II. SZÍN.
Ugyanott. Díszterem Timon házában.
Harsogó zenét fújnak. Nagy lakomát tálalnak. Flavius és Mások várnak. Aztán jönnek: Timon, Alcibiades, Lucius, Lucullus, Sempronius és más athéni Tanácsosok, Ventidiussal s Kisérettel. Végűl, mindnyájok után, Apemantus állít be szokása szerint boszúsan.
VENTIDIUS.
Nemes Timon, tetszett az isteneknek
Atyám koráról emlékezniök,
S hosszú békére hivták. Boldogan
Ment el, s dusan hagyott itt engem: én hát,
Kit hála ereje köt nagy szivedhez,
Talentidet, mik megszabaditottak,
Kettőzve, hálás szolgád, vissz’adom.
Nemes Timon, tetszett az isteneknek
Atyám koráról emlékezniök,
S hosszú békére hivták. Boldogan
Ment el, s dusan hagyott itt engem: én hát,
Kit hála ereje köt nagy szivedhez,
Talentidet, mik megszabaditottak,
Kettőzve, hálás szolgád, vissz’adom.
TIMON.
Koránse, jó Ventidius! Csalódol
Szeretetemben; én örökre adtam.
Nem igazán ad, a ki visszavesz.
Bár úgy tesz a főrend, nyomaiba
Ne lépjünk: dúsnál szép csak a hiba.
Koránse, jó Ventidius! Csalódol
Szeretetemben; én örökre adtam.
Nem igazán ad, a ki visszavesz.
Bár úgy tesz a főrend, nyomaiba
Ne lépjünk: dúsnál szép csak a hiba.
VENTIDIUS.
Fenkölt kedély!
Fenkölt kedély!
TIMON.
Csak arra készült, hogy a halvány tettnek
Fényt kölcsönözzön. Meddő bók a jót,
Bár téve sincs még, bánja s visszavonja.
Igaz barátság nem szorul reá.
No, kérlek, üljetek le. Kedvesebbek
Vagytok javamnak, mint javam nekem.
| Urak, ne! A szertartás |
Fényt kölcsönözzön. Meddő bók a jót,
Bár téve sincs még, bánja s visszavonja.
Igaz barátság nem szorul reá.
No, kérlek, üljetek le. Kedvesebbek
Vagytok javamnak, mint javam nekem.
| (Leülnek) |
1. ÚR.
Uraim, mi mindig azt vallottuk –
Uraim, mi mindig azt vallottuk –
APEMANTUS.
Vallottatok? s nem vagytok fölakasztva?
| Ej! |
TIMON.
Oh, Apemantus! – Üdvözöllek.
Oh, Apemantus! – Üdvözöllek.
APEMANTUS.
Ne üdvözölj. Úgy jöttem, hogy dobass ki.
Ne üdvözölj. Úgy jöttem, hogy dobass ki.
TIMON.
Phű! durva vagy: hangúlatod nem illik
Emberhez, és erősen megrovandó. –
Mondják, urak, hogy: Ira furor brevis est;
De ez az ember mindig haragos –
Teritsetek külön asztalt neki:
Mert se neki nem kell a társaság,
Se ő a társaságba nem való.
Phű! durva vagy: hangúlatod nem illik
Emberhez, és erősen megrovandó. –
Mondják, urak, hogy: Ira furor brevis est;
De ez az ember mindig haragos –
Teritsetek külön asztalt neki:
Mert se neki nem kell a társaság,
Se ő a társaságba nem való.
APEMANTUS.
Kárát te vallod, Timon, ha marasztasz:
Én figyelek; figyelmeztetlek erre.
Kárát te vallod, Timon, ha marasztasz:
Én figyelek; figyelmeztetlek erre.
TIMON.
Nem gondolok veled; athéni vagy: azért Isten hozott. Én magam nem akarok hatalmaskodni: kérlek, egyél, s étkem némítson el.
Nem gondolok veled; athéni vagy: azért Isten hozott. Én magam nem akarok hatalmaskodni: kérlek, egyél, s étkem némítson el.
APEMANTUS.
Megvetem étked’: torkomon akadna,
Mert nem hizelgek néked. Istenek,
Be sokan eszik Tímont, s mégse látja!
Fáj látnom, annyian hogy mártogatják
Falatjokat egy ember véribe:
És ő, az őrült, még biztatja őket!
Hogy ember emberben bizik, csodálom.
Jobb, hogyha kést a vendég sohse kap:
Jó enni úgy, s megélni biztosabb.
Van példa rá. A ki mellette ül,
Megosztja kenyerét s egészségére
Üríti ki a közös serleget,
Legkészebb őt megölni. Megesett.
Volnék nagy úr, nem innám lakomán,
Nehogy kitessék, torkom rést hol ád.
Ha úr iszik, vértezze föl nyakát.
Megvetem étked’: torkomon akadna,
Mert nem hizelgek néked. Istenek,
Be sokan eszik Tímont, s mégse látja!
Fáj látnom, annyian hogy mártogatják
Falatjokat egy ember véribe:
És ő, az őrült, még biztatja őket!
Hogy ember emberben bizik, csodálom.
Jobb, hogyha kést a vendég sohse kap:
Jó enni úgy, s megélni biztosabb.
Van példa rá. A ki mellette ül,
Megosztja kenyerét s egészségére
Üríti ki a közös serleget,
Legkészebb őt megölni. Megesett.
Volnék nagy úr, nem innám lakomán,
Nehogy kitessék, torkom rést hol ád.
Ha úr iszik, vértezze föl nyakát.
TIMON.
Uram, egészségedre! S add körül.
Uram, egészségedre! S add körül.
2. ÚR.
Adasd emerről, jó uram.
Adasd emerről, jó uram.
APEMANTUS.
Adasd emerről! Derék fiú! Hogy megvigyázza az adományt. Mind ez az egészség Timont és vagyonát megbetegíti.
Ez, gyönge arra, hogy bűnös legyen,
Becsűletes víz, kitsem hagyva sárban:
Ez, s étkem, egyformák, össze nem vesznek.
Lakmáros gőg nem hálál isteneknek.
Nagy ég, nekem nem kell vagyon;
Csak magamért imádkozom.
Engedd, oly dőre ne legyek,
Hogy higyek: ember-eskünek;
Rimának, ha könyben ázik;
Kutyának, ha húnyni látszik;
A foglyárnak, fogva lévén;
A barátnak, szükség révén.
Amen. Hát együnk:
Dúsnak bűn, gyökér nekünk.
Kedves egészségedre, Apemantus!
Adasd emerről! Derék fiú! Hogy megvigyázza az adományt. Mind ez az egészség Timont és vagyonát megbetegíti.
Ez, gyönge arra, hogy bűnös legyen,
Becsűletes víz, kitsem hagyva sárban:
Ez, s étkem, egyformák, össze nem vesznek.
Lakmáros gőg nem hálál isteneknek.
Nagy ég, nekem nem kell vagyon;
Csak magamért imádkozom.
Engedd, oly dőre ne legyek,
Hogy higyek: ember-eskünek;
Rimának, ha könyben ázik;
Kutyának, ha húnyni látszik;
A foglyárnak, fogva lévén;
A barátnak, szükség révén.
Amen. Hát együnk:
Dúsnak bűn, gyökér nekünk.
| (Eszik, iszik.) |
TIMON.
Alcibiades vezér, a te eszed most úgy-e a táborban jár?
Alcibiades vezér, a te eszed most úgy-e a táborban jár?
ALCIBIADES.
Eszem mind csak azon jár, barátom, hogy szolgálatodra legyen.
Eszem mind csak azon jár, barátom, hogy szolgálatodra legyen.
TIMON.
Jobb szeretnél ellenséget reggelizni, mint barátiddal ebédelni.
Jobb szeretnél ellenséget reggelizni, mint barátiddal ebédelni.
ALCIBIADES.
Ha vére csurog, nincs jobb étel az ellenségnél: a legjobb barátomnak ilyen lakomát kívánok.
Ha vére csurog, nincs jobb étel az ellenségnél: a legjobb barátomnak ilyen lakomát kívánok.
APEMANTUS.
Vajha tehát ez a hízelkedő mind ellenséged volna, hogy leölnéd s meghínál engem rájok.
Vajha tehát ez a hízelkedő mind ellenséged volna, hogy leölnéd s meghínál engem rájok.
1. ÚR.
Vajha csak oly szerencsések lehetnénk, uram, hogy valaha szívünkre szorúlnál, hadd mutatnók ki némileg buzgóságunkat: örökre ki volnánk elégítve,
Vajha csak oly szerencsések lehetnénk, uram, hogy valaha szívünkre szorúlnál, hadd mutatnók ki némileg buzgóságunkat: örökre ki volnánk elégítve,
TIMON.
