IV. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. A franczia király sátra.
Fülöp Király, Lajos, Pandolf és Kiséret jönnek.
FÜLÖP KIRÁLY.
Így szórta hát el harsogó vihar,
Tenger dagályán, a társas vitorlák
Szétrobbantott egész hajóhadát!
PANDOLF.
Merény s vigasz! Még minden jóra válhat.
FÜLÖP KIRÁLY.
Mi válna jóra, ily válság után?
Nem tönkre vertek? Nincs elveszve Angers?
Elfogva Arthur? Sok kedves barátunk
Levágva? Nem tért vissza Angliába,
Áttörve minden gátat véresen,
Frankhon daczára, az angol király?
LAJOS.
A mit bevett, erőddel rakta meg;
Ily hév sietség, ily józan tanácscsal,
Ily vakmerő ügy, ily mérsékelő rend,
Példátlan az. Ki hallott, olvasott
Ehhez hasonló tettet valaha?
FÜLÖP KIRÁLY.
Tűrném az Ángol e dicséretét,
Csak volna példa min-gyalázatunkra.
Constantia jő.
Ki jő, emitt? Egy lélek sírja ez;
Mely bús lehellet hitvány börtönében
Nyűgözve tartja örök szellemét. –
Jer innen, kérlek, asszonyom, velem.
CONSTANTIA.
No ládd, a béke mit szűlt! ládd-e most!
FÜLÖP KIRÁLY.
Tűrj, édes asszonyom, s vigasztalódjál.
CONSTANTIA.
Nem, nem! Tanács se kell, segély se kell,
Csak a mi vég-tanács, igaz segély:
Halál, halál. – Oh kedves jó halál,
Te illatos bűz! te ép rothadás!
Kelj örök éjed ágyából, te a
Boldogság réme és gyülőlete!
S én csókkal hintem szörnyű vázodat,
Szem-üregedbe zárom szemgolyóm’,
Hordom gyürűként házi férgeid’,
E légnyílást rút porral bétömöm,
S irtózatos dög lészek, mint magad.
Jer, vicsorogj rám: azt hiszem, mosolygasz,
S ölellek mint nőd! Nyomorúk szerelme,
Oh, jer, jer!
FÜLÖP KIRÁLY.
Oh hallgass, szép fájdalom!
CONSTANTIA.
Nem, nem fogok, míg van lélekzetem
Üvöltni, – Oh! bár a dörgő egek
Szájába tudnám tenni nyelvemet,
Hogy jajszavam rázná meg a világot,
S verné föl a rémvázat álmiból
Kinek fülébe női gyönge hang
Nem hat; ki földi hívást föl se vesz.
PANDOLF.
Nem bú ez, asszony; ez őrült beszéd.
CONSTANTIA.
Nem vagy te szent, ha nékem ezt veted.
Én őrült nem vagyok.
Ez a haj, a mit tépek, az enyém;
Nevem Constantia; Godfréd nője voltam;
Arthur az én fiam volt, s elveszett!
Én őrült nem vagyok: adná az Isten,
Volnék az, úgy feledném enmagam’!
Oh, csak lehetne, mennyi bút felednék! –
Papolj bölcselmet és őrits meg azzal,
Szentté avatnak érte, kárdinál:
Mert nem bolond, csak bús levén az elmém,
Okos részével mind’ okoskodik,
Hogy’ meneküljek búmtól, és tanít
Megölni vagy felkötni magamat.
Volnék bolond; feledném a fiam’,
Vagy egy rongybábra ráfognám, hogy ő az.
Őrült én nem vagyok; nagyon, nagyon is
Érzek minden csapást külön-külön.
FÜLÖP KIRÁLY.
Kösd fel hát fürteid’. Oh, mily szerelmet
Mutat hajának e szép serege!
Hová ezüst csepp hull véletlenül,
E csöppre tízezer sodros barátja
Csapzódik össze társas fájdalomban:
Mint válhatatlan és igaz hivek,
Kik nagy veszélyben egymáshoz tapadnak.
CONSTANTIA.
El, Angliába!
FÜLÖP KIRÁLY.
Kösd fel a hajad’.
CONSTANTIA.
No felkötöm, fel; s mért cselekszem azt?
Letéptem nyűgöket és felkiálték:
„Oh, vajha e kéz a fiam’ szabaddá
Tehetné úgy, mint most e fürtöket!”
De már irigylem szabadságukat,
S bilincseikbe visszakénytetem,
Mivel szegény jó gyermekem fogoly. –
Azt mondtad egyszer, kárdinál atyám,
Hogy kedvesinket mennyben újra látjuk:
Ha ez való: meglátom gyermekem’,
Hisz’ Káin, az első figyermek óta
Addig, ki tegnap vőn lélekzetet,
Ily kedves angyalt még nem szűlt anya.
De most virágom’ örlő bú eszi,
Elűzi arcza úgy-szűlt kellemit,
Mint egy kísértet oly csontváz leend,
Sovány, halottszín, mint a sárgaláz,
Úgy hal meg; és ha majd feltámad is,
Előtalálom a menny udvarán
S nem ismerek rá; így soha, soha
Nem látom én Arthurt, a lelkemet!
PANDOLF.
Nagyon kirívó bú ez a tiéd.
CONSTANTIA.
Még ő beszél! Sohsem volt gyermeke.
FÜLÖP KIRÁLY.
Szerelmes vagy te búdba, mint fiadba.
CONSTANTIA.
Búm tölti bé távol fiam helyét,
Az fekszik ágyán, az jár-kél velem:
Felölti kedves arczát, szavait
Ismétli, minden tagja kellemét
Eszembe hozza, és üres ruháit
Növendék termetével tölti be:
Van hát szeretni ezt a bút okom.
Isten veled! Ily veszteség után
Én jobb vigaszszal szolgálnék neked. –
Nem kell ez a rend a fejem körűl!
Midőn az elmém ily zavarba’ van.
Oh Istenem! fiam! szép gyermekem!
Arthurom, éltem, kedvem, falatom,
Egész világom, özvegy napjaim
Vigasztalása, búmnak gyógyulása!(El.)
FÜLÖP KIRÁLY.
Kárt tesz magában, félek; követem.(El.)
LAJOS.
Nincs e világon már nekem gyönyör;
Éltem unalmas, mint álmos fület
Kétszer beszélve zaklató rege:
Keserű gyalázat ízét vette az
Édes világnak, úgyhogy már nekem
Belőle csak bú és szégyen terem.
PANDOLF.
Ha nagy betegség fordulóhoz ért,
Épen ha jobbra, gyógyulásra fordul,
Tetőzik a láz; búcsuzó gonosz
Épen a válás pontján leggonoszb.
Hát mid veszett e napnak vesztivel?
LAJOS.
Öröm, szerencse, hírnév napja mind!
PANDOLF.
Igen, ha ezt kivívtad volna már.
Nem, nem: midőn a sors szándéka legjobb,
Legmarczonábban akkor néz reánk.
Bámúlat az, mi mindent veszte János,
Ki e csatában tisztán nyerni vélt.
Bánod, hogy Arthur foglya lett, ugy-e?
LAJOS.
Oly szív szerént, mint ő örül neki.
PANDOLF.
Elméd oly ifjú, mint véred, királyfi.
Halld hát beszélni jósló szellemem’;
Már a lehellet, melylyel ezt kimondom,
Minden porszemnyi, gazszál-bökkenőt
Lefú az angol trónra vezető
Utból előled; jól figyelj tehát.
Elfogta Arthurt, jó; de míg e gyermek
Erében a hő élet játszadoz’,
Nincs mód, hogy e bitor nyugton lehelljen
Egy óra-, egy percz-, egy pillanatig.
Mohó kézzel rabolt királyi pálczát
Ép oly mohón kell védni, mint nyeré;
Sikamlós téren a ki áll, bizony
Hitvány fogódzó közt sem válogat.
Hogy János állni birjon, bukni kell
Arthurnak; így lesz, mert csak így lehet.
LAJOS.
S én mit nyerek, ha Arthur elbukott?
PANDOLF.
Nőd Blanka herczeg-asszony örökén
Mind azt kivánhatd, mit Arthur kivánt.
LAJOS.
S elveszthetem, mint Arthur, életemmel.
PANDOLF.
Mily bamba vagy, s ujoncz ez ó világban!
János neked sző ármányt; az idő
Pártodra esküdt: mert ki bizodalmát
Hű vérbe mártja, véres, hűtelen
Bizalmat nyer csak. E rossz kezdetű tett
Meghűti összes népének szivét
És megfagyasztja jó indulatok’,
Hogy bármi hitvány alkalom vetődjék
Buktára, felkarolják szívesen.
Nem vethet a lég oly természetes gőzt,
Nem járhat úgy idő, nem egy vihar,
Nem egy szokott szél, rendes tűnemény,
Hogy meg ne foszszák a természetes
Okától, hogy csudának, égi jelnek,
Baljóslatú szörnynek, Isten szavának
Ne mondanák, mely nyilván hirdeti
János király fejére a boszút.
LAJOS.
De hátha nem nyúl Arthur életéhez,
Csak bizton őrzi fogságban magát?
PANDOLF.
Oh jó uram! Csak hallja, hogy közelgetsz,
S ha még az ifjú Arthur nem halott,
E hírre meghal; akkor tőle mind
Elpártol a nép szíve, s minden új,
Szokatlan változást csókkal fogad,
S a pártütés’, düh’ gyilkos ösztönét
Kitépi János véres ujja közzül.
Már mintha látnám ezt a zendülést;
S oh! mennyi szolgál még javadra olyan,
Mit föl se hoztam. Faulconbridge, a korcs,
Most Angliában egyházat zsebel
Megsértve minden buzgó érzetet.
Csak tíz-tizenkét harczos franczia
Lehetne ottan, mint madárcsaló síp,
Legott követné ángol tízezer;
Vagy, mint maroknyi hó, görgetve mindjárt
Hegygyé növekszik. Oh, nemes dauphin,
Jer a királyhoz. Bámulásra méltó,
Mit nem tesz e békétlen hangulat
Most, hogy színig van lelkök sérelemmel;
Menj, Angliába; késztem a királyt is.
LAJOS.
Erős okod erős tettet csinál:
Igen-edre nem mond nem-et a király.(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem