II. SZÍN.
Térség Szent-Edmunds-Bury mellett.
Lajos, Salisbury, Melun, Pembroke, Bigot és katonák fegyveresen jönnek.
LAJOS.
Irasd le, gróf Melun, e pontokat,
S hogy ne feledjük, őrizd gondosan.
Add ez uraknak az eredetit,
Hogy áttekintvén ez irásba tett
Szép egyességet, tudhassák, mi is,
Miért vevők fel az úrvacsorát;
S tartsuk meg épen, sértetlen, hitünket.
Irasd le, gróf Melun, e pontokat,
S hogy ne feledjük, őrizd gondosan.
Add ez uraknak az eredetit,
Hogy áttekintvén ez irásba tett
Szép egyességet, tudhassák, mi is,
Miért vevők fel az úrvacsorát;
S tartsuk meg épen, sértetlen, hitünket.
SALISBURY.
Megszegve, részünkről, nem lesz soha.
De, jó dauphin, bár önkint esküvénk
Buzgó, baráti, nem-sürgölt hitet
Ügyed javára: hidd meg, fejdelem,
Én nem örűlök, hogy sebzett korunkra
Rút pártütésnek balzsamírja kell,
S rögzött fenéjét egy sebnek csupán
Az orvosolja, hogy többet nyitunk.
Oh! fáj az én lelkem, hogy e vasat
Özvegy-csinálni kell kirántanom,
És ott pedig, haj! hol becsűletem
Mentőnek hívja s védelemre föl
A Salisbury nevet. De oly nagy az
Idő fekélye, hogy jogunk’ csupán
A jogtalanság s romboló zavar
Kezével ha lehet gyógyítanunk. –
Szegény barátim! hát nem sajnos az, hogy
Mi, e szigetnek édes magzati,
Megérni egy ily gyász órát születtünk,
Hogy drága keblét idegen zenére
Tapodva, töltsük elleni sorát?
Hogy távol ország főbbjei körében
(Haj! félre menve, sírnom kell ezen
A ránk erőtetett gyalázaton)
Szokatlan zászlaját kövessük itt?
Hah! épen itt? – Oh nemzet, vajha te
Mozdúlni birnál! vajha ölelő
Karjára véve Neptun, kiragadna
Öntudatodból s egy pogány vidékhez
Csatolna, hol bősz vérit e keresztyén
Két had szövetség medrében folyatná,
S ne ontaná ily szomszéditlanúl!
Megszegve, részünkről, nem lesz soha.
De, jó dauphin, bár önkint esküvénk
Buzgó, baráti, nem-sürgölt hitet
Ügyed javára: hidd meg, fejdelem,
Én nem örűlök, hogy sebzett korunkra
Rút pártütésnek balzsamírja kell,
S rögzött fenéjét egy sebnek csupán
Az orvosolja, hogy többet nyitunk.
Oh! fáj az én lelkem, hogy e vasat
Özvegy-csinálni kell kirántanom,
És ott pedig, haj! hol becsűletem
Mentőnek hívja s védelemre föl
A Salisbury nevet. De oly nagy az
Idő fekélye, hogy jogunk’ csupán
A jogtalanság s romboló zavar
Kezével ha lehet gyógyítanunk. –
Szegény barátim! hát nem sajnos az, hogy
Mi, e szigetnek édes magzati,
Megérni egy ily gyász órát születtünk,
Hogy drága keblét idegen zenére
Tapodva, töltsük elleni sorát?
Hogy távol ország főbbjei körében
(Haj! félre menve, sírnom kell ezen
A ránk erőtetett gyalázaton)
Szokatlan zászlaját kövessük itt?
Hah! épen itt? – Oh nemzet, vajha te
Mozdúlni birnál! vajha ölelő
Karjára véve Neptun, kiragadna
Öntudatodból s egy pogány vidékhez
Csatolna, hol bősz vérit e keresztyén
Két had szövetség medrében folyatná,
S ne ontaná ily szomszéditlanúl!
LAJOS.
Nemes természet látszik e szavakból;
Kebledben a küzdő indúlatok
Nemes valódat földrengésbe hozzák.
Oh, mily magasztos harczot víhatál te
A kénytelenség s jobbágy- eskü közt!
Hadd törlöm el e tisztes harmatot,
Mely mint ezüst csep gördül arczodon.
Olvadt szivem már női könyeken,
Bár ez csak olyan rendes áradat;
De férfi könyek ily ömletegén,
Lélekviharnak egy ily záporán
Bámúl szemem, s jobban megdöbbenek,
Mint ha az ég boltját telesteli
Rajzolva látnám égő meteorral.
Emeld föl arczod’, híres Salisbury,
S nagy-szívüséggel űzd szét e vihart;
Hagyd ezt a nedvet oly kisded-szemeknek,
Kik sohse’ látták még dühében az
Órjás világot, a szerencse sem
Játszott velök máshol, mint lakomán,
Hol pezsdül a vér, kedv és tréfa-szó.
Jer, jer. Csak oly le dughat’d még kezed’
A dús szerencse tarsolyába, mint
Lajos maga, – s ti szintén, jó urak,
Kiknek erőmhöz fonva idegi.
Pandolf jő, Kisérettel.
Úgy látszik, épen angyal szólt belőlem:
Itt jő a pápa szent követje, hogy
Az égi teljhatalmat ránk ruházza,
És tetteinkre szent lehellete
A jog nevét.
Nemes természet látszik e szavakból;
Kebledben a küzdő indúlatok
Nemes valódat földrengésbe hozzák.
Oh, mily magasztos harczot víhatál te
A kénytelenség s jobbágy- eskü közt!
Hadd törlöm el e tisztes harmatot,
Mely mint ezüst csep gördül arczodon.
Olvadt szivem már női könyeken,
Bár ez csak olyan rendes áradat;
De férfi könyek ily ömletegén,
Lélekviharnak egy ily záporán
Bámúl szemem, s jobban megdöbbenek,
Mint ha az ég boltját telesteli
Rajzolva látnám égő meteorral.
Emeld föl arczod’, híres Salisbury,
S nagy-szívüséggel űzd szét e vihart;
Hagyd ezt a nedvet oly kisded-szemeknek,
Kik sohse’ látták még dühében az
Órjás világot, a szerencse sem
Játszott velök máshol, mint lakomán,
Hol pezsdül a vér, kedv és tréfa-szó.
Jer, jer. Csak oly le dughat’d még kezed’
A dús szerencse tarsolyába, mint
Lajos maga, – s ti szintén, jó urak,
Kiknek erőmhöz fonva idegi.
Pandolf jő, Kisérettel.
Úgy látszik, épen angyal szólt belőlem:
Itt jő a pápa szent követje, hogy
Az égi teljhatalmat ránk ruházza,
És tetteinkre szent lehellete
A jog nevét.
PANDOLF.
Légy üdvöz, nagy királyfi!
Ujságom ez: – János király kibékült
Rómával, s lelke, mely úgy kitevé
Magát az egyház, szent szék, s az örök
Főváros ellen, már magába szállt.
Most hát csavard fel rémes zászlaid’,
Símítsd meg a bősz harcz vad szellemét,
Hogy, mint oroszlán, mely kézhez tanult,
Szépen a béke lábához feküdjék,
S ártalmas volta csak látszó legyen.
Légy üdvöz, nagy királyfi!
Ujságom ez: – János király kibékült
Rómával, s lelke, mely úgy kitevé
Magát az egyház, szent szék, s az örök
Főváros ellen, már magába szállt.
Most hát csavard fel rémes zászlaid’,
Símítsd meg a bősz harcz vad szellemét,
Hogy, mint oroszlán, mely kézhez tanult,
Szépen a béke lábához feküdjék,
S ártalmas volta csak látszó legyen.
LAJOS.
Kegyelmes úr, bocsánat! nem teszem.
Többnek születtem, mint hogy mást uralva
Parancsolásban második legyek,
S használható jobbágya, eszköze
Bármely hatalmas trónnak a világon.
Te fújtad lángra a harcz holtszenét
E sujtolt ország és magam között,
S tápláltad új anyaggal a tüzet:
Most már nagyobb az, mint kioltaná
A gyenge szellő, melytől lángra gyúlt.
Te tetted jogom arczát ismerőssé,
Fejtéd ki e honhoz igényemet,
Kötéd szivemre e hadjáratot:
És most avval jösz, hogy János kibékült
Rómával? Eh! békéjök mit nekem?
Én, nászi ágyam tisztes jogczimén,
Enyémnek tartom Arthur örökét;
És most, midőn meg van hóditva félig,
Most hagyjam itt, mert hát János kibékült
Rómával? Róma rabja vagyok én?
Adott-e Róma egy fillért, egy embert,
Vagy, támogatni, bármely hadiszert?
Nem én viseltem minden terheit,
Nem én s a tőlem függők izzadunk
Ez ügyben, és tartjuk ki e hadat?
Nem azt kiálták e sziget lakói,
Hogy partjaikra szálltam: Vive le roy?
Nincs-é kezemben a kártyák java
Elnyerni könnyen ez egy koronát?
Most adjam át a biztos nyereményt?
Nem, úgy segéljen! azt ne várja senki.
Kegyelmes úr, bocsánat! nem teszem.
Többnek születtem, mint hogy mást uralva
Parancsolásban második legyek,
S használható jobbágya, eszköze
Bármely hatalmas trónnak a világon.
Te fújtad lángra a harcz holtszenét
E sujtolt ország és magam között,
S tápláltad új anyaggal a tüzet:
Most már nagyobb az, mint kioltaná
A gyenge szellő, melytől lángra gyúlt.
Te tetted jogom arczát ismerőssé,
Fejtéd ki e honhoz igényemet,
Kötéd szivemre e hadjáratot:
És most avval jösz, hogy János kibékült
Rómával? Eh! békéjök mit nekem?
Én, nászi ágyam tisztes jogczimén,
Enyémnek tartom Arthur örökét;
És most, midőn meg van hóditva félig,
Most hagyjam itt, mert hát János kibékült
Rómával? Róma rabja vagyok én?
Adott-e Róma egy fillért, egy embert,
Vagy, támogatni, bármely hadiszert?
Nem én viseltem minden terheit,
Nem én s a tőlem függők izzadunk
Ez ügyben, és tartjuk ki e hadat?
Nem azt kiálták e sziget lakói,
Hogy partjaikra szálltam: Vive le roy?
Nincs-é kezemben a kártyák java
Elnyerni könnyen ez egy koronát?
Most adjam át a biztos nyereményt?
Nem, úgy segéljen! azt ne várja senki.
PANDOLF.
Csak külsejét tekinted a dolognak.
Csak külsejét tekinted a dolognak.
LAJOS.
Eh! külső, benső: vissza nem megyek,
Míg oly süker nem koronázza czélom’,
Minő biztatta dús reményimet,
Mielőtt e hősi dandárt fölszedém
S kiválogattam e tűz lelkeket,
Hogy szemmel a győzelmet is leverjék
S víjják ki a hirt épen a halál
De mely vidám kürt riadása hív?
Richard jő, Kisérettel.
Eh! külső, benső: vissza nem megyek,
Míg oly süker nem koronázza czélom’,
Minő biztatta dús reményimet,
Mielőtt e hősi dandárt fölszedém
S kiválogattam e tűz lelkeket,
Hogy szemmel a győzelmet is leverjék
S víjják ki a hirt épen a halál
| Veszélyi közzől és torkábul is. | (Harsona szó.) |
Richard jő, Kisérettel.
RICHARD.
Kérek kihallgatást, nemzetközi
Illem szerint: szót szólni küldtenek. –
Bíbornok úr, azt jöttem kérdeni:
Mit végezél már a király ügyében?
És válaszodból majd tudom tovább
Szavam irányát s megszabott körét.
Kérek kihallgatást, nemzetközi
Illem szerint: szót szólni küldtenek. –
Bíbornok úr, azt jöttem kérdeni:
Mit végezél már a király ügyében?
És válaszodból majd tudom tovább
Szavam irányát s megszabott körét.
PANDOLF.
Bizony, fölötte makacs a dauphin;
Kérelmeimre nem hajt, s kereken
Kimondá: ő kardját le nem teszi.
Bizony, fölötte makacs a dauphin;
Kérelmeimre nem hajt, s kereken
Kimondá: ő kardját le nem teszi.
RICHARD.
No, a ki vért lehellő dühe van!
Az ifjú jót mond. – Halljuk hát az ángol
Királyt: belőlem ő felsége szól.
Ő készen áll: azt bölcsen is teszi;
E majmoló, e csintalan berontás,
E vértes álcza, e pajkos bohózat,
Csupasz szájú merény, gyermek hadak –
Mind csak nevetség a király előtt,
S ő készen áll, hogy vesszővel kiverje
E törpe tábort, e babszem hadat
Országa legszélső határain.
Ama kéz, mely elég erős vala
Korbácsot adni ajtótok előtt,
Mely azt okozta, hogy árkot-sövényt
Ugorva, kútfenékre, mint vödör,
Merűljetek le, ól-padlásokon
Szalmába, vagy mint zár alatti zálog
Szekrénybe és ládába bújatok,
Disznó vaczokban henteregjetek,
Édes menekvést pincze, börtön alján
Keressetek; hogy rázzon a hideg,
Ha egyet károg önnön nemzeti
Varjútok, vélve angol katona:
E diadalmas kéz itt lenne gyöngébb,
Mely a szobában, otthon, megrakott?
Nem! a vitéz király fegyverben áll,
Lebegve mint sas a fészek fölött,
Készen lecsapni, ha baj közelít. –
S ti háladatlan, ti korcs lázadók,
Ti szörnyű Nérók, kik föltépitek
Szűlő anyátok, e hon kebelét,
Pirúljatok: tulajdon nőitek
S halvány leányitok, mint amazon-had,
Dobszóra lejtnek, a gyűszűiket
Lovag keztyűvel, tűiket gerelylyel
Cserélik, és lágy, szende szívöket
A büszke harczok véres hajlamával.
No, a ki vért lehellő dühe van!
Az ifjú jót mond. – Halljuk hát az ángol
Királyt: belőlem ő felsége szól.
Ő készen áll: azt bölcsen is teszi;
E majmoló, e csintalan berontás,
E vértes álcza, e pajkos bohózat,
Csupasz szájú merény, gyermek hadak –
Mind csak nevetség a király előtt,
S ő készen áll, hogy vesszővel kiverje
E törpe tábort, e babszem hadat
Országa legszélső határain.
Ama kéz, mely elég erős vala
Korbácsot adni ajtótok előtt,
Mely azt okozta, hogy árkot-sövényt
Ugorva, kútfenékre, mint vödör,
Merűljetek le, ól-padlásokon
Szalmába, vagy mint zár alatti zálog
Szekrénybe és ládába bújatok,
Disznó vaczokban henteregjetek,
Édes menekvést pincze, börtön alján
Keressetek; hogy rázzon a hideg,
Ha egyet károg önnön nemzeti
Varjútok, vélve angol katona:
E diadalmas kéz itt lenne gyöngébb,
Mely a szobában, otthon, megrakott?
Nem! a vitéz király fegyverben áll,
Lebegve mint sas a fészek fölött,
Készen lecsapni, ha baj közelít. –
S ti háladatlan, ti korcs lázadók,
Ti szörnyű Nérók, kik föltépitek
Szűlő anyátok, e hon kebelét,
Pirúljatok: tulajdon nőitek
S halvány leányitok, mint amazon-had,
Dobszóra lejtnek, a gyűszűiket
Lovag keztyűvel, tűiket gerelylyel
Cserélik, és lágy, szende szívöket
A büszke harczok véres hajlamával.
LAJOS.
Elég a nagy-szó: fordulj vissza békén.
Megengedem, letorkolsz. Jó utat;
Nincs vesztegetni szánt, olcsó időnk
Ily kérkedővel.
Elég a nagy-szó: fordulj vissza békén.
Megengedem, letorkolsz. Jó utat;
Nincs vesztegetni szánt, olcsó időnk
Ily kérkedővel.
PANDOLF.
| Én hadd szólok egyet. |
RICHARD.
Nem, én beszélek.
Nem, én beszélek.
LAJOS.
Pörögjön a dob! s hadd pöröljön a
Harcz nyelve: mi jogon s miért vagyunk itt.
| Itt egyik se’ fog. |
Harcz nyelve: mi jogon s miért vagyunk itt.
RICHARD.
Elbődül a dob, ha verik: ti is,
Ha majd verünk mi. Ám riadjon a
Viszhang dobod zajátul: itt közel
Szintén van egy dob, felszorítva jól,
Mely visszaperdül s ép oly hangosan.
Veress te másat: más ropog legott
Az ég fülébe, s ép oly hangosan
Gúnyolja a mennydörgést; mert közel
Van János, a hős (nem bizván ügyét
Ez ingatag követre, kit szeszélyből
Használt fel inkább, hogysem rászorult),
És homlokán űl egy csontváz-halál,
Melynek torozni lesz ma hívatása
A francziák hulláin, ezrivel.
Elbődül a dob, ha verik: ti is,
Ha majd verünk mi. Ám riadjon a
Viszhang dobod zajátul: itt közel
Szintén van egy dob, felszorítva jól,
Mely visszaperdül s ép oly hangosan.
Veress te másat: más ropog legott
Az ég fülébe, s ép oly hangosan
Gúnyolja a mennydörgést; mert közel
Van János, a hős (nem bizván ügyét
Ez ingatag követre, kit szeszélyből
Használt fel inkább, hogysem rászorult),
És homlokán űl egy csontváz-halál,
Melynek torozni lesz ma hívatása
A francziák hulláin, ezrivel.
LAJOS.
Verd rá, dobos! Hadd lám, hol e veszély.
Verd rá, dobos! Hadd lám, hol e veszély.
RICHARD.
Meglátod mindjárt, jó dauphin, ne félj.
Meglátod mindjárt, jó dauphin, ne félj.
