II. SZÍN. | William Shakespeare összes művei

II. SZÍN.

Ugyanott.

Riadó, csatározás, majd hátráló. Franczia hírnök, jő, harsonákkal, a kapu elé.

FRANCZIA HÍRNÖK.
Angers lakói! tárjatok kaput
Arthur bretagnei herczegnek, ki ma
Frankhon kezével sok ángol anyának
Könyhullatásra bő okot csinált,
Kiknek a véres földön fiai
Szórvást feküsznek; és sok özvegyasszony
Fetrengő férje fagyva öleli
A színevesztett földet szanaszét.
S a győzelem, kis veszteséggel, a
Fransz lobogókon lejtve játszadoz,
Melyek kibontva, diadalmosan
Közelgnek, hogy mint hóditók, bemenve,
Bretagnei Arthurt egyben Anglia
Királyává, s tiétekké kiáltsák.
Angol hírnök jő, harsonákkal.

ANGOL HÍRNÖK.
Örvendj, angersi nép; zúdíts harangot!
János, királytok s Angolhon királya,
E hév s gonosz nap hőse, közelít.
Ezüstös fényben indult fegyverét
Fransz vérrel aranyozva hozza vissza.
De toll se lengett angol sisakon,
Melyet levert voln’ a fransz dárdanyél;
Zászlónk mind visszatér, azon kezekben,
Melyek kibonták indulás előtt;
És mint vadászok vidám serge jő,
Vert ellenének véritől veres,
Bibor kezekkel, örvendő hadunk.
Tárj kaput, Angers, a győző előtt.

POLGÁR.
Láttuk mi tornyainkból, hirnökök,
Hogy’ támadott s hátrált mindkét sereg
Eleitül végig; a legjobb szemü
Se birt különbséget fölvenni köztük.
Vér díja vér volt, ütleg ütlegé,
Dacz szembe szállt daczczal, s erő erővel:
Egyforma két had, úgy tetszik, s egyenlőn
Tetszik nekünk, míg a győztes kitetszik.
A míg nagyobb nem lesz, vagy ez, vagy az:
Mindkettőé e hely, de egyiké sem.
Egy oldalon János Király és hada, Eleonora, Blanka, Richard; másikon Fülöp Király, Lajos, az Ausztriai Herczeg, és hadaik jönnek.

JÁNOS KIRÁLY.
Van még több véred tékozolni, Fransz?
Csapjon tovább is jogunk árvize?
Mely gátod által megboszantva utján,
Kihág szokott medréből, s elnyeli
Zavart folyammal szomszéd partod’ is,
Ha nem hagyod ezüst hullámait
Békén lefolyni a nagy óczeánba.

FÜLÖP KIRÁLY.
Angol király, egy csöppel sem maradt
Több véred e tusában, mint nekünk,
Sőt több kifolyt; s karomra esküszöm,
Mely birja mind ez égalj földeit,
Hogy, mielőtt letennők fegyverünk’,
Téged teszünk le, kire vontuk azt,
Vagy a holtakhoz egy királyi számot
Adunk, s királyi névvel ékesítjük
Az e csatán leöltek lajstromát.

RICHARD.
Hah, fölség, mily dicsően tornyosulsz,
Ha a királyi dús vér lángra kap!
Oh, most aczélba szegi a halál
Inyét: agyar s fog benne hősi kardok;
Most lakomázik, emberhust fal ő,
Míg a király-vitának vége nincs. –
Mért áll merőn e két fejdelmi had?
„Hajrá”-t, királyok! Vissza vérmezőre,
Ti pár hatalmak, tűzláng szellemek!
Egy fél bukása szűljön másikának
Szilárd békét: addig seb, vér, halál!

JÁNOS KIRÁLY.
Hát már kivel tart e nép odaben?

FÜLÖP KIRÁLY.
Polgáraim, ki éljen Angliában?

POLGÁR.
Hát a király, ha tudnók, hogy ki az.

FÜLÖP KIRÁLY.
Ismerjetek rá bennünk; jogait
Mi képviseljük.

JÁNOS KIRÁLY.
Bennünk! mi tulajdon
Képünk’ viselve itt személyesen,
Magunk urai vagyunk, és a tiétek.

