V. SZÍN.
Alexandria. Szoba a palotában.
Cleopatra, Charmian, Iras, Mardian jönnek.
CLEOPATRA.
Charmian!
Charmian!
CHARMIAN.
Úrnőm!
Úrnőm!
CLEOPATRA.
Ah, ah! adj mandragórát innom –
Ah, ah! adj mandragórát innom –
CHARMIAN.
Hogyan, királynőm?
Hogyan, királynőm?
CLEOPATRA.
E tág idő-közt, míg Antoniusom
Távol van!
| Hadd aludjam át |
Távol van!
CHARMIAN.
Ej, sokat gondolsz reá.
Ej, sokat gondolsz reá.
CLEOPATRA.
Szód árulás.
Szód árulás.
CHARMIAN.
| Nem, asszonyom, nem az! |
CLEOPATRA.
Herélt, te! Mardian –
Herélt, te! Mardian –
MARDIAN.
| Felség, mi tetszik? |
CLEOPATRA.
Az, hogy ne énekelj, – semmi se tetszik
Most, mit herélt tesz. Még az jó neked,
Hogy magtalan levén Egyiptomon
Vágyad nem űz túl. Szólj, szeretni tudsz-e?
Az, hogy ne énekelj, – semmi se tetszik
Most, mit herélt tesz. Még az jó neked,
Hogy magtalan levén Egyiptomon
Vágyad nem űz túl. Szólj, szeretni tudsz-e?
MARDIAN.
Igen.
Igen.
CLEOPATRA.
| Valóba’? |
MARDIAN.
Csak gondolatba’, Vágyam volna rá,
S elképzelem, mit Venus s Mars tevének.
| Nem, valóba’ nem. |
S elképzelem, mit Venus s Mars tevének.
CLEOPATRA.
Oh, Charmian!
Mit gondolsz, hol van ő most? Áll vagy űl?
Jár vagy lovon van? Boldog ló, szabad
Antoniusnak terhét hordanod.
Légy büszke, jó ló! Tudod, kit emelsz?
A föld fél-Atlasát, a félvilág
Pajzsát! Tán beszél, azt súgja most:
„Hol vagy, kigyóm az agg Nilból?” mivel
Így nevezett… Ah, most ez édes mérgen
Élődöm. – Oh gondolj rám, kit szerelmi
Nyilávál Phoebus barnává sütött,
S a kor redőkbe vonta homlokom’.
Midőn kiszálltál, széles homlokú
Caesar, e partokon: királyi ínyhez
Méltó valék. Nagy Pompeius megállt,
Tekintetét arczomra szegve, rajt
Horgonyt vetett, néztébe halni kész!
Alexas jő.
Oh, Charmian!
Mit gondolsz, hol van ő most? Áll vagy űl?
Jár vagy lovon van? Boldog ló, szabad
Antoniusnak terhét hordanod.
Légy büszke, jó ló! Tudod, kit emelsz?
A föld fél-Atlasát, a félvilág
Pajzsát! Tán beszél, azt súgja most:
„Hol vagy, kigyóm az agg Nilból?” mivel
Így nevezett… Ah, most ez édes mérgen
Élődöm. – Oh gondolj rám, kit szerelmi
Nyilávál Phoebus barnává sütött,
S a kor redőkbe vonta homlokom’.
Midőn kiszálltál, széles homlokú
Caesar, e partokon: királyi ínyhez
Méltó valék. Nagy Pompeius megállt,
Tekintetét arczomra szegve, rajt
Horgonyt vetett, néztébe halni kész!
Alexas jő.
ANTONIUS.
ALEXAS.
Üdvözlek, Egyiptomnak asszonya!
Üdvözlek, Egyiptomnak asszonya!
CLEOPATRA.
Oh milyen más vagy, mint Antonius;
De tőle jöve: bűvös fényivel
Megaranyozta szinedet.
Szólj, hogy van ő, dicső Antoniusom?
Oh milyen más vagy, mint Antonius;
De tőle jöve: bűvös fényivel
Megaranyozta szinedet.
Szólj, hogy van ő, dicső Antoniusom?
ALEXAS.
