I. SZÍN.
Ugyanott.
Kapus a kapunál. Lord Bardolph jő.
BARDOLPH.
Ki áll őrt a kapun? Hé! hol van a gróf?
Ki áll őrt a kapun? Hé! hol van a gróf?
KAPUS.
Kit mondjak, hogy ki ön?
Kit mondjak, hogy ki ön?
BARDOLPH.
Hogy lord Bardolph vár itt reá.
| Jelentsd a grófnak, |
KAPUS.
A kertbe’ sétálgat: ha tetszenék
Zörgetni ajtaján, majd válaszol.
Northumberland jő.
| A gróf |
Zörgetni ajtaján, majd válaszol.
Northumberland jő.
BARDOLPH.
Im itt jön a gróf.
Im itt jön a gróf.
NORTHUMBERLAND.
Mi hír, Bardolph! Most minden pillanat
Egy harczi tény szülőjévé lehet.
Szilaj napok! A pártdüh, mint a ló, mely
Tüzelő tápszerrel élve, elragad,
S útjába’ mindent eltipor.
Mi hír, Bardolph! Most minden pillanat
Egy harczi tény szülőjévé lehet.
Szilaj napok! A pártdüh, mint a ló, mely
Tüzelő tápszerrel élve, elragad,
S útjába’ mindent eltipor.
BARDOLPH.
Shrewsburyból én némi hírt hozok.
| Nemes gróf, |
)
NORTHUMBERLAND.
Adná az ég, hogy jót.
Adná az ég, hogy jót.
BARDOLPH.
Csaknem halálra sebzett a király.
Fiad szerencséjétől hirtelen
Elhulla Henrik, és a Bluntokat
Douglas ölé meg. János herczeg és
Westmoreland, Stafford elfutottanak,
S Monmouth Henrik kövér tulokja, sir John
Fiadnak foglya. Oh! ilyen nap, így
Harczolva, üldve s így megnyerve, nem
Volt még, korunk dicsőitéseül,
Caesar előnye óta.
| Szivem szerint jót. |
Fiad szerencséjétől hirtelen
Elhulla Henrik, és a Bluntokat
Douglas ölé meg. János herczeg és
Westmoreland, Stafford elfutottanak,
S Monmouth Henrik kövér tulokja, sir John
Fiadnak foglya. Oh! ilyen nap, így
Harczolva, üldve s így megnyerve, nem
Volt még, korunk dicsőitéseül,
Caesar előnye óta.
NORTHUMBERLAND.
Honnan e hír?
Láttad a harczmezőt? Shrewsburyból jössz?
Honnan e hír?
Láttad a harczmezőt? Shrewsburyból jössz?
BARDOLPH.
Azzal beszéltem, ki onnan jöve,
Egy jó nevű s hírű lovag, ki mind
Valónak állitotta ezt a hírt.
Azzal beszéltem, ki onnan jöve,
Egy jó nevű s hírű lovag, ki mind
Valónak állitotta ezt a hírt.
NORTHUMBERLAND.
Itt jő szolgám, Travers, kit hír után
Kémlelni még kedden küldöttem el.
Itt jő szolgám, Travers, kit hír után
Kémlelni még kedden küldöttem el.
BARDOLPH.
Mellette száguldék út közben el,
És biztosabbat ő se hoz bizony,
Csak a mit énutánam mondhatand.
Travers jő.
Mellette száguldék út közben el,
És biztosabbat ő se hoz bizony,
Csak a mit énutánam mondhatand.
Travers jő.
NORTHUMBERLAND.
No hát, Travers, mi jó hír jön veled?
No hát, Travers, mi jó hír jön veled?
TRAVERS.
Engem sir John Unfrevile viszakülde
Kedves hirekkel, s jobb levén lova,
Megelőzött. Utána egy nemes,
Vágtatva, csaknem elfuladva jött
S nálam pihenteté fáradt lovát.
Az útat kérdezé Chester felé,
S én tőle, hogy mi hír Shrewsburyban.
Azt mondta, elbukott a lázadás
S az ifju Percy Henri vére hült.
Ezzel fölkantározta gyors lovát,
S előre nyulva rajta, a szegény
Állatnak reszkető véknyába vágta
Sarkantyuját gombjáig; úgy rohant,
Hogy nyelni látszott útját és tovább
Szónak sem állott.
Engem sir John Unfrevile viszakülde
Kedves hirekkel, s jobb levén lova,
Megelőzött. Utána egy nemes,
Vágtatva, csaknem elfuladva jött
S nálam pihenteté fáradt lovát.
