II. SZÍN.
Csatatér Barnetnél.
Riadó. Csatározás. Edvárd király jő, a sebesült Warwick-ot hozva.
EDVÁRD KIRÁLY.
Itt dűlj le, s halj meg, s félelmünk veled:
Mert rém vala Warwick, közös ijedelmünk.
Rajtad a sor, Montague, tartsd magad’!
Itt dűlj le, s halj meg, s félelmünk veled:
Mert rém vala Warwick, közös ijedelmünk.
Rajtad a sor, Montague, tartsd magad’!
| Warwickkal egy sír födje csontodat. | (El.) |
WARWICK.
Hé! ki van itt? – Jer, ellen vagy barát,
Szólj, ki a győző: York-e, Warwick-e?
Mért kérdezem? E szabdalt test mutatja,
Húnyó erő, vér, kór szivem mutatja;
Testem’ a földnek kell engednem immár,
S hogy elbukám, a harczot ellenemnek.
Igy dönti földre czédrust fejszeél:
Királyi sas tanyája volt galya,
A fene arszlán árnyában aludt,
Zeus lombos fáján orma túlszökelt
S alanti cserjét véde télvihartól.
Mit most halál sötétlő fátyla fed,
Mint déli napfény, éles volt e szem,
Kikémleni e föld titkos árulásit!
E homlok im most vérrel telt redői
Király-koporsók, azt mondták gyakorta.
Nem áshaték-e sírt bármely királynak?
Ki mert mosolygni, míg Warwick borongott?
Most mind e nagyság vérrel, porral undok!
Lugasok, erdők, urodalmaim,
Elhagynak ők most, s minden birtokomból
Nem lesz enyém más, mint sirom helye.
Por, föld a pompa, nagyságunk, hatalmunk!
Bármint is éljünk, meg kell végre halnunk.
Hé! ki van itt? – Jer, ellen vagy barát,
Szólj, ki a győző: York-e, Warwick-e?
Mért kérdezem? E szabdalt test mutatja,
Húnyó erő, vér, kór szivem mutatja;
Testem’ a földnek kell engednem immár,
S hogy elbukám, a harczot ellenemnek.
Igy dönti földre czédrust fejszeél:
Királyi sas tanyája volt galya,
A fene arszlán árnyában aludt,
Zeus lombos fáján orma túlszökelt
S alanti cserjét véde télvihartól.
Mit most halál sötétlő fátyla fed,
Mint déli napfény, éles volt e szem,
Kikémleni e föld titkos árulásit!
E homlok im most vérrel telt redői
Király-koporsók, azt mondták gyakorta.
Nem áshaték-e sírt bármely királynak?
Ki mert mosolygni, míg Warwick borongott?
Most mind e nagyság vérrel, porral undok!
Lugasok, erdők, urodalmaim,
Elhagynak ők most, s minden birtokomból
Nem lesz enyém más, mint sirom helye.
Por, föld a pompa, nagyságunk, hatalmunk!
Bármint is éljünk, meg kell végre halnunk.
| Oxford és Somerset jőnek. |
SOMERSET.
Oh Warwick, Warwick! volnál, mint mi, ép,
Még helyrehoznók minden veszteségünk’.
Most halljuk a hirt: frank nagy hatalommal
Jön a királyné. Vajha futni tudnál!
Oh Warwick, Warwick! volnál, mint mi, ép,
Még helyrehoznók minden veszteségünk’.
Most halljuk a hirt: frank nagy hatalommal
Jön a királyné. Vajha futni tudnál!
WARWICK.
Akkor se futnék! – Jó öcsém, ha itt vagy,
Fogd meg kezem’, Montague! s lelkemet
Tartsd vissza még egy kissé ajkaiddal.
Te nem szeretsz; ha szeretnél, könyűd
Mosná le innen ez aludt, hideg vért,
Mely számra tapadva, nem hágy szólanom.
Jer, Montague! jer gyorsan, meghalok!
Akkor se futnék! – Jó öcsém, ha itt vagy,
Fogd meg kezem’, Montague! s lelkemet
Tartsd vissza még egy kissé ajkaiddal.
Te nem szeretsz; ha szeretnél, könyűd
Mosná le innen ez aludt, hideg vért,
Mely számra tapadva, nem hágy szólanom.
Jer, Montague! jer gyorsan, meghalok!
SOMERSET.
Ah Warwick! elhunyt Montague öcséd,
S „Warwick” volt ajkán vég lehelletéig,
És szólt: „Köszöntsd hős bátyámat nevemben.”
S szólt volna többet is még, s szóla is,
Mint boltozatban ágyu hangja szól,
Nem érthetők meg; ámde végre még
Tisztán kivettem, nyögve így beszélt:
„Warwick, Isten veled!”
Ah Warwick! elhunyt Montague öcséd,
S „Warwick” volt ajkán vég lehelletéig,
És szólt: „Köszöntsd hős bátyámat nevemben.”
S szólt volna többet is még, s szóla is,
Mint boltozatban ágyu hangja szól,
Nem érthetők meg; ámde végre még
Tisztán kivettem, nyögve így beszélt:
„Warwick, Isten veled!”
WARWICK.
Békén nyugodjék! – Menekűljetek!
Warwick bucsúzik: mennyben ujra látlak!
Békén nyugodjék! – Menekűljetek!
Warwick bucsúzik: mennyben ujra látlak!
| (Meghal.) |
OXFORD.
El! csatlakozzunk Margit nagy hadához!
El! csatlakozzunk Margit nagy hadához!
| (Mind el Warwick holttestével.) |
