VIII. SZÍN.
Taurus!
Uram. |
A szárazon ne küzdj. |
A tengeren nem végzek. Át ne hágd
Parancsom’. Egy koczkán van a siker!
(Mind el.) Antonius, Enobarbus jönnek.
Hadunk e dombra dőljön, szemben a
Caesar hadával. Onnan kivehetjük
hajói számát s úgy intézkedünk. | (Elmennek.) |
Szégyen! gyalázat! Nem nézem tovább!
Vezér-hajónk, a büszke Antoniad,
A többi hatvannal megfordul és fut!
Szemem kiég!
Scarus jő.
Oh istenek, istennők! |
No’s mi baj? |
Oda van a világ jobbik fele,
S csak léhaságból! Elcsókoltuk az
Országokat!
Hogy áll azt ütközet?
Részünkre, mint halálos döghalál!
E rossz egyipti kancza – veszne meg! –
Mikor a harcz felén, mint két iker
Áll a szerencse, tán még a mienk
Nagyobb – a bőgöly csipte-é, mikép a
Tehént, nyáron – fölvonja a vitorlát,
S fut!
Láttam és égette a szemem’!
Nem nézhetém.
Utána Antonius is, |
Bolond gunár, azonnal szárnyra kelt,
S ott hagyva a csatát, nyomába szállt.
Nem értem ily gyalázatot soha.
Tapasztalás, becsűlet, férfiasság,
Nem ölte így el önmagát soha!
Jaj, jaj!
Canidius jő.
Szerencsénk már alig liheg
A tengeren; s hanyatlik csúfosan.
Csak a vezér ne lett voln’ hűtelen
Magához: semmi baj! De ő adott
Jelt a futásra! Most mindnyája fut!
Hát így vagyunk? Jó éjszakát!
Peloponéz felé futottak.
Azt |
Caesarnak én a serget átadom,
Gyalog-, s lovast. Már hat király adott
Ily föladásra példát.
Én még megállok a sebzett szerencse
Pártján, Antoniussal; bár az ész
Az ellenszélre ül! | (Elmennek.) |