V. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Szoba a kastélyban.
Királyné és Horatio jönnek.
KIRÁLYNÉ.
Nem akarok beszélni a leánynyal.
HORATIO.
Erővel jönne; rendkivűl zavart;
Nem szánni állapotját nem lehet.
KIRÁLYNÉ.
Mit akar?
HORATIO.
Atyjáról beszél sokat;
Azt hallja, úgymond, hamis a világ;
És erre hm-get, és mellét veri;
Egy szalmaszál is bántja; kétesen,
Csak félig-érthetőn mond valamit;
Beszéde semmi, de alaktalan
Fordúlatokkal sejtelmekre készti
A hallgatókat, hogy hozzávetőleg
Ön eszméikhez toldják a szavat,
Mely, a szem-, fő-, tagjártatással egybe,
Oly gondolatra bir, hogy itt gyanú
Lehet nagyon rossz; semmi bizonyosság.
KIRÁLYNÉ.
Jó lenne szólni véle, mert gonosz
Találgatást költ a rossz-akarókban.
Jőjön be.(Horatio el.)
Kór lelkem – ez a bűn sajátja épen –
Vész-híradót lát minden semmiségben.
A vétek oly ügyetlen, ha remeg:
Romlástól félve, magát rontja meg.
Horatio visszajő Opheliával.
OPHELIA.
Hol a szépséges dán királyi hölgy?
KIRÁLYNÉ.
Nos, nos, Ophelia?
OPHELIA.
(Dalol.)
Hogy ismerem én meg
Hív szerelmed’ mástól?
Pörge kalap-, botja-,
S fűzött sarujáról.
KIRÁLYNÉ.
Édes kisasszony, mit jelent e dal?
OPHELIA.
Tessék? Nem; kérem hallgassa csak.
(Dalol.)
Meghalt, kimult ő, asszonyom;
Meghalt, kimult, bizony!
Fejétül neki zöld-hant gyepágy,
Lábtul egy kő vagyon.
Oh, hó!
KIRÁLYNÉ.
No de, Ophelia –
OPHELIA.
Kérem, hallja csak.
(Dalol.)
Oly hófehér a szemfedél –
Király jő.
KIRÁLYNÉ.
Ah, nézze felség!
OPHELIA.
Virággal van tele;
Sirjába őt a szeretet
Síratva nem tette le.
KIRÁLYNÉ.
Hogy van, szép kisasszony?
OPHELIA.
Jól, Isten fizesse meg. Azt mondják, a bagoly egy pék leánya volt. Uram Isten! Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk. Isten áldja meg az ebédjöket.
KIRÁLY.
Atyjával tépelődik.
OPHELIA.
Kérem, egy szót se erről; de ha kérdik mit jelent, csak mondja ezt:
Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki;
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.
KIRÁLY.
Kedves Ophelia!
OPHELIA.
Biz úgy, hen! No de végzem már, esküdözés nélkül:
Irgalmas ugyse! a legény,
Ohjaj! szégyen! piha!
Ha hozzá fér, hát megteszi;
Bizisten rút hiba.
Míg meg nem csaltál, elveszesz,
Nem azt igérted-e?
Úgy is lett volna, esküszöm:
Ne jöttél volna be!
KIRÁLY.
Mióta van így?
OPHELIA.
Remélem, minden jóra fordúl. Az embernek tűrni kell: de én nem állhatom meg sírás nélkül, ha rágondolok, hogy teszik abba a hideg földbe. Ezt a bátyámnak meg kell tudni, most hát köszönöm a jó tanácsukat. Álljon elő a kocsim! Jó éjt, hölgyeim; jó éjt, kedves asszonyságok; jó éjt, jó éjt!(El.)
KIRÁLY.
Kövesd nyomon; adj mellé biztos őrt.
Oh, mind ez a mély bánat mérge, mely (Horatio el.)
Atyja halálán érte. S ládd-e most,
Ó Gertrud, Gertrud!
A bú ha jő, nem jő mint egyes őrszem:
Egész dandár beront. Először ennek
Atyját megölték; majd fiad fut el
– Ön bujdosása vérengző oka; –
A nép zavargó, egészségtelen,
Lázas gondolkodásu és beszédü
A jó Polonius miatt, kit oly
Suttomba eltemetnünk dőreség volt;
Szegény Ophelia magán kivűl,
Megválva ép eszétől, mely ha nincs,
Az ember írott kép, avagy barom.
És végre, a mi mindezzel fölér,
A bátyja titkon haza érkezett,
Gyászán evődik, felhőkben borong,
Sugó se kell, fülét megvesztegetni
Dögös beszéddel, atyja vesztiről;
Pedig, ha megszorúl és tárgya nincs,
A fülbesúgó cseppet sem haboz
Saját személyünk’ is belékeverni.
Oh Gertrud, ez, mint gyilkoló pokolgép,
Több helyen üt fölösleges halált.(Kün zaj.)
KIRÁLYNÉ.
Ohjaj! miféle lárma ez?
Egy Nemes jő.
KIRÁLY.
Megállj.
Hol a testőreim? Védjék az ajtót.
Mi baj?
NEMES.
Felséges úr, fusson, szaladjon;
Az óczeán, ha korlátin kiront,
Nem nyeldesi mohóbban a lapályt,
Mint lázadó csoport élén az ifju
Laertes győzi hű szolgáidat.
A csőcselék urazza – s mintha most
Kezdődnék a világ, s feledve volna
A tisztes régiség, bevett szokás,
A ily szavak törvényes támaszi –
Ordít: „Tegyünk királyt! Éljen Laertes!
Kéz, főveg és nyelv az égig veri:
„Laertes a király! Éljen Laertes!”
KIRÁLYNÉ.
Hogy’ meg-csaholnak a hamis nyomon!
Oh, ál nyom az, ti csalfa dán ebek!(Kün zaj.)
KIRÁLY.
Betört az ajtó.
Leartes jő fegyveresen. Dánok követik.
LAERTES.
Hol a király? – Maradjatok ti kün.
DÁNOK.
Nem, hadd megyünk be.
LAERTES.
Kérlek, várjatok.
DÁNOK.
No hát, no hát.(Visszahúzódnak.)
LAERTES.
Őrízzétek az ajtót;
Úgy; köszönöm. – Alávaló király,
Add vissza atyámat!
KIRÁLYNÉ.
Nyugton, jó Laertes.
LAERTES.
A vércsepp, mely nyugodt, fattyúnak ordít,
Atyám’ kappannak; és ringyó nevet
Süt hív anyámnak oly szeplőtelen
Szűz homlokára.
KIRÁLY.
Mi bajod, Laertes,
Hogy pártütésed ily órjást mutat?
Bocsásd Gertrud, ne féltsd a mi személyünk’:
Oly fenség őrzi abban a királyt,
Hogy, bár felsandalít a pártütés rá,
Tettleg kevésre megy. Mondd csak, Laertes,
Miért dühöngsz így? Jó Gertrud, ereszd.
LAERTES.
Hol az atyám?
KIRÁLY.
Meghalt.
KIRÁLYNÉ.
Nem általa.
KIRÁLY.
Hadd kérdje ki magát.
LAERTES.
Meghalt, de hogy’?
Szembekötősdit nem játszunk velem!
Pokolba, hűség! eskü, ördögökhöz!
Lélek, kegyesség a gyehenna tűzbe!
A kárhozattal szembe szállok én.
Oda jutottam, hogy föl sem veszem
Ezt a világot, sem a másikat.
Hadd jőjön, a mi jő, de az atyámért
Boszút állok busásan.
KIRÁLY.
Nos, mi gátol?
LAERTES.
Saját akaratom, nem egy világé;
És eszközimmel úgy gazdálkodom,
Hogy sokra érjen a kevés.
KIRÁLY.
Leartes,
Ha bizonyost vágysz tudni, az atyád
Halála hogy’ lett: úgy van-e megírva
Boszúdban, hogy vesztőt, nyerőt besöpresz,
Ellent s barátot?
LAERTES.
Nem, csak ellenit.
KIRÁLY.
Nem akarod hát tudni, kicsodák?
LAERTES.
Barátit ily tárt karral ölelem,
És, mint az élet-osztó pellikán,
Véremmel szoptatom.
KIRÁLY.
Most úgy beszélsz,
Mint jó fiú és egy igaz nemes.
Hogy én e tettben ártatlan vagyok,
És bánatodban buzgó részt veszek:
Értelmed azt oly tisztán fogja látni,
Mint a napfényt szemed.
DÁNOK (kün).
Bocsátni kell!
LAERTES.
Mi az? miféle zaj?
Ophelia visszajő.
Oh szídd fel agyvelőm’, nap! sós könyű,
Marj ki szememből minden lát-erőt!
Istenre! őrültséged súly szerint
Meg lesz fizetve, hogy sülyed a mérleg.
Oh jó hugom, kedves, kedves leány,
Pünkösdi rózsám, szép Ophelia!
Oh ég! hogy egy ifjú leány esze
Csak oly halandó, mint ősz ember élte!
Gyöngéd a természet szerelme: mindig
Küld valamely becses ajándokot
Annak sírjába, kit szeret.
OPHELIA.
Vitték födetlen arczczal őt,
S haja-lálom! s haja-nálom!
Sírjába sírtak köny-esőt –
Áldj’ Isten, galambom!
LAERTES.
Ha ép észszel boszúra ösztönöznél,
Nem hatna így meg.
OPHELIA.
Te csak azt danold, hogy: Haj alá-alálom, alá, halálom! Ni lám, mint rámegy a vers. A csalfa számtartó az, ki ellopta urasága leányát.
LAERTES.
E semmi több, mint a valami.
OPHELIA.
Itt egy rozmarin szál, az emlékezetre; kérlek, édes rózsám, hogy jussak eszedbe: itt meg háromszín ibolya, ez való a gondolatra.
LAERTES.
Értelem, az őrültségben; összeillesztve gondolat és emlékezet.
OPHELIA.
Nesze, neked ánis, meg galambvirág; neked ihol a ruta; ebből nekem is egy kicsit; vasárnap úgy hívhatjuk, hogy: irgalomfű; ön a rutáját egy kis különbséggel viselheti. Ne neked százszor szép; adnék violát is, de mint elhervadt, mikor az atyám meghalt. Azt mondják, istenesen mult ki – (Dalol.)
Jancsi hívem az én szívem minden öröme –
LAERTES.
Bánat, levertség, a pokol maga
Őnála mind kellemre változik.
OPHELIA.
(Dalol.)
Hát már vissza se jő?
Hát már vissza se jő?
Nem, nem; a sírba ment:
Vess ágyat odalent.
Soha nem tér meg ő.
Szakálla, hófehér,
Len-fürtök a fején;
Oda van, oda van!
Siratni hasztalan.
Ég, könyörülj lelkén!
És minden keresztyén lelken, kérem az Istent. Isten velök.(El.)
LAERTES.
Látják ezt? – Oh, Isten!
KIRÁLY.
Laertes, szólanom kell bánatoddal,
Vagy tőlem olyat vonsz el, a mi jog.
Válaszd, eredj, legértelmesb barátid’,
Köztem s közötted hogy itéljenek.
Akár egyenest, akár mellékesen
Érintsen a vád: országunkat adjuk,
Éltünk’, koronánk’ és mindent, mi mienk,
Elégtétel gyanánt neked; ha nem,
Akkor türelmed’ kölcsönözd ide,
S mi rajta lészünk, ten-lelkeddel együtt,
Hogy megnyugtassuk azt.
LAERTES.
Jól van, legyen.
Halála módja, titkos temetése,
Se kard, se czímer hamvain, se zászló,
Főúri pompa, sem nyílt ravatal
Mind ez kiált, égből a földre mintegy,
Hogy érte számot kell vennem.
KIRÁLY.
Vegyed.
S hol bűnt találsz, a bárd essék oda.
Most, kérlek, jőj velem.(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem