II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Köztér.
Brutus és Cassius, s egy sereg Nép jő.
NÉP.
Elégtételt, elégtételt nekünk.
BRUTUS.
Kövessetek hát és hallgassatok meg.
Eredj a más utczába, Cassius,
Oszlasd meg a csoportot.
Ki engem kiván hallani, álljon itt;
Ki Cassiust, az menjen el vele.
Caesar holtának nyilván okait
Kivánjuk adni.
1. POLGÁR.
Brutust hallgatom meg.
2. POLGÁR.
Én Cassiust s így vessük öszve majd,
Külön ha meghallók, az okokat.
(Cassius el néhány polgárral. Brutus a rostrumra lép.)
3. POLGÁR.
Már a nemes Brutus fenn van; Hallgassatok.
BRUTUS.
Legyetek mindvégig türelemmel Rómaiak, hazámfiai, barátim, hallgassatok meg ügyem miatt, s legyetek csendesen, hogy meghallhassatok. Higyetek nekem becsületemért s legyetek tekintettel becsületem iránt, hogy hihessetek. Bíráljatok meg bölcseségtek szerint, s ébreszszétek fel érzékeiteket, hogy jobban ítélhessetek. Ha valaki van ezen gyülekezetben, szíves barátja Caesarnak, annak mondom, hogy Brutus szeretete Caesar iránt nem csekélyebb, mint az övé. Ha most ezen jó barát kérdezi, miért támadott fel Brutus Caesar ellen? válaszom ez: nem mivel Caesart kevésbbé szeretém, hanem mert Rómát jobban szerettem. Azt óhajtanátok-e inkább, hogy Caesar élne s mindnyájan rabokúl halnátok; mint, hogy Caesar haljon meg s ti mindnyájan éljetek szabad emberekűl? Mivel Caesar engem szeretett, megsiratom; mivel szerencsés volt, örvendek; mivel vitéz volt, becsülöm őt; de mivel nagyravágyó volt, ledöftem őt. Tehát könyű szeretetéért, öröm szerencséjén, becsület vitézségeért, s halál nagyravágyásaért. Hol van itt oly nyomorú, ki rabszolga kívánna lenni? Ha van, szóljon: mert őt bántottam meg. Hol van itt oly durva, ki római nem kívánna lenni? Ha van, szóljon; mert őt bántottam meg. Hol van itt oly alávaló, ki hazáját ne szeretné? Ha van, szóljon; mert őt bántottam meg. Megszűnöm, hogy választ adjatok.
MIND.
Senki, Brutus, senki.
BRUTUS.
Úgy tehát senkit sem bánték meg. Nem tettem Caesarral egyebet, mint a mit ti fognátok tenni Brutussal. A vizsgálat halála fölött a capitoliumban föl van jegyezve; dicsősége nem kisebbítve, a miben jeles volt; sem vétkei nagyítva, melyekért a halált szenvedte.
Antonius s mások Caesar tetemével jönnek.
Itt hozatik teste Antonius gyászkiséretében, ki ámbár megölésében részes nem volt, osztozandik halála jótéteményeiben, helyet foghatván a köz igazgatásában, mint ki nem közűletek? Evvel én távozom, kinél, valamint legjobb barátomat megöltem Róma javáért, ugyanazon tőr van számomra, ha honomnak halálomat tetszendik kívánni.
MIND.
Éljen, Brutus, éljen, éljen!
1. POLGÁR.
Diadallal vigyétek őt haza.
2. POLGÁR.
Állítsunk szobrot őseihez neki.
3. POLGÁR.
Ő légyen Caesar.
4. POLGÁR.
Caesar jobb fele
Nyerjen Brutusban koronát.
1. POLGÁR.
Kisérjük őt örömzajjal haza.
BRUTUS.
Földieim!
2. POLGÁR.
Csitt, béke! Brutus szól.
1. POLGÁR.
Csend, béke, hó!
BRUTUS.
Jó földieim, hadd menjek egyedűl.
Ti kedvemért maradjatok meg itt,
Tisztelni a holttestet és beszédét
Antoniusnak, melylyel engedénk
Caesar dicsőségét megadnia.
Kérlek, ne jőjön senki el velem,
Míg ő beszédét végzi.(El.)
1. POLGÁR.
Hó! maradjunk.
Halljuk meg Antoniust.
3. POLGÁR.
Menjen fel a
Szószékre, hallgassuk meg őt. Nemes
Antonius, menj fel.
ANTONIUS.
Brutusért
Irántatok hálával tartozom.
4. POLGÁR.
Mit monda Brutusról?
3. POLGÁR.
Azt mondja, Brutusért
Mindnyájunknak hálával tartozik.
4. POLGÁR.
Jobb lesz, ha Brutus ellen nem beszél.
1. POLGÁR.
Ez a Caesar zsarnok volt.
3. POLGÁR.
Már az csak igaz.
Szerencse Rómának, hogy tőle ment.
2. POLGÁR.
Csendet, figyeljünk, mit tud mondani.
ANTONIUS.
Ti nemes rómaiak. –
TÖBBEN.
Csendet! halljuk őt.
ANTONIUS.
Barátaim, rómaiak, földieim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.
A rossz, mit ember tesz, túl éli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most, Brutus engedvén s a többiek,
(S Brutus derék, becsületes férfiú),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Váltságok a közkincstárt gazdagítá:
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdúlt, Caesar sirt vele;
A nagyravágyásnak nem ily szelíd
Anyagból kéne szerkeztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;
S Brutus becses, derék egy férfiú.
Láttátok, a Lupercal ünnepen,
Háromszor nyújtám a koronát neki,
S ő visszatolta. És ez nagyravágyás?
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S bizonynyal ő derék egy férfiú.
Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét
Czáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.
Mind kedvelétek őt és volt miért:
Mi tilthat el most érte sírnotok?
Vad állatokba szöktél, oh itélet,
S az ember ész nélkül maradt! Türelmet!
Caesarral szívem ott a gyászpadon van:
Pihennem kell, míg hozzám visszatér.
1. POLGÁR.
Beszéde, úgy tetszik, hogy alapos.
2. POLGÁR.
Ha voltakép a dolgot megtekintjük,
Caesarral rosszúl bántak.
3. POLGÁR.
Vélitek?
Félek, helyébe még gonoszb jövend.
4. POLGÁR.
Hallátok? megveté a koronát;
Ekként világos: nem volt nagyravágyó.
1. POLGÁR.
Ha az való: megbánja valaki.
2. POLGÁR.
Szegény! mint ég a sírástól szeme.
3. POLGÁR.
Antoniusnál nincs nemesszivűbb
Ember Rómában.
4. POLGÁR.
Hallga! szólni kezd.
ANTONIUS.
Még tegnap hasztalan daczolt vala
Caesarral a világ. Ma itt hever
S nincs oly szegény, ki bókoljon neki.
Oh honfiak, ha dühre, lázadásra
Ingerleném a lelket bennetek,
Megbántanám Brutust, meg Cassiust,
Kik, tudva van, derék jó férfiak.
Nem bántom őket hát, inkább leszek
Igaztalan holtunkhoz és magamhoz,
Hozzátok, mint oly tisztelt férfiakhoz.
De itt egy irat, rajt’ Caesar pecséte:
Vég rendelménye; házában lelém.
Csak hallja ezt a község (melyet én,
Bocsássatok meg, fel nem olvasok),
Csókolni járand holt Caesar sebeit;
Kendőket áztat szent vérébe; sőt
Emlékül egy hajszálért esdekel,
S majd haldokolva feljegyzendi vég
Intézetében s dús örök gyanánt
Utóira szállítandja.
4. POLGÁR.
Végrendeletét akarjuk hallani.
