II. SZÍN.
Ugyanott. Közhely.
Lucius jő, három idegennel.
LUCIUS.
Kicsoda? Timon úr? Nekem igazi jó barátom s tisztességes úri ember.
Kicsoda? Timon úr? Nekem igazi jó barátom s tisztességes úri ember.
1. IDEGEN.
Mi sem tudjuk alábbvalónak, ámbár nem ismerjük. Egyet azonban mondhatok neked, uram, a mit közhírből hallok: Timon úr szerencsés ideje immár letelt és elmúlt, s vagyona pusztul előle.
Mi sem tudjuk alábbvalónak, ámbár nem ismerjük. Egyet azonban mondhatok neked, uram, a mit közhírből hallok: Timon úr szerencsés ideje immár letelt és elmúlt, s vagyona pusztul előle.
LUCIUS.
Ej, ne hidd azt; pénz dolgában ő meg nem szorúlhat.
Ej, ne hidd azt; pénz dolgában ő meg nem szorúlhat.
2. IDEGEN.
De hidd el, uram, hogy nem régiben egy embere Lucullus úrnál volt ennyi meg ennyi talentet kölcsönözni, sőt ezt nagyon sürgette, s nagyon kimutatta, mily szükség kívánja: mégis megtagadták tőle.
De hidd el, uram, hogy nem régiben egy embere Lucullus úrnál volt ennyi meg ennyi talentet kölcsönözni, sőt ezt nagyon sürgette, s nagyon kimutatta, mily szükség kívánja: mégis megtagadták tőle.
LUCIUS.
Hogy-hogy?
Hogy-hogy?
2. IDEGEN.
Mondom, uram, megtagadták tőle.
Mondom, uram, megtagadták tőle.
LUCIUS.
Különös egy dolog! Biz Isten, szégyellem. Ez érdemes férfitól megtagadták? Avval ugyan kevés becsületet vallottak. A mi magamat illet, kénytelen vagyok bevallani, hogy kaptam tőle némi apró szívességeket, úgymint pénzt, ezüstneműt, ékszert, meg egyéb efféle csecsebecsét; azonban mindez semmi ahhoz képest, a mit Lucullus kapott: mégis, ha tévedésből helyette énhozzám küld vala, sohasem tagadtam volna meg szükségétől azokat a talenteket.
Servilius jő.
Különös egy dolog! Biz Isten, szégyellem. Ez érdemes férfitól megtagadták? Avval ugyan kevés becsületet vallottak. A mi magamat illet, kénytelen vagyok bevallani, hogy kaptam tőle némi apró szívességeket, úgymint pénzt, ezüstneműt, ékszert, meg egyéb efféle csecsebecsét; azonban mindez semmi ahhoz képest, a mit Lucullus kapott: mégis, ha tévedésből helyette énhozzám küld vala, sohasem tagadtam volna meg szükségétől azokat a talenteket.
Servilius jő.
SERVILIUS.
Nini, mily szerencse! amaz ott ő nagysága. Ugyancsak megizzadtam, míg rá találtam. (Luciushoz.) Nagyságos uram. –
Nini, mily szerencse! amaz ott ő nagysága. Ugyancsak megizzadtam, míg rá találtam. (Luciushoz.) Nagyságos uram. –
LUCIUS.
Áh, Servilius! Be kedves találkozás. Isten áldjon meg. Tisztelem nemes, derék uradat, az én kitünő barátomat.
Áh, Servilius! Be kedves találkozás. Isten áldjon meg. Tisztelem nemes, derék uradat, az én kitünő barátomat.
SERVILIUS.
Nagyságod engedelmével, uram küldött –
Nagyságod engedelmével, uram küldött –
LUCIUS.
Ejnye, mit küldött? Úgy le vagyok már kötelezve uradnak: egyre küldöz. Mit gondolsz, hogyan háláljam meg neki? Hát ezúttal mit küldött?
Ejnye, mit küldött? Úgy le vagyok már kötelezve uradnak: egyre küldöz. Mit gondolsz, hogyan háláljam meg neki? Hát ezúttal mit küldött?
SERVILIUS.
Ezúttal, uram, csak jelenlegi szorúltságát küldötte, kérve nagyságodat, segítsen mostani szükségén ennyi talenttel. (Írást mutat.)
Ezúttal, uram, csak jelenlegi szorúltságát küldötte, kérve nagyságodat, segítsen mostani szükségén ennyi talenttel. (Írást mutat.)
LUCIUS.
Nagysága, látom, csak tréfál velem;
Ő százszor ötvenötre sem szorúlhat.
Nagysága, látom, csak tréfál velem;
Ő százszor ötvenötre sem szorúlhat.
SERVILIUS.
Most rászorúl még kevesebbre is.
Ha igazán nem volna megszorúlva,
Nem sürgetném fél annyi buzgalommal.
Most rászorúl még kevesebbre is.
