IV. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Westminster. Terem a palotában.
Henrik Király, Clarence, Humphrey Herczeg, Warwick és Mások.
HENRIK KIRÁLY.
Ha végit adja Isten e viszálynak,
A mely most itt vérzik kapunk előtt,
Az ifjakat dicsőbb mezőre viszszük,
S mást nem húzunk, csak szentelt kardokat.
Készek hajóink, sergünk összegyüjtve,
S távollétünkre már helyettesink
Kirendelvék; minden vágyunk szerint megy,
Csak testerőnk hiányzik némileg,
S időnk, míg a jelenleg lázadók
Kormányzatunk igáját felveszik.
WARWICK.
Mindkettő csakhamar vigasztalandja Felségedet.
HENRIK KIRÁLY.
Humphrey, Gloster fiam,
Hol van herczeg testvéred?
HUMPHREY.
Windsorba ment vadászni, úgy hiszem.
HENRIK KIRÁLY.
S ki társaságában?
HUMPHREY.
Azt nem tudom.
HENRIK KIRÁLY.
Clarence Tamás, testvére, nincs vele?
HUMPHREY.
Nincsen, mylord; jelenleg itt van ő.
CLARENCE.
Mit óhajt uram s atyám?
HENRIK KIRÁLY.
Semmit, Clarence Tamás, csupán javad’.
Herczeg testvéreddel mért nem vagy? Ő
Szeret téged, te meg föl sem veszed.
Előbb állasz szivében, mint a többi
Testvéreid: szeresd őt, gyermekem;
Így a nemes közbenjárói tiszt
Többi testvérid s ő fensége közt
Sikerülend, ha majd én meghalok.
Ne hagyd azért, ne lökd el őt magadtól
S kegyének jó előnyit el ne dobd,
Föl sem vevő, hidegnek látszva: mert
Hisz nyájas ő, ha méltányoltatik.
Van szánalomkönyűje, és keze
A lágy könyörre oly nyilt, mint a nap;
De tűzkő lesz, ha ingereltetik,
Szeszélyes, mint a tél, s oly hirtelen,
Mint fagylaló szél a nap hajnalán.
Természetére hát ügyelni kell
S csak tisztelettel korholni hibáit.
Hisz vére, látod, nyájasságra hajló.
Ha elsötétűl, engedj tért neki,
Míg szenvedélye önmagát, miként
Fenéken a czet, küzködésivel,
Szétmarczangolja. Tartsd meg ezt, Tamás!
Ekkor barátidnak védpajzsa lészsz,
Aranykör, mely testvérid’ összetartja,
Úgy, hogy véred közös edénye, a
Gyanú mérgével fölkeverve, melyet
Bizony belé fog öntni az idő,
Meg nem reped, habár úgy hatna is,
Mint a gyors lőpor, vagy az akonit.
CLARENCE.
Gonddal, szeretve bánok majd vele.
HENRIK KIRÁLY.
Windsorba’ mért nem vagy mellette hát?
CLARENCE.
Ő nincs ma ott, ma Londonban ebédel.
HENRIK KIRÁLY.
S ki társaságában, azt nem tudod?
CLARENCE.
Poinssal, meg a kik mindig véle vannak.
HENRIK KIRÁLY.
A legdúsabb föld hoz legtöbb gyomot,
S ifjú korom nemes képmása, ő,
Borítva azzal. Oh! a bú ezért
Halálom óráján is túl kisér.
Sír bennem a szív, hogy ha képzeletben
A zűrzavart napokra gondolok,
S a zord időre, melyet látni fogtok,
Ha majd ősimmel együtt alszom én:
Mert nem lelend határt szilaj heve;
Tanácsadója vérláz és düh lesz;
A feslett erkölcs kész eszközt talál;
S gyors szárnyakon repűl majd szenvedélye
A feltolúló vész s bukás felé.
WARWICK.
Nem jól fogod fel őt, kegyelmes úr!
A herczeg csak tanulja társait,
Mint idegen nyelvet szokás, melyen
A csintalan szót is meg kell tanulni.
Hogy rajt’ beszéljünk, s czélhoz érve, az,
Tudja felséged, másra nem való,
Mint, hogy tudjuk s gyűlöljük. Így a herczeg,
Értebb korában czimboráival
Fölhagy, miként a durva szókkal, és
Emlékök példa és mérték gyanánt lesz,
Melyhez mérendi mások életét,
S előnynyé válik így a régi baj.
HENRIK KIRÁLY.
De ritkán hagyja el dögben rakott
Sejtjét a méh. – Ki ez? Westmoreland?
Westmoreland jő.
WESTMORELAND.
Üdv a királynak! És újabb szerencse
Ahhoz, melyről én íme hírt hozok.
János herczeg kezed’ csókolja, felség!
Mowbray, Scroop érsek, Hastings s mind a többi
Törvényed korlátjába kényszerült.
Több lázadó kard nincs kivonva már
S bék olajága sarjad mindenütt.
Miként ment véghez e tény, íme itt
Megolvashatja felséged nyugodtan
Egész lefolytát, minden részletét.
HENRIK KIRÁLY.
Oh Westmoreland, pacsirta vagy te, mely
Még tél utolján is mindig csak a
Nap keltiről dalol. (Harcourt jő.) Im újabb hírek
HARCOURT.
Fölségedet ég óvja ellenektől!
S ha fölkelnének, hulljanak le mind,
Miként azok, kikről én hírt hozok.
Northumberland grófot, Bardolphot és
Az angol és a skót hadsergeket
Yorkshire sheriffje teljesen leverte.
A harcz lefolytát és rendit pedig,
Ha tetszik, ím ez irat mondja el.
HENRIK KIRÁLY.
S e jó hírekre mért vagyok beteg?
Hát a szerencse nem nyujthatja-e
Megtelve mind a két kezét felénk,
És rút betükkel irja szép igéit?
Étvágyat ád, étket nem: ilyen az
Egészséges szegény; vagy lakomát ad,
S elveszi az étvágyat: ilyen a dús,
Ki bőségben úszik s nem élvezi.
E kedves hír fölvídithatna, s im
Agyam szédül, szemem homályosul.
Oh jaj! siessetek; rosszúl vagyok.(Elájul.)
HUMPHREY.
Ne féljen fölség!
CLARENCE.
Ah, királyatyám!
WESTMORELAND.
Üdülj, tekints fel, oh uram királyom!
WARWICK.
Nyugodjatok meg, herczegek. Tudjátok,
Ő felségének ez szokott baja.
Távozzatok; jobban lesz. Friss leget.
CLARENCE.
Nem! E kínt nem sokáig birja ki;
A nem szünő gond s izgalmas kedély
Porhűvelyét már úgy elnyütte, hogy rajt
Átlát az élet és kitörni vágy.
HUMPHREY.
Ijeszt a nép is, mely föltünni látta
A természet idétlen rút szülöttit;
Az évszakok elváltoztak, miként ha
Szendergve lelt voln’ egy-két hónapot
És átugorta volna azt az év.
CLARENCE.
Háromszor áradott meg a folyó
Apály ne’kűl; és a vén emberek,
E jámbor krónikások, azt regélik,
Hogy így történt kissé előbb, midőn
Edvárd ősünk beteg lőn s elhala.
WARWICK.
Csak csendesen. Már ébred a király.
HUMPHREY.
E szélhüdés véget vetend neki.
HENRIK KIRÁLY.
Vegyetek föl, kérlek, s kisérjetek
Egy más szobába. Kérlek, csendesen.(A Királyt a terem belsejében ágyra teszik.)
Ne hagyjatok zajt ütni, itt barátim,
Ha csak lágy, altató kéz nem susog
Az én kifáradt lelkemnek zenét.
WARWICK.
Zenét tehát itt a szomszéd szobában!
HENRIK KIRÁLY.
Tegyétek párnámra a koronát.
CLARENCE.
Szemei beesvék, nagyot változott.
WARWICK.
Csend, csend!
Henrik Herczeg jő.
HENRIK HERCZEG.
Ki látta Clarence herczeget?
CLARENCE.
Im itt vagyok, testvér, gondteljesen.
HENRIK HERCZEG.
Hogyan? Itt ben s nem ott kün hull az eső?
És hogy van a király?
HUMPHREY.
Fölötte rosszúl.
HENRIK HERCZEG.
Hallotta-é már a jó híreket?
Mondjátok el neki.
HUMPHREY.
A mint hallá, nagy izgalomba jött.
HENRIK HERCZEG.
Ha örömtől beteg,
Meg fog javulni gyógyszer nélkül is.
WARWICK.
Ne ily nagy zajt! Herczeg, lassan beszélj.
Aludni hajlandó királyatyád.
CLARENCE.
Vonuljunk egy másik terembe, jertek.
WARWICK.
Méltóztatik fenséged is velünk?
HENRIK HERCZEG.
Nem, én itt a királynál őrködöm.(Henrik Herczegen kívül a Többiek el.)
Miért van itt párnáján a korona,
Mely alvó társnak olyan nyugtalan?
Oh fénylő zaklatás, te, oh arany gond!
Sarkig tárod a szender ajtait
Sok éber éjen! S most azzal aludni!
Nem oly egészséggel s mély-édesen,
Mint ki daróczot vonva önmagára,
Áthorkolá az éjt. – Oh! fejdelem-dísz!
Ha birtoklódra súlyosulsz, olyan vagy,
Mint dús fegyverzet a forró napon,
Mely véd s hevít. – Légzése ajtaján
Könnyű pehely van mozdulatlanúl;
Ha még lehelne, a könnyű pehely
Mozogna tán. Felséges úr! atyám!
Az álom bár üdít, oly álom ez, mely
Nem egy angol királyt választa el
Emez arany körtől. Igényed tőlem
A köny s nehéz bánat, melylyel neked
A természet, fiúi hála és kegy
Dúsan fizet most, drága jó atyám;
Igényem tőled e király-korona,
Mely engem illet, engem, rangod és
Véred utódját. Nézd, im itt van az!(Fejére teszi.)
Megvédi Isten; s bárha e világ
Egész hatalma egyesülni egy
Órjási karrá, nem csikarja el
Emez öröklött díszt: akként hagyom
Utódaimra, mint te rám hagyád.(El.)
HENRIK KIRÁLY.
Warwick, Gloster, Clarence!
Warwick s a Többiek visszajönnek.
CLARENCE.
Hivtál, királyom?
WARWICK.
Felséges úr, hogyan vagy? Mit parancsolsz?
HENRIK KIRÁLY.
Mért hagytatok magamra itt, urak?
CLARENCE.
A herczeget, testvéremet hagyók itt;
Igérte, hogy fölötted őrködik.
HENRIK KIRÁLY.
A walesi herczeg? Hadd lám, merre van?
Hisz nincsen itt.
WARWICK.
Az ajtó nyitva; erre távozott.
HUMPHREY.
Nem jött azon szobán át, hol valánk.
HENRIK KIRÁLY.
Hol a korona? Ki vette el párnámról?
WARWICK.
Midőn kimentünk, még mi itt hagyók.
HENRIK KIRÁLY.
A herczeg vitte el: utána csak.
Hát oly mohó már ő, hogy álmomat
Halálnak véli?
Keresd fel őt, lord Warwick, hívd ide.(Warwick el.)
Bajommal egyesül e tette és
Végem’ sietteti. Ilyek vagytok, fiuk!
A természet mi gyorsan felriad,
Ha kincs a tárgya!
A dőre, aggódó apák ezért
Gyötrik tehát sok gonddal álmukat,
Fejöket búval, csontjokat munkával!?
Ezért gyűjtik s halmozzák össze a
Mástól szerezgetett aranycsomót!?
Ezért avatják a fiúkat gondosan
Művészetekbe, harczgyakorlatokba!?
Mert mint a méh édes nedvet kerít
Minden virágról,
Lábunk viasz- és ajkunk mézteli;
Köpűbe hordjuk, s mint a méheket
Megfojtanak jutalmul. Ily kesert kap
Gyüjtéseért a haldokló apa.
Warwick visszajő.
No hol van, hogy addig se várhatott, míg
Barátja, a betegség, sírba visz!?
WARWICK.
A herczeg a szomszéd szobába’ van.
Szelíd könyűben ázik ifju arcza.
Oly mély bánatba van merülve, hogy
A zsarnokság, mely csak vért szomjazik,
Reá tekintve, szemharmatba mosná
Saját gyilkát. Im, itt jön ő maga.
HENRIK KIRÁLY.
De hát mért vitte el a koronát?
Henrik Herczeg visszajő.
Im, itt jön ő. Nos, Henri, jöszte hozzám.
Vonuljatok ki, hagyjatok magunkra.(Clarence, Humphrey Herczeg s Lordok el.)
HENRIK HERCZEG.
Sohsem hivém, hogy ismét halljalak.
HENRIK KIRÁLY.
Vágyad volt e hivés szülője, Henrik.
Sokáig késem, terhedül vagyok.
Üres székemre úgy áhítozol,
Hogy díszjelembe vágysz öltözni, míg
Órád se jött meg rá. Oh dőre ifjú,
Földhöz nyom e nagyság, melyet keressz.
Várj egy kicsit: hatalmam föllegét
Lehullástól csekély szél óvja már,
S gyorsan lecsöppen az. Napom setétűl.
Azt loptad el, mi egy-két óra múlva
Bün nélkül is tied. Halálomon
Így megpecsétléd véleményemet:
Élted mutatta, hogy sohsem szerettél,
S akartad, hogy e hitben haljak el.
Kebledbe’ száz meg száz tőrt rejtegetsz,
Melyet kő szíveden élesre fentél,
Hogy életemből egy órát elölj.
Hogyan! egy óráig se várhatál?
Eredj tehát, ásd meg sirom’ magad,
S a víg harangok azt zengjék füledbe,
Hogy koronás vagy, nem hogy meghalék,
S hadd legyen a rám hullandott könyű
Balzsamcsöpp, mely fejed’ fölszenteli.
Csak tégy az elfeledt porok közé;
Férgeknek add, mi néked élted’ adta.
Szolgáim’ űzd el, végzésim’ tipord le;
Itt az idő, gunyold az illemet:
Ötödik Henrik koronázva van! –
Föl, föl, hiúság. El, királyi érdem;
El innen, el, ti bölcs tanácsosok;
S az angol udvarhoz most gyüljetek
Mindenfelől, ti röstség majmai,
Határszomszédok, félre a szemettel.
Ha van kéjenczetek, ki tánczol és
Dőzsöl, káromkodik s éjjel csapong,
Gyilkol, rabol és régi bűnöket
Halmoz rakásra új divat szerint:
Ne féljetek, többé föl nem zavar.
Két árt adand bünéért Anglia,
Kitüntetést, hatalmat, hivatalt:
Mert ötödik Henrik levette már
A szájkosárt a megszelíditett
Féktelenségről, s e szilaj, vad eb
Ártatlanokba mártja már fogát.
Ah! belzavarban szenvedő szegény hon!
Ha gondjaim se szünteték bajod’,
Mi lesz, ha gondot rád a baj visel?
Ismét vadonná válsz, s megszállanak
Régi lakóid majd, a farkasok.
HENRIK HERCZEG.
Bocsánat, fejdelem! ha könyeim(Térdelve.)
Nedűje meg nem gátlaná szavam’,
Eme szívig ható mély megrovást
Elháritottam volna, mielőtt
Ily keserűn beszélsz s annak folyását
Ily messze hallom. Itt a korona,
S ki halhatatlan koronát visel,
Sokáig tartsa ezt neked. Ha inkább
Kivánom ezt hired- s becsületednél,
E helyzetből ne keljek fel soha,
Míg a valódi, benső tisztelet
Tanít hajolnom így külsőleg is.
Tanúm az ég, hogy a mint bejövék
S pihegni nem láttam felségedet,
Mint eljegedt szivem. Ha szinlelek,
Jelen vadságomban haljak meg és
Ne lássa e hitlen világ soha
Szándékba vett nemes javultomat.
Hozzád jövén, halottnak vélve téged,
S majd elhalva, hogy annak véltelek,
A koronához, mintha érzene,
Dorgálva szóltam: „A reád tapadt gond
Emészté föl atyámnak életét;
Így rossz arany vagy te, legjobb arany.