Az útat kérdezé Chester felé,
S én tőle, hogy mi hír Shrewsburyban.
Azt mondta, elbukott a lázadás
S az ifju Percy Henri vére hült.
Ezzel fölkantározta gyors lovát,
S előre nyulva rajta, a szegény
Állatnak reszkető véknyába vágta
Sarkantyuját gombjáig; úgy rohant,
Hogy nyelni látszott útját és tovább
Szónak sem állott.
NORTHUMBERLAND.
Oh! beszéld csak újra.
Mondá, hogy Percy Henri vére hült;
Hővérből Hült-vér! És a lázadás
Rosszúl ütött ki!?
Oh! beszéld csak újra.
Mondá, hogy Percy Henri vére hült;
Hővérből Hült-vér! És a lázadás
Rosszúl ütött ki!?
BARDOLPH.
Ha nem fiad lett a nap hőse, én,
Becsűletemre! a lordságomat
Teszem föl egy szalagra: hagyjuk ezt.
| Mondhatom, mylord! |
Becsűletemre! a lordságomat
Teszem föl egy szalagra: hagyjuk ezt.
NORTHUMBERLAND.
Miért adott hát Travers úti társa
Oly pontos hírt a veszteség felől?
Miért adott hát Travers úti társa
Oly pontos hírt a veszteség felől?
BARDOLPH.
Tolvaj kölyök volt az, ki a lovat,
Melyen lovaglott, csente, és csak úgy
Beszélt találomra. Im a közelb hír.
Morton jő.
| Ki? |
Melyen lovaglott, csente, és csak úgy
Beszélt találomra. Im a közelb hír.
Morton jő.
NORTHUMBERLAND.
Czímlap gyanánt ez ember homloka,
Gyász költemény értelmét hirdeti.
Ép ilyen a part, melyen a dühös
Hullám a pusztulás nyomát hagyá.
Shrewsburyból jösz-é, Morton? beszélj.
Czímlap gyanánt ez ember homloka,
Gyász költemény értelmét hirdeti.
Ép ilyen a part, melyen a dühös
Hullám a pusztulás nyomát hagyá.
Shrewsburyból jösz-é, Morton? beszélj.
MORTON.
Shrewsburyból futok, mylord, hol az
Undok halál legszörnyübb arczot ölte,
Rémitni pártunkat.
Shrewsburyból futok, mylord, hol az
Undok halál legszörnyübb arczot ölte,
Rémitni pártunkat.
NORTHUMBERLAND.
Hogy van fiam s öcsém?
Remegsz; utadról hívebben beszél
Nyelvednél a sápadt szin arczodon.
Ily ember, ily bágyadt, lélektelen,
Ily bus, keserves, holttekintetü,
Lebbentheté föl éjfélkor Priam
Leplét, óhajtva néki mondani,
Hogy Trója lángba’ van: s Priam előbb
Találta a tüzet, mint ő a szót.
Percym halálát én is így előbb,
Semmint te szólnál. Azt vágysz mondani:
Im ezt meg ezt tevé fiad s öcséd,
Így víva Douglas! – hogy sovár fülem’
Hős tetteikkel tömd be; ámde végre,
Hogy ezt valóban is betömd, eme
Magasztalást elfúvod egy sohajjal,
Mondván: Öcséd, fiad, mind elveszett.
Hogy van fiam s öcsém?
Remegsz; utadról hívebben beszél
Nyelvednél a sápadt szin arczodon.
Ily ember, ily bágyadt, lélektelen,
Ily bus, keserves, holttekintetü,
Lebbentheté föl éjfélkor Priam
Leplét, óhajtva néki mondani,
Hogy Trója lángba’ van: s Priam előbb
Találta a tüzet, mint ő a szót.
Percym halálát én is így előbb,
Semmint te szólnál. Azt vágysz mondani:
Im ezt meg ezt tevé fiad s öcséd,
Így víva Douglas! – hogy sovár fülem’
Hős tetteikkel tömd be; ámde végre,
Hogy ezt valóban is betömd, eme
Magasztalást elfúvod egy sohajjal,
Mondván: Öcséd, fiad, mind elveszett.
MORTON.
Életbe’ van Douglas; öcséd is él még,
De hajh! nemes fiad –
Életbe’ van Douglas; öcséd is él még,
De hajh! nemes fiad –
NORTHUMBERLAND.
Im a gyanúnak mily gyors nyelve van!
Ki attul fél, mit tudni nem szeretne,
Ösztön szerint olvassa más szeméből,
Hogy a mitől félt, megtörtént. Beszélj!
