IV. SZÍN.
Ugyanott. Szoba Pandarus házában.
Pandarus és Kressida jönnek.
PANDARUS.
Ó, mérsékeld magad’, mérsékeld!
Ó, mérsékeld magad’, mérsékeld!
KRESSIDA.
Hogy szólhatsz most mérsékletről nekem?
A bú, mit érzek, nagy, szent és igaz,
És oly erősen hat szívemre, mint
Szülő oka: hogy mérsékeljem azt?
Ha érzésemmel játszhatom vala,
Lanyhább szivvel menvén a szerelemnek,
Enyhébben türhetném most bánatom’;
De mint szerelmem, ah! megmérhetetlen,
Veszteségem oly nagy, búm oly kegyetlen.
Troilus jön.
Hogy szólhatsz most mérsékletről nekem?
A bú, mit érzek, nagy, szent és igaz,
És oly erősen hat szívemre, mint
Szülő oka: hogy mérsékeljem azt?
Ha érzésemmel játszhatom vala,
Lanyhább szivvel menvén a szerelemnek,
Enyhébben türhetném most bánatom’;
De mint szerelmem, ah! megmérhetetlen,
Veszteségem oly nagy, búm oly kegyetlen.
Troilus jön.
PANDARUS.
Itt, itt jön ő. Ah, a kedves galamb!
Itt, itt jön ő. Ah, a kedves galamb!
KRESSIDA.
| Ó Troilus, Troilus! | (Ölelve.) |
PANDARUS.
Mily gyönyörü pár! Hadd öleljem én is.
„Ó szív… a régi dalban így van ez:
Ó szív, szomorú szív,
Mért sóhajtsz, ha meg nem szakadsz?
A felelet reá:
Mert nincsen még egy másik hív,
Ki enyhitné fájdalmadat.
Nincs ennél igazabb vers. Ne dobjunk el semmit, mert megérhetjük, hogy hasznát veszszük. Meglátjuk. Majd meglátjuk. Hogyan, báránykák?
Mily gyönyörü pár! Hadd öleljem én is.
„Ó szív… a régi dalban így van ez:
Ó szív, szomorú szív,
Mért sóhajtsz, ha meg nem szakadsz?
A felelet reá:
Mert nincsen még egy másik hív,
Ki enyhitné fájdalmadat.
Nincs ennél igazabb vers. Ne dobjunk el semmit, mert megérhetjük, hogy hasznát veszszük. Meglátjuk. Majd meglátjuk. Hogyan, báránykák?
TROILUS.
Kressid, én téged oly híven szeretlek,
Hogy a nagy istenek érzésemen,
Mely buzgóbb, mint ima, mit a hideg
Ajkak felküldenek, haragra gyultak,
És elszakítnak tőlem.
Kressid, én téged oly híven szeretlek,
Hogy a nagy istenek érzésemen,
Mely buzgóbb, mint ima, mit a hideg
Ajkak felküldenek, haragra gyultak,
És elszakítnak tőlem.
KRESSIDA.
Az istenekben is van?
| Hát irígység |
PANDARUS.
Igen, igen; nagyon világos az.
| Ó igen, |
KRESSIDA.
Az is való, hogy Trojából nekem
El kell mennem?
Az is való, hogy Trojából nekem
El kell mennem?
TROILUS.
| Gyülöletes való! |
KRESSIDA.
Hah! s tőled is?
Hah! s tőled is?
TROILUS.
| Trojából s tőlem is. |
KRESSIDA.
Hát lehet az?
Hát lehet az?
TROILUS.
A vad, kegyetlen sors a búcsut is
Megvonja tőlünk s nem tür késedelmet;
Orvul kifosztja ajkunk csókjait,
Erős gátat vet karjaink elé,
S eskünket, mely oly vajudás után,
Elvégre meglett, ím, megfojtja már.
Ah! mi, kik annyi számtalan sohajt
Adánk egymásért, most hogy tégedet
Váltságul adnak, egy zord percz alatt
Hagyjuk el egymást! E bősz pillanat
Tolvaj mohósággal faldossa fel
Gazdag ragadmányát, tudatlanul:
A hány csillag fen, annyi búcsuszót
– Külön sohajjal s egy-egy csókpecséttel –
Alászállít egy tompa „Isten áldj!”-já,
És egy sovány csókot hagy csak nekünk,
Keserv-könyünkkel sózva azt is el.
| Sőt már legott, ah! mert |
Megvonja tőlünk s nem tür késedelmet;
Orvul kifosztja ajkunk csókjait,
Erős gátat vet karjaink elé,
S eskünket, mely oly vajudás után,
Elvégre meglett, ím, megfojtja már.
Ah! mi, kik annyi számtalan sohajt
Adánk egymásért, most hogy tégedet
Váltságul adnak, egy zord percz alatt
Hagyjuk el egymást! E bősz pillanat
Tolvaj mohósággal faldossa fel
Gazdag ragadmányát, tudatlanul:
A hány csillag fen, annyi búcsuszót
– Külön sohajjal s egy-egy csókpecséttel –
Alászállít egy tompa „Isten áldj!”-já,
És egy sovány csókot hagy csak nekünk,
Keserv-könyünkkel sózva azt is el.
AENEAS (kívül).
Uram, kész-e a hölgy?
Uram, kész-e a hölgy?
TROILUS.
Hah! téged hívnak; mondják, a halál
A rögtönítéltnek ép így kiált:
„Jöszte!” Mondd, várjanak; tüstént megyen.
Hah! téged hívnak; mondják, a halál
A rögtönítéltnek ép így kiált:
„Jöszte!” Mondd, várjanak; tüstént megyen.
PANDARUS.
Hol vannak könyeim? O, hulljanak s csillapitsák le a vihart, mely szívemet gyökerestül szaggatja ki! (Elmegy.)
Hol vannak könyeim? O, hulljanak s csillapitsák le a vihart, mely szívemet gyökerestül szaggatja ki! (Elmegy.)
KRESSIDA.
Csakugyan el kell mennem?
Csakugyan el kell mennem?
TROILUS.
| Nincs segély. |
KRESSIDA.
A víg görög nép közé, a búval
Telt Kressida! Mikor látlak viszont?
A víg görög nép közé, a búval
Telt Kressida! Mikor látlak viszont?
TROILUS.
Halld meg, szerelmem, csak légy hű szivű…
Halld meg, szerelmem, csak légy hű szivű…
KRESSIDA.
Én hű? Minő kegyetlen aggalom?
Én hű? Minő kegyetlen aggalom?
TROILUS.
Ó nem; végezzük el vitánk’ szelíden,
Mert ez is elhagy.
Hogy „légy hű”, nem féltésből mondtam ezt,
Mert a halálnak is keztyüt dobok,
Hogy nincs szívedben semmi szeny; csupán
Előzményül vetém oda e pár szót:
Légy hű – és látni foglak.
Ó nem; végezzük el vitánk’ szelíden,
Mert ez is elhagy.
Hogy „légy hű”, nem féltésből mondtam ezt,
Mert a halálnak is keztyüt dobok,
Hogy nincs szívedben semmi szeny; csupán
Előzményül vetém oda e pár szót:
Légy hű – és látni foglak.
KRESSIDA.
Légy bár kitéve bármi végtelen
S közel veszélynek, hű leszek, uram.
Légy bár kitéve bármi végtelen
S közel veszélynek, hű leszek, uram.
TROILUS.
Így a vészszel barátságot kötök.
Fogadd e karkeztyüt.
Így a vészszel barátságot kötök.
Fogadd e karkeztyüt.
KRESSIDA.
Mikor látlak viszont?
| Te meg e keztyüt. |
TROILUS.
A görög őröket megvesztegetve,
Meglátogatlak minden éjjelen;
Csak légy hű.
A görög őröket megvesztegetve,
Meglátogatlak minden éjjelen;
Csak légy hű.
KRESSIDA.
Ó egek! Légy hű, megint?
Ó egek! Légy hű, megint?
TROILUS.
Mért mondom ezt, halld meg tehát, szerelmem:
A görög ifjúság igen finom,
A gyöngédség mellett természetes,
Könnyed, lengő, hajlékony és ügyes;
Az ujság, szellem és a szép alak
Megingathatna, ó! Ez a kegyes
Aggály tesz engem féltővé; de lásd.
E bűnőm még erény.
Mért mondom ezt, halld meg tehát, szerelmem:
A görög ifjúság igen finom,
A gyöngédség mellett természetes,
Könnyed, lengő, hajlékony és ügyes;
Az ujság, szellem és a szép alak
Megingathatna, ó! Ez a kegyes
Aggály tesz engem féltővé; de lásd.
E bűnőm még erény.
KRESSIDA.
Te nem szeretsz.
| Ó jó egek! |
TROILUS.
Nem hűséged’ vonom kétségbe én,
De érdemem’: mert ládd, én nem tudok
Sem énekelni s tánczot lejteni,
Sem szépelegni s játszani finom
Játékokat. Mind szép tulajdonok,
Melyekre a görög kész és fogékony;
De mondhatom, alattok egy ravasz
Ördög les némán s megcsal álnokul.
Ám, meg ne csaljanak.
| Úgy veszszek el gazul! |
De érdemem’: mert ládd, én nem tudok
Sem énekelni s tánczot lejteni,
Sem szépelegni s játszani finom
Játékokat. Mind szép tulajdonok,
Melyekre a görög kész és fogékony;
De mondhatom, alattok egy ravasz
Ördög les némán s megcsal álnokul.
Ám, meg ne csaljanak.
KRESSIDA.
| Hiszed, hogy én?… |
TROILUS.
Nem én; de sok meglesz, mit nem hiszünk,
És sokszor mink vagyunk az ördögök,
Ha ingatag erőnkben bizakodva,
Kisértni hagyjuk lenge szíveinket.
Nem én; de sok meglesz, mit nem hiszünk,
És sokszor mink vagyunk az ördögök,
Ha ingatag erőnkben bizakodva,
Kisértni hagyjuk lenge szíveinket.
AENEAS (kívül).
Tehát, uram…
Tehát, uram…
TROILUS.
| Egy csókot, s válhatunk. |
PARIS. (kívül).
Öcsém, Troilus!
Öcsém, Troilus!
THERSITES.
Hívd Aeneast, hívd a görögöt is.
| Jőj bé, bátya, jőj; |
KRESSIDA.
Te hű leszesz, uram?
Te hű leszesz, uram?
TROILUS.
Ki? én? ja… jaj!
Ez lesz hibám: mig más a zavarosban
Hirnév után halász, ó addig én
A tiszta hüségre fogok csupán;
S míg más aranyba vonja álnokul
Réz koronáját, én nyiltan s hiven
Hordom sajátom’, bárha egyszerű.
Ne féltsd hűségem’! Lelkem hű, igaz,
S nincs czélja más, mint hogy maradjon az.
Aeneas, Paris, Antenor, Deiphobus és Diomedes jönnek.
Üdvöz légy, Diomed! Im, itt a hölgy,
Kit Antenor helyett most átadunk;
A kapunál adom kezedbe őt,
S utközbe’ majd megismered, ki ő.
Bánj jól vele, s lelkemre, jó görög,
Ha bármikor szablyám elé kerülsz,
Mondjad nevét: és oly biztos marad
Élted, mint Iliumban Priamé.
Ki? én? ja… jaj!
Ez lesz hibám: mig más a zavarosban
Hirnév után halász, ó addig én
A tiszta hüségre fogok csupán;
S míg más aranyba vonja álnokul
Réz koronáját, én nyiltan s hiven
Hordom sajátom’, bárha egyszerű.
Ne féltsd hűségem’! Lelkem hű, igaz,
S nincs czélja más, mint hogy maradjon az.
Aeneas, Paris, Antenor, Deiphobus és Diomedes jönnek.
Üdvöz légy, Diomed! Im, itt a hölgy,
Kit Antenor helyett most átadunk;
A kapunál adom kezedbe őt,
S utközbe’ majd megismered, ki ő.
Bánj jól vele, s lelkemre, jó görög,
Ha bármikor szablyám elé kerülsz,
Mondjad nevét: és oly biztos marad
Élted, mint Iliumban Priamé.
)
DIOMEDES.
Szép Kressida, ha tetszik, megkimélhetd
Köszöneted’, mit vár a herczeg úr:
Szemedben a fény s az ég arczodon
Szelid bánásra int. Diomedes
Urhölgye lészsz, s parancsolhatsz vele.
Szép Kressida, ha tetszik, megkimélhetd
Köszöneted’, mit vár a herczeg úr:
Szemedben a fény s az ég arczodon
Szelid bánásra int. Diomedes
Urhölgye lészsz, s parancsolhatsz vele.
TROILUS.
Görög, te nem lovagként bánsz velem,
Mert megvetéd szerény kérelmemet,
Midőn dicsérted őt. Tudd meg tehát:
Dicséretednél fentebb áll e hölgy,
S te lentebb, mintsem szolgálhasd is őt.
Parancsolom: jól bánj vele, azért, mert
Parancsolom; ha úgy nem, esküszöm
A szörnyü Plútóra, ha még maga
A roppant Achilles védelmez is,
Nyakad’ szegem.
Görög, te nem lovagként bánsz velem,
Mert megvetéd szerény kérelmemet,
Midőn dicsérted őt. Tudd meg tehát:
Dicséretednél fentebb áll e hölgy,
S te lentebb, mintsem szolgálhasd is őt.
Parancsolom: jól bánj vele, azért, mert
Parancsolom; ha úgy nem, esküszöm
A szörnyü Plútóra, ha még maga
A roppant Achilles védelmez is,
Nyakad’ szegem.
DIOMEDES.
Állásom és követségem jogán
Szabad szólásom van. Ha elmegyek,
Kényem szerint teszek. Tudd meg te is:
Parancsra mit sem hajtok s a maga
Érdemeért fogom becsülni őt;
De arra, hogy te mondod: „így legyen”,
Becsem s önérzetem azt mondja: nem!
| Ne indulj fel, uram! |
Szabad szólásom van. Ha elmegyek,
Kényem szerint teszek. Tudd meg te is:
Parancsra mit sem hajtok s a maga
Érdemeért fogom becsülni őt;
De arra, hogy te mondod: „így legyen”,
Becsem s önérzetem azt mondja: nem!
TROILUS.
El hát a kapuba! Megládd, Diomed,
E dacz még majd fejet hajtat veled.
Kezed’, hölgyem; s ha majd búcsut veszünk,
Csak úgy közönynyel hajtjuk meg fejünk’.
(Troilus, Kressida és Diomedes el. Harsonaszó.)
El hát a kapuba! Megládd, Diomed,
E dacz még majd fejet hajtat veled.
Kezed’, hölgyem; s ha majd búcsut veszünk,
Csak úgy közönynyel hajtjuk meg fejünk’.
(Troilus, Kressida és Diomedes el. Harsonaszó.)
PARIS.
Hah! Hektor kürtje szól!
Hah! Hektor kürtje szól!
AENEAS.
A reg! A herczeg restnek és hanyagnak
Fog tartani: azt ígértem neki,
Előbb leszek, mint ő, a harczmezőn.
| Hogy eltelék |
Fog tartani: azt ígértem neki,
Előbb leszek, mint ő, a harczmezőn.
PARIS.
Troilus a hibás. De föl, utána!
Troilus a hibás. De föl, utána!
DEIPHOBUS.
Készüljünk hát sietve.
Készüljünk hát sietve.
AENEAS.
Igen, sietve, mint menyasszonyok.
Hírünk se’ száll Hektor nyomába úgy.
Hazánk dicsősége e mai napra már
Az ő vitézségén s hős voltán függ csupán.
Igen, sietve, mint menyasszonyok.
Hírünk se’ száll Hektor nyomába úgy.
Hazánk dicsősége e mai napra már
Az ő vitézségén s hős voltán függ csupán.
| (Elmennek.) |
