II. SZÍN.
Háló szoba.
Desdemona az ágyon alszik. Gyertya ég.
Othello jő.
Othello jő.
OTHELLO.
Van rá okod, van rá okod, szivem!
Oh! hadd hallgassam azt el tőletek,
Szűz csillagok! Van rá okod. – De nem –
Vérét nem ontom; meg se karczolom
E bőrt, – a mely fehérebb mint a hó –
S símább, mint a sírkő alabastroma.
De halnia kell – hogy mást meg ne csaljon!
Kioltom e világot; – azután –
Kioltom e világot. Tégedet,
Te szolgaláng, ha kioltottalak,
Előbbi fényed visszaadhatom,
Ha megbánnám. De egyszer lángodat
Kioltva, oh természet szép csodája!
Nincs oly prometheüszi szikra, mely
Meggyújtson újra! Ha egyszer letéptem
Rózsáidat: nem tehetem, hogy újra
Viruljanak. E kell hervadniok.
Oh balzsam! mely majd rábeszéled az
Igazságot: hogy kardját törje el.
Még egyet! Még egyet! Oh légy ilyen,
Ha halva vagy: megöllek – és szeretlek!
Még egy utolsót! Ily édes – soha
Nem volt ilyen halálos! Sírok – ah! de
Kérlelhetetlen e köny. Búm olyan,
Minő az égé: sújt, midőn szeret. –
Ébred.
Van rá okod, van rá okod, szivem!
Oh! hadd hallgassam azt el tőletek,
Szűz csillagok! Van rá okod. – De nem –
Vérét nem ontom; meg se karczolom
E bőrt, – a mely fehérebb mint a hó –
S símább, mint a sírkő alabastroma.
De halnia kell – hogy mást meg ne csaljon!
Kioltom e világot; – azután –
Kioltom e világot. Tégedet,
Te szolgaláng, ha kioltottalak,
Előbbi fényed visszaadhatom,
Ha megbánnám. De egyszer lángodat
Kioltva, oh természet szép csodája!
Nincs oly prometheüszi szikra, mely
Meggyújtson újra! Ha egyszer letéptem
Rózsáidat: nem tehetem, hogy újra
Viruljanak. E kell hervadniok.
| Hadd szívjam illatod még ágadon! | (Megcsókolja.) |
Igazságot: hogy kardját törje el.
Még egyet! Még egyet! Oh légy ilyen,
Ha halva vagy: megöllek – és szeretlek!
Még egy utolsót! Ily édes – soha
Nem volt ilyen halálos! Sírok – ah! de
Kérlelhetetlen e köny. Búm olyan,
Minő az égé: sújt, midőn szeret. –
Ébred.
DESDEMONA.
Ki az? Othello?
Ki az? Othello?
OTHELLO.
| Én vagyok. |
DESDEMONA.
Fekünni jösz férjem?
Fekünni jösz férjem?
OTHELLO.
Az estve, Desdemona?
| Imádkozál-e |
DESDEMONA.
| Igen, uram. |
)
OTHELLO.
Ha tudsz magadban még valami bűnt,
Miért az éggel meg nem békülél:
Most kérd kegyelmét.
Ha tudsz magadban még valami bűnt,
Miért az éggel meg nem békülél:
Most kérd kegyelmét.
DESDEMONA.
| Férjem! mit akarsz? |
OTHELLO.
Egymás után! Én félre vonulok.
Nem akarnálak készületlenül
Megölni. Óvjon ég, hogy lelkedet
Megöljem.
Egymás után! Én félre vonulok.
Nem akarnálak készületlenül
Megölni. Óvjon ég, hogy lelkedet
Megöljem.
DESDEMONA.
Megölni – mondod –
Megölni – mondod –
OTHELLO.
| Azt. |
DESDEMONA.
Nekem kegyelmes.
| Az ég legyen |
OTHELLO.
| Ámen rá, szivemből. |
DESDEMONA.
Ha így beszélsz, nem fogsz megölni.
Ha így beszélsz, nem fogsz megölni.
OTHELLO.
| Hm! |
DESDEMONA.
Én mégis félek tőled. Szörnyü vagy,
Ha szemed így forog. S mért félek, – én
Nem is tudom, mert bűnvád nem gyötör –
De mégis félek, érzem.
Én mégis félek tőled. Szörnyü vagy,
Ha szemed így forog. S mért félek, – én
Nem is tudom, mert bűnvád nem gyötör –
De mégis félek, érzem.
OTHELLO.
Gondolj bűneidre.
Gondolj bűneidre.
DESDEMONA.
| Bűnöm csak szerelmem. |
OTHELLO.
Azért halsz meg.
Azért halsz meg.
DESDEMONA.
Szerelmeért megölni valakit.
Ah! ajkidat miért harapdosod?
Bősz szenvedély ráz téged, át meg át;
Gonosz jel ez; de remélem, remélem,
Nem czéloz énrám.
| Természetelleni: |
Ah! ajkidat miért harapdosod?
Bősz szenvedély ráz téged, át meg át;
Gonosz jel ez; de remélem, remélem,
Nem czéloz énrám.
OTHELLO.
| Hallgass. Szót se szólj! |
DESDEMONA.
| Jó, hallgatok. Szólj hát te, mit kivánsz? |
OTHELLO.
A kendőt, mely oly drága volt nekem,
Mit neked adtam: Cassionak adtad.
A kendőt, mely oly drága volt nekem,
Mit neked adtam: Cassionak adtad.
DESDEMONA.
Nem, életemre s istenemre, nem!
Küldj érte s kérdd meg.
Nem, életemre s istenemre, nem!
Küldj érte s kérdd meg.
OTHELLO.
Jó lélek, vigyázz,
Csalfán ne esküdj, mert halálos ágyad,
Melyen vagy.
Jó lélek, vigyázz,
Csalfán ne esküdj, mert halálos ágyad,
Melyen vagy.
DESDEMONA.
Ah, tán még nem oly hamar?
Ah, tán még nem oly hamar?
OTHELLO.
Sőt inkább. Azért valld be bűnödet,
Mert bárha ízről ízre, esküvel
Mindent tagadnál: meg nem ingatod
Szándékomat, nem. Meg kell halnod itt.
Sőt inkább. Azért valld be bűnödet,
Mert bárha ízről ízre, esküvel
Mindent tagadnál: meg nem ingatod
Szándékomat, nem. Meg kell halnod itt.
DESDEMONA.
Uram! kegyelmezz.
Uram! kegyelmezz.
OTHELLO.
Ámen.
Ámen.
DESDEMONA.
Te is kegyelmezz. Nem véték soha
Ellened. Nem szerettem Cassiot,
Csak mint az törvénye engedé, mint
Felebarátot. Nem adtam neki
Szerelmi zálogot.
| És te is, |
Ellened. Nem szerettem Cassiot,
Csak mint az törvénye engedé, mint
Felebarátot. Nem adtam neki
Szerelmi zálogot.
OTHELLO.
Láttam, szememmel, a kendőt kezében.
Oh hitszegő! Kővé edzed szivem,
S gyilkolni kényszerítsz, a midőn
Áldozni készülék. Látám a kendőt.
| Hazudsz, az égre! |
Oh hitszegő! Kővé edzed szivem,
S gyilkolni kényszerítsz, a midőn
Áldozni készülék. Látám a kendőt.
DESDEMONA.
Úgy hát találta. Nem adám neki.
Hivasd el őt, hadd valljon igazat.
Úgy hát találta. Nem adám neki.
Hivasd el őt, hadd valljon igazat.
OTHELLO.
Megvallotta már.
Megvallotta már.
DESDEMONA.
Mit, férjem?
Mit, férjem?
OTHELLO.
Hogy veled élt.
Hogy veled élt.
DESDEMONA.
| Hogyan? törvénytelen? |
OTHELLO.
Úgy.
Úgy.
DESDEMONA.
| Nem mondhatja azt. |
OTHELLO.
Nem, mert szava
Örökre elakadt. A hű Jago
Gondoskodott felőle.
Nem, mert szava
Örökre elakadt. A hű Jago
Gondoskodott felőle.
DESDEMONA.
Meghalt tehát!
| Istenem! |
OTHELLO.
Ha minden szál haján
Egy élet volna, – elnyelné bosszúm.
Ha minden szál haján
Egy élet volna, – elnyelné bosszúm.
DESDEMONA.
Elárulták őt – s végem van nekem.
Elárulták őt – s végem van nekem.
OTHELLO.
Hah szajha! még szemembe siratod?
Hah szajha! még szemembe siratod?
DESDEMONA.
Oh férjem űzz el! Oh csak meg ne ölj.
Oh férjem űzz el! Oh csak meg ne ölj.
OTHELLO.
Meg kell halnod, gyalázatos.
Meg kell halnod, gyalázatos.
DESDEMONA.
Vagy holnap ölj meg, hagyj élnem ma még!
Vagy holnap ölj meg, hagyj élnem ma még!
OTHELLO.
Ellenszegülsz?
Ellenszegülsz?
DESDEMONA.
| Egy fél órát csupán! |
OTHELLO.
Az már lejárt, habozni nincs idő.
Az már lejárt, habozni nincs idő.
DESDEMONA.
Csak addig, míg elmondok egy imát.
Csak addig, míg elmondok egy imát.
OTHELLO.
| Késő. | (Megfojtja.) |
EMILIA
(künn).
Uram! Hej, jó uram! Uram!
(künn).
Uram! Hej, jó uram! Uram!
OTHELLO.
Mi zaj? Nem halt meg? Mégse halt-e meg?
Bár kegyetlen, – irgalmas is vagyok.
Nem akarom soká kínozni őt.
Így, így.
Mi zaj? Nem halt meg? Mégse halt-e meg?
Bár kegyetlen, – irgalmas is vagyok.
Nem akarom soká kínozni őt.
Így, így.
EMILIA
(künn).
Uram! Nagyságos úr!
(künn).
Uram! Nagyságos úr!
OTHELLO.
| Ki az? |
EMILIA
(künn).
Egy szót akarnék szólni csak veled.
(künn).
Egy szót akarnék szólni csak veled.
OTHELLO.
Igen. Emilia. Mindjárt. Halva van.
Tán Cassio halálát jó jelentni.
Nagy lárma volt. hah – nem mozdul? Nyugodt,
Mikép a sír! És bebocsássam őt?
Úgy tetszik, újra mozdul. Nem. Mi lesz
A legjobb? Mit tegyek? ha ez bejő,
Kérdezni fogja nőmet. Nőmet? Ah!
Nőmet? Miféle nőt? Nőm nincs nekem.
Oh szörnyű óra! Elviselhetetlen!
Miért nincs most nap- s holdfogyatkozás,
Hogy iszonyodva szétnyilnék a föld!
Igen. Emilia. Mindjárt. Halva van.
Tán Cassio halálát jó jelentni.
Nagy lárma volt. hah – nem mozdul? Nyugodt,
Mikép a sír! És bebocsássam őt?
Úgy tetszik, újra mozdul. Nem. Mi lesz
A legjobb? Mit tegyek? ha ez bejő,
Kérdezni fogja nőmet. Nőmet? Ah!
Nőmet? Miféle nőt? Nőm nincs nekem.
Oh szörnyű óra! Elviselhetetlen!
Miért nincs most nap- s holdfogyatkozás,
Hogy iszonyodva szétnyilnék a föld!
EMILIA.
Kérlek, bocsáss be. Egy szóm van veled,
Oh jó uram.
Kérlek, bocsáss be. Egy szóm van veled,
Oh jó uram.
OTHELLO.
El is feledtelek.
No jöjj be, jöjj. Csak halkan, csöndesen…
Hadd húzom össze az ágy függönyét.
Hol vagy? Mi baj?
El is feledtelek.
No jöjj be, jöjj. Csak halkan, csöndesen…
Hadd húzom össze az ágy függönyét.
Hol vagy? Mi baj?
(Kinyitja az ajtót.)
Emilia jő.
Emilia jő.
EMILIA.
Uram, rettentő gyilkolás esett.
Uram, rettentő gyilkolás esett.
OTHELLO.
Mi? most?
Mi? most?
EMILIA.
| Csak épen most. |
OTHELLO.
Bolond járása tette. Közelebb jött
A földhez, mint szokott; s miatta mind
Megvész az ember
| Mind ezt a hold |
A földhez, mint szokott; s miatta mind
Megvész az ember
EMILIA.
Cassio, uram, megölt egy nemes
Velenczeit, Rodrigot.
Cassio, uram, megölt egy nemes
Velenczeit, Rodrigot.
OTHELLO.
Megölve? S Cassio megölve?
| Rodrigo |
EMILIA.
Még Cassio él.
| Nem, |
OTHELLO.
Mit? Él Cassio?
A gyilkolás hát vétett hangot ad,
S az édes bosszú zordan zeng fülembe!
Mit? Él Cassio?
A gyilkolás hát vétett hangot ad,
S az édes bosszú zordan zeng fülembe!
DESDEMONA.
Oh árulás!
Oh árulás!
EMILIA.
| Mi az? Minő nyögés? |
OTHELLO.
Mi?
Mi?
EMILIA.
Segélyt, segélyt! Oh szólj még, asszonyom!
Oh édes Desdemona! Édes úrnőm!
| Istenem! Ez úrnőm hangja volt! |
Oh édes Desdemona! Édes úrnőm!
DESDEMONA.
Ártatlanul halok meg.
Ártatlanul halok meg.
EMILIA.
| Ki tevé ezt? |
DESDEMONA.
Ah! Senki, enmagam, – isten veled –
Ah! Senki, enmagam, – isten veled –
| Ajánlj uramnak, – ah! isten veled. | (Meghal.) |
OTHELLO.
Ki ölheté meg?
Ki ölheté meg?
EMILIA.
| Oh! ki tudja azt? |
OTHELLO.
Ő mondta, hallád, hogy nem én tevém.
Ő mondta, hallád, hogy nem én tevém.
EMILIA.
Úgy mondta s azt kell bizonyítanom.
Úgy mondta s azt kell bizonyítanom.
OTHELLO.
Hazudva szállt a mély pokolra, mert
Én öltem őt meg.
Hazudva szállt a mély pokolra, mert
Én öltem őt meg.
EMILIA.
S te annál ördögebb vagy, iszonyú!
| Annál angyalabb ő, |
OTHELLO.
Ő bűnbe esett és parázna volt.
Ő bűnbe esett és parázna volt.
EMILIA.
Hazudsz, te ördög, rút rágalmazó!
Hazudsz, te ördög, rút rágalmazó!
OTHELLO.
Mint a víz, csalfa volt.
Mint a víz, csalfa volt.
EMILIA.
Oly vad vagy, őt csalfának mondva, ki
Hűbb volt az égnél.
| S te mint a tűz, |
Hűbb volt az égnél.
OTHELLO.
Adá magát; kérdezd bár férjedet.
Oh! mély pokolra kéne szállanom,
Ha az igazság útján nem megyek
E végletig. Férjed jól tudja azt.
| Cassio alá |
Oh! mély pokolra kéne szállanom,
Ha az igazság útján nem megyek
E végletig. Férjed jól tudja azt.
EMILIA.
Férjem?
Férjem?
OTHELLO.
Férjed.
Férjed.
EMILIA.
Hogy ő parázna volt?
Hogy ő parázna volt?
OTHELLO.
Ha hű lett volna ő, s az ég nekem
Egy új világot ajánlt volna érte
Szeplőtelen gyémántból, – őt azért
Sem adtam vón’ cserébe!
| Az, Cassioval. |
Egy új világot ajánlt volna érte
Szeplőtelen gyémántból, – őt azért
Sem adtam vón’ cserébe!
EMILIA.
| Férjem? |
OTHELLO.
Intett először; s ő becsületes,
Ki hű szivében gyűlöli a gaz
Tettek iszapját.
| Ő |
Ki hű szivében gyűlöli a gaz
Tettek iszapját.
EMILIA.
| Férjem? Igazán? |
OTHELLO.
Mért ennyi kétkedés? Már mondtam, ő.
Mért ennyi kétkedés? Már mondtam, ő.
EMILIA.
Nagy ég! Ah úrnőm! A gaz árulás
Gúnyt űz a szerelemből. S férjem azt
Állítja, hogy nőd csalfa volt?
Nagy ég! Ah úrnőm! A gaz árulás
Gúnyt űz a szerelemből. S férjem azt
Állítja, hogy nőd csalfa volt?
OTHELLO.
Férjed. Nem érted? Férjed, a derék,
Becsűletes Jago mondotta azt.
| Igen. |
Becsűletes Jago mondotta azt.
EMILIA.
Ha mondta, úgy rothadjon ízrül ízre
Naponkint lelke. Mert hazud. Szegény!
Silány felét igen is szereté!
Ha mondta, úgy rothadjon ízrül ízre
Naponkint lelke. Mert hazud. Szegény!
Silány felét igen is szereté!
OTHELLO.
Hah!
Hah!
EMILIA.
Csak úgy méltó az égre, mint te rá.
| Tégy, a mint akarsz. E rút bünöd |
OTHELLO.
Jobb, hogyha hallgatsz.
Jobb, hogyha hallgatsz.
EMILIA.
Megsérteni, mint tűrni én. Bolond!
Őrült, eszetlen! A földnél butább te,
S a mit tevél! Mit bánom kardodat?
Elmondom, bár húsz éltem veszne is!
Segélyt, segélyt! A mór meggyilkolá
Úrnőmet! Erre! Gyilkosság! Ide!
| Nem tudsz engem úgy |
Őrült, eszetlen! A földnél butább te,
S a mit tevél! Mit bánom kardodat?
Elmondom, bár húsz éltem veszne is!
Segélyt, segélyt! A mór meggyilkolá
Úrnőmet! Erre! Gyilkosság! Ide!
| Montano, Gratiano, Jago jönnek. |
)
MONTANO.
Mi az, vitéz mór, mi történik itt?
Mi az, vitéz mór, mi történik itt?
EMILIA.
Jago, te is jösz? Jókor. Mások ím
Nyakadba tolják gyilkos tettöket.
Jago, te is jösz? Jókor. Mások ím
Nyakadba tolják gyilkos tettöket.
GRATIANO.
Mi az? Mi történt?
Mi az? Mi történt?
EMILIA.
Gyilkost, ha férfi vagy. Rád fogta, hogy
Nejét előtte hűtlennek nevezted.
Tudom, te ily gazságot nem tevél.
Szólj, szívem oly nehéz.
| Hazudtold meg e |
Nejét előtte hűtlennek nevezted.
Tudom, te ily gazságot nem tevél.
Szólj, szívem oly nehéz.
JAGO.
Csak azt beszéltem, a mit gondolék,
Nem többet, mint a mennyit ő is elhitt.
Csak azt beszéltem, a mit gondolék,
Nem többet, mint a mennyit ő is elhitt.
EMILIA.
Mondottad-e, hogy nője csalfa volt?
Mondottad-e, hogy nője csalfa volt?
JAGO.
Mondtam ám.
Mondtam ám.
EMILIA.
Lelkemre mondom, átkosan hazudtál.
Ő csalfa? Cassioval? Mondtad-e,
Hogy Cassioval?
| Hazudtál; czudarul, |
Ő csalfa? Cassioval? Mondtad-e,
Hogy Cassioval?
JAGO.
| Vele; fogd be a szád. |
EMILIA.
De nem fogom; beszélni akarok,
Jó asszonyom megölve fekszik ágyán.
De nem fogom; beszélni akarok,
Jó asszonyom megölve fekszik ágyán.
MIND.
Ég őrizz!
Ég őrizz!
EMILIA.
E gyilkosságot.
| Hazugságod okozá |
OTHELLO.
Ne bámuljatok rám, urak. Való!
Ne bámuljatok rám, urak. Való!
GRATIANO.
Rémes való, ha úgy van.
Rémes való, ha úgy van.
MONTANO.
| Szörnyű tett! |
EMILIA.
Gazság! Valódi gazság! Iszonyú!
Csak rá gondolni! Látom már, tudom!
Oh szörnyű gazság! megölöm magam.
Oh rémletes!
Gazság! Valódi gazság! Iszonyú!
Csak rá gondolni! Látom már, tudom!
Oh szörnyű gazság! megölöm magam.
Oh rémletes!
JAGO.
| Bolond vagy? menj haza. |
EMILIA.
Oh hagyjatok beszélnem! Bár tudom,
Hogy engedelmeskednem illenék,
De most nem! Ah Jago, még úgy lehet,
Sohasem megyek többé haza.
Oh hagyjatok beszélnem! Bár tudom,
Hogy engedelmeskednem illenék,
De most nem! Ah Jago, még úgy lehet,
Sohasem megyek többé haza.
OTHELLO.
| Oh! oh! |
| (Desdemonára borul.) |
EMILIA.
Úgy! vesd magad le s bőgj! A leghivebb,
Legédesebb nőt, ki valaha élt,
Ölted meg.
Úgy! vesd magad le s bőgj! A leghivebb,
Legédesebb nőt, ki valaha élt,
Ölted meg.
OTHELLO.
Oh nem! Ő parázna volt –
Most veszlek észre, bátya. Úgy van, én,
Ez én kezem fojtá meg húgodat.
Tudom, hogy e tett szörnyű, rémletes.
Oh nem! Ő parázna volt –
Most veszlek észre, bátya. Úgy van, én,
Ez én kezem fojtá meg húgodat.
Tudom, hogy e tett szörnyű, rémletes.
GRATIANO.
Szegény hugom! Jó, hogy meghalt apád!
Férjhez menésed sebzé őt; a bú
Metszé el éltét. Hogyha élne még:
E látomány kétségbe ejtené,
Átokkal űzné el jobb angyalát,
És kárhozatba dőlne.
Szegény hugom! Jó, hogy meghalt apád!
Férjhez menésed sebzé őt; a bú
Metszé el éltét. Hogyha élne még:
E látomány kétségbe ejtené,
Átokkal űzné el jobb angyalát,
És kárhozatba dőlne.
OTHELLO.
Sajnos dolog. De Jago tudja jól,
Hogy csalfa volt és százszoros parázna
E Cassioval. Vallott a lator.
E nő szerelmi zálogul adá
A nászi kendőt, mit tőlem kapott.
Én nála láttam. Régi és becses.
Emlék vala; apám adá anyámnak.
| Az igaz, |
Hogy csalfa volt és százszoros parázna
E Cassioval. Vallott a lator.
E nő szerelmi zálogul adá
A nászi kendőt, mit tőlem kapott.
Én nála láttam. Régi és becses.
Emlék vala; apám adá anyámnak.
EMILIA.
Oh ég, ne hagyj el!
Oh ég, ne hagyj el!
JAGO.
| Egy hangot se szólj. |
EMILIA.
De szólanom kell. Én ne szóljak? Én?
Nem! szólok oly szabadon, mint a szél,
S ha ég s pokol s az ember s ördögök
Reám kiáltnak, mégis szólok én.
De szólanom kell. Én ne szóljak? Én?
Nem! szólok oly szabadon, mint a szél,
S ha ég s pokol s az ember s ördögök
Reám kiáltnak, mégis szólok én.
JAGO.
Ej légy okos s eredj haza.
Ej légy okos s eredj haza.
EMILIA.
| Nem én. |
| (Jago meg akarja szúrni.) |
GRATIANO.
Nem szégyeled? Egy nőre kardodat?
Nem szégyeled? Egy nőre kardodat?
EMILIA.
Te balga mór, kendőd, miről beszélsz,
Én leltem és férjemnek adtam át,
Mert sokszor és komoly parancs gyanánt
(Bár ily kicsinység meg nem érdemelte)
Mondá, hogy lopjam el.
Te balga mór, kendőd, miről beszélsz,
Én leltem és férjemnek adtam át,
Mert sokszor és komoly parancs gyanánt
(Bár ily kicsinység meg nem érdemelte)
Mondá, hogy lopjam el.
JAGO.
| Te semmi asszony! |
EMILIA.
Nőd adta volna Cassionak azt?
Nem, én lelém meg s férjem vette el
Nőd adta volna Cassionak azt?
Nem, én lelém meg s férjem vette el
JAGO.
Merő hazugság.
Merő hazugság.
EMILIA.
Urak, higyétek el! Te vérszopó!
De minek is oly drága nő, az ily
Őrült bolondnak?
| Istenemre, nem! |
De minek is oly drága nő, az ily
Őrült bolondnak?
OTHELLO.
Csak a mi ott dörög? Oh a gazember!
| Nincs több kő az égben, |
| (Jago leszúrja Emiliát s elszalad.) |
GRATIANO.
A nő hanyatlik; ezt is megölé!
A nő hanyatlik; ezt is megölé!
EMILIA.
Ah! asszonyom mellé fektessetek!
Ah! asszonyom mellé fektessetek!
MONTANO.
A czímeres gazember! Vedd e kardot,
Mit én a mór kezéből csavarék ki.
Őrizd ez ajtót, s ne bocsásd ki őt,
Öld meg, ha máskép nem birnál vele,
Én a gazembert űzni indulok. (Montano és Gratiano el.)
A czímeres gazember! Vedd e kardot,
Mit én a mór kezéből csavarék ki.
Őrizd ez ajtót, s ne bocsásd ki őt,
Öld meg, ha máskép nem birnál vele,
Én a gazembert űzni indulok. (Montano és Gratiano el.)
OTHELLO.
Már nem vagyok vitéz, – minden kölyök
El birja venni kardomat! De mért
Élné túl a becsűlet az erényt?
Veszszen utána.
Már nem vagyok vitéz, – minden kölyök
El birja venni kardomat! De mért
Élné túl a becsűlet az erényt?
Veszszen utána.
EMILIA.
Ah! hallassz-é még? Mint a hattyu, én is
Dal közt halok meg: fűz, szomoru fűz!
Mór! tiszta volt ő, téged szeretett!
Úgy idvezüljek, mint igaz szavam,
| Mit jelente a dal? |
Dal közt halok meg: fűz, szomoru fűz!
Mór! tiszta volt ő, téged szeretett!
Úgy idvezüljek, mint igaz szavam,
| S hitem szerint beszélve – meghalok. | (Meghal.) |
OTHELLO.
Egy kardom itt még e szobába’ van,
Spanyol aczél, jégben megedzve. Itt –
Itt van. Bocsáss ki bátya! én megyek.
Egy kardom itt még e szobába’ van,
Spanyol aczél, jégben megedzve. Itt –
Itt van. Bocsáss ki bátya! én megyek.
GRATIANO (künn).
Próbáld csak azt; de drágán fizeted,
Fegyvertelen vagy és nem bírsz velem.
Próbáld csak azt; de drágán fizeted,
Fegyvertelen vagy és nem bírsz velem.
OTHELLO.
Tekints be csak, s szemközt beszélj. Ha nem:
Fegyvertelen bár, öklömmel leütlek.
Tekints be csak, s szemközt beszélj. Ha nem:
Fegyvertelen bár, öklömmel leütlek.
| Gratiano bejő. |
GRATIANO.
No hát mi kell?
No hát mi kell?
OTHELLO.
Hős oldalán jobb kard nem volt soha.
Volt oly idő, midőn e karral és
E kard vasával húszszor annyi gátot
Törtem keresztül, mint a te erőd.
De hasztalan hetvenkedés! ki tudná
Intézni sorsát? Vége, vége van!
Ne félj, habár fölfegyverkezve látsz.
Itt útazásom vége, itt a czél,
Hajóm utolsó réve itt. Ne félj!
Nincs hátra mért húzódnod. Végy csak egy
Nádszálat és tartsd Othello szivének,
S ő hátralép. Hová is menne már
Szegény Othello! – Mit meredsz reám,
Balsors leánya! halvány, mint ruhád!
Ha ítéletkor így találkozunk,
Arczád az égből engem letaszít,
És a gonosznak martalékul ad.
Hideg, hideg vagy! Épen mint erényed!
– Oh átkozott gaz! Ördög, ostorozz el,
Ez égi képet ne lássam tovább.
Forgass viharba! gyújts kénlángot, és
Folyó tüzek aknáiban föröszsz meg!
Oh Desdemona! Desdemona! Oh!
Meghalt! Oh! Oh!
Lodovico, Montano, Cassio zsölyeszékben. Tisztek, Jago foglyul, Kiséret jönnek.
| Nézd, kard van nálam is |
Volt oly idő, midőn e karral és
E kard vasával húszszor annyi gátot
Törtem keresztül, mint a te erőd.
De hasztalan hetvenkedés! ki tudná
Intézni sorsát? Vége, vége van!
Ne félj, habár fölfegyverkezve látsz.
Itt útazásom vége, itt a czél,
Hajóm utolsó réve itt. Ne félj!
Nincs hátra mért húzódnod. Végy csak egy
Nádszálat és tartsd Othello szivének,
S ő hátralép. Hová is menne már
Szegény Othello! – Mit meredsz reám,
Balsors leánya! halvány, mint ruhád!
Ha ítéletkor így találkozunk,
Arczád az égből engem letaszít,
És a gonosznak martalékul ad.
Hideg, hideg vagy! Épen mint erényed!
– Oh átkozott gaz! Ördög, ostorozz el,
Ez égi képet ne lássam tovább.
Forgass viharba! gyújts kénlángot, és
Folyó tüzek aknáiban föröszsz meg!
Oh Desdemona! Desdemona! Oh!
Meghalt! Oh! Oh!
Lodovico, Montano, Cassio zsölyeszékben. Tisztek, Jago foglyul, Kiséret jönnek.
LODOVICO.
Hol e dühös, balsors-sujtolta ember?
Hol e dühös, balsors-sujtolta ember?
OTHELLO.
Itt áll, ki egykor Othello vala.
Itt áll, ki egykor Othello vala.
LODOVICO.
Hol a kígyó? Hozzátok őt elé.
Hol a kígyó? Hozzátok őt elé.
OTHELLO.
Lábára nézek, – ám az csak mese, –
Ha ördög vagy, kardom nem árt neked.
Lábára nézek, – ám az csak mese, –
Ha ördög vagy, kardom nem árt neked.
| (Megsebzi Jagot.) |
LODOVICO.
| Vegyétek el kardját. |
JAGO.
Nem ölt meg.
| Megvérze csak, |
OTHELLO.
Úgy akartam. Élj tovább,
Mert úgy hiszem: boldogság a halál.
Úgy akartam. Élj tovább,
Mert úgy hiszem: boldogság a halál.
LODOVICO.
Oh hős Othello! Egykor oly nemes,
S egy ily czudar hálóba ejthetett!
Minek nevezzelek?
Oh hős Othello! Egykor oly nemes,
S egy ily czudar hálóba ejthetett!
Minek nevezzelek?
OTHELLO.
Becsűletes gyilkosnak: mert való.
Semmit se’ tettem gyűlöletbül én,
Csak a becsűletért.
| Akárminek. |
Semmit se’ tettem gyűlöletbül én,
Csak a becsűletért.
LODOVICO.
Részint kivallá már bűnét. Te is
Megegyezél, hogy haljon Cassio?
| Ez áruló |
Megegyezél, hogy haljon Cassio?
OTHELLO.
Meg.
Meg.
CASSIO.
| Oh uram! nem adtam rá okot. |
OTHELLO.
Most elhiszem, s kérem bocsánatod.
Kérdezzétek meg e félördögöt:
Lelkem- s szivem miért hálózta be?
Most elhiszem, s kérem bocsánatod.
Kérdezzétek meg e félördögöt:
Lelkem- s szivem miért hálózta be?
JAGO.
Semmit se vallok. Tudtok, a mit tudtok;
E percztül egy szót sem szólok tovább.
Semmit se vallok. Tudtok, a mit tudtok;
E percztül egy szót sem szólok tovább.
LODOVICO.
Imát se?
Imát se?
GRATIANO.
| Majd a kínpadon beszélsz. |
OTHELLO.
Legjobb, ha nem.
Legjobb, ha nem.
LODOVICO.
Mit tán te sem tudsz. Itt van egy levél,
Mit a megölt Rodrigonál lelénk,
S itt újra egy. Amabban Rodrigo
Fölhívatik megölni Cassiot.
| Halld mi történt, uram, |
Mit a megölt Rodrigonál lelénk,
S itt újra egy. Amabban Rodrigo
Fölhívatik megölni Cassiot.
OTHELLO.
Oh szörnyűség!
Oh szörnyűség!
CASSIO.
| Pogány vad indulat! |
LODOVICO.
Emez meg egy panaszkodó levél,
Mit – úgy tűnik ki – Rodrigo e gaz
Jagonak akart küldni. Az alatt
Tán nála járt ez, és megnyugtatá.
Emez meg egy panaszkodó levél,
Mit – úgy tűnik ki – Rodrigo e gaz
Jagonak akart küldni. Az alatt
Tán nála járt ez, és megnyugtatá.
OTHELLO.
Oh iszonyú csel! Szólj csak Cassio,
Mikép jutott hozzád nőm kendeje?
Oh iszonyú csel! Szólj csak Cassio,
Mikép jutott hozzád nőm kendeje?
CASSIO.
Szobámban úgy lelém. De az imént
Jago kivallám: hogy szándékosan
Ejté el ott, gonosz czélzattal, azt.
Szobámban úgy lelém. De az imént
Jago kivallám: hogy szándékosan
Ejté el ott, gonosz czélzattal, azt.
OTHELLO.
Oh én bolond! Oh balga, balga én!
Oh én bolond! Oh balga, balga én!
CASSIO.
És a levélből az tűnik ki még,
Hogy Rodrigot Jago tüzelte fel
Bosszantani engem, mikor őrön álltam,
Miért lecsaptak. S most, hogy ébredez
A tetszhalálból, most vallá be azt:
Hogy Jago vette őt e gyilkolásra
S aztán leszúrta.
És a levélből az tűnik ki még,
Hogy Rodrigot Jago tüzelte fel
Bosszantani engem, mikor őrön álltam,
Miért lecsaptak. S most, hogy ébredez
A tetszhalálból, most vallá be azt:
Hogy Jago vette őt e gyilkolásra
S aztán leszúrta.
LODOVICO.
Parancsnokolnod nem lehet tovább –
Cyprusban Cassio parancsoland.
E gaz kölyöknek, ha van valamely
Hosszú kínokkal gyötrő büntetés,
Részébe az jut. Te foglyul maradsz,
A míg bűnödre majd Velencze mond
Ítéletet. Vigyétek őt.
| Jönnöd kell velünk. |
Cyprusban Cassio parancsoland.
E gaz kölyöknek, ha van valamely
Hosszú kínokkal gyötrő büntetés,
Részébe az jut. Te foglyul maradsz,
A míg bűnödre majd Velencze mond
Ítéletet. Vigyétek őt.
OTHELLO.
Egy szót avagy kettőt, míg indulunk.
Hogy szolgáltam Velenczét, – tudva van.
Erről elég. – A levelekbe majd, ha
Megírjátok a gyásztörténetet,
Úgy írjatok rólam, minő vagyok,
Szépítve nem, de feketítve sem.
Úgy fessetek le: mint ki nem okos,
De hő szerelmű; nem könnyen gyanús,
De ingerelve, féltésben dühöng;
Ki mint tudatlan indus, botorul
Eldobja a gyöngyöt, mi többet ér,
Mint népe birodalma; kinek szeme,
Mely könyben olvadozni nem szokott,
Úgy önti most megáradt csöpjeit,
Mint gyógyerős nedvét a mézgafa.
Irjátok ezt. S tegyétek még után:
Hogy Alepóban egykor, egy czudar
Kontyos török vert egy velenczeit,
S Velenczét káromolta, – a körül-
Metélt kutyát torkon ragadtam, és
| Megállj! |
Hogy szolgáltam Velenczét, – tudva van.
Erről elég. – A levelekbe majd, ha
Megírjátok a gyásztörténetet,
Úgy írjatok rólam, minő vagyok,
Szépítve nem, de feketítve sem.
Úgy fessetek le: mint ki nem okos,
De hő szerelmű; nem könnyen gyanús,
De ingerelve, féltésben dühöng;
Ki mint tudatlan indus, botorul
Eldobja a gyöngyöt, mi többet ér,
Mint népe birodalma; kinek szeme,
Mely könyben olvadozni nem szokott,
Úgy önti most megáradt csöpjeit,
Mint gyógyerős nedvét a mézgafa.
Irjátok ezt. S tegyétek még után:
Hogy Alepóban egykor, egy czudar
Kontyos török vert egy velenczeit,
S Velenczét káromolta, – a körül-
Metélt kutyát torkon ragadtam, és
| Leszúrtam – így! | (Leszúrja magát.) |
LODOVICO.
Oh véres végezet!
Oh véres végezet!
GRATIANO.
Itt hasztalan szavunk.
Itt hasztalan szavunk.
OTHELLO. (Desdemonara borul).
Megcsókolám,
Mielőtt megölém. Még föltalálom,
Megcsókolám,
Mielőtt megölém. Még föltalálom,
| S magam megölve csókban van halálom. | (Meghal.) |
CASSIO.
Tartottam ettől. Oly nagy szive volt!
De azt hivém, fegyvertelen.
Tartottam ettől. Oly nagy szive volt!
De azt hivém, fegyvertelen.
LODOVICO.
Vadabb te, mint éhség, tenger, ragály –
Nézd itt az ágyon e gyászos tehert,
Ez a te munkád! Szem nem bírja nézni.
Fedjétek el. A házat Gratiano
Vedd át; a mórnak minden birtoka
Reád maradt. Kormányzó úr, öné az
Ítélet e pokolfajzat fölött.
Nem kell kímélni, kínja nagy legyen.
Én meg haza! Jelentni sietek
| Te eb! |
Nézd itt az ágyon e gyászos tehert,
Ez a te munkád! Szem nem bírja nézni.
Fedjétek el. A házat Gratiano
Vedd át; a mórnak minden birtoka
Reád maradt. Kormányzó úr, öné az
Ítélet e pokolfajzat fölött.
Nem kell kímélni, kínja nagy legyen.
Én meg haza! Jelentni sietek
| Bús szívvel ezt a bús történetet! | (Mind el.) |