Mondd azt uradnak, hogy sejtelme csal:
E meghazudtolás kedves nekem,
S dússá teendelek bántalmadért.
| Nos, ő halott! |
Ki attul fél, mit tudni nem szeretne,
Ösztön szerint olvassa más szeméből,
Hogy a mitől félt, megtörtént. Beszélj!
Mondd azt uradnak, hogy sejtelme csal:
E meghazudtolás kedves nekem,
S dússá teendelek bántalmadért.
MORTON.
Nagyobb vagy, semhogy ellenmondanék.
Igaz sejtelmed s félelmed való.
Nagyobb vagy, semhogy ellenmondanék.
Igaz sejtelmed s félelmed való.
NORTHUMBERLAND.
De mégse, mégse mondd, hogy Percy holt.
Látom szemedből a gyász vallomást.
Rázod fejed’, s veszély, vagy bűn előtted
Valót beszélni. Mondd, ha elesett.
Nem sért a nyelv, mely holtnak mondja őt.
Az a bünös, ki holtakról hazud,
Nem a ki holtat élőnek nem állit.
De gyászos ujság első hírnökének
Rossz hívatása van, s előbb-utóbb
Úgy hangzik nyelve, mint egy bús harang, mely
Elköltözött barátunkról beszél.
De mégse, mégse mondd, hogy Percy holt.
Látom szemedből a gyász vallomást.
Rázod fejed’, s veszély, vagy bűn előtted
Valót beszélni. Mondd, ha elesett.
Nem sért a nyelv, mely holtnak mondja őt.
Az a bünös, ki holtakról hazud,
Nem a ki holtat élőnek nem állit.
De gyászos ujság első hírnökének
Rossz hívatása van, s előbb-utóbb
Úgy hangzik nyelve, mint egy bús harang, mely
Elköltözött barátunkról beszél.
BARDOLPH.
Fiad’ halottnak én nem tarthatom.
Fiad’ halottnak én nem tarthatom.
MORTON.
Fáj, hogy el kell hitetnem véletek,
Mit bár ne láttam volna meg soha;
De e szemek látták őt vériben,
Pihegve és bágyadtan állva ellen
Monmouth Henriknek, a ki gyors dühvel
Sujtotta földre a nem csüggedő
Percyt, ki többé nem kelt élve föl.
S midőn halála híre szétfutott
Annak, ki táborában szellemével
Tüzet fuvalt a bárgyu pórba is:
Sergében elvevé tüzét, hevét
A legbátrabbnak is: mivel csupán
Aczéla edzte volt párthíveit;
S midőn ez, egyszer nála megtörött,
Mindnyájan összehajlottak, miként
A tompa, súlyos ón, vagy mint az a tárgy,
Mely önmagába’ súlyos, s hirtelen
Röpül, ha kénytetik: így emberink,
Hővér elestétől nyomatva, úgy
Megkönnyitették a súlyt félelemmel,
Hogy nyil se száll gyorsabban czél felé,
Mint harczosink menekvő czéllal a
Térről futottak. Ekkor a nemes
Worcester csakhamar foglyúl esett,
S a vérengző Douglas, e lángoló skót,
Ki fürge fegyverével a király
Hasonmását háromszor ölte meg,
Csüggedni kezde, s enyhitette így
A megszaladtak szégyenét, s mivel
Futásában remegve megbotolt,
Elfogták. Az egésznek vége az,
Hogy a király győzött, és gyors hadat
Küldött ki immár ellened, mylord,
Az ifju Lancaster és Westmoreland
Vezérletében. Én ennyit tudok.
Fáj, hogy el kell hitetnem véletek,
Mit bár ne láttam volna meg soha;
De e szemek látták őt vériben,
Pihegve és bágyadtan állva ellen
Monmouth Henriknek, a ki gyors dühvel
Sujtotta földre a nem csüggedő
Percyt, ki többé nem kelt élve föl.
S midőn halála híre szétfutott
Annak, ki táborában szellemével
Tüzet fuvalt a bárgyu pórba is:
Sergében elvevé tüzét, hevét
A legbátrabbnak is: mivel csupán
Aczéla edzte volt párthíveit;
S midőn ez, egyszer nála megtörött,
Mindnyájan összehajlottak, miként
A tompa, súlyos ón, vagy mint az a tárgy,
Mely önmagába’ súlyos, s hirtelen
Röpül, ha kénytetik: így emberink,
Hővér elestétől nyomatva, úgy
Megkönnyitették a súlyt félelemmel,
Hogy nyil se száll gyorsabban czél felé,
Mint harczosink menekvő czéllal a
Térről futottak. Ekkor a nemes
Worcester csakhamar foglyúl esett,
S a vérengző Douglas, e lángoló skót,
Ki fürge fegyverével a király
Hasonmását háromszor ölte meg,
Csüggedni kezde, s enyhitette így
A megszaladtak szégyenét, s mivel
Futásában remegve megbotolt,
Elfogták. Az egésznek vége az,
Hogy a király győzött, és gyors hadat
Küldött ki immár ellened, mylord,
Az ifju Lancaster és Westmoreland
Vezérletében. Én ennyit tudok.
NORTHUMBERLAND.
Gyászolni ezt elég időm leszen.
Gyógyszer van a méregben: és e hír,
A mely, ha ép volnék, megrontana,
Szintúgy üdit most, hogy beteg vagyok.
S mint a szegény, kinek láztól gyötört
Csuklói, bénitott horgok gyanánt,
Függnek alá az élet terhitől,
Egy-egy erős rohamra, mint a tüz,
Kipattan őre karjából: azonkép
Fájdalmiban elgyöngűlt testem is,
A szenvedéstől megragadva, most
Háromszoros lesz. El hát, gyönge mankó!
Most pikkelyes keztyű, aczélcsuklókkal
Boritsa e kezet. El, kór kötőlék!
Mert gyönge véde lennél ím e főnek,
A melyre győzelemben ittasult
Fejdelmek ütnek. Halántékimat
Érczczel köritsük. Hadd közelgjen aztán
A rémes óra, mit dacz és idő hoz,
Tombolni vén Northumberland felett.
Csókolja egymást ég s föld! a folyam
Lépjen ki medriből! haljon ki a rend!
S többé ne légyen szinpad e világ,
Hol a viszály unott szinműve foly.
Uralkodjék minden kebelben az
Elsőszülött Kainnak szelleme,
Hogy így, ha minden sziv vér-útra lép,
A szörnyü játék végződjék be és
A holtakat homály temesse el.
Gyászolni ezt elég időm leszen.
Gyógyszer van a méregben: és e hír,
A mely, ha ép volnék, megrontana,
Szintúgy üdit most, hogy beteg vagyok.
S mint a szegény, kinek láztól gyötört
Csuklói, bénitott horgok gyanánt,
Függnek alá az élet terhitől,
Egy-egy erős rohamra, mint a tüz,
Kipattan őre karjából: azonkép
Fájdalmiban elgyöngűlt testem is,
A szenvedéstől megragadva, most
Háromszoros lesz. El hát, gyönge mankó!
Most pikkelyes keztyű, aczélcsuklókkal
Boritsa e kezet. El, kór kötőlék!
Mert gyönge véde lennél ím e főnek,
A melyre győzelemben ittasult
Fejdelmek ütnek. Halántékimat
Érczczel köritsük. Hadd közelgjen aztán
A rémes óra, mit dacz és idő hoz,
Tombolni vén Northumberland felett.
Csókolja egymást ég s föld! a folyam
Lépjen ki medriből! haljon ki a rend!
S többé ne légyen szinpad e világ,
Hol a viszály unott szinműve foly.
Uralkodjék minden kebelben az
Elsőszülött Kainnak szelleme,
Hogy így, ha minden sziv vér-útra lép,
A szörnyü játék végződjék be és
A holtakat homály temesse el.
TRAVERS.
E szenvedélyes hév megárt, mylord.
E szenvedélyes hév megárt, mylord.
BARDOLPH.
Becsérzeted’ ne foszd meg az eszélytől.
Becsérzeted’ ne foszd meg az eszélytől.
MORTON.
Ragaszkodó társidnak élete
Fönléteden függ, mely aláhanyatlik,
Ha rajtad így dúl a bősz szenvedély.
Számot vetél a harczczal, mérlegelted
A vak esélyt, mielőtt kiadtad e szót:
Lépjünk a sikra! Sejtetted, hogy a
Csapások közt eleshetik fiad,
S hogy vészes útja egy mélység fölött visz,
Hol inkább elbukik, mint átkelend.
Jól tudtad azt, hogy teste a sebekre
Fogékony, és hogy izgult szelleme
A legsürübb veszélybe vonja őt;
És mégis azt mondád: Eredj! s ezen
Határzatodnak semmi félelem
Nem vethetett korlátot. Most megtörtént.
