VI. SZÍN.
Hangos riadó. Clifford jő, megsebesítve.
CLIFFORD.
Itt ég ki mécsem, itt alszik ki most,
Mely, míg ki nem húnyt, Henriknek világolt.
Oh Henrik, inkább rettegem bukásod’,
Mint hogy e testtől lelkem válni fog!
Mily sok barátot kapcsolék tehozzád,
A kik szerettek, vagy remegtek engem;
Most, hogy bukom, hull a szivós kapocs,
S Henrik hanyatlik, gőgös York szilárdul:
A nap felé nem száll-e a szunyograj!
S nem kél-e most föl Henrik ellene?
Oh! Phaëtonnak hogyha nem hagyod
Fékezni, Phoebus! tűzláng lovaid’,
Égő kocsidtól meg nem gyúl a föld;
S Henrik, ha mint király uralkodol,
Ősöd- s atyádként, a kik talpalatnyit
Se tágitának a Yorkház elől:
Mint nyári légraj soh’se rajzik ez;
Én s tizezer más e sujtott hazában
Özvegyeinkre gyászt mi nem hagyunk,
S te békén ülnél trónodon maig.
Nem enyhe lég növeli-é a gazt?
S rablót merészszé nem lágyság tesz-é?
Panaszom hiú, gyógyíthatlan sebem.
Nincs merre futnom, sem erőm futásra!
Ádáz az ellen, nincs ott irgalom,
S irgalmat attól nem is érdemeltem.
Már lég nyomult halálos sebeimbe,
S a sok kifolyt vér bágyadttá teszen.
Warwick, Rikhárd, York s többiek ti, jertek!
Riadó és takarodó. Edvárd, György, Rikhárd, Montague, Warwick és katonák jőnek.
Itt ég ki mécsem, itt alszik ki most,
Mely, míg ki nem húnyt, Henriknek világolt.
Oh Henrik, inkább rettegem bukásod’,
Mint hogy e testtől lelkem válni fog!
Mily sok barátot kapcsolék tehozzád,
A kik szerettek, vagy remegtek engem;
Most, hogy bukom, hull a szivós kapocs,
S Henrik hanyatlik, gőgös York szilárdul:
A nap felé nem száll-e a szunyograj!
S nem kél-e most föl Henrik ellene?
Oh! Phaëtonnak hogyha nem hagyod
Fékezni, Phoebus! tűzláng lovaid’,
Égő kocsidtól meg nem gyúl a föld;
S Henrik, ha mint király uralkodol,
Ősöd- s atyádként, a kik talpalatnyit
Se tágitának a Yorkház elől:
Mint nyári légraj soh’se rajzik ez;
Én s tizezer más e sujtott hazában
Özvegyeinkre gyászt mi nem hagyunk,
S te békén ülnél trónodon maig.
Nem enyhe lég növeli-é a gazt?
S rablót merészszé nem lágyság tesz-é?
Panaszom hiú, gyógyíthatlan sebem.
Nincs merre futnom, sem erőm futásra!
Ádáz az ellen, nincs ott irgalom,
S irgalmat attól nem is érdemeltem.
Már lég nyomult halálos sebeimbe,
S a sok kifolyt vér bágyadttá teszen.
Warwick, Rikhárd, York s többiek ti, jertek!
| Atyáitok’ én, ti engem öljetek meg. | (Elájul.) |
EDVÁRD.
Urak, pihenjünk; nyugtot ád szerencsénk,
S harcz boruját felváltja békearcz.
Egy had üzi a vérszomjú királynét,
Ki elragada Henriket, király bár,
Mint bősz szelektől feldagadt vitorla
Teherhajót űz árviz ellenébe.
De vaj, urak, velök futott-e Clifford?
Urak, pihenjünk; nyugtot ád szerencsénk,
S harcz boruját felváltja békearcz.
Egy had üzi a vérszomjú királynét,
Ki elragada Henriket, király bár,
Mint bősz szelektől feldagadt vitorla
Teherhajót űz árviz ellenébe.
De vaj, urak, velök futott-e Clifford?
WARWICK.
Nem! lehetetlen, hogy ő menekült:
Mert, bár szemébe kell itt mondanom,
Öcséd Rikhárd a sírnak eljegyezte,
S akárhol is van, halva ő bizonynyal.
Nem! lehetetlen, hogy ő menekült:
Mert, bár szemébe kell itt mondanom,
Öcséd Rikhárd a sírnak eljegyezte,
S akárhol is van, halva ő bizonynyal.
| (Clifford nyög és meghal.) |
RIKHÁRD.
Mely lélek vőn itt ily nehéz bucsút?
Élet s halál válása e nyögés.
Nézzük, ki az?
Mely lélek vőn itt ily nehéz bucsút?
Élet s halál válása e nyögés.
Nézzük, ki az?
EDVÁRD.
S minthogy megszűnt a harcz,
Ellen, barát: enyhén bánjunk vele.
S minthogy megszűnt a harcz,
Ellen, barát: enyhén bánjunk vele.
RIKHÁRD.
Vond vissza e szót! Clifford ez, kinek
Nem volt elég, hogy a galyat levágta,
Rutlandot, a ki lombot hajta épen:
Gyilkos vasát ő a gyökérre sujtá,
Melyből a gyöngéd hajtás sarjada:
Atyánkat értem, a fejdelmi Yorkot.
Vond vissza e szót! Clifford ez, kinek
Nem volt elég, hogy a galyat levágta,
Rutlandot, a ki lombot hajta épen:
Gyilkos vasát ő a gyökérre sujtá,
Melyből a gyöngéd hajtás sarjada:
Atyánkat értem, a fejdelmi Yorkot.
WARWICK.
York kapujáról levegyük atyátok
Fejét, hová azt Clifford tűzte fel,
S helyette ottan függjön az övé:
Szeget szeggel kell most megtorlanunk.
York kapujáról levegyük atyátok
Fejét, hová azt Clifford tűzte fel,
S helyette ottan függjön az övé:
Szeget szeggel kell most megtorlanunk.
EDVÁRD.
Hozzátok errébb házunk e kuvikját,
Ki csak halált huhog vala nekünk:
Most a halál elfojtja rémszavát
S fenyegetve nem szól baljós nyelve többet.
Hozzátok errébb házunk e kuvikját,
Ki csak halált huhog vala nekünk:
Most a halál elfojtja rémszavát
S fenyegetve nem szól baljós nyelve többet.
| (Kisérők előre hozzák a holttestet.) |
WARWICK.
Ugy gondolom, nincs már eszméleten.
Isméred-é, szólj, Clifford! szavamat?
Sötét halálárny födi élte fényét,
Nem lát s beszédünk’ ő nem hallja már.
Ugy gondolom, nincs már eszméleten.
Isméred-é, szólj, Clifford! szavamat?
Sötét halálárny födi élte fényét,
Nem lát s beszédünk’ ő nem hallja már.
RIKHÁRD.
Oh hallaná bár! s hallja is talán,
S e tettetés csak csel, hogy kikerülje
A keserű gúnyt, melylyel egykoron
Holtában ő halmozta el atyánk’.
Oh hallaná bár! s hallja is talán,
S e tettetés csak csel, hogy kikerülje
A keserű gúnyt, melylyel egykoron
Holtában ő halmozta el atyánk’.
GYÖRGY.
Ha azt hiszed, csipős szóval boszantsd.
Ha azt hiszed, csipős szóval boszantsd.
RIKHÁRD.
Clifford! kegyelmet kérj és ne találj.
Clifford! kegyelmet kérj és ne találj.
EDVÁRD.
Clifford! vezérelj s czélt ne érj soha.
Clifford! vezérelj s czélt ne érj soha.
WARWICK.
Clifford! koholj mentséget vétkidért.
Clifford! koholj mentséget vétkidért.
)
GYÖRGY.
Míg vétkidért mi vad kínt koholunk.
Míg vétkidért mi vad kínt koholunk.
RIKHÁRD.
Yorkot szeretted, s én vagyok fia.
Yorkot szeretted, s én vagyok fia.
EDVÁRD.
Mint te öcsénken, rajtad könyörűlök.
Mint te öcsénken, rajtad könyörűlök.
GYÖRGY.
Hol van, ki védjen, Margit hadnagyod?
Hol van, ki védjen, Margit hadnagyod?
WARWICK.
Clifford! gunyolnak: mért nem szitkozódol?
Clifford! gunyolnak: mért nem szitkozódol?
RIKHÁRD.
Mi? egy szitok se? A világ ebűl áll,
Ha ellnünk már nincs egy szitka sem.
Ez mondja, meghalt! – és lelkemre! jobbom’
– Ha két órányi éltet adna néki,
Körömszakadtig gúnyt űznöm belőle –
Tüstént levágnám, s omló véribe
Fulasztanám a gazt, kinek se York,
Se ifjú Rutland szomját el nem oltá!
Mi? egy szitok se? A világ ebűl áll,
Ha ellnünk már nincs egy szitka sem.
Ez mondja, meghalt! – és lelkemre! jobbom’
– Ha két órányi éltet adna néki,
Körömszakadtig gúnyt űznöm belőle –
Tüstént levágnám, s omló véribe
Fulasztanám a gazt, kinek se York,
Se ifjú Rutland szomját el nem oltá!
WARWICK.
De halva van. Le a lator fejét,
Atyátokénak tüzzétek helyére.
Londonba mostan diadalmenetben,
Megkoronázni Angolhon királyát.
Frank földre kél majd Warwick onnan által
És Bona hölgyet nődül kéri meg.
Igy fűzöd össze a két államot,
S ne félj e frigyben, hogy, a mint reméli,
A szétüzött ellen meg’ talpra kél,
Mert bár csípésök már nem árt sokat,
Boszantva dongnak majd füled körül.
A koronázást nézem meg előbb,
Aztán Bretagneba áthajózom, és ha
Edvárd kivánja, nászát megkötöm.
De halva van. Le a lator fejét,
Atyátokénak tüzzétek helyére.
Londonba mostan diadalmenetben,
Megkoronázni Angolhon királyát.
Frank földre kél majd Warwick onnan által
És Bona hölgyet nődül kéri meg.
Igy fűzöd össze a két államot,
S ne félj e frigyben, hogy, a mint reméli,
A szétüzött ellen meg’ talpra kél,
Mert bár csípésök már nem árt sokat,
Boszantva dongnak majd füled körül.
A koronázást nézem meg előbb,
Aztán Bretagneba áthajózom, és ha
Edvárd kivánja, nászát megkötöm.
EDVÁRD.
A mint hiszed, jó Warwick, úgy legyen:
Mert trónomat válladra épitem,
És semmi ügybe nem kapok, hahogy
Nem bírom a te javaló tanácsod’.
Mától, Rikhárd, légy Gloster herczege,
Te György, Clarencé. Warwick, mint magunk,
Intézze utját öntetszéseként.
A mint hiszed, jó Warwick, úgy legyen:
Mert trónomat válladra épitem,
És semmi ügybe nem kapok, hahogy
Nem bírom a te javaló tanácsod’.
Mától, Rikhárd, légy Gloster herczege,
Te György, Clarencé. Warwick, mint magunk,
Intézze utját öntetszéseként.
RIKHÁRD.
Clarencé én, legyen György Glosteré:
A glosteri czím nagyon baljóslatú.
Clarencé én, legyen György Glosteré:
A glosteri czím nagyon baljóslatú.
WARWICK.
Eh! mily bohó megjegyzés ez, Rikhárd!
Csak légy te Gloster! – Fel Londonba most,
Eh! mily bohó megjegyzés ez, Rikhárd!
Csak légy te Gloster! – Fel Londonba most,
| Birtokba venni méltóságainkat. | (Mind el.) |
