I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Róma. nyilvános tér.
Jön Menenius, Sicinius és Brutus.
MENENIUS.
A jós azt mondja, hogy ma este híreket hallunk.
BRUTUS.
Jókat vagy rosszakat?
MENENIUS.
Nem a nép kivánsága szerintieket, mert ez nem szereti Marciust.
SICINIUS.
A természet tanítja meg az állatokat barátaik ismerésére.
MENENIUS.
Ugyan kérlek, kit szeret a farkas?
SICINIUS.
A bárányt.
MENENIUS.
Igen, hogy elnyelje, mint az éhes plebejusok szeretnének tenni a nemes Marciussal.
BRUTUS.
No hisz ez bárány, valóban; úgy béget, mint a medve.
MENENIUS.
Ő igazán olyan medve, mely úgy él, mint a bárány. Ti két öreg ember vagytok: egyet kérdek tőletek, feleljetek rá.
TRIBÚNOK.
Nos, uram?
MENENIUS.
Milyen rosszaságban szenved Marcius, a melylyel ti ketten nem bővelkedtek?
BRUTUS.
Ő egy hiba nélkül sem szűkölködik, valamennyivel el van látva.
SICINIUS.
Különös kevélységgel.
BRUTUS.
És a hányavetiségben minden emberen túljár.
MENENIUS.
Furcsa biz az. Tudjátok-e ti ketten, mit itélnek felőletek itt a városban, magunkat értve, a jobb oldalt. Tudjátok?
TRIBÚNOK.
Nos tehát, mit itélnek felőlünk?
MENENIUS.
Minthogy a kevélységről beszéltetek… de nem haragusztok meg?
TRIBÚNOK.
Nos, uram, nos?
MENENIUS.
Különben mindegy, mert az alkalomnak egy igen kicsiny tolvaja nagy mennyiségű türelemtől foszt meg benneteket. Tegyetek kedvetek szerint s haragudjatok, ha úgy tetszik, ha örömet szerez nektek a harag. Kevélységről beszéltek; hejh, ha a hátatok mögé láthatnátok s jó magatokat belsőképen vizsgálat alá vennétek. Tennétek csak ezt!
BRUTUS.
Hát aztán, uram?
MENENIUS.
Hát aztán oly érdemtelen, kevély, kegyetlen, makacs tisztviselő párt (más szavakkal bolondokat) födöznétek fel, a minőket csak kapni Rómában.
SICINIUS.
Menenius, téged is nagyon jól ismernek ám!
MENENIUS.
Ismernek, mint jókedvű patriciust és olyat, a ki szeret egy-egy pohár tüzes bort, melyben egy csepp szelidítő Tiberis-víz sincs. Mondják, hogy annyiban tökéletlen vagyok, a mennyiben az első vádlót pártolom, hogy minden csekélységre indulatoskodom, s hogy többet mulatok az éj hátuljával, mint a reg homlokával. A mit gondolok, kimondom, s rosszakaratomat kilehelem. Ha találkozom ilyen politikusokkal, mit ti (Lykurgusoknak nem nevezhetlek) s ha az ital, melyet nyújtotok, nem ízlik: félrerántom a képemet. Nem mondhatom, hogy „uraságaitok igen jól fejezték ki magokat,” ha majd minden szavatokból kirí a szamár; és ámbár el kell tűrnöm, ha valaki tiszteletreméltó férfiaknak nevez benneteket, de azok gyalázatosan hazudnak, kik azt mondják, hogy emberséges képetek van. Ha ezt látjátok mikrokosmusom földabroszán, következik ebből, hogy engem nagyon jól ismernek? Mi rosszat böngészhet vak látástok ezen jellemből arra nézve, hogy engem, nagyon jól ismernek?
BRUTUS.
Eredj, uram, eredj; eléggé ismerünk.
MENENIUS.
Ti sem engemet nem ismertek, sem magatokat, sem más egyebet. A ti nagyravágyástok, szegény ficzkóktól süvegeltetni és bókokat nyerni. Eltarisznyáztok egész egy istenadta délelőttet, hallgatva egy narancsos kofa és csaplár czivódását, s elhalasztjátok a három filléres pört a következő törvényszékig. Ha valami ügyet terjeszt elétek két párt, s történetesen egyet csavarít rajtatok a kólika, olyan képeket rántotok, mint az alakosok, kitűzitek a véres zászlót a türelem ellen, s éji edény után ordítva véresen eresztitek el a pört, melyet kihallgatástok még jobban összegabajított. Annyiban szereztek békét az ügybajosok közt, hogy mind a két részt összegazemberezitek. Derék legények vagytok, nagyon.
BRUTUS.
Eredj, eredj, jól tudják felőled, hogy különb vagy bohócznak az asztalnál, mint bírónak a capitóliumban.
MENENIUS.
Még papjaink is gúnyolódókká válnak, ha ilyen nevetséges személyekkel találkoznak, mint ti. Ha legczélszerűbben beszéltek, még az sem ér annyit se, mint szakállatok mozgása, szakállatok pedig nem érdemli azt a tisztességes sírt, hogy egy kontár szabó vánkosát tömjék ki véle, vagy hogy szamár nyergébe temessék. De nektek azt kell mondanotok: Marcius kevély! holott ő egymaga testvérek közt is ér annyit, mint valamennyi nagyapátok Deukalion óta, ámbár közülök a java alkalmasint firól fira hóhér volt. Jó estét uraságtoknak; további mulatásom veletek megrontaná agyvelőmet, miután ti plebejus barmok pásztorai vagytok. Leszek oly vakmerő, s búcsút veszek tőletek.
(Brutus és Sicinius hátramegy.)
Jön Volumnia, Virgilia, Valeria.
Hogy vagytok, szép és nemes hölgyek? A hold, ha földi volna, sem volna nemesebb nálatok. Hová követitek oly gyorsan szemeiteket?
VOLUMNIA.
Érdemes Menenius, fiam Marcius közeledik. Juno szeretetére kérlek, ereszsz bennünket.
MENENIUS.
Hah, Marcius haza felé tart?
VOLUMNIA.
Igen, tisztelt Menenius, s a legjelesb magaviselettel.
MENENIUS.
Neked nyújtom, Jupiter, fövegemet és köszönetemet. Marcius haza jön!
Két hölgy.
Igen is, úgy van.
VOLUMNIA.
Ime, itt levele; a senatusnak is küldött, nejének is, s úgy hiszem, otthon a te számodra is van.
MENENIUS.
Ma este az egész házamat leitatom.
Levelem van tőle?
VIRGILIA.
Igen, minden bizonynyal van leveled.
Láttam.
MENENIUS.
Levél számomra? Ez képes engem hét esztendeig egészségben tartani, s ez alatt az egész idő alatt csak úgy komázok az orvossal. Galenus legfölségesebb rendelvénye ezen óvószerhez képest csak kuruzslás, s annyit ér, mint valami ló-ital. Nincs megsebesítve? mert úgy szokott haza jönni.
VIRGILIA.
Oh nincs, nincs, nincs!
VOLUMNIA.
Oh, ő meg van sebesítve, hála istennek!
MENENIUS.
Én is azt mondom, ha nincs nagyon megvagdalva. Vajjon hoz-e győzelmet zsebében? Úgy illenek neki a sebek.
VOLUMNIA.
A homlokán van megsebesítve, Menenius. Harmad ízben jön haza tölgykoszorúval.
MENENIUS.
Jól megtanította Aufidiust?
VOLUMNIA.
Titus Lartius írja, hogy együtt vívtak, és Aufidius megfutamodott.
MENENIUS.
Jól is tette, a felől biztosíthatom, mert ha ott megáll előtte, olyat kap, a mit én föl nem vettem volna Coriolinak minden szekrényeért s az aranyért, mely azokban van. Tudja ezt a senatus?
VOLUMNIA.
Jertek, hölgyeim… Igen, igen, a senatus kapott levelet a vezértől, melyben ez a háború minden érdemét fiamra ruházza. Ő e táborozásban minden előbbi tetteit fölülmulta.
