III. JELENET.
Franczia tábor Dover mellett.
Kent és Nemes jönnek.
KENT.
Nem tudod okát, miért ment vissza oly hirtelen a franczia király?
Nem tudod okát, miért ment vissza oly hirtelen a franczia király?
NEMES.
Még némi rendezetlen maradott,
S azóta hogy eljött, újra fölmerűlvén,
Honát veszély- és rémületbe hozza.
Személyes visszatérte okvetetlen
Szükségessé lett.
Még némi rendezetlen maradott,
S azóta hogy eljött, újra fölmerűlvén,
Honát veszély- és rémületbe hozza.
Személyes visszatérte okvetetlen
Szükségessé lett.
KENT.
| Kit hagyott vezérül? |
NEMES.
Le Fer urat, Frankhon tábornagyát.
Le Fer urat, Frankhon tábornagyát.
KENT.
Leveledre nem adta a királyné jelét a fájdalomnak?
Leveledre nem adta a királyné jelét a fájdalomnak?
NEMES.
Igen, Sir, átvevén elolvasá
Jelenlétemben, s gyengéd arczain
Egy-egy nehéz köny pergett el koronként.
Királynőnek látszott a bú felett,
Mely pártütőleg rajta zsarnokúl
Királylyá lenni tört.
Igen, Sir, átvevén elolvasá
Jelenlétemben, s gyengéd arczain
Egy-egy nehéz köny pergett el koronként.
Királynőnek látszott a bú felett,
Mely pártütőleg rajta zsarnokúl
Királylyá lenni tört.
KENT.
Az őt felinditá.
| Ó bizonyos, |
NEMES.
A bánat és türelem küzdöttenek,
Melyik fejezze őt ki leghivebben.
Láttál esőt egyszerre és verőfényt?
Mosolya s könyűi a szép zivatarhoz
Voltak hasonlók. A boldog mosoly,
Mely érett ajkán játszott, tudni sem
Látszék, szemében mily vendégi vannak,
Mik mintha gyémánt cseppent volna le,
Úgy gyöngyözének el. És végre a bú
Kapóssá lenne drága kincs gyanánt,
Ha minden arczhoz oly jól illenék.
| De nem haragra. |
Melyik fejezze őt ki leghivebben.
Láttál esőt egyszerre és verőfényt?
Mosolya s könyűi a szép zivatarhoz
Voltak hasonlók. A boldog mosoly,
Mely érett ajkán játszott, tudni sem
Látszék, szemében mily vendégi vannak,
Mik mintha gyémánt cseppent volna le,
Úgy gyöngyözének el. És végre a bú
Kapóssá lenne drága kincs gyanánt,
Ha minden arczhoz oly jól illenék.
KENT.
S nem szóla semmit?
S nem szóla semmit?
NEMES.
Sohajtá, mintha szívét nyomta volna,
És felkiálta: ó nővéreim,
Nők szennyei, nővérim, Kent! atyám!
Nővérim! őt az éjbe, és viharba…
Ne higyjen senki irgalomban. Aztán
Kitörlé a szentelt vizet, mivel
Panaszát meghinté, és elrohant
Osztozni a bánattal egyedűl.
| Vagy két ízben atyját |
És felkiálta: ó nővéreim,
Nők szennyei, nővérim, Kent! atyám!
Nővérim! őt az éjbe, és viharba…
Ne higyjen senki irgalomban. Aztán
Kitörlé a szentelt vizet, mivel
Panaszát meghinté, és elrohant
Osztozni a bánattal egyedűl.
KENT.
A csillagoktól függ lelkűletünk,
Különben egy szülőknek gyermeki
Egymástól így nem üthetnének el.
Azóta nem szólál vele?
A csillagoktól függ lelkűletünk,
Különben egy szülőknek gyermeki
Egymástól így nem üthetnének el.
Azóta nem szólál vele?
NEMES.
| Nem. |
KENT.
Volt ez, mint a király elútazott?
| Előbb |
NEMES.
Nem, azután.
Nem, azután.
KENT.
Jól van Sir, a szegény, boldogtalan Lear
A városban van. Jobb óráiban
Felfogni látszatik, mit akarunk,
De semmiképen rá nem vehető, hogy
Lányához menjen.
Jól van Sir, a szegény, boldogtalan Lear
A városban van. Jobb óráiban
Felfogni látszatik, mit akarunk,
De semmiképen rá nem vehető, hogy
Lányához menjen.
NEMES.
| Miért jó uram? |
KENT.
A szégyen tiltja őt: hogy szivtelen volt
E lányától áldását megtagadni,
Hogy messze földön minden vak esetnek
Kitette őt, és drága jogait
Az ebszivű lányoknak adta át.
E dolgok lelkét úgy megmérgezék,
Hogy égő szégyen tartóztatja vissza
Cordeliától.
A szégyen tiltja őt: hogy szivtelen volt
E lányától áldását megtagadni,
Hogy messze földön minden vak esetnek
Kitette őt, és drága jogait
Az ebszivű lányoknak adta át.
E dolgok lelkét úgy megmérgezék,
Hogy égő szégyen tartóztatja vissza
Cordeliától.
NEMES.
A szegény király!
A szegény király!
KENT.
Nem tudsz-e hírt Cornwall s Alban felől?
Nem tudsz-e hírt Cornwall s Alban felől?
NEMES.
Hadseregök már megindult.
Hadseregök már megindult.
KENT.
Most majd urunkhoz viszlek s nála hagylak,
Hogy rá gondot viselj. Még nagy okom van
Egy ideig titkolózni. És ha majd
Valódi képemben kiállhatok,
Hogy ismeretségedbe juttatál,
Nem bánod meg. Most kérlek, jer velem.
(Elmennek.)
| Jól vagyon, Sir. |
Hogy rá gondot viselj. Még nagy okom van
Egy ideig titkolózni. És ha majd
Valódi képemben kiállhatok,
Hogy ismeretségedbe juttatál,
Nem bánod meg. Most kérlek, jer velem.
(Elmennek.)