Olvasd, Antonius.
MIND.
Az iratot! Caesar végrendelését
Akarjuk hallani.
ANTONIUS.
Nyugottan, jó barátim; nem lehet
Felolvasnom; nem jó megtudnotok,
Miként valátok Caesartól szeretve.
Ti nem vagytok fa, kő; de emberek,
S mint emberek, hallván végrendelését,
Az lángra gyújt és őrületbe hoz.
Nem tudnotok jobb, hogy ti lettetek
Örökösi; mert ha tudtotokra esnék,
Mi lenne abból!
4. POLGÁR.
Olvasd a rendelést
Antonius, kivánjuk hallani
A rendelést, Caesar végrendelését.
ANTONIUS.
Békével lesztek, vártok egy kicsint?
Meggondolatlanság volt róla szólnom.
Kell tartanom, hogy a derék férfiak,
Kiknek ledöfte Caesart fegyverök,
Meg lesznek bántva általam.
4. POLGÁR.
Az árulók! derék férfiak!
MIND.
Végrendelését, a végrendelést!
2. POLGÁR.
Gaznépek, gyilkosok. Végrendelését,
Olvasd nekünk fel a végrendelést.
ANTONIUS.
Olvassam hát, ti kényszerítetek?
Csináljatok kört a holt test körül,
Hogy megmutassam a végrendelőt.
Szabad leszállnom? engedelmet adtok?
MIND.
Szálljon le.
2. POLGÁR.
Jőj le.
Antonius lejő.
3. POLGÁR.
Megengedjük.
4. POLGÁR.
Álljátok körül.
1. POLGÁR.
El a gyászpadtól, hátrább a halottól.
2. POLGÁR.
Helyet Antoniusnak; nemes Antonius!
ANTONIUS.
Nem, álljatok félrébb; ne nyomuljatok
Mind úgy felém. Vonúljatok tovább.
MIND.
Hátrább! helyet, helyet!
ANTONIUS.
Ha van könyűtök, most ontsátok el.
Ezen palástot mind ösméritek.
Emlékezem, hogy felvevé először,
Egy nyári este volt az, sátorában:
Az nap veré meg a Nerviusokat.
Nézzétek, itt járt Cassius vasa,
S mily rést csinált a fondor Casca itt;
E helytt a kedvelt Brutus döfte át,
S hogy elvoná az átkozott aczélt,
Ím mint követte Caesar vére, mintegy
Ajtóhoz futva meggyőződni, vajjon
Brutus kopogtat-e ily barátiatlan?
Mert, tudjátok, Caesarnak angyala
Volt Brutus; oh itéljetek
Ti istenek, miként szerette őt!
Ez mindenek közt legfájóbb döfés volt;
Mert a mint Caesar döfni látta Brutust,
Hálátlanság jobban mint áruló kéz
Végkép leverte. Akkor megszakadt
Nagy szíve, s arczát elfödvén palásttal,
Pompejus oszlopalján, honnan a vér
Mindegyre folyt, nagy Caesar elesett.
Oh mily esés volt ez, jó honfiak!
Elestem akkor én, ti, és mi mind,
Míg véres ármány kérkedett fölöttünk.
Oh most ti sírtok; látom, érzitek
A metsző szánalmat. De mind ez itt
Szelíd könyű még. Jó lelkek, ti sírtok,
Ámbár ruháján láttok csak sebet.
Ide nézzetek, itt fekszik ő maga,
Sebekkel rakva áruló kezektől!
1. POLGÁR.
Oh szánandó eset!
2. POLGÁR.
Oh nemes Caesar!
3. POLGÁR.
Oh siralmas nap!
4. POLGÁR.
Árulók! gazemberek!
1. POLGÁR.
Oh véres látomány!
2. POLGÁR.
Boszút kell állanunk, boszút. Tova! kutatni! égess, gyújts, ölj, vágj; ne hagyj egy árulót is életben.
ANTONIUS.
Maradjatok még, honfiak.
1. POLGÁR.
Békével ott! halljuk meg a nemes Antoniust.
2. POLGÁR.
Halljuk meg őt,
Kövessük őt és haljunk meg vele.
ANTONIUS.
Édes barátaim, ne kapjon el
A zendülés vad árja szózatomra.
Kik ezt tevék, derék, jó férfiak:
Én nem tudom, minő magán boszu
Birhatta rá; hisz bölcs, jó férfiak,
S nincs benne kétség, számot adnak érte.
Én nem jövök kilopni szűtöket.
Én szónok, milyen Brutus, nem vagyok.
Hanem miként ismertek, egyszerű,
Őszinte ember, a ki szeretém
Barátomat, s ezt jól tudák azok,
Kik róla nyilván szólnom engedének.
Sem szóm, sem elmém, sem tekintetem;
Sem a beszéd hatalmát nem birom,
Hogy vért keverjek. Én csak egyenest
Beszélek. Mondom, a mi tudva van.
Itt felfödöm kedves Caesar sebeit,
Ez árva néma szájakat, s hagyom
Helyettem szólni. Volnék Brutus én,
És Brutus Antonius, úgy volna egy,
Ki nyelvet adna Caesar mindegyik
Sebének, mely Rómának még kövét is
Boszúra s lázadásra keltené.
MIND.
Fel, lázadás!
1. POLGÁR.
Brutus házát gyujtsuk fel.
3. POLGÁR.
El tova!
Keressük fel az össz’eskütteket.
ANTONIUS.
Figyelmet! még hadd szóljak, földiek.
MIND.
Csitt! halljuk őt, dicső Antoniust!
ANTONIUS.
Ti mentek tenni, még nem tudva, mit:
S mint érdemlé ezt Caesar tőletek.
Ah nem tudjátok, el kell mondanom.
Melyről beszéltem, a végrendelést
Már elfeledtétek.
MIND.
Bizony való!
Álljunk meg; halljuk a végrendelést.
ANTONIUS.
Im itt vagyon: Caesar pecséte rajta.
Minden lakosnak Rómában fejenként
Hagy hetvenöt drachmát
2. POLGÁR.
Oh a dicső!
Haláláért boszút kell állanunk.
3. POLGÁR.
Királyi Caesar!
ANTONIUS.
Hallgassatok ki békén.
MIND.
Halljuk őt!
ANTONIUS.
Ezen fölül magányos lombjait,
Sétáit, új ültetvény kerteit
A Tiberen innen mind nektek hagyá
S utóitokknak mindörökre köz
Használatúl, hogy benne járjatok,
S mulatkozást és enyhet nyerjetek.
Ez volt Caesar; mikor jön más hasonló!
1. POLGÁR.
Soha! soha! el innen, jőjetek!
Égessük meg testét a szent helyen
S az üszköt vessük az árulók lakára.
Fogjuk fel a testet.
2. POLGÁR.
Hozzatok tüzet.
3. POLGÁR.
Le a padokkal.
4. POLGÁR.
Rontsatok le széket
És ablakot és mindent a mi van.
(El a Polgárok a testtel.)
ANTONIUS.
Most hadd lobogjon. Balság! oldva vagy,
Menj, merre tetszik. Nos fiú?
Szolga jő.
SZOLGA.
Uram, Octavius, Rómába érkezett.
ANTONIUS.
Hol van?
SZOLGA.
Caesar lakában, ő és Lepidus.
ANTONIUS.
Legitt megyek meglátogatni őt.
Jókor jön épen. A szerencse most
Kedvében van, s így semmit sem tagad meg.
SZOLGA.
Uram beszélé: Brutus s Cassius
Őrült gyanánt rohant ki a kapun.
ANTONIUS.
Lehet, hogy a nép hírökűl adá,
Mint izgatám fel őket. Jőj, vezess
Octaviushoz.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem