I. SZÍN.
Tér a brit s a római tábor közt.
Posthumus jön, kezében véres kezkenővel.
POSTHUMUS.
Véres ruha, elteszlek, mert óhajtám
Hogy ily szinű légy. Hány nős férfi, ki
Ily útra tér, nem öl meg asszonyt sokkal
Különbet, mint maga, mert kissé félre
Lépett. Pisanio! Jó szolga nincs
Lekötve teljesitni, csak igaz
Parancsot. Istenek, hibáimért
Ha bosszut álltatok voln’: nem jutok
Idáig; Imogen megmentve volna a
Bánatnak, s én, bosszura ért gonosz,
Leverve. De ti ezt kicsiny hibán
Elvesztitek, aggódva, hogyne essék
Ujabba; másnak meg engedtek rosszal
Tetézni rosszat, s minden újabb rosszabb,
S a tettes bánkodik, üdvére, rajt’.
Tiétek Imogen: legyen vele,
Mint nektek jobban tetszik, rajtam áldás
Lesz meghajolni. Az olasz sereggel
Jövék, hogy küzdjek hölgyem földje ellen.
Elég, hogy úrnőjét megöltem: béke!
Tovább nem sebzem. Jó egek, halljátok
Türelmesen szándékom’. Elvetem
E római köntöst, s brit paraszt ruhát
Veszek fel: s kikkel jöttem, ellenök
Így küzdök, s így halok érted, Imogen,
Kiért éltem s minden lehelletem
Egy-egy halál; s így ismeretlen,
Nem szánva, nem gyülölve a veszélynek
Szánom magam’. Tudják meg, hogy több ember
Vagyok, mint mit ruhám mutat.
Ősim erényét, ég, áraszd reám!
Kezdjünk az ős szokásnak szégyenül
Új módot: rossz kivül és több belül.
Véres ruha, elteszlek, mert óhajtám
Hogy ily szinű légy. Hány nős férfi, ki
Ily útra tér, nem öl meg asszonyt sokkal
Különbet, mint maga, mert kissé félre
Lépett. Pisanio! Jó szolga nincs
Lekötve teljesitni, csak igaz
Parancsot. Istenek, hibáimért
Ha bosszut álltatok voln’: nem jutok
Idáig; Imogen megmentve volna a
Bánatnak, s én, bosszura ért gonosz,
Leverve. De ti ezt kicsiny hibán
Elvesztitek, aggódva, hogyne essék
Ujabba; másnak meg engedtek rosszal
Tetézni rosszat, s minden újabb rosszabb,
S a tettes bánkodik, üdvére, rajt’.
Tiétek Imogen: legyen vele,
Mint nektek jobban tetszik, rajtam áldás
Lesz meghajolni. Az olasz sereggel
Jövék, hogy küzdjek hölgyem földje ellen.
Elég, hogy úrnőjét megöltem: béke!
Tovább nem sebzem. Jó egek, halljátok
Türelmesen szándékom’. Elvetem
E római köntöst, s brit paraszt ruhát
Veszek fel: s kikkel jöttem, ellenök
Így küzdök, s így halok érted, Imogen,
Kiért éltem s minden lehelletem
Egy-egy halál; s így ismeretlen,
Nem szánva, nem gyülölve a veszélynek
Szánom magam’. Tudják meg, hogy több ember
Vagyok, mint mit ruhám mutat.
Ősim erényét, ég, áraszd reám!
Kezdjünk az ős szokásnak szégyenül
Új módot: rossz kivül és több belül.
)
