IV. SZÍN.
Hallom, Stony-Stratfordban éjszakáztak,
Ma Northamptonban fognak hálni; és
Holnap megérkeznek, vagy holnapután.
Szívből óhajtom látni herczegünket.
Hiszem, mióta nem láttam, nagyot nőtt.
Úgy hallom, nem; mondják, hogy York fiam
Utól is érte volna a növésben.
Való, anyám; de bár ne volna úgy.
Miért, kis unokám? hisz nőni jó.
Egy estebéden, nagymamám, Rivers
Nagybácsi mondta, hogy jobban növök, mint
Bátyám. „Igen,” szólt nagybátyám Richard,
„Kis fü áldástermő, nagy gyom hamar nő;”
S most semmi kedvem gyorsan nőni: mert
Édes virág marad, s a gyom halad.
Bizony pedig nem teljesült azon
E mondat, a ki rád alkalmazá:
Mint gyermek ő oly nyomorék vala,
S oly lassan és idővártatva nőtt,
Hogy őszerinte áldott volna ő is.
Az ő kétségkívül.
Remélem, az; |
Hitemre, hogyha ez eszembej ut,
E gunynyal áldott nagybátyám növését
Jobban levágom, mint ő az enyémet.
Hogyan, fiam York? Kérlek? mondd el azt.
No, mert beszélik, Gloster bátya oly hamar nőtt,
Hogy kérget rágott két órás korában;
S nekem két év kellett, a míg fogam nőtt.
Ez fogas élcz lett volna, nagymamám.
Szép York fiam, ki mondta ezt neked?
Dajkája, nagymamám.
Dajkája? Meghalt, míg nem is születtél.
Ha nem a dajka, nem tudom, ki mondta.
Csipős fiú. Menj, menj, vásott fiú vagy.
Urnőm, ne bosszankodjék, hisz gyerek.
Füle van a falnak is.
Követ jön.
Im egy követ jön. Szólj, mi hir?
Oly hir, mylord, mit fáj elmondanom.
Hogy van a herczeg?
Jól, nincsen baja. |
De hát mi őjság?
Pomfretbe küldték Grey s Rivers urat,
S velök Vaugham Tamást, mint foglyokat.
De ki fogatta el?
A nagy hatalmu |
S mi bűnért? |
Elmondtam, a mit hallék és tudok:
Hogyan s mi okból lettek ők rabok,
Azt éppenséggel nem tudom, kegyes lord.
Oh jaj nekem! látom házam bukását.
A gyenge őzt a tigris megragadta.
A szemtelen zsarnokság kezdi már
Rombolni a nem tisztelt árva trónt.
Üdvöz, dulás, vér és mészárolás!
Mint rajzba’ látom mind azt, a mi jő.
Átkos, viszályos, nyugtalan napok,
Belőletek hányat látott szemem!
A koronáért halt meg férjem is,
Föl és alá dobattak fiaim,
S vesztés, nyerés nekem jaj és öröm volt:
S most, hogy lecsillapult, s a belviszály
Kioltva lőn, egymással küzdenek,
Egymással a győzők: fivér fivérrel,
Vér vérrel, maga maga ellen. Oh!
Őrült fonák harcz, hadd átkos dühöd’!
Hagyj halni, hogy ne lássak több halált!
Jer, jer, fiam; szentélybe meneküljünk.
Isten velünk, anyám!
Én is megyek. |
Önnek nincs rá oka.
Menjen, királyné, |
Én átadom kezébe a reám
Bizott pecsétet: és úgy boldoguljak,
Mint önhöz és házához hű vagyok.
Jerünk, szentélybe én magam viszem. | (Elmennek.) |