II. SZÍN.
Terem Lucentio lakában.
Lakoma. Baptista, Vincentio, Gremio, Vándor, Lucentio, Bianka, Petruchio, Katalin, Hortensio, Özvegy, Tranio, Biondello, Grumo és Mások. Kiséret.
LUCENTIO.
Későre bár, lecsillapult zajunk,
S dulongó harcz végén mosolygni kell
A szenvedett vész- és gyötrelmeken.
Köszöntsd atyámat, szép Bianka; én
Oly nyájasan köszöntöm a tiédet.
Petruchio sógor s ángyom, Katalin,
S Hortensio te, kedves özvegyeddel,
Mulassatok. Köszöntlek hajlokomban.
Eme mulatság egy kis szűnet a nagy
Lakmározásra. Üljetek le, kérlek,
S leülve most csevegjünk és együnk.
Későre bár, lecsillapult zajunk,
S dulongó harcz végén mosolygni kell
A szenvedett vész- és gyötrelmeken.
Köszöntsd atyámat, szép Bianka; én
Oly nyájasan köszöntöm a tiédet.
Petruchio sógor s ángyom, Katalin,
S Hortensio te, kedves özvegyeddel,
Mulassatok. Köszöntlek hajlokomban.
Eme mulatság egy kis szűnet a nagy
Lakmározásra. Üljetek le, kérlek,
S leülve most csevegjünk és együnk.
| (Asztalhoz ülnek.) |
PETRUCHIO.
Csak ülni, ülni s enni s újra enni.
Csak ülni, ülni s enni s újra enni.
BAPTISTA.
Páduában e szivesség otthonos.
Páduában e szivesség otthonos.
PETRUCHIO.
Mind szíves az, mi Páduában honos.
Mind szíves az, mi Páduában honos.
HORTENSIO.
Bár teljesűlne kettőnkön e szó.
Bár teljesűlne kettőnkön e szó.
PETRUCHIO.
Hortensio aggódik özvegyén.
Hortensio aggódik özvegyén.
ÖZVEGY
De én veszélyben épen nem vagyok,
De én veszélyben épen nem vagyok,
PETRUCHIO.
Értelmes vagy; de mégsem értesz: én
Úgy gondolom, Hortensio fél miattad.
Értelmes vagy; de mégsem értesz: én
Úgy gondolom, Hortensio fél miattad.
ÖZVEGY
Ki szédeleg, mindent kerengni vél.
Ki szédeleg, mindent kerengni vél.
PETRUCHIO.
Kereken felelsz.
Kereken felelsz.
KATALIN.
| De mondd, hogy’ érted azt? |
ÖZVEGY
Csak úgy, mint tőle kaptam.
Csak úgy, mint tőle kaptam.
PETRUCHIO.
Tőlem kapott! Hogy tetszik ez, Hortensio?
Tőlem kapott! Hogy tetszik ez, Hortensio?
HORTENSIO.
No a beszédet érti özvegyem.
No a beszédet érti özvegyem.
PETRUCHIO.
Kivágtad őt. Csókold meg érte, özvegy!
Kivágtad őt. Csókold meg érte, özvegy!
KATALIN.
Ki szédeleg, mindent kerengni vél:
Vajjon mit érhetél e szó alatt?
Ki szédeleg, mindent kerengni vél:
Vajjon mit érhetél e szó alatt?
ÖZVEGY
Férjed, ki makranczos hölgygyel vesződik,
Saját bajához méri férjemét.
Most már tudod, mit értek.
Férjed, ki makranczos hölgygyel vesződik,
Saját bajához méri férjemét.
Most már tudod, mit értek.
KATALIN.
Éretlen értelem.
Éretlen értelem.
ÖZVEGY
| No mert rád értem azt. |
KATALIN.
Ha rád tekintek, éretlen vagyok.
Ha rád tekintek, éretlen vagyok.
PETRUCHIO.
Rajta, Katám!
Rajta, Katám!
HORTENSIO.
Rajta, özvegyem!
Rajta, özvegyem!
PETRUCHIO.
Száz tallér, hogy Katám legyőzi őt.
Száz tallér, hogy Katám legyőzi őt.
HORTENSIO.
Az az én tisztem.
Az az én tisztem.
PETRUCHIO.
| Úgy szólsz, akár egy tiszt. Vigyázz magadra. | (Hortensiora poharat ürít.) |
BAPTISTA.
Hogy tetszik ez élczes nép, Gremio?
Hogy tetszik ez élczes nép, Gremio?
GREMIO.
Jól türkölődznek mind a két felen.
Jól türkölődznek mind a két felen.
BIANKA.
Fej és tülök! Mondhatnák élczesen:
Rád nézve ez főt és szarvat jelent.
Fej és tülök! Mondhatnák élczesen:
Rád nézve ez főt és szarvat jelent.
VINCENTIO.
No szép menyasszony, hát te is fölébredsz?
No szép menyasszony, hát te is fölébredsz?
BIANKA.
De nem riadva, sőt alszom megint.
De nem riadva, sőt alszom megint.
PETRUCHIO.
Biz’ azt ne tedd: ha már elkezdted egyszer,
Két-három éles szót még tűrni kell.
Biz’ azt ne tedd: ha már elkezdted egyszer,
Két-három éles szót még tűrni kell.
BIANKA.
Madarad vagyok? Kiszállok bokraimból:
Nyomomba’ légy, ha íved’ felvonád.
(Bianka, Katalin s Özvegy el.)
Madarad vagyok? Kiszállok bokraimból:
Nyomomba’ légy, ha íved’ felvonád.
(Bianka, Katalin s Özvegy el.)
PETRUCHIO.
Előlem elrepült. Signior Tranio,
Czéloztál e madárra, nem találtad:
Mind éljen, a ki czéloz s nem talál!
Előlem elrepült. Signior Tranio,
Czéloztál e madárra, nem találtad:
Mind éljen, a ki czéloz s nem talál!
TRANIO.
Úgy bánt velem Lucentio, mint ebével,
Mely futva fut s urának fog vadat.
Úgy bánt velem Lucentio, mint ebével,
Mely futva fut s urának fog vadat.
PETRUCHIO.
A kép helyes, de kissé ebfajú.
A kép helyes, de kissé ebfajú.
TRANIO.
Jó, hogy te önönszámodra vadásztál.
Mondják, vadad kicserze márig is.
Jó, hogy te önönszámodra vadásztál.
Mondják, vadad kicserze márig is.
BAPTISTA.
No Petruchio, most eltalált Tranio.
No Petruchio, most eltalált Tranio.
LUCENTIO.
Köszönöm a fulánkot, Tranio.
Köszönöm a fulánkot, Tranio.
HORTENSIO.
Valld meg, no valld meg, nem talált-e el?
Valld meg, no valld meg, nem talált-e el?
PETRUCHIO.
Elismerem, hogy ért kissé szele,
S midőn ez élcz mellettem elsuhant,
Fogadjunk, hogy téged talált sziven.
Elismerem, hogy ért kissé szele,
S midőn ez élcz mellettem elsuhant,
Fogadjunk, hogy téged talált sziven.
BAPTISTA.
De hát való, fiam, Petruchio,
Hogy a te nőd a legmakranczosabb?
De hát való, fiam, Petruchio,
Hogy a te nőd a legmakranczosabb?
PETRUCHIO.
Egyáltalában nem. S hogy megmutassam,
Küldjön nejéért e perczben kiki.
Kinek legengedelmesb nője lesz
S előbb jövend közénk, ha hivatá:
Kitűzendő díjunk azé legyen.
Egyáltalában nem. S hogy megmutassam,
Küldjön nejéért e perczben kiki.
Kinek legengedelmesb nője lesz
S előbb jövend közénk, ha hivatá:
Kitűzendő díjunk azé legyen.
HORTENSIO.
Jól van, tehát áll! Mit tegyünk?
Jól van, tehát áll! Mit tegyünk?
LUCENTIO.
| Húsz tallért. |
PETRUCHIO.
Annyit kopómra, vagy sólyomra tennék,
De drága nőmre húszszor annyit is.
Annyit kopómra, vagy sólyomra tennék,
De drága nőmre húszszor annyit is.
LUCENTIO.
Százat tehát!
Százat tehát!
HORTENSIO.
| Nem bánom. |
PETRUCHIO.
| Áll! Legyen. |
HORTENSIO.
Ki kezdi?
Ki kezdi?
LUCENTIO.
Menj, Biondello, kérd hozzám asszonyod’.
| Én fogom. |
BIONDELLO.
| Megyek. | (El.) |
BAPTISTA.
Felezzük a díjt, hogy Bianka eljön.
Felezzük a díjt, hogy Bianka eljön.
LUCENTIO.
Mit nékem a fél? Én egészre vágyom.
Biondello visszajő.
Nos hát?
Mit nékem a fél? Én egészre vágyom.
Biondello visszajő.
Nos hát?
BIONDELLO.
Csak azt üzente asszonyom,
Hogy dolga van, s eljönni rá nem ér.
Csak azt üzente asszonyom,
Hogy dolga van, s eljönni rá nem ér.
PETRUCHIO.
Ah dolga van s eljönni rá nem ér!
Hát válasz ez?
Ah dolga van s eljönni rá nem ér!
Hát válasz ez?
GREMIO.
Ha még rosszabbat nem küld a te nőd.
| Az; és pedig szelíd. |
PETRUCHIO.
Én jobbat remélek.
Én jobbat remélek.
HORTENSIO.
Eredj, Biondello, kérd meg a nőmet,
Eredj, Biondello, kérd meg a nőmet,
| Azonnal jőjjön. | (Biondello el.) |
PETRUCHIO.
Ohó! kérd meg őt:
No így el is jön.
Ohó! kérd meg őt:
No így el is jön.
HORTENSIO.
Nem fog segítni semmi kérelem.
Biondello visszajő.
No hát hol a nőm?
| Félek, a tiednél |
Biondello visszajő.
No hát hol a nőm?
BIONDELLO.
Azt mondja, csak tréfát űzesz vele;
Ő nem jön el, hanem hozzá te menj.
Azt mondja, csak tréfát űzesz vele;
Ő nem jön el, hanem hozzá te menj.
PETRUCHIO.
Mindegyre rosszabb. Nem jön? Oh gyalázat!
Ez súlyos, ez már el nem tűrhető.
Hé Grumio, menj asszonyodhoz és mondd:
Mindegyre rosszabb. Nem jön? Oh gyalázat!
Ez súlyos, ez már el nem tűrhető.
Hé Grumio, menj asszonyodhoz és mondd:
| Hozzám siessen, azt parancsolom. | (Grumio el.) |
HORTENSIO.
Tudom, mit válaszol.
Tudom, mit válaszol.
PETRUCHIO.
Mit?
Mit?
HORTENSIO.
Hogy nem akar.
Hogy nem akar.
PETRUCHIO.
Annál rosszabb nekem; de ám legyen.
Katalin jő.
Annál rosszabb nekem; de ám legyen.
Katalin jő.
BAPTISTA.
Szentséges Isten! ím itt jő Kata.
Szentséges Isten! ím itt jő Kata.
KATALIN.
Férjem, mi tetszik? nemde hivatál?
Férjem, mi tetszik? nemde hivatál?
)
PETRUCHIO.
Hol van hugod s Hortensio neje?
Hol van hugod s Hortensio neje?
KATALIN.
A kandalló előtt csevegnek ott bent.
A kandalló előtt csevegnek ott bent.
PETRUCHIO.
Menj, hívd ki őket; és ha megtagadják,
Korbácscsal űzzed férjeik felé.
Menj, hívd ki őket; és ha megtagadják,
Korbácscsal űzzed férjeik felé.
| Eredj s azonnal hozd őket ide. | (Katalin el.) |
LUCENTIO.
Csodák csodája! Ezt csak látni kell.
Csodák csodája! Ezt csak látni kell.
HORTENSIO.
Úgy van. Csodálom, mit jelenthet ez.
Úgy van. Csodálom, mit jelenthet ez.
PETRUCHIO.
Békét jelent, szerelmet, csöndes éltet,
Tisztes kormányt és jogszerű uralmat;
Szóval, mi csak kedves, vagy boldogító.
Békét jelent, szerelmet, csöndes éltet,
Tisztes kormányt és jogszerű uralmat;
Szóval, mi csak kedves, vagy boldogító.
BAPTISTA.
Ezerszer üdv neked, Petruchio!
Tiéd a díj; de én még húszezer
Tallért ajánlok hozzá második
Nászdíj gyanánt mássá lett lányomért,
Mert ő egész más, mint előbb vala.
Ezerszer üdv neked, Petruchio!
Tiéd a díj; de én még húszezer
Tallért ajánlok hozzá második
Nászdíj gyanánt mássá lett lányomért,
Mert ő egész más, mint előbb vala.
PETRUCHIO.
Megnyerni a díjt jobban is fogom;
Az engedékenységnek és az új
Erkölcsnek ő még több jelét is adja.
Katalin, Biankával s az Özvegygyel, visszajő.
Itt hozza ím a makacs hölgyeket,
A női rábeszélés foglyait.
Katám, e fejkötő nem áll neked jól:
Le e czirádával, tipord el azt.
Megnyerni a díjt jobban is fogom;
Az engedékenységnek és az új
Erkölcsnek ő még több jelét is adja.
Katalin, Biankával s az Özvegygyel, visszajő.
Itt hozza ím a makacs hölgyeket,
A női rábeszélés foglyait.
Katám, e fejkötő nem áll neked jól:
Le e czirádával, tipord el azt.
| (Katalin lekapja fejkötőjét s földre dobja.) |
ÖZVEGY
Addig ne adjon Isten bút, mig én
Ily dőreségre nem vetem fejem’.
Addig ne adjon Isten bút, mig én
Ily dőreségre nem vetem fejem’.
BIANKA.
Pihá! hisz ez rabszolga engedelme.
Pihá! hisz ez rabszolga engedelme.
LUCENTIO.
Bár ily rab volna engedelmed is!
De engedelmed bölcsesége, Bianka,
Ez estve már száz talléromba’ van.
Bár ily rab volna engedelmed is!
De engedelmed bölcsesége, Bianka,
Ez estve már száz talléromba’ van.
BIANKA.
Nagy dőreség volt ám fogadni arra.
Nagy dőreség volt ám fogadni arra.
PETRUCHIO.
Mondd e nyakas hölgyeknek meg, Katám,
Mivel tartoznak férjök, és uroknak.
Mondd e nyakas hölgyeknek meg, Katám,
Mivel tartoznak férjök, és uroknak.
ÖZVEGY
Lám, lám, beh gúnyos! Nem kell semmi leczke.
Lám, lám, beh gúnyos! Nem kell semmi leczke.
PETRUCHIO.
Csak rajta, mondom, s kezdjed ép vele.
Csak rajta, mondom, s kezdjed ép vele.
KATALIN.
Ej! ej! derítsd ki homlokod redőit
S ne szórj ím e szemből mérges nyilat,
Sebezni kormányzód’, urad’, királyod’.
Szépségedet, mint a dér a mezőt,
Hervasztja az; feldulja híredet,
Miként virágbimbót a fergeteg;
Nem kedves az, nem illendő soha.
A durczás nő: zavart forrás vize,
Tisztátalan, sűrű és kellemetlen;
S mert ilyen, a legszomjasabb se mer
Szörpölni abból enyhe csöppeket.
Férjed: urad, fentartód, életed,
Fejdelmed és főd, a ki rajtad és
Jólléteden csügg, éretted magát
Koczkára vetve földön, tengeren,
S virasztva vészes éjen, hűs napon,
Míg jó melegben, bizton ülsz te honn;
És más jutalmat tőled nem kiván, csak
Szerelmet, nyájas arczot, engedelmet:
Nagy tartozásért mily parányi díj!
Mivel urának az alattvaló,
Férjének a nő azzal tartozik;
S ha mérges és boszús, daczos, szeszélyes,
S illő parancsra szépen nem hajol,
Mi más leend, mint csalfa lázadó
S fejdelme ellen bűnös áruló?
Szégyenlem én, hogy oly dőrék a nők,
Hogy háborút üzengetnek, midőn
A békeért kén’ esdekelniök,
S fölényt, uralmat és daczot vadásznak
Ép ott, a hol nekik szolgálni és
Szeretni és engedni illenék.
Lényünk miért szelíd, gyöngédke, lágy,
Világi baj- s zavarra képtelen,
Mint: hogy szelíd kedélyünk és szivünk
Által külsőnkkel egyezők legyünk?
Lássátok, önfejű és gyönge férgek,
Lelkem kemény volt, mint bármelyitek,
Szivem merész s képességem talán több,
Daczot daczczal, szót szóval visszavágni;
De látom ím’, hogy lándzsánk szalmaszál,
Erőnk oly gyönge, mint önönmagunk,
Hogy annak látszunk, a mik nem vagyunk.
El a daczczal, mely mit sem ér! Helyezd
Ha kell, férjed talpa alá kezed;
Ha ő akarja, azt is megteszem,
Szolgálatára készen áll kezem.
Ej! ej! derítsd ki homlokod redőit
S ne szórj ím e szemből mérges nyilat,
Sebezni kormányzód’, urad’, királyod’.
Szépségedet, mint a dér a mezőt,
Hervasztja az; feldulja híredet,
Miként virágbimbót a fergeteg;
Nem kedves az, nem illendő soha.
A durczás nő: zavart forrás vize,
Tisztátalan, sűrű és kellemetlen;
S mert ilyen, a legszomjasabb se mer
Szörpölni abból enyhe csöppeket.
Férjed: urad, fentartód, életed,
Fejdelmed és főd, a ki rajtad és
Jólléteden csügg, éretted magát
Koczkára vetve földön, tengeren,
S virasztva vészes éjen, hűs napon,
Míg jó melegben, bizton ülsz te honn;
És más jutalmat tőled nem kiván, csak
Szerelmet, nyájas arczot, engedelmet:
Nagy tartozásért mily parányi díj!
Mivel urának az alattvaló,
Férjének a nő azzal tartozik;
S ha mérges és boszús, daczos, szeszélyes,
S illő parancsra szépen nem hajol,
Mi más leend, mint csalfa lázadó
S fejdelme ellen bűnös áruló?
Szégyenlem én, hogy oly dőrék a nők,
Hogy háborút üzengetnek, midőn
A békeért kén’ esdekelniök,
S fölényt, uralmat és daczot vadásznak
Ép ott, a hol nekik szolgálni és
Szeretni és engedni illenék.
Lényünk miért szelíd, gyöngédke, lágy,
Világi baj- s zavarra képtelen,
Mint: hogy szelíd kedélyünk és szivünk
Által külsőnkkel egyezők legyünk?
Lássátok, önfejű és gyönge férgek,
Lelkem kemény volt, mint bármelyitek,
Szivem merész s képességem talán több,
Daczot daczczal, szót szóval visszavágni;
De látom ím’, hogy lándzsánk szalmaszál,
Erőnk oly gyönge, mint önönmagunk,
Hogy annak látszunk, a mik nem vagyunk.
El a daczczal, mely mit sem ér! Helyezd
Ha kell, férjed talpa alá kezed;
Ha ő akarja, azt is megteszem,
Szolgálatára készen áll kezem.
PETRUCHIO.
Ez egyszer a nő! Csókolj meg, Katám.
Ez egyszer a nő! Csókolj meg, Katám.
LUCENTIO.
No csak vigyed. Ezt jól megtörted ám!
No csak vigyed. Ezt jól megtörted ám!
VINCENTIO.
Beh jó, ha engedők a gyermekek.
Beh jó, ha engedők a gyermekek.
LUCENTIO.
S beh rossz, ha a nők engedetlenek.
S beh rossz, ha a nők engedetlenek.
PETRUCHIO.
No most, Katám, nyugodni menten!
Hárman nősültünk, s im balúl ti ketten.
Én nyertem, bár lövésetek talált,
S nyertes levén, most már jó éjszakát!
No most, Katám, nyugodni menten!
Hárman nősültünk, s im balúl ti ketten.
Én nyertem, bár lövésetek talált,
S nyertes levén, most már jó éjszakát!
| (Petrucchio s Katalin el.) |
HORTENSIO.
Eredj; megfékezéd makranczos hölgyedet.
Eredj; megfékezéd makranczos hölgyedet.
LUCENTIO.
Csodálatos, hogy rá így féket vethetett.
Csodálatos, hogy rá így féket vethetett.
| (El mind.) |