Legutoljára is, megcsókolá
– S oh mennyi páros csókkal! – e becses
Gyöngyöt; – fülemben most is cseng szava.
Legutoljára is, megcsókolá
– S oh mennyi páros csókkal! – e becses
Gyöngyöt; – fülemben most is cseng szava.
CLEOPATRA.
Öntsd át fülembe azt.
Öntsd át fülembe azt.
ALEXAS.
Mondd: „asszonyának a hű római
E csiga kincsét küldi most”; silány
Ajándokocskám’ helyrehozni majd,
Országokkal rakom trónját körűl.
„Egész kelet – mondd! – asszonyának őt
Nevezze!” Így szólt s könnyedén szökött
Kevély lovára, mely vad nyeritéssel
Elnémítá, mit mondandó valék.
| Barátom – így szólt – |
E csiga kincsét küldi most”; silány
Ajándokocskám’ helyrehozni majd,
Országokkal rakom trónját körűl.
„Egész kelet – mondd! – asszonyának őt
Nevezze!” Így szólt s könnyedén szökött
Kevély lovára, mely vad nyeritéssel
Elnémítá, mit mondandó valék.
CLEOPATRA.
Bús volt-e vagy víg?
Bús volt-e vagy víg?
ALEXAS.
Hév nyár s hideg tél közt: se bús, se víg.
| Mint az évszak, |
CLEOPATRA.
Oh jól kimért kedély! Jegyezd meg ezt,
Oh Charmian! Mily férfi, – jól jegyezd meg:
Nem bús: hogy vessen fényt azokra, kik
Csak tőle nyernek azt; de víg se, mintha
Azt mondaná: emléke, örömével
Egyiptomban mulat. Se bús, se víg,
De a kettő között: – oh szép vegyűlet!
Bú, mint öröm, hozzád úgy illenek,
Mint senki máshoz! Hirnökeimet
Találtad?
Oh jól kimért kedély! Jegyezd meg ezt,
Oh Charmian! Mily férfi, – jól jegyezd meg:
Nem bús: hogy vessen fényt azokra, kik
Csak tőle nyernek azt; de víg se, mintha
Azt mondaná: emléke, örömével
Egyiptomban mulat. Se bús, se víg,
De a kettő között: – oh szép vegyűlet!
Bú, mint öröm, hozzád úgy illenek,
Mint senki máshoz! Hirnökeimet
Találtad?
ALEXAS.
Húszat, egymás végtiben!
Mért oly sűrűn?
Húszat, egymás végtiben!
Mért oly sűrűn?
CLEOPATRA.
Ki oly napon születnék,
Melyen nem indul hozzá hirnököm,
Mint koldus veszszen el! – Tollat, papirt!
– Isten hozott, Alexas! – Charmian, szólj:
Szerettem-é így Caesart valaha?
Ki oly napon születnék,
Melyen nem indul hozzá hirnököm,
Mint koldus veszszen el! – Tollat, papirt!
– Isten hozott, Alexas! – Charmian, szólj:
Szerettem-é így Caesart valaha?
CHARMIAN.
Hős Caesar!
Hős Caesar!
CLEOPATRA.
Mondd: hős Antonius!
| Oh, akadjon torkodon! |
CHARMIAN.
| Nagy Caesar! |
CLEOPATRA.
Izisre! vérbe köpülöm fejed’,
Ha Caesarral még egy vonalra helyzed
E férfiaknak férfiát!
| Oh, |
Ha Caesarral még egy vonalra helyzed
E férfiaknak férfiát!
CHARMIAN.
Téged követlek ebben!
| Bocsáss meg: |
CLEOPATRA.
Éretlen és itélni sem tudó
Liba! S hideg szívű, te, úgy beszélsz,
Mint akkor én! Gyorsan, tollat, papirt!
Új hirnököt hozzá, mindennaponta!
| Mi valék? |
Liba! S hideg szívű, te, úgy beszélsz,
Mint akkor én! Gyorsan, tollat, papirt!
Új hirnököt hozzá, mindennaponta!
| Habár Egyiptom kiürűl miatta! | (Mind el.) |
