IX. SZÍN.
Alexandria. Szoba a palotában.
Antonius, Kiséret jönnek.
ANTONIUS.
Hah! már a föld is szégyel hordani
S megtiltja rája lépnem! – Fiaim,
Elkéstem a világban, útamat
Eltévesztém örökre. Ott aranynyal
Terhelt hajóm. Oszszátok el! tiétek.
És fussatok; még nyitva áll az út
Caesar kegyelmihez.
Hah! már a föld is szégyel hordani
S megtiltja rája lépnem! – Fiaim,
Elkéstem a világban, útamat
Eltévesztém örökre. Ott aranynyal
Terhelt hajóm. Oszszátok el! tiétek.
És fussatok; még nyitva áll az út
Caesar kegyelmihez.
MIND.
| Fussunk? Mi nem! |
ANTONIUS.
Futottam én is; megmutattam a
Gyáváknak: hogy kell futni s hátokat
Mutatni. Menjetek; szándékom olyan,
Mi nem szorúl reátok; menjetek.
Kincsem hajómon; vigyétek. – Oh!
Olyat követtem el, mi megpirít. Még
Hajszálam is lázong; mert a fehér
Hamarkodónak szidja a feketét,
S gyávának azt ez. – Menjetek, barátim;
Oly emberekhez utasítalak,
Kik egyengessék útatok’, De kérlek,
Ne nézzetek búsan, ne szóljatok
Haraggal; a tanácsot fölvegyétek,
Mit csüggedésem ad: hagyjátok el,
Ki elhagyá magát! – A révbe gyorsan!
Ott áll hajóm: – tiétek, mindenestül.
Most hagyjatok magamra; kérlek ím,
Hisz nem parancsolok már; menjetek;
Kérlek, tegyétek meg. Még látjuk egymást!
Cleopatra, Charmian és Iras által vezetve, Eros jönnek.
Futottam én is; megmutattam a
Gyáváknak: hogy kell futni s hátokat
Mutatni. Menjetek; szándékom olyan,
Mi nem szorúl reátok; menjetek.
Kincsem hajómon; vigyétek. – Oh!
Olyat követtem el, mi megpirít. Még
Hajszálam is lázong; mert a fehér
Hamarkodónak szidja a feketét,
S gyávának azt ez. – Menjetek, barátim;
Oly emberekhez utasítalak,
Kik egyengessék útatok’, De kérlek,
Ne nézzetek búsan, ne szóljatok
Haraggal; a tanácsot fölvegyétek,
Mit csüggedésem ad: hagyjátok el,
Ki elhagyá magát! – A révbe gyorsan!
Ott áll hajóm: – tiétek, mindenestül.
Most hagyjatok magamra; kérlek ím,
Hisz nem parancsolok már; menjetek;
Kérlek, tegyétek meg. Még látjuk egymást!
| (Leül) |
EROS.
Ne, édes asszonyom; hozzá megyünk,
Vigaszra vár!
Ne, édes asszonyom; hozzá megyünk,
Vigaszra vár!
IRAS.
| Vigasztald, asszonyom. |
CHARMIAN.
Mit is tehetnél – !
Mit is tehetnél – !
CLEOPATRA.
Oh Juno!
| Hagyjatok leülnöm! |
ANTONIUS.
Nem, nem, nem, nem, oh!
Nem, nem, nem, nem, oh!
EROS.
Uram, nem látod!
Uram, nem látod!
ANTONIUS.
| Jaj, gyalázat! Oh! |
CHARMIAN.
Felség –
Felség –
IRAS.
| Kegyelmes úrnőm! |
EROS.
Jó uram!
Jó uram!
ANTONIUS.
Úgy, úgy uram! – Philippinél, míg ő
Mint tánczos, úgy tartá a kardot, én
Verém le a zord sápadt Cassiust;
Veszett Brutus tőlem kapá sebét;
Ez csak hivalkodott, és részt se vőn
A harczban; – és most! – Eh, de mindegy!
Úgy, úgy uram! – Philippinél, míg ő
Mint tánczos, úgy tartá a kardot, én
Verém le a zord sápadt Cassiust;
Veszett Brutus tőlem kapá sebét;
Ez csak hivalkodott, és részt se vőn
A harczban; – és most! – Eh, de mindegy!
CLEOPATRA.
| Félre! |
EROS.
Vezérem, a királynő!
Vezérem, a királynő!
IRAS.
Menj asszonyom hozzá; szólítsd meg őt;
A szégyen őt kiforgatá magából.
Menj asszonyom hozzá; szólítsd meg őt;
A szégyen őt kiforgatá magából.
CLEOPATRA.
Jó. Tartsatok csak. Oh –
Jó. Tartsatok csak. Oh –
EROS.
Kelj föl: királynéd közeleg; fejét
Lehajtva, félig halva; vigaszod
Hozhatja helyre csak.
| Nemes vezér, |
Lehajtva, félig halva; vigaszod
Hozhatja helyre csak.
ANTONIUS.
Hírem’! Minő gyalázatos futás!
| Elgázolám |
EROS.
Uram, királynőd!
Uram, királynőd!
ANTONIUS.
Hová, királynő! Nézd, mint rejtem el
Gyalázatom’ szemedtül: arra nézvén,
Mit ráhagytam, összezúzva, hah!
| Oh! hová vivél, |
Gyalázatom’ szemedtül: arra nézvén,
Mit ráhagytam, összezúzva, hah!
CLEOPATRA.
Uram, bocsáss meg félénk lobogómnak!
Nem gondolám én, hogy te is kövess.
Uram, bocsáss meg félénk lobogómnak!
Nem gondolám én, hogy te is kövess.
)
ANTONIUS.
Tudtad, királynő, jól, hogy eveződhöz
Van kötve szívem s vonz magaddal. Oh
Tudtad, minő hatalmad van fölöttem;
Ha intesz: istenek parancsa sem
Tart vissza.
Tudtad, királynő, jól, hogy eveződhöz
Van kötve szívem s vonz magaddal. Oh
Tudtad, minő hatalmad van fölöttem;
Ha intesz: istenek parancsa sem
Tart vissza.
CLEOPATRA.
Oh, bocsáss meg!
Oh, bocsáss meg!
ANTONIUS.
Ez ifjúhoz most, békét kérni; hah!
Bujkálva mászszak a hunyászkodás
Álútain, ki még a fél világgal
Játszám imént, sorsot teremtve, törve,
Kedvem szerint! – Tudád, hogy hóditóm vagy,
S kardom, szerelmem által, gyönge lőn
És szavadat fogadja.
| Esdve menjek |
Bujkálva mászszak a hunyászkodás
Álútain, ki még a fél világgal
Játszám imént, sorsot teremtve, törve,
Kedvem szerint! – Tudád, hogy hóditóm vagy,
S kardom, szerelmem által, gyönge lőn
És szavadat fogadja.
CLEOPATRA.
| Oh bocsáss meg! |
ANTONIUS.
Könyüt ne ejts; fölér egy csöppje a
Vesztés-, nyeréssel! Adj egy csókot! az is
Kárpótol engem. – Nem jött vissza még
A mester? Őt küldém. – Ólom-nehéz
Vagyok. – Hej! asztalt, bort elé! A sors
Hadd lássa, hogy minél metszőbb szele:
Könyüt ne ejts; fölér egy csöppje a
Vesztés-, nyeréssel! Adj egy csókot! az is
Kárpótol engem. – Nem jött vissza még
A mester? Őt küldém. – Ólom-nehéz
Vagyok. – Hej! asztalt, bort elé! A sors
Hadd lássa, hogy minél metszőbb szele:
| Annál kevésbé gondolunk vele! | (Mind el.) |
