VI. SZÍN.
Fel a falakra lengő zászlainkat!
Mert Orléans az angol farkasoktól.
Jeanne la Pucelle igy tartá meg szavát.
Astraea lánya, ó te égi lény,
E sikerért, szólj, hogy tiszteljelek?
Igéreted, Adonis kertjeként,
Ma még virágzik, holnap már terem.
Ujongj, hazám, nagy prófétád fölött!
Ismét mienk Orléans városa:
Nem érte még nagyobb áldás e hont.
Miért nem zúgnak fennen a harangok?
Örömtüzek lobogjanak, dauphin,
Szabadban üljön lakomát a nép
Ez Isten adta üdvnek ünnepére.
Vigság, öröm lesz szerte a hazában,
A hír ha elszáll, mily hősek valánk.
Nem mi, Johanna nyerte e napot,
S ezért megosztom koronám’ vele;
S minden barátja, papja államomnak
Mind őt dicsőitse búcsújáratokban.
Büszkébb gulát épittetek neki,
Mint Rhodopéé vagy a memphisi;
Emlékeűl, ha meghalt, hamvait
Sokkal becsesb urnába teszszük el,
Mint Dárius dús ékszer-doboza,
S körűl lesz hordva az nagy ünnepekkor
A frank királyok s királynék előtt.
Nem Szent Dénishez esdünk már ezentúl,
Jeanne le Pucelle lesz szentje e hazának.
Jertek királyi lakomára most,
E diadalmi arany nap után.
(Harsonák. Mind el.)