III. SZÍN
Ugyanott.
Riadó; csata; visszavonulás. János Király, Eleonora, Arthur, Richard, Hubert és Urak jönnek.
JÁNOS KIRÁLY (Eleonorá-hoz).
Legyen; fölséged addig, jó erős
Őrhaddal, itt marad.
Nagyanyád szeret; s nagybátyád épen oly
Jó lesz irántad, mint megholt atyád.
Legyen; fölséged addig, jó erős
Őrhaddal, itt marad.
| (Arthur-hoz.) | Öcsém, ne búsulj: |
Jó lesz irántad, mint megholt atyád.
ARTHUR.
Oh, meghal erre bú miatt anyám!
Oh, meghal erre bú miatt anyám!
JÁNOS KIRÁLY (Richard-hoz).
Öcsém, siess előre, Angliába;
S míg oda érünk, láss utána, hogy
Fösvény apátok zsákját jól kirázd,
Szöktesd meg elzárt angyalkáikat;
A béke zsíros bordáin, nosza,
Hadd lakjék jól az éhes háború.
Használd szigorral teljhatalmadat.
Öcsém, siess előre, Angliába;
S míg oda érünk, láss utána, hogy
Fösvény apátok zsákját jól kirázd,
Szöktesd meg elzárt angyalkáikat;
A béke zsíros bordáin, nosza,
Hadd lakjék jól az éhes háború.
Használd szigorral teljhatalmadat.
RICHARD.
Harang, könyv, gyertya vissza nem riaszt,
Midőn kacsintva hí ezüst, arany.
Megyek, királyom. Édes nagymama,
Ha rám jön egyszer a szenteskedés,
Könyörgök érte. Csókolom kezét.
Harang, könyv, gyertya vissza nem riaszt,
Midőn kacsintva hí ezüst, arany.
Megyek, királyom. Édes nagymama,
Ha rám jön egyszer a szenteskedés,
Könyörgök érte. Csókolom kezét.
ELEONORA.
Isten veled, fiú.
Isten veled, fiú.
JÁNOS KIRÁLY.
| Jó útat, öcs! | (Richard el.) |
ELEONORA.
| Jer, kis rokon, jer; egy szóm lesz veled. | (Arthur-t félrébb vezeti.) |
JÁNOS KIRÁLY.
Jer ide, Hubert. – Édes drága Hubert!
Sokkal vagyunk adósod; ámde e hús-
Falak között egy oly lélek tanyáz,
Mely tartozását kész bevallani,
S tetézve adni meg hűségedet.
Él, jó barátom, e kebelben önként
Adott hited, s forrón ápoljuk azt.
Nyújtsd jobbodat. Közölnék valamit, –
De várok, míg jobb hangból kezdhetem.
Az égre, Hubert, szinte átalom
Felhozni, mily nagy becsben állsz előttem.
Jer ide, Hubert. – Édes drága Hubert!
Sokkal vagyunk adósod; ámde e hús-
Falak között egy oly lélek tanyáz,
Mely tartozását kész bevallani,
S tetézve adni meg hűségedet.
Él, jó barátom, e kebelben önként
Adott hited, s forrón ápoljuk azt.
Nyújtsd jobbodat. Közölnék valamit, –
De várok, míg jobb hangból kezdhetem.
Az égre, Hubert, szinte átalom
Felhozni, mily nagy becsben állsz előttem.
HUBERT.
Felséged oly nagyon lekötelez.
Felséged oly nagyon lekötelez.
JÁNOS KIRÁLY.
Most még, barátom, ezt nem mondhatod;
De lesz okod rá: mert nem mászhat oly
Lassan, hogy el ne jőjön az idő,
Mikor veled majd én is jót teszek.
Egyet akartam mondani, – de hagyjuk.
Nagy-fel van a nap, s büszke fénye, minden
Világi kéjtől udvarolva, még
Sokkal ledérebb, játszibb, hogysem e szót
Hallgassa tőlem. Ha éjféli óra
Ércz ajkon és vas nyelven konganá
Végig az éjnek álmos ösvenyét:
Ha ez, hol állunk, sírkert volna itt,
S te rakva sújtó gondok ezrivel;
Vagy a búkór, ez a mogorva szellem,
Sűrűre főzte volna véredet
(A mely különben futva csörg alá s fel,
Szemünkbe egy bolondot, a kaczajt,
Ültetve, mely vígságra vonja képünk’,
Oly indulatra, mit tervem gyülöl);
Avagy, ha engem látnál szem nekül,
Meghallanád a szómat fül nekül,
Felelnél nyelv nekül, csak képzeletben,
Szem, fül, veszélyes szó-hangok nekül:
Akkor, e fészken-űlő nap daczára,
Kebledbe ráznám, a mit gondolok.
De haj! most nem teszem; – pedig szeretlek,
S tudom bizonynyal, hogy te is szeretsz.
Most még, barátom, ezt nem mondhatod;
De lesz okod rá: mert nem mászhat oly
Lassan, hogy el ne jőjön az idő,
Mikor veled majd én is jót teszek.
Egyet akartam mondani, – de hagyjuk.
Nagy-fel van a nap, s büszke fénye, minden
Világi kéjtől udvarolva, még
Sokkal ledérebb, játszibb, hogysem e szót
Hallgassa tőlem. Ha éjféli óra
Ércz ajkon és vas nyelven konganá
Végig az éjnek álmos ösvenyét:
Ha ez, hol állunk, sírkert volna itt,
S te rakva sújtó gondok ezrivel;
Vagy a búkór, ez a mogorva szellem,
Sűrűre főzte volna véredet
(A mely különben futva csörg alá s fel,
Szemünkbe egy bolondot, a kaczajt,
Ültetve, mely vígságra vonja képünk’,
Oly indulatra, mit tervem gyülöl);
Avagy, ha engem látnál szem nekül,
Meghallanád a szómat fül nekül,
Felelnél nyelv nekül, csak képzeletben,
Szem, fül, veszélyes szó-hangok nekül:
Akkor, e fészken-űlő nap daczára,
Kebledbe ráznám, a mit gondolok.
De haj! most nem teszem; – pedig szeretlek,
S tudom bizonynyal, hogy te is szeretsz.
HUBERT.
Úgy én, az égre! hogy bármit parancsolj,
Kerüljön életembe: megteszem.
Úgy én, az égre! hogy bármit parancsolj,
Kerüljön életembe: megteszem.
JÁNOS KIRÁLY.
Hát nem tudom? Meg, úgy-e? drága Hubert!
Oh Hubert – Hubert, vesd csak a szemed’
Ama fiúra. Mit mondok, barátom:
Ez a fiú – kígyó az útamon.
Akárhová lép lábam, ott hever
Előtte. – Értesz? – Őre vagy.
Hát nem tudom? Meg, úgy-e? drága Hubert!
Oh Hubert – Hubert, vesd csak a szemed’
Ama fiúra. Mit mondok, barátom:
Ez a fiú – kígyó az útamon.
Akárhová lép lábam, ott hever
Előtte. – Értesz? – Őre vagy.
)
HUBERT.
Hogy sohse marja meg fölségedet.
| S megőrzöm, |
JÁNOS KIRÁLY.
Halál.
Halál.
HUBERT.
| Uram. |
JÁNOS KIRÁLY.
| Sír. |
HUBERT.
| Nem fog élni. |
JÁNOS KIRÁLY.
Tudnék örülni most. Hubert, szeretlek;
No, nem mondom meg, hogy mi vár reád;
Csak ne felejtsd – Élj boldogúl, anyám:
Átküldöm aztán a segéd erőt.
| Jó. |
No, nem mondom meg, hogy mi vár reád;
Csak ne felejtsd – Élj boldogúl, anyám:
Átküldöm aztán a segéd erőt.
ELEONORA.
Kisérjen áldásom.
Kisérjen áldásom.
JÁNOS KIRÁLY.
Jerünk, öcsém; Hubert az embered:
| Fel, Angliába! |
| Hű gondja lesz rád. Most Calais-ba, hej! | (Elmennek.) |