Oh ne is kételkedjetek, jó barátim, hogy az istenek gondoskodtak arról, hogy nagy segítségemre legyetek: máskülönben minek volnátok barátim? miért viselnétek ezrek közől e jóságos czímet, ha nem volnátok szívem fő birtoka? Többet mondtam én rólatok magamnak, mint a mit ti, szerényen, saját javatokra fölhozhattok; s ennyire jót is állok értetek. Oh istenek! gondolom magamban, mi szükségünk barátra, ha soha sincs rá szükségünk? Hisz valamennyi élő teremtés között ő volna a legszükségtelenebb, ha sohasem szorúlnánk rá; hasonlítana az édes hangszerhez, mely szekrényében függ s magának tartja zenéjét. Azért gyakran óhajtottam szegényebb lenni, hogy közelebb férkezzem hozzátok. Arra születtünk, hogy jót tegyünk; s mondhatunk-e valamit inkább és igazabban a magunkénak, mint barátink kincseit? Oh mily drága vigasz, hogy annyi, mintegy testvérünk van, a kik egy a más vagyonával rendelkeznek. Oh öröm, mely meg sem születhetett, már elhal! Szemem nem tarthatja vizét: hogy elfelejtsétek híbáját, íme felköszöntlek.
Oh ne is kételkedjetek, jó barátim, hogy az istenek gondoskodtak arról, hogy nagy segítségemre legyetek: máskülönben minek volnátok barátim? miért viselnétek ezrek közől e jóságos czímet, ha nem volnátok szívem fő birtoka? Többet mondtam én rólatok magamnak, mint a mit ti, szerényen, saját javatokra fölhozhattok; s ennyire jót is állok értetek. Oh istenek! gondolom magamban, mi szükségünk barátra, ha soha sincs rá szükségünk? Hisz valamennyi élő teremtés között ő volna a legszükségtelenebb, ha sohasem szorúlnánk rá; hasonlítana az édes hangszerhez, mely szekrényében függ s magának tartja zenéjét. Azért gyakran óhajtottam szegényebb lenni, hogy közelebb férkezzem hozzátok. Arra születtünk, hogy jót tegyünk; s mondhatunk-e valamit inkább és igazabban a magunkénak, mint barátink kincseit? Oh mily drága vigasz, hogy annyi, mintegy testvérünk van, a kik egy a más vagyonával rendelkeznek. Oh öröm, mely meg sem születhetett, már elhal! Szemem nem tarthatja vizét: hogy elfelejtsétek híbáját, íme felköszöntlek.
APEMANTUS.
Könyeiddel itatod őket, Timon.
Könyeiddel itatod őket, Timon.
2. ÚR.
Szintígy fogant szemünkben az öröm,
S a perczben ott termett, miként a magzat.
Szintígy fogant szemünkben az öröm,
S a perczben ott termett, miként a magzat.
APEMANTUS.
Hó! nevetem, hogy fattyu az a magzat.
Hó! nevetem, hogy fattyu az a magzat.
3. ÚR.
Elhidd, uram, nagyon meginditottál.
Elhidd, uram, nagyon meginditottál.
APEMANTUS.
| De nagyon ám! | (Harsona szól.) |
TIMON.
E harsonázás mit jelent? – Mi az?
Inas jő.
E harsonázás mit jelent? – Mi az?
Inas jő.
INAS.
Nagyságod engedelmével, valami hölgyek szeretnének bejönni.
Nagyságod engedelmével, valami hölgyek szeretnének bejönni.
TIMON.
Hölgyek! Mi kell nekik?
Hölgyek! Mi kell nekik?
INAS.
Előfutárjok is érkezett, uram: annak tisztje bejelenteni kívánságukat.
Előfutárjok is érkezett, uram: annak tisztje bejelenteni kívánságukat.
TIMON.
Bocsásd be, kérlek.
Cupido jő.
Bocsásd be, kérlek.
Cupido jő.
CUPIDO.
Üdv néked, érdemes Timon, s azoknak,
Kik kegyed’ izlelik! – Mind az öt érzék
Védnökeűl vall téged; s szabadon jő
Hódolni dús szivednek. Asztalodtól
Iny, szag, tapintás, fül jóllakva kelnek;
Mi élvet adni jöttünk most szemednek.
Üdv néked, érdemes Timon, s azoknak,
Kik kegyed’ izlelik! – Mind az öt érzék
Védnökeűl vall téged; s szabadon jő
Hódolni dús szivednek. Asztalodtól
Iny, szag, tapintás, fül jóllakva kelnek;
Mi élvet adni jöttünk most szemednek.
TIMON.
Mind üdvözöllek. Nyájasan kell őket
Mind üdvözöllek. Nyájasan kell őket
| Fogadni. Zene, te is üdvözöld. | (Cupido el.) |
1. ÚR.
Láthat’d, uram, hogy mennyire szeretnek.
Zene. Cupido újra jő, Amazonokúl álczázott Nőkkel, kik lantolnak és tánczolnak.
Láthat’d, uram, hogy mennyire szeretnek.
Zene. Cupido újra jő, Amazonokúl álczázott Nőkkel, kik lantolnak és tánczolnak.
APEMANTUS.
Hajrá! Mi hívság sodra zúdul erre!
Tánczolnak! Őrült nők ezek.
Ily őrülés e világi dicsőség,
Mint ez a fény olaj- s gyökérhez képest.
Magunk leszünk bolondok, hogy mulassunk;
Bőven hizelgünk, hogy kiszivjuk azt,
A kire, ha elagg, a szivadékot
Bősz és irígy méreggel visszaköpjük.
Ki él, hogy meg ne rontsák, vagy ne rontson?
S ki hal meg úgy, hogy sírba ne vigyen
Egy-egy rugást barátság fejiben?
Félek, hogy a ki tánczol most előttem,
Egykor tapos még rajtam: ez kijut.
Ha lemegy a nap, zárják a kaput.
Hajrá! Mi hívság sodra zúdul erre!
Tánczolnak! Őrült nők ezek.
Ily őrülés e világi dicsőség,
Mint ez a fény olaj- s gyökérhez képest.
Magunk leszünk bolondok, hogy mulassunk;
Bőven hizelgünk, hogy kiszivjuk azt,
A kire, ha elagg, a szivadékot
Bősz és irígy méreggel visszaköpjük.
Ki él, hogy meg ne rontsák, vagy ne rontson?
S ki hal meg úgy, hogy sírba ne vigyen
Egy-egy rugást barátság fejiben?
Félek, hogy a ki tánczol most előttem,
Egykor tapos még rajtam: ez kijut.
Ha lemegy a nap, zárják a kaput.
Az Urak, nagyon tisztelkedve Timonnak, fölkelnek az asztaltól, s hogy kedvtelésöket tanúsítsák, mindenik egy-egy Amazont választ, s mindnyájan párjával tánczolva, harsogó zene mellett egy vagy két víg fordulót tesznek, aztán elhagyják.
TIMON.
Szép nők, ti élveinknek kellemet,
S mely félig oly szép s kedves nem vala,
Mulatságunknak csínt is adtatok
Becsét s vidor fényét növelve, engem
En-ötletemmel múlattattatok:
Mindezekért hálával tartozom.
Szép nők, ti élveinknek kellemet,
S mely félig oly szép s kedves nem vala,
Mulatságunknak csínt is adtatok
Becsét s vidor fényét növelve, engem
En-ötletemmel múlattattatok:
Mindezekért hálával tartozom.
1. NŐ.
Uram, te csak jó oldalunk’ fogod föl.
Uram, te csak jó oldalunk’ fogod föl.
APEMANTUS.
Biz azt: mert rossz oldaluk csúnya, s kétlem, hogy föl lehessen fogni.
Biz azt: mert rossz oldaluk csúnya, s kétlem, hogy föl lehessen fogni.
TIMON.
Csekély ebéd vár, hölgyeim, reátok:
Hát parancsoljatok.
Csekély ebéd vár, hölgyeim, reátok:
Hát parancsoljatok.
A NŐK.
Nagyon köszönjük.
(Cupido s a Nők el.)
Nagyon köszönjük.
(Cupido s a Nők el.)
)
TIMON.
Flavius!
Flavius!
FLAVIUS.
Uram!
Uram!
TIMON.
| Kis ékszerládám’ hozd ide. |
FLAVIUS.
Hozom. (Félre.) Meg újra ékszer kell neki!
Nem szeghetem kedvét; szólnék különben;
És kéne is: ha minden ki lesz vetve,
Maga szeretné szegni, csak lehetne.
Be kár, hogy jó hátra nem tekint,
Hogy szíve által ne szenvedne kint.
Hozom. (Félre.) Meg újra ékszer kell neki!
Nem szeghetem kedvét; szólnék különben;
És kéne is: ha minden ki lesz vetve,
Maga szeretné szegni, csak lehetne.
Be kár, hogy jó hátra nem tekint,
Hogy szíve által ne szenvedne kint.
| (Elmegy, meg visszatér a szekrénynyel.) |
1. ÚR.
Hol vannak embereink?
Hol vannak embereink?
INAS.
Itt, uram, készen állnak.
Itt, uram, készen állnak.
2. ÚR.
Lovainkat!
Lovainkat!
TIMON.
Egy szóra még, barátim! – Nézd, uram,
Én arra kérlek, tisztelnél meg avval,
Hogy ím ez ékszernek becsét emeld:
Fogadd el és viseld azt, kedves úr.
Egy szóra még, barátim! – Nézd, uram,
Én arra kérlek, tisztelnél meg avval,
Hogy ím ez ékszernek becsét emeld:
Fogadd el és viseld azt, kedves úr.
1. ÚR.
Már oly sok adományodat vevém.
Már oly sok adományodat vevém.
MIND.
Mi is! mi is!
Inas jő.
Mi is! mi is!
Inas jő.
INAS.
Uram, imént szállott le több nemes
Tanácsbeli, ki látogatni jő.
Uram, imént szállott le több nemes
Tanácsbeli, ki látogatni jő.
TIMON.
Szivesen üdvözlöm.
Szivesen üdvözlöm.
FLAVIUS.
Engedj egy szót: közelrül érdekel.
| Nagysád, esengek, |
TIMON.
Közelrül? Úgy hát máskor hallgatom meg.
Most láss a vendégfogadás után.
Közelrül? Úgy hát máskor hallgatom meg.
Most láss a vendégfogadás után.
FLAVIUS.
(Félre.) Az bajos ám!
Másik Inas jő.
(Félre.) Az bajos ám!
Másik Inas jő.
2. INAS.
Lucius úr, buzgó szeretetében,
Ajándokúl küld a nagyságos úrnak
Ezüst szerszámu tejszín négy lovat.
Lucius úr, buzgó szeretetében,
Ajándokúl küld a nagyságos úrnak
Ezüst szerszámu tejszín négy lovat.
TIMON.
Szépen köszönjük. Az ajándokot
Harmadik Inas jő.
Méltón fogadjátok. – No hát, mi ujság?
Szépen köszönjük. Az ajándokot
Harmadik Inas jő.
Méltón fogadjátok. – No hát, mi ujság?
3. INAS.
Nemes Lucullus úr nagysád társaságát kéri holnapi vadászatára, s két pár agarat küld nagyságodnak.
Nemes Lucullus úr nagysád társaságát kéri holnapi vadászatára, s két pár agarat küld nagyságodnak.
TIMON.
Együtt vadászunk. Ne vegyétek át
Illő viszonzás nélkül.
Együtt vadászunk. Ne vegyétek át
Illő viszonzás nélkül.
FLAVIUS (félre).
Mi lesz ebből?
Gondoskodást, dús adományt parancsol,
S mindezt üres fiókból.
Nem nézi erszényét s nem engedi
Föltárnom, szíve mily koldus neki,
Hogy nincs hatalma, vágyát teljesítni.
A mit igér, úgy meghaladja módját,
Hogy csak rovásra szól, s minden szava
Egy-egy adósság, melyért kamatot
Sziveskedik fizetni; földje zálog.
Bár szép szerént elhagyhatnám e tisztet,
Mig rá nem kényszeritnek!
Jobb, hogyha nincs barát, ki veled él,
Mint, hogyha van rosszabb az ellennél.
Mi lesz ebből?
Gondoskodást, dús adományt parancsol,
S mindezt üres fiókból.
Nem nézi erszényét s nem engedi
Föltárnom, szíve mily koldus neki,
Hogy nincs hatalma, vágyát teljesítni.
A mit igér, úgy meghaladja módját,
Hogy csak rovásra szól, s minden szava
Egy-egy adósság, melyért kamatot
Sziveskedik fizetni; földje zálog.
Bár szép szerént elhagyhatnám e tisztet,
Mig rá nem kényszeritnek!
Jobb, hogyha nincs barát, ki veled él,
Mint, hogyha van rosszabb az ellennél.
| Vérzik az úrért szívem. | (El.) |
TIMON.
Bántok rosszul, érdemtek’ kicsinyitve.
Im, egy baráti apróság, uram.
| Magatokkal |
Im, egy baráti apróság, uram.
2. ÚR.
Ezt nem szokott hálával fogadom.
Ezt nem szokott hálával fogadom.
3. ÚR.
Ő a tulajdon jóság!
Ő a tulajdon jóság!
TIMON.
Eszembe jut, uram, hogy pejlovamról,
Midőn minap rajt’ ültem, kedvezőn
Szóltál: tiéd az, minthogy megszeretted.
Eszembe jut, uram, hogy pejlovamról,
Midőn minap rajt’ ültem, kedvezőn
Szóltál: tiéd az, minthogy megszeretted.
3. ÚR.
Oh nemes úr, könyörgök, megbocsáss.
Oh nemes úr, könyörgök, megbocsáss.
TIMON.
Hidd szavamat: kellőn csak azt lehet
Dicsérni, a mit kedvelünk; s barátim
Kedvét a magaméval mérem össze.
Én igazán mondom. Majd fölkereslek.
Hidd szavamat: kellőn csak azt lehet
Dicsérni, a mit kedvelünk; s barátim
Kedvét a magaméval mérem össze.
Én igazán mondom. Majd fölkereslek.
AZ URAK.
Senkit se látunk szivesebben!
Senkit se látunk szivesebben!
TIMON.
Látogatástok, egyenkint s együtt, oly
Kedves, hogy eleget nem adhatok.
Hiszem, barátim közt országokat
Is osztogathatnék, és el nem unnám. –
Te, Alcibiades, mint katona
S így ritkanap dus, ingyen kapod azt:
Mert a halál közt élsz, és földjeid
A csatatéren vannak.
Látogatástok, egyenkint s együtt, oly
Kedves, hogy eleget nem adhatok.
Hiszem, barátim közt országokat
Is osztogathatnék, és el nem unnám. –
Te, Alcibiades, mint katona
S így ritkanap dus, ingyen kapod azt:
Mert a halál közt élsz, és földjeid
A csatatéren vannak.
ALCIBIADES.
| Csatakos föld. |
1. ÚR.
Mint hűn lekötelezve. –
Mint hűn lekötelezve. –
TIMON.
| Nektek én. |
2. ÚR.
Oly végtelen vonzalmunk –
Oly végtelen vonzalmunk –
TIMON.
Gyertyát ide, több gyertyát!
| Mint enyém. |
1. ÚR.
Dics és szerencse érjen, Timon úr!
| Legnagyobb üdv, |
TIMON.
Barátimé vagyok.
Barátimé vagyok.
| (Alcibiades, az Urak, stb. el.) |
APEMANTUS.
Hogy hajlanak! ülepök hogy kitolva!
S e lábcsuszás a pénzt megérte volna,
Mit érte adtak? Seprős a barátság.
A csalfa lábát épnek sohse lássák!
E jó bolondok bókba vetik üdvök’.
| Micsoda zaj! |
S e lábcsuszás a pénzt megérte volna,
Mit érte adtak? Seprős a barátság.
A csalfa lábát épnek sohse lássák!
E jó bolondok bókba vetik üdvök’.
TIMON.
Én, Apemantus, jó lennék tehozzád,
Hahogy te nem volnál mogorva.
Én, Apemantus, jó lennék tehozzád,
Hahogy te nem volnál mogorva.
APEMANTUS.
Nem kell nekem semmi: mert ha engem is megvesztegetnél, senki sem maradna, hogy gúnyoljon, s még többet vétkeznél. Oly hosszú ideje adakozol, Timon, hogy tartok tőle, magadat is kiadod rövid váltóra. Hát kell-é ez a lakomázás, pompázás, hivalkodás?
Nem kell nekem semmi: mert ha engem is megvesztegetnél, senki sem maradna, hogy gúnyoljon, s még többet vétkeznél. Oly hosszú ideje adakozol, Timon, hogy tartok tőle, magadat is kiadod rövid váltóra. Hát kell-é ez a lakomázás, pompázás, hivalkodás?
TIMON.
| No ha már a társaságot is szidni kezded, fölfogadtam, hogy rád sem nézek. Isten veled. Jer vissza jobb zeneszóval. | (El.) |
APEMANTUS.
Úgy! Nem akarsz hallgatni most reám
Aztán se fogsz: elzárom mennyedet.
Ember füle tanácsra oly süket,
Úgy! Nem akarsz hallgatni most reám
Aztán se fogsz: elzárom mennyedet.
Ember füle tanácsra oly süket,
| De hallgat hízelgő beszédeket. | (El.) |
