I. SZÍN.
Terem Petruchio mezei lakában.
Grumio jő.
GRUMIO.
No hogy az ördög vigyen el minden fáradt gebét, minden bolond urat, meg minden istentelen utat. Volt-e ember valaha így megverve, így összerondítva, így kifáradva? Előre küldenek tüzet rakni, aztán mindjárt nyomomban vannak, hogy melegedjenek. Ha nem ily kis csupor volnék, mely egyszerre felforr, fogamhoz fagyott volna ajakam, nyelvem az ínyemhez, szívem az oldalbordámhoz, míg tűzhöz jutok, hogy fölmelegüljek. Ha a tüzet fújom, majd csak fölmelegszem, mert ily időben különb ember is náthát kap. Elő! hé Kurta!
Kurta jő.
No hogy az ördög vigyen el minden fáradt gebét, minden bolond urat, meg minden istentelen utat. Volt-e ember valaha így megverve, így összerondítva, így kifáradva? Előre küldenek tüzet rakni, aztán mindjárt nyomomban vannak, hogy melegedjenek. Ha nem ily kis csupor volnék, mely egyszerre felforr, fogamhoz fagyott volna ajakam, nyelvem az ínyemhez, szívem az oldalbordámhoz, míg tűzhöz jutok, hogy fölmelegüljek. Ha a tüzet fújom, majd csak fölmelegszem, mert ily időben különb ember is náthát kap. Elő! hé Kurta!
Kurta jő.
KURTA.
Kicsoda kiáltozik itt oly fagyosan?
Kicsoda kiáltozik itt oly fagyosan?
GRUMIO.
Egy jégdarab: ha nem hiszed, oly sebesen végig sikárkózhatol vállamról a bokámig, mint fejem tetejétől a nyakamig. Tüzet, édes Kurtám!
Egy jégdarab: ha nem hiszed, oly sebesen végig sikárkózhatol vállamról a bokámig, mint fejem tetejétől a nyakamig. Tüzet, édes Kurtám!
KURTA.
Érkezik uram, meg’ a neje, Grumio?
Érkezik uram, meg’ a neje, Grumio?
GRUMIO.
Igen, Kurta, igen. Tehát tüzet, csak tüzet, nem vizet.
Igen, Kurta, igen. Tehát tüzet, csak tüzet, nem vizet.
KURTA.
Valóban oly heves, makranczos hölgy, mint hírlik?
Valóban oly heves, makranczos hölgy, mint hírlik?
GRUMIO.
Olyan volt e hideg előtt, Kurta; de tudod, a tél embert, asszonyt s vad állatot megszelídít, mint megszelídíté régi uramat, új asszonyomat s engemet is, Kurta pajtás.
Olyan volt e hideg előtt, Kurta; de tudod, a tél embert, asszonyt s vad állatot megszelídít, mint megszelídíté régi uramat, új asszonyomat s engemet is, Kurta pajtás.
KURTA.
Eredj, te három íznyi babszem Jankó! Hisz’ én csak nem vagyok vad állat.
Eredj, te három íznyi babszem Jankó! Hisz’ én csak nem vagyok vad állat.
GRUMIO.
Csak három íznyi volnék? mit! hisz’ a te szarvad meg egy lábnyi, s legalább is vagyok olyan. Hanem rakj tüzet, mert bevádollak asszonyunknál, s kezét, minthogy mindjárt kéznél lesz, meg fogod érezni, hideg jutalmul azért, hogy meleg szolgálatodban oly lassú valál.
Csak három íznyi volnék? mit! hisz’ a te szarvad meg egy lábnyi, s legalább is vagyok olyan. Hanem rakj tüzet, mert bevádollak asszonyunknál, s kezét, minthogy mindjárt kéznél lesz, meg fogod érezni, hideg jutalmul azért, hogy meleg szolgálatodban oly lassú valál.
KURTA.
Kérlek, Grumio, mondd el, hogy áll valóban a dolog?
Kérlek, Grumio, mondd el, hogy áll valóban a dolog?
GRUMIO.
Hidegen, Kurta, minden egyéb foglalkozásban a tieden kívül: azért csak tüzet! Tedd a mi illet, vedd el a mi illet, mert urunk és úrnőnk csaknem halálra fagytak.