VALERIA.
Valóban, csodálatos dolgokat beszélnek róla.
MENENIUS.
Csodálatosakat? Kezeskedem is, hogy nem érdemtelenűl.
VIRGILIA.
Adják istenink, hogy igazak legyenek.
VOLUMNIA.
Igazak? oh!
MENENIUS.
Igazak? esküszöm, hogy azok. Hol van megsebesítve? (A tribunokhoz, kik előre jönnek.) Isten Tartsa meg uraságtokat! Marcius haza jön, most még több oka van, kevélynek lennie. – Hol van megsebesítve?
VOLUMNIA.
Vállán és bal kezén. Majd mutathat elég sebhelyet a népnek, ha hivatalért folyamodik. Tarquin elűzetésekor hét seb esett rajta.
MENENIUS.
Egy a nyakán s kettő a czombján… én úgy tudom, hogy kilencz.
VOLUMNIA.
Ez utolsó háború előtt huszonöt sebe volt.
MENENIUS.
Most van huszonhét. Minden sebe egy-egy ellenség sírja volt. (Örömzaj és harsonák.) Halljátok a harsonákat!
VOLUMNIA.
Ezek már Marciusnak hirdetői! Zaj
Előzi őt meg, s köny marad mögötte.
Izmos karjában a sötét halál,
Kinyújtja, és sok ember sírba száll.
Jeladás; harsonák hangzanak. Jön Cominius és Titus Lartius, köztök Coriolanus, fején tölgykoszorú; Kapitányok, Katonák, Hírnök.
HIRNÖK.
Tudjátok meg, hogy Marcius maga
Harczolt Corioliban, s ott hősisége
A Cajus Marciushoz új nevet nyert,
Ezen tisztes név Coriolanus… Üdvöz
Légy Rómában, hires Coriolanus!(Harsonák.)
MIND.
Légy üdvöz itt, híres Coriolanus!
CORIOLANUS.
Ne többet, kérlek.
COMINIUS.
Im, uram, anyád…
CORIOLANUS.
Oh!
Tudom, kéréd az isteneket, hogy engem
segítsenek.(Letérdel.)
VOLUMNIA.
Kelj föl, hős katonám!
Szép Marcius, vitézi Cajusom!
És tetteiddel szerzett új neved
Hogy is van? Coriolanus, úgy-e bár,
De nőd…
CORIOLANUS.
Üdvöz légy, kedves hallgatóm!
Nevettél volna-e halálomon,
Hogy diadalmamon sírsz? kedvesem,
Ez a corioli özvegyek s fiatlan
Anyákhoz illő.
MENENIUS.
Áldjanak istenink!
CORIOLANUS.
S te még élsz? (Valeriához.) Oh bocsánat asszonyom.
VOLUMNIA.
Hová forduljak? Üdvöz légy körünkben!
Vezér, te szinte, s valamennyien!
MENENIUS.
Ezerszer üdvöz légy! Nevetni, sírni
Tudnék; nehéz s könnyű vagyok. Üdvözöllek.
Átok szakítsa ki szivét, a ki
Nem lát örömmel. Róma titeket
Imádjon, hármatokat; hanem, hitemre,
Van itt nehány vén vadfa, melyeken
Az oltás nem fog. – Jó napot, vitézek!
Mi a csalánt csalánnak híjuk, és a
Bolondot csak bolondnak.
COMINIUS.
Mindig egy.
CORIOLANUS.
Mindig Menenius, mindig az.
HIRNÖK.
El itt az útból!
CORIOLANUS (Nejéhez és anyjához).
Kezedet s tiédet.
Előbb, mint házam árnyékába lépek,
Nézzünk el a jó patriciusokhoz,
A kiktől nem csak üdvözlést nyerék, de
Megtisztellést is.
VOLUMNIA.
Én megértem azt,
Hogy fő ohajtásom s ábrándaim
Beteljesültek. Egy van hátra még,
És ezt tenéked, nem kételkedem, hogy
megadja Rómánk.
CORIOLANUS.
Tudd meg, jó anyám, a
Magam útján inkább szolgájok leszek, mint
Urok különben.
COMINIUS.
El a capitólba!
(Harsonák, kürtök. Elmennek oly ünnepélyesen, mint jöttek. A Tribúnok maradnak.)
BRUTUS.
Minden nyelv róla szól s a gyönge szem
Üveggel nézi őt. A csacska dajkák
Jajgatni hagyják csecsemőiket,
Őt emlegetvén elragadtatással.
A konyhalyány legszebb vásznát köti
Füstös nyakára s a falakra mászik.
Megtömve minden, bódék, ablakok
A fúladásig. Háztetők gerinczén
Ül a sokaság, és mind iparkodik
Őt nézni. Ritkán látható papok
Furódnak a tömeg közé, helyet
Szerezni a köznép közt. Fátyolos nők
Od’adják arczuk pirját és fehérét
A kéjelgő s a forró ajku Phoebus
Zsákmányaul. Oly zaj van, mintha egy
Isten, ki őt vezérli, emberi
Lényébe bújt vón’ csellel, s adta volna
A kellemet rá.
SICINIUS.
Consul lesz maholnap,
Fogadni mernék.
BRUTUS.
Úgy lefekhetünk
Mindaddig, míg az ő hatalma tart.
SICINIUS.
Nem fogja ő méltóságát szerényen
Viselni végig; elveszíti azt is,
Mit eddig nyert.
BRUTUS.
Ez a vigasztalás.
SICINIUS.
Hidd el, hogy a nép, kit képviselünk,
Felejti majd bármily kis alkalomkor
Rossz indulatból újabb érdemét;
S hogy ád alkalmat, olyan bizonyos,
Mint hogy kevély.
BRUTUS.
Hallám eskünni őt,
Ha consulságért folyamodni fog,
Nem jő a térre, és nem ölti fel
Az alázatosság ócska köntösét, s nem
Mutatja’ a népnek, mint szokás, sebeit,
Koldulni a büdös szájaktul.
SICINIUS.
Jól van.
BRUTUS.
Ekkép beszélt. Oh, inkább abba hagyja,
Mint így szerezze meg, ha a nemesség
Rá nem segíti.
SICINIUS.
Én ugyan, kivánom,
Hogy ez legyen szándéka, és ezen terv
Szerint működjék.
BRUTUS.
Meglásd, megteszi.
SICINIUS.
Akkor megérjük, a mit úgy kivánunk;
Ő bukni fog.
BRUTUS.
Meg is kell buknia,
Máskép mi járunk így. Rá kell beszélnünk
A népet, hogy gyűlölte mindig őt, hogy
Öszvérekké változtatná, ha birná,
Hogy elnémítná szószólóikat,
És a szabadságból őket kiverné,
Hogy nem teszen föl bennök több erőt
S tehetséget, több lelket, mint van a
Tevében, mely azért tápláltatik csak,
Hogy hordja a tehert, s jól megverik, ha
Eldől alatta.
SICINIUS.
Ilyetén beszédtől,
Ha majd a népet lázadó daczával
Legjobban bántja (s ez meglesz, mihelyt
Ingerlik, a mi könnyű, mint kutyát
Uszítni juhra): lángra lobban a
Száraz tarló, s e lángok őt örökre
Be fogják feketíteni.
Követ jön.
BRUTUS.
Mi baj?
KÖVET.
A capitólba hívnak. Híre van,
Hogy Marcius consul lesz. A vakok
Tolonganak, hogy hallják, és a némák,
Hogy lássák őt. Agg hölgyek keztyüket
S az ifjú hölgyek kendőket dobának
Felé, a hol ment. Bókolt a nemesség,
Mint Jupiter szobránál; és a nép
Örömzajából mennydörgést csinált
S záport a fölhányt fövegekbül. Ilyet
Még nem láttam.
BRUTUS.
Jerünk a capitólba.
Szemünk s fülünk a jelené legyen,
S szivünk a sikeré.
SICINIUS.
Veled megyek. (El mindnyája.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem