II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Hortensio háza előtt.
Petruchio s Grumio jönnek.
PETRUCHIO.
Búcsút vevék, Veróna! egy időre
Meglátni Páduában barátimat,
S először azt, ki leghűbb s kedvesebb,
Hortensiot. Ez háza, gondolom.
Hé Grumio! elő csak, itt kopogj.
GRUMIO.
Kopogni, uram! kit koppantsak meg?
Van itt, a ki uraságodon ebusust követett el?
PETRUCHIO.
No csak kopogj itt hangosan nekem.
GRUMIO.
Önt kopogtassam meg, uram? Hát, uram, ki vagyok én, hogy én itt önt megkopogtassam?
PETRUCHIO.
Fattyú! kopogj ez ajtón, még pedig jól,
Koppantásom különben képeden szól.
GRUMIO.
Uram, kötődik. Hisz koppantanék rá;
De jól tudom, hogy aztán majd megadná.
PETRUCHIO.
Nem akarsz?
Ha nem kopogsz, én csengetyűt huzok hát,
Hadd hallgatom, mint zenged itt a sol, fá-t.
(Grumio fülét meghúzza.)
GRUMIO.
Segélyt, urak! segélyt; gazdám megőrült.
PETRUCHIO.
Másszor kopogj, ha mondom, gaz kölyök.
Hortensio jő.
HORTENSIO.
Hogyan? mi ez? Régi barátom Grumio s kedves jó barátom Petruchio? Mint vagytok Verónában?
PETRUCHIO.
Signior Hortensio, csendesítni jösz?
Con tutto il core bentrovato, mondom én.
HORTENSIO.
Alla nostra casa benvenuto, molto honorato signior mio Petruchio.
Jer, Grumio, jer, béküljünk meg újra.
GRUMIO.
Ah! uram, mitsem ér az, a mit ő diákizál. No! ha még ez sem törvényes ok szolgálatom elhagyására! Nézze, uram, azt mondja, kopogtassak neki, koppantsak rá jó erősen: hát illik-e szolgának így bánni urával? kivált miután ő a kijátszó s én épen kéz alatt vagyok.
S ha azt teszem, jól megkopogtatom,
Nem Grumionak fájt volna, mondhatom.
PETRUCHIO.
Értetlen egy tulok! Hortensio, nézd,
Mondom neki, kopogjon e kapun,
És a világért rá nem birhatám.
GRUMIO.
Kopogjak a kapun! oh Istenem!
Nem azt mondá: Fattyú, kopogj nekem,
Kopogj imitt, jól hangosan kopogj!
S most mégis a kapun kopogni mondja.
PETRUCHIO.
Eredj, vagy elhallgass, tanácsolom.
HORTENSIO.
Ne úgy, Petruchio; védem Grumiot;
Közted s közötte kellemetlen ez.
Hű, régi, vídám szolgád Grumio. –
De mondd, barátom, mily szerencseszél
Fuvalt az agg Verónából ide?
PETRUCHIO.
Szél, mely az ifjat messze kergeti,
Hogy önszerencséjét ne otthon űzze,
Hol a tapasztalás csekély. Azért
Signior Hortensio, így áll ügyem:
Atyám, Antonio, hogy elhala,
A véletlenre bíztam én magam’,
Nősülni, boldogulni, mint tudok.
Tárczámba’ van pénz, otthon birtokom;
Világot látni ekkép indulék.
HORTENSIO.
Petruchio, nyiltan szóljak veled,
S egy bősz makacs nőhöz segítselek?
Meg nem köszönnéd így tanácsomat.
Azonban a nő gazdag, mondhatom,
Nagyon gazdag, de mint igaz barátnak
Mégsem óhajtom őt neked.
PETRUCHIO.
Ilyen barátok közt, Hortensio,
Kevés beszéd kell; ám azért, ha ismersz
Gazdag leányt, Petruchionak valót,
Mivel menyegzőm fő vezére kincs:
Bár rút legyen, mint Flórencz kedvese,
Vén, mint Sibylla, zsémbes és makacs,
Mint Szokrates Xantippje, vagy gonoszb:
Meg nem riaszt, vagy vissza nem riasztja
Erős határzatom’, ha úgy dühöng is,
Miként szokott a habzó Ádria.
Dús házasságra jöttem Páduába,
S ha dúsra, úgy boldogra Páduába.
GRUMIO.
No nézze uram! tisztán kitálalja szándokát. Csak aranyat adj neki, s házasítsd össze egy bábuval, vagy vázzal, vagy bármely öreg banyával, kinek már foga sincs, nyavalyája pedig annyi van, mint ötven lónak összesen: mindez mitsem tesz, mert a pénz mindent kipótol.
HORTENSIO.
Mivelhogy így vagyunk, Petruchio,
A mit tréfálva kezdtem, folytatom.
Én téged egy nőhöz segítelek,
Ki gazdag, ifjú és még csinos is,
Nemes hölgyekhez illően nevelt;
Csak egy hibája van, s az nagy hiba:
Türhetlenűl vad és szilaj, makacs,
Oly rendkívül, hogy én, bár birtokom
Sokkal csekélyebb volna is, soha
Aranybányával sem venném el őt.
PETRUCHIO.
Hallgass! a pénz becsét nem ismered.
Apja nevét mondd meg, s az már elég.
Én elveszem, ha úgy zajongna is,
Mint őszszel a dörgő felleg szokott.
HORTENSIO.
Az ő apja Baptista Minola,
Nyájas, mívelt, barátságos, nemes;
A lány neve Minola Katalin,
Páduába’ rossz nyelvéről hirhetett.
PETRUCHIO.
Magát nem ismerem; atyját igen:
Elhalt atyámnak ismerőse volt.
Nem alszom el, míg meg nem látom őt.
Azért bocsáss meg, hogy mindjárt ez első
Találkozásnál elhagylak, hacsak
El nem kisérsz hozzája önmagad.
GRUMIO.
Kérlek, uram, hadd menjen, míg szeszélye tart. Oh istenem, ha úgy ismerné őt az a leány, mint én! Tudná, hogy a czivódás keveset fog őrajta. Nevezheti őt gazkópénak, vagy ilyesminek akár tízszer: föl se veszi. Hanem aztán, ha ő rákezdi, tüskén bokron keresztülgázol. Mondhatom, ha az a nő bármi kis részben szembe áll vele, furcsa képet rajzol az arczára, s úgy elképteleníti, hogy nem lesz különb szeme, mint egy macskának. Ön még nem ismeri őt, uram.
HORTENSIO.
Petruchio, várj, én veled megyek,
Mivel Baptista őrzi kincsemet,
Ő tartja rejtve éltem drágaságát.
A szép Biankát, ifjabb gyermekét
Elvonja tőlem s másoktól, a kik
Kérői és nekem vágytársaim,
Lehetetlennek gondolva, hogy ama
Hibák miatt, miket fölemliték,
Katalint akárki is nőül vegye.
Azért Baptista elhatározá,
Biankához addig senki sem közelg,
Míg bősz Katája férjet nem talál.
GRUMIO.
Bősz Kata!
Leánynak ez leg is legátkosabb czím.
HORTENSIO.
Kérlek tehát, Petruchio barátom,
Álöltönyömben majd ajánlj a vén
Baptistának, miként ügyes tanárt,
Ki a zenére Biankát oktatandja.
Eme fogás időt s alkalmat ád
Szerelmemet fölfedni néki és
Így udvarolni ismeretlenűl.
Gremio jő, Lucentio álöltönyben, hóna alatt könyvekkel.
GRUMIO.
Ez aztán nem gazság! Mint dugják öszsze fejöket az ifjak, hogy az öregeket rászedjék. Uram, uram, nézzen csak körül. Ki jön itt? Hé!
HORTENSIO.
Csitt, Grumio, az én vágytársam az. Petruchio, vonuljatok csak el.(Elvonulnak.)
GRUMIO.
Minő jeles, szerelmes ifju sarj.
GREMIO.
Igen derék! a névsort áttekintém.
És most, uram, köttesd be csinosan.
Olvass csupán szerelmi könyveket
És semmi mást ne olvass ővele.
Értetted-é? Azon kivül, a mit
Signior Baptista bőkezűleg ád,
Fizetlek én is. Vedd most iratid’
És hintsd meg édes illattal, hiszen
Az illatnál is édesb, a kihez
Te azt viszed. Mit fogsz olvasni véle?
LUCENTIO.
Akármit olvasok, ügyed’ viszem,
Mint pártfogómét, hidd el azt nekem,
Oly hűn, miként ha ott volnál jelen,
Sőt hathatósb szavakkal is talán,
Mint önmagad, hacsak nem vagy tudós.
GREMIO.
Oh tudomány! minő nagy birtok az!
GRUMIO.
Oh bárgyúság! minő szamárfej az!
PETRUCHIO.
Csitt, fattyú!
HORTENSIO.
Csitt, Grumio! (Előlépve.) Köszöntlek, Gremio.
GREMIO.
Én is, Hortensio. Találd ki csak,
Hová megyek? Baptista Minolához.
Igéretet tevék, hogy majd kerítek
Mestert a szép Bianka részire,
És jó szerencsém imez ifjuval
Vezérle össze. Jól ajánlja őt
Tanulmány és ügyesség s olvasottság
Költészet- és egyébben, mondhatom.
HORTENSIO.
Igen derék! Igérte nékem is
Egyik barátom, hogy ajánlni fog
Kisasszonyunknak egy ügyes zenészt.
Így én sem állok hátra buzgalomban
Biankára nézve, kit szívem szeret.
GREMIO.
Szerelmemet majd tett mutassa meg.
GRUMIO.
S ezt erszénye mutassa meg.
HORTENSIO.
Nincs most idő szerelmünkről csevegni.
Gremio, figyelj rám, s ha megegyezel,
Ránk tartozó jó hírt beszélek el.
Imitt egy úr, kivel találkozám,
Az ő előnye czélunkkal közös.
Megkéri a gonosz Katát, s ha tetsző
Nász hozománya lesz, el is veszi.
GREMIO.
Ez szónak és tettnek derék.
Hortensio, elmondtad-é hibáit?
PETRUCHIO.
Tudom, hogy ő zsémbes, daczos, konok;
De hát, urak, ha úgy van is, mi az?
GREMIO.
Mi az? barátom! Hát honnan való vagy?
PETRUCHIO.
Verónából, Antonio fia.
Meghalt atyám, de megvan birtokom
S sok jó napot remélek élni még.
GREMIO.
Sok jó napod’ nem ily nővel kapod;
De hogyha kedved van reá, vigyed:
Én mindenekben hűn segítelek.
S megkéred e vadat?
PETRUCHIO.
Nem élek-e?
GRUMIO.
No hogyha nem, kivégzem azt a lányt.
PETRUCHIO.
Avagy mi más czélból jövék ide?
Azt vélitek, megrémít holmi lárma?
Oroszlánt bőgni nem hallottam-e?
Avagy nem-é a széltől duzzadó
Tengert dühöngni, tajtékozva bősz
Vadkan gyanánt? és nem hallottam-e
A harczmezőn az ágyúk torkait
S az égen a menny dörrenő tüzét?
Zavart csatában nem hallottam-e
Zsibajt, nyerítő mént és harsonát?
S most női nyelvről szólotok nekem,
Mely félig oly nagy csattanást se tesz,
Mint gazda tűzhelyén egy gesztenye.
Gyermekijesztő rém.
GRUMIO.
Ő meg nem ijed.
GREMIO.
Hallod, Hortensio!
Ez úr javunkra érkezett ide.
Szerencsét jóslok neki és nekünk.
HORTENSIO.
Igéretet tevék, hogy megfizetjük
S viseljük a kérés költségeit.
GREMIO.
Igen, ha látjuk már, hogy elnyeri.
GRUMIO.
Csak gyomrom lenne oly bizton teli!
Tranio urias öltönyben s Biondello jönnek.
TRANIO.
Jó napot, uraim! Bátorkodom
Kérdezni, melyik út a legrövidebb
Signior Baptista Minola házához?
GREMIO.
Azt érted-é, kinek két lánya van?
TRANIO.
Azt. Hé Biondello!
GREMIO.
Vajjon nem érted a lányt is bele?
TRANIO.
Tán őt is, a lányt is: gondolsz vele?
PETRUCHIO.
Csak azt ne, a ki zsémbes; mást keress.
TRANIO.
Nem kell a zsémbes. Biondello, kövess.
LUCENTIO (félre).
Jól van, Tranio.
HORTENSIO.
Csak egy szót még csupán
Ama lánynak kérője vagy talán?
TRANIO.
S ha az volnék, kin esnék sérelem?
GREMIO.
Senkin, ha mégy szó nélkül, hirtelen.
TRANIO.
Hát nem szabad ez utcza nékem itt,
Úgy, mint neked?
GREMIO.
Igen, de őt ne hidd.
TRANIO.
Ugyan kérlek, miért?
GREMIO.
Azért, ha épen tudni vágysz, mivel
Őt már signior Gremio jegyezte el.
HORTENSIO.
Őt signior Hortensio jegyezte el.
TRANIO.
Lassan, urak! Mint lovagokhoz illik,
Engedjetek szólnom, s figyeljetek rám.
Baptista, egy igen derék nemes,
Atyám sem ismeretlen őelőtte;
S ha lánya még szebb volna, mint minő,
S kérője több: mégis kérője lennék.
Szép Léda lányát ezren kedvelék;
Biankához is egygyel több közelg.
S úgy lesz. Ez egy pedig Lucentio lesz,
Ha Páris jönne is a többiekhez.
GREMIO.
Ez úrfi bennünket ki fog beszélni.
LUCENTIO.
Hagyjátok őt, tudom, hogy elbukik.
PETRUCHIO.
Hortensio, mi czélja e beszédnek?
HORTENSIO.
Legyen szabad még egy kérdést, uram.
Baptista lányát vajjon láttad-é már?
TRANIO.
Nem én, de hallom, hogy két lánya van,
Az egyik ép oly zsémbes nyelvü, mint
Szerény erkölcsű, szép a második.
PETRUCHIO.
Uram! enyém az első: azt ne bántsd.
GREMIO.
Hagyd azt a munkát a nagy Herkulesnek:
Súlyosb az, mint tizenkét műve volt.
PETRUCHIO.
Tudd meg tehát, uram, világosan:
Az ifjabb lányt, ki téged érdekel,
Elzárta apja a kérők elől
És senkinek sem adja addig őt,
Míg az idősebb férjhez nem megyen;
Az ifjabb majd csak akkor lesz szabad.
TRANIO.
Ha így van a dolog, s magad vagy az,
Ki rajtam és a többin így segítesz:
A jégtörésre föl! Vidd véghez ezt,
Vedd a korosbat, mentsd föl a kisebbet
Számunkra; s az, ki majd őt megnyeri,
Irántad nem leend hálátalan.
HORTENSIO.
Helyes beszéd; igen jól felfogod.
S mivel kérő gyanánt közénk jövél,
Ez úrnak im te is fizetsz velünk,
Kinek mi így mindnyájan tartozunk.
TRANIO.
Én nem leszek fukar: ennek jeléül
Legyünk együtt ez estve, kérlek, és
Ürítsünk hölgyeinkre víg pohárt.
Tegyünk, miként az ügyvédek: pörölnek,
De esznek isznak jó barátokúl.
GRUMIO. BIONDELLO
Dicső indítvány. Rajta hát, jerünk.
HORTENSIO.
Az indítvány valóban jó. Legyen!
Petruchio, én benvenuto-d leszek.(El mind.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem