II. SZÍN.
Ki van fen itt, ha? szóljon.
Ki beszél ott?
Diomed. Ez Kalchas. Hol van leányod?
Jön hozzád.
Troilus és Ulysses, távolabb mögöttük Thersites, jönnek.
Álljunk meg itt, ne süssön ránk a fény.
Kressida jön.
Kressid elébe jön!
Hogy vagy, leánykám? |
Így, gyámatyám. Egy szóm van, halldsza csak. | (Súgdosnak.) |
Úgy? oly bizalmasan?
Mindenkivel |
És vele úgy mulathat bárki, ha nyitját meglelé: ismerjük őt.
Emlékezel?
Emlékszem-é? Igen. |
Nem, de tedd azt és úgy beszélj, a mint érzesz.
Mire emlékezzék meg, ó!
Figyelj.
Kedves görög, ne is kisérts tovább
Bolondságokra.
Gazság!
Nem, tehát… |
Mondok valamit.
Ah, ah, csak szeszély
Megint! Te szószegő vagy.
Igazán? |
Alattomban nyilt: mily ravasz fogás!
Mit fogadál, hogy adni fogsz nekem.
Kérlek, ne fogj meg fogadásomon
Bármit kivánj, csak ezt ne, jó görög.
Jó éjszakát!
Hah! türelem. |
Mi baj? |
Diomedes…
Nem, nem; jó éjszakát! |
Jobb is.
Csak egy szót még füledbe. |
Ó, átok és pokol!
Te, herczegem, |
Hogy bosszúságod dühre ne ragadjon.
E hely veszélyes, még hozzá e zord éj…
Menjünk, könyörgök!
Ó, nézd kérlek, ó! |
Nem, ó, uram; jerünk, igen zavart vagy;
Jere, velem.
Maradj csak, kérlek, ó.
De nincs türelmed; jer!
Maradj, könyörgök. |
Egy szót sem ejtek már.
Jó éjt tehát! |
Nem, mig haraggal mégy!
Bánt téged az? |
Hát így, uram? |
Zeusra, már békén leszek.
Görög, |
Ej, ej, az ég veled! |
Nem én; valóba’ nem!
Jőj vissza még egyszer.
Uram, te reszketsz |
Arczát simítja, ó!
Gyerünk, gyerünk! |
Ne még; Zeusra, egy igét se többet.
A tűrés áll őrül fájdalmam és
Indulatom közé: várj egy kicsit.
Hogy csiklandja őket a kéj ördöge, kövér ágyékával és pityóka újjával. Forrj, bujaság, forrj!
Akarsz-e hát?
Akarok, igazán. |
Úgy adj |
Hozok mindjárt. | (Elmegy.) |
Türelmet esküvél. |
Ne félts, uram; megtagadom magam’,
Agyam nem tudja meg érzésimet;
Csupa türés vagyok.
Kressida visszajön.
No most a zálog, ha! No most a zálog!
Im, fogd e karkeztyüt, Diomedes!
Ó, szép madár, hol van hited?
Uram! |
Békén leszek; kivülről úgy leszek.
Ő szeret… Ó gaz lány!… Add vissza csak.
Kié volt ez?
Nem kérdés, csak hogy ismét |
Már összejönni holnap éjszaka.
Ne látogass meg többé, Diomed.
Hogy tüzeli! Ó, jól fuvod, kohó!
Enyém leend.
Mit, ez? |
Igenis, az. |
Ó, minden istenek, szép zálogom!
Urad most ágyában feküdve, rád
S reám gondol, s előveszi sohajtva
Keztyűmet és gyöngéd, emlékező
Csókokkal hinti, mint én tégedet.
Ó, ne rabold ezt tőlem el!
(Diomedes veszi a keztyűt.) |
A ki |
Szived enyém volt már: most ez is az.
Türelmet esküvém.
Nem lesz tied, |
Helyette inkább.
Ezt kell csak nekem. |
Az nem kérdés.
Nosza, |
Valakié, |
Most már tied, vidd!
De kié vala? |
Diánának minden nimfáira,
S ő rá magára, nem mondom, kié volt.
Holnap tehát a sisakomra tüzöm,
Hogy felboszantsam, a ki nem meri
Tulajdonának vallani.
Ha ördög |
Visszakivánom én.
Jó; vége már, |
Úgy hát Isten veled! Diomedesből
Nem fogsz többé bolondot űzni.
Ne menj még el: alig szólhat neked
Egy szót az ember, már mindjárt szaladsz.
Én nem szeretem a bohóskodást.
De én sem ám, Plutóra! hanem azért a mit te nem szeretsz, nekem az tetszik.
Nos jőjek? s mikor?
Igen, jőj! ó Zeus! |
Az ég veled! |
Jó éjszakát; de kérlek, jőj el aztán.
(Diomedes el.) |
De a más eltévedt, s vele együtt szivem.
Ah, mi szegény nemünk! Érzem, hogy ez hibánk
Szivünknek is szemünk tévelye ad irányt.
Ki enged a csábnak, vétkezik: így leszen
A szemen át úndok, ó! a szívérzelem!
(Kressida el.) |
Erősebben nem itélhet vala,
Ha csak nem így: „Lelkem, testem rima.”
Mindennek vége van, uram.
A’ van! |
Úgy mire várunk?
Hogy lelkembe véssek, |
Mégis, ha a mit itt ezek csináltak,
Elmondanám, – nem vón’-e az hazugság?
Mert még szivemben egy hit él belül,
Egy törhetetlenül szilárd remény,
Mely a szem és fül tanujára sem hajt,
Mintha e szervek, csak gyanúra készen,
Megcsaltak volna! Kressid volt ez itt?
Én nem tudok igézni, jó troján.
Nem ő volt az bizonynyal!
Ő vala, |
Nem őrült még agyam.
Enyém sem az; de Kressid volt, uram.
Ne hitess el a nőerényrül így!
Gondold meg, hogy nekünk is volt anyánk.
Ne késztess e fajultságról kemény
Itéletet szólnom, tán oktalan,
Kressidről mérve az egész nemet.
Mondd inkább, nem volt Kressid ez.
De mit |
Anyánkat!
Semmit, csak ha ő vala.
Maga szemének nem hisz a bohó!
Ez ő? Nem, ez Diomed Kressidája.
Ha lelke van a szépségnek: nem ő;
Ha esküt a lélek tesz és e’ szent,
Ha a szentség kedves az isteneknél,
Ha rend van az egységben: ez nem ő!
Ó, örjöngő beszéd, mely bizonyit,
S magát czáfolja! Kettős itt a látás!
Midőn az ész támad, hol kára nincs,
S a veszteség az észnek áll, holott
Támadva sincs: ez Kressid, és nem ez!
Lelkemben most e visszás állapot
Oly harczot kelte, mely a válhatatlant
Úgy vágja széjjel, mint ég s föld köze;
És mégis, ah! e roppant térbe’ nincs
Tűfoknyi ür – csak annyi, mint Arachne
Fonala vége, – hogy belássam ezt.
Erősek ó! mint Pluto kapui,
Bizonyság im, hogy Kressid az enyém,
Égi kötelékekkel fűzve hozzám;
Erősek ó, miként az ég maga!
Az égi láncz oldott, pattant, szakadt,
Ez most egy más öt újra font hurok,
Hűsége morzsáját, szive törekjét
Felfalt hitének gazszemetjeit
És zsiros hulladékát elköté
Diomedesnek.
S a hősi Troilus
Le hagyta kötni azt csak félig is,
Mi most kitárta itt indulatát?
Igen, görög, s jellemrajzomban is
Irják vörössel, mint Mars szíve lángolt
Venus miatt: ily állandó s szilárd
Lélekkel ifjú még nem volt szerelmes.
Halld meg, görög, a mint őt szeretem,
Oly hévvel gyülölöm Diomedest.
A karmantyú, enyim, a mit sisakján
Akar viselni, ó; de volna bár
A Vulkán műhelyéből e sisak,
Szétvágja kardom. A bősz tengeren
Az orkán által fölvert habtorony,
Mit az erős nap tömeggé szorít,
Oly kábitó robajjal nem zuhan le
Neptun fülére, mint gyors fegyverem
Lecsap Diomedesre!
Meg akarja tánczoltatni bujaságáért.
Ó, Kressid, ó, álnok Kressid az, az!
Nincs hűtelenség, mely mocskolt neved
Mellett ragyogónak ne látszanék!
Ó, mérsékeld magad’: indulatod
Tanúkat csődít még ide.
Aeneas jön.
Egy órája kereslek már, uram!
Már Hektor is rég felkészülve vár
Ajaxszal, a ki elkisér haza.
Vezess, uram. Élj boldogul, szives
Herczeg! Bukott angyal, Isten veled!
Te meg, Diomed, állj erősen és
Építs fejedre várat!
Elkisérlek |
Zavart hálám’ fogadd.
(Troilus, Aeneas és Ulysses el.) |
Szeretnék találkozni ezzel a gaz Diomedessel. Krákognék neki, mint a varjú; megjósolnám dögét. Patroklus majd mond még valamit erről a rimáról; a papagály nem kajdácsol annyit a mandolára, mint ő egy alkalmas rimáért. Bujaság, bujaság; mindig harcz és bujaság: most nincs másnak divatja. Pokol tüze reájok!
(Elmegy.) |