Ha igazán nem volna megszorúlva,
Nem sürgetném fél annyi buzgalommal.
LUCIUS.
Komolyan beszélsz te, Servilius?
Komolyan beszélsz te, Servilius?
SERVILIUS.
Lelkemre, uram, valót mondok.
Lelkemre, uram, valót mondok.
LUCIUS.
Oh én szeles barom, hogy erre a jó időre kiköltekeztem, a mikor becsületet vallhattam volna! Be szerencsétlenűl esett, hogy tegnap vásárlok egy keveset, s ime becsületemből veszítek sokat! – Servilius, az istenekre, nem vagyok képes. Annál nagyobb baromság, mondhatom. – Magam is épen Timonhoz akartam fordúlni, ezek az urak bizonyíthatják; de most nem adnám Athén minden kincseért, hogy nem tettem. – Mély tiszteletemet édes uradnak. Remélem, ő nagysága legjobban fog rólam gondolkozni, bár nincs módomban szolgálhatni. És mondd neki részemről, az a legnagyobb szomorúságom, hogy ily tiszteletreméltó úrnak kedvére nem lehetek. Jó Servilius, megteszed-e nekem azt a nagy barátságot, hogy saját szavaimat mondod el neki?
Oh én szeles barom, hogy erre a jó időre kiköltekeztem, a mikor becsületet vallhattam volna! Be szerencsétlenűl esett, hogy tegnap vásárlok egy keveset, s ime becsületemből veszítek sokat! – Servilius, az istenekre, nem vagyok képes. Annál nagyobb baromság, mondhatom. – Magam is épen Timonhoz akartam fordúlni, ezek az urak bizonyíthatják; de most nem adnám Athén minden kincseért, hogy nem tettem. – Mély tiszteletemet édes uradnak. Remélem, ő nagysága legjobban fog rólam gondolkozni, bár nincs módomban szolgálhatni. És mondd neki részemről, az a legnagyobb szomorúságom, hogy ily tiszteletreméltó úrnak kedvére nem lehetek. Jó Servilius, megteszed-e nekem azt a nagy barátságot, hogy saját szavaimat mondod el neki?
SERVILIUS.
Elmondom uram.
Elmondom uram.
LUCIUS.
Meglátom, mi jót tehetek veled, Servilius.
Jól mondtad: Tímon pusztul. A kit egy
Meglátom, mi jót tehetek veled, Servilius.
| (Servilius el.) |
| Elútasít: már semmire se megy. | (El.) |
1. IDEGEN.
Figyeled ezt, Hostilius?
Figyeled ezt, Hostilius?
2. IDEGEN.
| Nagyon. |
1. IDEGEN.
Így fizet a világ; minden hizelgő
Játéka ép e fajta. Hát barát az,
A ki veled egy tálba mártogat?
Tímon ez úrnak, úgy t’om, apja volt,
Erszényivel őrzötte hitelét,
Tartotta meg jószágát, sőt fizette
Cselédi bérét; ő nem ihatik, hogy
Timon ezüstjét ne érintse ajka:
És mégis – óh mi szörnyeteg az ember
Hálátalanság képiben! – Timontól
Megvonja, a mit (nézve, mi övé)
Szánakozók a koldusnak megadnak.
Így fizet a világ; minden hizelgő
Játéka ép e fajta. Hát barát az,
A ki veled egy tálba mártogat?
Tímon ez úrnak, úgy t’om, apja volt,
Erszényivel őrzötte hitelét,
Tartotta meg jószágát, sőt fizette
Cselédi bérét; ő nem ihatik, hogy
Timon ezüstjét ne érintse ajka:
És mégis – óh mi szörnyeteg az ember
Hálátalanság képiben! – Timontól
Megvonja, a mit (nézve, mi övé)
Szánakozók a koldusnak megadnak.
2. IDEGEN.
Sohajt a vallás.
Sohajt a vallás.
1. IDEGEN.
Éltembe’ még Timonnal nem mulattam;
Reám se hárult semmi szívessége,
Hogy magamat barátjának jegyezzem:
Mégis, nagy lelke, kitünő erénye
S tisztes viselete miatt, kimondom,
Szükségiben ha hozzám fordul, én,
Jószágom’ adománynyá változtatva,
Jobbik felét reá fordítom vissza,
Úgy szeretem szivét. Átlátom immár,
Ember tanuljon szánalombul adni:
| Részemről soha |
Reám se hárult semmi szívessége,
Hogy magamat barátjának jegyezzem:
Mégis, nagy lelke, kitünő erénye
S tisztes viselete miatt, kimondom,
Szükségiben ha hozzám fordul, én,
Jószágom’ adománynyá változtatva,
Jobbik felét reá fordítom vissza,
Úgy szeretem szivét. Átlátom immár,
Ember tanuljon szánalombul adni:
| Mert jellemest legyőzi a ravaszdi. | (Mind el.) |