POLGÁR.
Tagadja ezt egy felsőbb hatalom;
S a míg ez eldől, mi erős kapunk
Mögé rekesztjük az előbbi kételyt;
Félsz a királyunk, míg egy bizonyos
Király a félsztől meg nem szabadít.

RICHARD.
Biz’ Isten! ez angersi pugrisok
Fölségetekből csak bolondot űznek,
Bámulva biztos bástyáik megől,
Mint színdarabban, és ujjal mutatva
A vércselekvényt, mit ti játszatok.
Fogadjon szót fölségetek nekem:
Mint Jéruzsálem belső pártjai
Béküljenek ki egy időre, s úgy
Rontsák meg, összefogva, e falat.
Állítsa színig töltött ágyuit
A fransz keletről, nyugatról az ángol,
Míg lelket rázó hangjok e makacs
Város kőbordáit lebömböli.
Lőném szünetlen e gabanczokat,
Míg védtelen dúlás oly csupaszon
Nem hagyja őket, mint a puszta lég.
Ha ez megtörtént, váljanak külön
Az egyesűlt hadak, vegyült szinek:
Forduljon arcznak arcz, és kard-ki-kard!
Egy pillanatban a szerencse majd
Kijegyzi boldog kedvenczét, vagy itt
Vagy ott, hogy a nap hősévé tegye,
Győzelmi csókkal hintve a dicsőt.
Hogy tetszik e szilaj tanács, királyok?
Van benne egy kis politika-íz?

JÁNOS KIRÁLY.
No, a felettünk függő boltozatra!
Nekem tetszik. – Ne fogjunk össze, Fransz,
Hogy ezt az Angerst rontsuk földszinig,
S vívjunk meg aztán, hogy ki a királya?

RICHARD.
Ha van királyi benned valami,
Melyet csak úgy bánt e város dacza:
Fordítsd az álgyuk torkait te is
E hetyke falnak, mint mi a miénket;
S ha földig ontók ezt: hajrá! neki
Egymásnak, ütni-vétni, és daczolva
Ugratni egymást mennybe, vagy pokolba!

FÜLÖP KIRÁLY.
Legyen tehát. – Hol fogsz támadni te?

JÁNOS KIRÁLY.
Mi napnyugatról küldünk pusztulást
E vár szivébe.

AUSZTRIA.
Én éjszak felől.

FÜLÖP KIRÁLY.
Mi délrül mennydörögjük a falakra
Golyóink felviharzó záporát.

RICHARD (félre).
Oh bölcs hadállás! Éjszak s dél felől
Osztrák és fransz egymás szájába lő.
Rákisztem őket. – Talpra hát! Jerünk!

POLGÁR.
Egy szót, királyok! Méltóztassatok
Kissé maradni, s én megmutatom
A békét, a fehér arczú frigyet.
Egy kardcsapás; egy seb nélkűl tiétek
E város; ágyban halni meg, marad
A harcznak áldozandó ennyi élet.
Engedjetek szavamra, nagy királyok.

JÁNOS KIRÁLY.
Folytasd, mi kegygyel hallgatunk reád.

POLGÁR.
Ím Blanka, e spanyol királyleány,
János király kis-húga. Ám tekintsd
Lajos herczeg korát, és e szüzét.
Szépért ha futna kéjes szerelem:
Hol lelne szebbet, mint e Blanka itt?
Hívért ha járna buzgó szerelem:
Hol kapna hűbbet, mint e Blanka itt?
Vért ha keresne büszke szerelem:
Ki már telibb-vér, mint e Blanka itt?
S mint a leány szép, hű, fejedelmi vér:
Az ifjú herczeg is merő tökély.
Egy híja van: hogy ő nem e leány;
A szűznek is – hiányul róva fel,
Mi nem hiány –: hogy ő meg nem Lajos,
Ki egy oly boldog fél-ember, hogy őt
Csupán egy ily szűz egészíti ki;
És Blanka szép, de csonka műremek,
Teljét, tökélyét Lajos adja meg.
Két ily ezüst ér, óh! ha egyesűl,
Dicső az, összecsatló partinak;
S két egyesült ér ily két partja ti
Lesztek, királyok, e két fejedelmi
Vérnek, ha őket egybeköltitek.
E frigy hatályosb lesz bezárt kapunkra
Ágyúitoknál: mert e nászra mi
Lőpor tüzénél pattanóbb robajjal
Tárjuk fel a bejárás nyitjait,
Hogy bébocsássunk; míg e nász nekül
A vészes tenger nincs fél-oly süket;
Oroszlán nem bátrabb; hegy, szikla nem
Rendűlhetetlenebb; sőt a halál,
Gyilkos dühében, nincs oly bősz maga,
Mint mi leszünk e várost védeni.

RICHARD.
Ez hát az a gát, mely a vén halál
Rohadt dögét kirázza rongya közzől!
Ez egy nagy száj, valóban, mely halált,
Hegyet, sziklákat és tengert okád;
Sívó oroszlán oly kis szó neki,
Mint egy növendék lánynak öl-ebe.
Miféle pattantyús porontya ez,
Hogy álgyu, tűz, füst, puff, minden szava?
Huszonötig csap nyelve, és fülünk
Megostorozza; nem mond egy igét,
Melynél nagyobbat bökne fransz ököl.
Szent uccse! szó így meg nem vert, mióta
Öcsém apját úgy híttam, hogy: tata.

ELEONORA.
Fiam, hallgasd meg, állj rá e kötésre,
Adj a hugoddal gazdag hozományt:
Mert e csomó oly bizton megköti
Most ingatag s nem biztos koronád’,
Hogy e fiú zöld bimbaját hatalmas
Gyümölcscsé nap nem érleli soha.
Látom szeméből, hajlandó Fülöp;
Ni, hogy susognak: verjed a vasat,
Míg még fogékony e becsvágyra lelkök,
Nehogy megolvadt mostani hevök
Lágy kérelem, szánás, önvád szelétől
Kihűlve, azzá fagyjon, a mi volt.

POLGÁR.
Mért nem felel hát ti-fölségetek
E féltett város feltételire?

FÜLÖP KIRÁLY.
Angol király, ki e városhoz elsőbb
Tartál beszédet, szólj: mit válaszolsz?

JÁNOS KIRÁLY.
Ha e dauphin itt, fönséges fiad,
Szerelmet olvas a szépség eme
Könyvébül: olyan lesz a hozomány,
Minőt királyné visz csupán jegyül:
Mert Anjou, szép Touraine, Maine, Poitiers
S mind, a mi tenger innetső felén
(Letudva ez ostrom alatti várost)
Méltóságunkra s koronánkra néz,
Nász-ágya éke lesz, s dússá teendi
Őt czímre, rangra, díszjelekre, mint
Szépségre, nemre, növelésre most
Bármely királyleánynyal versenyez.

FÜLÖP KIRÁLY.
Mit szólsz te, gyermek? Nézz a hölgy szemébe.

LAJOS.
Cselekszem váltig; és bennök csodát
Lelek, csodálatos látványt, atyám:
Árnyát találom bennök enmagamnak,
Mely, bár fiadnak puszta árnya, ott
Nap lesz, s fiadból árnyékot csinál.
Sohsem szerettem magamat, bizony,
Míg képem’ ott nem láttam függeni
Levonva hízelgő lapján szemének.

RICHARD.
Levonva hízelgő lapján szemének,
Felkötve egy redőre homlokán,
Négygyé tagolva kamráin szivének:
Szerelmi árúlót kémlel magán;
Kár, hogy levonva, felkötve s tagolva
Ily szeretőt kap egy hitvány bagoly ma.

BLANKA.
Bátyám akarja, így én is. Ha ő
Talál szeretni benned érdemest:
Mit ő szeretni méltónak talál,
Könnyen lesz abból nálam akarat;
Vagy, szabatosban szólva, könnyü arra
Szerelmemet rákényszeríteni.
Nem is hizelgek többet, herczegem,
– Hogy a mit benned látok, az szeretni
Való – csak ennyit: hogy semmit se látok,
Bár lenne bírád a rosszkedv maga,
Mi gyűlöletre volna érdemes.

JÁNOS KIRÁLY.
Mit mond az ifjú pár? mit szól hugom?

BLANKA.
Hogy tisztelettel tiszte megfogadni,
Mit bölcseségben felséged parancsol.

