III. SZÍN.
Más szoba.
Othello, Lodovico, Desdemona, Emilia, Kiséret.
LODOVICO.
Oh kérlek, uram, ne fáradj tovább.
Oh kérlek, uram, ne fáradj tovább.
OTHELLO.
Bocsáss meg, a járás jót tesz nekem.
Bocsáss meg, a járás jót tesz nekem.
LODOVICO.
Jó éjt, s fogadd hálámat asszonyom.
Jó éjt, s fogadd hálámat asszonyom.
DESDEMONA.
Örültem a szerencsén.
Örültem a szerencsén.
OTHELLO.
Uram? Oh! Desdemona –
| Indulunk |
DESDEMONA.
| Férjem? |
OTHELLO.
Feküdjél le rögtön. Azonnal visszatérek.
Bocsásd el társalgónődet. Tégy a mint mondom.
Feküdjél le rögtön. Azonnal visszatérek.
Bocsásd el társalgónődet. Tégy a mint mondom.
DESDEMONA.
Úgy teszek, férjem.
Úgy teszek, férjem.
| (Othello, Lodovico, Kiséret el.) |
EMILIA.
Mi ez megint? Szelídebb, mint előbb.
Mi ez megint? Szelídebb, mint előbb.
DESDEMONA.
Azt mondja: rögtön visszatér. Nekem
Feküdnöm, – rólad azt parancsolá, hogy
Elküldjelek.
Azt mondja: rögtön visszatér. Nekem
Feküdnöm, – rólad azt parancsolá, hogy
Elküldjelek.
EMILIA.
Hogy elküldj engemet?
Hogy elküldj engemet?
DESDEMONA.
Azt mondta. Add hát éji öltönyöm –
Emiliám – s aztán isten veled.
Nem volna jó, megharagítni őt.
Azt mondta. Add hát éji öltönyöm –
Emiliám – s aztán isten veled.
Nem volna jó, megharagítni őt.
EMILIA.
Vajha ne láttad volna őt soha! –
Vajha ne láttad volna őt soha! –
DESDEMONA.
Ne mondd! Szívemnek ő oly kedves így,
Hogy még dühét, haragját, zord daczát is,
– Jöjj, fűzz ki, kérlek – szépnek tartanám.
Ne mondd! Szívemnek ő oly kedves így,
Hogy még dühét, haragját, zord daczát is,
– Jöjj, fűzz ki, kérlek – szépnek tartanám.
EMILIA.
Az ágyat úgy vetem, mint rendeléd.
Az ágyat úgy vetem, mint rendeléd.
DESDEMONA.
Mindegy talán. Ah, mily bohók vagyunk!
Ha én előbb halok meg, oh takarj e
Leplekbe!
Mindegy talán. Ah, mily bohók vagyunk!
Ha én előbb halok meg, oh takarj e
Leplekbe!
EMILIA.
Ej, mi balgatag beszéd!
Ej, mi balgatag beszéd!
DESDEMONA.
Anyámnak egy szolgáló lánya volt,
Kit szeretője megcsalt s elhagyott.
A fűzről egy dús dalt tudott szegény,
Egy ócska dalt, de sorsához talált.
Azt dallva halt meg. Ez a dal, egész
Éjjel ki nem megy a fejembül; úgy jő:
Hogy hajtsam én is félre a fejem
S daloljam el, mint a szegény Boris.
Kérlek, siess.
Anyámnak egy szolgáló lánya volt,
Kit szeretője megcsalt s elhagyott.
A fűzről egy dús dalt tudott szegény,
Egy ócska dalt, de sorsához talált.
Azt dallva halt meg. Ez a dal, egész
Éjjel ki nem megy a fejembül; úgy jő:
Hogy hajtsam én is félre a fejem
S daloljam el, mint a szegény Boris.
Kérlek, siess.
EMILIA.
| Elhozom éjruhádat? |
DESDEMONA.
Nem. Fűzz ki csak. Ez a Lodovico
Szép férfi.
Nem. Fűzz ki csak. Ez a Lodovico
Szép férfi.
EMILIA.
Szép s deli.
Szép s deli.
DESDEMONA.
| Jól is beszél. |
EMILIA.
Tudok egy asszonyt Velenczében, ki mezitláb zarándokolt volna Palestináig, ajka egy érintéseért.
Tudok egy asszonyt Velenczében, ki mezitláb zarándokolt volna Palestináig, ajka egy érintéseért.
DESDEMONA (énekel).
A sycamor árnyában ült szegény,
Úgy ráhajolt, úgy rá, a fűz.
Homloka térdén, keze kebelén,
S mind dalla: fűz, szomoru fűz!
Dalában szólt a mormoló patak;
Olyan bús árnyat vet a fűz!
Hő könnyétől a kő is olvatag;
Szomoru fűz, szomoru fűz!
Kérlek, siess, mindjárt jő.
Fűzágból kötök főmre koszorút.
Nem!
Ne vádoljátok hűtlenségeért.
Nem, nem ez következik most. Ha! ki kopogtat?
A sycamor árnyában ült szegény,
Úgy ráhajolt, úgy rá, a fűz.
Homloka térdén, keze kebelén,
S mind dalla: fűz, szomoru fűz!
Dalában szólt a mormoló patak;
Olyan bús árnyat vet a fűz!
Hő könnyétől a kő is olvatag;
Szomoru fűz, szomoru fűz!
Kérlek, siess, mindjárt jő.
Fűzágból kötök főmre koszorút.
Nem!
Ne vádoljátok hűtlenségeért.
Nem, nem ez következik most. Ha! ki kopogtat?
EMILIA.
A szél.
A szél.
DESDEMONA (énekel).
Csalfának mondtam, s mit felelt? csak ezt:
Szomoru fűz, szomoru fűz!
Én lányokat, te meg legényt szeretsz.
No már mehetsz. Úgy viszket a szemem;
Sírást jelent ez?
Csalfának mondtam, s mit felelt? csak ezt:
Szomoru fűz, szomoru fűz!
Én lányokat, te meg legényt szeretsz.
No már mehetsz. Úgy viszket a szemem;
Sírást jelent ez?
EMILIA.
| Ej, dehogy jelent! |
DESDEMONA.
Úgy hallottam pedig. Oh férfiak!
Emiliám, mondd, de lelked szerint,
Igazán vannak olyan asszonyok,
Kik férjöket ily gyalázatosan
Csalják meg?
Úgy hallottam pedig. Oh férfiak!
Emiliám, mondd, de lelked szerint,
Igazán vannak olyan asszonyok,
Kik férjöket ily gyalázatosan
Csalják meg?
EMILIA.
| Vannak ám, kétség kívül. |
DESDEMONA.
S te megtennéd azt az egész világért?
S te megtennéd azt az egész világért?
EMILIA.
S te nem?
S te nem?
DESDEMONA.
| Nem én, a fényes napvilágra! |
EMILIA.
A napvilágra én sem, mondhatom,
De éjszakára, a mikor setét van.
A napvilágra én sem, mondhatom,
De éjszakára, a mikor setét van.
DESDEMONA.
Te megtennéd azt, az egész világért?
Te megtennéd azt, az egész világért?
EMILIA.
Hajh! Az egész világ nagy; drága bér
Ily kis bűnér’.
Hajh! Az egész világ nagy; drága bér
Ily kis bűnér’.
DESDEMONA.
| Nem tennéd, azt hiszem. |
EMILIA.
Biz én megtenném, s aztán ismét semmivé tenném, ha megtettem. Természetes, nem tenném egy karikagyűrűért, sem egynehány rőf szalagért, vagy ruháért, fejékért, vagy más ily semmiségért, De az egész világért, – istenemre! kinek ne volna kedve férje homlokára szarvat tenni, hogy a világ koronáját tehesse rá? Szivesen elszenvednék érte egy kis purgatóriumot.
Biz én megtenném, s aztán ismét semmivé tenném, ha megtettem. Természetes, nem tenném egy karikagyűrűért, sem egynehány rőf szalagért, vagy ruháért, fejékért, vagy más ily semmiségért, De az egész világért, – istenemre! kinek ne volna kedve férje homlokára szarvat tenni, hogy a világ koronáját tehesse rá? Szivesen elszenvednék érte egy kis purgatóriumot.
DESDEMONA.
Én, veszszek el, ha az egész világért
Tennék ilyen bűnt!
Én, veszszek el, ha az egész világért
Tennék ilyen bűnt!
EMILIA.
Ej! a bűn csak a világban bűn, – s ha fáradságodért a világot megnyernéd, saját világodba könnyen helyre hozhatád azt.
Ej! a bűn csak a világban bűn, – s ha fáradságodért a világot megnyernéd, saját világodba könnyen helyre hozhatád azt.
DESDEMONA.
Mégsem hiszem, hogy oly rossz nő legyen.
Mégsem hiszem, hogy oly rossz nő legyen.
EMILIA.
Sőt tuczatonként. És azon felül
Még annyi, hogy betölthetnéd velök
A nagy világot, melyért versenyeztek.
De azt hiszem, hogy mind a férj hibás,
Ha elbukék a nő. Midőn hitet
Feledve, idegen keblen pazarlják
Kincsüket, – vagy féltés dühében a nőt
Rabbá teszik, vagy mint barmot verik,
Vagy elrabolják zsebpénzét s örökjét;
– Bennünk is epe van; szivünk szelid,
De bosszús is. Minden férj tudja meg:
Hogy nője is, mint ő, tud érzeni,
Lát hall, szagol, és édest s keserűt
Izlel, mikép ők. Mit tesznek, midőn
Elhagynak hűtlenül? kéjvágy-e az?
Úgy hiszem, az. Vagy szenvedély tevé?
Bizonynyal az. Vagy gyöngeség talán?
Az is lehet. S hát bennünk nincs-e kéj,
Nincs szenvedély, vagy gyöngeség, mi bennök?
Hát bánjanak velünk jól, mert különben
Példát nekünk ők mutatnak a bűnben.
Sőt tuczatonként. És azon felül
Még annyi, hogy betölthetnéd velök
A nagy világot, melyért versenyeztek.
De azt hiszem, hogy mind a férj hibás,
Ha elbukék a nő. Midőn hitet
Feledve, idegen keblen pazarlják
Kincsüket, – vagy féltés dühében a nőt
Rabbá teszik, vagy mint barmot verik,
Vagy elrabolják zsebpénzét s örökjét;
– Bennünk is epe van; szivünk szelid,
De bosszús is. Minden férj tudja meg:
Hogy nője is, mint ő, tud érzeni,
Lát hall, szagol, és édest s keserűt
Izlel, mikép ők. Mit tesznek, midőn
Elhagynak hűtlenül? kéjvágy-e az?
Úgy hiszem, az. Vagy szenvedély tevé?
Bizonynyal az. Vagy gyöngeség talán?
Az is lehet. S hát bennünk nincs-e kéj,
Nincs szenvedély, vagy gyöngeség, mi bennök?
Hát bánjanak velünk jól, mert különben
Példát nekünk ők mutatnak a bűnben.
DESDEMONA.
Jó éjt! Az isten adja, ne tanuljak
Jó éjt! Az isten adja, ne tanuljak
| Bűnt más bűnéből, s azzal javuljak. | (Elmennek.) |