Lám, a kevésbbé finom, kedvesebb:
Ha gyógyszerekben iszszuk, éltet ad:
S te, legjobb, leghíresb és legdicsőbb,
Fölemészted urad’.” Királyi felség,
Így vádolám s tevén fejemre azt;
Igaz utód gyanánt pöröltem véle,
Mint ellenféllel, a ki jó atyámat
Szemem láttára ölte meg. De ha
Öröm fertőzteté meg véremet,
Vagy büszkeség dagasztá keblemet,
Ha lázadó, hiú szellem hatott át
S a szivesen látás indúlata
Előzte voln’ meg annak birtokát:
Isten ne adja főmre azt soha,
Legyek selejtes szolga, ki előtte
Ámulva és remegve térdepel.
HENRIK KIRÁLY.
Oh fiam!
Az ég sugá, hogy vedd el innen azt,
S atyád szerelmét így jobban kinyerd,
Mivel mentséged’ ily bölcsen tevéd.
Jer, Henrikem, jer, ülj ágyamhoz, és
Halld, mint hiszem, végső tanácsomat,
Melyet piheghetek. Isten tudja, fiam,
Mi mellékes, mi görbe útakon
Szerzém e koronát, s magam tudom,
Mily zűrzavarban állott főmön az.
Most már nyugodtabban szállhat reád,
Jobb véleménynyel s biztosabban is.
Szerzése minden foltja sírba tér
Együtt velem. Úgy látszott rajtam az,
Mint egy mohó kézzel kapott vagyon;
S éltek sokan, akik szememre hányták,
Hogy az ő segélyökkel szereztem azt;
Miből viszály s vérontás lőn naponkint,
Sebezni a szinlett békét. De én,
Lásd, szembe szálltam a rémekkel is.
Egész uralmam szinjáték vala,
Melynek ez a tartalma. Most halálom
Változtat a dolgon: mert a mit én
Magam szereztem, az rád szebb uton száll:
A koronát örökségűl kapod.
De bár biztosb vagy is, mint én valék,
Nem vagy elég erős: még a keserv új,
S barátid, kiket tenned kell azokká,
Foguk- s fulánkjokat csak most veszíték.
Szörnyű tettök emelt föl engemet;
Hatalmok elrémíthetett, hogy ismét
Ledobnak egyszer. Elkerülni ezt
Elvágtam útjokat. Czélom vala
Szent földre vinni őket el, hogy így
Országomat ne vizsgálják közelről
Csend- s nyúgalomban. Azért, Henrikem,
Foglald el a lázas kedélyeket
Távol viszálylyal, hogy e működés
A mult napok emlékit oltsa el.
Többet szeretnék, de tüdőm kifáradt
És a beszéd terhét nem birja már.
Koronám szerzését bocsásd meg, Istenem;
S valódi békében birjad te csendesen.
HENRIK HERCZEG.
Kegyelmes fejdelem!
Nyerted, viselted, óvtad, nékem adtad,
Jogos, világos birtokomba hagytad;
Én ezt tehát, bármily küzdelembe kerül,
Egész világ ellen fentartom emberül.
Lancaster János Herczeg, Warwick, Lordok stb. jönnek.
HENRIK KIRÁLY.
Im itt jön, itt, Lancaster Jánosom.
JÁNOS HERCZEG.
Egészség, béke, s üdv királyatyámnak!
HENRIK KIRÁLY.
A béke s üdv veled jön, Jánosom;
Az egészség, ah, ifjú szárnyakon
Elszállt eme kopasz törzsről. Ha látlak,
Megszűnik nálam a világi baj.
Hol, merre van lord Warwick!
HENRIK HERCZEG.
Mylord Warwick!
HENRIK KIRÁLY.
Van-é saját neve azon szobának,
Hol ájulásba estem az imént?
WARWICK.
Jeruzsálemnek hivják azt, mylord.
HENRIK KIRÁLY.
Hál’ Isten! Ott lesz vége életemnek.
Több év előtt azt jósolák nekem,
Hogy Jeruzsálemben halok meg, a mit
Hibásan a szent földnek hittem én.
El e szobába! Hadd nyugodjam ott:
Jeruzsálemben lesz Henrik halott.(El mind.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem