor idegenekké változtunk és magyarul nem olvastunk. De már itt utaltak arra is, hogy előfizetőik, kiknek száma 104-ről 138-ra emelkedett – még mindig csak részben fedezik költségeiket. Ez a szám azonban már alig emelkedett. A harmadik kötetnek is csak 142 előfizetője volt. Utolsó előfizetési felhívásukban azt írták, hogy legalább 289 előfizetőre lenne szükségük ahhoz, hogy a folyóiratot folytatni tudják.
A folyóirat második kötete elején felszólították olvasóikat, hogy kisebb, kiadatlan írásaikat küldjék be. Különben folytatták azoknak a vegyes közleményeknek a sorát, amelyeket már az első kötetben is találtunk. Folytatódott Kármán szépirodalmi művének, a Fanni hagyományainak közlése is. Itt jelent meg A Módi című kis szatíra, amely ha nem is volt eredeti munkája Kármánnak, mégis társadalmi kritikai célzat is lehetett közlése mögött. Figyelemreméltó az Elisa című cikk is, amelyet Raynal írt egy elő-indiai angol gyarmaton élt és fiatalon elhunyt barátnője emlékére. E kötetben az ismeretterjesztő cikkek között főleg olyanokkal találkozunk, amelyek a háziasszonyok háztartás körüli teendőivel, tudnivalóival foglalkoznak.
A harmadik – és egyben utolsó– kötet A kincsásó című mesével kezdődik, amely a babonát és a vakbuzgóságot csúfolja ki. Ez is Kármán munkája, valószínűleg német eredetiből való fordítás. Pope Windsorforest című leíró költeményének természetleíró szépségei mellett a mű felvilágosult szelleme is csábíthatta Kármánt a fordításra és az Urániában való közlésre. A windsori erdő Pope-nak és Kármánnak az egész világ békéjéről és szabadságáról beszélt. Még közvetlenebb aktualitás, a bécsi gyarmatosító politika adhatott alkalmat Kármánnak az Eldorado című monda közreadására 1795 elején. Eldorado népe a természet minden adományában „torkig úszik”, és mégis szegény. Ezért aztán isznak, henyélnek, ízlésük fejletlen, értelmük vak. Az olvasóknak nem volt nehéz felismerni, hogy hol fekszik ez az Eldorádó. E kötetben fejezte be Kármán a Fanni-regényt, és itt jelentek meg Csokonai és Verseghy versei névtelenül. A kötet, s egyben az egész Uránia legutolsó közleménye, Kármán híres tanulmánya volt, amely A Nemzet csinosodása címmel látott napvilágot.
Miként hét évvel korábban Batsányi a Magyar Museum Bévezetésében, Kármán is nemzeti irodalmunk és műveltségünk alapvető kérdéseivel foglalkozott az Uránia epilógusában. Csakhogy Kármán már kitérhetett a közben eltelt időszak eseményeire is, és minden illúziótól mentesen utalt arra, hogy a nemzeti felbuzdulás mily kevés eredménnyel járt. „Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája! Augusztus és XIV-dik Lajos századjai nálunk egy esztendőben be is állottak, el is múltak.” Majd kitért az akadályokra, amelyeknek fő oka a „mezei élet”, az elmaradt, feudális életforma, melynek részletes taglalását adja. Ugyanakkor utalt a kölcsönhatásra is: arra, hogy éppen a tudományok, az ipar és a kereskedelem segítségével kellene e viszonyokon változtatni. Egyaránt elítélte a „komor”, „sötét”, „cellákban rejtőzködő”, csak néhány kevés bölcselkedő, vagy– 227ami még rosszabb – „egy Rend monopóliumává” változott, és az „enyelgő és gyermekeskedő” tudományt, irodalmat. Felemelte szavát ezzel kapcsolatban a „versecskék özöne”és azok ellen, akik készületlenül, „féltudósok” módjára kezdtek írni. Úgy látta, tévútra került literatúránk, mert formai, másodrendű kérdések: a nyelvi és grammatikai problémák kerültek előtérbe. Ezek, valamint a szintén elhatalmasodó fordításirodalom helyett, miként korábbi cikkeiben, itt is az eredeti munkák érdekében szállt síkra, mert meggyőződése szerint csak azok gyarapítják a tudományokat.
Ha Kármánnak ezt az egész korszak irodalmából is méltán kiemelt írását – amelynek jelentőségét még csak fokozza, hogy már 1795-ben, a magyar jakobinusok perének évében jelent meg – a másfél évtizedes magyar publicisztika szempontjából vizsgáljuk, szintén azt tapasztaljuk, hogy Kármán összefoglalója volt elődei legfontosabb törekvéseinek.
Az Uránia azonban nemcsak az elődök törekvéseinek a szintézise volt, hanem egyben fontos összekötő kapoccsá is vált a 19. század első évtizedeinek szellemi törekvéseihez. Kármán folyóiratának nemcsak Kisfaludy Sándor Himfyjére, hanem Kölcsey írásaira, többek között az 1826-ban írt Nemzeti hagyományok című művére is volt hatása. Kármán irodalmi eredetiség-elvét Döbrentei is átvette az Urániából, és folyóiratában, az Erdélyi Múzeumban, anélkül, hogy Kármán nevét megemlítette volna, felhasználta. Így vált az Uránia az Erdélyi Múzéum egyik forrásává és mindazok számára kútfővé, akik a magyar romantika kezdeteinél tudatosan fordultak vissza Kármán hagyományához.
Az Uránia – valamennyi korabeli folyóiratunk között a legrövidebb életű volt. Mindössze három füzete látott napvilágot. Már 1795 márciusában látták a szerkesztők, hogy az ő írásuk is „a Mindenes Gyűjtemény, a Museum és Orpheus sorsára jut”, de még a negyedik számot ki akarták adni. Az utókor elismerésével vigasztalják magukat, a kortársak részéről megnyilvánuló közöny miatt: „Reméljük, hogy a jövendő Nyom igazságosabb lészen emlékezetünk eránt, és azon igaz Polgár-társaink közé számlál bennünket, akiket nem rettentett el a Magyarnak Nyelvéhez való hidegsége, és – írni mertek.” De már nem jelenhetett meg a negyedik kötet sem: az 1795 március végén vagy április elején napvilágot látott harmadik füzettel véget ért az Uránia.
IRODALOM
Zuber Marianne: A hazai német nyelvű folyóiratok története 1810-ig. Bp. 1915. 122 l. (Német Phil. Dolg. 17.) – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története a legrégibb időktől 1848-ig. Bp. 1926. 607 l. – Pongrácz Alajos, ifj.: Szépirodalmi folyóirataink 1848-ig. = BpSz 1930. 218. köt. 373–398., 219. köt. 71–98. – Réz, Heinrich: Deutsche Zeitschriften in Ungarn von Beginn bis 1918. München, 1935. 150 l. – Kókay György: Bessenyei György ismeretlen folyóirata. (Der Mann ohne Vorurtheil in der neuen Regierung, 1781.) = ItK 1967. 25–34.
Károly Gy. Hugó: A „Kassai magyar társaság” keletkezése – működésben és hatásában. (1787–1794). = Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1871–1872. 19-40. – Károly Gy. Hugó: Batsányi emlékezései a „Kassai magyar társaság”-ról. = Figy 1874. 495-499, 507-510. – 228Németh László: Egy régi magyar folyóirat. = ProtSz 1929. 405–409., és N. L.: Az én katedrám. Bp. 1969. 184–189. – Baróti Dezső–Tarnai Andor: Batsányi széljegyzetei a Magyar Museum köteteiben. = ItK 1953. 213–216. Batsányi János összes művei I-IV. Kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Zsindely Endre. Bp. 1953–1967. 591, 653, 779, 205 l. Keresztury Dezső: Bevezetés. = Batsányi János válogatott művei. Bp. 1956. 7-72.
Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora. Bp. 1915. IV, 640 l. – Szauder József: [Kazinczy élete és munkássága.] = Kazinczy válogatott művei. I. köt. Bp. 1960. VII–CXXXVII.
Takáts Sándor: Péczeli József „Mindenes Gyűjteménye”. = Figy 1887. 270–288, 328–341. – Bíró Ferenc: A Mindenes Gyűjtemény szerkesztőjének nyelv- és irodalomszemléletéhez. = A. Hist. Litt. Hung. 1961. Szeged, 1962. Tom I. 3–15.
Károly Gy. Hugó: Az „Uránia”-kör. (1793–1794). = Figy 1872. 170–171, 182–185, 195–197. – Bodnár Zsigmond: Uránia. Kármán és Pajor. Bp. 1880. 86 l. – Szinnyei Ferenc: Kármán József és az Uránia névtelenjei. Bp. 1924. 36 l. (Értek. Ny. Széptud. Kből 24. köt. 5.) – Tolnai Vilmos: Miért szűnt meg Kármán József Urániája? = It 1925. 175–179. – Gálos Rezső: Kármán József. Bp. 1954. 193 l.
Doromby Karola: Schedius Lajos mint német-magyar kultúrközvetítő. Bp. 1933. 116 l. (Német Phil. Dolg. 56.)
