II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Trónterem a palotában.
János Király, koronásan, Pembroke, Salisbury és más Urak jönnek. A király trónra lép.
JÁNOS KIRÁLY.
Megkoronázva újra, újra itt
Ülünk, s remélem, jó szemmel tekintve.
PEMBROKE.
Ez „újra”, felség, úgy tetszett; különben
Ez „újra” most egyszer fölösleges.
Felséged immár koronázva volt,
Megfosztva sem lőn e királyi dísztől;
Néped szívében nem forrt lázadás;
Országod’ új vágy nem zavarta fel
Várt változások, jobb kormány után.
SALISBURY.
És így e pompát kétszer venni föl,
Dús czímre új czikornyát hímzeni,
Futtatni szín aranyt, kifestegetni
A liljomot, pancsolni violát
Illatszerekkel, a jeget gyalulni,
Pótolni a szivárvány színeit,
Vagy mécs-világgal gyámolítni fényét
Az ég dicső szemének: ez pazar
S nevetni méltó ráadás vala.
PEMBROKE.
Ne vón, királyi tetszésed müve,
E tett hasonló ismételt regéhez:
Előlkezdése fülháborgató,
Kivált, ha rosszkor zaklatnak vele.
SALISBURY.
Ez által ódon, ismert képe a
Jó agg szokásnak eltorzul nagyon
És, mint vitorlát egy szélfordulás,
Az elme-járást úgy téríti el,
Megbokrosítja a józan tanácsot,
Beteggé tészi az ép véleményt,
Gyanússá a valót, a mért ilyen
Ujdon szabásu köntöst ölte fel.
PEMBROKE.
Kézműves is ha jónál jobbra tör,
Becsvágyban elvész a tanult ügyesség;
S gyakorta mentség a hibát nagyobbá
Növeszti, mint volt a mentség előtt:
Így, folt takarván kicsi repedést,
Jobban gyanúba ejti a likat,
Mint maga a lik, a foldás előtt.
SALISBURY.
Váltig tanácslók mi az ünnepély
Előtt is ezt már; de méltóztatott
Felséged föl se venni: jó, legyen;
Hisz’ akarásunk, részben mint egészben,
Ott áll meg, a mit felséged akar.
JÁNOS KIRÁLY.
Némely okát már közlém második
Koronázásomnak, s azt hiszem, erősek;
Többet, erősbet is fogok, mihelyt
Félelmem enyhül; addig, kérjetek:
Mit kell javítni, a mi nem megyen jól,
És látni fogjátok, mily készakarva
Meghallgatom s adom kérelmetek’.
PEMBROKE.
Én hát, ezeknek szája is levén
És hangadója szívök vágyinak,
Magam nevében s az övékben is,
De legkivált ten-biztosságodért,
Mely fő törekvés mind nekem s nekik,
Szívből könyörgök, hogy bocsásd el Arthurt,
Kinek fogsága e veszélyhozó
Okoskodásra készti a tömeg
Elégedetlen, morgó ajakát:
Ha, mit nyugodtan birsz, joggal birod:
Mért akkor e félsz, mely (mondják) csupán
A rossz’ nyomán jár, hogy kalitba csukd
Ifjú öcsédet, elfojtsd napjait
Barbár tudatlanságba, s fiatal
Korától megvond a nemes gyakorlat
Oly dús előnyét? – Hogy hát ez ürűgy se
Maradjon trónod ellenséginek:
Parancsold, kérjük, hogy mellette kérjünk;
Magunk javára ezt csak annyiban
Teszszük, mivel szabadságán saját
Üdvöd alapszik, s ezen a miénk.
JÁNOS KIRÁLY.
Legyen tehát; megbízlak kiskora
Vezérletével.
Hubert jő.
Nos, Hubert, mi újság?(Hubert súg a királynak.)
PEMBROKE.
Ez a vértettre választott egyén,
Parancsát egy barátom látta is.
Rút bűne’ képe a szemében űl,
A pisla nézés háborgó kebel
Tanúja: megtörtént, félek s hiszem,
Mitől remegtünk, hogy rá bizatott.
SALISBURY.
S ni, a királynak, hogy’ jő-megy szine
Merénye s a bel-furdalás között,
Mint szemben álló két sereg között
A nyargalóczok. Szenvedélye megkölt:
Ki kell fakadnia.
PEMBROKE.
S ha fölfakad,
Rút evje e fiú halála lesz.
JÁNOS KIRÁLY.
Mi vissza nem tarthatjuk a halál
Erőszakos kezét. – Kérelmetek
Megadni bennem él az akarat;
De tárgya elhúnyt, nincs többé, urak:
Azt mondja, Arthur virradóra meghalt.
SALISBURY.
Féltünk bizony, halálos a baja.
PEMBROKE.
Hallók biz’ azt, halálán van szegény,
Bár azt sem érzé maga, hogy beteg.
Ezért felelni kell, vagy itt, vagy ott!
JÁNOS KIRÁLY.
Mit hánytok énrám ily komor szemet?
Avagy enyém a végzet ollaja?
A szívverésnek én parancsolok?
SALISBURY.
Ez szembeötlő gaz játék, s gyalázat,
Hogy ezt a nagyság oly durván üzi.
Szerencsét hozzá; most élj boldogul.
PEMBROKE.
Megállj, lord Salisbury; én is megyek:
Keressük fel szegény fiú örökjét,
Kicsíny országát, az erőszakos sírt.
A vér, kié hosszába’, széltibe’
E nagy sziget, négy lábbal éri be.
Gonosz világ! Ezt nincsen tűrni mód:
Ez még kitör, s elébb tán, mint utóbb.(Urak el.)
JÁNOS KIRÁLY.
Égnek boszútól. Bánom tettemet:
Vérben vetett alap nem biztosít;
Mások halála életet nem ad.
Egy Híradó jön.
Ijedség űl szemedben. Hol az a vér,
Melyet lakozni láttam arczodon?
Ily rút idő nem tisztúl vész nekül:
Ontsd. – Hogy megyen Frankhonban a világ?
HÍRADÓ.
Frankhonból Ángliába. – Ily erőt
Kül támadásra nem szedett soha
Egy tartományból senki, mint a fransz.
El is tanúlta gyors átköltödet:
Mert míg füledhez jutna készülése,
Már itt van a hír, hogy megérkezett.
JÁNOS KIRÁLY.
Ha! Részegen feküdtek és aludtak
Tudósitóink? Mit csinál anyám,
Hogy ily hadat gyűjt a franszok királya
S ő meg se hallja?
HÍRADÓ.
Porral van füle
Betömve; ápril elsején kimúlt
Nemes királynénk; és úgy hallani,
Constantia asszony is tegnapelőtt
Örjöngve meghalt; ezt csak szóbeszédből
Hallám; való-e vagy se? nem tudom.
JÁNOS KIRÁLY.
Késleld futásod’, szörnyü kénytelenség!
Kössünk frigyet, míg bőszűlt nagyaim’
Lecsöndesítem. – Meghalt az anyám!
Hogyan felfordúlt hát fransz birtokom! –
Ki a vezére a fransz haderőnek,
Mely, mint igaznak mondod, partra szállt?
HÍRADÓ.
Maga a dauphin.
JÁNOS KIRÁLY.
Elkábitod fejem’
RICHARD jő, Pomfreti Péter-rel.
Rossz híreiddel. – No, mit mondanak
Gazdálkodásodhoz? Csak sohse tömd
Rossz hírrel a fejem’, már tele van.
RICHARD.
Ha félsz a legrosszabbat hallani,
Essék fejedre hát hallatlanúl.
JÁNOS KIRÁLY.
Öcsém, megengedj: elnyomott az ár,
De újra föntlélekzem, a habon.
Most már kihallgatásra kész vagyok
Akármi nyelvnek, szólna bármiről.
RICHARD.
Hogy’ boldogultam a papok között,
Arról beszéljen gyüjtött összegem.
De átkelőben országszerte a
Népnél csodás képzelmeket találtam,
Sok mende-mondát, hiú álmokat;
Nem tudja bár, mitől, de fél nagyon.
Itt hozok egy jóst, Pomfretben fogám,
Sarkába száz meg száz ember tolult;
Nyers hangu, durva rímekben nekik
Azt gajdolá, hogy délben Áldozókor
Felséged a koronát leteszi.
JÁNOS KIRÁLY.
Hitvány ábrándozó, mér’ tetted azt?
PÉTER.
Előre látom, hogy beteljesűl.
JÁNOS KIRÁLY.
Hubert, vitesd el, börtönözd be jól;
S az nap delén, mikorra koronám
Letételét jósolja, függni fog.
Add jó kezekbe, s fordúlj vissza, mert
Szükségem van reád. –(Hubert és Péter el.)
Oh, kedves öcs!
Hallád, mi hír van? mely had érkezett?
RICHARD.
A fransz, uram; minden száj hirdeti;
De meg’ Bigot s Salisbury lordokat
Találtam épen lángvörös szemekkel:
Többed magukkal Arthur tetemét
Keresni mentek; úgy mondják, az éjjel
Kivánatodra meggyilkoltatott.
JÁNOS KIRÁLY.
Nemes rokon, menj, elegyűlj közéjök.
Módját találtam, hogy megnyerjem újra:
Hívd vissza őket.
RICHARD.
Majd fölkeresem.
JÁNOS KIRÁLY.
De most, azonnal; egy, kettő: siess!
Oh! csak ne lenne jobbágy-ellenem.
Midőn kül ellen büszke támadása
Rémíti szörnyü fénynyel városim’!
Légy Mercurom; köss szárnyat a bokádra,
És vissza ismét szállj, mint gondolat.
RICHARD.
Időnk lelke tanítson gyorsaságra.
JÁNOS KIRÁLY.
Lelkes, lovaghoz illő szó vala.(Richard el.)
Eredj utána, mert tán kelleni
Fog a lordok közt s köztem híradó:
Te légy az.
HÍRADÓ.
Tiszta szívből, fejdelem.(Híradó el.)
JÁNOS KIRÁLY.
Anyám meghalt!
Hubert vissza jő.
HUBERT.
Felség, az a hír, öt hold volt az éjjel:
Négy helyben álló; míg az ötödik
Csodás keringést tőn a négy körűl.
JÁNOS KIRÁLY.
Öt hold?
HUBERT.
Vén emberek s banyák az utczán
Ebből veszélyes módra jóslanak.
Arthur halála köz hír ajkukon,
S őt emlegetve, csóválják fejök’,
Egymás fülébe súgnak; a beszélő
Megrántja csuklón a rá hallgatót,
Míg ez riadt mozdúlatot csinál,
Homlokredőzve int, s forog szeme.
Láttam kovácsot, így állt pőrölyével,
Miközben a vas űlőjén kihült,
Tátott ajakkal nyelni egy szabó
Ujságait, ki hirtelen fonákul
Rántott papucscsal, a kezében olló
S mérték, beszélt tengernyi franczia
Seregrül, a mely Kentben talpon áll.
Egy másik vézna, mosdatlan müvész
Arthur halálát kezdve, vág szavába.
JÁNOS KIRÁLY.
S te mért akarsz így elrémíteni?
Mit hányod ennyit az Arthur halálát?
Te gyilkolád meg; nékem volt okom
Holtát kivánni, nem neked, megölni.
HUBERT.
Nem volt, uram? hát nem te sürgetél?
JÁNOS KIRÁLY.
Fejdelmek átka szolga környezet,
Mely kész parancsul fogad egy szeszélyt
S az élet véres hajlokába tör;
Mely a hatalmas egy szemvillanását
Törvénynek érti, s tudja, mit jelent
Egy ráncz e szörnyü felség homlokán,
Holott szeszély tán, inkább mint parancs.
HUBERT.
Tettemre itt van írásod, pecséted.
JÁNOS KIRÁLY.
Oh! majd ha menny s föld közt vég számadásra
Megyünk, ez írás, e pecsét leend
A kárhozatra ellenünk tanú.
Hányszor nem indít a rossz eszközök
Látása rosszra! – Ha te nem vagy ott,
Természet által immár bélyeges,
Ki-vált, kijegyzett czinkos a gonoszra:
Eszembe sem jut e gyilkos merény.
De észrevévén szörnyü arczodat,
Késznek találva, képesnek, mohónak
Véres gonoszra, főbe járó tettre:
Halkan elejtém, hogy haljon meg Arthur;
S te, csakhogy egy király kedvébe juss,
Nem vétkeléd, megölni egy királyfit.
HUBERT.
Uram –
JÁNOS KIRÁLY.
Ha csak fejet rázsz, elhallgatsz, midőn
Homályosan kimondám czélomat,
Vagy kétkedőleg vetsz reám szemet,
Úgy, mintha nyíltabb szóra kérdenél:
Mélyen pirulva megnémúlok, és
Abbanhagyom, mivel félelmeid
Félelmeim’ fölgerjesztik vala.
De te megértéd puszta jelemet,
S viszont jel által ösztönzéd bünöm’;
Igen, megállás nélkül ráleve
Bősz lelked, ádáz jobbod elkövetni
A tettet, a melyet kimondani
Mindkettőnk nyelve aljasnak talált.
Ki, színem elől! többé ne lássalak!
Fő-rendem elhagy; országommal, épen
Kapumnál, idegen tábor daczol;
Mi több, e testi országban, eme
Vér- és lehellet-lakta tartomány
Határi közt is belharcz, pártütés
Foly, lelkem és öcsém halála közt.
HUBERT.
Más ellenidre fegyverkezz’: magad
S lelked között ím békét szerzek én.
Nem halt meg Arthur: e kéz, e tulajdon
Kezem, még szűz, ártatlan ekkorig,
Nem festi vérnek bíbor mocska ezt.
És e kebelbe még nem szállt soha
Bősz gerjedelmü gyilkos gondolat.
Fölséged a természetet gyalázá
Képemben, a mely kívül durva bár,
Szebb lelket burkol, hogysem egy gyerek
Hóhéra lenne ily ártatlanúl.
JÁNOS KIRÁLY.
Él Arthur? Oh siess hát lordjaimhoz,
Öntsd lángoló dühökre híredet,
Hajtsd vissza őket a hűségre hozzám.
Mit szenvedélyem arczodról beszélt,
Bocsásd meg; a düh vak volt bennem, és
A vérbe fordult szem rút képzete
Csufabbnak tüntetett fel, mint valál.
Oh! ne felelj; csak hívd magánszobámba
A lordokat; menj, hogy hamar jöhess.
Lomhán sürgetlek: te jobban siess.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem