I. SZÍN.
Hozzátok e kettőt elénk.
Green és Bushy, nem kínzom lelketek’
– Mely testetektől mindjárt válni fog –
Rút bűneitek említésivel,
Mert az kegyetlen volna. De kezemről
Lemosni véretek’, szükséges itt
Kimondanom halálotok okát.
Ti félrevezetétek a királyt;
S kit vér s alak dicsővé tett, ti azt
Dicsétől megfosztátok, nyomorún,
Sőt némikép, rossz erkölcstekkel, ő
S királyi nője közt sajnos viszályt
Idéztetek föl, a királyi ágy
Nyugtát zavarván, s egy szűz női arcz
Vidám rózsáit hervasztván, nehéz
Sérelme ált’ facsart könyűivel.
Engem magam’, született herczeget,
Közel-levőt vér- s szeretetben a
Királyhoz, ferde súsárlásitokkal
Előtte gyűlöltté tevén, velem
– Távol hazámnak drága földitől –
Száműzetés sanyarú kenyerét,
Sóhajtva, könynyel sózva, étetétek,
Míg magatok hizátok földeimen:
Kurtítva kertem’, vágva erdeim’,
En-ablakimból czímerem ledobva,
S nem hagyva rólam semmi ősi jelt:
Csak a köztudatot s élő véremet,
Mutatni, hogy mégis nemes vagyok.
Im ennyi – és több – több mint kétszer ennyi –
Itél halálra. – Most vigyétek el.
Adjátok a törvény s bakók kezébe.
Inkább örűlök a bakónak én,
Mint Bolingbrokenak Anglia. – Jerünk.
Vigasztal az, hogy lelkem égbe száll.
Az árulóké pokol kínja lész.
Vidd, Northumberland, a halálra őket.
(Northumberland és Kiséret, Bushyt és Greent elviszik.)
Azt mondtad, bátya: nálad a királyné:
Az égre kérlek, szépen bánj vele.
Mondd néki szíves, hő üdvözletem’;
El ne felejtsd.
Már küldtem hirnököt, |
Emlékezék nagyságod róla.
Jó bátya, köszönöm. Menjünk, urak,
Glendower ellen. Még ma fegyverünkhez!
Ma munkanap van, holnap ünnepünk lesz! | (Mind el.) |