Mi mást hozott e merész vállalat,
Mint a mit úgyis egyre sejtheténk?
Ragaszkodó társidnak élete
Fönléteden függ, mely aláhanyatlik,
Ha rajtad így dúl a bősz szenvedély.
Számot vetél a harczczal, mérlegelted
A vak esélyt, mielőtt kiadtad e szót:
Lépjünk a sikra! Sejtetted, hogy a
Csapások közt eleshetik fiad,
S hogy vészes útja egy mélység fölött visz,
Hol inkább elbukik, mint átkelend.
Jól tudtad azt, hogy teste a sebekre
Fogékony, és hogy izgult szelleme
A legsürübb veszélybe vonja őt;
És mégis azt mondád: Eredj! s ezen
Határzatodnak semmi félelem
Nem vethetett korlátot. Most megtörtént.
Mi mást hozott e merész vállalat,
Mint a mit úgyis egyre sejtheténk?
BARDOLPH.
Mi, kikre sulyosúl e veszteség,
Tudtuk, hogy oly vészes habon vagyunk,
Melyről menekni kétes koczka lesz;
De mégis mertünk s a magas dijért
Föl sem vevők a rémitő veszélyt.
S bár most elessünk, újolag merünk.
Föl, föl! tegyük rá éltünket, javunkat.
Mi, kikre sulyosúl e veszteség,
Tudtuk, hogy oly vészes habon vagyunk,
Melyről menekni kétes koczka lesz;
De mégis mertünk s a magas dijért
Föl sem vevők a rémitő veszélyt.
S bár most elessünk, újolag merünk.
Föl, föl! tegyük rá éltünket, javunkat.
MORTON.
Nagy ideje! mert én, tisztelt uram,
Biztosnak hallom, és szavam való, hogy
A yorki érsek feltámadt erős
Fegyverzetű haddal: s oly férfi ő, ki
Kettős bilincscsel vonja hiveit.
Fiad csupán csak testet, árnyakat
És ember-képeket vitt a csatába,
Mert elkülönzé e szó: lázadás,
Tettöknek működését szellemöktől,
Így undorral s kénytetve harczolának,
Mint a ki gyógyszert vesz s csak fegyverök
Volt részünkön, de lelkök, szellemök
Úgy megfagyott e szóra: lázadás,
Miként tóban a hal. De most az érsek
Vallássá tette már a felkelést,
S mert szándokát hűnek, szentnek hiszik,
Mellette vannak test s lélek szerint.
Richard királynak a Pomfret kövéről
Vakart vérével táplálgatja ő
A fölkelést, mondván, hogy im ez ügy
Az ég ügye, s hogy véres tartományt jár,
Mely élteért nyög Bolingbroke alatt.
Nagy és kicsiny buzog követni őt.
Nagy ideje! mert én, tisztelt uram,
Biztosnak hallom, és szavam való, hogy
A yorki érsek feltámadt erős
Fegyverzetű haddal: s oly férfi ő, ki
Kettős bilincscsel vonja hiveit.
Fiad csupán csak testet, árnyakat
És ember-képeket vitt a csatába,
Mert elkülönzé e szó: lázadás,
Tettöknek működését szellemöktől,
Így undorral s kénytetve harczolának,
Mint a ki gyógyszert vesz s csak fegyverök
Volt részünkön, de lelkök, szellemök
Úgy megfagyott e szóra: lázadás,
Miként tóban a hal. De most az érsek
Vallássá tette már a felkelést,
S mert szándokát hűnek, szentnek hiszik,
Mellette vannak test s lélek szerint.
Richard királynak a Pomfret kövéről
Vakart vérével táplálgatja ő
A fölkelést, mondván, hogy im ez ügy
Az ég ügye, s hogy véres tartományt jár,
Mely élteért nyög Bolingbroke alatt.
Nagy és kicsiny buzog követni őt.
NORTHUMBERLAND.
Előbb is tudtam ezt; hanem valóban
Kitörlé lelkemből a szenvedés.
Jertek! s a biztosság meg a boszu,
Legjobb útját fontolja meg kiki.
Bocsássatok felhívást, hírvivőket,
S vonjunk párthíveket magunkhoz hirtelen.
Előbb is tudtam ezt; hanem valóban
Kitörlé lelkemből a szenvedés.
Jertek! s a biztosság meg a boszu,
Legjobb útját fontolja meg kiki.
Bocsássatok felhívást, hírvivőket,
S vonjunk párthíveket magunkhoz hirtelen.
| Kevés van még, pedig most kéne végtelen! | (Mind el.) |