JÁNOS KIRÁLY.
Szólj, herczegem: tudnád szeretni e nőt?

LAJOS.
Kérdezd, ha nem szeretni tudom-e?
Mert a legőszintébben szeretem.

JÁNOS KIRÁLY.
Fogadd hát Volquessent, Tourainet vele
S Mainet, Poitierst, Anjout, ez öt tartományt,
És ráadásnak ángol veretű
Harminczezer ezüst márkát, kerekszám. –
Fülöp király, ha tetszésedre van,
Mondd, fogjanak kezet fiad s menyed.

FÜLÖP KIRÁLY.
Kedvünkre van. Szorítsatok kezet.

AUSZTRIA.
De ajkat is; én úgy tettem, bizony,
Midőn elmondtam, hogy Isten-bizony.

FÜLÖP KIRÁLY.
Angersi nép, nyisd meg tehát kapud’.
S ereszd be a kit megbékéltetél:
Mert Boldogasszony templomába’ mindjárt
Meg fogjuk ülni a nászünnepélyt. –
Nincs e csoportban itt Constantia?
Nincsen, tudom; az ő ittlétele
E nászi alkut megzavarta volna.
Hol van, fiastul? A ki tudja, szóljon.

LAJOS.
Búsan rajong felséged sátorában.

FÜLÖP KIRÁLY.
S valóban, e frigy, a melyet köténk,
Búját kevéssé gyógyíthatja meg. –
Testvérem, Angol! hogy csitítjuk el
Ez özvegy asszonyt? Jogáért jövénk,
De tudja Isten, másra forditók:
Saját hasznunkra.

JÁNOS KIRÁLY.
Mind megorvosoljuk;
Arthurt bretagnei herczeggé teszem,
Richmondi gróffá, s e szép gazdag város
Urává. – Híni kell Constantiát:
Sebes futárunk menjen s kérje a
Nászünnepélyre. – Bízom benne, hogy
Ha bé nem töltjük is vágyát szinig,
Kiengeszteljük némi szín alatt
S végét szakítjuk jajgatásinak.
Jerünk, siessünk a mint csak lehet

E készületlen s nem-várt ünnepélyre.

(Mind el, Richard-on kívül. Polgárok a falról visszavonúlnak.)

RICHARD.
Bolond világ! bolond kötés! bolond királyok!
János, hogy Arthur ígényét egészben
Elállja, egy résztől önként eláll;
S a Fransz, kinek vértjét lelkösmeret
Csatolta fel, kit irgalom s kegyesség
Hozott e hadba, Isten harczosát,
Egy fülbesúgó, szándék-másoló
Furfangos ördög tanácsára hajt,
Azéra, ki a hit nyakát szegi,
Mindennap esküt szeg, s mindent behúz:
Királyt, koldúst, vént, ifjat és leányt,
– Ha nincs is a „lány” névnél egyebe,
Szegény leánytól azt is elcseni;
E síma képű úr, az önhaszon,
Csiklándó önhaszon, mind a világ
Lejtője – mely különben súlyegyent
Tartván, mehetne szépen, igyenest;
Míg e haszonvágy, e jégsíma lejtő,
Mozgást irányzó hitvány nyereség,
Irány-, czél-, szándék-, pálya-, súlyegyen-
Veszítve, nyakrafőre kergeti;
Ez a lejtő, ez a haszonlesés,
Ez a hajhász, kerítő, bűvös íge
Fogá be szemhéját a fransz királynak,
Felejteté a megajánlt segélyt,
Az eltökélt, becsűletes hadat
Egy aljas, egy gazul kötött frigyért. –
De mért zajongok én így a haszonra?
Hanemha, mert nem járt kedvembe’ még.
Nem mintha öklöm’ eldugnám előle,
Ha angyalkái ütnék tenyerem’;
De mert a szűz, meg nem kenett marok
Szidhatja, mint koldús, a gazdagot.
No, szidom is hát, míg koldús vagyok,
Nincs bűn előttem más, csak a ki gazdag;
Ha dús leszek, ez a szó lesz erényem:
Nincs bűn, csak élni koldusan, szegényen.
Ha már királylyal érdek szót szeget:
Jer, jer, haszon, imádlak tégedet!

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem