XIII. SZÍN.
Ugyanott. Sírbolt.
Cleopatra, Charmian, Iras jönnek fenn.
CLEOPATRA.
Oh Charmian, innen ki nem megyek
Többé soha!
Oh Charmian, innen ki nem megyek
Többé soha!
CHARMIAN.
Úrnőm, vigasztalódj’!
Úrnőm, vigasztalódj’!
CLEOPATRA.
Nem! a mi szörnyű érhet: szivesen
Látom; csupán a vigaszt gyűlölöm.
Búm légyen oly nagy – van reá okom! –
Mint az, mi szülte!
Nem! a mi szörnyű érhet: szivesen
Látom; csupán a vigaszt gyűlölöm.
Búm légyen oly nagy – van reá okom! –
Mint az, mi szülte!
| Diomedes jő alant. |
Nos! Meghalt-e? Szólj.
DIOMEDES.
Halála bár közel, még nem halott.
Nézd, itt a sírbolt másik oldalán
Hozzák az őrök.
Halála bár közel, még nem halott.
Nézd, itt a sírbolt másik oldalán
Hozzák az őrök.
| Antoniust hozzák alant. |
CLEOPATRA.
Kört, hol kerengsz! Sötétség, légy örök
A forgó föld felett! – Antonius!
Antonius! Segítség, Charmian!
Iras, segíts! jó emberek, segítsetek
Ott lenn! Hozzuk fel őt!
| Oh, nap! gyújtsd föl a |
A forgó föld felett! – Antonius!
Antonius! Segítség, Charmian!
Iras, segíts! jó emberek, segítsetek
Ott lenn! Hozzuk fel őt!
ANTONIUS.
Antoniust nem Caesar győzte meg;
Magán kivül nem hódolt másnak ő.
| Légy csöndesen! |
Magán kivül nem hódolt másnak ő.
CLEOPATRA.
Így kelle, mert Antoniust csupán
Antonius győzhette meg. De jaj
Nekünk, hogy így van!
Így kelle, mert Antoniust csupán
Antonius győzhette meg. De jaj
Nekünk, hogy így van!
ANTONIUS.
Ah, a halált csak addig váratom, míg
Ezernyi csókjaim közt, e szegény
Végsőt nyomom ajkadra!
| Meghalok, királynő. |
Ezernyi csókjaim közt, e szegény
Végsőt nyomom ajkadra!
CLEOPATRA.
(Bocsáss meg! nem –) lemenni, mert rabul
Esem. Ne ékítse a büszke Caesar
Diadalútját! – Míg méregnek, és
Késnek, kigyónak: éle, ereje,
Fúlánkja van, biztos vagyok! Kevély
Octaviának jéghideg szeme
Rajtam gyönyörrel ne legeljen! – Oh
Antonius, jövel! – Segítsetek
Lányok! – Vonjuk fel őt! segítsetek
Mind, emberek.
| Nem merek |
Esem. Ne ékítse a büszke Caesar
Diadalútját! – Míg méregnek, és
Késnek, kigyónak: éle, ereje,
Fúlánkja van, biztos vagyok! Kevély
Octaviának jéghideg szeme
Rajtam gyönyörrel ne legeljen! – Oh
Antonius, jövel! – Segítsetek
Lányok! – Vonjuk fel őt! segítsetek
Mind, emberek.
)
ANTONIUS.
Hamar, vagy meghalok.
Hamar, vagy meghalok.
CLEOPATRA.
Csodás játék s milyen nehéz vagy! – Oh
Erőnket a bú vette el; azért
Vagy oly nehéz. Volnék erős Juno,
Gyors szárnyu Mercurt küldeném, hogy ő
Szállítson az Olympra! ah, a vágy
Itt halj meg, a hol éltél! Csókban éledj!
Ah, volna ily erő ajkamba’: hogy
Lecsókolnám, csak élj!
Csodás játék s milyen nehéz vagy! – Oh
Erőnket a bú vette el; azért
Vagy oly nehéz. Volnék erős Juno,
Gyors szárnyu Mercurt küldeném, hogy ő
Szállítson az Olympra! ah, a vágy
| Mindig bolond volt! – | (Fölvonják Antoniust.) |
| Jőj, jőj, jőj szivemre! |
Ah, volna ily erő ajkamba’: hogy
Lecsókolnám, csak élj!
MIND.
| Mi gyász tekintet! |
ANTONIUS.
Meghalok, meghalok, már. Adjátok
Egy csöpnyi bort, még szólni akarok.
Meghalok, meghalok, már. Adjátok
Egy csöpnyi bort, még szólni akarok.
CLEOPATRA.
Hadd szóljak én! S hadd szórjak átkokat, míg
Fortuna, e csalárd nő, kerekét
Szétzúzza!
Hadd szóljak én! S hadd szórjak átkokat, míg
Fortuna, e csalárd nő, kerekét
Szétzúzza!
ANTONIUS.
Még csak egy szót, édesem.
Kérj Caesartól magadnak életet
S becsületet.
Még csak egy szót, édesem.
Kérj Caesartól magadnak életet
S becsületet.
CLEOPATRA.
Ezek nem járnak együtt!
Ezek nem járnak együtt!
ANTONIUS.
Hallgass meg, édes. Caesarnál, csak az
Egy Proculeius, kiben bizhatol.
Hallgass meg, édes. Caesarnál, csak az
Egy Proculeius, kiben bizhatol.
CLEOPATRA.
Magamban és kezemben bizom én,
Nem senkiben, Caesar körül.
Magamban és kezemben bizom én,
Nem senkiben, Caesar körül.
ANTONIUS.
Halálomat s e gyász fordúlatot
Oh ne sirasd. Sőt éleszd lelkedet,
Táplálva jobb időm emlékivel,
Midőn a föld első királya voltam,
S a legnemesb. Nem is gyáván halok,
Erős fejem nem csúfosan hajol meg
Győzőm előtt; de jól vívott csatán,
Hol rómait győzőtt le római!
Halálomat s e gyász fordúlatot
Oh ne sirasd. Sőt éleszd lelkedet,
Táplálva jobb időm emlékivel,
Midőn a föld első királya voltam,
S a legnemesb. Nem is gyáván halok,
Erős fejem nem csúfosan hajol meg
Győzőm előtt; de jól vívott csatán,
Hol rómait győzőtt le római!
| Lelkem kiszáll – nem szólhatok – | (Meghal.) |
CLEOPATRA.
Oh legnemesb! meghalsz te is? – S reám
Nincs semmi gondod? itt maradjak e
Sötét világban, mely tenélküled
Csak ronda ól! Nézzétek, asszonyok,
Hogy olvad a föld koronája el!
Elhervad a babér; a győzelem
Zászlója roskad! Lányok, gyermekek
A férfiakkal egyformák; oda
Minden különbség! nincsen semmi nagy
A vizsga hold alatt!
Oh legnemesb! meghalsz te is? – S reám
Nincs semmi gondod? itt maradjak e
Sötét világban, mely tenélküled
Csak ronda ól! Nézzétek, asszonyok,
Hogy olvad a föld koronája el!
Elhervad a babér; a győzelem
Zászlója roskad! Lányok, gyermekek
A férfiakkal egyformák; oda
Minden különbség! nincsen semmi nagy
A vizsga hold alatt!
CHARMIAN.
| Oh csöndesedj’! |
IRAS.
Ah, meghal ő is! Úrnőnk!
Ah, meghal ő is! Úrnőnk!
CHARMIAN.
| Csitt, Iras! |
IRAS.
Oh nagy királynő! Oh felséges asszony!
Oh nagy királynő! Oh felséges asszony!
CLEOPATRA.
Nem több, mint bármely asszony; rabja szintoly
Búnak, mint bármi szolgáló, ki fej
S napszámba jár dolgozni! Visszadobnám
Királyi pálczám’ az irígy isteneknek,
S szemökbe mondanom, hogy e világ
Fölért övékkel, míg el nem lopák
Gyémántomat! De mind haszontalan;
A türelem silány; a düh veszett
Kutyához illik. Bűn-e hát, betörni
A halál sötét lakába, hogyha ő
Eljőni nem mer? No’s, lányok, mi baj?
Vígan! vígan! – Mi lelt, jó Charmian?
Oh hölgyeim! – nézzétek, kialudt
Lámpánk, kialudt! (Az őrökhöz.) Bátorság, emberek!
Temessük el. S aztán, mi nagy s nemes,
Tegyük mi is meg, a hős római erkölcs
Szerint! Tegyük kevélylyé a halált,
Hogy minket így fogadhat el. – Jerünk!
Ez órjás szellem háza már hideg.
Oh asszonyim, oh asszonyim! Jerünk!
Csak egy barát van: a halál, velünk!
(Mind el. Antonius testét viszik.)
Nem több, mint bármely asszony; rabja szintoly
Búnak, mint bármi szolgáló, ki fej
S napszámba jár dolgozni! Visszadobnám
Királyi pálczám’ az irígy isteneknek,
S szemökbe mondanom, hogy e világ
Fölért övékkel, míg el nem lopák
Gyémántomat! De mind haszontalan;
A türelem silány; a düh veszett
Kutyához illik. Bűn-e hát, betörni
A halál sötét lakába, hogyha ő
Eljőni nem mer? No’s, lányok, mi baj?
Vígan! vígan! – Mi lelt, jó Charmian?
Oh hölgyeim! – nézzétek, kialudt
Lámpánk, kialudt! (Az őrökhöz.) Bátorság, emberek!
Temessük el. S aztán, mi nagy s nemes,
Tegyük mi is meg, a hős római erkölcs
Szerint! Tegyük kevélylyé a halált,
Hogy minket így fogadhat el. – Jerünk!
Ez órjás szellem háza már hideg.
Oh asszonyim, oh asszonyim! Jerünk!
Csak egy barát van: a halál, velünk!
(Mind el. Antonius testét viszik.)