Hidegen, Kurta, minden egyéb foglalkozásban a tieden kívül: azért csak tüzet! Tedd a mi illet, vedd el a mi illet, mert urunk és úrnőnk csaknem halálra fagytak.
KURTA.
A tűz már ég; beszélj hát valami újságot, Grumio.
A tűz már ég; beszélj hát valami újságot, Grumio.
GRUMIO.
No csak szítsad azt a tüzet, mert tele vagyok hideggel. Hol a szakács? kész-e a vacsora? tiszta-e a ház? el van terítve a gyékény a padlón? le van-e szedve a pókháló? új kabátban s fehér harisnyában van-e a cselédség? megvan-e mindenkinek lakadalmi öltönye? a poharak s fényes kelyhek ki vannak-e szedve a szekrényből? a szőnyegek el vannak-e terítve, rendben van-e minden?
No csak szítsad azt a tüzet, mert tele vagyok hideggel. Hol a szakács? kész-e a vacsora? tiszta-e a ház? el van terítve a gyékény a padlón? le van-e szedve a pókháló? új kabátban s fehér harisnyában van-e a cselédség? megvan-e mindenkinek lakadalmi öltönye? a poharak s fényes kelyhek ki vannak-e szedve a szekrényből? a szőnyegek el vannak-e terítve, rendben van-e minden?
KURTA.
Minden készen; csak mondj már valami újságot.
Minden készen; csak mondj már valami újságot.
GRUMIO.
Először is tudd meg, a lovam kifáradt; uram és úrnőm pedig egymásra estek.
Először is tudd meg, a lovam kifáradt; uram és úrnőm pedig egymásra estek.
KURTA.
Hogyan?
Hogyan?
GRUMIO.
Ki a nyeregből a sárba s erről furcsa história van.
Ki a nyeregből a sárba s erről furcsa história van.
KURTA.
Hadd hallom, kedves Grumio.
Hadd hallom, kedves Grumio.
GRUMIO.
Tartsd ide a füled’.
Tartsd ide a füled’.
KURTA.
No.
No.
GRUMIO.
| Ne! | (Arczon üti.) |
KURTA.
Így érezni szokták a históriát, nem hallani.
Így érezni szokták a históriát, nem hallani.
GRUMIO.
Ezt hivják aztán érthető históriának. Ez az ütés csak kihallgatást kérő kopogtatás volt a füleden. Most hát kezdem: imprimis egy czudar halmon ballagtunk lefelé, uram az asszony mögött lovagolt.
Ezt hivják aztán érthető históriának. Ez az ütés csak kihallgatást kérő kopogtatás volt a füleden. Most hát kezdem: imprimis egy czudar halmon ballagtunk lefelé, uram az asszony mögött lovagolt.
)
KURTA.
Mindketten egy lovon?
Mindketten egy lovon?
GRUMIO.
Mit gondolsz?
Mit gondolsz?
KURTA.
No hát egy lovat.
No hát egy lovat.
GRUMIO.
Beszéld hát te a történetet. Ha közbe nem vágsz, meghallottad volna tőlem, mint bukott el az asszony lova s ő maga a ló alá; meghallottad volna, mily csúf helyen s mint sározta be magát; az úr mint hagyta őt ott a ló alatt; mint nadrágolt el engem azért, hogy az asszony lova megbotlott, s az asszony mint habuczkolt a sárban, hogy őt tőlem elválaszsza; amaz mint káromkodott, emez mint rimánkodott, ki ezt azelőtt sohasem próbálta; én mint ordítottam, a lovak mint vágtattak el; mint tört szét a zabolájok, mint veszítettem el farmatringomat – és több más emlékezetre méltó dolgot, mely most mind feledésben hal el, te meg tapasztalás nélkül térsz sírodba.
Beszéld hát te a történetet. Ha közbe nem vágsz, meghallottad volna tőlem, mint bukott el az asszony lova s ő maga a ló alá; meghallottad volna, mily csúf helyen s mint sározta be magát; az úr mint hagyta őt ott a ló alatt; mint nadrágolt el engem azért, hogy az asszony lova megbotlott, s az asszony mint habuczkolt a sárban, hogy őt tőlem elválaszsza; amaz mint káromkodott, emez mint rimánkodott, ki ezt azelőtt sohasem próbálta; én mint ordítottam, a lovak mint vágtattak el; mint tört szét a zabolájok, mint veszítettem el farmatringomat – és több más emlékezetre méltó dolgot, mely most mind feledésben hal el, te meg tapasztalás nélkül térsz sírodba.
KURTA.
Ezek szerint az úr még makranczosabb, mint az asszony.
Ezek szerint az úr még makranczosabb, mint az asszony.
GRUMIO.
Úgy van, s azt köztetek a leggőgösebb is tapasztalandja. De mit fecsegek mindezekről? Hívd elő Nathanáelt, Józsefet, Miklóst, Filepet, Valtert, Habakukkot s a többieket: fésülködjenek meg csinosan, keféljék ki kék kabátjokat; kössék fel térdszalagjokat illendően, bal lábokkal csosszantsanak s uram lova farkának egy szálát se érintsék, míg neki kezet nem csókoltak. Mindnyájan készen vannak?
Úgy van, s azt köztetek a leggőgösebb is tapasztalandja. De mit fecsegek mindezekről? Hívd elő Nathanáelt, Józsefet, Miklóst, Filepet, Valtert, Habakukkot s a többieket: fésülködjenek meg csinosan, keféljék ki kék kabátjokat; kössék fel térdszalagjokat illendően, bal lábokkal csosszantsanak s uram lova farkának egy szálát se érintsék, míg neki kezet nem csókoltak. Mindnyájan készen vannak?
KURTA.
Készen.
Készen.
GRUMIO.
Hívd elő.
Hívd elő.
KURTA.
Hallod, hé! te eredj elébe az úrnak, hogy az asszonynak tisztességet adjunk.
Hallod, hé! te eredj elébe az úrnak, hogy az asszonynak tisztességet adjunk.
GRUMIO.
De hiszen megvan annak a maga tisztessége.
De hiszen megvan annak a maga tisztessége.
KURTA.
Az már igaz.
Az már igaz.
GRUMIO.
Mégis, úgy látszik, azért akarod ide hívni a cselédeket.
Mégis, úgy látszik, azért akarod ide hívni a cselédeket.
KURTA.
No csak azért biz’ én, hogy megalapítsuk hitelét.
No csak azért biz’ én, hogy megalapítsuk hitelét.
GRUMIO.
Ő ugyan mit sem fog azoktól kölcsönözni.
Nehány Szolga jő.
Ő ugyan mit sem fog azoktól kölcsönözni.
Nehány Szolga jő.
NATHANÁEL.
Jó napot, Grumio.
Jó napot, Grumio.
FILEP.
Hogy’ vagy, Grumio?
Hogy’ vagy, Grumio?
JÓZSEF.
Ej! Grumio.
Ej! Grumio.
MIKLÓS.
Grumio pajtás!
Grumio pajtás!
NATHANÁEL.
Hogy vagy, vén ficzkó?
Hogy vagy, vén ficzkó?
GRUMIO.
Jó napot, te; hogy vagy te; ej! te; pajtás, te! megannyi köszöntgetés. Nos, ékes czimboráim, készen van minden? Tiszta minden?
Jó napot, te; hogy vagy te; ej! te; pajtás, te! megannyi köszöntgetés. Nos, ékes czimboráim, készen van minden? Tiszta minden?
NATHANÁEL.
Kész minden. Közel jár-e már az urunk?
Kész minden. Közel jár-e már az urunk?
GRUMIO.
Igen közel, talán már épen itt: azért ne legyetek… Mennydörgettét, csendesség! itt jön az úr!
Petruchio s Katalin jönnek.
Igen közel, talán már épen itt: azért ne legyetek… Mennydörgettét, csendesség! itt jön az úr!
Petruchio s Katalin jönnek.
PETRUCHIO.
Hol vannak e fattyúk? egy sincs kapumnál,
Ki tartsa kengyelem’ s fogja a lovam’?
Hol Nathanáel, Gergely, meg Filep?
Hol vannak e fattyúk? egy sincs kapumnál,
Ki tartsa kengyelem’ s fogja a lovam’?
Hol Nathanáel, Gergely, meg Filep?
SZOLGA (mind).
Im itt, uram! itt, itt, uram!
Im itt, uram! itt, itt, uram!
PETRUCHIO.
Im itt, uram! im itt, uram! im itt!
Goromba kölykök, hájfejű buták!
Se rend, se szolgálat, se tisztelet?
S hol a bolond, kit én előre küldtem?
Im itt, uram! im itt, uram! im itt!
Goromba kölykök, hájfejű buták!
Se rend, se szolgálat, se tisztelet?
S hol a bolond, kit én előre küldtem?
GRUMIO.
Im itt, uram; bolond, miként előbb volt.
Im itt, uram; bolond, miként előbb volt.
PETRUCHIO.
Pimasz paraszt! te Isten verte golyhó!
Nem mondtam-é, hogy várj reám a parkban
És hozd magaddal e bitangokat?
Pimasz paraszt! te Isten verte golyhó!
Nem mondtam-é, hogy várj reám a parkban
És hozd magaddal e bitangokat?
GRUMIO.
Nathán kabátja nem volt kész, uram;
Gábor sarúja nem volt megszögezve;
Péter kalapját meg befesteni
Kormunk hiányzott; Valter tőre nem
Akart kijönni hűvelyébül: így
Csak Gergely, Ádám s Ralph készültek el,
A többi lompos, rút koldus maradt.
De a mint vannak, im itt tisztelegnek.
Nathán kabátja nem volt kész, uram;
Gábor sarúja nem volt megszögezve;
Péter kalapját meg befesteni
Kormunk hiányzott; Valter tőre nem
Akart kijönni hűvelyébül: így
Csak Gergely, Ádám s Ralph készültek el,
A többi lompos, rút koldus maradt.
De a mint vannak, im itt tisztelegnek.
PETRUCHIO.
Pusztuljatok! vacsorát hozzatok.
Hol vannak? Ülj le most, Katám, pihenj.
Meglesz-e már? Vidulj fel, jó Katám.
Le a czipőmet, hé fattyúk! No hát?
Pimasz! hisz a lábam’ kificzamítod.
Jókedvű légy, Katám. – Vizet no, gyorsan!
Hol az agaram, Troilus? Menj, kölyök,
Csókold meg őt, Katám, s vedd nyájasan.
Hol a papucsom? Itt lesz-e már a víz?
Mosdjál, Katám! Mulass kényelmesen.
Pusztuljatok! vacsorát hozzatok.
| (Nehány Szolga el.) |
| „Régi jó nap, hova lettél!” |
| Ejnye! ejnye! | (Szolgák visszajönnek vacsorával.) |
Le a czipőmet, hé fattyúk! No hát?
| „Volt egykor egy szürke barát, |
| Tapodta az utcza porát…” |
| Ne! hogy jobban lehúzd a másikat. | (Megüti.) |
Hol az agaram, Troilus? Menj, kölyök,
| És Ferdinand bátyámat hívd ide. | (Szolga el.) |
Hol a papucsom? Itt lesz-e már a víz?
| (Szolga jő, kannával s mosdóval.) |
| Hát ebszülött, el kellett ejtened? | (Megüti.) |
KATALIN.
Kérlek, ne bántsd: akartalan hibázott.
Kérlek, ne bántsd: akartalan hibázott.
PETRUCHIO.
A kurafi! a hájfejű szamárfül!
Ülj le, Katám; megéheztél, tudom.
Te mondsz-e asztaláldást, avagy én?
Mi ez? ürűhús?
A kurafi! a hájfejű szamárfül!
Ülj le, Katám; megéheztél, tudom.
Te mondsz-e asztaláldást, avagy én?
Mi ez? ürűhús?
)
1. SZOLGA.
Az.
Az.
PETRUCHIO.
| S ki hozta? |
1. SZOLGA.
| Én. |
PETRUCHIO.
Hisz’ el van égve, s így van minden étek.
Mily kutya nép! hol az a barom-szakács?
Hogy’ mertetek olyast készítni és
Előmbe tenni, mit nem kedvelek?
He! el vele! pohár, tál, minden, el!
Bárgyú bolondok! bárdolatlan pórok!
Mit! még morogtok? Hisz’ majd megtanítlak.
Hisz’ el van égve, s így van minden étek.
Mily kutya nép! hol az a barom-szakács?
Hogy’ mertetek olyast készítni és
Előmbe tenni, mit nem kedvelek?
He! el vele! pohár, tál, minden, el!
| (Étkeket s egyebet hozzá vág.) |
Mit! még morogtok? Hisz’ majd megtanítlak.
KATALIN.
Ugyan, férjem, ne légy már oly heves.
Jó volt az étel, csak neked nem ízlik.
Ugyan, férjem, ne légy már oly heves.
Jó volt az étel, csak neked nem ízlik.
PETRUCHIO.
Mondom, ki volt száradva és elégve,
És tiltva van ahhoz csak érnem is;
Epét csinál, haragra ingerel,
S jobb lesz, ha mind a ketten bőjtölünk,
Mintsem hogy ily pörkölt hússal növeljük
Epénket, melyben úgy is szenvedünk.
Tűrj egy kevéssé, holnap jóllakunk;
De még ez éjjel együtt bőjtölünk.
Most hadd vezetlek menyasszonyszobádba.
Mondom, ki volt száradva és elégve,
És tiltva van ahhoz csak érnem is;
Epét csinál, haragra ingerel,
S jobb lesz, ha mind a ketten bőjtölünk,
Mintsem hogy ily pörkölt hússal növeljük
Epénket, melyben úgy is szenvedünk.
Tűrj egy kevéssé, holnap jóllakunk;
De még ez éjjel együtt bőjtölünk.
Most hadd vezetlek menyasszonyszobádba.
| (Petruchio, Katalin s Kurta el.) |
NATHANÁEL.
No, Péter, láttál ilyet valaha?
No, Péter, láttál ilyet valaha?
PÉTER.
Saját szeszélyével öli meg e nőt.
Kurta visszajő.
Saját szeszélyével öli meg e nőt.
Kurta visszajő.
GRUMIO.
Hol az úr?
Hol az úr?
KURTA.
Hölgye szobájában
A mérsékletről szónokol neki.
Pöröl, zajong, káromkodik – s szegény nő!
Nem tud hogy’ állni, nézni, szólani,
Mint a ki most ébredt föl álmiból.
Petruchio visszajő
Hölgye szobájában
A mérsékletről szónokol neki.
Pöröl, zajong, káromkodik – s szegény nő!
Nem tud hogy’ állni, nézni, szólani,
Mint a ki most ébredt föl álmiból.
| Szaladj, szaladj! hisz’ épen itt közelg. | (El mind.) |
PETRUCHIO.
Eszélyesen kezdém uralmamat,
Sikerrel is végzendem, úgy hiszem.
Sólymom elég ehes már s ingerült,
De nem kap étket, míg meg nem szelídül,
Különben intő szómra nem figyel.
Másképen is lenyügzöm ölyvemet,
Hogy rám repüljön, értse őrszavam’,
Ébren legyen, miként a kánya, mely
Csapkod, csapong s engedni nem szeret.
Még nem evett, nem is fog enni ma;
A mult éjjel nem alvék, most se fog;
Miként az ételben, az ágy körűl is
Találok én majd ráfogott hibát:
Szétszórom a párnákat, a terítőt,
Mind szerteszét a paplant s ágyfedőt,
S e zűrzavarban oly czélt színlelek, hogy
Mindezt az ő jóvoltaért teszem.
Szóval, nem alszik ő ez éjszaka;
Ha szenderegne, zajgok, tombolok
S álmit zajos lármával űzöm el.
Igy kell megölni gyöngédséggel egy nőt;
Így hajtom én meg bősz, makacs kedélyét.
Ki hölgyszelídítéshez jobban ért,
Eszélyesen kezdém uralmamat,
Sikerrel is végzendem, úgy hiszem.
Sólymom elég ehes már s ingerült,
De nem kap étket, míg meg nem szelídül,
Különben intő szómra nem figyel.
Másképen is lenyügzöm ölyvemet,
Hogy rám repüljön, értse őrszavam’,
Ébren legyen, miként a kánya, mely
Csapkod, csapong s engedni nem szeret.
Még nem evett, nem is fog enni ma;
A mult éjjel nem alvék, most se fog;
Miként az ételben, az ágy körűl is
Találok én majd ráfogott hibát:
Szétszórom a párnákat, a terítőt,
Mind szerteszét a paplant s ágyfedőt,
S e zűrzavarban oly czélt színlelek, hogy
Mindezt az ő jóvoltaért teszem.
Szóval, nem alszik ő ez éjszaka;
Ha szenderegne, zajgok, tombolok
S álmit zajos lármával űzöm el.
Igy kell megölni gyöngédséggel egy nőt;
Így hajtom én meg bősz, makacs kedélyét.
Ki hölgyszelídítéshez jobban ért,
| Szóljon, s kegyes dolgot mível, ha szól. | (El.) |
