I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. – Brutus kerte.
Brutus jő.
BRUTUS.
Hejh! Lucius.
A csillagokból nem tudom kivenni,
Mi messze a nap. Hallod, Lucius!
Bár vétkem volna ilyen jól alunni.
Nos Lucius! fel, mondom, Lucius.
LUCIUS.
Híttál uram?
BRUTUS.
Vigy könyvtárszobámba gyertyát, Lucius,
S ha ég, jelentsd meg itt.
LUCIUS.
Igen, Uram.(El.)
BRUTUS.
Neki meg kell halni. A mi engem illet,
Személyes ok nem indít ellene,
Csupán a közjó. Ő koronát kiván.
Kérdés: ez által mily természetet vált?
A hév napfény az, mely kigyót kikölt,
S ez vigyázatra int. Koronát neki.
Igen, fulánkot adni, hogy vele
Kényére ártson. A nagyság visszaél
Hatalmával, midőn azt elszakitja
A lelkiismérettől. És valót
Itélve Caesarról, nem vettem észre,
hogy szenvedély uralkodnék eszén;
De köz tapasztalás szerint alázat
Az ifju nagyravágyás lépcseje,
A melyhez arczczal áll a felmenő;
De hátat fordít vég fokára jutva
A lajtorjának, fellegekbe néz,
Megvetve, melyen feljutott, az aljas
Lépcsőt. Így Caesar is tehet. Nehogy
Tehessen, előzzük őt. S mert a vitály
Nem kap hitelt az által, a mi ő most,
Fordítsuk így: az a mi most, ha megnő,
Ilyen meg olyan túlságokra hág.
Tekintsük úgy, mint a kigyótojást,
Mi ha kikél, mérges lesz, mint faja;
Azért a héjban gyilkoljuk meg őt.
Lucius visszajő.
LUCIUS.
Uram, szobádban ég a gyertya már.
Kovát keresvén, ezt a zárt irást
Találtam ablakodban, s bizonyos,
Hogy ott nem volt, midőn fekünni mentem.
(Levelet nyújt.)
BRUTUS.
Lefekhetel ismét, még nincs reg. Fiú,
Nincs holnap Martiusnak idusa?
LUCIUS.
Nem tudom, uram.
BRUTUS.
Tekintsd a naptárt s hozz felőle hirt.
(El.)
LUCIUS.
Igen, uram.
BRUTUS.
A légben fenndöbörgő párafény
Elég világot ád; olvashatok.
(Felbontja a levelet s olvas.)
„Brutus te alszol? ébredj s lásd magad.
Rómának kell-e hát? – szól, üss, javíts.
Brutus, te alszol? ébredj!”
Több ilyen elszórt unszolásokat
Szedtem fel immár.
„Rómának kell-e?” ezt így tölthetem be:
Rómának egytől kell-e félnie?
Elődim Róma tériről kiverték
Tarquiniust királylyá lettekor.
„Szólj, üss, javíts.” Beszélni s ütni
Szólittatom fel? Róma! fogadom,
Csak jobbulás kövesse, megnyered
Brutus kezétől mind, a mit kivánsz.
Lucius jő.
LUCIUS.
Tizennégy napja mult el Martiusnak.
(Kopogás kün.)
BRUTUS.
Jól van; de menj, zörögnek a kapun. –
(Lucius el.)
Mióta Cassius Caesar ellen unszolt,
Nem alhatám. A veszélyteli
Tett megtevése s gondolása közt
Egész idő olyan, mint rémalak,
S borzalmas álom. Akkor a halandó
Életművek s a genius tanácsot
Ülnek s az ember alkotmánya, mint
Egy kis királyság háborog magában
S a zendülésnek sorsát szenvedi.
Lucius visszajő.
LUCIUS.
Testvéred Cassius van a kapun
És látni kíván.
BRUTUS.
Maga van?
LUCIUS.
Nem, vannak többen is vele.
BRUTUS.
Isméred őket?
LUCIUS.
Nem, uram, kalapjok a fülig lenyomva,
Palásttal arczok félig födve van,
Hogy semmikép, egy jelről sem birom
Kitudni őket.
BRUTUS.
Ők, a párt. Bocsásd be.(Lucius el.)
Oh összeesküvés! szégyenled-e
Éjjel mutatni vészes arczodat,
Hol legszabadabb a rossz? Úgy hol találsz
Barlangra nappal, mely elég setét
Szörnyarczodat befedni? Ne keress.
Öltözz’ mosolyba s nyájasságba; mert ha
Természetes képedben állsz elé,
Nem mély eléggé Erebus maga,
Hogy eltakarjon a gyanú előtt.
Cassius, Casca, Decius, Cinna, Metellus, Cimber és Trebonius jönnek.
CASSIUS.
Félek, nyugalmad ellen vétkezünk.
Jó reggelt Brutus; nem háborgatunk?
BRUTUS.
Most keltem; ébren virrasztám az éjt.
Ismérem mind e férfi társidat?
CASSIUS.
Egytől egyik. S közöttük nincs, ki nem
Tisztelne, s mind ohajtják, hogy magadról
Oly véleménynyel volnál, mint a melylyel
Viseltetik minden jobb római.
Ez itt Trebonius.
BRUTUS.
Üdvözlöm őt.
CASSIUS.
Ez Decius Brutus itt.
BRUTUS.
Üdvözlöm őt is.
CASSIUS.
Ez itt Metellus Cimber, Casca, Cinna.
BRUTUS.
Üdvözve légyenek!
Mi éber gond vetette fel magát
Szemeitek és az éj közé?
CASSIUS.
Egy szóra kérlek.
(Brutus és Cassius halkan beszélnek.)
DECIUS.
Itt van kelet; nem a nap kél-e itt?
CASCA.
Nem.
CINNA.
Sőt megbocsáss, igen, s amott a szürke csík
A fellegek közt a nap hirnöke.
CASCA.
Valljátok meg, hogy mind ketten csalódtok.
Itt, merre kardom vége áll, kel a nap,
Mi jóval inkább dél iránt esik,
Az évnek ifjuságát számba éve;
Csak két hó mulva virrad majd fölebb
Éjszak felé; és a magas kelet,
Mint a capitolium áll, emerre van.
BRUTUS.
Mind és egyenként adjatok kezet.
CASSIUS.
Határzatunkra esküdjünk hitet.
BRUTUS.
Nem, semmi esküvés! Ha ember arcza,
Ha lelki gyötrelmünk s a kor hibái
Csekély ok, akkor menjünk szét s kiki
Keresse lomha ágyát jó korán.
A nagyra látó önkény hadd tiporjon.
Mig el nem hullunk sors szerint. De ha
Ezekben, mint hiszem, van annyi tűz,
Hogy lelket adjon gyávának s a lágy nőt
Vitézzé edzze: úgy, jó honfiak,
Mi inger kell még, mint saját ügyünk,
Mely jobbitásra unszoljon? mi frigy,
Mint hallga rómaiak, kik szavokat
Adák s azt vissza nem veszik? mi eskü,
Mint emberségnek emberség lekötve,
Hogy ez legyen, vagy érte elesünk.
Esküdjenek pap, gyáva s a ravasz,
Gyarló öreg s oly tűrő lelkek, a kik
Bántalmat megköszönnek; esküdjék
Rossz ügyben oly nép, melyhez nem bizunk;
De meg ne fertőztessük e merény
Őszinteségét s elszánt lelkeink
Buzgalmát, azt gondolva, hogy nekünk is
Az ügy- vagy tettre nézve eskü kelle;
Holott azon nemes vér, mely pezseg
Minden rómaiban, korcscsá aljasúl,
Mihelyt a legkisebb részt megszegi
Igéretéből, melyet fogadott.
CASSIUS.
Hát Cicero? ne kémleljük ki őt?
Úgy vélem, ő velünk fog tartani.
CASCA.
Ne hagyjuk őt ki.
CINNA.
Nem, nem semmikép.
METELLUS.
Oh, foglaljuk le őt! ezüst haja
Megszerzi a jó véleményt reánk,
S szavakat veend javalni tetteinket.
Kezünket, az lesz a hír, bölcs esze
Izgatá, s korunk szilaj heve
Tekintetével födve nem tünik fel.
BRUTUS.
Oh hagyjuk őt, ne nyiljunk meg neki.
Ő semmi vállalatnak nem barátja,
Mely mástól származott.
CASSIUS.
Hát hagyjuk őt.
CASCA.
Valóban ő nem alkalmas.
DECIUS.
Senkit ne bántsunk, mint Caesart magát?
CASSIUS.
Jól emlékeztetsz; mert Antoniusnak,
Kit Caesar úgy szeret, nem volna jó
Túl élni Caesart; álnok kontatóra
Fogunk találni benne, és hatalma
Oly messze terjedő, ha neveli,
Hogy bajba hozhat; jobb elejét vegyük
S essék együtt Caesar s Antonius.
BRUTUS.
Ádázat volna, Cassius, leütnünk
A főt s aztán a testet széttagolni:
Ölésben düh, kajánság azután:
Antonius Caesarnak tagja csak.
Ne hentesek, de áldozók legyünk.
Mi Caesar lelke ellen támadunk fel,
S lélekben nincs vér. Vajha, Cassius,
Férnünk lehetne Caesar szelleméhez
S el nem tagolni Caesart! hajh, de érte
Caesarnak vérzeni kell. S nemes barátim,
Öljük meg őt bátran, ne dühösen:
Metéljük őt fel istenek toráúl,
Ne konczoljuk, mint ebnek szánt dögöt.
Tegyen szivünk, mint álnok úr, ki szolgát
Vad tettre bujtogat s ha téve van,
Feddőzni látszik; ez majd azt mutatja,
Hogy nem kaján; szükséges volt müvünk.
S ha ezt a nép ily szemmel nézi majd,
Orvosnak mondatunk, nem gyilkosoknak.
Mi illeti Antoniust, feledd el őt:
Ő nem hatalmasb, mint Caesar keze,
Caesar fejének estivel.
CASSIUS.
Én tartok tőle még is, mert azon
Rögzött barátság Caesarhoz –
BRUTUS.
Ah! Cassius, ne is gondolj reá.
Ha szereti Caesart, mind, a mit tehet,
Caesarra emlékezni s érte halni,
S ez több mint tőle telnék; vad gyönyör,
Játék, tivornya foglalták el őt.
TREBONIUS.
Ne bántsuk, nincs mit tőle tartani;
Ő élni, s még ezen kaczagni fog.(Óraütés.)
BRUTUS.
Csitt! hány lehet?
CASSIUS.
Az óra hármat üt.
TREBONIUS.
Ideje, hogy menjünk.
CASSIUS.
Kétséges nagyon,
Vajon ma Caesar eljövend-e vagy nem?
Mert egy kor óta a büvökre hajt,
Ellenkezőleg, mint elébb itélt
Szertartás, álom s képzelmek felől.
Lehet, hogy e most megjelent csodák,
Ez éj szokatlan ijedelmei
S az augurok jövendölései
Ma visszatartják a capitoliumból.
DECIUS.
Attól ne tarts; ha úgy van eltökélve,
Én másra bírom. Ő szereti hallani,
Hogy szarvorrút fa, medvéket tükör,
Oroszlánt háló, elefántot verem
S embert hizelgés ejt meg; ám ha mondom,
Hogy ő utálja a hizelkedőt,
Azt mondja, úgy van, s evvel leggonoszbúl
Le van hizelgve. Bizzátok reám.
Kedvének én majd jó irányt adok,
És elhozandom a capitoliumba.
CASSIUS.
Nem úgy; mind elmegyünk meghíni őt.
BRUTUS.
Nyolcz órakor, legkésőbb, nemde úgy?
CINNA.
Nyolcz órakor ne hibázzék senki is.
METELLUS.
Cajus Ligarius boszús reá,
Mert megszidá, hogy Pompejust dicsérte.
Csodálom, hogy rá nem gondoltatok.
BRUTUS.
Menj, jó Metellus hozzá: engem ő
Szeret, s adék is rá okot neki.
Csak küldd el; én majd elkészítem őt.
CASSIUS.
Ránk virrad immár; Brutus, elhagyunk.
Széledjetek barátim, és kiki
Megemlékezzék, mit szólott, s magát
Viselje mint valódi római.
BRUTUS.
Jó kedvvel, urak, s vidáman nézzetek.
Ne hordjuk szándokunkat arczainkon;
Viseljük azt úgy, mint szinészeink:
Kimért szilárdan s lankadatlanúl.
S most járjatok mindnyájan boldogúl.
(Brutuson kívül mind el.)
Hejh! Lucius! erősen alszik; semmi baj.
Éldeld a szender mézes harmatát:
Még nincsenek rém- s ábránd-képeid,
Miket az őrgond emberagyba vet;
Azért van oly ép álmod.
Portia jő.
PORTIA.
Brutus, uram!
BRUTUS.
Hogy’ Portiám? mit gondolsz, mért kelél fel?
Nem válik épségedre a durva, hűs
Reggelnek kitenni gyenge testedet.
PORTIA.
Neked sem Brutus; tegnap nem szelíden
Szökél el ágyamtól; a vacsorát
Félben szakasztván, járál fel s alá,
Mélázva és sohajtva, s karjaid
Keresztbe vetve; és ha kérdezélek,
Szemet meresztél zordonúl reám,
Hogy sürgetőztem, rázád fejedet,
És tűrtelen lábaddal tombolál.
Unszoltalak még is; te nem feleltél,
Hanem haraggal mozdúlt meg kezed;
Távoznom intél. Távoztam, nehogy
Neveljem még békétlenségedet,
Mely már lobogni látszott, és mivel
Hivém, hogy az szeszély játéka csak,
Mely minden embert néha megkerűl.
Ez enni nem hágy, szólni és alunni,
S ha oly hatalma volna képeden,
Mint lelkeded már elváltoztató
Nem ismernék rád. Kedves Brutusom,
Tudasd okát gyötrelmidnek velem.
BRUTUS.
Nem jól vagyok, s ez minden.
PORTIA.
Oh, Brutus bölcs, s ha elhagyná egészség,
Keresne módot megszerezni azt.
BRUTUS.
Hisz’ azt teszem; jó Portia, menj alunni.
PORTIA.
Brutus beteg? hát üdvösséges-e
Így járni öltözetlen és beszíni
A gőzös reggel nedveit? Beteg?
És még is ép ágyából megszökik,
Az éjnek ártó mételyén daczolni,
S a láztartalmu romlott levegőt
Kisérti, hogy nevelje még baját?
Nem, Brutus, téged belső baj fogyaszt,
Mit tudnom kéne helyzetem érdeme
S jogánál fogva. S íme térdimen,
Egykor magasztalt bájaimra, kérlek,
Szerelmi esküidre s a nagy eskre
Mely összekapcsolt és egygyé teve:
Közöld velem, magaddal, ten feleddel,
Miért vagy ily levert, s mi férfiak
Kerestek az éjjel: mert itt voltanak,
Hat vagy heten, kik arczokat
Még a homály előtt is elfödék.
BRUTUS.
Ne térdepelj, szerelmes Portiám.
PORTIA.
Ha Brutusom volnál, nem kellene.
Mondd, házassági szerződéseinkben
Ki volt-e kötve, hogy nekem tilos
Titkodba látnom? és feled vagyok,
De csak határok közt s feltét alatt;
Hogy ágyat, asztalt oszthatok veled
S beszélek néha? Csak külvárosában
Lakom kegyednek? Oh, így Portia
Ágytársa csak Brutusnak, nem neje.
BRUTUS.
Becsületes s igaz nőm vagy, s nekem
Oly drága, mint véremnek csepjei,
Melyek setét szivemhez ömlenek.
PORTIA.
Ha ez való, úgy tudnám titkodat.
Némber vagyok, megvallom; mindazáltal
Oly némber, a kit Brutus vett nejül;
Némber vagyok, de feddtelen nevű:
Cato leánya. Véled, ily atyától
Származva, s ily férj mellett, nem vagyok
Erősb nememnél? Mondd szándékodat,
S fel nem födendem azt; erőmet én
Kemény próbára tettem: czombomon
Önként sebet ejték; ezt türelmesen
Viselhetém, s ne férjem titkait?
BRUTUS.
Oh istenek ti, tégyetek e nemes
Asszonyra méltóvá. De hallga! künn
(Kopogás kívül.)
Kopognak; menj be kissé Portia,
S kebledbe tárom nem sokára majd
Szivemnek titkait.
Kifejtem előtted minden czélomat,
Bús homlokomnak minden képjelét.
Hagyj el legitt.(Portia el.)
Lucius és Ligarius jő.
Lucius, ki zörgetett?
LUCIUS.
Itt egy beteg, ki szólni jő veled.
BRUTUS.
Ligarius, kit említett Metellus.
Távozz’ fiú. Hogyan, Ligarius?
LIGARIUS.
Fogadj jó reggelt e bágyadt ajakról.
BRUTUS.
Mi rossz időben vagy beteg, derék
Ligarius. Kivánnám, kór ne volnál.
LIGARIUS.
Kór nem vagyok, ha Brutus tettre készül
Mely a becsületnévre érdemes.
BRUTUS.
Oly tettre készülök, Ligarius,
Füled ha volna ép meghallani.
LIGARIUS.
Az istenekre, kiknek Róma hódol,
Im itt lemondok minden nyavalyáról.
Oh lelke Rómának, derék fiú,
Becsületes vér sarjadéka, te
Bennem, mint bűvölő, felizgatád
Az elhalt szellemet. Most küldj, parancsolj,
És én lehetlen dolgokkal vivok, sőt
Legyőzöm őket. Mit kell tenni, szólj?
BRUTUS.
Oly munkát, melytől a beteg kigyógyúl.
LIGARIUS.
S nem, a mitől beteg lesz, a ki ép?
BRUTUS.
Úgy van! s miből áll, Cajus, elbeszélem,
Ahhoz menet, kit érdekel.
LIGARIUS.
Vezess;
Követlek újan feltüzelt kebellel,
Megtenni, nem tudom mit; ám elég, hogy
Brutus vezérel.
BRUTUS.
Jer, kövess tehát. (El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem