II. SZÍN.
Tyrus. Terem a palotában.
Perikles jő.
PERIKLES (a kün levőkhöz).
Ki se zavarjon! –
Vendég e gyásztárs, eszmék zűrzavarja,
Borongó mélakór: hogy percznyi nyugtom
Nincs fényes nappal, sem a békes éjjel,
E sírban, hol aludni kén’ a búnak?
Kéjek mosolygnak rám s szemem kerűli,
Oly messze a vész Antiochiában,
S rövid lesz karja, hogy elérjen engem;
De felvidítni nem tud sem a kéj,
Se nem vigasztal a vész távola.
Biz így van az: a lelki indulatnak,
A melyet egykor nemze rémület,
Később a gond ád tápot, életet;
S a félelem, hogy ez s az megesik,
Megnő, s gonddá lesz az, hogy meg ne essék.
Így állok én is. A nagy Antiochus
(Csekély vagyok, hogy véle sikra szálljak,
’sz oly nagy, hogy tetté válik akaratja!)
Hirhordónak hisz, esküm hallgatás bár.
Mit ér, ha mondom: tisztelem? ha ő
Gyanúba’ tart, hogy meggyalázhatom;
S ha kitudódnék, a mi megpirítja,
Elfojtaná ő a hír kútfejét.
Ellensereggel országomba árad,
S oly óriásnak látszik majd had élén,
Hogy bátorságot rémület elűz,
Hadunk leverve, bár még sikra sem szállt
S alattvalók lakolnak bűntelen.
Aggályom értök s nem magam baja –
Ki fasudár vagyok csak, fedni, óni
A gyökeret, a melyből sarjadék –
Bágyasztja lelkem’, testem’ elemészti,
S előbb így bűntet, kit bűntetni ő vágy.
Helicanus jő Urakkal.
Ki se zavarjon! –
| Mért lett ily szokott |
Borongó mélakór: hogy percznyi nyugtom
Nincs fényes nappal, sem a békes éjjel,
E sírban, hol aludni kén’ a búnak?
Kéjek mosolygnak rám s szemem kerűli,
Oly messze a vész Antiochiában,
S rövid lesz karja, hogy elérjen engem;
De felvidítni nem tud sem a kéj,
Se nem vigasztal a vész távola.
Biz így van az: a lelki indulatnak,
A melyet egykor nemze rémület,
Később a gond ád tápot, életet;
S a félelem, hogy ez s az megesik,
Megnő, s gonddá lesz az, hogy meg ne essék.
Így állok én is. A nagy Antiochus
(Csekély vagyok, hogy véle sikra szálljak,
’sz oly nagy, hogy tetté válik akaratja!)
Hirhordónak hisz, esküm hallgatás bár.
Mit ér, ha mondom: tisztelem? ha ő
Gyanúba’ tart, hogy meggyalázhatom;
S ha kitudódnék, a mi megpirítja,
Elfojtaná ő a hír kútfejét.
Ellensereggel országomba árad,
S oly óriásnak látszik majd had élén,
Hogy bátorságot rémület elűz,
Hadunk leverve, bár még sikra sem szállt
S alattvalók lakolnak bűntelen.
Aggályom értök s nem magam baja –
Ki fasudár vagyok csak, fedni, óni
A gyökeret, a melyből sarjadék –
Bágyasztja lelkem’, testem’ elemészti,
S előbb így bűntet, kit bűntetni ő vágy.
Helicanus jő Urakkal.
1. UR.
Szentelt szivedbe szálljon üdv, vigasz!
Szentelt szivedbe szálljon üdv, vigasz!
2. UR.
S lelked maradjon, mig körünkbe térsz,
Békés, nyugalmas.
S lelked maradjon, mig körünkbe térsz,
Békés, nyugalmas.
HELICANUS.
Csitt, csitt, urak! tapasztalás beszél.
Ki hízeleg, gyalázza a királyt:
Bünök fuvója a hizelkedés:
Kinek hizelgnek, szikra az csupán,
De a fuvástól izzó hév leszen;
Holott a gáncs, ha hódoló s igaz,
Királyt megillet, mert ember, s hibázhat.
Békét ha hirdet itt signor Hizelgés,
Szépelg csupán s élteddel harczot űz.
Bocsánat! avagy üss, ha tetszni fog:
Térdnél alább hajolni nem tudok.
Csitt, csitt, urak! tapasztalás beszél.
Ki hízeleg, gyalázza a királyt:
Bünök fuvója a hizelkedés:
Kinek hizelgnek, szikra az csupán,
De a fuvástól izzó hév leszen;
Holott a gáncs, ha hódoló s igaz,
Királyt megillet, mert ember, s hibázhat.
Békét ha hirdet itt signor Hizelgés,
Szépelg csupán s élteddel harczot űz.
Bocsánat! avagy üss, ha tetszni fog:
Térdnél alább hajolni nem tudok.
PERIKLES.
Távozzatok ti! Nézzétek, mi áruk,
Mi szállitmányok vannak kikötőnkben,
Meginditál: mit látsz tekintetünkben?
Távozzatok ti! Nézzétek, mi áruk,
Mi szállitmányok vannak kikötőnkben,
| S jertek megint fel. | (Urak el.) |
| Helicán, te minket |
HELICANUS.
Komor borút, fenséges úr.
Komor borút, fenséges úr.
PERIKLES.
Ha ily nyilat rejt a nagyok szeme,
Hogy mert szemünkbe bosszut szórni nyelved?
Ha ily nyilat rejt a nagyok szeme,
Hogy mert szemünkbe bosszut szórni nyelved?
HELICANUS.
Hogy mer az égre nézni a növény,
Mely őt növeszti?
Hogy mer az égre nézni a növény,
Mely őt növeszti?
PERIKLES.
Kezembe’ van.
| Életed, tudod, |
HELICANUS.
Magam feném a bárdot:
Csak sujtanod kell.
Magam feném a bárdot:
Csak sujtanod kell.
PERIKLES.
Ülj le: hizelgő nem vagy, köszönöm;
És mentsen Isten, hogy hibáikat
Burkolva, rejtve hallják csak királyok:
Derék tanácsos s fejedelmi szolga,
Ki bölcseséggel szolgává teszesz
Egy fejedelmet, monddsza, mit tegyek?
| Állj fel, kérlek, állj fel! |
És mentsen Isten, hogy hibáikat
Burkolva, rejtve hallják csak királyok:
Derék tanácsos s fejedelmi szolga,
Ki bölcseséggel szolgává teszesz
Egy fejedelmet, monddsza, mit tegyek?
HELICANUS.
Hordd tűrve a bajt, mit magadra vettél.
Hordd tűrve a bajt, mit magadra vettél.
PERIKLES.
Miként egy orvos, úgy szólsz, Helicán,
Ki oly italt ajánlasz énnekem,
Melyet remegnél tenmagad meginni.
Figyelj tehát. Antiochiába mentem,
Hol, mint tudod, daczolva a halállal,
Egy csoda-hölgyet óhajték kivíni,
Ki majd utódot szülne fejdelemnek
Fegyvereűl s a népnek öröműl.
Mindent felűlmúlt arcza, ám a többi
(Titkot sugok!) mint vérfertőzet undok.
Én fölfedém; a bűnös atya szinlé,
Nem ütni, símogatni vágy; de tudjuk,
Ha zsarnok csókol, üdvös félni akkor.
S félelmem úgy nőtt, hogy elillanék
Jólelkü védőm, gondos éj takart.
Hogy ide értem, el-elgondolám,
Eddig mi történt és még mi jöhet.
Tudtam, hogy kényúr, s kényúr-rettegés
Nem fogy, erősbül esztendőivel.
S ha ő gyanakszik (és nincs benne kétség),
Hogy hallgatózó légnek kibeszéltem,
Hány ifju herczeg vére omla már,
Hogy rejtve tartsa, ágya iszonyát:
Haddal jövend, hogy múljék gyanuja,
S örvűl koholja, megbántottam őt.
E vétkemért – ha ugyan az! – egész nép
Irgalmatlan harcz vészit szenvedi:
Szeretetem a néphez s közte hozzád,
Ki ép ezért gáncsoltál…
Miként egy orvos, úgy szólsz, Helicán,
Ki oly italt ajánlasz énnekem,
Melyet remegnél tenmagad meginni.
Figyelj tehát. Antiochiába mentem,
Hol, mint tudod, daczolva a halállal,
Egy csoda-hölgyet óhajték kivíni,
Ki majd utódot szülne fejdelemnek
Fegyvereűl s a népnek öröműl.
Mindent felűlmúlt arcza, ám a többi
(Titkot sugok!) mint vérfertőzet undok.
Én fölfedém; a bűnös atya szinlé,
Nem ütni, símogatni vágy; de tudjuk,
Ha zsarnok csókol, üdvös félni akkor.
S félelmem úgy nőtt, hogy elillanék
Jólelkü védőm, gondos éj takart.
Hogy ide értem, el-elgondolám,
Eddig mi történt és még mi jöhet.
Tudtam, hogy kényúr, s kényúr-rettegés
Nem fogy, erősbül esztendőivel.
S ha ő gyanakszik (és nincs benne kétség),
Hogy hallgatózó légnek kibeszéltem,
Hány ifju herczeg vére omla már,
Hogy rejtve tartsa, ágya iszonyát:
Haddal jövend, hogy múljék gyanuja,
S örvűl koholja, megbántottam őt.
E vétkemért – ha ugyan az! – egész nép
Irgalmatlan harcz vészit szenvedi:
Szeretetem a néphez s közte hozzád,
Ki ép ezért gáncsoltál…
HELICANUS.
| Oh uram! |
PERIKLES.
Szemembül álmot és vért arczaimból
Kiszítt: ezernyi kételylyel evődöm,
Hogy álljam utját a közel viharnak;
S mert nincs reménység népemen könnyítnem,
Sorsát siratni méltónak tekintem.
Szemembül álmot és vért arczaimból
Kiszítt: ezernyi kételylyel evődöm,
Hogy álljam utját a közel viharnak;
S mert nincs reménység népemen könnyítnem,
Sorsát siratni méltónak tekintem.
HELICANUS.
Uram! ha már hát szólnom engedél,
Nyíltan beszélek. Féled Antiochust,
S hiszem, a kényúr méltán is ijeszt,
Ki életedre tör nyilt háborúval,
Vagy fondor árulással. Ép ezért
Utazni menned jó lesz egy időre,
Mig düh-bosszúját elfelejti, vagy
Párkák lemetszik élte fonalát.
Add át a kormányt bárkinek, ha nékem:
Mint fény a naphoz hűn, töltöm be székem’.
Uram! ha már hát szólnom engedél,
Nyíltan beszélek. Féled Antiochust,
S hiszem, a kényúr méltán is ijeszt,
Ki életedre tör nyilt háborúval,
Vagy fondor árulással. Ép ezért
Utazni menned jó lesz egy időre,
Mig düh-bosszúját elfelejti, vagy
Párkák lemetszik élte fonalát.
Add át a kormányt bárkinek, ha nékem:
Mint fény a naphoz hűn, töltöm be székem’.
PERIKLES.
Hűségedet kétségbe nem vonom.
De hogyha ránk tör, mig távol vagyok?
Hűségedet kétségbe nem vonom.
De hogyha ránk tör, mig távol vagyok?
HELICANUS.
Akkor a földdel elegyűl legott
Vérünk, a honnan éltünk származott.
Akkor a földdel elegyűl legott
Vérünk, a honnan éltünk származott.
PERIKLES.
Elhagylak ím most, Tyrus! útamat
Tarsusba vészem, ott hallok felőled
S leveleidhez tartom magamat.
Népem javáért gondomat te vedd át,
Elbirja azt bölcs lelked ereje.
Szavad elég: ne esküdjél: a ki
Hűtlen amahhoz, ezt is megszegi.
Hűn s feddhetetlen járjunk el körünkben,
Idővel így kitűnik a való:
Elhagylak ím most, Tyrus! útamat
Tarsusba vészem, ott hallok felőled
S leveleidhez tartom magamat.
Népem javáért gondomat te vedd át,
Elbirja azt bölcs lelked ereje.
Szavad elég: ne esküdjél: a ki
Hűtlen amahhoz, ezt is megszegi.
Hűn s feddhetetlen járjunk el körünkben,
Idővel így kitűnik a való:
| Jó úr valék s te jó alattvaló. | (Mindketten el.) |
