III. SZÍN.
Fő vád legyen, hogy zsarnok-hatalomra
Törekszik, és ha itt kisíklik, a nép
Iránti gyűlölségével szorítsd,
S hogy a prédát nem osztá el soh’, a mit
Az antiumbeliektől vettek el. | (Aedil jön.) |
Igen.
Kik társai? |
Az öreg |
Mindig kegyelték.
Összeírtad-e |
Igen, leírtam, rendiben van, íme.
S beszedted tribusok szerint?
Beszedtem. |
Most gyűjtsd a népet össze e helyen,
S ha én azt mondom: „úgy kell lennie
A közjog és erőre nézve”, bár
Halál, pénzbüntetés vagy számüzés,
Mondják utánam, hogy „pénzbüntetés” vagy
„Halál”, az ősi jog szerint s a jó ügy
Hatalmánál fogvást.
Tudtokr’ adom. |
S ha így elkezdenek kiáltani,
Ne szűnjenek meg, míg a zaj s zavar
Ki nem csikarja azt a büntetést,
A melyet rá itéltünk.
Jól vagyon. |
Mondd, hogy kemények s készen legyenek,
Ha intésünket látják.
E szerint tégy. | (Aedil el.) |
Van szokva, s ellenmond nagyon hamar,
S ha föl van ingerülve, vissza nem tér
A mérséklethez; akkor ő kimondja,
Mi szívén van, s ott az van, a mi minket
nyakát szegnünk segít.
Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, Senatorok, Patriciusok.
Hah, jól van, itt jön.
Kérlek, csak nyugodtan. |
Mint a lovász, ki százszor tűri el
Egy kis pénzért a gaz nevet. – Istenink
Tartsák meg Rómát, adjanak érdemes
Bírákat, hintsenek közénk szeretetet,
S töltsék meg békejellel templominkat
S ne haddal utczáinkat.
Ámen, ámen. |
Nemes kivánat.
Az Aedil visszajön Polgárokkal.
Népség, közelebb. |
Figyeljetek a tribúnusokra. Lassan!
Előbb én szólok.
Jó, szólj. – Csendesen. |
Csak itt és másutt nem vádoltatom?
Itt vége lesz mindennek?
Kérdezem: |
Elismered a képviselőiket,
S eltűröd a törvényes büntetést
A rád bizonyított vétkekért?
Igen. |
No látjátok, polgárok, ő igent mond.
Tekintsétek vitézi tetteit,
Gondoljatok sebeire… Olyanok
Testén, mint sírok a szent temetőn.
Nevetséges kis tüskekarczolás.
Továbbá gondoljátok meg: ha nem
Beszél mint polgár, tesz mint katona.
Ne nézzétek vad hangját rosszaságnak.
A mint mondottam, ő csak katonás, de
Nem gyűlöl bennetek.
Jó, jó, ne többet. |
Hogyan van, hogy bár általánosan
Consulnak választattam, ilyetén
Csúfot vallok, hogy elveszitek megint
A hivatalt tőlem?
Nekünk felelj. |
Beszélj hát… Jó… Hisz így kell lennie.
Bevádolánk, hogy tervezéd, mikép
Rómába’ minden tisztséget kiirtasz,
Hogy így zsarnokhatalmat vívj magadnak.
Ezért a népnek árulója vagy.
Mit! áruló!
No lassan, megigérted. |
Pokol mély lángja nyelje be a népet!
Én áruló! Gyalázatos tribún!
Bár űlne húszezer halál szemedben,
Markod szorítna miljomot, s hazug
Szájad kétannyit, mégis mondanám:
Hazudsz! s oly nyiltan, mintha istenimhez
Imádkoznám.
Nép, hallod ezt? |
El a |
Lassan. |
Láttátok tettit, hallátok beszédét,
Szolgátokat megverte, titeket
Káromlott, a törvénynek ütlegekkel
Állt ellen, megvetéssel illeté
A nagyhatalmú bíróságot. Ez mind
Oly nagyszerű bűn, mely a legkeményebb
Halált érdemli.
De mert elébb honát |
Mily szolgálatról fecsegsz itt?
Mondom, mivel tudom.
Te? |
Ez tehát |
Könyörgök, |
Nem, én már semmit sem tudok.
Mondják ki a tarpeji szirt-halált, a
Csavargó számüzöttséget, nyuzást,
A börtönt egy szem búzával naponkint…
Nem adnék egy jó szót kegyelmökért,
Nem kéne, a mit adhatnak, habár
Megkapnám azt egy „isten-jó-nap”-ért.
A mért koronkint tőle telhetőleg
Iparkodott a népet megrabolni
Hatalmától, és most is úgy viselte
magát, mint ellen, s nem csupán a tisztes
Törvény iránt, de még azokhoz is, kik
Azt végrehajtják: a népnek nevében
S tribún-hatalmunknál fogvást ezennel
Száműzzük őt a városból, s kikötjük,
Mihelyt bejő Rómának kapuján,
Lelökjük őtet a tarpeji szirtről.
A nép nevében mondom: úgy legyen!
Úgy légyen, úgy, úgy! számkivetjük őt! Úgy
Kell lenni!
Urak, barátaim, hallgassatok rám.
Nem, el van már itélve.
Hadd beszéljek. |
Nyomot hagyának rajtam. Szeretem
Hazám javát gyöngédebb tisztelettel,
Szentebben s mélyebben, mint éltemet
És drága nőmet s méhének gyümölcsit,
Ágyékom kincseit. Ha mondanám, hogy…
Mit mondanál hát? Tudjuk, hányadán vagy.
Nincs mit beszélned. Ő száműzve van, mint
A népnek és hazának ellene.
Úgy lészen.
Úgy lesz, úgy kell lennie!
Hitvány kutyák! kiknek lélekzetét
Úgy gyűlölöm, mint a büzhödt mocsárt,
S kegyét becsűlöm, mint a temetetlen
Halott maradványát, mely légemet
Megrontja: én száműzlek titeket!
Maradjatok itt ingó lelketekkel!
Remegjen minden neszre szívetek!
Az ellenség tollának lebbenése
Ejtsen kétségbe! Legyen hatalmatok
Mindig, védőtöket száműzni, s végre
Butaságtok (mely nem lát, a míg nem érez)
Nem tartóztatva bennetek (levén
Tenellenségtek) tégyen nyomorú
Szolgáivá olyan nemzetnek, a mely
Egy kardcsapás nélkül hódíta meg!
Megvetve a várost miattatok.
Hátat fordítok... Széles a világ.
(Coriolanus, Cominius, Menenius, Senatorok és Patriciusok el.)
Elment a népnek ellensége, elment!
Ellenségünk száműzeték! hahó!
Kisérjétek ki őt a kapukig, mint
Ő megvetéssel kisért titeket,
S bosszantsátok, miként érdemli. Minket
Kövessen őrség át a városon.
Jerünk, jerünk, nézzünk ki a kapun.
Nemes tribúnainkat óvj’ az ég! | (Mind el.) |