I. SZÍN.
Varrótul új öt ezret, Izidortul
Kilenczet vett; s az én előbbi pénzem:
Az huszonöt. S ez az őrült pazarlás
Mégis foly? Ez nem tarthat így. Nem is tart.
Ha kell arany, koldús ebét lopom csak
S adom Timonnak: az eb aranyat ver.
Ha lovamat husz jobbért akarom
Cserélni, azt is od’adom Timonnak,
Nem kérve semmit: a ló menten ellik,
S kész lovakat. Kapus nincs kapuján,
Csak egy mosolygó ember, a ki minden
Járókelőt behí. Nem tarthat. Észszel
Nem mondható biztosnak helyzete. –
Caphis! Caphis, hallod?
Caphis jő.
Tessék, uram. |
Búj köpenyedbe: siess Tímon úrhoz;
Ne hagyd bedugni szádat; sem ha mondja:
„Tisztelem uradat” s – így – jobb kezével
Megemeli sapkáját. Engem is, mondd,
Szoritnak, s magaméból kell fizetnem.
Napja lejárt; s bizván az ő megszegte
Határidőben, csökkent hitelem.
Tisztelet, becsület; de nyakamat
Nem szeghetem, hogy meggyógyítsam ujját.
Bajom halasztást nem tür; s nem segíthet
A hadonázó, körmönfont beszéd,
Csak haladéktalan megfizetés. Menj;
Ölts mentül zaklatóbb tekintetet,
Követelő pofát: mert tartok attól,
Ha minden toll saját szárnyába jut,
Timon, ki még most phoenixül ragyog,
Csupasz sirályfi lesz. Eredj.
Megyek. |
Megyek! Vidd a kötvényeket magaddal
S tudd bé lejártokat.
Meglesz. |
Eredj. |
(Mindketten el.) |