I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Nyilvános tér Veronában.
Sámson és Gergely, paizszsal és karddal fegyverkezve jönnek.
SÁMSON.
Már, Gergő, én csak a mondó vagyok, hogy semmit zsebre ne dugjunk.
GERGELY.
Ne ám, mert úgy zsebelők volnánk.
SÁMSON.
Úgy értem, hogy ha én tűzbe jövök, mindennek neki megyek, mint a vak légy.
GERGELY.
No csak vigyázz, nem akarnám, hogy vak légy.
SÁMSON.
Nem úgy; de ha felindulok, én ütök, vágok ám.
GERGELY.
Csak hogy nem könnyen indulsz föl arra, hogy üss, vágj.
SÁMSON.
De a Montague-háznak egy kutyája képes engem fölindítani.
GERGELY.
A ki fölindul, az megy is; a ki pedig vitéz, helyt áll. Ha hát fölindulsz, el is szaladsz.
SÁMSON.
A Montague-ház egy kutyája arra indít, hogy helyt álljak. Én ember leszek a gáton, a Montague-ház valamennyi férfia és asszonya ellen.
GERGELY.
Gáton? Úgy elég hitvány legény vagy, mert csak a gyáva huzódik a gát mögé.
SÁMSON.
Helyes! Azért is van, hogy az asszonyokat, mint gyöngébb felet, rendesen gát alá szorítják. Én a Montague-ház férfiait leteperem a gátról, asszonyait pedig a gát alá teperem.
GERGELY.
A czivódás csak uraink közt áll, meg köztünk, a férfi cselédek között.
SÁMSON.
Mindegy, én adom a zsarnokot. Ha levertem a férfiakat, akkor neki megyek a lányfélének. Vége a fejöknek!
GERGELY.
A lányok fejének?
SÁMSON.
A lányok fejének, vagy lány-fejöknek: értsd, a hogy akarod.
GERGELY.
Majd értik ők, ahhoz képest, a hogy érzik.
SÁMSON.
Akarom is hogy megérezzék, míg csak a derekamat birom; tudva levő dolog, hogy jó darab hús vagyok.
GERGELY.
Hús bizony: mert ha hal volnál, ebi hal volnál. Rántsd ki a gyíklesődet, itt jő a Montague csőcselék.
Ábrahám és Boldizsár jönnek.
SÁMSON.
Hardom kirántva: köss beléjök, én hátul födözlek.
GERGELY.
No, ha hátul kereskedel, úgy el is szaladsz.
SÁMSON.
Ne félts te engem!
GERGELY.
Mitől is féltenélek, ha helyt sem állsz?
SÁMSON.
Hadd legyen részünkön az igazság, hadd kezdjék ők!
GERGELY.
Majd én rájok fintoritom a képemet: vegyék a hogy akarják.
SÁMSON.
Vagy a hogy merik. Én meg figét mutatok nekik. Az ő szégyenök, ha eltűrik.
ÁBRAHÁM.
Figét mutat kend, koma?
SÁMSON.
Figét mutatok, koma.
ÁBRAHÁM.
Nekünk mutat kend figét, koma?
SÁMSON.
Részünkön lesz-e az igazság, ha azt mondom, hogy nekik?
GERGELY.
Dehogy!
SÁMSON.
Nem, koma, nem kendteknek mutatok figét, csak figét mutatok, koma.
GERGELY.
Belénk akar kend kötni, koma?
ÁBRAHÁM.
Bele kötni? Nem én koma.
SÁMSON.
Mert ha belénk akar, bennem emberére talál, koma. Én is csak oly jó urat szolgálok, mint kend.
ÁBRAHÁM.
Nem jobbat?
SÁMSON.
No, koma.
Benvolio, a háttérben jő.
GERGELY.
Mondd, hogy jobbat: urunk egy rokona jő.
SÁMSON.
De igen is jobbat, koma.
ÁBRAHÁM.
Hazudsz!
SÁMSON.
Ide, ha férfiak vagytok! Most mutasd meg, Gergő, a mestervágásodat!(Viaskodnak.)
BENVOLIO.
Bolondok, félre! Vissza kardotokkal!
Azt sem tudjátok, mit csináltok!(Leüti kardjaikat.)
Tybált jő.
TYBÁLT.
E gyáva szolgákkal verekszel-e?
Fordulj meg és nézz a halál szemébe!
BENVOLIO.
Csak békét szerzek: dugd be kardodat;
Vagy jer, segíts, válaszszuk őket el!
TYBÁLT.
Kivont kard, s béke? – Úgy utálom e szót,
Mint a pokolt, s Montaguet s tégedet!
Hah, gyáva! Védd magad’!(Vívnak.)
Mind két házból többen jönnek s a viaskodásba vegyülnek. Polgárok botokkal jönnek.
1. POLGÁR.
Botot, gerelyt, bunkót! Hejh, üsd le mind!
Le a Capuletekkel s Montaguekkal!
Capulet, reggeli köntösben, Capuletné jönnek.
CAPULET.
Mi lárma ez? hajh, hosszú kardomat!
CAPULETNÉ.
Mankót, mankót! Minek a kard neked?
CAPULET.
Kardom’, ha mondom! Vén Montague is itt jő
S rám gúnyolódva rázza kardvasát.
Montague és Montaguené jönnek.
MONTAGUE.
Gaz Capulet! – Ugyan ne fogj, ereszsz!
MONTAGUENÉ.
Tapot se hagylak; csak vesztedbe futsz.
A Fejdelem jő kisérettel.
FEJDELEM.
Hé, pártütő jobbágyok, békerontók!
Kardot szomszédvérrel fertőztetők!
Nem hallotok? Hé! Emberek, vadak,
Kik megveszett dühük lángját saját
Erök piros vérével oltogatják:
Vérpadra hág, ki véres kezeiből
Bal végre fent kardját le nem bocsátja,
S ki nem hallgatja ingerült urát!
E léha szókból támadt pártviszály,
Miattatok, Montague és Capulet,
Utczáink’ harmadszor zavarja már,
S Verona ős lakóit kényszeríti
Eldobni ünneplő ruháikat,
És vén kezökbe vén kardot ragadva,
Min hosszú béke rozsda-mérge rág,
Mérgesb gyülölködéstek’ oltani,
Mely rajtatok rágódik. Hogyha csak
Egyszer merészlitek zavarni még
Ez utcza csendjét: éltetek lakol
A bék’-törésért! – Többiek, haza!
Te, Capulet, velünk jösz. Te pedig,
Vén Montague, jőj fel ma délután
Megtudni ez ügyben vég határzatunk’,
A köztanács helyére, palotánkba.
Még egyszer: el mind, fejvesztés alatt!
A Fejdelem, Kisérete, Capulet, Capuletné, Tybált, Polgárok, Szolgák el.
MONTAGUE.
Ki gyújtá lángra újból e viszályt?
Ha itt valál, öcsém, a kezdetén.
BENVOLIO.
Ellenfeled szolgái s a tiéid
Már harczban álltak, hogy megérkezém.
Közéjök ugrám. Akkor érkezett
A bősz Tybált, már kardja vonva volt,
S azt, míg dühöngve szitkot szórt reám,
Fen rázva, vagdalá a levegőt,
Mely, sérthetetlen, őt kifütyölé.
Míg ketten egy szót váltánk, s kard-csapást,
Többen jövének mind a két felől,
S már általános lőn a harcz, midőn
A fejdelem jött s szétugraszta mind.
MONTAGUENÉ.
Oh, hol van Romeo? Láttad ma őt?
Mint örülök, hogy itt nem volt jelen!
BENVOLIO.
Egy órával korábban, mint a nap
Keletnek arany ablakát kitárta,
Sétálni űze nyugtalan kedélyem,
S a sycamor lugosnak árnyiban,
Mely városunk’ nyugatról környezi,
Fiadat is sétálva ott lelém.
Feléje indulék; de észre vett,
S az erőd rejtekébe elvonult.
Kedvét a magaméhoz mérve, mely
Magányt keres, hol senkit nem talál,
Mert önmagának is több, mint elég,
Magam kedvét követtem, s hagytam őt,
Kerülve azt, ki engemet kerül.
MONTAGUENÉ.
Gyakorta látták ott, már oly korán,
Könynyel növelve a bő harmatot,
S a felleget sóhaj-felhőivel.
De alig hogy a mindent viditó nap
Kelet legtávolibb pontján, a hajnal
Ágyáról félrevonja függönyét:
A napvilágtól fut szegény fiam,
S itthon setét szobába zárkozik.
Becsukja ablakát, ki a napot,
S magának mesterséges éjt csinál.
E bús kedély még gyászt okoz nekünk majd,
Ha jó szerével nem segíthetünk rajt’.
BENVOLIO.
S nem sejted-é, nemes bátyám, okát?
MONTAGUE.
Nem sejtem; tőle sem tanulhatom ki.
BENVOLIO.
Próbáltad-é faggtni valahogy?
MONTAGUE.
Faggattam őt, magam, s más által is.
De szenvedélye, csak saját magától
Kérvén tanácsot, oly magába zárt,
– Nem mondhatom, hogy hű magához – oly
Rejtelmes, titkolózó, mint a bimbó,
Mint undok féreg mart meg, mielőtt
A légnek édes szirmait kinyitná
S a napnak áldozhatná bájait.
Tudnók okát csak s gyógyszerét bajának,
Soká szegényt nem marná ez a bánat.
Romeo, a háttérben jő.
BENVOLIO.
Nézzétek itt jő. Kérlek menjetek:
Míg szive megnyíl, addig zörgetek.
MONTAGUE.
Oh vajha czélt érj s nyerd meg jó rokon
Igaz gyónását. – Menjünk, asszonyom.
(Montague és Montaguené el.)
BENVOLIO.
Öcsém, jó reggelt!
ROMEO.
S még oly ifjú a nap?
BENVOLIO.
Most mult kilencz.
ROMEO.
Mily hosszan nyulanak
A bú órái! – Kérlek, nem atyám
Volt-é, ki oly sietve távozék?
BENVOLIO.
De ő. S mi bánat nyutjtja hosszan az
Órákat Romeonak?
ROMEO.
Annak a
Hiánya, a mi rövidítené.
BENVOLIO.
A szerelemnek?
ROMEO.
Vége.
BENVOLIO.
A szerelemnek?
ROMEO.
Az ő kegyének, a kit szeretek.
BENVOLIO.
A szerelem, hajh, oly nyájas kivül,
S oly durva zsarnok, ha nyakunkra ül.
ROMEO.
A szerelem, bekötve bár szeme,
Jobban talál, hajh, mintsem kellene.
Ma hol ebédlünk? – Ah, mi zűrzavar
Volt itt? De hagyd el, már úgy is tudom.
Sok bajt okoz a gyűlölet, de még
Többet a szerelem. Oh gyűlölködő
Szerelem, és szerelmes gyűlölet!
Te minden, semmiből teremtve, te
Könnyelmű búkór, zord hivalkodás,
Bájalakok formátlan zűrzavarja,
Ólom pehely te, fényes füst, fagyos tűz,
Beteg egészség, éber álom, és
Minden, mi nem az, a mi! Ily szerelmet
Érzek; s hogy érzém: azt se szeretem!
Hát nem nevetsz?
BENVOLIO.
Öcsém, inkább sirok.
ROMEO.
Jó lélek! és min?
BENVOLIO.
Jó lelked baján.
ROMEO.
Ez is a szeretet túlsága, lám!
Saját bajom súlyost nyom szivemen,
S beléd oltván a rokon-érzelem,
Magad bujával is megtoldod azt;
S búm’ növeli a bú, melyet mutatsz.
Sohaj-párából füst a szerelem;
Tisztulva: tűz, szeretők szemiben;
Háborogva: tenger, mit könyűjök éltet.
Mi volna más? – Eszély őrűlete,
Vagy éltető éd és fojtó epe!
Isten veled, báty’.
BENVOLIO.
Várj, megyek veled.
Megsértenél, ha meg nem engeded.
ROMEO.
Csitt! nem vagyok itt, elvesztém magam’;
Nem Romeo ez, ő már tova van.
BENVOLIO.
Fedd föl bajod’: ki az, a kit szeretsz?
ROMEO.
Megmondjam? és nyögjek?
BENVOLIO.
Nyögj? Oh dehogy!
Csak mondd meg, komolyan.
ROMEO.
Mért sürgeted,
Végrendelkezni, szegény beteget?
A haldoklónak az terhére van.
Kit szeretek? Egy hölgyet, komolyan.
BENVOLIO.
Ha már szeretsz: azt úgy is gondolám.
ROMEO.
Hát bölcsen eltaláltad. S szép a lány!
BENVOLIO.
Szép czélt találni könnyebb, szép öcsém.
ROMEO.
Ezt nem találtad, mert őt könnyedén
El nem találja Kupidó nyila.
Elmés is, mint Diána; s a szüzesség
Vért rajta, hogy a nyilak ne érhessék.
Szerelmi eskük könnyű ostromát
Felfogja, szemlángot át nem bocsát,
S a szentet is megszédítő aranyt
Elutasítja. Bájban gazdag ő;
Abban szegény csak, hogy ha majd kihal,
Gazdasága is elvész bájival!
BENVOLIO.
Hát örök szűzességet esküvék?
ROMEO.
Azt! S mily pazarlás e szűkkeblüség!
Mert bája, megdermedten e szigorba,
Nem szállít semmi bájt az utókorra.
Oly szép, oly bölcs: mi szükség lelkinek
Üdvét megrontásommal nyerni meg?
Megesküdt: nem szeretni – s esküjében,
Csak halva élek, hogy ezt elbeszéljem!
BENVOLIO.
Fogadd szavam’: felejts gondolni rá!
ROMEO.
Taníts: feledni a gondokozást!
BENVOLIO.
Ne korlátozd szemed’: hadd lássa meg
A mások bájait is.
ROMEO.
Ez úton ép’
Még feltűnőbbé lesznek bájai.
A boldog álarcz, szépek homlokán,
Mert rút, eszünkbe hozza szűntelen,
Mi gyönyörű lehet, mit eltakar.
Ki szemvilágát veszté: drága kincsét
El nem felejti az többé soha.
Mutasd fől a legszebbet: báj-alakja
Csak arra szolgál, hogy tűntesse föl
A legszebbnél sokkal szebbet nekem!
Isten veled! feledni nem tanítsz meg!
BENVOLIO.
De meg se nyugszom, míg belé nem viszlek!(Mindketten el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem